Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-30 / 25. szám

rZyi±z.teit Szp ifk p miß-tAq, f Evek óta tagja vagyok az osztopáni nyúltenyésztő szak­csoportnak, minden évben leszerződöm bizonyos számú nyálra. Egy ideig ment is szépén a dolog, de most már kezd elmenni a kedvem a szállítási nehézségek miatt. Január 20-án is például 12 órára volt kitűzve a nyúlszállUás idő­pontja. Az atvevöhelyre én is elvittem 7 db öt kilogrammon felüli nyalat, fél 12-kor. A helyi megbízott közölte velem, hogy csak a 2.40—3 kilogramm közötti nyulakat veszi át, mert így utasították. Nem volt más választásom, meg kel­lett várni az átvevőt. Ö fél ötkor jött, és szó nélkül átvet­te a nyulakat. Nem fognék tollat, ha hiába van előre bejelentve, előfordul, hogy kevesebbet ni őket, mert hely hiánya már rá példa, hogy három kelett várni, mire átvették molják a nyúltenyésztést, ez lenne az első eset. Sokszor , hogy mennyi nyulat adunk le, jelentenek, ezért haza kell vin- miatt nem tudják átvenni. Volt nyállal háromszor fél-fél napot . Sokan mondják, hogy fölszá- mert így nem éri meg. Nem tudom, hogy ki hibás a rendszertelen szállí­tásért, de az biztos, hogy így nem mehet tovább. Tisztelettel: Tj ónu lei 'Xáróhj.n.i 7444 Osztopán, Május 1. u. 3. Tisztelt Szerkesztőség! 1975. január 4-én délelőtt Barcson feladtak részemre egy táviratot Siófok, pf. 6. címre, melyben az unokaöcsém haláláról értesítettek. A táviratot 6-án kaptam meg. Mire Barcsra értem, rokonomat már eltemették. Nagyon megren­dített, hogy nem tudtam részt venni a temetésén. Tudni szeretném, mi volt a késés oka? Tudomásom szerint a táviratnak 24 óra alatt meg kell érkeznie a cím­zett helyre. Vagy talán a siófoki posta alkalmazottai nem tudják, mi a kötelességük? És még valami: ha postafiók címre érkezik a távirat, s a megbízott személy naponta csak egyszer — délelőtt — hozza el a postát, ebben az eset­ben mi a posta kötelessége? Nem kellene telefonon bemon­dani a táviratot a postafiókbérlőnek? A forint fölértékeléséről ír az Idegenforgalom Kérem panaszom kivizsgálását. Tisztelettel: (2iuAa JCatátin Siófok, állami gazdaság Másnaponként indul egy Tagon (Tudósítónktól.) Huszonöt asszony szorgos­kodik a »töltőágyúk« körül. Nem valami veszedelmes har­ci eszközök ezek, hanem olyan egyszerű és mégis el­més szerkezetek, melyek gyorsabbá, pontosabbá teszik a burgonya »kiszerelését«, hogy a 2 kilós zacskókban a vásárlókhoz kerüljön. Fóbsics Gyula áruforgalmi előadó*, a megyei MÉK böhö- nyei kirendeltségének dolgo­zója kalauzol bennünket Sza­báson. — Az egyesült kutasi ter­melőszövetkezettel kötött megállapodás alapján csoma­golják itt Szabáson a kutasi és a szabási tsz-tagok a bur­gonyát. Ötven vagon Desirée étkezési burgonyára kötöttünk annak idején tárolási szerző­dést a tsz-szel. E mennyiség­750 vagon zöldségre számítanak A fogyasztási szövetkezel most kötik a háztáji gazdasá­gokkal, a kistermelőkkel az ez évre szóló termelési szer­ződéseket. Dánkúti Bélától. a MÉSZÖV osztályvezetőjétől a tavalyi tapasztalatokról és az idei tervekről érdeklődtünk. —■ A megyei tanács végre­hajtó bízót ^ágának a zöld­ségtermesztés fejlesztésért! szóló korábbi határozata alap­ján a MÉSZÖV tavalv is nagy gondot fordított a fóliás, haj­tatott zöldségtermesztésre. A kistermelőknek nyújtott anya­gi támogatás eredménye, hogy 1974-ben 32 000 négyzetméter­ről 42 000 négyzetméterre nö­vekedett a fóliás zöldségter­mesztés területe. Tavaly ösz- szesen 560 vagon zöldséget vásároltunk meg a kisterme­lőktől, 150 vagonnal többet az előző évinél. Az idén 700—750 vagon zöldségre számítunk — mondta Bánkúti Béla. Megtudtuk azt is, hogy a MÉSZÖV és a MÉK a bogyós gyümölcsök termesztésének növeléséhez is jelentős anyagi segítséget nyújt. A múlt év­ben például 550 000 szamóca­palántát adtak a termelőknek 50 százalékos kedvezményes áron. Ennek hatása már 1974- ben érződött, mert a korábbi 32 vagonnal szemben 52 va­gon szamócát vettek át. Az idén ennek a mennyiségnek a kétszereseire számítanak. j nek mintegy 70 százaléka ke­rül 2 kilónként egy-egy háló- I ba, majd tizenötösével mű- I anyag zsákokba rakva Buda- ! pestre, a Nagy vásártelepre szállítjuk. Kétnaponként indí­tunk egy-egy vagont. — Hány mázsát tud egy asszony naponta csomagolni? — Egy töltőgép mellett öt asszony szorgoskodik. Ezek válogatják, mérik, hálóba töl­tik, s a háló két végét bekö­tik. Egy személy naponta 4— 5 mázsa burgonyát tud »ki- j szerelni«. Kutasról 10, Szabás­ról 15 asszony végzi ezt a j munkát. Kisbajomban is dől- | goznak, ahol a tárolópriz-j mákból szedik fel, s szállít- 1 ják ide. A munkahelyi körülmények jók. Száraz és meleg helyen folyik a munka a MÉK irá- j nyitása és felügyelete mellett. , Az ,a ,C®J’ megfelelő, jó i húszesztendős volt — I a*'u kerüljön a va- azzal védekezett, mint majd­I sarlókhoz. A burgonya cső- j nem minder1kl ebben a hely­magolásával télen is tudnak j zetben: csak botlás volt... I munkát biztosítani a tsz-ben : Hamar kiderült másról, van Gazdag tartalommal jelent meg az Idegenforgalom című folyóirat idei első száma. A legnagyobb érdeklődést alig­hanem a forint január 1-től végrehajtott hatszázalékos föl- értékeléséről szóló cikk kelti majd. Ebből tudjuk meg egyebek közt, hogy a turista­útlevélre átváltható 3300 fo­rintért arányosan több valu­tát szolgáltatnak ki az IBUSZ és az OTP pénztárai. <11. 141 amerikai dollár helyett 131 dollárt. 2698 schilling helyett 2792 schillinget, 89 200 lira helyett 99 700 lírát.) A Körkép 75 című ötolda­las összeállításban országos idegenforgalmi vezetőink ad­nak választ a kérdésre: mi­vel járul hozzá idegenforgal­munk a felszabadulás 30. év­fordulójának megünneplésé­hez. Az IBUSZ 1975-re a szo­cialista országokból érkező vendégek részére a felszaba­dítók útvonalát nyomon kö­vető túrákat állított össze. A Pannónia Szálloda és Vendég­látó Vállalattal együttműköd­ve külön kedvezményeket és kedves meglepetéseket tarto­gatnak a felszabadulási túrák részvevőinek. A Volán az idén 11 külön- vonatot indít a Szovjetunió nagyvárosaiba, és több ezer szovjet vendég fogadására ké­szül. Az MSZBT-vel közösen szervezik jubileumi program­jaikat, melyeket számos ba­ráti találkozó és üzemlátoga­tás színesít majd. A Cooptourist tervei között ötven szovjet csoport vendé­gül látása szerepel. Ez az iroda is indít különvonatokat a Szovjetunióba, Szlovákiába a »partizánok útján« szer­veznek társasutazásokat. Az Express 30 ezer fiatalt utaztat a Szovjetunióba, ezen­kívül pedig minden szocia­lista országgal 15 különvona- tot »cserél«. A magyar idegenforgalom helyzetéről és feladatairól a Körképnél átfogóbb képet ad a Molnár Károly miniszter- lelyettessel készült interjú Ebben olvastuk, hogy az ide­genforgalomból származó be­vételeink tavaly meghaladták az öt és fél milliárd forintot. Új festőberendezések A Hajtómű és Festőberendezések Gyára alkalmazástechni­kai laboratóriumában üzemi próbáknak vetik alá az új konstrukciójú festőberendezések első darabjait. Üzemi kö­rülmények között vizsgálják a világ legkisebb elektroszta­tikus festékszóró pisztolya, a »Constat« is. A szórófej mind­össze ötszáz gramm. A robot elektrosztatikus festőberende­zés automatikusan festi az előtte elhaladó munkadarabokat. Szigorított őrizetben a veszedelmes tolvaj E'/té/ték, de még nem tudják, mikor szabadulhat... Tizenhárom évvel ezelőtt — I dolgozó nők részére — mond- j ta a MÉK áruforgalmi elő­adója. I szó, egv bűnöző elszomorító pá'yafutasának első állomásá­ról. Ahogy szaporodtak az sok« száma is. Egyszer csalá-1 indult el. Esze ágában sem sárt, máskor lopásért kellet' 1 volt munkát vállalni, lopások- bíróság elé állnia. ! ból akarta eltartani magát. A somogyvárl Tóth István Figyelmeztették, ötször ítélték legutóbb tavaly júniusban sza- í el társadalmi tulajdon elleni badult, többszörös visszaeső j bűncselekmény miatt, a hato- által elkövetett lopás miatt j dik nem lesz gyerekjáték... róttak fá fegyházbüntetést. Minden fogadkozása ellenére évek, növekedett az »állomá-1 újra csal« a régi kerékvágáson Elkészült oz új üzemrész Négyszáznyolcvan négyzetméter alapterületű épiilritel bővült a Kaposvári Tejipari Vál­lalat Marcali Sajlüzcmc. Az új üzemrész, melynek építése mintegy tizenötmillió forint­ba került, nemsokára megkezdi a folyamatos termelést. Egyelőre a zacskóslejct csoma­goló gépek üzemelnek. Tóth István nem sokra be­csülte a szabad életet, így ter­mészetes, hogy hamarosan is­mét a rács mögé került. Ez alkalommal három biciklitol- vajlást írtak a számlájára. A Marcali Járásbíróság dr. Fe­kete István tanácsa három­rendbeli, többszörös visszaeső által elkövetett lopás bűntette miatt kétévi és hathónapi szabadságvesztésre ítélte, öt esztendőre pedig eltiltotta a közügyektől. Csakhogy Tóth nem két és fél évet ül majd, mert a bí­róság elrendelte a szigorított őrizetét is. A tavaly óta ér­vényben levő törvényereje rendelet szerint a vádlót! ilyenkor szabadságvesztésének letöltése után két évet még a büntetésvégrehajtási inté­zetben tölt. Ha magatartása ellen nem volt kifogás, a bí­róság ideiglenesen szabadláb­ra helyezheti, ha viszont nem mutatott javulást, a két éven túl még további három esz­tendeig is — tehát a bünte­tés letöltése után összesen öt évig — 4 rács mögött marad­hat. Ebben az esetben Tóthtól függ, hogy négy és fél év múlva, vagy hét és fél év múlva lesz ismét szabad. Az ügyben tegnap a Kaposvári Megyei Bíróság dr. Tomasics Ödön tanácsa is döntést ho­zott: elutasította a föllebbezé- seket. és helyben hagyta a já­rásbíróság ítéletek p D Meddig? Milyen hosszú ideig kell tartani az évi szabadság­nak? Pontosan addig, amíg a főnök nem feledkezik meg rólad. De semmiképpen se tartson olyan sokáig, hogy ráébredjen: nélküled is egészen jól boldogul. Választás Az apa örömtől ragyo­gó arccal közli fiával: — Kisfiam, éppen most érkezett egy angyalka és letett egy kisbabát anyu­ka ágyába. Meg akarod nézni ? — A baba nem érdekel, az angyalkát azonban megnézném! Okoskodás A kis Feri nagybátyjá­nak van egy örök naptá­ra. Bácsikám — kérleli — mondd meg nekem, mi­lyen napra esik majd a hetvenedik születésnapom? — Csütörtökre, fiacs­kám. — Kár, mondja Feri, mert hiszen minden csü­törtökön zongoraórám van. Időeltolódás A nagy görög karmes­ter, Dimitri Mitropulosz legnagyobb sikerét az Egyesült Államokban arat­ta, ahol egy ideig a New York-i filharmonikusok vezető karmestere is volt. Egy Los Angles-i ven­dégjátéka alkalmával megígérte egy fiatal, te­hetséges énekesnőnek, hogy meghallgatja első rá­diókoncertjét. Mitropu- losznak azonban éppen az adás napján kellett visz- szarepülnie New York-ba. Innen azonnal felhívta az énekesnőt. — Gratulálok kedvesem — mondta lelkesen —, ön igazán csodálatosan éne­kelt! — Igazán kedves Ön­től — hangzott a kagyló­ban az énekesnő gyöngyö­ző kacagása —, de az adás csak egy óra múlva kezdődik! Mitropulosz döbbertten hallgatott egy pillanatig, majd eszébe jutott a Ca­lifornia! és New York kö­zötti időeltolódás, és gyor­san így folytatta a beszél­getést: — Drága gyermekem, ne feledje el, hogy mi itt New Yorkban mindent három órával előbb hal­lunk. mint Önök Califor- nlában. tap' Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JAVORX BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza: Terjeszti a Magyar Posta. Élőfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Élőfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6, . Felelős vezető: X«u'kaa.£éla. igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom