Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-26 / 22. szám
Képesítés nélkül Az éles csengőszó a szünet /égét jelzi. Mire átsétálok az jkolaudvaron a volt tanteremből átalakított 1 »tornate- -embé/s már íelsolrakozik a V. osztály. — Tanár bácsi, tisztelettel 'elentem... — hangzik a sor lejéről a jelentés. Kern László testnevelő fi- gyelfnesen végighallgatja, „fl fiúk tarátokként vesznek körül” A Kaposvári Rákóczi labda. • rúgóedzésein egy kék melegítés játékos nemcsak abban tűnik ki a többiek közül, hogy nem a kaposváriak ismert bordó melegítőjét viseli. Csu- kovics László szorgalomban, munkabírásban is igyekszik túltenni új klubtársain. A Videotontól Kaposvárra igazolt játékost még egyszer sem kellett figyelmeztetnie Mathesz edzőnek. — Egy kissé késve kapcsolódtam az edzésekbe, de remélem sikerül behoznom a lemaradást — mondta a szerény sportember, aki még ki nem ejtette a száján, hogy "■nálunk az NB I-ben így meg úgy volt«. Azt viszont hangsúlyozza, . hogy nem érzi magát kiégett játékosnak, s nem úgy képzeli el sportpályafutásának befejezését, hogy a »fakóban« játszik. Ezért is jött Kaposvárra. — Persze Fehérvárt sosem fogom megtagadni. Ott születtem, lettem diák, szereztem szakmai képesítést, majd levelező úton gépipari technikusként végeztem. A labdarúgást' 13 éves koromban a Videotonnál kezdtem, s 1968- ban bemutatkoztam az NB I- ben: a Vasas ellen mindjárt egy góllal. 85 NB I-es mérkőzéssel a hátam mögött hívtak a tartaléksorból a Rákóczihoz. Ismerem, a kaposvári / csapat tot, no meg szakosztályi elnökünk, Dérfalvi Imre is biztatott. Azzal jöttem Kaposvárra, hogy itt fejezem be, azután »nyugdíjasként« visszaté- i rek nevelő egyesületemhez, ahol' mint mondották, várnak. Persze addig még sok víz lefolyhat a Kapóson is, hiszen csak az idén ősszel leszek 28 éves. Lehet még pár esztendőm a zöld gyepen, annál inkább, mert sportszerűen, kizárólag a családomnak élek. Örülünk, hogy Mathesz Imre edző — aki ellen annak idején az NB I-ben játszottam is — bízik bennem, s hogy a fiúk barátokként vesznek körül. Szeretném á Kaposváron kapott bizalmat meghálálni. Elsősorban jó játékkal, gólokkal, mert ugye, »csak ezt várják tőlem Kaposváron!« — mondta Csu- kovics, aki bizonyítani akar. Remélhetően ez sikerül is neki... K. S. majd elmondja, mi lesz az óra anyaga. — Balra át! — hangzik a vezényszó, és megkezdődik a bemelegítő futás. A tanár »bácsi« bizonyára még könnyen megszámolhatná, hogy hányadik testnevelési órát vezeti életében. Tavaly végzett a kaposvári tanítóképzőben, és »képesítés nélkül« került Mérőbe testnevelőnek. Találkozása a sporttal nem véletlen. A homokszentgyör- gyi általános iskolában, majd a barcsi gimnáziumban legkedveltebb »tantárgyai« közé tartozott. Bizonyára ez játszott közre, hogy az Országos Pedagógiai Intézet pályázati felhívására e témakörből merítette szakdolgozatának tárgyát. »Iskolai ártalmak és civilizációs ártalmak« című munkájában azt fejtette ki, hogy miként segít a testnevelés ezeknek az ártalmaknak a leküzdésében. A kaposvári általános iskolákban 210 gyermekkel végzett fölmérések részben kérdőíves formában, részben pedig fizikai képességek vizsgálatán keresztül. Pályázatát a bizottság »jelesre« értékelte, országos első helyezést ért el. Azóta már fölvették a Pécsi Tanárképző Főiskola levelező tagozatára is. Maga is aktív labdarúgó, a kaposmérői csapat középhátvédje. Népszerűségét bizonyára ez is segített megalapozni a községben. Rövid ' fél év alatt ő is megszerette ezt az iskolát. Mint mondja, itt kíván végleg letepedni. Szép tervekről beszélt Örömmel újságolta, hogy Mayer György iskolaigazgató lelkes támogatója a sportnak. Anyagi lehetőségeikhez mérten ebben a tanévben is néhány sporteszközzel gazdagíthatták szertárukat. Kritikusan jegyezte meg, hogy most, amikor egyre jobban fölismerik a testnevelés fontosságát és jelentőségét, olcsóbbá kellene tenni a sporteszközöket, mert az amúgy is hátrányos helyzetben lévő falusi iskolák így nehezebben jutnak hozzá. Kaposvári járási labdarúgó-bajnokság Három esélyes a tavaszi rajt előtt Az 1974/75. évi bajnokságban a 14 felnőtt csapattal párhuzamosan ugyanennyi ifjúsági együttes kezdte meg a küzdelmeket. Ez a bajnokság lényegesen kiegyensúlyozottabb, mint a korábbi években volt. Javult az egyesületek szakmai vezetése, de jó hírek érkeztek a játékvezetés színvoA MERNYEI ÜJ BARÁZDA MG. TSZ azonnali belépéssel növényvédő szakmérnököt vagy szaktechnikust Fizetés megegyezés szerint. Lakás van. (276045) nalának emelkedéséről is, a sportkörök részéről lényegesen kevesebb panasz érkezett, mint korábban. Néhány csapatnál gyakori egy-egy jogosulatlan játékos szerepeltetése, ezért ebben a fél szezonban sok óvási ügy került a fegyel« mi bizottság elé. Több mérkőzés eredménye így nem a zöld gyepen dőlt el. A bajnokság élén Magyaregres és Hedrehely áll azonos pontszámmal. Nagyberki hosszabb gyengélkedés után ismért rangjához és múltjához méltóan szerepel. Igái és Ka- posfüred teljesítménye mondható nagyon gyengének. A ka- posszerdahelyiek _ is előbbre állnának a táblázaton, ha a már említett jogosulatlan szerepeltetés miatt több mérkőzés eredményét nem kellett volna megsemmisíteni. Egyedül a kaposfői csapat küzd olyan gondokai, hogy kétséges: lávasszal folytatni tudja-e a bajnokságot. Munkájából érződik a szenvedély és a hivatásszerelet. A gyermekek, ha ösztönösen is, de megérzik ezt. Jókedvűen végzik a pergő ritmusú gimnasztikái gyakorlatokat, próbálgatják a szőnyegen a zsugor fejállást, majd — természetesen egyelőre segítséggel — a kézenállást. Szembetűnő, hogy a lányok mennyivel ügyesebbek, mint a fiúk. Rövidesen kiderült, hogy miért. Az iskola tornászcsapatának ez az osztály adja a gerincét. Ök hetenként egyszer külön is gyakorolnak. Weisz Ildi közülük is kitűnik. Ha továbbra is ilyen szorgalmasan gyakorol, hiszem, hogy a neve nem utoljára szerepel a sajtóban. A pedagógus elhárítja magától az érdemet. Mint mondja, elődje »kész« tornászokat hagyott rá »örökségül«. Ö csak folytatja a megkezdett munkát. Hetenként 21 testnevelési órát és délutánonként 4 sportköri foglalkozást tart. Büszke arra is. hogy az égé iskolából mindössze 5 tanulót mentettek föl véglegesen a testnevelés alól. Hogy ez az -eredmény« megszülethessen, bizony sok szülővel kellett hadakozni, aki valamiféle rosz- szul értelmezett féltésből kiindulva szívesebben vette volna, ha gyermeke ülve nézi végig a »tornaórákat«. A szűkös, 10x7 méteres teremben korlátozottak a lehetőségek. A szabadban viszont jók a körülmények. Csaknem 5 hold terület tartozik ide, füves labdarúgópálya, hideg melegvizes öltözővel. Kézilab dapályájukat szeretnék bitumennel borítani az idén. Gyorsan elröppent az idő, véget ért az óra. A piros arcú, izzadt homlokú nebulók hangosan értékelve egymás »teljesítményeit« indultak vissza az öltözőbe. A -tanár bácsi csendesen ballagott utánuk. Gondolatban már a következő testnevelési órán volt... Jutási Róbert Csiky Gergely Színház: 15 órakor: ÖRDÖGÜK. Erkel-bérlet. 19 órakor: ÖRDÖGÖK. Oclry-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: de. fél 11 órakor: KINCSKERESŐ KIS- KÖDMÖN, du. 3 és 5 órakor: HOGYAN MONDJAM MEG GYERMEKEMNEK? (16), este 7 órakor: ÁMOKFUTÁS. Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: VÁGTASS, LOVAM!, este 6 és 8 órakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ. Latinca filmszínház: fél 6 órakor: KIS NAGY EMBER (16). Rákóczi mozi: du. 4 órakor: JELSZÓ: A PUSZTÁK ANGYALA. Siófok: de. 10 órakor: AZ ÖRÖK FIATALSÁG BIRODALMA, du. 5 és este 7 órakor: AZ UTOLSO SZÁGULDÁS. Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: A BETÖRÉS (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.43: Műsorismertetés. 9.45—10.10: Iskolatévé. 10.10: Ki játszik ilyet? IV. rész. 10.SC: Tücsöklakodalom. Énekes játék. 11.00: Tillárom, haj! 11.20—11.50: Félmillió liter ,tej naponta 15.13: Műsorismertetés. Alpesi sivilágkupa. Férfi- lesiklás. 16.10: Kedves együttlakók. NDK tv-filmsorozat. III. rész: A vasárnapi gyerek. 17.10: Műsorainkat ajánljuk. 17.35: Reklámműsor. 17.45: Delta. 18.15: Hazánk, Magyarország. Dokumentumsorozat Hl rész. 18.40: A közönség- szolgálat tájékoztatója. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20,00: Hírek, sporthírek. 20.10: Ványa bácsi. Szovjet film. 21.45: Bemutatjuk Julié Andrews-t. 22.30: Hírek. Büntetőrúgásokkal Vasas—Ú. Dózsa 4:2 (1:1, 1:1) Góllövők: Gass, illetve Tóth. Szombaton délután tavaszi verőfényben, a tavaly decemberben elkezdődött labdarúgó Téli Kupa 3. helyéért lejátszott mérkőzésen két fővárosi együttes, a Vasas és az Ű. Dózsa találkozott. A felkészülési időszakot követő ösz- szecsapás mindvégig jó iramú és érdekes volt. a rendes játékidőn kialakult 1 :l-es eredmény után a Vasas büntetőrúgásokkal bizonyult jobbnak. Az újpestiek közül egyedül Tóth talált a hálóba, Fazekas mellé lőtte a 11-est, Harsányi és Dunai büntetőjét pedig Mészáros kivédte. A Vasasjátékosok közül Vida lövését Szigeti elfogta, Gass, Izsó és Kü büntetőivel szemben viszont tehetetlen volt. Sporthírek A bajnokság őszi eredménye: 1. Magyaregres 13 8 4 1 52-14 2í) 2. Hedrehely 13 8 4 1 31-11 20 3. Nagyberki 13 8 3 2 56-24 19 4. Taszár 13 7 3 3 32-16 17 5. Kaposmérő 13 6 4 3 28-22 16 6. Bőszénfa 13 7 2 4 39-37 16 7. Magyaratád 13 6 1 6 29-34 13 8. Somogyszil 13 5 3 5 30-46 13 9. Osztopán 13 5 2 6 37-33 12 10. Igái 13 3 6 4 23-27 12 11. Kaposfüred 13 3 2 8 26-45 8 12-. Somogygeszti 13 3 1 9 23-32 7 13. K.-szerdahely 13 1 4 8 17-33 6 14. Kaposfő 13 1 1 11 10-58 3 A hollandiai Wijk Aan Zee- ben, a nemzetközi sakk-versenyen lejátszották a 9. fordulót. Portisch Lajos világossal döntetlenül ’ mérkőzött a holland Sosonkóval és 7 ponttal továbbra is tartja vezető helyét a csehszlovák Smejkal (6,5), valamint a . csehszlovák Hort és az amerikai Kavalek (6—6) előtt. Vasárnap 15.30 órakor rajtol Sao Paulóban a Forma—I. gépkocsik második világbajnoki futama a brazíliai grand prix-n. Hírügynökségi jelentések szerint 120 ezer nézője lesz a világ leggyorsabb autóversenyzői küzdelmének, amelyben mindenki Fittipaldi babérjait szeretné megtépázni. A részvevők nagy érdeklődés mellett tartották meg edzésüket és ezen csakúgy, mint az argentínai verseny előtt, a francia Jariér volt a leggyorsabb Shadow kocsiján, 190,658 km/óra átlaggal. Fittipaldi a harmadik legjobb időt érte el, a jelentések szerint formája továbbra is kiváló, és első számú favoritja a brazíliai nagydíjas versenynek is. Cruyff „menőben”... A madridi lap nagybetűs adja hírül, hogy Cruyff meg válik a Barcelonától. .. A lap az okokat is feltárja, amelyek közül talán az a legérdekesebb, miszerint Cruyff- nak nem felel meg a latinos Pueblo« című r ték önző, egyénieskedő játé- közleményben I káért. Azt is megemlíti a cikkíró, hogy Cruyff ma már nem minden játékostársával van jóba, így például egy edzé-1- sen Marciallal, a balszélsővel ökölpárbajt vívott. Cruyff •pszichológiai krízisben« van, jugoszláv tv 8.45: Gyermekeknek, utána magyar nyelvű tv-magazin. 9.45: Betűre betű. Gyermekadás. 10.15: Alice a csodák országában. Filmsorozat gyermekeknek. 10.45: Népi muzsika. 11.15: Földművelőknek. 12.00: Családban élni. 12.30: Foglalkozás-ábécé. 13.00: A zöld terv iskolája. 13.30: A nézők és a tv. 14.00: Hét tv-nap. 15.45: Síversenyek. 16.40: Kosárlabda: Zadar—Jugoplastika. 18.15: Vitorlások. Filmsorozat. 20.05: Törölve a névjegyzékből. Filmsorozat. 20.50: Tv-tárca. 21.25: Sportszemle. Osztrák tv 12.25: Sí-VB. 16.30: Kicsinyek műsora. 17.00: Calimero. Rajzfilm. 17.05: Ifjúsági műsor 14 éves kortól. 17.30: George. Filmsorozat. 17.55: Jó éjszakát, gyerekék! 18.00: Hét kontinens csodái. 18.30: Dokumentumfilm Alaszkáról. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Sporthírek. 20.15: Filmvígjáték, 22.15: Tv-híradó, sporthírek. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek, időjárás. 6.10—7.23: Kellemes vasárnapot! 7.23: Múzeumi híradó. 7.26: Faluról mindenkinek. 7.56: A közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Hallgatóink figyelmébe. 8.21: A fehér rabszolga. 9.12: Szivárvány. 10.25: Zenés reklámtürmix. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hí-, rek, időjárás. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.03: Tisztelet az embernek! 13.13: Három Chopin-po- lonéz. 13.34: Kozmosz. 13.45: Üj operalemezeinkből. 14.39: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek, időjárás. i5.03; Németh Marika és Korondy György operettdalokat énekel. 15.38: Tisztelgünk szóval és zenével.. . 16.58: Hallgatóink figyelmébe. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Faluról falunak muzsikával. 17.50: Világlíra. 18.05: Zenekari muzsika. 18.58: Hallgatóink fegyelmébe 19.00: Hírek, időjárás. 19.10: Sporthírek, totó. 19.15: Magnósok, figyelem! 20.00: Ren- j dezte: Barlay Gusztáv: Temessétek el a holtakat! Rádiójáték. 21.32: Kotlári Olga és a Magyar Rádió kamarakórusa népdalokat énekel. 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Sporthírek, totó. 22.15: Részletek Kálmán Imre operettjeiből. 23.00: Régi angol kórusmuzsika. 23.10: Táncdalainkból. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Éji zene. PETŐFI RADIO 6.59: Hallgatóink figyelmébe. 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Két orgonaconcerto. 8.00: Kazacsay Tiborh Pantomim-szvit. 8.14: Mit hallunk? 8.44: A Rádió Dalszínháza. Luxemburg grófja. 10.20: A Nyitnikék postája. 10.50: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa népdalokat énekel. 11.01: Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 11.31: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek. Közben: 12.02—12.23: Láttuk, hallottuk. 13.13: Ribike. Mesejáték. 14.00: Táskarádió. 15.00: Ravel és Debussy műveiből. 15.40: Hírek, időjárás. 15.45: A vasárnap sportja. 16.40: Régi magyar dalok és táncok. 16.59: Mikrofon előtt. 17.09: Beethoven: Diabelli-változatok. 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Sporthírek. totó. 18.10: Mit üzen a Rádió? 18.45: Filmzene. 18.58: Egy laikus vallomásai irodalmi emlékeiről. 19.49: Jó estét, gyerekek! 20 00: Hírek, időjárás. 20 10: Sporthírek. totó. 20.15: Verbunkosok, katonadalok. 20.42: Csajkovszkij: A pikk dáma. Háromfelvonásos opera. Közben: 21.50—22.00: Asz- szonyok dicsérete. 23.00—23.10: Hírek, időjárás. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. 4 17.36: Operaötösök. 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: A Magyar Fúvósötös hangversenye. Közben: 18.50 —19.07: A magyar költészet századai. 19.37,: Sztravinszkij: Zsoltárszimfónia. 20.01: A montreux-t dzsesszfesztivál felvételeiből. 20.31: Művészlemezek. 21.50: Századunk zenéje a stúdióban. 23.00—23.10: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Bemutatjuk a pécsi Play Back együttest. 18.30: Szerb-hor- vát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. H OINAPI ntuso Csiky Gergely Színház: 19 órakor: ÖRDÖGÖK. Zalaegerszegen. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: HOGYAN MONDJAM MEG GYERMEKEMNEK? (16), este 7 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE. ELFELEJTETT ÖSÖK ÁRNYAI, este 9 órakor: HOGYAN MONDJAM MEG GYERMEKEMNEK? Szabad Ifjúság: du 4 és este 7 órakor: LAZADAS A BOUN- TYN, I—II. Dallos Ida mozi: este 6 órakor: FOGJAK EL OICHI?, ÉLVE VAGY HOLTAN! (14) Siófok: este 7 órakor: VÁGTASS, LOVAM! TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 16.35: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Mese a bőröndből. 17.45: Tv-óvoda. 18.15: Népi muzsika. 18.45: Olvasmány. 20.90: Hogy szerették egymást. Tv-dráma. 21.00: Kiválasztott pillanat. 21.15: Az Adria titkai. 21.55: Ifjúsági adás. Osztrák tv 18.00: Tudományos aktualitások. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: A vadállatok birodalmában. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Boney. Filmsorozat. 21.05: Telesport. 22.05: Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59 : Jó reggelt. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.16: Mit üzen a rádió? 8.51; A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 9.10: Részletek László Anna regényéből. 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Iskolarádió. 10.3Ö: Zenekari muzsika^ 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklámműsor. 12.35: Tánczenei koktél., 13.20: Magyar nóták. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: A Vándor kórus énekel. 14.18; Régihíres énekesek műsorából. 14.40: Sámándob-avató. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Indulók. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Tanácsról tanácsra. 16.25: Népdalok, virágénekek. 16.39: Megemlékezés Szerb Antalról. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rá- ' dióhallgatója. 17.40: Filmklub. 18.00: Huszas stúdió. 19.00; Esti krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Komlóssy Erzsébet áriaestje. Közben: kb. 20.20: Arany János két balladája. Kb. 21.20: Verbunkos muzsika. 21.30: Mi férfiak. 22.00: Hírek, időjárás. 22.20: B.eat Lengyelországból. 22.43: Külpolitikai magazin. 23.03: Bemutatjuk új felvételeinket. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Filmzene. temperamentum, hétről hétre j véli a Pueblo és nagyon lehet l'lllfnlnlfriDlr óri/n'/ó f Arii«'» ,-^l- t 1__... „ 1_' t úlfűtöttnek érzi a mérkőzések hangulatát, amelyekkel mint már egyszer kijelentette, torkig van. A Cruyff-ügy egyébként nem mai keletű, kirobbanása január 5-én történt a Real Madrid—Barcelona mérkőzésen. A barcelonaiak vereségéért a közönség elsősorban a tavaly még agyondédelgetett Cruyífot hibáztatta, kiíütyül- i távozik. ségesnek tartja, hogy a há romszoros aranylábas csatár nem tölti le hároméves szerződését a Barcelonánál. Ha mégis végig maradna, — akkor ez csak a pénzért történik ... A lap még arra is utal, hogy Cruyff minden valószínűség szerint -menet közben« szerződést bont, és Angliába 3. MŰSOR 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.05: romantikus zene. 9.20: Uj lemezeinkből. 10.00: UJ zenei újság 10.35: Nem, nem. Nanette! Részletek. 12.00: Hírek időjárás. 12.10: Cesare valletti és Irina Arhipova énekel. 12.45: Holnaptól nem szeretlek! 13.00: Csak liataloknak! 14.00: Jean Pierre Rámpái és a Venetói Szólisták VI- valdi-hangversenye. 15.04: Kis magyar néprajz. 15.09: Egyszerű történet. 16.00: Hirek, időjárás. 16.03: Hallgatóink figyelmébe. 16.07: Eürópai nemzetek zenéje. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petői! rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Nótacsokor. 9.00: Hírek, Időjárás. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosz- szán. 12.00: Legszebb Kodály-íel- vételeinkből. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Kovács Júlia riportja. 13.20: Két Vivaldi-concerto. 13.45; Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötórat tea. 18.00: Hirek, Időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: A fájdalom ellen. 18.50: chopin-zongora- művek. 19.19: A rock mesterei. 20.00: Esti krónika. 20.13: A Man- tovani zenekar játszik. 20.30: Senki többet? Harmadszor. 21.40: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.30: A hét zeneműve. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: János vitéz. Részletek. 24.00—0.10: Hirek, Időjárás. 3. MŰSOR . 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Iskolarádió. 13.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Marilyn Horne énekel. 19.24: Fúvósötös. 19.35: Zenekari muzsika. Közben: kb. 21.33: Stan Kenton és zenekara játszik. 22.15: Holnap közvetítjük ... 22.35; Üj lemezeinkből. 23.00—23.20: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, hírek 17.35: Közlekedési őrjárat. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 13.45: Régi kedvelt melódiák. 19.00: Szerb- horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. FAÉRT-, áfesz- és TÜZÉP-telepek, FIGYELEM ! 1975. I. negyedévére még 1500 tonna mennyiségű MSZ 25-ös ÉGETETT, DARABOS, FEHÉR MÉSZ LEKÖTHETŐ. VASÜTI' SZÁLLÍTÁSI VZ ORSZÁG BÁRMELY RÉSZÉRE BIZTOSÍTUNK. TELEFON: BUDAPEST 153-689. (3973) I