Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-14 / 11. szám

Lovasedzők A lovassport az utób­bi időben egyre népszerűbbé válik. A lovasiskoláknak mind többen lesznek a tagjai, már- már azt mondhatjuk, hogy a lovaglás is hamarosan a tö­megsportok közé tartozik. Legalább ilyen fontossággal bír a sportlótenyésztés is. A lótenyésztés országos irányí­tásán kívül szükség van ha­zánkban olyan képzett szak­emberekre, akik a lovaglás oktatása mellett egyre hatha­tósabb segítséget tudnak nyújtani — a sportteljesítmé­nyek tudatos kifejlesztésével Rabovszky János. — sportlóállományuhk minő­ségének további javításához. Vagyis az edzői, oktatói mun­ka mellett a tenyésztést is kézben tartják egy-egy he­lyen. Ennek a célnak a megvaló­sítása érdekében jött létre a lovasedzőképzés Kaposvá­ron, melynek tanügyi épületét a múlt év őszén avatták. A képzést a MÉM irányításával, az OTSH egyetértésével a Testnevelési Főiskola edző­képző csoportjával együttmű­ködve a Kaposvári Mezőgaz­dasági Főiskola végzi. Az első évfolyam végzett hallgatói a napokban költöz­tek el Kaposvárról. A két fél­éves bentlakásos tanfolyam véget ért, rövidesen indul a következő. Tizenegyen fejez­ték be tanulmányaikat az idén. 22—15 éves hallgatók vizsgáztak. Valamennyiüknek már volt gyakorlati tapaszta­lata, hiszen agrármérnökiként, technikusként jöttek. Persze ez a végzettség nem elég ah­hoz, hogy valakit fölvegyenek a tanfolyamra. Szeretni kell a lovat, tudni kell vele bán­ni. A tanulók többsége már sporteredményekkel is büsz­kélkedhetett, amikor ide ke­rült. Itt azán újra bizonyíta­ni kellett, a délelőtti edzése­ken és délután az iskolapad­ban. Beszélgetőpartnerünk Ra­bovszky János és Jaksa Mi­hály. Rabovszky János Békés­csabáról jött, az ottani ter­melőszövetkezetben a lóté- nyésztést irányította. — Délelőtt mindig gyakor­lati oktatás van — magya­rázta. — Számos technikai fogást kell elsajátítani. Lova­golni mindenki tud, aki ide kerül, de nem mindegy, hogy bizonyos dolgokat milyen szinten sajátítunk el, és mennyire ismerjük meg azo­kat a fogásokat, amelyekkel a tanítványokat kell maja . tatni. — Elképzelhető-e, hogy egy edző olyasmit tanítson lova­sainak, amit maga a gyakor­latban soha nem próbált? — Azt hiszem elképzelhe- ‘tő — válaszol Jaksa Mihály —, de az eredmény nagyon is kétséges. Csak azt taníthat­juk, amit magunk is tudunk. Csak így választhatjuk ki a legmegfelelőbb módszert. És még valami nagyon fontos: ismerni kell a lovat és az embert. Nem szabad megfe­ledkeznie arról az edzőnek, hogy élő szervezetekkel van dolga. Minden ló — hogy egy kicsit emberi kifejezéssel él­jünk — más jellem. Éppen ezért a ló és a lovas jellemé­nek hasonlítania kell. Csak így lehet eredményt elérni. — Miből áll a tananyag1? — Lovaglás, egy-egy órá­nak a levezetése, óratervek készítése. Azután elméleti anyagok. Anatómia, takarmá­nyozástan, a tenyésztéssel kapcsolatos tantárgyak. Ido- mítás, pályaépítés. A klubhelyiség vitrinjéből előkerülnek a szemléltető eszközök. Apró akadályok, kőfal, sövény. Az asztalon pillanatok alatt elkészül a versenypálya. Elmagyarázzák a szabályokat, melyeket az Jaksa Mihály. akadályok elhelyezésénél fi­gyelembe kell venni. — A lényeg, hogy esztétikus és természetes legyen — mond­ja Rabovszky János. -» A ló nagyon érzékeny az ilyes­mire. A meredek akadályokat nem kedveli. Egy sövényt szívesebben ugrik, mint egy kőfalat. Tanulmányi kirándulás is szerepelt a tantervben. Tatán tereplovagláson vettek részt. És még egy nagy élményben volt részük. — Voltunk Apajon, ahol találkoztunk Fülöp Sándorral, aki fogatával hajtó világbaj­nokságot nyert. A világbaj­nok fogatot hajthattuk, ugyan­abban az összeállításban fog­ta be a lovakat Sándor bácsi, ahogy a világbajnokságon szerepeltek. — Mi a legszebb ebben a szakmában? — Talán a változatosság. Az, ami egyúttal nehéz is benne, hogy a ló kiszámítha­tatlan, mindig más. Nem te­lik el két nap ugyanúgy. Az évfolyam hallgatói 17-én tesznek záróvizsgát, j Lesz aki lovasedzői, lesz aki ! sportlótenyésztői képesítést kap, olyan is, aki mindkettőt megszerzi. Mindez a tanulmá­nyi eredményektől függ. Az­után valamennyien vissza­mennek gazdaságukhoz, az ország különböző részeibe. Üj szakmát szereztek, és most elindulhatnak azon az úton, | melynek minden állomásán a ; magyar lovassport, lótenyész- ; tés jó hírnevét öregbíthetik. Dán Tibor A repülés századai Európa is nekilendül Wrighték az első sikeres és bizottság által hitelesített re­pülésük után értesítették a sajtót. A testvéreket Ameri­kában nemzeti hősként tisz­telték, és teljesítményük híre elterjedt az egész világon. 1904-ben már kört írtak le a . levegőben, és visszatértek a felszállás helyére. Ezek a re- ! pülések néha elérték az öt- perces időtartamot. A még na­gyobb teljesítmények eléré- séért új gépet, új motort ké- szítettek, és 1905 októberében mór 38 perc alatt 45 kilómé- j ternyi távolságot repültek be. s azért nem még többet, mert j elfogyott a benzin, A kávéültetvényes „cipőskatulyája” Európában sem tétlenked- í tek közben a repülés úttörői. A francia Ferdinand Ferber (1862—1909), akinek erejét a hivatalokkal vívott értelmet­len küzdelem .emésztette, nagy nehézségek árán szerkesztette meg motoros gépét, amellyel 1908. július 25-én repült. Fer­ber sorsa: pilótatragédia. Egy évvel később lezuhanó gépé­nek roncsai alatt lelte halálát. Akadt egy nagypénzű repü- í lésimádó, egy brazil kávéül­tetvényes, bizonyos Alberto Santos-Dumont, aki léghajós­ként tette ismertté nevét, a többi között azzal, hogy kor­mányozható léghajójával 1903 ban körülrepülte az Eifel-tor­nyot. Dumont 1906-ban el- ! nyerte motoros repülőgépével az úgynevezett Archdeacon- díjat (25 ezer frank), amiért huszonöt méteres távolságot kellett repülni! Dumont gépe j szörnyű alkotmány volt, a ko- | rabeli újságokat idézve: »leg- j inkább azokra a cipőskatu- | lyákra emlékeztetett, ame- 1 lyekben tyúkszemes apácák { cúgoscipőit tárolják«. A korabeli repülőgép-építők közül kiemelkedik még a i Voisin testvérek, majd Henry ! Farman neve, aki az autóver­senyzésről nyergeit át a repü- j lésre. Farman első repülése j kuriózum: egy közeledő vihar miatt Voisdn sürgette Farmant j (aki mint pilótanövendék ült a gépen), hogy hátrahúzotl j magassági kormánnyal gurul- 1 jón mihamarabb a felszálló­mező túlsó oldalán lévő han- 5 gárba. Farman gurult, gurult, mind nagyobb gázzal, s köz­ben valahogyan középállásba engedte a magassági kor­mányt, mire a gép puhán föl- emelkedett a földről. Farman 1908-ban — amikor 50 000 frankos díjat tűztek ki egy 1 kilométeres körrepülésre — simán, nyert. Az akkor használatos gépek általában ötven kilométeres j sebességnél emelkedtek a le­vegőbe, és legfeljebb 70 kilo­méterőr a sebességgel voltak képesek repülni. Ismét a Wright testvérek A Wright fivérek közben hadseregben nem ismerték föl a repülés katonai jelentősé­gét, és húzták-halasztották a szerződés megkötését. Nem sokkal jobb eredményt értek el európai útjuk alkalmával sem, viszont a kontinensen azt tapasztalták, hogy amíg ők abbahagyták repüléseiket és minden energiájukat az üz­letire fordították, addig a jó öreg Európában jelentékenyen fellendült a repülés. Villám­gyorsan felismerték a helyze­tet, és beneveztek a legna­gyobb repülődíjakért folyó küzdelmekbe. 1908 augusztu­sában a Le Mans-i magassági díjért folyó vetélkedésben (25 ezer frank járt annak, aki el­éri a 25 méteres repülési ma­gasságot) Wilbur Wright 90 méter magasra szállt, és fölé­nyesen nyerte a díjat. Ekkor az európai konstruk­tőrök és repülők még csak az amerikaiak mögött kullogtak. Ezt bizonyították az úgyneve­zett időtartam-repülések — abban az időben ez is rekord- kategória volt. Ha tudjuk, hogy az első motoros repülés ideje mindössze 12 másodperc volt, akkor értékeljük csak igazán a ' Wright testvérek 1908. december 31-én végre­hajtott időtartam-repülési re­kordját. Alig öt esztendővel az első repülés után ugyanis Wilbur 2 óra 20 percig marad fenn gépével a levegőben. Nem sokkal később már utast is vitt magával, és ez alka­lommal több mint egy órát Népi ellenőrök a reprezentációról Egy külföldi vendégre tizenhárom kísérő Á Pénzügyminisztérium még 1973-ban szabályozta a reprezentációs költségek fel- használását. Ezt megelőzően a megyei pártbizottság már fel­hívta a megye gazdálkodó szerveit a takarékosabb gaz­dálkodásra, a reprezentíciós költségek csökkentésére. Mind a felhívásra, mind pedig a rendeletre nagy szük­ség volt. Találkozni lehetett ugyanis korábban olyan nagy­vonalú vezetőiekéi, akik szinte két marokkal szórták a sze­mélyes vagy a vállalati rep­rezentáció céljait szolgáló pénzt. Huszonhét gazdálkodó szervnél foly" tattak vizs­gálatot a népi ellenőrök. Megállapították, hogy a »néhány helyen ta­pasztalható hibák ellenére is kedvezőek a változások.« 1973-ban az előző évhez képest 27,3 százalékkal csök­kentek a reprezentáció költ­ségei. A szövetkezetekre ko­rábban jellemző nagyvonalú­ság örvendetesen mérséklő­dött. A mezőgazdasági ter­melőszövetkezeteknél 104, a fogyasztási szövetkezeteknél pedig 101 ezer forinttal lett kevesebb ez az összeg. Hasonlóan kedvező tenden­cia érvényesült 1974-ben, s a tavalyi reprezentációs kiadá­sok összege még alatta is le­het az előző évinek. A népi ellenőrök a vizsgált időszak­ban különösen a személyes reprezentációra fordított ösz- szeg csökkentését találták kedvezőnek, ez elérte a 30 százalékot, s mintegy 80 000 forintot tesz ki. Ez a csökke­nés kizárólag a mezőgazda- sági és a fogyasztási szövet­kezetek területén tapasztal­ható. A termelő­szövetkezetek többsége a központilag kiadott irány­elvekben meghatározott rep­rezentációs kereteket köz-, illetve küldöttgyűlésen meg­tárgyalta és elfogadta. Ez is töltött az erősen megterhelt gép a levegőben. Nézzük meg, mi volt a hely­zet ebben az időben az euró­pai repülőknél. 1908-ban De- lagrande 6 perc 30 másodper­cet repült. Ez áprilisban tör­tént. Ugyanő május 30-án, egy római repülés alkalmával már 15 perc 26 másodpercig tartózkodott gépével a levegő­ben. Közgyűlési határozat nélkül Kedvező változások A „bolond bőregerek” nem hagyták magukat Farman 1908 júliusában el­nyerte a negyedórás repü­lésért járó 10 ezer frankos dí­jat. Egyébként ez húsz per? és húsz másodpercig tartó egyenes vonalú repülést je­lentett, s közben Farman húsz kilométernyi távolságot tett meg. A fönt felsorolt és több más, a repülési teljesítmé­nyek javításáért kiírt díjak jelentősen hozzájárultak a motoros repülés ugrásszerű fejlődéséhez. Az ilyen díjak­kal együtt megrendezett repü­lőtalálkozókon a részvevők életközeiben tanulmányozhat­ták egymás gépeit, és éjsza­kákba nyúló szakmai vitákon beszélhették meg a különféle rendszerek, szerkezetek elő­nyeit és hátrányait. A rekordokért kiírt díjak voltak hivatva arra, hogy va­lamelyest kárpótolják anyagi­lag is azokat, akik hittek az ügyben, s akiket a közvéle­mény »bolond bőregereknek" csúfolt. (Folytatjuk.) Ko Tamás segített abban, hogy a me­gyei pártbizottság takarékos- sági felhívása, valamint a Pénzügyminisztérium rende­let« elérte alapvető célját. A termelőszövetkezetek kö­zött mégis akadt néhány, melyben a reprezentációs ke- i rét elfogadásáról, felhaszná­lásáról csak a vezetőség dön­tött, a közgyűlés, a küldött- gyűlés véleményét nem kérte ki. Ezt tapasztalták a ságvári Egyetértés, a kéthelyi Egye­sült Aranykalász és a tapso- nyi Rákóczi termelőszövetke­zetben. Kéthelyen még azt is kifogásolták a népi ellenőrök, hogy a teljes reprezentációs keretet '— 50 000 forintot — személyi reprezentációként kezelik, s az összeget felosz­tották a tsz négy vezetője között. Nem találtak viszont a népi ellenőrök a vizsgálat során olyan hatósági intézke­dést, mely a termelőszövetke­zeteket a helyes, illetve sza­bályos eljárás megtartására figyelmeztette volna. A népi el­lenőrök a vizsgálat so­rán kedvező­nek ítélték, hogy a különböző rendezvé­nyekre fordított összegek je­lentősen csökkentek. A ter­melési tanácskozások, zár­számadó közgyűlések kiadá­sait többségében a részesedé­si alap terhére számolták el. Ettől csak néhány szövetke­zet tért el: a ságvári Egyet­értés, valamint a marcali Vörös Hajnal tsz. Az ilyen címen felmerülő kiadásokat reprezentációként, a nagybe- rényi Egyesült Erő Tsz és a nagyatádi Rinyamenti Víz­gazdálkodási Társulat pedig az általános költségek között számolta el. Furcsának találták a népi [ ellenőrök azt is, hogy a Da­nuvia nagyatádi gyáregysége 26 kávéfőzőt — központi uta­sításra — reprezentációra számolt el. Nyilvántartást az ajándékozásról nem vezetnek, így azt megállapítani, hogy belföldi vagy külföldi vendég kapta-e a kávéfőzőt, vagy egyáltalán elajándékozták-e azokat — nem lehet! Több gaz­dálkodó szerv folytatott az elmúlt évek­ben — külke­reskedelmi szervek közremű­ködésével — tárgyalást kül­földi partnerekkel. így pél­dául a Kaposvári Ruhagyár 1974 kilenc hónapja alatt 88- szor. A költségeket minden­kor a rendeletben előírtak szerint számolták el. Ilyen, alkalmakkor divat- és szak­mai bemutatókat is tartanak. Ám a külkereskedelmi szer­vek részére átadott minta­darabokról nyilvántartást nem vezetnek, így azok to­vábbi sorsa ismeretlen a vál­lalat vezetői és a népi ellen­őrök számára is. A siófoki áfész és a ságvári Egyetértés Tsz is fogadott az elmúlt években külföldi ven­dégeket, szabálytalanságot az elszámolásnál nem észleltek a népi ellenőrök. Túlzásnak tartották, s kirí­vó példaként említik a vizs­gálatról készült jelentésben a vései Egyesült Üj Élet Tsz- nél tapasztaltakat. 1973-ban többször is fogadott a szövet­kezet külföldi vendégeket: egyszer a külföldiek száma ti­zenegy volt, az őket kísérőké pedig negyvenhét! Tizenhét- szer rendeztek exportvásárt; ezeken 19 külföldi vendégen kívül 256 hazai kísérő jelent meg. Egy külföldi vendégre átlagosan tizenhárom kísérő jutott... Szálai László Huszonhat kávéfőző Egy kissé túlzás Humor a mak Tessék elképzelni, hogy a megyei úthálózat három leg­főbb őre, a közlekedési osz­tály főmérnöke — tisztes, ősz fejével —, az útfenntartó vál­lalat igazgatója és a miniszté­riumi területi főmérnök egy szép júniusi délután, miután meggyőződött arról, hogy se­hol senki széles e határon, uccu neki, felkapaszkodott az útmenti cseresznyefákra, és jóízűen ropogtatni kezdte az , ízes állami gyümölcsöt. Talán j mondani sem kell, hogy te- 1 kintélyüket és könnyelműen I kockára tett becsületüket az állami tulajdon egy buzgó őre 1 ellenében a visszaérkező so- I főr mentette meg. Ilyen és még sok más tör­ténettel van tele Koroliny Mártonnak, a Közúti Igazga­tóság nyugdíjas főmérnöké­nek Humor a makadámon cí­mű könyve. Több évtizedes útfenntartó munka tapaszta­latainak összegzése ez a könyv — elsősorban a humor, a derűs történetek és a vidám epizódok sorjázásán keresztül. A kiegészített és részben át­dolgozott gyűjtemény fő esz­köze a bőven csorduló anek- dotázó stílus és a finom iró- ! nia. Megkapja a magáét még I az akkori miniszter is, akinek az éberségét »ötliteres ok­mánybélyeggel" igyekeztek elaltatni a leleményes, ám hanyag munkát végző útépí­tők. S nem is hiába. De a j szerző gyűjteményében olvas- : hatjuk az egykori Festetich hercegék jószágkormányzó- j jának a javaslatát is: úgy 1 építsék meg Keszthelynél a í vasúti sorompót, hogy az ne az autók, szekerek, hanem a , vonat útját zárja el. Mert ; ugye, ha a herceg úr netalán arra talál kocsikázni, hercegi nyugalmát nehogy megzavar­ja a ziháló vicinális. A könyv fő érdeme a bőven ömlő, adomázó kedv. Ebből a szerripontból a Humor a makadámon a több kötetben is napvilágot látott Magyar anekdotakincs pótkötetének is számítható. A derűs epizó­dok, vagy a kacagtató fordu­latok mindazonáltal szorosan kapcsolódnak az útépítés-út­fenntartás különböző korsza­kaihoz, a királyi, állami és ta­nácsi felügyeleti szervek mun­kájához, az utak építésén munkálkodók hangulatához, tetteihez, véleményéhez. Ka- roliny Márton élvezi az anek­dotáiban szereplő mérnökök, felügyelők, munkások ügyet­lenkedéseit, baklövéseit, de iróniája szelíd, sosem ér az elevenig. Hiszen a megyét és az országot behálózza, messze kígyózó utakon telt el az ő élete is, s ezt, minden tarka- barkaságával, csetlő-botló ügyetlenségével, kacagtató su­taságával együtt szereti. Anekdotáinak világa bizo­nyos mértékig mégis zárt vi­lág számunkra. A legismer­tebb talán a Sajó-hidat inspi- ciáló ifjú szakértő esete, aki táviratban értesítette a mis­kolci hídoszályt: »Itt állok a hídon, amely bármelyik pilla­natban összedőlhet. Távirati utasítást kérek.« A válasz: »Azonnal menjen le a híd­ról.« Az út- és hídépítők mun­kája, bár eredményével min­dennap akad dolgunk, mégis kevésbé ismert számunkra, így a könyv is elsősorban a szak­mai közönségnek érdekes. (Bi­zonyára ezért is jelent meg a gyűjtemény a KPM Közúti Főosztályának támogatásá­val.) A szép számmal szerep­lő somogyi esetek közül azért jó néhány ismerős nekünk is. Így sejtjük, hogy ki volt az az indulatos Pista bátyánk, aki a fizetésosztáskor fölfigyelt egy elégedetlenkedő munkásra. — Könnyű a mérnök úrnak, lá­tom, jó nadrágja van — mo­rogta a munkás, mire a hir­telen, haragú Pista bátyánkat elöntötte a méreg, lerántotta a nadrágját, és odavágta a megrökönyödött elégedetlen­kedő elé: — Tessék! Nekem elég az alsó is! Mindent egybevéve: jól szó­rakoztunk! Cs. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom