Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-12 / 10. szám

Ölébe ejtett, agyondolgoeott, bötrWSs kese a

kemény sorsról, a temérdek munkáról árulkodik.

Egyetértés, összetartozás, bizalom. Csodák nincsenek, csak csodálatra méltó emberi tettek. Az egyéni sorsok épülésével együtt építették közös sorsukat, és felsorolni szinte lehetetlen — az iskolától az orvosi rendelőig, á művelődési háztól az óvodáig — mindazokat a létesítményeket, amelyek egyetemlegesen az embert szolgálják. A középületeken mindenütt két nyelvű felirat: az iskolában két nyelven tanítanak, a könyvtárakban a magyar mellett ott a horvát nyelvű irodalom. A múlt sebei begyógyultak.

A termelőszövetkezet megalakulásának évét ma már a járás valarhennyi községében úgy tartják számon, hogy akkor nyíltak igazi távlatok a gazdálkodás fejlődése előtt. Ez a változás törvényszerűen magával hozta a községek gyorsabb ütemű fejlődését, gyarapodását, . és természetesen az életkörülmények javulását, az egyéni célok, vágyak beteljesülését. Az a délvidéki, hol sovány homokos, hol nehezen munkálható, kötött termőföld a szocialista nagyüzemi gazdálkodás során olyan értékeket adott az embernek, amilyenre a történelemben még soha nem volt példa.

Ahogy egész mezőgazdaságunkban, úgy a barcsi járás szövetkezeteiben is az utóbbi évek hoztak forradalmi változásokat: minden korábbinál jobban meggyorsult a fejlődés. Erőteljes és igen jelentős koncentráció ment végbe. 1959-ben 35 termelőszövetkezet alakult a járásban, a fokozatosan bekövetkezett egyesülések után ma összesen nyolc termelőszövetkezet gazdálkodik. A koncentráció, az anyagiszellemi erők összevonása, növelése teremtett feltételt a szakosodáshoz, a korszerű termelési technika alkalmazásához, a tudományos igényű gazdálkodáshoz. Csak az összehasonlítás ad módot arra, hogy a maga teljességében értékelhessük, mit jelentett ez a folyamat.

Jankovics Márkné: — Mi. öregasszonyok, mikor beszélgetünk, csak azon sajnálkozunk: kár volt megöregedni.

lődési otthonunkat. Az itteni, emberek nagyon szeretik a településüket. Szeretik, mert szép, ligetes; olyan egyedülálló kincse van. mint az ősnárcisos, ahol holdszám vadon nő az illatos virág. És ez a szeretet nem csupán érzés. Ennyi mindent megvalósítani, a község arculatát így formálni, csak nagyon egységes akarattal, nagyon együtt, a terheket közösen viselve lehet.

A környezetét átalakította az ember, és a környezet visszahatott az emberre, Babócsa lakóinak egyharmada rendszeres könyvtári olvasó. A szemléletváltozásban, a tudatformálásban, a művelődésben nélkülözhetetlen eszköz a könyv. Az Ismeretek utáni szomj jól mérhető ezen a vidéken: a barcsi járásban az utóbbi négy évben a lakosság csaknem öt és fél millió forintot költött könyvekre. De más példát is lehetne említeni a közművelődés jellemzésére: ebben a járásban különböző témakörökben 528 ismeretterjesztő előadás hangzott el tavaly, s ezeket több mint harminchéteeer ember hallgatta meg.

Vízvár hajdanában gyászoló falu volt. A temetőben apró halmok: gyereksor. Nemigen akadt család, amely ne temetett volna ide ... A betegek faluja már rég meggyógyult. Felszabadult, boldog, vidám, egészséges' gyerekek nyüzsögnek a község szép, új iskolájában. 1945-ben az egész járásban egyetlen védőnő dolgozott, ma tizenejt.

Messziről indulva érkezett a mába ez a vidék, ez a délvidéki nép. Megyehatár, országhatár a barcsi járás. Áldozatosabb itt a küzdelem, bensőségesebb, csendesebb az öröm, némább a gyász, és gyémántkemény a település- és a rögszeretet. A fák gyökereit a folyó mossa, de állva maradnak. Mélyek, el- téphetetlenek a gyökerek.

Vörös Márta

Fényképezte: Grábner Gyula

A Wbdepftett lakosság visszatérve csak romot,

pusztulást, nyomorúságot talált. A szó teljes értelmében elölről kellett kezdeni mindent. A múlt kísértett — a rettegés, a félelem a bizonytalanság volt az úr. Apák és fiúk kerültek szembe egymással a földosztáskor, mert az apákban élt az évszázados, megkövesedett félelem: »nem szabad hozzányúlni ahhoz, ami nem az enyém«. A fiúk akarták — és a fiúk győztek. »Selo sumce bogu nakoléna ...« A dal ma is él; arról szól, leült a nap az isten ölébe,' és arra kérte, másnap korán keltse fel, hogy meleget adhasson minden szegénynek Azokban a napokban fohász volt ez. Nem volt eszköz, nem volt jószág; faklumpa volt az ünnepi cipő, az asszonyok maguk szőtték a ruhát. Ma is szőnek, csakhogy ma párnákat, térítőkét, futókat, messze földekre is eljutó csodálatos népi szőtteseket. Kenyeret, foglalkoztatást jelent ez az asszonyoknak; nem a szükség, hanem a teljesebb, gazdagabb élet eszköze.

Az elzártság itt sokáig tartott, Gulyás József tanácselnök úgy mondja; »A mi népünk úgy számítja, hogy a felemelkedés kezdete egybeesik a szövetkezet megalakulásával. Akkor készült el a Tótújfalut Potonnyal összekötő út, aztán a lakócsa—szentborbási, és most két éve a lakócsa—tótújfalui út. így lett teljes a vérkeringés.« A szövetkezet neve Egyetértés, és ez a név hű kifejezője annak az összetartozásnak, ami itt a legjellemzőbb.

Nyári Pál elnök vallomása; — Ezen a viMa már országos híre van a délszláv Dráva Együttesnek.

— 31 800 hízót értékesítettek a szövetkezetek, ezenkívül a háztáji még 5300 hízót adott a népgazdaságnak. Hogy mit jelent ez, azt egyetlen ténnyel lehet beszédesen illusztrálni; tavaly csak a háztáji közvetlen értékesítése több volt, mint amennyi hízót az egész járás adott közfogyasztásra, az ötvenes évek közepén. ,

A termelési színvonal emelkedésével párhuzamosan lényeges változás következett be a szövetkezeti tagság élet- és munkakörülményeiben. A korszerűbb termelési technika jobb, könnyebb munkafeltételeket teremtett

— viszont megkövetelte és mind inkább megköveteli a szakértelmet —, a termelési eredmények pedig jelentősen emelték a jövedelmet. Egy évtized alatt megkétszereződött az egy tagra jutó részesedés, 1973-ban több mint 123 és fél millió forintot fizettek ki a szövetkezetek dolgozóiknak.

A délvidéken nincs olyan település, amely külsőségeiben is ne beszélne az itt élők megváltozott életéről. A forrás a közös munka, a korszerű, szüntelenül fejlődő nagyüzemi mezőgazdaság. Nem olyan régen még puszta rét volt Csokonyavisonta határában, ma gombamódra nőnek a hétvégi házak, a fürdő körül egész kis üdülőtelep alakult ki. Most tárulnak fel, most hasznosulnak azok az adottságok, azok a természeti kincsek, amelyeket ez a táj évszázadokon át rejtett. Mintha csak kárpótolni szeretnék az itt élőket, a múlt minden keservéért, nyomorúságáért, a temérdek sok lemondásért.

Minden község mutat hasonlóságokat, azonosságot, és mindegyik különbözik a másiktól. Babócsa, az itt élők története is sok tekintetben azonos a járás más településeivel, mégis hordoz olyan sajátos vonásokat, amelyek nemcsak a járásban, hanem a megyében is szinte egyedülállóak.

A nagyobb községek közé tartozott mindig, de hiába volt átlagon felüli az ellátás — orvos, állatorvos, 8—10 üzlet, 6—7 kocsma —, mindennek előnyét a többségében cseléd- és zsellérsorsú lakosság nem élvezhette. Különösen nyomorúságos volt az élet a külterületen, Halastó- és Rókapusztán. Az eltelt három évtized történelmi ténye, hogy ez a két puszta ma már teljesen kihalt, elnéptelenedett.

— Lakilánék és a többiek, akik ott laktak

— mondta Győrfi Kálmán párttitkár —, beköltöztek a községbe. Az épületek j lórésze nincs már meg, és a szövetkezet meliorációs terve szerint rövidesen az utolsó nyomok is eltűnnek. A hajdani nyomor színhelyén kenyér terem majd. Szántóföld lesz, és csak a falukrónika őrzi majd a puszták emlékét.

: A lelkesedés, a tenniakarás, a felemelkedés utáni vágy palackba zárt szelleme kiszabadult. Ez a település úgy fejlődött, amilyenre történelme során soha nem volt még példa. Mint mindenütt, a fejlődés ténye elválaszthatatlanul összefügg itt is a fő jövedelmi forrást jelentő szövetkezeti gazdálkodás eredményeivel. De ezen túl itt jelentős szere- iátsv.nfit f»í*v kinr* is. Ha Rams a

Vörös Csillag nevéről volt ismert, Babócsa a gázról az. A föld ezen a vidéken nem fukarkodik ezzel az értékkel, és a babócsai emberek életében 1959 örökké emlékezetes év marad: ekkor ért el a vezték a községbe, és a családi házakban a régi öreg kályhákat sorra fölváltotta a gázkonvektor. Ma Babócsán a családok 98 százaléka gázzal fűt;

András Zoltán tanácselnök vallomása; — Nem vitatható, hogy a község fejlődésének nagy lendületet adott a földgáz. A felszabadulás óta eltelt három évtizedben Babócsa hét teljesen új utcával bővült. Ezek többsége az utóbbi évtizedben nőtt ki a földből. Minden eredmény egy újabb igény szülője. Régi vágy teljesült a törpevízmű elkészültével; nemcsak Babócsa, hanem a társközség Bolhó kérése is teljesült ezzel. De emlfnetném az ABC-áruházat és a legújabb büszkeségünket, az orvosi rendelőt, vagy az élettel teli műveRoskatag épületek, erőt zsaroló munkaviszonyok. A hajdani fűrészüzem csak az emlékekben él.

A barcsi Vörös Csillag tejüzeme jelentősen hozzájárul a nagyközség ellátásához.

déken, ahol őseink letelepedtek, meg tudtak élni, fenn tudtak maradni. Ez a határrész már bizonyított. Ügy indultunk 1959-ben, hogy most már a magunkéban mi is bizonyítsunk. Ma is azt vallom: az első év volt a sorsdöntő. Mert tény, hogy az emberek tele voltak aggodalommal, bizonytalansággal. De az első zárszámadáskor már vissza tudtuk fizetni a vetőmagvakat, a jószágok,, eszközök egy részét, és kifizettünk 34 forintot munkaegységenként. A maradék kétséget szinte egy csapásra a bizalom váltotta fel, és így már könnyebb volt vezetni is. És ettől kezdve soha egyetlen egyszer sem ért csalódás senkit. Mindig többre és többre jutottunk, mindig többet fizettünk. Meggyőződésem, hogy minden eredményünknek, minden sikerünknek egyetlen titka van: a kölcsönös bizalom. Ennek köszönhető, hogy tizenöt év alatt — ebből éppen tíz éve, hogy a négy község népe egy családhoz tartozik — megépítettünk kétezer szarvasmarha-férőhelyet, háromezer sertésférőhelyet; 15 millió forint értékű gépünk van, minden majorban belső úthálózat, felépült hat szolgálati lakás; hamarosan elkészül a hatszáz adagos étterem, a péküzem és hosszan lehetne még sorolni... Hogy mit tartok mégis a legnagyobb eredménynek? Azokat a lehetőségeket, amelyeket az új élet nekünk a tanulásban, az oktatásban, a művelődésben, biztosít. A szabad gondolkodást, a szabad elhatározást, hogy adott a lehetőség, sok lehetőség közül lehet válogatni. Nem lehet azt elmondani, hogy mit jelent ez a családnak. Valamikor Tótújfaluból két fiatal ment tovább, az egyik papnak tanult, a másik kereskedőnek. Most orvosok, pedagógusok, mérnökök, agronómusok kerülnek ki tőlünk. Mind a mai szülötteink és sokuk visszatér hozzánk.

Az út, a termelőszövetkezet, a villamosítás fordulópont volt az emberek életében. Üj házak sora épül, s nemigen van olyan otthon, amelyet ne alakítottak, korszerűsítettek volna. És nemigen van olyan ember, aki a kérdésre ne azt válaszolná, amit például Fehérvári Lukács Lakócsán: »Elértem a célomat, többet, mint amire valaha is gondoltam;' elégedett vagyok.« A régi, keservesen megszerzett vályogépület helyén — ma még ugyan vakolatlan — ott áll a négyszobás, modern ház, amelyben a családjával él.

A tótújfalui Jankovics Márkné — Marica néni — hetvenéves.

— Mi, öregasszonyok, mikor beszélgetünk, csak azon sajnálkozunk, kár volt megöregedni! Hogy neveltük mi a gyerekeinket! És mi van ma! Országút, tévé, rádió, autó, új lakás... Nagyon jó most! Jó bizony.

1945 előtt kilenc év átlagában 13,2 mázsa búzát termeltek hektáronként ezen a vidéken. 1970-ben 24,2 mázsát, tavaly pedig 35,4 mázsát. A két utóbbi adathoz érdemes hozzátenni még valamit, mert egyértelműen példázza az utóbbi évek ugrásszerű fejlődését. 1970-ben a járásban a második legjobb, 25,4 mázsás termésátlagot az istvándi szövetkezet érte el. Négy év múlva — tavaly — ennél az átlagnál többet, 27,7 mázsa búzát termelt a szuloki szövetkezet, és mégis ezzel a leggyengébb eredményt érte el. A homokvidék fő növénye hagyományosan a burgonya volt. Az iparszerű termelés bevezetésével ennél a kultúránál is döntő fordulat következett be. A harmadik ötéves terv átlagában 127 mázsa burgonyát adott hektáronként a homokvidék, tavaly 220 mázsát, és születtek olyan soha nem ismert eredmények, mint a barcsi Vörös Csillag 307,5 a kálmáncsai szövetkezet 292 mázsás átlagtermése. Csak a számok képesek elmondani azt a fejlődést, amely végbement a járás sertéstenyésztésben. Négy év alatt a sertésállomány csaknem tizenötezer darabbal nőtt a járásban, és ma már meghaladja az ötvenezret. Ennek megfelelően csaknem kétszer annyi