Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-02 / 28. szám
!W1Ag proletárjai Ara; 1 farírrt ; EGYESÜLJETEK! 'á»OSNr Számítógépek az időjárás előrejelzésének szolgálatában AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam 28. szám 1975. február 2., vasárnap Hétköznapi tettekkel Megyénkben is lezajlottak *z ünnepi munkásőr egység "yulések. Mindenütt arról adtak számot, hogy javult a munkásőrség erkölcsi—politikai állapota, s fegyelmezetten hajtották végre kiképzési, szolgálati feladataikat. Az cgységgyűléseken. megjelent párt és állami vezetők azt is elmondták, hogy a munkásőrök nemcsak a szolgálatban, hanem a munkahelyükön is a , kezdeményezők közé tartoznak, a másoknak példát mutatók között voltak. A szocialista brigádokban is ott találjuk a munkásőröket, s legtöbbjükről úgy beszélnek, mint akikre munkahelyükön is mindenkor, a legnehezebb feladatok megoldásában is lehet számítani. A napokban befejeződött ünnepi egységgyüléseken sok idős. tapasztalt munkásör vett búcsút társaitól, s adta át helyét a fiatalabaknak. Évente elhangzik ilyenkor a leszere- lök kérése: szolgáljalok becsülettel! A válasz a fogadalom. becsülettel fognak dolgozni. követve elődeik példáját. S ez a kérés, ez a fogadalom nem csupán a munkásőri feladatnak ellátására szól. Ezernyi feladat, tennivaló vár mindenkire. A negyedik ötéves terv utolsó esztendejében járunk, s nem mindegy, hogyan teremtjük meg a következő ötéves terv indulásának alapjaik A XI. párt- kongresszus irányelveit megvitató taggyűléseken a munkásőrök is ott voltak, s nagyon hasznos, gyarapodásunkat szolgáló ötlelek bevezetését javasolták. Most a hétköznapi tetteken a sor. Munkásőreink az üzemekben, ter- mclöszö vetik ezelek ben tiszteletnek örvendenek, tekintélyük van, kivívták társaik megbecsülését. Ezt a tekintélyt megtartani — hangzott el az ünnepi cgységgyulésc- ken is — csak további jó munkával lehet. Nagy felelősséget jelent munkásőrnek lenni. Ezt fejezi ki a XI. pártkongresszus irányelveinek egyik szakasza, amely így szól: »Dolgozó népünk elvárja, hogy a néphadsereg tisztjei, harcosai, a közrend védelmezői és a mun- kásörök a jövőben is szilárd politikai elkötelezettséggel, magas fokú hivatástudattal és felkészültséggel tegyenek ele get az alkotmányban foglalt mégtisztelő feladataiknak.« Ennek a felelősségérzetnek kell most a hétköznapi tettekben is megnyilvánulni: a Szolgálat ellátásában, a kiképzési feladatok minél eredményesebb végrehajtásában. S ezt kell kifejeznie a szocialista versenynek, amely a munkásőrségen belül folyik, s amelynek célja: kiemelkedő sikerekkel köszönteni pártunk XI. kongresszusát, felszabadulásunk .'!0. évfordulóját. De tükröződni kell a felelősségérzeteknek munkás- őreink gazdasági munkájában is. Hiszen a kongresszusi irányelvek azt is kimondják, hogy a fegyveres testületeknek — s a munkásőröknek is — alapvető feladataik ellátása mellett, egyre növekvő szerepet kell betölteni a népgazdasági feladatok megoldásában is. Akkor mondhatják csak nyugodtan, hogy teljesítették feladatukat, ha mindezeknek eleget tesznek. S csak így sárhatják a következő ünnepi egységgyüléseket. amelyeken majd ismét számot kell adni esküjük teljesítéséről, szolgálati feladataik végrehajtásáról, de hétköznapi telteikről *»: Válaszút előtt Siófoki ünnepek a francia szocialisták A Francia Szocialista Pártnak Pauban most folyó kongresszusán az eddigi vita a/.t mutatta, hogy a párt- soraiban rendkívül élénk visszhangot keltettek azok a problémák, amelyeket a kommunisták tártak a közvélemény elé a szocialista partvezetőség magatartásával kapcsolatban. A ■ felszólalásokra rányomja bé- ! lyegét az a hangulat, hogy a j delegátusok tudatában van- j nak. hogy bizonyos fokig vá- I laszut elé került a párt. Hintermann, a párt legszélső jobbszárnyának eg5'ik képviselője azt hangoztatta, hogy a szocialistáknak »reformista« I politikát kell folytatniuk, s nem szabad felbontaniuk az egyes varosokban a jobboldali erőkkel eddig kötött szövetségeket. Jean-Pierre Chevencfnent. a párt balszárnyának egyik vezetője szombaton délelőtti felszólalásában viszont sikra- szállt minden olyan törekvés ellen, amely á pártol visszaterelné a reformista politika és a jobboldallal való együttműködés mocsarába. Chevene- ment hangsúlyozta: a párt balszárnya azért is terjesztett külön határozati javaslatot a kongresszus elé, hogy vitát provokáljon ki az alapvető kérdésekről. Szövetkezeti összefogás eredményeként Új ABC áruházát adtak át Igáiban Külső megjelenésében impozáns, 316 négyzetméter alapterületű. modern berendezésekkel felszerelt ABC áruházat adtak át tegnap délelőtt Igáiban. Ez nemcsak lgal. de a környező községek lakóinak is régen várt esemenye volt. A helyű áfész megrendelésére. a Szövetkezeti Tervező Vállalat tervei alapján a létesítmény kivitelezését a Bala- tonmáriai Afész és a Baléi Szövetkezeti Építőipari Vállalat végezte. A beruházás szövetkezeti összefogással és jelentős állami támogatással valósult meg: a 3,1 millió forintos költségéből 1,2 millió forintot vissza nem térítendő allami segítségből fedezik. A MÉSZÖV közös fejlesztési alapjából 900 ezer forintot kapott a szövetkezet, kedvező visszafizetési feltételekkel. A helyi tanács 200 ezer forinttal és telekkel segítette a megvalósulást. Az új áruház nemcsak külső képében, de felszereltségében, árukészletében is hasonló a városi áruházakhoz. Formadí Sándor igazgatósági elnök elmondotta: ebben az áruházban öt szakképzett kereskedelmi dolgozó és hat tanuló munkálkodik a vásárlók igényeinek a kielégítésén, a átadta Lucza Ernővé boltvezetőnek az új üzlet működési engedélyét. Ezután a vásárlók használatba vették Igái és egyben a kaposvári járás legmodernebb ABC áruházát. R. J. a felszabadulás évfordulójának jegyében Változatos programot állított össze Siófok a felszabadulás jubileumának köszöntésére. A Battonyáról elindult láng február 8-án érkezik a városi szovjet hősi emlékműhöz, három úttörőcsapat tart itt megemlékezést. Az vittörők helytörténeti kutatásokat folytatnak, rajzos, riportos. fényképes naplót vezetnek. térképen örökítik meg az expedíciói munkát.. Kiállítás nyílik a DRW székházban A vizgazdalkodas fejlődésének története címmel, a vállalat szocialista brigádjainak szervezésében. A MAHART üzemek közötti sport- versenyt indít. Helytörténeti anyagokból kiállítást rendez, várostörténet! kiadványokról bibliográfiát készít a városi könyvtár. A jubileum jegyében rendezik a művészeti szemlét, a Szabadság tégy gazdaggá minket vetélkedőt és a májusi dalosünnepet is. Szabad hazában címmel ünnepi műsoros estet tartanak a gimnáziumban, ugyanitt foto» kiállítás nyílik majd, és versmondóversenyre is sor kerül. Az ünnepek sorában jelentős esemény lesz az Alkotó Ifjúság pályázati anyagainak kiállítása a Gáz és Olajszállítási Vállalat, a Kőolajvezeték Vállalat és a MAHART nevezésében. A Belorusz Területi Hidrometeorológiai Központban — a Szovjetunió egész hidrometeorológiai szolgálatát átfogo kísérleti bázisban — áttértek az időjárásról szerzett információk automatizált rendszerű összegyűjtésére, feldolgozására és területi elosztására. A modem számítógépek és berendezések komplexuma rendkívül nagy segítséget nyújt a belorusz meteorologusok- nak mindazon adatok operatív feldolgozásához, amelyeket a köztársaság ötven földi automata meteorológiai állomása, rádiólokátorok és a Föld mesterséges bolygói közvetítenek a központba. A központ három óránként ad friss tdojáras- jelentést. Az új automatizált megfigyelő- és feldolgozó rendszer biztosítja a népgazdaság számára oly fontos, az időjárás változásokról érkező adatok gyors továbbítását. A belorusz szakemberek hosszas kutatómunkája eredményeképpen felhalmozódott tapasztalatokat a Szovjetunió számos más meteorológiai központja is átveszi és eredményesen hasznosítja. Képünkön: A Belorusz Területi Hidrometeorológiai Központ számítóközpontja. Megkezdődlek Somogybán a zárszámadó közgyűlések Kisbárapáti összegezés Megkezdődtek a máit évet összegező zárszámadási közgyűlések á somogyi termelőszövetkezetekben. Jónéhány gazdaságban ezúttal utoljára értékelik az évet — az eddigi üzemi méretek, szervezeti formák között —, az idén ugyanis már nagyobb közösségben, egyesült szövetkezetben gazdálkodnak. A kisbárapátiak, a bonnyaiak és a fiadiak az egyesülést követően az ötödik évei zárták a tegnap megtartott zárszámadó közgyűlésen. — Elmondhatjuk, hogy' a sok nehézség, probléma ellenére szövetkezetünk tavaly is fejlődött. Erősödtünk; tagságunk életszínvonala tovább emelkedett — jelentette ki a tegnapi zárszámadó közgyűlésen Fehér Lajos, a kisbarapá- ti Kossuth Termelőszövetkezet elnöke. Hogy ezt elérhették, mintegy 800 ezer forintos áru- ; sokat és jól kellett dolgozniuk, készlet adta lehetőségeken be- I máskülönben ugyanis nem lül. Biztosították, hogy a la- > mondhatnának most magukékosság a hét minden napján friss tőkehúst kapjon. Űj hűtőkamráik a tej és tejtermékek, a mirelit áruk teljes választékainak tárolását teszik lehetővé. Délelőtt a vendégek és mintegy 200 vásárló előtt Csek nak 25,7 százalékos terv túlteljesítést a termelésben. Az egyesülés óta eltelt fel évtized egyenletes munkája kifejeződik a jövedelmekben. Érdekesek ezek a számok. Nem ugrásszerű sikerekről, hanem fokozatosságról tanüsA traktorosok — a fiadi Kovács János és Bartos József — már az idei kukoricavelés alá szántják a földet. József, a járási hivatal elnöke | kodnak. íme: egy tag évi jőElfogyott a répa, leáll a cukorgyár vedelme 1972-ben 18 481. 1973- ! ban 21 183, tavaly 21 502 fo- ! rint volt. Az egy — tízórás — I munkanapra eső átlag három i évvel ezelőtt 80.81, két éve j 87.37, a műit évben 93,37 forint volt. Közben összeková- I csolodott a három falu lakos- ] saga, javultak a munkakörül- Tegnap reggel elrogyott a j re teljesen kiürül a gyár, s a i mények, s hogy'eredményesebb répa a Kaposvári Cukorgyár | több kilométer hosszú csövek- I legyen a munka, sokan tanultak a szövetkezeti gazdak közül. — A múlt évben huszonheten, közöttük tizenhatan nők. elvégezték az állattenyésztő szakmunkásképző tanfolyamot — mondta az elnök. — A nők közül mind többen szereznek szakmai képzettséget; ketten a szövetkezet veztőségében, "hárman a döntőbizottságban képviselik a gazdaság lányait, aszúsztatóján. Délben mar a ; ^ől raktárba kerül az utolsó | nyersszeletet készítő üzemrész \ k - is leállt. Befejeződött az *’ 1 elmúlt tíz év leghosszabb és legnehezebb feldolgozási időszaka. Az öt hónapos üzem alatt Baranya, Tolna és Somogy megy'e állami gazdaságaiból, termelőszövetkezeteiből összesen 29 100 vagon nyersanyagot szállítottak a gyarba. Az idén különösen sáros répából 2750 vagon hófehér cukrot főztek A feldolgozási időszak befejezése után — ahogy kihűlnek a berendezések — hozzálátnak a felújításhoz. Mivel szak, kevesebb idő marad a hosszabb volt a gyártási idö- lódott gepek es berendezések korábbinál jobban elhaszná- karbantartásara. Tóth Lajos a gyár igazgatója tegnap arról Az úsztatok tegnap reggel i adott tájékoztatást, hogy pon- I szonyait óta üresen állnak ugyan, a be rendezések azonban még dől goznak. kel nap is eltelik tmIgyekeztünk enyhí tos ütemterv készült erre a ! teni a gondjukon egyrészt az- nagy munkára, s az első gepe- | zal, hogy a több gyermekes két mar kedden azelazerelik. j anyuknak meg különböztetett segítséget adtunk, másrészt 200 ezer forintos anyagi támogatást nyújtottunk az óvoda építéséhez. A továbbiakban a munkahelyre történő szállítást kell megoldanunk, és azon leszünk, hogy a feketefehér öltöző mielőbb rendelte- lesszerüen működjön ... A szövetkezetben dolgozó fiatalok segítése, szakmai képzése intézkedési terv keretében történik; az ifjúság képviselői is ott vannak a vezetőségben, a döntőbizottságban. A tagság túlnyomó többsége helytállt, jól dolgozott a múlt evben. (Jogosan büszkék arra a harmadik helyre, amelyet a tsz-szövelseg által kezdeményezett gabonabetakaritasi versenyben Gross Janos kom- bajnos szerzett,) (Folytatás a 3. oldalon.3 Mai számunkban Ezén a héten megyénk vezetőivel tanácskozott dr. Dt- meny Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Olvasóink a lapunk 3. oldalán közölt interjúból arról értesülhetnek, hogyan ítéli meg a miniszter megyénk mezőgazdaságának fejlődését, szerepét az ország élelmiszergazdaságában. Válaszaiban kitér például a cukoripar rekonstrukciójának, a tej- és a húsipar fejlesztésének támogatásara is. Az idén négyszázat szerelnek össze abból a 2289 lakásból Kaposvárén, mely a Béke, a Füredfi és a Kanizsai utcában épül, s ahová 1976 áprilisában mar beköltözhetnek a lakók. Hogy milyenek lesznek ezek a lakások? A 3. oldalon részletes beszámolót olvashatunk a nagyszabású építkezésről. Tizenkét Somogyi fiatalt utaltak a zalaegerszegi 3, számú fiúnevelő intézetbe. Az 5. oldalon levő írásrmk bemutatja az intézményben folyó nevelőmunkát, s szól a zárt jellegű létesítmény gondjairól, az ottani életről, s a következetes pedagógia eredményeiről. Ugyancsak az 5. oldalon arról olvashatunk elemző írást, hogyan változik a mindennapok szemlélete társadalmanként. A környezet megváltoztatására való törekvésnek az igények magasabb szintű kielégítése a célja, de nem mindegy, hogy milyen társadalmi rendszerben.