Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-25 / 21. szám
rZji±zbe(£ See / Sabján Ferenc, Nagyatád, Ungvári u. 45. szám, alatti lakos január 9-én közölt panaszbejelentésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom. A bejelentést követően 1974. október 23-án kivizsgálást tartottunk a panaszos lakásán. A műszeres vizsgálat során megállapítottuk, hogy a szag nem gázszívárgásból ered. A vizsgálatot — nagyatádi kirendeltségvezetőnk ellenőrzése mellett — többször elvégezve gázszivárgást nem tapasztaltunk. Megállapítottuk azt is, hogy a gáz szagosításához használt anyag szagához közel álló szagú anyag — esetleg permetező vagy egyéb vegyszer — okozta az intenzív szaghatást. Az általunk használt gázszagosítót — amely mérgező hatású vegyszer — zárt hordóban, illetéktelen személyek elől elzártan tároljuk. A panaszbejelentésben tett közlés helyessége, miszerint "az anyag, amelyet kiöntötték hozzánk, a gáztelepről való« — nem állapítható meg. A bejelentéssel kapcsolatban a Nagyatádi Városi és Járási Rendőrkapitányság vizsgálatot indított, amely jelenleg is folyik. Sabján Ferencet tájékoztatjuk. Tisztelettel: Siendreij, JtbkáJij. a KOCAZ Kaposvári Üzemének vezetője Tisztelt Szerkesztőség! Két hete vásároltunk egy Orion UE 100 típusú konvertert. Mivel tájékozatlanok voltunk, nem tudtuk, hogy a működéséhez két. darab 3 voltos botelem is szükséges. A Gelka ugyan beszerelte volna — köszönet 'érte! —, de akkor kb. eg%hétig nem lett volna televíziónk. Megpróbáltuk mi beszerezni az elemeket, sajnos hiába kerestük Böhö- nyén és Marcaliban is. Most nem nézhetjük a tv 2. műsorát, pedig nagyon szeretnénk. Lehet, hogy Kaposváron lehet botelemet kapni, ezért kérem a boltvezetőket, ha módjukban áll, szíveskedjenek a részemre utánvéttel legalább két darabot küldeni. Nagyon megköszönném a segítségüket. Tisztelettel: TCo-róáth (Jómét8714 Teleki, Rákóczi u. 4. XXXI. évfolyam, 21. szám. Szombat. 1975. január 25. Brígádajándck Az év elejétől Darány helyett a barcsi Vörös Csillag Tsz-hez tartozik — egyesülés révén — a Csokonyavisontai Termelőszövetkezeti Gépjavító Társulás. A gépjavító szocialista brigádjai elhatározták, hogy mielőtt elbúcsúznak a községtől, készítenek egy olyan ajándékot, mely a darányiakat a jövőben is emlékezteti majd a szocialista* brigádokra. Elhatározásukat tett is követte. Terveztek két modern, tetszetős, a község képét is gazdagító autóbuszvárót, s azt Darányba szállították. A tervezői, kivitelezői társadalmi munka értéke 35 000 forint. A Béke, a Ságvári, a Kossuth, a Rákóczi és a Jedlik brigád valamennyi tagja nagyon sokat dolgozott a vállalás teljesítéséért. Hét üzem köt szerződést somogyi képzőművészekkel A megyei tanács kezdemé- I nyezésére jön létre az a szo- j cialista szerződéskötés, melynek célja túl vezet azon, hogy az üzemek ösztöndíjat adnak a somogyi képzőművészeknek. Alkotóink sok élményt nyeríthetnek a munkahelyeken, ez is volt az egyik céljá a kezdeményezésnek. Az üáemi képzőművészeti kiállítások szorgalmazására is jó módszernek bizonyulhat a szerződéskötés. Mivel először jön létre a kapcsolatteremtésnek ez a formája, azokról az üzemeltről emlékezünk meg, amelyek vál lalták az úttörő feladatot. Az EIVRT Kaposvár^ Elektroncsőgyára, a DÉLVIÉP, a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára, a Kaposvári Ruhagyár. a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat, a húskombinát megtalálta a módját a képzőművészek anyagi támogatásának. mivel fölismerték a kapcsolat lehetőségét a munkásművelődés fokozásában. Bár több üzemet sorolhatnánk most föl, hogy éltek a megyei tanács kezdeményezésével. Ha a hét üzemben sikerült »kigazdálkodni” a felajánlott ösztöndíjat, nyilván több helyen is megvan rá a lehetőség. Az úttörőké az érdem, példájuk később bizonyára követésre is talál.' Rekordárat ért el a primőr paradicsom Népszerű a CSÉtí Olcsóbb lett a tojás a kaposvári piacon Ha ríni ii diai intéző bizottság Kaposváron A Csoportos Élet- és Balesetbiztosítás — közismert nevén CSÉB — egyre népszerűbb Kaposváron. Mint az Állami Biztosító városi-járási fiókjánál elmondták, /1974-ben több mint háromezerrel növekedett a tagok száma, s elérte a 37 ouü-et. Egyre több azoknak a száma, akik a korszerűbb, magasabb szolgáltatást biztosító, havi 40 forintos tagságot válasszák. Ezek 21 469-en vannak, Kaposváron a CSÉB-nek harminchat intéző bizottsága tevékenykedik, s tavaly több mint 4000 tagot részesítettek segélyben. Jelentős a kórházi ápolás után* adott térítés is, ez november végéig 127 személynek 805 000 forint volt. Az ugyancsak november végéig, rokkantsági baleset címén kifizetett összeg 1,2 millió forint volt, ezt Ít3-an kapták. Személyi károkra a múlt évben 5 millió forintnál többet fizettek ki. A megyeszékhelyen lakó, bérből élők 74 százaléka rendelkezik CSÉB-tagsággal. A biztosító idei terveiben újak bevonása mellett az szerepel, hogy minél többen térjenek át az alacsonyabb szolgáltatásról a magasabb szolgáltatást biztosító, 40 forintos havi tagsági díj fizetésére. Dia- és kisfilmpályázat diákoknak Pénteken a szokásosnál nagyobb volt a felhozatal, amely nem a naptárhoz, hanem a ta- vaszias időjáráshoz igazodott. Nagyon sok baromfit kínáltak az őstermelők is. A sláger azonban mégsem a tyúk meg a csirke volt, hanem a primőr paradicsom. Igaz, hallottunk olyan véleményt, hogy a paradicsomárusnak "volt szí-' ve- száz forintot' kérni egy kilogrammért, mert eddig a 80 forintos ár jelentette a csúcsot. Primőr árunak számított a zöldpaprika is. Mind a paprikát, mind a paradicsomot az utolsó darabig megvásárolták. A pénteki piaci árak: tyúk 26—28, tejföl (literenként) 26, túró 22, tojás 1—1,30, sárgarépa 4—5, petrezselyem 7—9, vöröshagyma 4—6, zöldhagyma csomónként 2, retek csomónként 4, zöldpaprika darabonként 5,80, fejes káposzta 2,50— 3,20, kelkáposzta 4.50—6, karalábé 4, paradicsom 100, paraj, sóska 15—20, sampion gomba 56, jonatán és delicsesz Az idei védőoltások rendje Megjelent az egészségügyi miniszter utasítása a védőoltások idei rendjéről. A dif- téria, a szamárköhögés és a tetanusz elleni kombinált (di-per-te) védőoltás először háromhónapos korban, másodszor négy-, harmadszor, pedig öthónapos korban esedékes. A hasonló, di-per-te II. védőoltást hároméves korban adják. A kanyaró elleni védőoltásban — az új oltási rendnek megfelelően — a tízhónapos kisbabákat részesítik, míg a himlő elleni első védőoltást minden gyermek egyéves korában kapja meg. A gyermekbénulás elleni védőloltásról — a korábbi gyakorlattól eltérően — az idén nem adnak ki külön miniszteri utasítást. Erre az ol- tásra ez év novembere és a jövő év márciusa közötti időszakban három alkalommal, kampányszerűen kerül majd sor, amelyről a KÖJÁL-ok értesítik a gyermekek szüleit. A rendelkezés szerint az idényoltások keretében a be iskolázás előtti orvosi vizsgálat alkalmával (május—jú niusban), vagy szeptemberben részesítik di-per-te III védőoltásban az általános iskolába lépő gyermekeket és aí általános iskolák első osztályos tanulói közül azokat akik 1968. szeptember 1. és 1969. augusztus 31. között születtek. Diftéria és tetanusz elleni védőoltást októberben azok kapnak, akik 1963. szeptember 1. és. 1964. augusztus 31. között születtek. Április— májusban az 1962. szeptember 1. és a 1963. augusztus 31. között született gyemekeket részesítik himlő elleni újra- oltásban. A kötelezően előírt beg- oltást minden gyermek először a születésekor kapja I meg,’a későbbi bcg-oltások- | ról pedig a tüdőgondozók küldenek értesítést. Befejezték a balatonfüredi Jókai-emlékház tatarozását Befejezték a balatonfüredi Jqkai-emlékház külső-belső tatarozását. Az író születésének 150. évfordulója alkalmából a- Petőfi Irodalmi Múzeum és a Veszprém megyei Múzeumi Szervezet felújítja |a házbeli kiállítást is: a J( kai kéziratokat, -műveke -dokumentumokat, egyko: használati tárgyakat úgy rer dezik át, hogy azok teljeseb képei nyújtsanak az író mu: kásságáról. Az országos diáknapok részeként március 15. és 17. között dia- és kisfilmbemuta- tót rendeznek Pécsen. Ebből az alkalomból a tanulóifjúság számára pályázatot írtak ki, amelynek célja hazánk 30 éves szocialista fejlődésének és ifjúságunk mai életének bemutatása, továbbá a színes diá- zás és a kisíilmezés népszerűsítése a fiatalok körében. Az ünnepélyes megnyitó és eredményhirdetés március 15-én lesz. A legjobb eredményt elért szakmunkásképző intézet elnyeri a Munkaügyi Minisztérium szakoktatási főosztályának vándorserlegét, a legsikeresebb középiskola pedig a pécsi 500. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet által alapított Zrínyi-vándorserleget kaDja. A pályázaton minden középfokú iskolában tanuló diák részt vehet, személyenként öt 5x5 centiméteres, üveggel fedett diapozitívvel. A képek .egyikének kötelező a témája: szocialista vívmányaink, illetve ifjúságunk mai életének ábrázolása. A kisfilmpályázat« ra nyolc milliméteres fekete- fehér vagy színes filmek küld-’ hetők, akár egyéni, akár kollektív alkotások. Témáik: az iskola, illetve a tanulóifjúság élete, vagy az oktatást és a nevelést közvetlenül szolgáló történetek, epizódok. A kisfil- mek vetítési ideje legföljebb 15 perc lehet. A diapozitíveket és a kislilmeket március 1-ig kell eljuttatni a rendező 500.. számú Zrínyi Miklós Ipari Szakmunkásképző Intézet , címére: 7623 Pécs, Rét utca 41— 43. alma I. o. 6—10, II. o. 3—5, körte 12, héjas dió 13,15, mák 50 forint kilogrammonként. Épül a játékvár town Hollywoodi Harpagonok . Mindig egyedül mossa zokniját és trikóját, mert drágának tartja a mosodát. Filmforgatás alatt soha nem étkezik a filmgyár éttermében, mert véleménye szerint itt igen magasak az árak. Amikor ifjú felesége, Dyan Cannon gyermeket szült, nem volt hajlandó gyermeklányt fogadéi. Arra hivatkozott, hogy az alkalmazottak túlságosan magas fizetést kérnek. Gary Grant, az egyik legnagyobb hollywoodi filmcsil-' lag világszerte ismert a fösvénységéről. De nem ő az egyetlen, akit a film mekkájában hatalmába kerített a leggazdagabbak betegsége. Ava Gardner, amikor Hollywoodba lakott, minden reggel megszámolta a hűtőszekrényben a tojásokat, nem velt-e el valaki belőle az éjszaka folyamán. Ha egy barátja azzal a kérdéssel fordult Henry Fordhoz: engedje meg, hogy telefonáljon tőle, a dúsgazdag sztár mindig megkérte a telefonérme árát, Kirk Douglas mindannyiszor idegrohamot kap, amikor bármilyen csekély összegről csekket kell kiállítania. Greta Garbó is felsorakozik a hollywoodi Harpagonok mellé; nemrégiben fordult elő, hogy szemet vetett egy pár cipőre, amelyet azután mégsem vásárolt meg. Amikor az eladó megkérdezte, miért nem veszi meg a cipőt, így válaszolt: »Nem bírja a pénztárcám«. Johny Weismüller új szerepkörben A közel hetven éves Johny Weismüllert alkalmazta egy Las Vegas-i nagy szálloda és azzal a feladattal bízta meg, hogy a medencében úszkálva időről időre hallassa Tarzan vad üvöltését. A volt úszóbajnok, aki annak idején 19 filmet forgatott a dzsungel hőséről, kijelentette: »Ahogy elnézem a szálloda felnőtt vendégeit, néha az az érzésem, nem is szállodában, hanem szellemileg elmaradott gyermekek menhelyén dolgozom. Az - igazi gyermekeket megrémíti, amit csinálök«. „Az én pénzem" Joachim Ringelnatz szokás szerint adósságba keveredett. Képtelen ' volt tartozását megfizetni. — Mikor kapom meg végre a pénzemet? — för- medt rá a hitelezője. — Milyen megnyugtató — válaszolt Ringelnatz megkönnyebbült sóhajjal. — Már azt hittem, hogy az én pénzemre tart igényt. Saimg^7Mpfap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, La tinea Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-51?. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kapos vár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem örzünlc meg és nem küldünk vissza; Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. . Felelős vezető; Xarkaa úsia, igazgató. i