Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-08 / 6. szám
A diákok egész éjszaka vitáztak Magyarország középiskolás diákságának küldöttei a múlt héten befejeződött országos parlamentben közös dolgaikról beszéltek. Vigh Júlia, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium KISZ-titkára Somogy egyik küldötte volt a tanácskozáson. Milyen élményekkel tért haza, mit végeztek há- 1 romszázan Budapesten; erre a | kérdésünkre adott választ. — A jó hangulat, az együtt- lét öröme nélkül a parlament nem sikerülhetett volna. Minden délután és este — akkor volt szabad időnk — volt valami vidám vagy komoly, de mindenképpen fiatalos program. Színházba jártunk, népzenei bemutatón voltunk. Dinnyés József polbeat estjén mindenki énekelt' ez már hagyomány. Szállásunkon, egy kollégiumban, együtt voltunk sok más megye küldötteivel. Már az ajtókon meglátszott, milyen tájról érkeztek a szoba lakói. Mi, somogyiak, természetesen a bicskát választottuk jelvényül. Ennek jegyében sokszor éjszakába nyúló, késhegyig menő viták zajlottak nálunk. Sokan összejöttünk, dunántúliak, alföldiek és még sorolhatnám, hány tájról. — Tudták-e hasznosítani az ilyen nem hivatalos tapasztalatcseréket? — Jó volt, hogy tudomást szereztünk egymás gondjairól. Az üléseken — reggel nyolctól délután hatig — nem kellett azzal foglalkoznunk, hogy ismereteket szerezzünk egymásról. Tartalmasabb lett a munka. Azt gyorsan megállapíthattuk, hogy a diákság gondjai az egész országban hasonlóak. Vita természetesen így is bőven akadt, mindenki másképp gondolta el a megoldást. Nagyon tetszett az, hogy amikor valaki úgy érezte, fontos dolgot akar keresztülvinni, nem hallgatott. Egy fiú a szekciózárások után, a plenáris ülésen is — már majdnem kész volt minden — kiállt a többiek elé és elmondta: javaslatát megtette a szekcióülésen, a beszámolókból kimaradt. Most újra kéri, vegyük be ezt is az állásfoglalásba. A mozgássérült fiatalok segítségéről beszélt. Nem fűződött különösebb érdeke hozzá, ép, egészséges fiatalember volt. — Mi az, aminek a legjobban örült? — A diákság érettnek bizonyult a parlamentre. Nem tévedtünk el részkérdésekben,, apróságokkal nem pocsékoltuk az időt. Minden beszélgetést diákok'vezettek. Amikor úgy érezte valaki, hogy egy témából elég volt, a többiek nem zúgolódtak. Nem egyéni panasznapnak nézték a parlamentet. Ezt bizonyította az is, hogy a felnőttek — minisztériumok, intézmények vezetői — komolyan vettek minket. Nem ígéreteket, szép szavakat kaptunk kérdéseinkre, hanem őszinte válaszokat. Volt olyan is, hogy minket marasztaltak el. Megértettük, nem volt igazunk. Még van sok fiatal, aki cinikusan legyint, ha ilyesmiről van szó. -A legfontosabb számomra, hogy a parlament után, bátran híresztelhetén — és fogom is híresztelni — törődnek velünk. L. P. A titkárt meggyőzte a tagság Bizalmat kapott a régi vezetőség Rendelet a légszennyezési bírságról Hazánkban — a becslések szerint — a levegő közvetlen szennyeződése évi 2,6 milliárd forint értékű kárt okoz. A kormány intézkedésére 1971 óta a levegőt szennyező berendezéseket, gépeket működtető vállalatok, intézmények légszennyezési alapjárulékot fizettek. E bevételeket az országos levegőtisztaság-védelmi alapban gyűjtötték, és ebből támogatták azokat a nagy beruházásokat, amelyek hatékonyan csökkentették a szeny- nyeződést. A légszennyezési alapjárulék fizetési kötelezettségének elrendelése átmeneti intézkedés volt, amelyet most felváltott az építésügyi és városfejlesztési miniszternek a légszeny- nyezési bírságról kiadott új rendelete. Az új rendelet szerint 1975. január 1-től légszennyezési bírságot köteles fizetni valamennyi vállalat, intézmény, gazdálkodó szervezet vagy iparjogosítvány alapján gazdasági tevékenységet folytató állampolgár, hogy ha az általában mindenütt és rendszeresen előforduló hét légszeny- nyező anyagnál megengedett kibocsátási határértéket, vagy a gazdálkodó egység részére külön megállapított más / lég- szennyező ' anyag kibocsátási határértékét túllépi. A megengedettnél nagyobb légszennyezés mértékéről évente a tárgyévet — vagy az idény befejezését — követő 90 napon belül bejelentést kell tenni a telephely szerint területileg illetékes első fokú tanácsi építésügyi hatóságnál. Az idén esedékes légszennyezési bírságot tehát 1976-ban kell bejelenteni és fizetni. A rendelet lehetőséget nyújt arra, hogy mérsékeljék, a bírságot, ha a káros légszennyezés csökkentését célzó beruházás megvalósítására már szerződést kötöttek, vagy megkezdték a munkálatokat is. Figyelembe lehet venni azt is, hogy ha az alkalmazott korszerű tisztító berendezés gondos működtetésével sem érhető el megfelelő hatásfokú tisztítás, vagy még nincsen olyan technikai megoldás vagy berendezés, amely nagyüzemileg alkalmazható lenne. Az új rendelet 1975. január elsején lépett hatályba. Az év vége — három esztendeje már — mindig hajrát jelent a Tabi Camping- cikk Vállalatnál: szilveszterkor itt késő estig tartott a műszak. Szükségszerű ez? — kérdezték a hozzászólók a vállalat párt alapszervezetének vezetőségválasztó taggyűlésén. Amikor ez a téma szóba került, a kongresszusi irányelvekről mondtak véleményt az alapszervezet tagjai. (A vezetőség gondoskodott arról, hogy a sok munka ellenére megismerjék az üzem dolgozói a Központi Bizottság irányelveit: a Népszabadság december 8-i számát 60 példányban vásárolták , meg.) Példaként említették a hajrát, s megfogalmazták: jobb szervezéssel, a munkaidő egész évben történő kihasználásával elkerülhető ez. A Központi Bizottság kongresszusi iráhvelvei kimondják: »Gyorsabb haladást keli elérni az üzem- és munka- szervezésben, melyet a vállalatok, a szövetkezetek gazdálkodásának szerves részévé kell tenni.« Az országos célkitűzés helyi megvalósításáért szóltak a taggyűlésen: sürgették a kooperáció, a gépek műszaki állapotának javítását, a takarékos gazdálkodást. Mindezt megvalósítani csak a vezetők és a munkások együtt tudják. Két éve új gazdasági vezetők kerültek a vállalat élére. A régi vezetők helytelen gyakorlata még most is felvetődött a taggyűlésen, amikor af üzemi demokráciáról esett szó. Megfogalmazták: az elmúlt két esztendő bebizonyította, hogy a munkások gyakorolni akarják demokratikus jogaikat a gyáron belül is. Ehhez azonban az kell, hogy a vezetők biztosítsanak megfelelő fórumot, s készítsék fel erre a munkásokat. A termelési tanácskozások itt például sokáig formálisak voltak. A korábbi gyakorlaton változtattak: nem az egész gyár, hanem az egyes üzemrészek dolgozóinak részvételével rendezik meg a tanácskozásokat. E szervezeti intézkedés nyomán megváltozott a légkör is, sokasodtak a hozzászólások, több javaslat és bíráló észrevétel hangzik el. A hozzászólók mindegyike megfogalmazta — hangoztatta Kaveczki János, a nagyközségi pártbizottság titkára —, hogy a Központi Bizottság kongresszusi irányelvei népünk haladását szolgálják. Megvalósításukért a maga helyén minden párttagnak tennie kell erejéhez és lehetőségeihez mérten. A feladatok, amelyeket meg kell oldani, nagyok. Ezért az alapszervezet új vezetőségének is az eddiginél többet kell tennie. Az irányelvekről és a szervezeti szabályzat módosításáról lefolyt vita után a Tabi Campingcikk Vállalat alapszervezete új 'vezetőséget választott, Szabó Pál, a jelölő bizottság elnöke bejelentette: a 25 párttaggal való beszélgetés alapján titkárnak ismét Vécsi Bélát javasolják. A titkár négy esztendeig dolgozott már — megelégedésre — a vezetőség élén. A javaslat után Vécsi Béla normatechnológus jelentkezett szólásra, s arra kérte az alapszervezetet, hogy jelöljön helyette mást. Indokai között megemlítette, hogy fáradt, a korábbi gazdasági vezetőkkel folytatott viták nehezítették a munkáját. A két éve leváltott gaz- ] dasági vezetők nem egyszer az alapszervezet határozata ellenére döntöttek. Ügy érzi, abban az időben a vezetőség sem volt mindig egységes. A viták sok energiát emésztettek föl, hiszen a gazdasági vezetőség és a párttagság között mindig a titkár volt az ütközőpont. Megemlítette azt is, hogy gazdasági beosztása — ö a vállalat normása — és párttitkári megbízatása sokszor idéz elő konfliktushelyzetet. A tagság másként vélekedett: Vécsi Béla — véleményük szerint — jól látta el megbízatását. Négy esztendő alatt gyakorlatot szerzett a pártmunkában. Felkészültsége alkalmassá teszi arra, hogy a korábbinál is nagyobb feladatokat — a vezetőség tagjainak támogatásával és megfelelő munkamegosztással — megoldja. A vitában szót kért Szilvást József, a vállalat igazgatója is. Így fogalmazott; »Ügy érzem, hogy a korábbi sérelmek nem nehezítik már a munkát. A vállalat új gazdasági vezetősége mindig teljes egyetértésben dolgozott a pártvezetöséggel, a szakszervezeti és KISZ-bizottsággal. Azt hiszem, Vécsi elvtársat a gazdasági beosztása zavarja inkább: ő a vállalat normása, s ez nem mindig népszerű beosztás. Véleményem az, hogy a párt- és a gazdasági funkciót külön kell választani. Ismereteim szerint mint ■ párttitkárt mindenki tiszteli, s hallgat a szavára. A nehézségek megoldására — ígérhetem — a gazdasági vezetőségtől továbbra is minden segítséget megkap. Sőt, annyi segítséget kap, amennyit csak kér, hogy a növekvő feladatokat megoldja.« Valaki közbeszólt: »Helyes., igazgató elvtárs!« A taggyűlés meggyőzte a párttitkárt. Egyedül az ő neve került a jelölő listára, s ismét megkapta a 25 tagú alapszervezet bizalmát. A Tabi Campingcikk Vállalat alapszervezete vezetőségi tagoknak Pili Györgyöt, Törzsök Ferencnét, Kesner Józsefnél és Papp Gábort választotta. K. I. Alumínium huzal a villamosiparnak 300 tonnás teherautók 300 tonna teherbírású billenő teherautók készülnek Belorussziában. Ezek azonban nem az országutakon közlekednek, hanem Szibéria és a Szovjetunió közép-ázsiai vidékeinek nyíltszíni szén- és vasércbányáinál fognak dolgozni. A teherautók teljes rakománnyal is óránkénti 50 kilométeres sebességet tudnak elérni, s ha szükséges, országúton is teljes biztonsággal közlekednek, üresen és rakománnyal egyformán. Az Inotai Alukohó huzalüzem részében évente mintegy 5500 tonna ötvözött és ötvözetlen alumínium huzalt gyártanak villamosipari célokra. Képünkön: A francia Pipoche kemencékben cdzik a durvahuzal tekercseket. Megbecsülés K étszázötvennél is többen ültek a falugyűlésen. A tanácselnök meg is köszönte, hogy ilyen sókan érdeklődnek a község, azaz saját ügyeik iránt. Igaz, egy kicsit hosszan beszélt, de volt miről. Tételesen elszámolt az előző évi javaslatok sorsáról -.egytől egyig megvalósultak. A sikerrel nem' kérkedett, hiszen az nemcsak az övé. Kíváncsian várta az emberek véleményét. Volt is bőven. Hogy ez sem jó, az is felháborító, meddig várjanak még, és különben is: mit képzel a tanács? Egyéni ügyek »uralták a mezőnyt«, de igen szerényen a közügyek is szóba jöttek. Vártam és jegyez- geítem. Évente talán egyszer jutok el ide, de nekem is jólesett volna, ha valakinek eszébe jut ezen a falugyűlésen, hogy a tanácsnál is emberek dolgoznak. Ha csak egy valaki feláll, és azt mondja: jól dolgoztatok. Hiába vártam erre. És akkor — mintha megsejtette volna, hegy mire gondolok, felállt valaki és kíméletlenül »ellentmondott«. Megkísérlem szó szerint visszaadni a szavait: »Megelégedéssel, köszönettel szólhat* nánk a tanács munkájáról, hiszen a legrosszabb índulatú ember is láthatja az eredményeket. Csakhogy. Óvom a falu társadalmát attól, hogy például a házak előtti járdát a meglett- lönbözteteit bánásmód bizonyítékának minősítse. Honnan jön a pénz? A dolgozók teremtik meg, a falu adja össze. A mienkből adták — nekünk. Csak nem akarják megköszöntetni?« Csend fogadta a szavait. Az elnök higgadtan vá’aszolt: -Mi nem kértünk hálát, nem is vártunk. A lakosság érdekében tesszük a dolgunkat, ez a megbízni '■ „ valami összetörölt benne. Az esetet fölfoghatnánk űgv is. hogy- ha nem így dolgoz'k a tanács, akkor nem érdemlik meg a fizetésüket Meg úgy Is, hogy a szenvtelenséget akkor is »elnyerhették volna-, ha fele ennyit fejlődik a falu. Tudom, többet tettek, mir^t amennyi a kötelességük volt. Nem -jár- ezért egyetlen jó szó sem? Nem ösztönözne? Nem sarkallna még odaadóbb munkára? Erkölcsi megbecsülésről 'beszélünk. És olyan ritkán találjuk meg a formáit, módszereit. Pénztárakban jártam, ahol havi fizetésüket veszik föl az emberek. Csak elvétve láttam olyat, aki szó nélkül elfordult az ablaktól. A többség legalább annyit mondott: köszönöm. Pedig a sajátját kapta, megdolgozott értte. Az üzletben megköszöni az ember az udvarias kiszolgálást, a pénztárnál a visszajáró pénzt, pedig ez is az övé. Észre kellene már venni: nem minden a pénz! Emberek vagyunk, s az emberekben él saját értékük tudata: önérzetesek. Várják, hogy észrevegyék, méltányolják igyekezetüket. Egy testületi ülésen hallottam, hogy Somogybán van a legtöbb szocialista brigád, s itt a legkevesebb kiváló dolgozó. Lehetséges ez? Az értesülés nem volt egészen pcóitos, mégis jó, hogy elhangzott, hiszen nyomában vizsgálat és intézkedések sorozata következett. Miért nem élünk jobban az erkölcsi megbecsülés lehetőségeivel? Miért nem gondolunk többször arra, hogy az' ember nem gép, s a pénz nem mindent megváltó istenség? Miért sajnáljuk a jó szót, az emberi közeledést, az érdeklődést, az elismerést? Olvasom a X. kongresz- szus határozatának 28. pontjában: -Az élen járó dolgozók, a nagyobb teljesítményt nyújtó szocialista brigádok, a törzs- gárdatagok fokozottabb anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesüljenek.« Az anyagiakkal többre mentünk, mint az erkölcsi megbecsüléssel. N éztem egy kimutatást, néhány adatot föl is használok belőle, jóllehet tudom, a számok nem adhatnak hű képet a munkahely szelleméről, a közfelfogásról. 1973- ban a Budapesti Finommechanikai Vállalat 3. sz. gyáregységében mindössze tizenegyen kaptak kiváló dolgozó kitüntetést az 530 dolgozó közül. A Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál 4157-ből 21-en, a Somogy megyei Tanácsi Maggs- es Mélyépítő Vállalatnál 1566-ból 18-an. Két okot gyanítok: ,!. Kevés figyelmet fordítottak erre. 2. Csak ennyire futotta a pénzükből. Mert .ez az »erkölcsi« elismerés is anyagiakkal, kétheti átlagkeresettel jár... Van természetesen jó példa is: a húskombinát, ahol 118-an. a tégla- és cserépipari vállalat, ahol 98-an, a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, ahol 85-en lettek egy év alatt kiváló dolgozók. Az önzést nem lehet csak nevelő munkával -kiirtani-' az emberekből, ahhoz erkölcsi megbecsülés is kell. Somogybán az állami és a miniszteri kitüntetettek között kevés a, fizikai dolgozó, a szocialista brigád. (Ismertem egy vállalati igazgatót, rki minden új létesítmény átadásakor valamilyen kitüntetést kapott, pedig a megalapozatlan ígérgetés, a felületes vállalás, a rossz munkaszervezés miatt évekig elhúzódtak más beruházások. Igaz. egy igazgatót köny- nyebb észrevenni, mint kétezer munkás közűi tizet.) Van mit tennünk. Az önvizsgálat lényege az: ismerjük-e egymást; figyelünk-e kellő előrelátással azokra, akik önzetlenül és többet adnak önmagukból, mint amennyit okvetlenül szükséges? Nem igaz, hogy csak a vezető posztokon dolgozhatnak kiemelkedően az emberek . . . Együtt kell hadakoznunk a rossz módszerek ellen is. Tudom, sokan nem hiszik el, hogy a kézszorítás egvet’en mondat kíséretében több is lehet, mint ötszáz forint. Mégis azt tapasztaljuk: az ötszáz forint könnyebben -ugrik«, mint a jó szó. Hallottam olyan dolgozóról, aki üzenetet kapóit: menjen a pénztárba, vegye föl a törzsgárdajutalmát. Megtagadta. Lemondott róla, mert nem tudta elviselni, hogy úgy kell sorba állnia érte, mintha napidíjat venne föl. Emlékszem arra. amikor a kormánykitüntetéssel még nem járt anyagi elismerés. Akkoriban hallhattuk néha: inkább kiváló dolgozó lettem volna! És előretört az anyagiasság. Most már a kormánykitüntetéshez is pénz jár, ez nem baj. De hogyan? Mintha mondjuk cgv szoborcsoportot kapnék .ajándékba, s a fizetésnapom letörnék, visszavennék belőle az egyik figurát. Kérem, ne értsék félre: nem a rendelet, nem a progresszív nyugdíj- járulék ellen hadakozom — hiszen az is a dolgozó érdeke —, hanem a módszer ellen. Ha valakit élete kiemelkedő eseményeként a Parlamentbe hívnak, ünnepélyesed átnyúlják a kitüntetést, akkor a vele járó p'Vázból otthon ne vegyenek vissza. Ez megalázó, sérti az önérzetet. Inkább kevesebb legyen a pénz, de senki se érezhesse úgy: a kitüntetésért -cserébe- kevesebb fizetést kap. Ügy látszik, már-már az erkölcsi elismerés is anyagiassá teszi az embereket. A Somogy, megyei Nyomdn'osn Vázlatnál a közelmúltban aranygyűrűt adtak a negyed nzá-ada itt dolgozóknak — egy életre szóló erkölcsi elismerést. De miért vettek 3600 forintos gyű"űt. ha a levonás miatt mondjuk csak 3300 marad az -értéke-, hiszen kevesebb lesz a borítékban, s még a fizetés Is csökken? Rossz módszer ez. még akkor is, ha az összeg táppénz- és nyugdíjalap. Így már a tárgyjutalom se maradhat az erkölcsi elismerés megtestesítője. líozzá kell tennem: nem a vállalat a hibás. Ez a közszellem. így -ért-lmezik- a rendelkezéseket. Miért? S omogybán 1974-ben 1711 fizikai dolgozó kapott kiváló dolgozó címet, és 540 szocialista brigádot tüntettek ki. Valami érik: mintha kezdenének jobban odafigyelni a jól dolgozókra. Tudom, ezután a kormánykitüntetéseknél is jobban szem előtt tartják a munkában példamutató közössé- gehet, a fizikai dolgozókat. Akkor pedig nincs más hátra, mint az, hogy megfelelő kereteket és módszereket találjunk az erkölcsi elismeréshez. Az emberek érzékenyek, kiváltképp, ha életük egy-egy fordulópontjához érnek. Kár önérzetükben megsérteni őket — »elismerés« címén. Jávori Béla