Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-01 / 51. szám
A nagykereskedelem raktározási gondjai nem enyhültek. A megveszek helyen különösen az élelmiszer- és a vas-műszaki szakmá-, mában, valamint a bútortárolasban kritikus a helyzet. A hiányzó létesítményeket 1980-ig meg kell építeni, ez az ágazat egyik legfontosabb feladata. A kereskedelemfejlesztési politika a következő ötéves tervben nem igényel alapvető változtatást. A hálózatfejlesztést továbbra is a városokra, a nagyközségekre és a Balaton- partra kell összpontosítani. Figyelmet kell fordítani a falusi területek alapellátást biztosító üzlethálózatának bővítésére és korszerűsítésére. További áruházakra van szükség. Növelni kell az ABC-k, a szállodai helyek számát, és a technikai eszközellátás növelésével az üzlethálózatot. Javítani kell továbbra is a választékot és bővíteni az olcsóbb áruk körét. 59 millió forint szolgáltatásfejlesztési alapot kapott a megye. Ezzel 160 millió forint értékű lakossági szolgáltatást elősegítő beruházás valósult meg. A szolgáltatás árbevétele 1970-hez viszonyítva 22 százalékkal emelkedett, a tervezett szintet azonban nem éri el. Az V. ötéves terv időszakában a szolgáltatás még nagyobb ütemben növekszik, mivel a IV. ötéves tervi beruházások jelentős része a tervidőszak végére készül el. A jövőben is az igények teljesebb kielégítése, a szolgáltató kapacitás növelése a feladat. A közlekedésben a hálózatfejlesztés, a járműpark fejlesztése és a körzetesítési program megvalósulása, a gyékényesi közös ha tárállomás jelzi az előrehaladást. Nem valósult meg a kaposvári és a siófoki vasúti csomópont korszerűsítése, s ez a közvélemény jogos bírálatát váltotta ki. Az állami közúthálózat fejlesztési terve várhatóan teljesül. Több mint egymilliárd forintot költünk erre. Nem mondható el ugyanez a tanácsi közúthálózatról. Az utak zöme kiépítetlen földút, és a kiépített utak nagy része is csak kis teherbírású. Az V. ötéves terv időszakában a vasúti személyszállítás kulturáltságának lényeges javulását, a korszerűbb fuvarozástechnika bevezetését, a rakodás gépesítését és a szállítási sebesség gyorsulását kell elérni. Korszerűsíteni kell a siófoki és a kaposvári csomópontot. Tovább kell folytatni a közúti járműpark korszerűsítését és számszerű növelését. Ki kell építeni a műszaki bázisokat. A postánál a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében mind a Balaton-parton, mind a megye belső területein (Kaposvár, Marcali) jelentős fejlesztésre van szükség. El kell érni, hogy a televizió és a rádió vételi lehetősége javuljon. A balatoni hajózás elsősorban az idegenforgalmat szolgálja. A kikötői létesítmények elavultak, a hajópark nagy része korszerűtlen. Az igények kielégítése érdekeben rekonstrukcióra, illetve új hajókra van szükség. Kommunális ellátás A IV. ötéves terv 14 100 lakás felépítésével számol. Korszerűbbek, felszereltebbek, nagyobb alapterületűek a lakások, mint a megelőző tervidőszakban voltak. Kedvezőtlen, hogy a kiemelt településeken — elsősorban Kaposváron — a telepszerű —• és ezen belül a célcsoportos állami — lakásépítés egyhar- mada nem valósul meg a tervidőszak végére. Ennek okai: az áremelkedés, a terület- előkészítés elhúzódása, az építőipari termelőképesség hiánya és az egyeztetési nehézségek. Az V. ötéves tervben hasonló nagyságrendű lakásépítés várható. Ennek elsősorban a több gyermekes munkáscsaládok lakásviszonyainak javítását kell szolgálnia. Gyorsítani kell a lakásépítés területi előkészítését. A járulékos és a kapcsolódó létesítményeket a lakótelepek megvalósításával együtt kell felépíteni. A kislakásépítést — a településhálózat-fejlesztési tervben foglaltak figyelembevételével — továbbra is támogatni kell. A lakosság vezetékes ivóvízellátása az 1970-es 30 százalékról 1974 végére 40 százalékra nőtt. így 66 település 170 ezer lakója már jó minőségű vezetékes ivóvizet kap. Jelentős az előrelépés a falusi törpevízmű-épí- tésben. A csatornázásban 12-ről 16 százalékra emelkedett az ellátottság. Jelenleg 11 településen több mint 63 ezer ember él csatornázott területen. A megye közműellátási színvonala a fejlődés ellenére sem kielégítő. A következő időszakban is a gyors ütemű fejlesztést kell célul tűzni. Kiemelten kell kezelni a megyeszékhely ivóvízzel való biztonságos és távlati ellátását, és Kaposvár, valamint a Balaton-part szennyvíztisztítását. A villamosenergia-hálozat fejleszteseben az iparfejlesztés megalapozása és a lakossági szolgáltatás minőségének javítása az alapvető cél. Gondét kell fordítani Barcs, Nagyatád és a Balaton-part térségének jobb ellátásara. A gázellátásban a megyei készletek nagyobb kiaknázásara kell törekedni. Az ellátás jobb megszervezésével, elosztotelepek létesítésével fejlődést kell elérni a propánbután gaz- es a háztartási tüzelőolaj-ellátásban is. Gyorsabb ütemben kell fejleszteni a közforgalmú bmzinkúthálözatot. Idegenforgalom A megye politikai, állami és gazdasági szervei nagy gondot fordítottak az idegenforgalom fejlesztésére. Terveink a megye gazdasági érdekeivel összhangban valósultak meg. Az elmúlt időszakban nem sikerült változtatni az idegenforgalom túlzott területi és időbeli összevonásán. A főidény két hónapjában a zsúfoltság tovább nőtt. Számos területen enyhült az igények és a lehetőségek közötti feszültség. Ez a megállapítás elsősorban az ivóvízre, a kereskedelmi ellátásra, a köztisztasági szolgáltatásra és a közlekedés néhány részterületére jellemző. Az idegenforgalom fejlesztésében sem érvényesült kellően a tervszerűség. Nem voll összhang a tanácsi középtávú tervezés és az idegenforgalmi támogatás éves és szétaprózott jellege között. A gazdasági szabályozó« nem ellensúlyozták kellően az idényszerű üzemelés hátrányos következményeit, és ez az idegenforgalomban részt vevő szervezetekné' gazdasági feszültséget okozott. A megyében működő meleg vizű fürdők fejlődése — az anyagi eszközök hiánya miatt — nem érte el a kívánt szintet. A táskái hévíz idegenforgalmi hasznosítására csak tervek készültek. A területi pártszervek rendszeresen beszámoltatták az idegenforgalomban érintett gazdasági és állami szerveket. Testületi üléseiken rendszeresen foglalkoztak az idegenforgalmi fogadóképesség fejlesztésének feltételeivel, az idény értékelésével. Többet törődtek az állandó lakók politikai felkészítésével. A pártszervek irányító és ellenőrző munkája nyomán növekedett a helyi állami és társadalmi szervek aktivitása a lehetőségek feltárásában és kiaknázásában. Az V. ötéves terv időszakában tovább kell fejleszteni az idegenforgalmi fogadóképességet, enyhíteni kell az infrastrukturális ellá tás aránytalanságait, növelni a Balaton-parti közlekedés teljesítőképességét, és emelni a közlekedési szolgáltatások színvonalát. Fejleszteni kell a települések belső úthálózatát, a parkolóhelyek számát. Az üdülők építésévei kapcsolatos járulékos terheket — parcellázás, közművesítés stb. — mind nagyobb mér tőkben az épittetőkre, a tulajdonosokra kel) áthárítani. Szükséges az idegenforgalmi területek üzlethálózatának további bővítése és korszerűsítése. Gondoskodni kell a kulturális szolgáltatás gyors javításáról, az igények kielégítéséről. Nagyobb fejlődést kell biztosítani a megye belső területei természeti értékeinek, népi emlékeinek és népművészeti hagyományainak a feltárásában és idegen- forgalmi hasznosításában. Meg kell teremteni a megye meleg vizű fürdői fokozatos, tervszerű fejlesztésének lehetőségét. Tanácsi gazdálkodás A tanácsi gazdálkodás javult az elmúlt négy évben. A tanácsok többségé élt a tanácstörvényben biztosított nagyobb önállósággal és a megnövekedett hatáskörrel. E tevékenység súlya a megye gazdaságának fejlesztésében, a lakosság életszínvonalának javításában tovább nőtt A tanácsi és a nem tanácsi szervek kapcsolatai javultak. Jelentős eredmények születtek a lakásépítésben, a kommunális fejlesztésben, óvodák és általános iskolák létesítésében. Javult az együttműködés az iparfejlesztésben, a lakossági ellátásban és az építőipar teljesitókepessegenek növelésében. A fejlesztési célok reálisabbá, a döntések megalapozottabbá váltak. A kiemeli települések fejlesztése tervszerű; a lakosság alapellátását a kisebb településeken folyamatosan biztosítják a helyi tanácsok. A tanácsok növekvő számú intézményeiket eredményesebben működtetik. A tanácsok gazdálkodási tevékenysége még nem zökkenőmentes. A rendelkezésre álló pénzügyi eszközök felhasználása gyakran elmarad. Évről évre számottevő pénzmaradvány keletkezik. Ebben nagy szerepet játszik a bevételi tervek túlteljesítése és a kivitelezői kapacitás hiánya. A pénzmaradványok keletkezéséhez azonban még mindig nagymértékben hozzájárulnak a tanácsi tervező tevékenység olyan hiányosságai, mint a beruházási igények pontatlan megjelölése, a bátortalan beruházói magatartás és az előkészítés lassúsága. Nem érvényesül kellően a területi és az ágazati érdekek összhangja, mert ez az összhang gyakran a megyei tanácsi szervek (osztályok) munkájából is hiányzik. Lassúság jellemzi a végrehajtást célzó döntések előkészítését és a határozatok megvalósítását. Növekedett a lakosság aktivitása a helyi feladatok végrehajtásában. Az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke az 1970. évi 119 forintról 1974-ben 161 forintra emelkedett. A társadalmi munkában rejlő lehetőségeket azonban nem használták ki maradéktalanul. A társadalmi munka szervezését javítani kell, jobban kell építeni nevelő hatására. Nagyobb gondot kell fordítani a munka feltételeinek biztosítására, az erkölcsi elismerés növelésére es az eredmények nyilvánosságára. Területfejlesztés, település- hálózat, környezetvédelem A megyében először készült területfejlesztési terv Ez elősegítette a termelőerők arányos elhelyezkedését és a települések ellátásának megkülönböztetett fejlesztését. A fejlesztés összehangolása a párhuzamosság elkerülése érdekében szükség van a szomszédos megyék fokozottabb gazdasági együttműködésére. A településhálózatot a megyei terület- fejlesztési terv szerint fejlesztjük. Tovább nőtt a városok és a városokban élő lakosok száma. Siófok kivételével a szerepkörrel rendelkező településeknek részletes rendezési tervük van. Az V. ötéves tervben kiemelt cél a városiasodás és a városodás folytatása. Kaposvár mindjobban alkalmassá válik a felsőfokú szerepkörből adódó feladatok ellátására. Meg kell teremteni Marcali várossá fejlesztésének feltételeit. Nagyobb figyelmet fordítunk a közepes és alsófokú településközpontok fejlesztésére. Az idegenforgalom igényeit is figyelembe véve felül kell vizsgálni a Balaton-parti települések regionális szerepkörét. Az illetékesek biztosítsák a további iparfejlesztés alapjait képező ipartelepi infrastrukturális ellátás kiépítését. A környezetvédelemben kezdeti eredmények vannak. A zöldterület-fejlesztés keretében több mint 650 hektár parkerdő létesüli A megyében jelenleg 3690 hektár nagyságú területen 16 objektum védett. Megoldandó feladat a vizek minőségének és a levegő tisztaságának védelme, a szennyvíz megfelelő elhelyezése, valamint az ipari és a háztartási hulladék szennyező hatása elleni védekezés. Az V. ötéves terv időszakában — a központi és a megyei lehetőségek kihasználásával — továbbra is biztosítani kell a megye gazdaságának kiegyensúlyozott, ütemes fejlődését. Ennek alapvető feltétele a termelés hatékonyságának növelése, a belső tartalékok jobb kihasználása, a gazdasági szerkezet további korszerűsítése, az erőforrások ésszerű, takarékos és összevont felhasználása, a vezetési színvonal, a szakember- és szakmun- kásellátás javítása, a korszerű üzemszervezési módszerek elterjesztése, az üzemi és szövetkezeti demokrácia továbbfejlesztése. Az eddiginél gyorsabb ütemben kell fej leszteni az ipari és az építőipari termelés szervezettségét, hatékonyságát. Tovább kell korszerűsíteni az ipar szerkezetét, a vállalatok és a szövetkezetek termékszerkezetét. Az Iparfejlesztés fő iránya a rekonstrukció, az ésszerűsítés és a hatékony ipari termelést biztosító új üzemek telepítése. A mezőgazdasági eredetű alapanyag-termelés, a raktározás és a feldolgozás közötti összhangot mindenekelőtt a hús-, a tej- és a melléktermék-feldolgozó, illetve tároló kapacitás bővítésével kell megteremteni. A fagazdaság továbbfejlesztését a megye nyersanyagkészleteinek hasznosításával, a feltételek megteremtésével, a szektorok közötti szervezettebb együttműködéssel kell megoldani. A mezőgazdasági termékek termelése 1978 —1980 között 16—17 százalékkal növekedjen Ezt az intenzív jelleg fokozásával, a fajlagos hozamok és a termelékenység növelésével kell elérni. A növénytermesztésben a nagyüzemi iparszerű termelési rendszerek további kiterjesztése, ésszerű földcserék és a racionális föidPártunk es kormányunk külpolitikájának alapelvei; a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés országaival való szövetség; a szocialista világrendszer országaival való szoros együttműködés; a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése. Megyénk dolgozói helyeslik e politikát, támogatják gyakorlati megvalósítását. Jóleső érzéssel veszik tudomásul hazánk nemzetközi tekintélyének további erősödését. Dolgozóink jól tudják: a világon két egymással ellentétes világrendszer létezik. A Szovjetunió es a szocialista országok politikai tekintélye, erkölcsi súlya, katonai ereje, valamint a nemzetközi kommunista es munkásmozgalom, a haladó erők egységes fellépése rákényszeritette a vezető imperialista köröket a békés egymás mellett élés elfogadására. Megnyugvással tapasztalják, hogy elveinkből semmit nem engedve gazdasági, tudományos és kulturális együttműködésre törekszünk velük. A tapasztalatok meggyőzően bizonyítják, hogy a politikai együttműködés a kölcsönös előnyök figyelembevételével fejlődik. Megyénk dolgozói, a kommunisták és a pártonkívülíek nagy akaraterővel küzdenek azért, hogy valóra váljon partunk és kormányunk külpolitikájának alapvető célja: szövetségeseinkkel, a világ demokratikus és haladó erőivel szoros egységben biztosítsuk szocialista építőmunkánk kedvező nemzetközi feltételeit, a tartós békét. Megyénk kommunistái helyeslik pártunk Központi Bizottságának kezdeményezeseit és erőfeszítéseit, melyeket a nemzetközi kommunista mozgalom egységének erősítéséért használat megvalósítása, a területi és ágazati összevonás fokozása a legfontosabb feladat. Az állattenyésztésben a szarvasmarha nagyüzemi tenyésztésének mintegy 34—35 százalékos növelését, a hús- és a tejhasznositású szarvasmarhatartás fejlesztését kell elősegíteni a népgazdaság igényeinek megfelelően. A sertéshústermelés növelésének alapja az állomány termelőképességének javítása. Nagy gondot kell fordítani az egyesült tsz- ek gazdálkodásának megszilárdítására. A kedvezőtlen adottságú tsz-ek fejlesztését a természeti, feltételeket figyelembe vevő ösz- szetett tájegységi programok kidolgozásával és végrehajtásával kell biztosítani. Lényegesen meg kell javítani a beruházások előkészítését, műszaki tervezését és szervezését, rövidíteni a kivitelezési időt. Ehhez biztosítani kell a beruházásban részt vevő szervek együttműködését. A beruházási feladatokat sorolni kell. Kerüljenek előtérbe a rekonstrukciók, a kevésbé költségigény és létesítmények. Kapjanak nagyobb figyelmet a korszerű, olcsó és gazdaságos megoldások. Fokozni kell a személyszállítás kulturáltságát. A teherszállításban gyorsítani kell a korszerű fuvarozástechnika bevezetését, a rakodás gépesítését és a szállítási sebességet. A tervidőszak alatt részletesen át kell adni a korszerűsített kaposvári és siófoki vasúti csomópontot. Korszerűsíteni kell a megye fő- közlekedési úthálózatát, javítani a rádió és a televízió vételi lehetőségeit, a postai szolgáltatás színvonalát. A megye lakosságának életszínvonalát az országos irányelvekkel összhangban kell növelni. Tovább kell javítani a kereseti arányokat, következetesebben érvényesíteni az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. Az egészségügyben kiemelten kell kezelni a kaposvári megyei kórház rekonstrukcióját. Tovább kell fejleszteni a gyermekorvosi ellátást. Gyorsítani kell a gyermekintézmények, a szociális otthonok, az öregek napközi otthonainak fejlesztését. A lakásépítés elsősorban a több gyermekes munkáscsaládok lakásviszonyainak javítását szolgálja. A kapcsolódó létesítményeket a lakótelepek megvalósításával együtt kell felépíteni. A kereskedelemben a lakosság növekvő árukeresletének kielégítése, az eladás kulturáltságának javítása, az áruválaszték és az olcsó áruk körének bővítése a feladat. Az V. ötéves terv időszakában tovább kell javítani a megye idegenforgalmi fogadóképességét. A Balaton-parton enyhíteni kell az infrastrukturális ellátás aránytalanságait, nagyobb fejlődést kell elérni a megye belső területeinek idegenforgalmi hasznosításában. A tanácsok javítsák gazdasági tervező, szervező, végrehajtó és ellenőrző tevékenységük színvonalát. Teremtsék meg az ágazati és területi érdekek összhangját. Törekedjenek a fejlesztési eszközök feltárására. Biztosítsák ezek összevont felhasználását, javítsák egyeztető tevékenységüket. Fordítsanak nagy figyelmet a lakosság életkörülményeit közvetlenül befolyásoló fejlesztések megvalósítására. Továbbra is kiemelten kezeljek a lakásépítést. kifejt. Egyetértenek azzal, hogy mindenekelőtt a szocialista közösség országaiban tevékenykedő testvérpártokkal, elsősorban az SZKP-val való sokoldalú együttműködés erősítésen munkálkodik. Az MSZMP KB sokoldalú pártközi kapcsolataihoz jól illeszkednek a megyei pártbizottság koordinálásával megvalósuló testvér- megyei kapcsolatok, amelyek hozzájárulnak a lakosság internacionalista szellemű neveléséhez. Az elmúlt években eredményesen fejlődött a somogyi kommunisták, a dolgozó közösségek, a tanácsok es a társadalmi szervezetek együttműködése a Szovjetunió, a Lengyel Népköztársaság, a szocialista Jugoszlávia egy-egy körzetének dolgozóival. E gyümölcsöző kapcsolatok jól szolgálják a kommunizmus, a szocializmus építésében kölcsönösen felhalmozódó tapasztalatok megismerését, hasznosítását. Elvtársi együttműködés van kibontakozóban az Olasz KP Julia— Venezia tartományi bizottságával is. A testvérmegyei kapcsolatok elmélyítésére a jövőben is figyelmet kell fordítani. XXX Kérjük a megyei pártértekezletét, hegy a megyei pártbizottság beszámolóját fogadja el. Hívja fel az új megyei pártbizottság figyelmét, hogy a beszámolóban foglaltakat vesse Össze a XI. kongresszus határozataival, és ennek alapján készítsen ciklustervet. Gondoskodjon az éves programok kialakításáról, a feladatok maradéktalan végrehajtásáról. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGA IV. Külpolitikai kérdések, testvérmegyei kapcsolatok