Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-15 / 63. szám

[ Gyermekkórus és a Pro Musica Közös koncert TEGNAP ES MA Vajúdó parasztvilág A múlt év őszi keeskemé- | szemszögből is lathassuk az ed- ! könyvrészlet. A nyomasztó ti szociográfus találkozó digieket. j évekről hiába idéznénk számo­mérföldköve volt a mű— Bevallom! Duba Gyula j kát. Az életek mérföldköveire fajnak; figyelembe nem ven- ■ könyvének olvattáig sohasem j való utalás viszont ékesen be- ni az ott elhangzottakat egy- gondoltam, hogy ilyen sok j szél. egy új, e műfajba tartozó mű i mindent el lehet mondani pél- | Az író csak könyvének írá­vizsgálatánál __ alapvető hi- í dául egy paraszti udvarról, sa közben döbbent rá. jófor— b a lenne. A tanácskozáson í Hogy ennyire funkcionális | mán semmit sem tud azokról, nemcsak a szociográfia jelen- | minden, ami az idegennek ; a'idk a »nagy időnek« nemcsak légi helyzetéről, hanem jövő- ! esetleg szemet sem szúr. »S j tanúi, hanem cselekvő részesei jéről. lehetőségeiről is szó esett. I emellett az udvar névjegy is . is voltak. Külön fejezetet szen- Világosan kimondatott: »Wem I aolt, a gazda névjegye, a cső- tel faluja kommunistáinak, prófétikus látásmódra van \ jellemzője, életvitelének akiknek — most fedezi föl — és erkölcsének tükre« — írja jelenlétét, ha nem is tudato­szükség, hanem arra, hogy az írói intuíció és felelősségérzet, a tények feltárásában a tény­irodalomhoz segítségül hívja a korszerű társadalomelemzés különböző — az író számára is adoptálható — eszközeit.« De az is igaz — mint ahogy Hu­szár Tibor ezt elmondta —, hogy egy-egy zseniális írói tel Duba. Mennyi szál köti ehhez a világhoz! És vallomása nem­csak önmagáért szól, önmaga nevében. Mindazokért és mind­azok nevében, akik faluban nevelkedtek, de kifejezni azt, amit éreznek, ilyen szépen, ér­zékletesen nem tudják. Az író sokat idézi Erdei Ferencet, aki Családias hangulatú délután volt szerdán a MÁV nevelőott­honban, ahova a MÁV Szim­fonikusok Pro Musica kamara- zenekara látogatott. — Szívesen szerepelünk az ország legkülönbözőbb vasutas gócpontjain — mondta Pécsi István Icarnagy. — Rendszere­sen megfordulunk a hat gyer­mekintézményünkben is, hi­szen nem mindegy, hogy a fel­növő nemzedék mennyire sze­reti, ismeri a zenét. Kaposvár­ra különösen nagy kedvvel in­dultunk, hiszen itt tehetséges énekkar működik, amellyel kö­zösen szerepeltünk. Mindany- nyian büszkék vagyunk arra, hogy az eszperantó vasutas vi­lágkongresszusra kiadott leme­zen az itteni énekkarral együtt adjuk elő az eszperantó him­nuszt. Patios László, ar Intézet igazgatója máris mutatja a kis­lemezt, amelyre méltán büsz­kék. A1 díszteremben a színpad elé sorakozott száz kék ruhás, nagy galléros kislány. Fehér csatlakozva az énekkarhoz, kö­zösen adták elő Schubert Áll­jon a tánc című zenedarabját. A kétvarkocsos, nyolcadikos kislány: József Erika tisztán, hibátlanul énekelte a szólót. Fenyő Gábor zenetörténész nyakkendőjükön violinkulcs elmondta, hogy nagy szeretet­hirdeti, hogy kórustagok. A sorokban izgatottan pisz- szegnek, feszülten figyelnek a gyerekek, hiszen egyiknek-má­siknak osztálytársa, barátnője énekel hamarosan. Az énekkar Schuszter Gyu- láné vezetésével — a zenekar köszöntésére — először Láng István Árilisi ének című kó­rusművét adta elő, majd Bár­dos Lajos feldolgozásában egy friss csengésű perui indián dalt, a Csiliánt. A zenészek nagy tetszéssel fogadták a meglepetést, majd tel jött a zenekar a kaposvári intézetbe. Érezhető, hogy a gyerekeket zeneszeretetre ne­velik, hiszen a kórusnak min­den harmadik tanuló a tagja. A zenekar elsőnek Rossini vonószenekarra írt szonátáját adta elő Masopust Rezső hang­versenymester irányításával. Elhangzott még Vivaldi Négy évszakának Tél című tétele, Corelli Kis szvitje, majd Bach h-moll szvitjéből egy részlet, melynek fuvolaszólóját Szarka József játszotta. G. J. Munkásvonaton \ Az igazi murikásvonatok éjszaka járnak. A tiz órakor befejeződő műszak után szá­zával özönlenek az emberek az állomásra. Fél 11 tájt már nagyobb a nyüzsgés, mint dél­ben. Fázósan ásítanak. Csak mosolyognak a hang­szóró »géphangján« ... ked­ves utasainknak jó utat kívá­nunk«. Ugyan — mondja az egyik kék kabátos —, nem vagyunk mi turisták. Egymás után indulnak az éjszakai munkásvonatok. A gyékényesi öt kocsija is zsú­folásig megtelik. A Dombóvárról érkező vo­nat füsttel tele »vasládáiban« meleg van. felszállók jól ismerik a kopottas üléseket. Mindegyiküknek törzshelye van. Ha »idegen« ül oda, szú­rós szemnael mérik végig. A dohányzó a férfiaké. Elő­kerül a kártya. — Jössz-e ve­lem? — Megyek hát! — Há­rom tízes mindjárt elsőnek. Ha most ki nem gyullad a bank... — A széles tenyerű férfi homlokát hamarosan ki­veri a verejték. Az elvesztett százas egész napi bére. — Majd visszanyerem Ja­kéig. — Csodálkozom, hogy ezen a vonaton is ferbliznek — mondja a kalauz. Az öt óra utáni a ferblis vonat. Ezen inkább az ulti járja. Ezek az emberek keményen dolgoznak a pénzért. Legtöbbjüknek 3-4 gyereke is van. Csodálom, hogy ferbliznek. Az asszonyok és a lányok a nemdohányzó fülkékbe húzód­nak. Kötnek, horgolnak, be­szélgetnek. Ismerik egymást. — Igaz, hogy az öreg min­den éjjel másik állomáson alszik? — Csak azt csodálom, hogy nem fagy meg ... — Ismerik már a vasuta­sok. Néhol be is fűtenek ne­ki. Évek óta ezzel a vonattal jön. — Húszkilométeres jegye van. Alszik egy-két órát, a kerekeskútnál mosakszik, az­után a hajnalival megy visz- sza ... Ahogy közeledik az éjfél, i több ember szorong rajta. ' Akik nemrég még azért ro­hantak, hogy elsőként jussa­nak a kocsi belsejébe, most azon ügyeskednek, hogy mi­előbb leszállhassanak. »Kaposvár. Köszöntjük ked­ves utasainkat« — harsogja a hangszóró. Egymás után jön­egyre akadozóbb a beszélge­tés. A bágyadtan csengő-mon­datokat ásítások szakítják meg. — Mondj már valamit, mert elalszom — kérleli nyűgösen szomszédját egy borostás fér­fi. Mivel nem kap választ, énekelni kezd —: »Az én ut- j nek a »fekete vonatok«. Ez­rével özönlenek az emberek. Mindenki siet. C Még sötét van, mikor az első helyi járatú buszok motorja felbúg, hogy munká­ba vigyék a bejárókat. Rend­szerint ők érnek előbb a gyár­ba. Helybeli társaik a néhány perccel később induló járato­kat is csak futva érik el. Bíró Ferenc cámban rózsabokor nyílik ...« — A vonat fékez és csiko­rogva megáll. — Beleg! — hallatszik a kalauz elnyújtott kiáltása. Ismét jó néhányan leszállnak. Aki még marad, három óránál is többet tölt naponta vonaton és az állo­másokon. — Fél egykor érek haza mondja az egyik társtalanul maradt kártyás. — Alszom reggel nyolcig. Akkor már föl kell kelni, hogy otthon is le­gyen valami hasznom. Van­nak nyulaim meg malacok is ... Mindig akad munka, csak az idő kevés hozzá. Ebéd után irány vissza az állomás­ra ... Somogyszob után fütyörész- ve lép be a kiürült -kocsiba a kalauz. Már csak 1 óra 20 perc szolgálat van hátra. — Napközben sokfélék az utasok. Van aki nézelődik, él­vezi az utazást... Az éjszakai utasok mind egyformák. Es­te hangosak, hajnalban meg a jesítmény (például Illyés Gyű- j szerint a paraszttársadalom la: Puszták népe című műve) már a két világháború között mindenfajta előképzettség nél­kül is lehet jelentősebb, mint egy intézmény felméréssoroza­ta. Ha ilyen tükörben vizsgál­juk Duba Gyula szlovákiai magyar író új könyvét, a Va­júdó parasztvilágot, azt kell mondanunk: az utóbbi kategó- ____________ r iába tartozik. S azzal, hogy az < állapot megszabta cselekvés- illyési műhöz hasonlítottuk, j modellek eredőit. Azokéit, is mozgásban volt: akkor a feudalizmusból kereste az utat a polgári létforma felé. ég ennél is izgalmasabb, amit Duba Gyula — nem mellékesen kiír magából: a megismert parasz­ti gondolkodás jellemzőit, a lelki arculat jegyeit. A gazdai M mar a rangját is megadtuk Egy szociográfia, mely a leg­kisebb egységet, a családot és az ennél nagyobbat: a falut, a faluközösséget állítja reflek­torfénybe. Ezek segítségével méri le azt a változást, mely az osztályra jellemző. Helyzet- jelentés a múlt és a jelen ösz- szevetésével. Mondhatnánk így is: lírai falukrónika. Az író ezt az alcímet adta művének: Je­lentés a Garam mentéről. Világosan tagolt könyv Duba Gyula szociográfiája. Az első részben az egykori középpa­raszti életet festi meg, a követ­kezőben a második világihábo­rú végével kialakult helyzetet, a harmadikban a mát. Rokon­szenvesen tágítja a világot. Előbb a házról, az udvarról, a kertről írja le közölnivalóját, azután kilépünk az utcára, a gazdák közé, majd szinte fel­repülünk, hogy magasabb akiknek »erkölcsük a munka, törvényük a föld« volt. Újat mondani ma már a ter­melőszövetkezeti közösségek születéséről nagyon nehéz. Du- bának sikerül ez. Segítségére van az a közeg, melyben élt. Ez teszi érdekessé, még inkább konfliktusgazdaggá azt az idő­szakot, a helyzetet át nem élt ember szemében is. Annak az érzékeltetésében is mester a szlovákiai magyar író: hogyan váltak közösséggé a kitelepí­tettek helyére érkezettek a fa­lu helyben maradt lakosságá­val. Számítás nélküli őszinte­séggel ír, ezért aligha beszél­hetünk »írói fogásról«, akkor, amikor a társadalom haladásá­nak irányvonalait érzékeltetve hirtelen vált át személyes han­gú, szíven ütő bekezdésbe. A társadalmi mozgások ugyanis sorsokban személyesülnek meg. Egy-egy portré sokszor töb­bet mond, mint egy jegyző­san: mindig érezte, érzékelte. Nyomába ered: mi indította a cselekvés útjára őket. Szatíri- zálássá szemérmesftett megha­tottsággal éri tetten a forradal­mi cselekvésben is józan pa­raszti megfontolás jelenlétét: a tanácskormányért harcoló fa- lujabeli pénzt is visz magával: ne legyen üres a zsebe harc közben sem. Az író összevet: vajon az ő nemzedéké hogyan cselekedett volna a helyükben. S értjük aggodalmát: vajon nem az ő nemzedékéből küld- ték-e vissza az egyik sokat harcolt veterán tagsági meg­újítási kérelmét, alaki hibára hivatkozva. A faluban ma Duba hiába kereste a gyerekkori falut. S így vannak evvel mind a visz- szalátogatók. Nemcsak meg­változott életmódot, hanem megváltozott észjárást tapasz­talnak. Azok, akik elkezdték, már-lassan-lassan sírba szállnak. Megrendítő az a rész, ahol Du­ba a sírhelykeresésről ír. A ha­lált mindegy szükségesnek, az élet velejárójának tartják az övéi, valahogy felülről, kívül­ről szemlélve azt. »Ezért jövök majd — tör­vényszerűen — haza; hogy megérezzem a szülőföldhöz va­ló hűség erejét, és megteljek vele« — írói, emberi hűségnyi­latkozat ez. Példa. A könyv a Magyar Nép- köztársaság és a Cseh­szlovák Szocialista Köz­társaság közös könyvkiadási egyezményének keretében je­lent meg a pozsonyi Madách Kiadónál. Leskó László ütravaló a lakóbizottságok elnökeinek (Tudósítónktól.) elnökét, meg a 88 szervezet-T . , , • -1 , „„ í ott voltak a népfrontkörzetek Nemreg adtuk hírül, hogy . ° vezetői is. a kaposvári tanács-vb a la­kóbizottságok működési ta­pasztalatairól tárgyalva úgy határozott, hogy a népfront és a tanács nyújtson nagyobb se- , gítséget a bizottságok további munkájához. Ennek első lé- | páséként tanácskozásra hívták Dr. Balogh János vb-titkár. ismertette a tevékenységüket szabályozó tanácsrendelet főbb előírásait és az öntevékenyen végezhető lakóterületi felada­tokat. Szólt azokról az »írat­lan« — az egy lakótömbben vagy utcában lakók életét, vi­I fejükre húzzák a kabátot, es | alszanak. Nehéz az éjszakai I szolgálat. Az ember hamarabb i íárad. A gyékényesi állomáson alig két órát pihen a szerelvény. 2.55-kor már indul vissza Ka­posvárra. Négy óra után kezdő­dik a roham. Nagybajom, Kis­korpád, Kaposfő. Az emberek szinte futva nyomulnak be a 1 kocsikba. A dermedt bőrülé- | sek perceken belül megtelnek. Akik Mérőben szállnak fel, már nem is indulnak el he­lyet keresni. Tudják, hogy re­ménytelen. Levelek Novokuznyeckből Ljuba fényképet kért a nagybajomi emlékműről Somogyi Néplap Az ablaküveget lassan elho­mályosítja a meleg pára. Az eddig sápadt villanyégők is derűsebben világítanak most, hogy fényüket színes kabátok és pulóverek verik vissza. Mire. Kaposvárra ér a sze­relvény, már hatezaznál is I belőle. A katona arcovonásaira senki sem emlékszik. Talán úgy nézett ki, mint a zászlót tartó alak a nagybajomi fel- szabadulási emlékművön, ta­lán a szobrász képzelete, az anyag miatt másként néz ki az alkotás, mint a harcokban kitűnt keménykötésű szovjet katona. Mert az volt. A ha­gyomány pontosan megőrizte a történetet. Mielőtt Andrási Kurta János szobrász neki­kezdett a mintázásnak, felso­rakoztak a katonák/ Jól meg­nézte őket, azután rámutatott egyre: ő jó lesz. Amikor a felszabadulás hu­szonötödik évfordulóján Ka­posváron járt Borisz Viktoro- vics Szergijenko, a megyeszék­hely egykori városparancsno­ka, beszélgetés közben megje­gyezte, hogy az ő egyik kato­nájáról mintázták az emlék­mű zászlótartó alakját. Ki a katona? Hol van? Mi­vel foglalkozik. Akkor még az volt, ma már nem titok. Egy levél nyomára vezetett, hírt adott arról, aztán megkezdő­dött a sűrű levélváltás, s Bállá Lőrinc, a nagybajomi iskola igazgatója egy köteg le­velet mutatott. Ljuba Gam- zina Velga Íría őket Novo- küznyeckből. MÍSst már jó is­merőse az egész iskolának. A kisdobosok, az úttörők nagyon várják az újabb híreket Lju- bától. Nagybajom neve foga­lom a családban, hiszen az édesapja gyakran emlegeti, újra és újra elmondja a har­cokat, melyeket a község fel­szabadításáért vívtak. Külö­nösen sokat beszél arról, milyen romos volt a falu, mindenfe­lé elesett katonák hevertek: oroszok, ukránok, magyarok, németek. Ilja lvanovics Velga szin­tén ukrán. Most gépkocsive­zetőként dolgozik. — Édesapám nagyon várja a fényképet az emlékműről... Róla mintázták a zászlós ka­tonát. Ljuba azóta már biztosan Orsós Imre kollégista leve­lez Ljubával, az orosztanár segítségével. Sok mindenről szó esik ezekben. Ljuba pél­dául egy nagy öröméről is beszámolt legutóbb. — Nemrégen beléptem a Komszomolba... ezek a na­pok a legszebbek az életem­ben. Ilja lvanovics Velgának há­rom gyermeke van. Vlagyi­mir, Nagya és Ljuba. S most már családtagnak számít Or­sós Imre is, akinek nagyon várják híradását, különösen az áprilisiakat: a felszabadu­lás 30. évfordulójáról. — Hányán leveleznek szov­jet pajtásokkal? Bállá Lőrinc igazgató ka­pásból válaszol a kérdésre: — Nagyon sokan... talán száznál is' többen. A két nép barátságát erősíti mindegyik levél. Sok történet maradt fenn a megkapta a fotot az utkanyar- nagybaj omi emlékműről. A ban allo obeliszkrol. S tálán j zászlótartó szobor megmintá- mar postára is adta a va- zásáról. Szép emlék lesz majd laszt, mellékelve a fényképet édesapjáról. Ezt meg türel egész történet kerekedett ki i metlenül várják a nagyközség- _ 1 ben. Ilja lvanovics Velga fényké­pe, ha megérkezik. Lajos Géza selkedését, alkalmazkodását szabályozó — törvényekről, amelyeknek megsértése oly sokszor és sok ember minden­napját keseríti meg. Ezeknek okos szóval való »nyesegeté- se«, vagy ha kell, a szabály­sértési eljárás kezdeményezésé szintén az ő dolguk. Novak Ferenc városi nép­fronttitkár a szaporodó lakó­gyűlésekről, az elhangzott köz­érdekű bejelentések, javasla­tok intézéséről beszélt. A kör­zeti népfrontszervek ezentúl több segítséget adnak, össze­fogják a lakóhelyszépítési tár­sadalmi munkát. A hozzászólók közül többen tapasztalataikról adtak szá­mot, hogy társadalmi megbí­zatásuk gyakorlása bizony sokszor nehézkes, az otthon gyakorló zenészek, az ablako­kat berúgó gyerekek, a köz­vagyont rongálok, a szemete- lők, az ittas emberek értetlen­sége miatt. Szegfi László a háziren­dek hiányát. Bellái Sándor a tüskevári utcák szemétszállí­tási gondjait, Bank Tiborné az ígért konténerek jelmara­dását, Galambos Lajos a ku­kaedények »guberálását«, Ma- ráczi Árpád a külterületi föld­utak állapotát tette szóvá. Horváth István a Szent Ist­ván utcaiak nevében pénzt és társadalmi munkát ajánlott fel a járda- és az útépítéshez. Ugyanakkor kifogásolta a jó­érzésű emberek által elkerült Határ vendéglő dicstelen mű­ködését. Dunai Imre elismeréssel szólt az ingatlankezelő válla­lattal való együttműködésről. Bosszantja viszont őket, hogy a lakók némelyike szolgáltató szervezetnek tekinti őket és hozzájuk szalad, ha folyik a vízcsap vagy rossz a lift. A majd háromórás tanács­kozás végén a részvevők az­zal távoztak, hogy sok hasz­nos útravalót kaptak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom