Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-05 / 54. szám

/ A több cukor érdekében i Alapos előkészítés után Új gépekkel, nagyobb területen Biztosak az eredményben Mezőgazdaságunk legfonto­sabb célkitűzése a cukorrépa termőterületének növelése. Me­gyénkben ezt mintegy 1000 hektárral növelik az idén. A Kaposvári Mezőgazdasági Fő­iskolai Tangazdaságban a ter­vezett 400 hektár helyett 550 hektárról fogják az ősszel be­takarítani ezt a fontos élelmi- szeripari nyersanyagot. Hogyan történt a területnö­velés, milyen új munkaszerve­zést kellett végrehajtani? — erről beszélgettünk Dús Ist­vánnal, a gazdaság,igazgató- helyettesével. — Bár gazdaságunk köz­pontja közel van a Kaposvári Cukorgyárhoz, mégsem élve­zünk különösebb helyzeti előnyt. A talajadottságaink igen kedveznek a cukorrépa­termesztéshez: az id^n száz­ötven hektárral növeltük a ré­paterületet. Természetesen ez más növény rovására történt, kukoricából ennyivel keveseb­bet termesztünk. A területnö­velésről csak késő ősszel dön­töttünk, így a többletszántón nem tudtuk ellátni azokat a munkákat, amelyeket egyéb­ként elvégeztünk a répa alá. A cukorgyárral ötéves terme­lési szerződésünk van, ez az idén jár le. A vetőmagot is ők biztosították számunkra. — A cukorrépatermesztés nagyüzemi megvalósítása nem képzelhető el gépesítés nélkül. Már korábban is beszámol­tunk arról, hogy ebben a gaz­daságban modern, nagy telje­sítményű gépek dolgoznak. A mostani nagyobb terület kí­ván-e újabb gépeket? — Elsősorban a cukorrépa betakarításához kell a gép. Míg tavaly négyszáz hektárra tizennyolc erőgép jutott, az idén már huszonnégy kellene. Nemcsak a munkát, hanem a költségeket is csökkentjük az­zal, hogy önjáró cukorrépa-be­takarító gépeket vásárolunk: egy csehszlovák fejezőgépet és egy szovjet gyártmányú sze­dő—rakodó gépet. Speciális, önjáró cukorrépa-betakarító gépeket a magyar mezőgazda- sági gépipar jelenleg nem gyárt. A szakemberek nemré­giben bemutatták elképzelé­seiket, s a tervek szerint 1980- ban kezdik meg a követelmé­nyeknek megfelelő komplett gépsorok gyártását. A szovjet | önjárógép új konstrukció, I munkásainkat tanfolyamon ta­nítják majd meg a kezelésére. Az új gépek a szállítást is megkönnyítik, és a betakarító­gépeken kívül vető és növény­védő gépeket is vásároltunk. — A tavalyi ősz nehéz hely­zet elé állította a mezőgazda­ságot, főleg azokat a gazdasá­gokat, ahol a cukorrépa és a burgonya termesztésével fog­lalkoznak. A kaposvári gazda­ságnál mi a helyzet az élő munkaerővel? — Üjból csak a betakarítás­nál kell kezdenem. Eddig hasz­nált gépeink sok répát elhagy­tak. A diákok segítettek ezek összeszedésében. Az új gépek, mint a különböző bemutatókon tapasztaltuk, kisebb, ponto­sabban : minimális veszteség­gel dolgoznak. Így nem lesz szükségünk »böngészőkre«. Ha újból olyan esős időjárás kö­szöntene ránk, mint a múlt esztendőben, akkor az északi megyékből hozunk vendég- munkásokat, csakúgy, mint az esetleges utókapáláshoz. Az el­szállásolásukat a kerületi köz­pontokban levő munkásszállá­sokon tudjuk biztosítani. A kaposvári gazdaságban felkészültek a nagyobb felada­tok elvégzésére. Az eredmé­nyek kötelezték őket: tavalyi munkájuk alapján a cukorré­pa-betakarítási versenyben or­szágos elsők lettek. N. J. A műszakiak, a gyár! I gazdasági, társadalmi szervei- | nek gondos előkészítő munka- : [ ja után több mint kilencszáz t ember mondott igent arra, I hogy a terven felül, 1974-ben harminc tonnával több termék készül a Pamutfonó-ipari Vállalat Újpesti Cérnagyárá­nak nagyatádi telepén. A harminc tonnát további I tizennéggyel toldották meg az itt dolgozó lányok, asszonyok, szorgalmas kezű. munkások, negyvenöt szocialista brigád tagjai. Lovkó Imre műszaki vezető meséli el, hogyan is alakultak az eredmények, mi van mögöttük. — Ezerhat tonna volt a tervünk a múlt évben. Végül negyvennéggyel több készter­méket szállítottak el a gyár­ból. Amikor a XI. pártkong­resszus és hazánk felszabadu­lása 30. évfordulójának tisz­teletére meghirdettük a - ver­senyt, először a szocialista brigádok vezetőivel tanács­koztunk: mit kellene tennünk, hogy biztosak lehessünk vál­lalásaink teljesítésében? Vé­gül úgy döntöttünk, hogy bri-^ gádokra bontjuk le a felada­tokat, s az eredményt havon­ta értékeljük. A többlettelje­sítés után már nyugodtan mondhatom: bevált a forma, sőt más területeken is hasz­nosítható lehet. Nem mindig zavartalan kö­rülmények között dolgoznák a nagyatádi cérnagyárban. Elég csak a kereskedelem igényeit említeni: gyakran változik, hol az egyik termék iránt nő meg váratlanul az érdeklődés, hol a színek vál­toztatása a kívánság. Ehhez alkalmazkodni kellett. A rendszeresen tartott brigádér­tekezleteken az egyik legfon tosabb napirend éppen ez ' volt: miként legyen minél si­mább az átállás, hogyan le­hetne legkönnyebben eleget tenni a megváltozott igények­nek. Ez azt eredményezte, hogy a szocialista brigádok­ban összeforrottabb lett a I munka, jobban megértették Verseny a vásárlókért — Csodát műveltek abban a boltban! — mondja Tóth Istvánné, a Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási- és Ve- gyiáru-kiskereskedelmi Vál­lalat munkaverseny-felelőse. A csodák azonban ritkák; itt is — a szép eredmény mögött — nagyon sok munka van. Messze vissza kell nyúl­nunk, egészen a múlt év má­jusáig, amikor a vállalatnál elindították a kongresszusi munkaversenyt. A vállalások­ra elsősorban az jellemző, hogy a vásárlók érdekét szol­gálják. Nagyobb választékot, udvariasabb kiszolgálást ígér­tek: növelni kívánták az olcsó áruk arányát, a szeszmentes italok és a tej, illetve tejter­mékek forgalmát. Ezekben le­het címszószerűen sűríteni a vállalat dolgozóinak a XI. pártkongresszus tiszteletére tett fölajánlásait. »A költségek csökkentése mellett és a két konkurrencia belépése ellenére teljesítjük a vállalat 1974. évi 634 millió fo­rintos tervét- — olvasom a felajánlásban. A termelékeny­ség növelésének nagy részét a munka- és üzemszervezés se­gítségével akarták elérni. Nem egyszerű dolog itt a ter­melékenység növelése. Egy bolt forgalma bizonyos fokig ugyanis függ a szállítóktól, mert hiába akarják ők a vá­lasztékot növelni — mondjuk — szeszmentes italokból, ha a gyártó nem szállít kellő mennyiséget. — Elmentek a boltvezetők más megyékbe is saját ma­guk keresték a lehetőségeket — mondta Cseprcgi Gyula, a vállalat szakszervezeti bizott- , is tartani a vásárlók érdeké­ságának munkaverseny-fele­lőse. — Azelőtt például nem találhatott boltjainkban Keszt­helyről szállított árut, most van. A kongresszusi munkaver­senyben szocialista brigádok dolgoznak a jobb eredménye­kért. Ott, ahol a körülmények nem tették lehetővé a brigád- versenyt (mert például kicsi a bolt ahhoz, hogy egy brigád alakuljon), az úgynevezett boltcsoportos versenyben ve­télkednek. Az a bizonyos egység, ahol »csodát műveltek«, a 365. szá­mú ABC az észak-nyugati vá­rosrészben. — Észre .sem . vettük — mondta Tóth Istvánné —, hogy megnyílt a Zselic Áru­ház. Ormai György, az ABC he­lyettes vezetője: — Legfonto­sabb célunk az volt. hogy a csúcsidőben is megszüntessük a sorba állást; most már több pénztár dolgozik. A hűtőszek­rény-kapacitás jobb kihaszná­lásával, kedvezőbb munka- szervezéssel és más intézkedé­sek révén húsz százalékkal si­került csökkenteni a költsé­geinket. Kurucz József, a 321 számú élelmiszerbolt vezetője (a boltcsoportos versenyben ők érték el a legszebb eredménye­ket) : — Elsősorban a szállító partnerekkel javítottuk a kap­csolatunkat. Szocialista szerző­dést kötöttünk a Tejipari Vál­lalattal; azóta nincs fennaka­dás a szállításnál. A vállalatnak 910 dolgozója van. Harmincnyolc szocialista brigád, száz bolt csatlakozott a kongresszusi munkaverseny­hez. Végső céljuk; a jövőben ben tett felajánlások alapján elért szintet. egymást a brigádtagok, de rhég arra is kiterjedt a figyel­mük. hogy az új dolgozókat minél előbb átsegítsék a kez­déssel, a gyakorlatlansággal járó nehézségeken. Tavaly — és tart. ez az irányzat még most is — meg­nőtt a kereslet a Perle és a gyöngyfonal iránt. A gyárban a technológiai folyamat során erre összpontosítottak. A fel­adat az volt, hogy a megnö­vekedett igények kielégítésé­vel egy időben eleget tegye­nek a kongresszusi felajánlá­saikban szereplő többletter­melésnek is. A gépeket gon­dosabb munkaszervezéssel igyekeztek jobban kihasznál­ni. és a minőséget nemcsak szinten tartani, hanem javíta­ni is, Sokat gondolkodtak azon, hogyan lehetne a hatékonysá­got növelni? A cémázóban rendszeresebbé tették az anyagellátást, ésszerűbbé a belső anyagmozgatást. Elér­ték, hogy ebben az üzemben 100 százalékosan kihasználják a lehetőségeket. Így már a november végi eredmények sejtették: az 1974. évi tervben szereplő 33 600 kilograrhmnál több ké­szül majd Periéből és gyöngy- fonalból a nagyatádi gyárban. December végén csaknem 45 tonnával zárták az évet. A gazdacérna kifejezés sa­játos fogalom a szakmában. Az egyik fajta selejtet jelölik ezzel, pontosabban a kivágott, hibás, szakadt, sodrathibás darabokat. 1973-ban a nagy­atádi gyárban 55 tonna gaz- dacéma gyűlt össze, igen ko­moly érték. A kongresszusi munkaverseny keretében fel­ajánlották: felülvizsgálják, mi okozza a selejtet, s lehetősé- } geiken belül csökkenteni fog­ják. Szavukat állták: a múlt évben csaknem húsz tonnával volt kevesebb a gazdacéma mennyisége. A további csök­kentéshez azonban már pénz­re van szükség... Mindezeket Lovkó Imre egy szuszra sorolja el, táblá­zatokba, jelentésekbe, brigád­naplókba pillantva. Magától értetődő természetességgel te­szi hozzá: — Biztosak vagyunk kong­resszusi vállalásaink- teljesíté­sében! M. A. 25 vagonnal több A Kaposvári Húskombinátban a Petőfi Sándor ezüstkoszo­rús szocialista keverőbrigád elsőként tett felajánlást a XI. pártkongresszus tiszteletére. Vállalásukat először húsz, majd újabb öt vagonnal teljesítették túl. Köszöntő helyett A Parlament előcsarnokában állok, félrehúzódva. Csodá­latosak a csillárok; az arany csillogása szinte elkáp­ráztatja a szemet. Egy idős férfi jön. bizonytalanul lép­kedő kis öregasszonnyal az oldalán. Mindketten talpig íeke- tében. Megállnak a bordó szőnyeggel borított márvány lép­csősor alján: a férfi a nyakkendőjét, az asszony a ha,:át igaz­gatja. Egy szó nem hangzik el. csak szembefordulnak a lép- csőrengetsgg'-l, és megfogják egymás kezét. Ünnepélyesen lépkednek fölfelé, mintha esküvőre várnák őket. Pedig »csak« elmúlt negyven év egy ember életében: az a negyven, amelyet munkás évtizedeknek szoktak mondani. A férfi egész életét másoknak adta: közéleti embernek nevezték, s most. a bú­csúzáskor magas állami kitüntetést kap. És vele megy a tár­sa, egy kis törékeny öregasszony, aki nélkül aligha tarthat­ták volna őt közéleti férfiúnak. Most fedezték föl. hogy részé van az életműben; meghívták, ott lesz. amikor kitüntetik a férjét. Igaz, neki nem jut a kitüntetésből, csupán tanúja lesz a szép eseménynek. Lehet, hogy még ke/et is szorítanak vele. Az ő áldozatvállalása mellett azonban senki sem tanúsko­dik ... Miért olyan ritka ez a példa, mint a fehér holló? Miért nem tüntetjük ki, miért nem becsüljük meg azokat az asz- szonyokat, akik nélkül egyetlen férfi sem tudna igazán és odaadóan munkálkodni a közért? Gyanítom, most abba a hibába esek, amitől szeretném óvni embertársaimat. Miért csak évente egyszer üjhnepsljük a nőket? Es miért kell ünnepelni ölcet? Talán nem tiszta a lellcjismerctünk? Igen, minden hagyomány ellenére hibázta­tom a közfelfogást, amiért javarészt csak a nőnaoon jut egy kis figyelem, tisztelet és virág asszonyainknak. De lám. én is a nőnap küszöbén beszélek erről. A nők bizonyára megalázó­nak tartanák ezt is, mint az egyszeri köszöntőket, a sajtókam­pányt, a szakszervezeti hóvirágcsokrot, az elérzékenyülő sza­vakat, melyeket — fájdalom — még mindig csak március 8-a ír elő számunkra. Az asszonyoktól, a lányoktól tudom: leg­többször bántja őket ez a látszattisztelet, az év egyetlen napján »kijáró-, kötelességszerű megbecsülés. Miért nincs férfinap? Miért nem kényszerültünk arra, hogy »férfipolitikai« határozatot hozzunk? Miért nem kell beszélnünk arról, hogy »több férfit a vezető posztokra«? Miért nem téma, hogy mondjuk az »egyenlő munkáért egyen­lő bért« elve a férfiaknál is érvényesüljön? Nem szemrehá­nyás ez a kérdéssor, csupán azért foglalkoztat, mert az alkot­mány és a párt politikája ellenére, a társadalmi szempont­ból megoldható és folyamatosan megoldott gondok ellenére fölfogásunkban még mindig évszázados hagyományok élnek. Bizonyítsak? »Nekem rosszabb, mint a férfiaknak. Ha nem lenne rosszabb, ugyan miért kapnék évente egyszer hóvirá­got?- »Nem tűnt még föl magának, hogy mennyire megszól­ják a vénkisasszonyt, s milyen »dicsőség« agglegénynek len­ni?- »Mit gondol, miért van az, hogy a férfi felöltözik, a nő meg kiöltözik, ha elmegy valahová?- »És észrevette már, hogy sohasem azért csókolják meg a nő kezét, mert tett va­lamit vagy mert szeretik (legföljebb a fiú az édesanyjáét)| hanem csak azért, mert nö.­Az elkeseredés megnyilvánulásai: »Utálok nő lenni«. »Bár férfi lennék-, »Jobb volna, ha azért mosolyognának rám, me,rt ember vagyok-, »Jó volna, ha néha nemcsak a lábamat, néznék, hanem a szememet is, hogy fölfedjék igazi valómat-. A panaszáradat nem a politika következménye. Igaz, néha a nők is kus^a gondolatokhoz jutnak. Azt mondta egyik ismerősöm: »Ember alatt férfit értenek; s a lány még mindig nem gyerek. Gyerek csak a fiú, s a lány az lány. A társ szó mellé csak az ember illik, pedig az igazi társ az asszony.- Igaznak, őszintének látszó vélemény. De mi lenne, ha asszonytársnak szólítanék valakit. Megkülönböztetésnek érezőé, úgy látná: nem tartom embernek, csak asszonynak. P edig társaink ők a szó nemes értelmében. Azonos ér­tékű, képességű társaink, ha érzelmileg gazdagabbak, ha alkatilag törékenyebbek is. De ha azt mondom, hogy azonos értékűek a férfiakkal, már ezzel is megkülön­böztetem őket. Ezen kellene változtatni. »Nőnapon a nőket, az év többilnapján a férfiakat ünne­peljük- — ezt vágták a fejemhez, amikor egy klubban asszo­nyokkal beszélgettem. Az alkotmány egyenjogúságot, munká­hoz való jogot biztosít; a politika mindent elkövet, hogy végre megszűnjön a megkülönböztetés. A nőpolitikái határo­zat ezernyi eredményét mondhatjuk magunkénak, hiszen a családi pótléktól a szülési szabadságig; a gyermekgondozási segélytől a bölcsődékig és óvodákig; a munkaalkalmaktól —- amelyek nemcsak az életszínvonal növekedését vagy a nép­gazdaság érdekét fejezik ki, hanem a társas életet, a nők po­litikai, szakmai műveltségének növekedését, a kiszolgáltatott­ság megszüntetését is elősegítik — a vezető tisztségek betöl­téséig sokat igyekszünk tenni az érdemtelen megkülönböz­tetés felszámolásáért. És mégis. Megjegyeztem egy mondatot a X. kongresszuson. Kádár elvtárs mondta a nagy tömegeket megindító zárszavában: »Kormányrendeletekkel, kongresszusi határozattal sem lehet előírni azt, hogy az emberek kit és hogyan tiszteljenek .. . Aki kommunistának vagy egyáltalán felvilágosult embernek tartja magát, az tisztelje a dolgozó nőt.. .­És mi lesz a nőpapon?1 Virágcsokrok, üdítő ital, kézfogás és puszi, ami persze nem az embernek, hanem a nőnek szól. Ünnepi szónoklat, amelyet hetekig írt egy nő, és szétküldte a megyében, hogy férfiak olvassák föl az elismerést. (Félek, hozzáolvassák majd: »Itt részletesen szólni kell a helyi ered­ményekről.-) Félreértelmezett emberség ez. A férfiak szol­gálják majd föl a kávét, lesz, aki kötényt köt maga elé, mert az olyan vicces. És van, aki azért készül rá, mert most leg­alább megcsókolhatja a »házinyulat«,, akire egyébként nem illik »vadászni«. Megalázó ez a készülődés. Nem a politika a hibás, nem alapvető szándékaink vezetnek ide. »Csupán- igazságtalanok vagyunk. Hogy lehetett örökölni ennyi rossz tulajdonságot a múlttól? Hiszen társadalmunk »gerinchada- már negyvenöt után nevelkedett... Vezetőnek lenni? Statisztikákkal és óvatosan mutatjuk a fejlődést. De ha egy testületben nő is van. az a munkás- osztályt is képviseli egyben; vezetőt aligha találunk köztük. Félszegen mentegetőzünk jelentéseinkben: a nők is hibásak, amiért alig van köztük első számú vezető. Hogyan lennének? A politikai vezetők nagyobb része a KISZ-bőI indult; falu­ról, gyárból, munkahelyekről. A nők is elindultak 15—16 éves korukban, azután férjhez mentek. A megyei beosztásig már nem jutottak el. Negyvenéves korban, amikorra felnőnek a gyerekek, már lehetne, kellene is változtatni az életükön, érzik. Késő. Ne óhajtsuk hát, hanem készítsük föl a női vezetőket. A mozgalmi, a politikai életben miért nem lehet követni a s/‘akma> gyakorlatot? Az érettségizett fiatalnak nincs mérnöki tapasztalata, amikor a műszaki egyetemre in­dul. Majd diplomával szerzi meg. Miért nem küldünk képes­ségeik, alapján kiválasztott, érettségizett fiúkat és lányokat a politikai főiskolára, miért nem képezzük őket politikai ve­zetővé? Azért, mert még nincs taoasztalatuk? Meggyőződé­sem: csak akkor lesz több politikai, gazdasági vezető a nők körében, ha ifjú korukban tanítjuk őket. Nem jó, ha köny- nyedén kipipáljuk a nőpolitikái határozat egyes pontjait. Az lenne a jó, ha nem volna szükség külön nőpolitikára. Kusza gondolatok, tudom. Nem azért szóltam, hogy rendez­zünk férfinapot, hanem azért, hogy emberek legyünk mind­annyian, megkülönböztetés nélkül. Becsüljük, tiszteljük egy­mást nemre való tekintet nélkül. És ne csak a nőnapon. Jávori Bcla <

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom