Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-22 / 69. szám

/ ^TjijyJbch &zerkpizt5-lÁrf! Szilágyi Jenő — Nikla, Petőfi u. 34. az. alatti Irtkos — észrevételével kapcsolatban az alábbiakat közöljük. Sajnálatos módon a villanymotor leégett álló részét adminisztratív tévedés folytán a központi GELKA-raktár- ból igenyeltük, holott az álló részt tekercselés céljából a GELKA debreceni motorteke rcselö-üzemébe kellett volna javításra elküldenünk. Tévedésünk akkor derült ki, ami­kor ügyfelünk nálam reklamálta a javítás elhúzódását. Ez­után intézkedtem a motor megjavítása érdekében; azóta elkészült, s a tulajdonos át is vette. Megjegyezzük» hogy a javítást garanciában végeztük, bar az ügyfél is elismerte, hogy a leégést erős feszültség- ingadozás, tehát nem a gyári előírásnak megfelelő üzemi körülmények vagy a motor hibája okozta. Tisztelettel: Silodnouie) 3jIván , szervi/, vezető, CELKA, Kaposvár Tisztelt Szerkesztőség! Fönyedi Lá'szlóné — Fonyód, feketebézsenyi lakos — február 2l-én megjelent panaszát megvizsgáltam: Megálla­pítottam, hogy a hírlapok kézbesítése a vasút útján meg­oldódott. Mivel Feketebézseny postakézbesítésbe be nem vont külterület, az egyéb küldemények kézbesítése érdeké­ben az állami gazdaság útján történő közvetett kézbesítés bevezetésével próbálkoztam, de a gazdaság ez elől elzár­kózott. A küldemények minimális darabszáma, a nem meg­felelő úthálózat és az általános postai létszámhiány miatt Feketebézsenyi a házhoz kézbesítésbe bevonni nem tudom. Tisztelettel: Glyilio-» Üliigntónd gazdasági igazgatóhelyettes, Pécsi Postaigazgatóság „Igazolványai polgárok” Vigyázni kell rá! Nagy izgalommal és öröm- ! idő alatt megfelelő módon mel várták tegnap a kapós- újra beragasztják. Nemrég vári Bartók iskola hetedike- j volt a népességösszeírás, a sei és nyolcadikosai a szemé- I szelvényt, amelyet akkor lyi igazolványok átadását. | kaptatok. eddig anyukátok A kilencvenkét igazolványt őrizte. Most kérjétek el, és Oláh Imre rendőr őrnagy ad- tegyétek be az igazolványo- ta át a gyerekeknek, s rövi- tokba, mert mindenütt szűk­eién elmagyarázta, miért fon- s®8 iesz rú. tos a személyi igazolvány, A »használati utasítás- mit kell tudni használatáról. után elkezdődött az igazolvá- — Nem akarok ünneprontó j nyok kiosztása. A gyerekek lenni, de hadd szóljak köte- sorban aláírták az adatlapo- lességeitekről is — A gyere- kát és az igazolványokat a kék elkomolyodva hallgatták, fénykép alatt. Meg kicsit ka- — Minden fontos adatot tar- 1 pirgálva, gyerekirással. Az- talmaz ez az okmány, amely után ki-ki a maga módján — »rólatok szól-. Őrizzétek, vi- büszkén mutogatva vagy el- gyázzatok rá! Ha lakcímetek vonulva — nézegette. Mikor megváltozik, azt mihamarabb kérdeztem, milyen érzés, jelentsetek be. az új iskolát I és új munkahelyet szintén. i mondták, »semmi azt különös-, Néhány perc az egész. A j de azért közben titkon bele fiúknál többször előfordul. ' hogy elvesztik ezt az okmányt, j ga nincs meg, azonnal je­lentsétek be. De inkább előz­zétek meg ezt. s ne a nadrág­zsebben tartsátok, ahonnan játék közben könnyen kiesik. Volt olyan eset, hogy a lá­nyoknak nem tetsze.t a ben­pillanlottak. A kislányok még a legnagyobb könyör­gésre sem mutatták meg más­nak. A fiúk könnyebben »el­árulták magukat«, bár ők is mindig megjegyezték: nem hasonlít rám a fénykép ... Ez a megtanult »sikk- bi­ne levő kép és kicserélték, j zonvítja: valódi igazolványos Nem a divat a fontos, hanem polgárok lettek. az, hogy fölismerjenek róla. Ha véletlenül kiesne a kép. akkor se ti ragasszátok visz- ! sza; a rendőrségen rövid | L. P. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam. «9. szám. Szombat. 1975. március 22 Jól sikerült kiállítás Szakma és művészet Tegnap délelőtt nagy szá­mú közönség előtt megnyitot­ták a kaposvári Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban a so­mogyi szakmunkástanulók munkáiból rendezett Alkotó ifjúság kiállítást. A tárlat két részből áll: képzőművé­széti alkotásokból és az ipari tanulók munkáiból. A fotósok közepes müveket küldtek, szép és hangul'úos a kaposvári 512. sz. intézetből Kelemen András Hímző né­nije, amelyet a zsűri harmar dik díjjal tüntetett ki. A fa­faragások közül a használati tárgyak — Réder József mar­cali tanuló fokosa, tányérjai és dobozai — jól sikerültek. (Második díjat nyert velük.) A »művészi« szobrok — ame­lyeket a korábbi kiállításon már láttunk — gyengék. A festmények közül kiemelkedik Svenda István Mosónő című képe, harmadik díjas. A kaposvári 512-es diák­jainak tapétatervei igen jól r sikerültek. Közöttük található j Hortobágyi László elsödíjas kompozíciója. A műszaki alkotások nagy j pontossággal, szép kivitelben készültek. Az eke-, motor-, j aratógép-, villamos távveze- I ték-modellek akár egy tech­nikai múzeumban is megáll­nák a helyüket. A szép hímzésekkel ki. Ünnepélyes KISZ-nap az elektroncsőgyárban Kiállítás, megemlékezések Tegnap reggel zenével fo­gadták a dolgozókat a kapos­vári. elektroncsőgyárban, majd a hangoshíradó riportokkal lányok | tárkított. háromórás zenés— rukkoltak verses összéállítása követke­zett a három forradalmi ta­vaszról és a forradalmi ifjú- Külön meg kell említeni sági napokról. A munkások Legrádi György — az 525. sz. a hangszórókon keresztül a barcsi intézet fiatal tanára - j Jegilletékesebb vezetőktől vá­laszt kaptak a korábban fol­audio-vizuális tanítási eszkö­tett kérdéseikre is. zeit, ötleteit. Első díjat ka- I Aztáin aki ezen a napon pott értük. Még nagy hasz- [ délutános vagy éjszakai mű­' szakos volt, a klubházban pingpongozhatott, társas játé­nát veszik ezeknek a barcsi tanulók, és reméljük, nem­csak ők, hanem — ismertté válásuk után — mindenki. A szabadság első napja kozhatott addig, amíg a Há­mán Kató Általános Iskola út­törői meg nem érkeztek. Vé­gigvezették őket a gyáron, majd levetítették saját készí­tésű filmjüket, s a hazánk 30 évét bemutató diafilmsoroza­tot. Délután ünnepélyesen meg­emlékeztek a Tanácsköztár­saságról, s a Kommunista If­júsági Szövetség megalakulá­sának 18. évfordulójáról. Az élenjáró fiatalokat kitüntet­ték. Megnyitották a »Hősök és mártírok- című bélyegki- állítást is. A napot klubprog- rammal, tánccal fejezték be. Ifivezetök fogadalma ,Segítjük az úttörőket... a 99*­Az udvariasság határa »Azért bocsátottjak el, mert túlságosain udvarias és szívélyes voltam- — je­lentette ki a 36 éves Henry Murren volt rendőr. Mur­ren tavaly márciusban lé­pett be a kaliforniai Capi- tola rendőri testületébe. Az amerikai városka lakói hamarosan megkedvelték a barátságos és előzékeny fiatalembert. Mindig mo­solygott, az embereket ne­vükön szólította, segített megkeresni az ismeretlen utcákat, sőt még arra is hajlandó volt, hogy fehér kesztyűjét lehúzva segít­sen valakinek kereket cse­rélni. Bírságolásira termé­szetesen soha nem került sor. »Azt akartam elérni, hogy az emberek ne félje­nek a rendőrtől, hanem érezzenek rokonszenvet iránta- —, igyekezte »megmagyarázni a bizo­nyítványát«, amikor felet­tesei közölték, hogy el van bocsátva. Nehéz sorsú ember »A legneliezebb időt az ünnepek jelentik számom­ra főleg a karácsony és a szilveszter, — ezekben a napokban jóformán egy percig sem hall­gat a telefonom. Ősi családom azonban 800 éves múltra tekint vissza, és ezért soha nem fogom megváltoztatni a vezeték­nevemet« —, jelentette ki a sajtó képviselőinek adott nyilatkozatában egy lon­doni lakos. A makacs an­gol vezetékneve: Taxi. Órálr, percek, pillanotolc i Boldog pillanat: amikor a tisztítóba előkészített zakónk zsebében találunk ötszáz forintot. ... Rohanó idő: amikor kedvelt futballcsapatunk 5:0-ra veri legfőbb ellen­lábasát. ... Végtelen várakozásra rendezkedjék be, akinek a telefonba azt mondják: egy kis türelmet! * * * ■Elvesztegetett idő: ami - kor fizetésemelést kérünk. Legalább... Álmosan pislogunk a szembe sütő, kora reggeli napfénybe. A | kocsi motorja duruzsol, beszél­ni sincs kedvünk. Csak Nagy­bajom fele kezd derengeni em­lékezetemben, hogy tavaly ta­vasszal itt volt valami érde­kesség .. . — Ott van! Megállunk. A fotóriporter a hátsó ülésen mindenféle fekete táskáival, tokjaival va Jiolódik. Isten tudja, mikor Használ­ta utoljára a gépét, mert min­dent át kell rajta állítani. Az­tán kiszáll a kocsiból, s úgy be­vágja maga mögött az ajtót. ; hogy csak úgy dong. De azért j lábujjhegyen settenkedik a vil-l lanyoszlop felé. Sanyi, a gép- I kocsivezetö szurkol neki. A gólya az ajtócsapódást j még eltűri, de a settenkedő fo- \ tóriportereket — úgy látszik ! nem szívleli. Lekicsinylőén pis- lant a még mindig gépével bajlódó kollégámra, aztán pu­ha szárny mozdulattal ellibben a fészek széléről. A fotósunk mindezt észre sem veszi, neki csak az jár az eszében, hogy ott van a villanyoszlop tetején egy hosszú lábú »téma«. Egy jó kép a holnapi lapba, az idei első gólya. Végre fölnéz, hogy a távolsá­got -fotbecsülje. Már üres a fészek ... Úgy csinál, mintha megdöbbenne. — Nem baj — mondja —, aztán, de legalább megjöttek I már a gólyák! Tartasz t on. M. A. i Tegnap este mutatta he a kaposvári Csiky Gergely Szín­ház León Knro'kowski: A szabadság első napja einüí da­rabjai. Képünkön: Szabó Kálmán Jászai-díjas és ifj. Mu- csi Sándor. Ünnepélyes fogadalomtétel- i re es fogadalom-megújításra gyűltek össze tegnap délelőtt Marcaliban a járás ifivezetői. A százhúsz fiatal ipari és me- I zőgazdasági munkás, értelmi- : ségi és tanuló az 1919-es mártírok emlékművének meg­koszorúzása után tett fogadal­mat: »...vállalom, hogy egyé­ni megbízatásként segítem a kisdobosok és az úttörők ne­velését ...« Sokan gyűltek össze, hogy megnézzék az eseményt, idő­sebbek és úttörők is. A kicsik nagy örömmel fogadták az őket segítő fiatalokat. A já­rásban nagyon jó az ifiveze- tői munka, például a tapso- nyi úttörőcsapatnál tizenöt KISZ-es dolgozik. A fogadalomtétel után a marcali gimnázium tornater­mében jelképes — tréfás — avatás zajlott le. Padokon, székeken átbukdácsolva kel- 1 lett az ifiknek az »élet rögös útját« járni, és mindegyikük egy kesztyűs pofont kapott — szintén az »élettől-. Az ünnepet az idén másod­szor rendezték meg, és éven­ként visszatérő eseménye lesz ez a marcaliaknak. Felszabadulási ifi u Gárda-lövészversény Nyolc csapat jutott be az If- | jú Gárda-lövészyerseny somo- j gvi döntőjébe, de a barcsiak | nem érkeztek meg tegnap. 1 így tegnap délelőtt tízkor hét ! j válogatott kezdte meg a ver­senyt a kaposvári Zalka lőté- j ren. A megyei KISZ-bizottság. az Ifjú Gárda megyei parancs­noksága és az MHSZ somogyi vezetősége által szervezett ver­seny gyorsan, gördülékenyen folyt le. A csapatok fegyelme- ■ zetten versenyeztek. Kiemelke­dő teljesítmény nem volt; csak most ismerkedtek a fegyverek­kel. s nem a megszokott kis­puskákká! lőttek. Hogy az or­szágos vetélkedőn jói szerepel­hessenek, április elején három­napos előkészítőn vesznek részt a győztesek, és ugyanazokkal a puskákkal indulnak a döntő­ben si. Fekvő helyzetből — öt pró­ba után — tiz értékelt lövést adtak le a versenyzők. Nagy­atád város csapata bizonyult a legjobbnak; a második a nagyatádi járás, a harmadik a marcali járás csapata lett. (800, 700 és 500 forintos sportszer­utalványt nyertek.) Az első helyezett nagyatádi járási csapat április 13-án a budapesti országos döntőben versenyez a többi megye leg­jobbjaival. * * * Eszmén vi percek: ami­kor 'unokáinkkal együtt a villanyvonattal játszha­tunk. • * * Kétségbeejtő pillanat: amikor közük velünk, hogy az a telek, amelyet nemrégiben vásároltunk, építési tilalom alá esik. * * * Ssorsdöntő pillanat: amikor közük velünk, hogv az árverésen vásárolt fest­mény kétoegbevonhatatla- nul másolat. Sántáéi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, tatínea Sándor u. 2. Postacím; 7401* Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-51?. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk jneg és nem küldünk visszlj Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 VU Index: 25 S67. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas 3eia

Next

/
Oldalképek
Tartalom