Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-07 / 56. szám

\ Véget ért Algírban az OPEC-lanácskozás Elvben hozzájárulnak a konferenciához Az algíri Nemzetek Palotá­jának konferenciatermében csütörtökön nyilvános plená­ris üléssel ért véget a Kő­olajexportáló Országok Szer­vezetének (OPEC) első csúcs- konferenciája. Az OPEC-tag- államok nyolc államfőjének és öt magas szintű küldött­ségének kétnapos intenzív eszmecsere-sorozatát bere­keszti) záró ülés két óra hosz- szat tartott. Az ülést Huari Bumedien algériai államfő, a csúcskon­ferencia házigazdája nyitotta meg. A konferencia jelentősé­gét méltatya leszögezte: az OPEC-államok népeik elide­geníthetetlen jogának tekintik saját természeti erőforrásaik birtoklását és nyersanyagaik árának meghatározását. Hoz­záfűzte ugyanakkor, hogy nem zárkóznak el az egyen­rangú felek dialógusa elől. Közölte azt is, hogy a kőolaj- exportáló államok elvben hozzájárultak egy olyan tí­pusú nemzetközi konferencia összehívásához, amelyet Fran­ciaország javasolt, a nyugati világ gazdaságát sújtó problé­mák megoldási lehetőségeinek felkutatására. A konferencia elnökének beszéde után a venezuelai ál­lamfő, majd Nigéria képvise­lője kapott szót. Utánuk Ab- dusszalam Dzsallud líbiai mi­niszterelnök, a gaboni állam­fő és áz iraki alelnök, majd j Reza Pdhlavi iráni sah ka- I pott szót. Az ülés berekesztése után ; nyilvánosságra hozták az ál­lamfők értekezletén elfogadott ünnepélyes deklarációt, amely \ a szervezet alapelveit fog­lalja össze. (MTI) Az olajexportáló országok szervezetének algíri csúcskonfe­renciája alkalmával találkozott az iráni sah Falul herceg­gel, Fejszál király testvérével, Szaúd-Arábia miniszterel­nök-helyettesével és Zaki Jamanival, Szaúd-Arábia olaj­ügy) miniszterével. (Telefotó: AP—MTI—KS) Kissinger újra útnak infinit Kissinger amerikai külügy­miniszter — útban 11. közel- keleti diplomáciai tárgyaló- kőrútjának első állomása, Kai­ró felé — a múlt éjjel Lon­donba érkezett. Nem volt haj­landó kommentálni a Tel Avivban történt Palesztinái támadást és nem nyilatkozott útja kilátásairól sem. A Kissinger kíséretében [ utazó újságíróknak »a kül- j ügyminisztérium egyik veze­tő munkatársa« elmondotta: minden eddigi út közül ez lát- ■ szik a legbonyolultabbnak és a legnehezebbnek. Kissinger csütörtökön a wa­lesi Cardiffba repült, ahol részt vett brit kollégája, Ja­mes Callaghan kitüntetési ün­nepségén. Egyre több éhező Tavaly decemberben és az- idén januárban mintegy két­millióval nőtt a legszegé­nyebb amerikai állampolgá­rok száma: hivatalos kor­mánykimutatások szerint 17,9 millió ember jövedelme még az alapvető élelmisze­rek beszerzésére sem ele­gendő. Rajtuk kívül — egy szenátusi bizottság jelentése szerint — mintegy 20 mil­lióra tehető azoknak a szá­ma, akik ugyancsak a lét­minimum alatti jövedelem­mel rendelkeznek, de kü­lönféle bürokratikus és disz­kriminációs intézkedések miatt nem juthatnak élelmi­szer-jegyekhez. Palesztinái kommandóakció Tel Aviv közelében Tűzharc a tengerparti hotelben Befejeződött a magyar—szovjet kormányközi bizottság ülése Tizenegy jelentős egyezményt írtait alá Jegyzőkönyv aláírásával befejeződött a magyar—szovjet gazdasági és műszaki—tudományos együttműködési kor­mányközi bizottság 15. ülésszaka. A jegyzőkönyvet csütörtö­kön este a Parlament delegációs termében Huszár István és Mihail Leszecsko miniszterelnök-helyettesek, a kormány­közi bizottság társelnökei, a delegációk vezetői írták alá. A kormányközi bizottság március 3-tól 6-ig tartotta 15. ülésszakát Budapesten. Meg­vizsgálta a két ország 1976— 1980. évi népgazdasági tervei koordinálásának előzetes ered­ményeit. A koordináció foly­tán intézkedéseket „dolgoztak ki a termelési és műszaki-tu­dományos együttműködés to­vábbfejlesztésére és elmélyí­tésére, a következő ötéves terv minden esztendejére meghatározták a legfontosabb nyersanyagok, fűtőanyagok, könnyű- és élelmiszeripari cikkek, mezőgazdasági és gép­ipari termékek kölcsönös szál­lításának nomenklatúráját, s előzetesen mennyiségét is. Számos egyezményt írtak alá Magyarország részvételéről egyes fűtőanyag- és nyers­anyagfajták újabb gyártó ka­pacitásainak a Szovjetunió területén történő létrehozásá­ban, a Magyarországra irá­nyuló szállítások növelése céljából. A bizottság megvizsgálta az 1976—1980. évi tudományos és műszaki fejlesztési tervgk koordinálásának eredményeit is, és intézkedéseket hozott e tervek teljesítésére. Ezenkívül egyeztette azt is, hogy a két ország illetékes szervei meg­kezdik az egységes műszaki­tudományos politika és az 1990-ig megvalósuló műsza­ki-tudományos együttműkö­dés fő irányai kidolgozásával kapcsolatos kérdések vizsgá­latát. A bizottság munkája során öt kormányközi és hat ága­zatközi egyezményt egyeztet­tek és írtak alá, amelyek nagy jelentőségűek a két or­szág népgazdasága számára. A bizottság meghallgatta egyes .minisztériumok jelenté­seit az 1975.'évi árucsere-for­galmi tárgyalások eredmé­nyeiről, és megállapította, hogy a magyar—szovjet gaz­dasági együttműködés to­vábbra, is gyors ütemben fej­lődik. Az 1975. évi árucsere­forgalom az 1974. évi szint­hez képest 9,3 százalékkal, 1970- hez viszonyítva pedig 60 százalékkal növekszik. Az 1971— 75. közötti tervidőszak­ban országaink árucsere-for­galma körülbelül egymilliárd forinttal haladja meg a hosz- szú távú kereskedelmi egyez­ményben előirányzott szintet. A bizottság jóváhagyta a kölcsönös kereskedelemben szállított gépek és berendezé- | sek műszaki kiszolgálásának megjavítására vonatkozó kor­mányközi egyezményt, vala- I mint a két ország külkereske­delmi szervei által kidolgozott I intézkedéseket. A hajóiparban a gazdasági és műszaki-tudományos kap- j csolatok továbbfejlesztése és | elmélyítése érdekében a bi- | zottság együttműködési mun­kacsoportot hozott létre. 1 Ugyanilyen munkacsoport ala­i kul az állattenyésztési gép- j gyártás területén is. A bizottság megelégedéssel j állapította meg, hogy a kor­mányközi bizottság kezdemé­nyezésére előkészített és jóvá­hagyott magyar—szovjet ole­fin együttműködés sikeresen halad, e munkát Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára és L. i. Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára a magyar, illetve a szovjet üzem építőihez írott levelében nagyra értékelte. A bizottság ülésszaka a test­véri barátság és a teljes, köl­csönös megértés légkörében zajlott le. A jegyzőkönyv aláírása után magyar gazdasági vezetők 11 egyezményt írtak alá szovjet partnerükkel. Huszár István és Mihail Le­szecsko miniszterelnök-he­lyettesek írták alá a timföld- I alumíniumipari egyezmény meghosszabbításáról szóló megállapodást, majd az érin­tett miniszterek, miniszterhe­lyettesek hajóipari, motorvo­nat-szakosítási, autóipari kész­termék-szakosítási, építő- és útépítőgép-szakosítási, mező- gazdasági gép és traktorszako­sítási, az autóbuszok gyártásá­ban vaió kooperációról, a mű­szaki kiszolgálásról, és a hid- ropneumatikus berendezések létrehozásában való együttmű­ködésről szóló egyezményeket írták alá. A megállapodások részben újabb területekre terjesztik ki a kooperációt és szakosítást, másrészt 1975. végéig érvényes szakosítási egyezményeket 1980-ig, illetve 1985-ig hosz- szabbítottak meg. Palesztinái terroristák a múlt éjjel egy gumicsónak­ról partra szálltak Tel Aviv magasságában, behatoltak a tengerparti Savoy-hotelbe, és túszokat ejtve tíz — Izrael­ben bebörtönzött — személy szabadon, bocsátását követel­ték — jelentették a nyugati hírügynökségek. Hat és egyneg.yed órával az akció kezdete után az izraeli csapatok megostromolták a szálloda épületét, s vala­mennyi Palesztinái fegyverest megölték. A lövöldözésnek polgári halottal is voltak. A palesztinaiak nem sokkal a katonai akció megkezdése előtt több túszukat szabadon bocsátották. A katonai akciót erős tü­zelés, majd hatalmas robSa- nás előzte meg, amely le­döntötte az épület két falát. A Tel Aviv-i hatóságok sze­rint nem apalesztinaiak rob­bantották föl magukat, ha­nem a becsapódó lövedékek a felhalmozott robbanóanyagot érték. A detonáció után rö­vid, rendkívül heves géppisz­tolypárbaj következett, végül a katonák behatoltak az el­csendesedett szállodaépület­be, nyomukban a mentőszol­gálatosokkal. A terroristák egyebek kö­zött Capucci jeruzsálemi gö­rögkeleti érsek szabadon bo­csátását követelték. Capuccit korábban a palesztinaiakkal való együttműködés vádjával ítélték el. Egy katonai szóvivő köz­lése szerint »hat Palesztinái fegyveresen kívül két izraeli katona és két túsz vesztette életét, további 15 ■ katonai és polgári személy megsebesült". A támadók eredetileg 30 túszt ejtettek foglyul. lC§zl@ménf a szocialista országok kommunista- és munkáspártjai kb-titkárainak értekezletéről (Folytatás az 1. oldalról) | zelem világtörténelmi jelen- I tőségű esemény volt, amely a i legnagyobb hatással volt a | háború utáni fejlődés egész ' menetére Európában és az | egész világon. Most, amikor j már felnőttek az új nemzedé- j kék, különösen fontos,- hogy megmagyarázzuk az ifjúság­nak az igazságot a második világháború természetéről és jellegéről, megcáfoljunk min­den olyan kísérletet, hogy meghamisítsák a háborúban részt vett államok szerepét, a különböző politikai erők ál­láspontját. HÍREK A VILÁGBÓL NEM VÁLTOZTAT eddigi álláspontján — hangsúlyozta nyilatkozatában Georges Mar­chais, az FKP főtitkára —, mivel a francia köztársasági elnök politikája a dolgozók érdekei ellen irányul. MEGKEZDŐDTEK a Nem­zetközi Energiaügynökség igazgató tanácsának párizsi megbeszélései. FOLYTATÓDIK a pedagó­gusok forgósztrájkja Belgium­ban; tegnap újabb két tarto­mányban maradtak zárva az iskolák. KORMÁNYELLENES TÜN­TETÉST rendezett csütörtökön Delhiben több ezer ember In­dira Gandhi kormányának po­litikáját támadva. SZABADON BOCSÁTOT­TAK a szélsőbaloldali geril­lák Hugo Anzorreguyt, a Buenos Aires-i tartomány leg­felsőbb bíróságának elnökét. A -HALÁLBRIGÁD« újabb 3 áldozatának holttestét talál­ták meg Rio de Janeiro kül­városaiban. AZ AMERIKAI SZENÁTUS jóváhagyta Carla Hills asszony jelölését a lakásügyi miniszter posztjára. Ö a harmadik nő B’ord kormányában. HATEZERNÉL TÖBB poli­tikai foglyot őriznek Chilé­ben — az egyház menekültügyi bizottságának most közzé tett adatai szerint. BECSBEN tegnap megtar­tották a közép-európai had­erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folytatott tár­gyalások 60. plenáris ülését. Az ülésen felszólalt Tadeusz Strulak nagykövet, a lengyel küldöttség vezetője. Tizenkétmillió dolláros kábítószerzsák m any A trieszti olasz vámőrök mintegy 120 liter kábítószert ta­láltak három libanoni fiatalember gépkocsijában, aki Ju- goszláviábóL lépett be Triesztbe. A műanyag zacskókba zárt folyékony kábítószert Észak-Európába akarták vinni (feke­tepiaci értéke meghaladja a 12 millió dollárt: Képünkön: A vámőrök a kábítószer-zsákmánnyal. (Telefotó: AP—MTI—KS) I Szükséges, hogy a közvéle- I mény legszélesebb * rétegei | megismerjék a történelmi té- ; nyékét, s teljes mértékben le­vonhassák a háború tanulsá­gait. A világ első szocialista államának döntő szerepe a fa­sizmus szétzúzásában, a szov­jet népnek és hadseregének kimagasló hőstette: a kommu­nisták által vezetett bátor il­legális küzdelem, az ellenállá­si mozgalom, a népi felszaba­dító érők harcai; "a Hitler-el- j lenes koalícióba tömörült, kü- | lönböző társadalmi rendszerű államok együttműködésének tapasztalata; a fasizmus szét- I zúzásának alapvető következ- i ményei és a népek forradalmi ' | felszabadító küzdelmének fel- I lendülése — e mozzanatok mélyreható feltárása a győze- ! lem 30. évfordulójával kapcso­latban a testvérpártok ideoló­giai munkájának fontos és ! megtisztelő feladata. A tanácskozás részvevői Rá­mutattak arra is, hogy a kö­vetkező időkben a testvérpár­tok nemzetközi és ideológiai munkájában fontos helyet fog­lalnak el azok az események, amelyek a Varsói Szerződés szervezete 20. évfordulójának megünneplésével, a kommu­nista- és munkáspártok soron- következő kongresszusaival, valamint a nők nemzetközi évével kapcsolatosak. Nagy fi­gyelmet kell fordítani az olyan jelentős nemzektözi esemény megvilágítására, mint az európai biztonsági és együttműködési értekezlet zá­rószakasza. Nagyon fontos, hogy a közvélemény tudomá­sába hozzuk az európai kom­munista- és munkáspártok készülő konferenciájának esz­méit és az ott kialakuló kö­vetkeztetéseket. A tanácskozáson hangoztat­ták annak hasznosságát, hogy a szocialista országok tudósai szorosan együttműködnek a világfejlődés időszerű problé­máinak kutatásában, a társa­dalomtudományokkal . foglal­kozó alapvető művek elkészí­1 tésében. A testvérpártok köz- j ponti bizottságainak titkárai egyeztették a konkrét intézke- | déseket, hogy még mélyreha- i lobban kutassák a szocializ­mus elméletének és gyakorla­tának, az újtípusú nemzetközi kapcsolatoknak legfontosabb kérdéseit és egyéb témákat. Felhívták a figyelmet, hogy tanulmányozni kell annak a mély válságnak okait, jellegét és következményeit, amely a modern állam monopol-kapi­talizmus minden területét sújtja. A tárgyszerű, elvtársi légkö­rű tanácskozás bizonyította a testvérpártok 'két- és több­oldalú ideológiai együttműkö­désének hatékonyságát,"- meg­mutatta az együttműködés nö­vekvő jelentőségét a marxiz­mus—leninizmus és a szocia­lista internacionalizmus elvei­re épülő egységük további megszilárdításában, a burzsoá ideológia különböző- formái, az opportunizmus összes válfaja elleni eredményes küzdelem­ben, a szocialista országok vívmányainak széles körű be­mutatásában. Csütörtökön hazaérkezett Prágából Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára és dr. Berecz Já­nos, a KB külügyi osztályának vezetője, aki az MSZMP KB képviseletében — a CSKP KB meghívására — részt vett a szocialista országok testvér­pártjai kb-titkárainak értekez­letén. A kiséret tagjai voltak: dr. Korcsog András és Pálos .Tamás, a KB osztályvezető­helyettesei. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sándor József, a Központi Bizottság tagja, a KB irodájának vezetője és dr. Szűrös Mátyás, a külügyi osz­tály helyettes vezetője fogad­ták. Jelen volt dr. Zoltán Ra- bay, a budapesti csehszlovák nagykövetség ideiglenes ügy­vivője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom