Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-29 / 75. szám

Salgoni diákok a héten már másodszor tüntettek a dél-vietnami kormányzat legutóbbi ' rendelkezése ellen, amely szerint a katonakötelezettség alsó korhatárát 17 évben állapí­totta meg. Képünkön: Diákok kövekkel dobálják a brutálisan beavatkozó rendőröket. (Teleíotó: AP—MTI—KS) FŐZ! SÜT! MELEGÍT! TÜZELÉSÉHEZ HÁZTARTÁSI SZÉN, TŰZIFA, BRIKETT EGYARÁNT ALKALMAS! Forgalomba hozza; a MA\ Kereskedelmi Vállalat (5723) Ülést tartott as Elnöki Tanács KAMBODZSA (Folytatás az 1. oldalról) rakat és legfelsőbb bírósági bírákat mentett föl és válasz­tott meg. 1 ha nem súlyos bűncselekmény­ről van szó. 33 rakéta három óra alatt i Az Elnöki Tanács elengedi | azoknak a büntetését is, aki- í két gondatlanságból elköve- A közkegyelemről szóló tett bűncselekmény miatt há- törvényerejű ‘ rendelet fő ren­delkezései a következők: A közkegyelem a jogerősen elítéltek közül elsősorban azokra vonatkozik, akiknél ezt a szocialista humánum indo­kolja; az idős korúakra, a sú­lyos betegekre, a tsherben le­Négy és fél milliárd rubeles áruforgalom vő nőkre, a tíz even aluli meg kell szüntetni. Pénteken hajnalban három óra alatt a khmer hazafiak 33 rakétája csapódott be a Phnom Penh-i Pochentong repülőtér­re. Emiatt — két hét alatt immár a harmadik alkalom- j hozatalunk 14 százalékkal nö- j Nyersanyag-szükségletünknek ■ kooperációt építettünk ki a mai — ismét leállították a Lón | vekszik, együttműködésünk tö- számottevő hányadát továbbra j Szovjetunióval, Csehszlovákiá­retlenül tovább fejlődik — j is a szocialista országokból, el- j val és Lengyelországgal. A mondotta pénteki sajtótájékoz- j sősorban a Szovjetunióból sze- i többi KGST-ország számítás- tatóján Tordai Jenő külkeres- j rezzük be, gépekből pedig 22 j technikai együttműködése ke­kedelmi miniszterhelyettes, j százalékkal többet importá- ! rétében kölcsönös szállításaink romévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetésre ítél­tek, míg a három évnél hosz- szabb büntetés a felére csök­lyik, deaaakiszeabható büntetés | Nol-rezsimet utánpótlással el- előreláthatóan nem haladja | látó amerikai légihidat, meg a három évet, az eljárást j Hivatalosan közölték: a Sajtótájékoztató a szocialista országokkal kötött 1975. évi árucsereforgalmi megállapodásokról Kivitelünk a szocialista j podásokkal biztosítottuk a leg- j ködünk a gyógyszer-, gumi- és I országokba az idén nyolc, be- J fontosabb import termékeket, j műszergyártó-^ an, autóipari Phnom Penh-i kormány el­gyermeküket nevelő anyákra. Kegvelemben részesülnek rendelte a fővárosban lévő ha a meghatározott kizáró! ... ........ o kok nem állnak fenn. Ezek­ben az esetekben a törvény- erejű rendelet ^az öt évet meg nem haladó szabadságvesztést elengedi, a súlyosabb bünte­tést pedig felére csökkenti. A folyamatban' levő büntető el­járást is meg kell szüntetni hasonló körülmények esetén, összes tanintézetek, általános, közép- és főiskolák meghatá­rozatlan időre szóló bezárását. A Phnom Penh-i rádió sze­rint az oktatásügyi miniszter »biztonsági okokból« rendelte RÖVIDEN Leningrádba utazott tegnap Moszkvából Marien Ngouabi, a Kongói Dolgozók Pártja Kb elnöke, a Kongói Népi Köztár­saság államfőé. Kairóban megbeszélést foly­tatott Bumedien algériai és Szadat egyiptomi elnök a kö­zel-keleti helyzet alakulásáról. Tanaka segítségét kérte Mijazava japán külügyminisz­ter a japán—kínai béke- és barátsági szerződés megköté­sére irányuló tárgyalások holt­pontról való kimozdításához. Síkraszállt az európai biz­tonsági értekezlet munkájának mielőbbi befejezése mellett legutóbbi tv-nyilatkozatában Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere is. Fölbocsátották a Szovjet­unóiban az Interkozmosz—13 jelzésű mesterséges holdat; a kísérlet célja a magnetoszféra és a sarki ionoszféra tanulmá­nyozása. Nő a munkanélküliség az Egyesült Államokban: számu­kat immár 6,5 millióra becsü­azok a jogellenesen külföldön tartózkodó magyar állampol­gárok. akik a haza elhagyása mellett más bűncselekményt nem követtek el, és 1976. de­cember 31-ig hazatérnek. Mentesülnek a büntetett elő­élethez fűződő hátrányok alól _ azok, akiket csali egy ízben j el a március 28-an hatalyba ítéltek el szándékos bűncse- lépő intézkedést. SS‘éZg'“m“?a.S“ 2 ■ *.1«»-.,,«,.. badságvesztésre, és azt már \ sújtható a korrupció és a gaz- letöltötték. I dasági szabotázs a Lón Nol­Az Elnöki Tanács kizárja a j r,7i,jm által ellenőrzött öveze­kegyelemből azokat, akik ál- , T»« , , .... ____ l a mellen es, népellenes, tovab- tekben- Jo1 értesült Phnom bá akik a közrendre és a köz- j Penh-i körök pénteki tájékoz- biztonságra veszélyes erőszg- j tatása szerint a rezsim eíhatá- kos jellegű bűncselekményt J roz^a> hogy kíméletlen harcot követtek el, vagy visszaesők. , , ,, A közkegyelemről szóló tör- j h;rdet a korTUPcl° ellen, s e vényerejű rendelet a Magyar ! célból »korrupció elleni orszá- Közlöny március. 29-i szarná- | gos bizottságot« létesít. ban jelenik meg. (MTI) elemezve a szocialista orszá- I lünk szocialista partnereink gokkal 1975-re kötött árufor- [ tői, mint tavaly. A fogyasztási galmi megállapodásokat. Az | cikkek importja 27 százalék­idei árucsereforgalmi jegyző- ] kai nő, vagyis a tavalyinál jó­könyvet Kuba kivételével már j val több gépkocsit, könnyű­valamennyi szocialista ország gal aláírták külkereskedelmi szerveink, s egy-két héten be­lül Kubával is létrejön a meg­állapodás. A jegyzőkönyvek értelmé­ben az idén a szocialista or­szágokba mintegy 2200 millió rubel értékű árut szállítunk, s onnan 2240 millió rubel ér­tékű terméket hozunk be, vagyis árucserénk a korábbi­aknál jóval kiegyensúlyozot­tabbá válik. Az 1975-re vár­ható mintegy 4,5 milliárd ru­beles összforgalom azt is je­lenti, hogy a hosszúlejáratú megállapodásokban foglalt 1975. évi előirányzatokat a szocialista országok többségé­(MTI) l vei túlteljesítjük. A megálla­„A fejlődés útjára léptünk . Kommunista nagygyűlés Lisszabonban A legfelső forradalmi tanács határozatai »A szocializmus felé mutató demokratikus fejlődés út­jára léptünk; országunk és népünk életében a forradalom új szakasza kezdődött el a március 11-i ellenforradalmi ál­lamcsínykísérlet meghiúsítása után« — ezeket mondotta Alvaro Cunhal, a Portugál Kommu­nista Párt főtitkára azon a lisszaboni nagygyűlésen, am«- ulyet a párt lisszaboni szerve­zete rendezett a tegnapra vir­lik. Március első hetében | radó éjjelen a sportcsarnok- újabb 500 ezer amerikai kért j ban. munkanélküli segélyt. Tanulhatják a marxizmus alapjait is áprilistól kezdve Tizenötezer ember előtt mondott beszédében Cunhal hangoztatta: a portugáliai de­Minnesota állam egyetemének ; mokratikus forradalomnak eb. diákjai — így döntött az egye­tem vezetősége. Ford elnök aláírta az Egye­sült Államok 3,7 milliárd dol­láros külföldi segélyprogram­ját. Ez 2,3 milliárd dollárral kevesebb az eredetileg kért összegnél. A délkelet-ázsiai helyzetről írgyal tegnap óta Algír Nguyen Thi Binh asszony, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormá­nyának külügyminisztere. ben az új szakaszában kedve­ző feltételek nyílnak az agrár­reform megvalósításához. — A szocializmus eszméje — mondotta — napról napra újabb és újabb tömegeket hó­dít meg Portugáliában; a por­tugál nép akarja a szocializ­must. Az új ideiglenes kormány egalakulásáról szí lentette: a demokratikus rend­szer nyert azzal, hogy bevon­ták a kabinetbe a Portugál Demokratikus Mozgalmat. A továbbiakban leszögezte: a koalícióban részt vevő De­mokratikus Néppárt (PPD) a reakcióval működik együtt a demokratikus erők, főleg a PKP ellen. * * * A portugáliai Fegyveres Erők Mozgalma (MFA) legfel­ső forradalmi tanácsa péntek hajnalbarf véget ért ülésén el­határozta, hogy többé nem en­gedi pártként működni a mao­ista Proletáriátus Pártja Üjjá- szervezésének Mozgalmát« (MRPP)! A március 11-i ellenforra­dalmi összeesküvésben komp­romi ttállódott szélsőjobboldali csoport a szélsőjobboldali erők szövetségesévé vált a kommu­nistaellenes, antidemokratikus harcban és veszélyeztette a portugáliai demokrácia létét. A forradalmi tanács elhatá­rozta, hogy 240-re emeli az MFA közgyűlésének — a ha­ladó katonai mozgalom rep­rezentatív szervének — létszá­mát és a testületbe bevon őr­mestereket és tiszteseket is. (Eddig csak tisztek foglaltak helyet benne.) Elhatározták, hogy nyolc évig terjedő börtönbüntetéssel sújtják azokat, akik megpró­bálják megnehezíteni, megaka­dályozni vagy lejáratni az al- kotmányozó nemzetgyűlési vá­ipari cikket, bútort vásáro­lunk. Ugyanakkor a megálla­podások lehetővé teszik, hogy exportunk áruszerkezete job­ban megfeleljen adottságaink­nak. A gépipari cikkeink szá­mára korábban megszerzett szocialista piacainkat nemcsak megőriztük, hanem erősítettük is, így gépkivitelünk a szocia­lista országokba az idén 18 százalékkal nő. Forgalmunk leggyorsabb ütemben a Szovjetunióval és az NDK-val növekszik. A ma­gyar—szovjet árucsere értéke az idén már túlhaladja a 2300 millió rubelt, a magyar—NDK forgalom pedig — húsz száza­lékos növekedés nyomán — túllépi a 800 millió rubeles értékhatárt. Áz idei áruforgalmi arányok lehetővé teszik, hogy koráb­ban kialakult követeléseink ne növekedjenek, sőt egyes or­szágokkal, főként az NDK-val és Bulgáriával folytatott ke­reskedelmünkben az aktívum csökken. Tovább bővül országaink termelési együttműködése, en­nek megfelelően az idén már több mint 20 százalékban ré­szesednek áruforgalmunkból azok a termékek, amelyek sza­kosítás, vagv kpoperáció alap­ján készülnek. Különösen a Szovjetunióval kialakult koo­perációinknak nagy a jelen­tőségük. 1975-ben megkezdődik a rendszeres földgáz-szállítás ' a Testvériség gázvezetéken, a megvalósulás stádiumába lé­pett az olefinprogram. Energia-ellátásunk lasztáábkat. A megfigyelők j pontjául igen nagy a jelen- szerint ezt az utóbbi döntést I tősége annak, hogy részt ve- elsősorban a szélsőjobboldali I szünk az orenburgi gázvezeték és ultrabaloldali erőknek a j és a 750 kilovoltos villamos megfékezésére hozták. j távvezeték építésében, s ily­A forradalmi tanács meg- j módon hosszú távra, egyre nö- vizsgálta a nemzetközi politi- ! vekvő mennyiségben biztosít- kai légkör és a portugál de- i juk hazánk számára a hiányzó mokratikus forradalom össze- | földgázt és villamosenergiát. függéseit, valamint az Ango- j Burgáriával, Csehszlovákiával iában kialakult helyzetet. lés Lengyelországgal együttmű­az idén elérik a 80 millió ru­belt. A környezetvédelmi kö­zös feladattok megoldása során víztisztító és egyéb berende­zéseket fejlesztünk közösen a szocialista országokkal. Tordai Jenő kiemelte a kö­zelmúltban aláírt 11 magyar— szovjet egyezmény nagy je­lentőségét, s rámutatott: a többi szocialista országokkal is létrejöttek, ha nem is ennyire jelentős, de igen hasznos meg­állapodások. Az NDK-val pél­dául közösen állítunk elő me­zőgazdasági gépeket. A szako­sítás nyomán az NDK a többi között 450 gabonakombájnt, 570 járva szecskázót, 480 rend- rearatót, ezen kívül silókom­bájnokat, burgonyabetakarító gépeket szállít különféle adap­terekért, részegységekért, al­katrészekért. Lengyelországgal bővül a* autóipari együttműködés, Ma­gyarország autóbuszokhoz és teherkocsikhoz szükséges hát­só futóműveket, szervokormá­nyokat, dugattyúkat, önindító­kat szállít, s cserébe különféle alkatrészeket kapunk. Az idén érkezik hazánkba az első 400 Polski Fiat 126-os kiskocsi, s tíz év alatt ezt további 52 000 követi. E szállítmányokért — mint ismeretes — gépkocsi részegységekkel fizetünk. Csehszlovákiával folytatjuk és bővítjük a hagyományú« építési-szerelési együttműkö­dést. Magyar vállalatok Cseh­szlovákiában áruházakat, diák­szállókat építenek, míg a cseh­szlovák partnerek folytatják közreműködésüket a magyar vasutak villamosításában, a Dunamenti Hőerőmű szerelési munkáiban stb. Mint ismeretes, 1968-ban kormányközi egyezmény jött létre részvételünkre burgáriai szódagyár létesítésében. A ma­gyar—bolgár—szovjet együtt­működéssel e szódagyár elké­szült, megkezdte a termelést — az idén az első szódaszállít­mányok is megérkeznek Ma­gyarországra, majd a szállítá­sok 1976—1980 között tovább bővülnek, így hazánk szóda­szükségletét teljes egészébén kielégítik. Diáktüntetés Saigonban SXoa. de dwee o tűzhely Cserélje ki rési, elavult tűzhelyét modern, jó minőségű asztal tűzhely re! A TŰZHELYEK SZTÁRJA A SZTÁR DE LUX SZILARD TÜZELÉSŰ ASZTALTÜZHELY. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom