Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-09 / 34. szám
Szomróky Sándor Ki tudja Csak járj, bolond, ki tudja meddig érsz el, ma ne kérdezz élöt, gondolj halottra inkább, többet tud ő, örök és nem beszélő, ki a mindentudásba hullt, és csak csontot hagyott neked, a kérkedés szégyene marja itt a szádat, és ritkán figyelsz azokra, kik lenn a mélyben várnak, míg ifjúság vénül eredben, hű « föld, magának őrzi meg szerelmed, csak járj, oly szép az ősz, jó lesz a földbe érned. Bencze József Vadgalamb Szép galamb, vadgalamb, jer az én házamba, gyász-gyűrűt nyakadról változtasd aranyra. Szeretem a tollad bóbitás szép kontyát, kiköltesz a csendből, ha kedvemet rontják. Káldi János versei A platánfa téli monológja Milyen idő ez? Csupa-kő esték, csupa-fagy hajnalok. \ Láttok szomorú-meztelennek, ágaim kopáran lengnek. Csengőim elszórtan a szélbe és hallgatok. Milyen idő ez? Márvány-merev ünnep. Fehér-bánatú naptalanság. Semmiségbe temetődnek a lankák. A jég sípjai fütyülnek. De: látom már, ami tudható. Kinyílik új szárán a Nap, lombjaim sikítva parázslanak. S hallhatom a rigót, amint halhatatlan dalt kezd a parkban. Két képeslap DUNAALMÁS Itt járt Lilla, , a szélvészek tündére; itt vette kezébe a Napot, s azt mondta mosolyogva: semmiség! Mennek, mennek a hegyvonulatok, belefúlnak a nyáralkonyba, s valahol, távol dörög az ég. LEÁNYFALUI PILLANAT Lángragyúlnak a dunai aranyfák. Izzik e délelőtt. Rázza már millió harangját az ősz, s hegy-völgy meleg, rozsda-rőt s halványsárga hangokkal tele, Hull a világ lombja-mosolya, foszlik a kórók éneke. Elszáll a csoda, télbe, semibe. H armatos, üdezöld fű és sárga októberi fény. Józsi bácsi a rönkön ül, térdén szalvéta, kezében egymásra borított zsíros kenyér. Lassan rág, a pirosra sült kenyérhéjat bár levágta reggel az asszony, mégis lassan megy már az evés. Meg aztán minek az a nagy sietség. Reggel van, világos őszi reggel. A bicikli amott, a fának támasztva áll. Csomagtartóján az aktatáska, hosszú szíjjal, amit éppen negyven éve tett rá, hogy hajnalonként a vállán vihesse az elemózsiát: a bütyköst a fél liter tejjel meg a dupla zsíros kenyeret. Igaz, haragudtak is rá, hogy nem ___________________ f röccsöt vitt, mint a Mózsi, vagy sört, mint jákó, de hiszen Kamp is Péter azért is haragudtak rá, hogy olyan szolgálatkész volt. És egy kis mellékes keresetért építkezett a nagyságos úrnak. — A keverő egy pillanatra megáll. Józsi bácsi fölnéz. Innen egész jól látni a folyót. Hej, de jó volna ott gubbasztani valamelyik bokor alatt, a pecálóval! De máma ennek kész kell lenni. Az ablak, ajtó már bent van, föl kell rakni a falakat. Kevés hiányzik. Kész kell Jenni, hiába van vasárnap. Tegnap beemelték a gerendákat, ma egymaga dolgozik. Szép kis munka lesz, de megéri. Megveszi az unokának az orkándzsekit. A nagyob- biknak meg csizmácskát ígért. Legyen! Friedrich tísak hordta a bort az első időben. A nagyÉPÍTKEZÉS akkor! Igaz, hogy nyomni kell, de megéri. Meglesz a fal is, a dzseki is, a csizma is ... Hadd örüljön a Kisjózsi! Fodor elmegy,- elvillan a narancs autóval. A Fodor nagy úr ám a vállalatnál, jó vele *5óban lenni. El tud intézni az igazgatónál ezt-azt. Apróságokat. Mert az igazgatót ritkán látni. Ünnepségeken. Mesz- sze van az iroda, meg aztán minek is menne oda az ember? Idős Szabó József tűnődik: itt se láttam még. Igaz, mondták, hogy egyszer hétköznap kijött, s megnézte a házat. És azt ' is mondták, hogy elégedett volt.. . Hát lehet is, mert szép ház lesz, tetőbeépítés_ sei, nagy terasszal. Az övé lesz a legszebb ház ------ itt a soron. F elsóhajt, és néhány aprót bólint. Régen volt az már, a harmincas években. Az ám, a Mózsi. Meghalt szegény, öt éve. Vagy hát? Szél fújja meg a bokrokat. Egy papírnyár citromszínű levelei zörögnek. A fákon túl megvillan a folyóvíz. Józsi bácsi a kezében tartott kenyérre néz. Becsomagolja a szalvétába, leszáll a rönkről, és a biciklihez megy. A kenyeret beteszi az aktatáskába, előhúzza a félliteres üveget. Jóízűt húz a tejből, aztán rámered az üvegre, visszadugaszolja. — Hagyjunk valamit ebédre is! — mondja, csak úgy | magának. Végignéz a kerten. A fű j haragoszölden világol — egy I kis felhőt hozott a nap elé a } könnyű szél —, mögötte habarcstól csepegő, téglavörös ! fal emelkedik. Józsi bácsi j elégedetten szemléli: szépen ! raktam a termésköveket. Mu- I tat! Ezt bárki megnézheti. Jobban senki sem tudja megcsinálni ... T íz lapát homok, három vödör víz, s a megrepesztett cementeszsákból a fandlival kimért portland. Kezébe veszi a keverőt, lassú mozdulatokkal nekiáll. A nagyságos úr villájánál, : igaz, más volt a lábazat. Betont öntöttem, és mozaikkal kellett kiraknom. De egy művész se csinálta volna jobban. Egy művész se! Hű, hogy haragudtak a többiek! Jákó egyszer maga mellé is köpött, s azt mondta: disz- i nó... Kellett a pénz, nagyon. Józsi még kicsike volt, s megígértem az asszonynak, hogy kis bekecset veszek neki. Hímzettet, amilyent a vásárban láttunk. Hogy a télen ne fázzon. ságos úr sofőrje volt, nagy úr maga is, valóságos kegyenc. — Ne hozzon bort, nekem! kérte a sofőrt tisztelettudóan. — Ha lehet, inkább azt is pénzben __ F riedrich nevetett, s attól kezdve minden szombaton kapott tőle egy pengőt. És amikor álltak a falak, a nagyságos úr eljött, személyesen. Nem szólt, körbejárta a készülő villát, zöld vadászruhában, bilgeri csizmában, s utána meg is szólította: — Na, hogy van, Szabó? És ő ott állt előtte, egy kissé zavarodottan, megille- tődve, kemény bőrű kezében mészfoltos sapkáját gyűröget- ve. J ózsi bácsi fölnevet, mint a napfény. Egy mukkot sem bírtam szólni, egy mukkot se! Hej, de régen volt! Fent áll már az öreg, hegyben az állványon a tégla, vödrökben a malter. Akkurátusak a mozdulatok. Szépen kell dolgozni, becsülete van ennek. Nem ám csak úgy odahányni, kispórolni az anyagot, ferdén rakni a téglát. Szeretettel simogat végig a fal tetején a vakolókanállal. Sokszor szépen meg is kell a téglát faragni. — De meg ám — dünnyö- giAutó áll meg a kert végében. Narancsszínű Polski Fiat. Biztosan a Fodor jött, a vállalati sofőr. Ha megint sört hoz, hát elküldöm a pokolba. — Meglesz ma? — kérdi Fodor köszönés helyett. Lent áll a zöld füvön, rásült a nap. Józsi bácsi bólint: — Meg. — Sör helyett ötvenes? — Jöhet. Józsi bácsi magában számolgat: mára négyszáz lesz Késő délelőtt van, a nap1 sütésnek már inkább csak fénye van, melege alig. Idős Szabó József a rönkön ül, térdére terítve a kockás szalvéta, kezében a kenyér. Ebédel. Nézi közben a papírnyár vakító-sárga leveleit, az őszi napsugárban lángoló bokrok közül idevillanó folyót. Sóhajt, odaballag az aktatáskához, iszik. Marad egy kevés. Készülne vissza az állványra, de előbb a vödörben megmossa a szerszámokat, a kanalat meg a fandlit. Autózörgés halíil?, pöfög befelé a narancs autó a kert- be.'Tapossa a füvet. Idős Szabó József a fandlival a kezében áll és nézi, ahogy Fodor, az igazgató és még valaki kiszállnak. Körbejárják az épülő házat, magyaráznak valamit, módosításról, telekköny- vezésről beszélnek. És mielőtt beszállnának a Polskiba, az igazgató megáll és megszólítja: — Na, hogy van, öreg? bm s idős Szabó József megzavarodva topog. ™ Bütykös, kemény bőrű kezében a fandli, de úgy érzi, mintha a mészfoltos sapkája volna. Egy mukkot se szól. Már rég- elmentek, nevetgélve az öreg zavarán, akinek most csak egyetlen dolog jut az eszébe: amaz legalább tudta a nevemet... Föltámad a szél. Józsi bácsi elrakja a szerszámokat, mert hiszen akárhogyan is van, rendnek kell lenni. Aztán leül a rönkre. Nézi az őszt. Félóra múlva föláll, és csak annyit mond, jó hangosan: — Elég volt. Sólyom László *4 csodaszer Veréb György vegyészmérnök hosszas munkával elkészített egy olyan kenőcsöt, amely — mint számtalan kísérlete igazolta — a bőr felületén keletkező minden rendellenességet: pörsenést, csípést, »kifújást« stb. néhány óra alatt eltüntet. Veréb Györgynek ugyanis a gyógyszervegyészet volt a hobbyja. A kenőcsöt elnevezte Antipörsnek, majd egy tégelyt megtöltött belőle, s elvitte régi barátjához, Odom Ákoshoz, a Superimpex vezérigazgatójához — azzal a céllal, hogy a szer legyen használatára az emberiségnek. Odom Ákos a keblére ölelte régi barátját. Megkérdezte tőle, hogyan javasolja adjusz- tálni a világszabadalmat s milyen részesedést óhajt a bevételből. Ezután. hosszan elbeszélgettek a régi szép időkről, majd miután Veréb György eltávozott, a nagyhatalmú vezérigazgató hivatott egy segédlaboránst. — Hát... — mondta a segédlaboráns, miután az Anti- pörsbe beleszagolt. — No igen... — bólintott Odom Ákos, és becsengette a titkárnőjét: — Matildka! — mondta a tégelyt átadva. — Ez a szegény Veréb megint csinált valamit. írja meg neki a szokásosat, majd aláírom. Harmadnap Veréb megkapta a levelet, amelyben régi barátja, Odom Ákos sajnálattal közölte, hogy a hosszas és tüzetes vizsgálat nem tartja jónak a kenőcsöt, de azért csak ... és szeretettel öleli. Veréb György nem adta föl a harcot. Fogta a visszakapott tégelyt és elvitte egy másik barátjához, a Csini Ktsz igazgatójához. Az igazgató keblére ölelte régi barátját, s elbeszélgetett vele a régi szép időkről. Majd személyesen kikísérte az előszobába, ahol elköszönve tőle a saját orrával beleszagolt az Antipörsve, és nagy sóhajtva a titkárnőjéhez fordult: — Licike! Ez a szegény Veréb megint csinált valamit, írja m«(| neki a szokásost... Veréb György még mindig nem adta föl a harcot, s elutazott Hegypercesre. Ott egyik régi barátja vezette a nelyi termelőszövetkezet melléküzemét, amely kozmetikai cikkeket is gyártott. Ott is szíves fogadtatásban, ölelésben és beszélgetésben részesült. Másnapra a hegypercesi barát már meg is feledkezett az Antipörsröl. A tégelyt véletlenül lesodorta az asztalról. Mari néni, a takarítónő pedig miután beleszagolt, a kamrába vitte a cipőtisztító szerek közé. Néhány hónap múlva egy külföldi vadásztársaság vetődött Hegypercesre, ahol a helyi termelőszövetkezet elnöke, a község fővadásza fogadta a vendégeket. Nagy vacsorát adott tiszteletükre, majd elszállásolta őket. Másnap reggel az egyik nyugati vadász, bizonyos Felix Novipell, aki civilben patikus volt, ki akarta pucolni a bakancsát. Mari néni benyúlt a kamrába, s találomra odaadott neki egy tégelyt. A nyugati patikus csodálkozva látta, hogy nemcsak a bakancsa lett meglepően fényes, hanem kezének évek óta eredménytelenül kenegetelt pörse- nései is eltűntek. Valami ősz- szefüggést gyanított, tehát zsebre vágta a bakancstisztítót. Alig egy év múlva Veréb Gyöngy egy presszóban találkozott régi barátjával, Odora Ákossal. Megölelték egymást, s elbeszélgettek a régi szép időkről. Majd kezét rázva elköszöntek. — Milyen a te kezed? — fogta vissza a jóságos Odom az ö szegény barátját, akinek a keze csupa pörsenés volt. — No, segítek én a bajodon, adok neked egy tubus Novi- pellt, ez egy külföldi csodaszer, most importáltuk. Veréb György megkapta a Novipellt, s bekente vele a kezét. A pörsenések hamarosan eltűntek, de a kenőcs szaga ... Amikor azt Veréb György beszippantotta, agyvérzést kapott. Orosz templom Farsangi böngészde Farsang! Leányok és fiúk minden gondolata a vidámság, a tánc felé fordul ilyenkor. A fiatalság száz vagy százötven év előtt ugyanúgy lelkesedett az új táncokért, mint napjainkban. Hogy mit táncoltak az egykori farsangok vidám napjaiban? Járjuk végig képzeletben a »Farsangi böngészde« című táncpalotát, s elénk tárulnak a régi báli emlékek és erről szól krónikánk. A mulatni vágyó fiatalság egykoron külföldről hozta be a ritmikus vigadás módját. Csokonai Vitéz Mihály Dorottyájában csinos beszámolót nyújt erről: Kezdődik a minét. — Három gavallérral, / Három deli dáma kiáll szép manérral. .. / Opor kilenc anglus kontratán. cot jára; / Mégsem szállt lankad tság vagy görcs az inára.../ Bongorfi egynéhány személyt öszveszede, / És alia polacca a táncnak erede ... / Végezvén a lengyelt, stájeren forognak, / A szála közepén tipegnek, tapognak... / Jártak galoppátát, straszburgert, ha- nákoj, / Valcerest, mazurkát, szabacsot, kozákot... A farsang eredetileg a német fasching szóból származik, és pajkoskodást jelent. A vígság időszakát-jelzi, amely vízkereszt napjától húshagyó keddig tart. Már 1773-ban nagyban vigadtak Buda városában, de úgy látszik, a táncos lábú fiatalok akkoriban nem kevés bajt okozhattak, mert a pestbudai helytartótanács jónak látta kiadni a következő rendeletet : »Ö felsége Mária Terézia királynő kegyesen megengedi, hogy a közönség a maga nagyobb gyönyörűségére maskarában hálózzék. Megkívánja azonban, hogy mindenki tiszteségesen viselje magát, mert az illetlenkedőket irgalom nélkül kivezetik.« A rendelet értelmében a mulatságok este nyolc órától hajnali három óráig tartottak. Februárban — farsang derekán — öt óráig. Farsang utolsó napján pedig éjjel fél tizenkettőig volt szabad mulatni. Aki a rendelet ellen vétkezett, az őrség kivezette, és a vendéglőst száz arany bírság: lefizetésére kötelezték. A mi- nétet — eredeti nevén menüettet — Jósika Miklós is megörökíti emlékirataiban. Itt Wesselényi Miklóst is elénk állítja, mint minéttáncost. 8 »Emlékszem egyszer egy I táncmulatságra, hol a menu- ette-ben annyi grace-t fejtett ki, hogy nyelve végét lehetett látni. Sógorom, Kendeífy Ádám, ki nagyon szeretett nevetni, majd megcsattant. A furcsa az, hogy Miklós barátunk térdig érő nagrágban volt, fehér, hosszú harisnyákkal .. .« 1793-ban a budai Vigadóban volt farsangi bál, amely fényesen sikerült. A táncot Schilder József karmester igazgatta, aki ez alkalomra új menüettet és más német táncokat komponált. A bálok hivatalos táncrendjében ekkor csakis idegen, főleg német táncok szerepeltek. Például ezen az 1793-as bálon tízféle tá'ncot léjtettek. Milyen volt az 1793-as báli divat? A német polgárok nyakig érő bugyogóba voltak öltözve, nyaktól a mell aljáig érő pruszlikokkal és széles, háromszögletű kalapokkal. A vagyonosabb polgárok és a beamterek — hivatalnokok — toalettjét köcsögkalap — cilinder — egészítette ki. A magyar urak, akik megjelentek a táncmulatságokon, igaz, hogy színes nemzeti viseletben ékeskedtek, de németül (!) társalogtak. 1804-ben a pesti Beleznay- kertben tartottak nagyszabású táncmulatságot. Ez azért nevezetes emlékű, mert ez al- kalommra Chladck táncmester egy eredeti verbunkost tanított be, amelyet nagy hévvel jártak a táncosok. Az első jogászbálról a Jelenkor című lap 1832. évi 16. számában olvashatunk: »A medikus bálon felbuzdulva az egyetem törvénytanulói az idén legelőször önköltségiken táncmulatságot adtak a »Hétválasztó«-nál, olyan csínnal, ízléssel és szellemmel, mely a művelt magyar nemes ifjút nagyon kedvessé, szeretetre méltóvá teszi.« A medikusok báljáról — akik megelőzték a jogászokat — egy Pesten járt angol hölgy, bizonyos Miss Pardoe kellemes meglepetéssel írta: »A medikusok bálján a kisteremben egy parfüm-szökő- kutat állítottak fel. a táncosnők zsebkendői számára ...« Budán 1838-ban a Batty- hányi-palotában táncolták előszói; a csárdást, és a következő főúri bálon már nyolc pár lejtette a tüzes magyar táncot. A harmadikon pedig már húsz párnál több állott ki. A negyedik bál táncrendjébe már be volt állítva e. tánc Csárdás név alatt. Ekkor már alig fértek el a párok. S az ifjúság nem érte be még ezzel sem, hanem kihagytak egy német táncot, helyette egy második csárdást jártak ... A csárdást Pesten 1841-ben táncolták először nyilvános estélyen. Révész Tibor
