Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-19 / 66. szám
DR GUSTÁV HUSÁK Szilárd alapot jelentenek számunkra kölcsönös gazdasági kapcsolataink küldöttei Tiszteit efhr- társnök, eiv- t-arsak, kedves magyar barátaim! Csehszováteia Kommunista Pártja Központi Bizottságának nevében köszö- netemet fejezem ki a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusára történt meghívásért, azért, hogy részt vehetünk e jelentős tanácskozáson. Engedjék meg, hogy átadjam önöknek, a kongresszus nek, a Magyar Népköztársaság minden kommunistájának, munkásosztályának. parasztságának és értelmiségének a csehszlovák kommunisták, dolgozó népünk őszinte elvtársi üdvözletét. A csehszlovák kommunisták, egész népünk nagy ro- konszenvvel tekint a magyar népnek a szocialista társadalom fejlesztése érdekében kifejtett erőfeszítésére; nagy figyelemmel kíséri az önök XI. kongresszusának tanácskozását, amely sikeres időszak mérlegét vonja meg, s amelynek az a feladata, hogy kijelölje pártjuk és társadalmuk további fejlődésének irányait. Népünk érdeklődése, figyelme érthető: Csehszlovákia és Magyarország népei évszázadok óta élnek egymás szomszédságában. történelmük egymásba fonódott, s népeink demokratikus, haladó és forradalmi erői a rég- és közelmúltban többször találtak közös útra a kizsákmányolás, az elnyomás ellen folytatott harcukban, a dolgozó nép szebb életéért folyó küzdelmükben.' Országainkban a kommunista mozgalom a győzelmes Nagy Októberi Szocialista Forrada- ' lom hatására bontakozott ki, s kezdettől fogva közeli, elvtársi és internacionalista kapcsolatok voltak a csehszlovák és a magyar kommunisták között. Meynyilvánult ez a két világháború közötti időszakban, különös intenzitással a hitleri fasizmus ellen vívott közös küzdelemben. A csehszlovák és a magyar nép történelmének új szakasza kezdődött a nácizmus, a fasizmus leverésével, a szovjet hadsereg világtörténelmi jelentőségű győzelmével, amelynek harmincadik évfordulójáról a közeljövőben emlékezünk meg Magyarországon, Csehszlovákiában és más országokban is. Marxista—leninista pártjaink vezette munkásosztályunk, dolgozó népünk győzelmét követően kapcsolataink, szövetségünk minőségileg megújult, kiszélesedett, összhangban a szocialista rendszer építéséből. fejlesztéséből fakadó közös érdekeinkkel és céljainkkal, a marxista—leninista elmélettel, a proletár internacionalizmus és a sokoldalú testvéri, elvtársi együttműködés alapelveivel. Szövetségünk erejét meghatározza a Szovjetunióhoz és a szocialista közösség országaihoz fűződő mély és tartós kapcsolatunk, a szocialista országok, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének megszilárdítására irányuló közös érdekünk. Állandóan mélyül együttműködésünk a politikai, a gazdasági, a kulturális és a tudományos élet terén, valamint országaink lakosságának — amely korlátozások nélkül találkozhat és ismerkedhet egymással — mindennapos érintkezésében. Kedves elvtársak! Nagy érdeklődéssel és figyelemmel hallgattuk pártjuk központi bizottságának Kádár elvtárs által e-lőf^rwrrtett beszámolóját. Ez jelentős, meggyőző mérlege azoknak a sikereknek, amelyeket a Magyar Népköztársaság kommunistái, dolgozói a szocialista társadalom fejlesztésében elértek. Pártjuk és népük a magyar kommunisták és a forradalmi proletariátus dicső harci hagyományait folytatja. s immár több mint negyed- százada építi, szilárdítja a népi hatalmat, a szocialista rendszert, dolgozik a szebb, boldogabb életért. Az MSZMP vezette magyar nép sikerei az ipar, a mezőgazdaság, a tudományok, és a kultúra területein, a dolgozók életszínvonala emelésében elért eredményeik olyan önfeláldozó, alkotó munka gyümölcsei, amelyek Csehszlovákiában elismerést keltenek, s amelyeknek őszintén örülünk. Szívből gratulálunk önöknek ezekhez a történelmi sikerekhez. örülünk annak, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt — amelynek élén Kádár elvtárs, a magyar nép és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiváló képviselője áll — nagy tekintélynek örvend, bizalom és támogatás övezi a dolgozók legszélesebb rétegeiben. Érdeklődéssel és rokonszenvvel követjük kongjelentenek számunkra kölcsönös gazdasági kapcsolataink, növekvő gazdasági együttműködésünk a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Természetesen vannak problémáink és gondjaink; az árak növekedése a kapitalista piacokon bizonyos mértékben érinti a mi gazdaságunkat is. Ám mi nem a dolgozó nép rovására oldjuk meg problémáinkat. Éppen ellenkezőleg: oly módon, hogy szem előtt tartjuk a munkások és a többi dolgozó érdekeit. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban jelenleg azon fáradozunk, hogy sikeresen fejezzük be az ötéves tervet, hogy teljesítsük Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának határozatait. Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikáját a munkásság, a parasztság és az értelmiség széles rétegei támogatják; ez a politika minden téren kiemelkedő eredményeket hoz. Ilyen helyzetben készülünk mi is pártunk XV. kongresszusára. Elvtársnők és elvtársak! A történelem igazolta, hogy a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő szilárd, baráti és szövetségi kötelékeink nemzeti szabadságunk. állami függetlenségünk és sikeres szocialista fejlődésünk alapja. Pártjaink és szocialista országaink internacionalista egységét, a Szovjetunióhoz és népéhez, tapasztalt lenini pártjához fűződő barátságunkat és szövetségünket politikánk és egész tevékenységünk sarkalatos tényezőjének tekintjük. Ezért együttesen és egyeztetett módon járunk el a nemzetközi problémák megoldásában is. Nagyra értékeljük és aktívan támogatjuk a Szovjetunió Kommunista Pártja A csehszlovák küldöttség nevében sok sikert kívánok kongresszusuk további tanácskozásához és jó eredményeket a XI. kongresszus határozatainak megvalósításában. Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt! Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Nép- köztársaság népei közötti szilárd barátság! Éljen a szocializmus és a világbéke ! Éljen a marxizmus—leniniz- mus! Dr. Gustáv Husák beszédét nagy tapssal fogadták a kongresszus küldöttei. A Mag’ ar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa ezzel befejezte keddi tanácskozását. A küldöttek szerdán reggel folytatják munkájukat. Az MSZBI kitüntetése A TASZSZ kedden közölte a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének alábbi törvényerejű rendeletét: A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének törvényerejű rendelete a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak a Népek Barátsága Érdemrenddel való kitüntetéséről. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió népei barátságának és együttműködésének szilárdításában és fejlesztésében szerzett nagy érdemeiért a Népek Barátsága Érdemrenddel tüntetjük ki a Magyar—Szovjet Baráti Társaságot. N. Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke M. Georgadze. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének titkára Moszkva, Kreml, 1975. március 18. Kongresszusi sajtóvisszhang MOSZKVA resszusuk munkáját, amely az XXIV. kongresszusán elfogaelkövetkező évekre szóló fel adatokat és célokat tárgyalja. Mély meggyőződésünk, hogy kongresszusuk eredményei, a fejlett szocialista társadalom építésére vonatkozó program megvalósítása nagy eredményeket hoz majd Magyarország munkásosztályának és minden dolgozójának, s ezek a sikerek hozzájárulnak országaink, valamint az egész szocialista közösség kölcsönös, baráti és elvtársi kapcsolatainak további szilárdításához. Tisztelt elvtársnők, elvtársak ! Csehszlovákia népét szintén hasonló feladatok foglalkoztatják, mint amilyenekről az önök kongresszusa tárgyal. Készülünk Csehszlovákiának a szovjet hadsereg által történt felszabadítása 30. évfordulója méltó megünneplésére, mérleget készítünk arról a hősi munkáról, amelyet munkás- osztályunk, szövetkezeti parasztságunk és szocialista értelmiségünk az elmúlt 30 évben, a szocialista rendszerépítése és fejlesztése során végzett. Az önök és a mi példánk, a szocialista országok és mindenekelőtt az első szocialista ország, a Szovjetunió példája bizonyítja, mire képes a felszabadult munkásosztály és dolgozó nép, ha kezében tartja a hatalmat és marxista—leninista párt vezeti. A mi népünk is figyelemre méltó sikereket ért el a szocialista ipar, mezőgazdaság, a kultúra, a tudomány és az élet más területeinek fejlesztésében. Sikeresen teljesítette jelenlegi ötéves tervünk első négy évének feladatait, s a felszabadulás 30. évfordulóiának tiszteletére kibontakozott széles körű munkamozgalommaL, nagy tödott békeprogramot. Ez a program, amely a világban meglevő feszültség enyhítését, a problémák békés úton történő megoldását és a különböző társadalmi rendszerű országok közötti kapcsolatok fejlesztését tűzi ki célul, népeink és a világ összes demokratikus, békeszerető erőinek legsajátabb érdekeit fejezik ki. Az ez irányú erőfeszítés jelentős eredményeket hozott az utóbbi években: távolodott a hidegháború, közelebb került az együttműködés és a problémák megoldása. Meggyőződésünk, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet — ez a rendkívül fontos esemény — sikeres befejezéséhez közeledik, s 30 évvel a háború után, az európai nemzetek életének jelentős határkövévé válik. Nagyra értékeljük azt az aktív szerepet és lankadatlan erőfeszítést, amelyet e békeprogram megvalósítása érdekében a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és személyesen annak főtitkára, L. I. Brezsnyev elvtárs kifejt. Bizonyos imperialista köröknek az enyhülési folyamat visszafordítására vagy lassítására irányuló minden igyekezete és manővere ellenére következetesen tovább folytatjuk ezt a politikát, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg a világháború borzalmai, hogy Európa és az egész világ népei békében élhessenek. Ezeknek a távlatoknak legfőbb biztosítéka a szocialista országok egysége. együttműködése és fejlődése, szilárd szövetsége a Szovjetunióval. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom szilárd réA moszkvai rádió és a televízió pénteken egyenes adásban közvetítette Budapestről Leonyid Brezsnyevnek. az SZKP Központi Bizottsága’ főtitkárának az MSZMP XI. kongresszusán elhangzott beszédét. A keddi Izvesztyija első oldalon számol be a kongresszus délelőtti üléséről, s teljes szövegben közli Leonyid Brezsnyev beszédét, valamint az SZKP Központi Bizottságának a magyar pártkongresszushoz intézett üdvözletét. A Pravda után az Izvesztyija is mintegy két oldalon közölte kedden Kádár János hétfőn elhangzott előadói beszédének szövegét. Az MSZMP kongresszusáról szóló jelentéseket a szovjet rádió és televíziós állomások változatlanul első helyen közük híradásaikban. Az esti lapok »Egység és összeforrott- ság« címmel közük budapesti jelentéseiket. BERLIN A Neues Deutschland keddi száma első oldalán ismerteti Kádár János beszédének legfontosabb részeit, ezenkívül egész harmadik és negyedik oldalát az MSZMP Központi Bizottsága beszámolójának szenteli. A Neues Deutschland ezenkívül két fényképet is közöl a budapesti pártkongresz- szusról: az egyiken az elnökség látható, a másik Kádár János fényképe. SZÓFIA Valamennyi szófiai napilap kedden első oldalán, bő terjedelemben számol be az MSZMP XI. kongresszusának megnyitásáról, valamint Todor Zsivkov Budapestre érkezéséről és repülőtéri fogadtatásáról. Az Otecsesztven Front »Fontos esemény a testvéri magyar nép életében« címmel ismerteti Kádár János beszámolóját. A lap kongresszusi tudósítása kiemeli, hogy a magyar főváros és az egész ország ünnepi hangulatban várta a kongresszus megnyitását. WASHINGTON A CBS rádió- és tv-hálózat kedden reggel jelentette, hogy Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára felszólalt az MSZMP XI. kongresszusán. A magyar idő szerint kedden délután elhangzott híradásokban Leonyid Brezsnyev beszédének azt a részét emelték ki, amelyben kifejtette, hogy a más kontinenseken kirobbanó háborúk, illetve háborúval fenyegető válsággócok, mint pl. a Közel- Keleten és Délkelet-Ázsiában, fenyegetik a békét Európában is. A szovjet vezető a magyar pártkongresszuson elhangzott beszédében a világbéke létfontosságú elemének minősítette a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyát — hangsúlyozták a tudósítások. A Washington Post tudósítója kiemeli Kádár János beszámolójának »őszinte, nyílt hangvételét«, és megjegyzi, hogy az MSZMP KB első titkára derűlátóan nyilatkozott az életszínvonal további alakulásáról. ív-közvetítés a kongresszusról megeket átfogó kezdeményezé- szeseiként arra törekszünk, sekkel biztosítja az ötéves terv utolsó éve feladatainak megoldását. Napjainkban, amikor a fejlett kapitalista országok gazdasági és politikai válságban vergődnek, amikor nő a munkanélküliek milliós serege és fokozódik a dolgozók szociális bizonytalansága, méginkább kidomborodnak a szocialista rendszer mérhetetlen előnyei. A szocialista országokat gazdaságuk tervszerű fejlődése, politikai és gazdasági szilárdság, valamint a dolgozó ember anyagi, kulturális színvonalának és létbiztonságának növekedése jellemzi. Most mutatkozik meg, hogy milyen előnyt és szilárd alagút hogy tovább mélyüljön a marxizmus—lenínizmus. s a proletár internacionalizmus elvein alapuló egységünk és közös tevékenységünk. Ezért nem hagyhatjuk szó nélkül a jelenlegi maoista vezetésnek az egység megbontására irányuló gyakorlatát, amely áttért a Szovjetunióval és a szocialista országokkal szembeni nyíltan ellenséges álláspontra. Tevékenyen részt veszünk az európai kommunista és munkáspártok értekezletének előkészítésében, s úgy véljük, elérkezett annak az ideje, hogy fontolóra vegyük egy világméretű értekezlet gondolatát is. Küldött eivtársnök és elvtársak 1 A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusáról a Magyar Televízió egyenes adást közvetített. A budapesti utcákon az érdeklődők a kirakatokban elhelyezett készülékeken nézhették a közvetítést. (MTI-foto — Hadas János felv. — KS) A New York Times szintén Kádár János kongresszusi beszámolójának »mértéktartó és mérsékelt hangvételét« emeli ki. Beszámol arról, hogy Kádár János kifejtette: Magyar- ország híve a kelet—nyugati kereskedelemnek, de elutasít minden diszkriminációt. PRÁGA A keddi csehszlovák lapok első oldalaikon számolnak be az MSZMP kongresszusának első napjáról. Nagy terjedelemben ismertetik Kádár Jánosnak. az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának kongresszusi beszámolóját, amely hétfőn hangzott el. A Rudé Právo első oldalon Kiemelkedő sikerek a testvéri magyar nép életében cím alatt jelenti, hogy hétfőn Budapesten megnyílt az MSZMP kongresszusa. A lap kiemeli, hogy a testvéri kommunista- és munkáspártok küldötteit rendkívül meleg fogadtatásban részesítették Budapesten. A pozsonyi Pravda ugyancsak első oldalon Nagy sikerek a Magyar Népköztársaság életében címmel jelenti, hogy hétfőn Budapesten megnyílt az MSZMP kongresszusa. BUKAREST A Scinteiai és a Romania Libera keddi számában 1—1 gépeit oldalas tudósításban számol be az MSZMF XI. kongresszusának megnyitásáról. A Scinteiában Alexandru Pintea tudósítása tájékoztat többek között arról, hogy miután Apró Antal megnyitotta a kongresszust, Kádár János beszámolt a szocializmus építésében, az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésében elért sikerekről és ismertette a magyar nép előtt megnyílt távlatokat. VARSÓ Az összes lengyel nap.lap kedden reggel a nemzetközi élet fő témájaként vezető helyen, első oldalon foglalkozott az MSZMP kongresszussal. A Trybuna Ludu budapesti tudósításának ezt a címet adta : »Megkezdődött az MSZMP XI. kongresszusa — Kádár János tartotta a vitaindító beszá- j mólót. — A LEMP küldöttségét Edward Gierek vezeti«. A nasy formátumú Trybuna Ludu egész második oldalát Kádár János referátumának ismertetése töltötte ki, a következő szalagcímmel: »A szocialista építés feltétele a munkásosztály vezető szerepének erősítése«. A LEMP KB napilapja »eredmények és távlatok« című karcolatéban egyebek között rámutatott: »A magyar nép. pártja vezetésével, történelmi méretű átalakulást valósított meg«. Kádár János referátumát egy teljes oldal terjedelemben ismertette a Zycie Warszawy is. A varsói rádió és tv hétfőn este a nemzetközi élet legfőbb eseményeként, induló anyagként számolt be az MSZMP kongresszusáról. Somogyi Néplap r