Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-23 / 70. szám
(Folytatás a 3. oldalról) lógta területén tő feladatunk, hogy a társadalom politikai egységére támaszkodva továbbiéi 1 esszük a tömegek szocialista tudatát, segítsük a szocialista építőmuriikát. Az elméleti munkában alkotó választ kell adni társadalmunk fejlődésének kérdéseire, világosabban kell körvonalazni szocialista távlatainkat, bemutatni a szocialista életmód fölényét a kapitalista életformával szemben. Arra kell törekedni, hogy társadalmi méretekben teret nyerjen a szocialista brigádok hármas követelménye: szocialista módon dolgozni, élni, művelődni. Erősítsük tovább a szocialista haza- íiságot, a proletár internacionalizmust. Egyértelmű, következetes marxista bírálatban kell részesíteni a jobboldali, ultra- radikális, dogmatikus nézeteket, a nacionalizmust, a koz- mopolitizmust. Szüntelenül munkálkodni kell a tudományos világnézetünk, a dialektikus materializmus térhódításáért. Minden párttag és párt- szervezet kötelessége politikánk képviselete, terjesztése. A sajtó,, a rádió, a televízió jelentős haltakra eszközök, fontos ideológiai, politikai szerepet töltenek be. Munkájuk szakmai, elméleti színvonalának emelésével, szocialista szellemű nevelő és ízlésformá-- ló tevékenységük javításával szolgálják hatékonyabban a párt politikájának érvényesítését. A X. kongresszus határozatainak megfelelően fejlődött tudományos életünk. Tervszerűbbé váltak a tudományos kutatások, javult összhangjuk a társadalmi igényekkel, értékes tudományos alkotások jöttek létre. A tudomány szerepét fokozni kell társadalmunkban, arra kell törekedni, hogy mindinkább termelőerővé váljék. Hatékonyabbá kell tenni a kutatási eredmények felhasználását, növelni a szocialista fejlődésünkkel közvetlenül összefüggő kutatások arányát. A társadalomtudományok egész területén biztosítani kell a marxizmus—leni- r.izmus egyértelmű érvényesülését, az antimarxista nézetekkel szemben folytatott Viták kibontakoztatását. Minden szinten javítani kell a világnézeti oktatás és nevelés tartalmát és formáját. Elsőrendű feladat az általános iskolai és a szakmunkásképzés fejlesztése, az iskolák közötti színvonalbeli különbségek "csökkentése. Alapvető követelmény a fizikai dolgozók gyermekeinek hathatós tanulmányi segítése valamennyi iskolai [okozatban. A határozat megállapítja, hogy gyarapodott az elmúlt években népünk műveltsége. A fő feladat, hogy tovább erősítsük a közművelődés világnézeti hatását, különös gondot fordítsunk a munkásosztály tudatának gazdagítására, kul- turálódására. Törvényt kell alkotni, mely összefoglalja a közművelődés céljait és feladatait, s gondoskodni kell a törvény végrehajtásának feltételeiről. Az egyes művészeti ágakban értékes művek születtek. Még határozottabban támogatni kell a szocialista eszmeiségű, közéleti elkötelezettségű irodalmat és művészetet. A dolgozó osztályok, a szocializmus építésének központi kérdései kapjanak jelentőségüknek megfelelő szerepet a művészeti alkotásokban. VI. A határozat kimondja, hogy szocialista építésünk vezető ereje a párt. A X. kongresszus óta eltelt időszakban pártunk vezető szerepe érvényesült. E vezető szerep még hatékonyabb érvényesítését követelik meg a szocialista építés soron levő feladatai, a társadalmi viszonyok és folyamatok tudatos alakítása. Ennek feltétele, hogy a párt politikája minden szinten következetesen megvalósuljon, a párttagok gyarapítsák eszmei, politikai felkészültségüket, javuljon az ideológiai munka, szilárdabb legyen a pártfegyelem. Somogyi Néplap A párt sikeres tevékenysége eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egységén alapul. Az egység magasabb színvonalra emelése folyamatos munka és állandó kötelesség. Ezt párti szerű vitákkal, a téves nézetek bírálatával, cáfolatával, a párt álláspontjának kifejtésével és gyakorlati megvalósításával kell elérni. Pártunk hű a demokratikus centralizmus lenini elvéhez — húzza alá a határozat. Továbbra is biztosítani kell a pártéletben a lenini normák, a kollektív vezetés maradéktalan érvényesülését. A demokratikus vitát követő döntés után, a határozatok egységes értelmezése alapján, a párt minden tagjára és funkcionáriusára kötelező a határozatok melletti elvszerű, érvelő kiállás és az egységes cselekvés. A határozat hangsúlyozza az ellenőrzés fontosságát, s hozzáfűzi, hogy a beszámolási időszakban szerzett tapasztalatok alapján a Központi Bizottság az új kongresszusi ciklusok félidején a jövőben is értékelje átfogóan a kongresszusi határozatok végrehajtásának helyzetét. A határozat a továbbiakban kimondja, hogy a szükséges stabilitás fenntartásával, a káderek tervszerű cseréjével javítani kell a párt- és állami vezető szervek összetételét. A választott szervekbe több fizikai dolgozó, fiatal és nő kerüljön. Változatlanul érvényes az az álláspont, hogy pártonkívü- liek pártfunkció kivételével minden tisztséget betölthetnek. A párt a dolgozóknak, elsősorban a munkásoknak a legjobbjait veszi fel tagjai sorába, azokat, akik meggyőződéses hívei szocialista társadalmunknak, akik élen járnak a munkában, akik a szocializmus elvei szerint élnek. A határozat kimondja, hogy a párt eszmei, politikai és cselekvési egységének erősítése érdekében 1975-ben elő kell készíteni és 1976 végéig be kell fejezni a párttagsági könyvek cseréjét. . A munkáshatalmat erősíti, a szocialista építés hatékonyságát növeli, ha minden állami szerv, társadalmi szervezet rendeltetésszerűen, önálló arculattal működik, s mind nagyobb felelősséggel vesz részt a politikai irányvonal kialakításában és megvalósításában. A párt továbbra is erőteljesen támaszkodik a szakszervezetekre, s elvárja, hogy a szak- szervezetek politikai befolyásukkal, mozgalmi eszközeikkel is segítsék a termelési feladatok sikeres teljesítését, a korszerű technika bevezetését, a haladó termelési mozgalmak elterjedését, a munkakörülmények javítását, a munkahelyi demokrácia kibontakozását. Minden szinten éljenek jogaikkal, képviseljék és védjék bátrabban a dolgozók érdekeit, lépjenek fel a törvények, rendeletek megtartásáért. Az ifjúság körében folyó eszmei, politikai nevelésben növelni kell a társadalom minden szervezetének, minden tagjának felelősségét és aktivitását. A párt támogatja a KISZ politikai jellegének és mozgalmi vonásainak továbbfejlesztését szolgáló törekvéseket és intézkedéseket. A KlSZ-szerve- zetek neveljék fiatalságunkat önállóságra, kezdeményezésre és kötelességtudásra. A párt alapszervezeteiben javítani kell a KISZ pártirányítását. A nők helyzetéről szóló párt- határozat megvalósítása társadalmi összefogással sikeresen halad. Erre építve következetesebben kell érvényesíteni a nők egyenjogúságát a munkahelyek betöltésében, a képzésben, az anyagi/ elismerésben. A választott testületekben és a gazdasági vezető tisztségekben egyre több a nő, s számukat tovább kell növelni. A tényleges egyenjogúság megteremtése érdekében további intézkedéseikre és hatékonyabb tudatformálásra van szükség. A párt szövetségi politikájának kerete a Hazafias Népfront-mozgalom. A szocialista nemzeti egység teljes kibontakoztatása azt igényli, hogy fokozódjék a Hazafias Népfront társadalmi, politikai szerepe. A népfront segítse belső építőmunkánkat, mozgósítsa az állampolgárokat a fttggeleaaégfl- T kért és szabadságukért harcoló népekkel való szolidaritásra, a ! nemzetközi biztonság megszilárdításáért, a békéért vívott küzdelemre. n Központ! Bizottság tagjai: Aczél György munkás, a Minisztertanács elVII. A párt nemzetközi kapcsolatait elemezve a határozat rámutat, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a szovjet testvérpárthoz fűződő viszonyának és a sokoldalú, mély internacionalista kapcsolatokat minden téren fejleszti. A Szovjetunió Kommunista Pártja jár a társadalmi haladás élén, a legtöbbet teszi a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődéséért, forradalmi elméletünk lenini örökségének megvédéséért és gazdagításáért. Pártunk ápolja és erősíti kapcsolatait a szocialista országok közösségének minden testvérpártjával; még szilárdabbra ötvözi országaink és népeink barátságát, fejleszti együttműködésünket. Pártunk kész további erőfeszítésekkel hozzájárulni az imperializmus ellen a tőkés világban harcoló erők tömörítéséhez, a közös akciók sikeréhez. Szélesíti kapcsolatait, erősíti szolidaritását ,a tőkés világ és a fejlődő országok marxista— leninista pártjaival; támogatja az imperialistaellenes összefogás érdekében kialakított együttműködésüket más haladó politikai erőkkel. Pártunk a két- és sokoldalú találkozókon rendszereden kicseréli tapasztalatait a többi testvérpárttal, és az új követelményeknek, feladatoknak megfelelően összehangolja velük munkáját. Aktívan fellép a kommunista és munkáspártok soron következő nemzetközi tanácskozásának előkészítéséért és összehívásáért. A kongresszus megállapítja, hogy a kommunista mozgalom sorainak szorosabbra zárása, valamennyi imperialistaellenes erő' tömörítése elválaszthatatlan az opportunizmus jobb és »baloldali«, s az úgynevezett újbaloldali válfajai ellen vívott elvi-politikai harctól. Határozottan vissza kell utasítani a szocialista országok és a nemzetközi kommunista mozgalom egységére különösen veszélyes soviniszta, nacionalista és szovjetellenes nézeteket. Elítéljük a maoista vezetés nézetrendszerét és politikai gyakorlatát, amely eltorzítja a nemzetközi osztályharc valódi tartalmát, céljait, és arra irányul, hogy megbontsa a szocialista közösség, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, az antiim- perialista erők egységét. I nökhel yettese, Ajtai Miklós ár. mérnök, nyugdíjas, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Apró Antal munkás, az országgyűlés elnöke, Balogh Mihályné munkás, a Debreceni Ruhagyár pb-titkára, Bálint József munkás, államtitkár, a KSH elnöke, Benke Valéria tanár, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának vezetője, ' Benkei András munkás, belügyminiszter, Bíró József dr. munkás, külkereskedelmi miniszter, Biszku Béla munkás, az MSZMP KB titkára, Bodnár Ferenc dr. mezőgazdasági munkás, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának első titkára, Bondor József kőműves, építésügyi- és városfejlesztési miniszter, Borbándi János munkás, a Minisztertanács elnökhelyettese, Borbély Sándor munkás, a Csepel Vas- és Fémművek pb első titkára, Bugár Jánosné munkás, nyugdíjas, a Hazafias Népfront alelnöke, Burgert Róbert dr. földmunkás, a Bábolnai Mg.-i Kombinát vezérigazgatója, Csergő János munkás, a Ganz-MÁVAG vezérigazgatója, Cservenka Ferencné munkás, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára, Cseterki Lajos tanító, a népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára, Csémi Károly munkás, honvédelmi minisztériumi államtitkár, Csépányi Sándor munkás, a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatója, Czinege Lajos Gergely István agrárközgazdász, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára, Géczi János tanár, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első titkára, Gosztonyi János dr. tanár, oktatási minisztériumi államtitkár, Gyenes András munkás, nagykövet, Gyöngyösi István munkás, az Építők Szakszervezetének főtitkára, Győri Imre munkás, az MSZMP KB titkára, Hart Jánosné munkás, az MSZMP III. kerületi Bizottságának első titkára. Havasi Ferenc munkás, az MSZMP Komárom megyei Bizottságának első titkára, Hars István munkás, a Magyar Rádió elnöke, Hegymegi István mezőgazdasági munkás, a Mátészalkai Állami Tangazdaság igazgatója, Herczeg Károly munkás, a SZOT titkára, Holián Zsuzsa dr, orvos, az Országos Vérellátó Szolgálat igazgatója, Horák Pálné munkás, a Május 1. Ruhagyár pb titkára, Horváth Ede munkás, a Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója, Horváth István <*?• jogász, az MSZMP Báes-Kis- kun megyei Bizottságának első titkára, Horváth László dr. munkás, a Taurus Gumigyár vezérigazgatója, Huszár István közgazdász, a Minisztertanács elnökhelyettese, Jakab Sándor dr. tanár, az MSZMP KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője, Jánossy Lajos fizikus, egyetemi tanár, Karakas László munkás, munkaügyi miniszter, Katona Imre munkás, az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára, Losonezi Pál mezőgazdasági munkás, • Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Maróthy László dr. agrármérnök, a KISZ kb első titkára, Márta Ferenc dr. vegyész, a Szegedi József Attila Tudományegyetem kémiai intézetének igazgatója, Méhes Lajos munkás, a Vas-, Fém- és Vil- lamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Mód Péter tanár, nyugalmazott nagykövet, Nagy Dezső munkás, a Mecseki Szénbányák Vállalat vájára. Nagy József munkás, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára, Nagy Richard munkás, a Magyar Televízió elnöke, Nemes Dezső történész, az MSZMP KB Politikai Főiskolájának rektora, Nemeslaki Tivadar munkás, a SZOT főtitkárhelyettese, Németh Károly munkás, az MSZMP KB titkára, Nyers Rezső munkás, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója, Oláh István tanító, honvédelmi miniszter- helyettes, Orbán László dr. jogász, kulturális miniszter, Óvári Miklós tanár, az MSZMP KB titkára, Pap János technikus, az MSZMP Veszprém megyei Bizottságának első titkára, Papp Árpád munkás, a Munkásőrség országos parancsnoka, Papp György mérnök, a Ganz Villamossági Művek vezérigazgatója, Pataki József münkás, a Dunai Vasmű kohászati gyárrészlegének pb- titkára, Pál Lcnárd dr. fizikus, a Központi Fizikai Kutató Intézet igazgatója, Párdi Imre Pártunk a társadalmi haladás érdekében a forradalmi szolidaritás, az egyenjogúság elvei alapján fejleszti kapcsolatait az antiimperialista erőkkel, a nemzeti demokratikus pártokkal, a hazájuk függetlenségéért, szabadságáért harcoló felszabadító mozgalmakkal. Együttműködésre törekszünk a szocialista és szociáldemokrata pártokkal a nemzetközi enyhülés és biztonság erősítése, a munkásosztály akcióegysége érdekében, minden lehetséges kérdésben és területen. Mély meggyőződésünk, hogy a kommunista és munkásmozgalom egysége, a béke erőinek összefogása világszerte elősegíti a szocializmus, a haladás eszméinek győzelmét. • * • Az új pro’gramnyilatkozat megalkotásával pártunk megmutatja a jövőbe vezető utat. A fejlett szocializmus távlatainak felvázolása lelkesíti és mozgósítja munkásosztályunkat, népünket az építőmunka feladatainak még jobb megoldására. A párt új program- nyilatkozatában megfogalmazott feladatost teljesítésével a fejlett szocialista társadalmat építjük, közelebb jutunk végső célunkhoz, a kommunizmushoz. A párt XI. kongresszusa felhívja a magyar kommunistákat, hogy odaadó munkával harcoljanak a kongresszus határozatainak, a párt program- nyilatkozatának megvalósításáért. E cél jegyében szilárd eszmei, politikai egységben, a Szovjetunió, a szocialista országok népeinek oldalán dolgozzunk tovább a Magyar Népköztársaság felvirágoztatásán, népünk fölemelkedésén. munkás, honvédelmi miniszter, Dabrónaki Gyula dr. munkás, a KNEB elnöke, állam titkár, Deák Lívia munkás, az MSZMP VII. kerületi Bizottságának első titkára, Dienes Béla munkás, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. vezér- igazgatója, i Dobozy Imre író, a Magyar Írók Szövetségének főtitkára, Duschek Lajosné jnunkás, a SZOT titkára, Erdei Lászlóné munkás, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, Falu végi Lajos köztisztviselő, pénzügyminiszter, Fehér Lajos tanár, nyugdíjas, a Magyar Partizánszövetség elnöke, Fock Jenő munkás, a Minisztertanács elnöke, Friss István közgazdász, tudományos tanácsadó az MTA Közgazdaság- tudományi Intézetében, Frank Ferenc munkás, az JV1SZMP Békés megyei Bizottságának első titkára, Garai Gábor költő, a Magyar írók Szövetségének főtitkárhelyettese, Gáspár Sándor munkás, a SZOT főtitkára, Katona István újságíró, a Népszabadság főszerkesztője, Kádár János munkás, az MSZMP KB első titkára, Kállai Gyula újságíró, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Keserű Jánosné tisztviselő, könnyűipari miniszter, Kisgergely Lajos mérnök, a Péti Nitrogén Művek igazgatója, Kiss István szobrászművész, Kiss Károly munkás, nyugdíjas, a SZOT alelnöke, Kisházi Ödön munkás, nyugdíjas, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Kónyi Gyula munkás, belügyminiszter- helyettes, Korom Mihály dr. mezőgazdasági munkás, igazságügy-miniszter, Kovács Antal munkás, az MSZMP Vas megyei Bizottságának első titkára, Lakos Sándor munkás, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, Lázár György technikus, a Minisztertanács elnökhelyettese, ' munkás, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Péter János tisztviselő, nyugdíjas, az országgyűlés alelnöke, Pothomik József bányász, nyugdíjas, Púja Frigyes munkás, külügyminiszter, Pullai Árpád munkás, az MSZMP KB titkára, Rapai Gyula mezőgazdasági munkás, nagykövet, Rácz Pál tisztviselő, külügyminiszter- helyettes, Rácz Sándor munkás, az MSZMP KB köz- igazgatási és adminisztratív osztályának vezetője, Rév Lajos kereskedősegéd, az OK1SZ elnöke, Révész Ferenc munkás, a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója, Révész Géza munkás, nyugdíjas, Réti Lajosné dr. munkás, a Budapesti Habselyem Kötöttárugyár igazgatója, Romany Pál dr. agrármérnök, az MSZMP JCB területi gazdaságfejlesztési osztályának vezetője, Rumph Károly munkás, a Csepeli Vas. és Acélöntödék mintakészítője, (Folytatás az 5. oldalon)