Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-04 / 29. szám

Falusi együtteseink Gazdag a múlt, de van-e ?«vő ? Sajátos színfoltja, s gyakran meghatározó hangulati eleme volt a megye amatőr művé­szeti életének a falusi együt­tesek szereplése, létezése. Va­jon múlt időben beszélhe­tünk-e ezekről a csoportok­ról? Az idei művészeti szem­lén természetesen találkozunk még néhánnyal, a tendenciát tekintve azonban: egyre keve­sebb a számuk. Természetes-e a kihalásuk, megállíthatatlan folyamat-e? A néphagyományok jegyében A falusi együttesek cím per­sze megtéveszthető is lehet, mert falusi együttes az irodal­mi színpad is, a pávakor is. A kifejezésen ezúttal az úgyne­vezett “népi együttest« értjük, azt a sok szereplőt tömörítő csoportot, amelynek műsorá­ban — a hagyományápolás je­gyében — éppúgy helyet kap­nak a népdalok, mint az egy­szerűbb rigmusok, mondőkák, s ősi játékok elemei. Ilyen műsorok apropóját általában egy-egy jeles nap feleveleníté- se jelenti: vagy a lakodalmas, vagy a fonó. vagy a tollfosztó, esetleg a szüret, az arató ün­nep bemutatása a színpadon. Az ilyen »vegyes karakterű" néptánc- és népdalkincset eggyé olvasztó műsorok nem­egyszer néprajzi értéket is hordoztak, s szép példái vol­tak a nemzetiségi folklóranyag (Dráva Együttes, szuloki, mik- lósi, kercseligeti, ecsenyi cso­portok) bemutatásának, még pontosabban felmutatásának. Szenyérben nemzedékek ta­lálkoztak össze az együttes- , ben. Torvajon a jeles napok iga- j zi fénye ragyogott fel a szín- j szemlékhez ,^zet. Üjra meg újra le kell írni: nem az együttesek vannak a művésze­ti szemlékért, hanem a szem­lék az együttesekért. S éppen ezeken a fórumokon kell na­, „ ... , -1 , I gyobb megértés, több segítő pádon. S mégis, mintha alabb | szándék Nem elég »•megmér­hagyna a szereplőkedv. Több I ni« csak egy teljesítményt, ha- helyütt csak a leglelkesebb j nem a szakmai megbeszélése- szólisták maradnak meg, vágyj £en arr°l is szót kell ejteni. , ! hogy milyen gondjai vannaK egy nepdaleneklo csoportra j a csoportnak. Hogy az együt­szűkül az együttes. Ecsenyben | tesvezető ne maradjon magá­például — ahol tavaly a lako­dalmast vitték színre — há- romfelvonásos színdarabot ta­nulnak. Torvajon, ahonnan ugyancsak vártuk volna, hogy egy jeles nap megelevenedjék, most kabarétréfákat tanulnak a fiatalok. Tévedés ne essék: ez önmagában nem rossz, csak éppen a hagyományokat fel­mutató. ápoló együttes műsor hiányzik. Kedv van csak... Szeretném felidézni Torvaj­ról Gottán néni példáját, aki nagy kedvvel, lelkesedéssel készül, s ha az együttes nem szerepel is, néhány társával szólóban ad elő népdalokat. Kedv tehát van. Torvajon Bá­ni László pedagógus — tisz­teletdíjas népművelő — azt mondta el, hogy majd akkor készül egy nagyobb műsor, ha avatják a tabi nagyközségi ta­nács támogatásával készülő művelődési házat. Kabaréjele­nettel pedig nem indulnak a szemlén, mert a szemlének úgymond »eleve magasabb a ra ezekkel. S ha szükséges, a községi tanácsok figyelmét föl kell hívni a támogatásra. Nincsenek privilegizált ka­tegóriák, eleve előnnyel indu­ló műfajok. A"z együttes produkciók néha magukban hordják a giccses népszínművekbe hajlás veszé­lyét. Ezeket türelemmel, értő kézzel nyesegetni kell, de vi­gyázva arra, nehogy tövestül irtsák ki a vállalkozó kedvet. Az lenne rendkívül fontos fel­adat, hogy az embereket ráve­zessük a tiszta népi értékek megbecsülésére, hogy követke­zetes hordozóivá, átadóivá vál­hassanak. Muzsika nélkül Buzsákon mondták el, hogy a legnagyobb gond a zenekar hiánya. Egy ottani pedagógus a megyei közművelődési aktí­vaértekezleten tette szóvá a javaslatot: nagyobb körzeten­ként vagy járásonként létre kellene hozni — magyarul: megfogadni — egy zenekart, Tavaszváró — Szekszárdon Somogy lett az első Segített a kabala — Izgulnak? — Egy kicsit. — Milyen kérdésekre nak? — Ö! Ilyen meg sem (ágy* János játékvezető sze­mélye ígérte, hanem az a több száz fiatal is, aki »szurkoló­ként« érkezett Szekszárdra. for­Ügy látszik, a hazai pálya , ,, , , _,,, __ j előnye nem mindig jelent so­d ult a fejünkben. Otthon sem j kat> mert M első Jkérdések azt kérdezték, mint amire j után gyorsan elhúzott Somogy számítottunk. Most nem szá- és Fejér megye csapata. Ez a fej-fej melletti küzdés az miiünk semmire. — Miben bíznak? — Én a kabalámban ... így kezdődött találkozásunk Csordás Zsuzsannával, az OTP dolgozójával, Galgóczi Attilá­val, a Pamutfonó-ipari Válla­lat Kaposvári Gyárának fia­tal mérnökével, Bóra Enikő­vel és Keller Annával, a ka­posvári Táncsics Gimnázium másodikos tanulóival és Lász­ló Mártával, aki a marcali gimnáziumban tanul. Ok kép­viselték Somogy megyét az Express Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda által szervezett Ta- vaszváró-vetélkedőn. Az ötödik döntőt szombaton rendezték Szekszárdon, ahol négy me­gye: Tolna, Baranya, Fejér és Somogy fiataljai találkoztak. Hogy érdekes vetélkedőre szá­míthattunk, azt nemcsak Szi- • színvonala, s az irodalmi szín- I amelyik hivatott arra, hogy a padok mellett nehéz állni a j fontosabb próbákhoz és sze- sarat«. Hogy miért tértem ki j replésekhez muzsikáljon, erre? Mert a népi együttesek. Nem szabad elszalasztani az csoportok gondja eppen a j a fogyasztási szövet­kezetek még támogathatnák is, csak éppen körzeti avagy já­rási szinten meg kellene pró­bálni már. S még valamit: ezeknek az együtteseknek lételeme, össze­tartó kovásza a fellépés, a sze­replés. S mondjuk ki: a si­ker, a taps, az ünneplés. Ne sajnáljuk tőlük! Éppen elég sivár, egyhangú rendezvény­nek vagyunk tanúi — több fellépés, vendégszereplés kel­lene. Mert megbontja az együttes egységét az a gyakor­lat, hogy egy megyei rendez­vényre csak egy vagy két szó­listát visznek el, »reprezen­tálni«. Nem kell szégyellni az esetleges gyengéket, ha így értéket őrizhetünk meg. és ér­tékeket teremthetünk újjá. A rádió egyre több szereplési fó­rumot biztosit, tehetné ezt tervszerűbben, következete­sebben a tévé is. Nemcsak a páva-körökre szűkítve a kate­góriát. Az országban gazdag és színes hagyományápoló mozgalom bontakozott és bon­takozik ki: vajmi keveset lá­tunk viszont ebből, néhány látványos bemutatót leszámít­va. Többet kellene szólni az együttesek közös gondjairól, felkészülési tapasztalatairól. Gazdag múltjuk van falusi együtteseinknek, kétségtelen. Hogy van-e, lesz-e jövőjük, az nemcsak tőlük függ. Néhány együttes megszűnése, vagy időleges távolmaradása vi­szont aggasztó. utolsó pillanatig izgalomban tartotta a versenyzőket és a nézőket. Mert igaz ugyan, hogy tudták a somogyiak, ki volt Kiss János, hol van Bu- zsák, mi az az Aldramanda — húsevő növény a Baláta-tónál —, de a nyakkendőkötés és a pingponglabda ütögetése már korántsem ment könnyedén. Hogy nem tudták, meddig tart a tv-híradó szignálja — amíg befordul a kamera —, azt hi­szem nem nagy bűn, mert még azok sem igen tudják, akik rendszeresen nézik a műsort. Segített a marcali kislány kabalája. A somogyiak az el­ső helyen végeztek. Így újra találkozunk velük Budapesten a márciusi országos döntőn. N. J. Csőtávvezeték a folyó felett A csőtávvezetékek építői a folyók keresztezésénél kétféle megoldás között választhatnak: a mederbe való csőfektetéssel létesíthetnek összeköttetést a két part között, vagy a folyó felett vezetik át a csövet. Sebes folyású folyókkal csak az utóbbi megoldás jöhet számí­tásba, amelynek többféle variációja lehetséges. A képen látható esetben úgynevezett drót- kötélhidat építenek a két part között, és erre függesztették fel a távvezeték csöveit. A csövek alatt rácsos szerkezetű kezelőjárda húzódik a későbbi javítások, szerelések köny- nyebb elvégzéséhez. NYÍLT level Jó cinikusnak lenni? K edves tóm, Tröszt Tibor fiatal bará- illetve vitapart­nerem, engedd meg, hogy három olyan apró eseményt hozzak fel, amely­ben — tudom — a te szel­lemi »kezed« is benne volt, s amely véleményem szerint az ifjúkori cinizmusnak jel­lemző bélyegeit hordozza ma­gán. Tulajdonképpen nem nagy ügyekről van szó, le­hetne ezeket diákköri stik- liknek is tartani, egyesek ta­lán azt mondanák az értel­mi szerzőre, hogy van ma- gáhozvaló esze, nem nyim- nyám fiú, akit dróton lehet rángatni; mégis azt hiszem, jobb, ha az ókori görög filo­zófiai iskola eredeti elneve­zését használom jellemzésül. De miről is van szó tulaj­donképpen? Az egyik eset a tornateremben történt, ami­kor ti, a 3/C osztály fiútanu­lói, óvatosan rótátok a fapad­lón a köröket. Te. ott az élen, már a harmadik kör után ki­adtad a jelszót: »Csak nyu­gi, nyugi, nem kell a tüdőt kiköpni, cammogva is ugyan­oda érsz, ahova kell. Akinek pedig netán viszket a talpa s nyargalni kezd, az számol­jon az osztály megvetésével, mint ronda stréber, lihegő önmutogató!« Mondanom se kell talán, az eredmény: a kocogó mozga­lom hatvanévesei köröket vertek volna rátok, ha együtt versenyeztek. A másik eset látszólag egyéni tett volt, de mögötte szépen meghúzódott egy már begyakorlott magatartás, amelynek filozófiai alapja szintén a görög cinikus is­kola tanításából fakad. Az történt, hogy egyik nap dél­után a főutcán egy kislányt kísértél, élénken magyarázva neki a »meg nem alkuvó szellemű diák« jellemző tu­Négy gyerek játszik az ud­varon: Hosszú Puska, Sólyom, Csingacsguk és Tujunga. Dúl köztük a háború. A januári napsütés engem is kicsalogat. Azon gondolkozom, hogy ez az idei tél megint nem az iga­zi. A fiam jóformán azt se tudja, milyen az a szánkázás, hiszen négy esztendeje már, hogy legföljebb csak mutatóba esik egy kis hó. Gyermekko­romban nem ilyen telek jár­ták. Volt, hogy hónapokig sem láttuk a napot. Negyven- kettőben a felnőttek is alig látszottak ki abból a hóárok­ból, amelyet útként lapátol­tak. Minket szobafogságra ítélt a szegénység: folt hátán folt cipőnkben dehogyis eresztet­tek volna ki bennünket. S ha már végképp nem lehetett bír» ni velünk odabent, édesanyánk elhasznált zsákdarabokkal te­kerte be lábunkat, úgy eresz­tett csak ki. Estünk-keltünk a tükörsima jégen, élvezettel Azok a réffi telek csúszkáltunk a magunk esz- kábálta szánkón arról a hó­hegyről, melyet a szél hordott a házunk mögé. A háború utolsó tele már sokkal nyomasztóbb volt. Ad­dig — akármilyen szegények voltunk is — sohasem múlott el egyetlen karácsony sem fe­nyőfa és ajándékok nélkül. Negyvennégy karácsonyát vi­szont úton töltöttük. Előző nap jött a parancs, hogy a város­széli utcákat azonnal ki kell üríteni, házainkba katonaság költözik. Apám a legszüksége­sebb holmikat r-.»; délután elszállította egy ' sönkocsi- val, mi szürke r gyalog indultunk a közeli faluban la­kó nagymamámhoz. Félúton lehettünk, mikor megszólaltak a szirénák. A sötétben egy megkezdett szalmakazlat fedeztünk fel, annak az oldalába bújtunk, merői, szinte szakértői lettünk. Bizony nem védett az se bőm- Volt páncélöklünk, géppus- bától, se szilánktól, mégis jó- kánk. géppisztolyunk, sok-sok nak láttuk ott kihúzni a légi- kézigránátunk, töltényünk pe­riadó végéig. Jó ideig semmi dig füzérszám. 137 kilőtt tank sem történt, végül délkelet fe- és egy felrobbant Líberátor lől repülőgépbúgás hallatszott, fölött rendelkeztünk. Lőttünk. Kis, egymotoros gép lehetett. Néhány kört írt le a város fö­lött, s egyszer csak, mint egy mennyei ajándék, színes égők­kel kivilágított karácsonyfa ereszkedett le lassú méltóság­gal. A telet — két másik csa­láddal együtt — egy pincé­ben töltöttük. Fűrészporon aludtunk. Alig vártuk, hogy ismét hazamehessünk. A falu közben háromszor cserélt gaz­dát, a nagy harcok nyomai még évek múltán is megvol­tak. A harci eszközöknek, fegyvernemeknek egesz jó ts­robbantottunk, szereltünk ked­vünk szerint. Szüléink majd­nem tehetetlenek voltak, mert a jó idő beálltával mienk volt az egész határ. No meg a te­heneket is őrizni kellett. Mondták is sokszor, hogy csak a csoda menthet meg ben­nünket. Mi túléltük, de két felnőtt bátyámat anyám most is siratja. Jó, hogy változott az idő. Hosszú Puska és társai nem ismerik azokat az igazi tele­ket. Kardjuk, puskájuk mű­anyagból készült. Tóth Uenet lajdonsagau, amikor észre­vetted, hogy száz méterre szemben jön veled az iskola köztiszteletben álló ősz taná­ra. Te akkor azt mondtad a kislánynak: »Na, figyeld meg, nem fogok neki köszönni!« Amikor a tanár köszönőtá­volba ért. te ügyesen magya­ráztál valamit a lánynak, va­gányul odapillantottál ugyan a tanár ősz fejére, de kitűnő színészi produkcióval mégis úgy intézted, mintha nem is láttad volna meg a város­szerte tisztelt férfit. A harmadik eset már va­lódi, közös játék volt. Ügy kezdődött, hogy a fiatal, ta­pasztalatlan osztályfőnöknő­tök az egyik osztályfőnöki órára szakfelügyelőt is hozott magával. Az osztály a te szellemi vezérleteddel már korábban elhatározta, hogy nem hagyja magát »kikérdez­ni«. Mit vájkálnak folyton a tanárok a fiatalok ügyeiben, nem is tartozik minden rá­juk, másrészt nem kell min­den szíre-szóra »levetkőzni«, föltépni koponyát és bordát, hogy megmutassuk, milyen színű kóccal vagyunk kitöm­ve! Aljas dolog a stréberségí Az óra úgy is folyt le, ahogy szándékoltátok, nagy hallgatásokkal és jelentékte­len diákmegnvilatkozásokkal az őszinteségről. A tanárnő arca piroslott, torkát a sírás szorongatta, a szakfelügyelő pedig, aki sohasem szokott jegvezgetni. ekkor egy barna noteszt vett elő, és egy mon­datot írt bele .. . S óra végén, amikor az osztály visszás ér­zelmek közt kicsoszogott a folyosóra, te összegezted az eredményt: »Jól megleckéz­tettük a csajt!« Nos, ezek után próbáljunk néhány elemző megállapítást leírni arról a magatartásfor­máról, amelyet legszembetű­nőbben te képviselsz az osz­tályban. s hatása alól szinte egyik fiú vagy lány se tudja kivonni magát. Nem vagy rossz tanuló, sőt egy kis aka­rással az élmezőnybe tudnál jutni, ha nem akadályozna meg ebben az a filozófia, amelyet vezérlő elvként elfo­gadtál. Persze, ebben van következetesség! Az is igaz, hogy vezéregyéniség vagy, s a vezérek, legyenek azok a társadalmi haladás mozgatói, vagy kártevő bandák főko­lomposai, mégsem átlagem­berek. A baj csak az, hogy te az elveiddel a diákközös­ség előrehaladásának nem a motorja vagy, hanem a fékje, igaz, hogy nagyon hatásos, mondhatnám, tehetséges fékje. Tudom, mit mondasz. Az ember tartson ki az elvei mellett, s legyen következe­tes. De ne haragudj, te ma­gad sem vagy következetes. Az elmúlt tavasszal kint voltam a középiskolások at­létikai versenyén, ahol a 800-as döntőben az egyik osz­tálytársad is indult. A cél­egyenesben, amikor már majdnem befogta egy idegen fiú, te szinte feldúltan kezd- tél kiabálni: »Ne hagyd ma­gad! Mindent bele! Nem sza­bad elveszíteni!« S milyen boldog voltál, amikor az osz­tálytársad győzött. Nos. a következetlenség az volt, hogy neked akkor azt kellett volna bekiabálnod: »Hagyd abba, öregem! Ne köpd ki a tüdődet, nem mu­száj mindig elsőnek lenni!« S ugyancsak nem voltál kö­vetkezetes, amikor a születés­napodra készülve édesanyád sonkát főzött a barátaidnak, és egy 17 gyertyaszálas tor­tát készített éjfél felé. Akkor se mondtad neki, hogy: »Nyugi, nyugi, öreg csaj, nincs szükség ilyen különcsé­gekre, ne játszd meg itt a szeretettől lihegő anyát!« Nem mondtad, mert a torta jó dolog. Ezek után föl kell tételez­nem, hogy az a magatartás, amelyet fölvettél, nem egé­szen őszinte. S hogy társa­dalmilag rendkívül káros, ar­ra is említek néhány példát. Képzeld el, hogy ha az éj­szakáit éveken át feláldolzó Semmelweisnek azt mondta volna valaki a te modorod­ban: »Mit nyüzsögsz állan­dóan ezzel a buta rögeszmé­vel, hogy a szülő nőket va­lami fertőző anyag pusztítja el! Meghalnak az anyák és punktum!« Ha Bantingnak és Bestnek, akik mint fiatal egyetemi hallgatók minden pénzüket kísérleti kutyákra áldozták az inzulin felfede­zése előtt, azt mondta volna valaki: »Mit nyúzzátok foly­ton a kutyákat? Miért akar­tok ti kiugrani, különbek lenni, mint más közönséges orvostanhallgató!« Vagy mi lett volna, ha Szent-Györgyi Albertnek Szegeden azt mondta volna valaki: »Hagyd már abba ezt a paprikahec- éet! Az emberiség megél a te vélt felfedezésed nélkül is’.« N em, kedves fiam, őszintén magadba ha né­zel, azt hiszem, iga­zat adsz nekem, hogy az emberi törekvés a haladásért, igenis tiszteletre méltó! Aki akar, tanul, igyek­szik valami önzetlen célt el­érni, az nem stréber, nem nyüzsgő alak, nem piszkos önmutogató, nem nevetséges és nem szégyellni való! Az igazi stréber másokat legá­zolva akar följebb emelked­ni! Az előbbiekre viszont szüksége van a társadalom­nak. Sokkal inkább káros társadalmilag az a fiatal, aki bár tehetséges, de lustasága, akarathiánya és magára erő­szakolt álhősi póza miatt nem szeretné, ha mások több­re vinnék, mint ő! Tari János Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom