Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-25 / 21. szám
1975. I. 25. Zsőrtölődés — a magunk érdekében Ast hiszem, a- Kaposváron élők közül nem én vagyok az egyetlen, aki prüszköl a portól és zsebkendőjét szorítja az orrára, ha egy- egy kapu előtt díszelgő kukasor mellett elhalad. Azt hiszem, nemcsak az én kedélyemet rontja, ha családommal a gyönyörű cseri parkba, a töröcskei tóhoz vagy az erdőbe indulok kirándulni, s miután gyalogosok vagyunk, át kell vergődnünk a Széchenyi tértől a cseri parkig tartó, kedvlohasztó útszakaszon. Ezen a részen csakis összehúzott szemmel járhat az ember. A mellettünk elrobogó járművek olyan port kavarnak — s főleg az autóbuszok okádnak olyan füstöt —, hogy látni sem lehet. Ha hétvégeken jó levegőre Vágyunk, előtte kénytelenek vagyunk .a magunk napi por- és füstadagját már útközben beszívni. A Malom-árok kellemetlen látványáról, szagáról nem beszélek. Tudom, a városi tanács jelentős összegeket ölt a tisztításába. A megoldás mégsem megnyugtató. Tudom, hogy a betemetés gondolatával is- foglalkoznak. Várjuk a megoldást, és reméljük, több fát ezen a címen már nem kell kivágni. Kaposvár belterületén ha csak teheti az ember, elkerüli például az Április 4. utcát és a Kanizsai utcát. Valahogy mindig az az érzésem, hogy “csak ott takarítanak, »ahol a papok táncolnak«. Mert el kell ismerni, szép tiszta a Kossuth Lajos utca, a Lenin utca, a 48-as ifjúság útja és a Kossuth tér. De a Május 1. utcának már csak a közepét söprögetik, a végein csak elvétve észlelni a takarítás nyomát. Ezek alapján aki nem tudja, elképzelheti, milyen lehet a, donneri városrész vagy a külső területek tisztasága. A megyei népfrontelnökség legutóbbi ülésén az egyik felszólaló — uram bocsá’ — föltette a kérdést: mi lenne, ha nemcsak nyáron locsolnák az utaltat, hanem időnként őszszel, télen, tavasszal is. Jómagam is fültanúja lehettem egy sofőr jogos zsörtölődésé- riek, amikör nem győzte jobb- ra-balra kapkodni a kormányt, úgy csúszott a sáros úttesten a jármű. Ö is ugyanazt mondta, amit a népfornt- elnökségi tag: a gépkocsik behordják a városba, a jó útra is a sarat. Időnként pedig le kellene mosni azt is, vagy ha mossák, a jelek szerint sűríteni kellene ... A Ludas Matyi egyik kedvenc témája — nem alaptalanul —, hogy napjainkban milyen nagy a becsülete egy jó takarítónőnek. Jómagam is ismerek lelkiismeretes takarítókat, de a többségük, úgy végzi munkáját, mintha szívességet tenne. A munkahelyeken — de Lakóhelyünkön is — gyakran tanúi lehetünk étinek 'a jelenségnek. Ak ingatlankezelő vállalat lakást és fizetést ad a házfelügyelők- riék, de' közülük sokan inkább »hivatalt« csinálnak munkájukból, mintsem rendesen ellátnák feladataikat. A város szívében vannak olyan házak, ahonnét a szemetet nyitott lovas kocsival szállítják el reggelenként. Ha szél kerekedik, csak úgy hordja a hulladékot szerteszét ... Nem hiszem, hogy ne lehetne az öreg lovas kocsi helyett zárt — sokkal higié- nikusabb — szemetesautót rendszeresíteni. S ha már itt tartunk, hadd mondjam el — bár nem én találtam ki —, hogy ma már nem elég, ha a város határán túl ezekből a kocsikból kiszórják, összehordják a szemetet. Somogy megyében megoldatlan a hulladékok elhelyezése, illetve hasznosítása, pedig a településfejlesztési tervekben ezzel az el nem hanyagolható témával is komolyan kellene foglalkozni, a takarékossági szempontokról nem is szólva. Kaposvár nem nagy város, de a közlekedési zaj nagyvárosi. A mai ifjú titánok járművük bömböltetésével igyekeznek feltűnést kelteni. S minél fülsértőbb vijjogással »húzhatnak végig az utcákon«, annál elégedettebbek... Társadalmi föiajániáso- kat sorolhatunk — egymás után — fásításra, parkosításra. A közösségekben egyre nagyobb a felelősség környezetük óvásáért. Jó lenne, ha az egyének, az egyes emberek is sok apróságra fölfigyelnének! És rájönnének, hogy a csend Huzavona ’ is hozzátartozik az egészséges élethez. És nem rendszabályok, intézkedések, felelősök és ellenőrök tömegére Van Mese és valóság — a titokzatos dobozokról Ki folytatta a mesterséget VAN EGY ÜZLET a Berzsenyi utcában. Amikor belépek, mindig a nagyanyám meséi jutnak eszemoe. Apró emlékei: hogyan jártak vásárolni szüleivel. Milyen nagy érdeklődéssel nézte a titoKzatos dobozokat, fiókokat. Mit rejthetnek’vajon? Ez a bolt még ilyen. Nem ordibál a vevő szemébe mirtdeníeiól a színes csomagolású mütyürök sokasága. A portéka szigorú rendben sorakozik a neki kijelölt rekeszben, mint Andersen kedves meséjében az ólomkatonák. Takács István az egyetlen cipőkellék-kiskereskedő Somogybán. Minden vevőhöz van egy jó szava, mosolygós; a jó ég se találná ki róla, hogy már csak néhány évet számol a nyugdíjig. Amikor kérdem, mégis kicsit keserű lesz az arca: — Hagyjuk ezt a szakmát, uram. Ügyis csak a vége kandikál mindenhonnan. Ezt az üzletet én nyitottam, s már három unokám van, de le is verném a derekát annak, amelyik folytatni akarná. Én is kivárom az időt, hogy a nyugdíj meglegyen, aztán bezárom az egészet. Azt mondom, ha most negyvenéves lennék — az sem olyan fiatal már —, hát fognám, s átképezném magam valamire, és ezt itthagynám. Összegeket persze nem illik emlegetni, de megbizonyosodtam róla: Takács István nem az a kereskedő, aki kacsalábon forgó villát vesz majd. Egyébként — mint mondta — becsülettel is lehet »sok pénzt« összehozni. Azt sem hittem el, hogy egyből itthagyná az egészet. A szeretet tartja ebben a szakmában. Hiszen ő is nyithatna giccsba- zárt, ahol dől a pénz... — Régen három-négy susztert is bírt egy falu. Ma már négy falu tart el egyet. Az első háború előtt volt talán 250 cipész is Kaposváron. Ma, nem akarok hazudni talán 16. Mikör megtanultam ezt a szakmát, ismernem kellett a cipő minden csínját-bínját, [ hogy megfelelő bőrt és hoz- j závalót tudjak beszerezni. Akkor vették is. Most, ha végignézi a forgalmat, a cipészek alig visznek valamit. És év- : ről évre kevesebbet. Ahogy az i ő munkájuk sorvad, ennek a; kereskedésnek is megszámlál- : ják a napjait. Lassan szűk- i ségtelenné válik. Nézze... ré- | gén elképzelhetetlen volt. hogy fakanalat meg miegymást tartsanak egy cipőkellékbolt- j ban. Most kell ez a kiegészí- ; tés. Ráfizetésből még senki sem tudott megélni. A boltban a cipészek meg- j találják mindazt, ami egy láb- | beli elkészítéséhez szükséges, I Á cipőápoló szerek garmadája hemcsak a »szakmabelieket« várja. És a forgalom — mint j megtudtam — egyre, inkább j erre szorítkozik. Ki csináltat I ma cipőt? Még a foltozás csak- csak, de az sem ívéi fölfelé. Aki ügyes, három-négy évig ingyen koptathatja a flasztert. A jótállás sok mindenre vonatkozik ... A divat, hogy »csináltatott cipőm« van, tnég csak a . fővárosban hódit igazán. Persze a. lábtyűk orvosait azért még sokáig fölkeressük. Annyi azonban nincs, hogy gazdaságos legyen nekik bőrt eladni... — Az a néhány suszter, aki még van — folytatja egy vevő távozása után Pista bácsi —, azokat csak segíteni kell. Utánpótlás? Az nálunk nincs. Nehéz, nagyon nehéz lenne egy kicsit felvirágoztatni ; t ipart. Ahhoz jó felsőrészkészítők is kellenek. De ki tanítja őket? Régen is volt. aki csak jó női vagy csak jó férficipőt tudott csinálni. A felső- rászkészítés meg külön szakma volt. A talpalósuszter nem ismerte. Csak nagyon kevesen tudták mind a kettőt. Ha akadna, aki tanít, az sem volna elég. Ki megy ma tanulónak? A tanoncok között valaha a suszterinas előkelő helyét foglalt el. Büszkék voltak a cipőkészítők, bakancsosok, csizmadiák. Még a papucsgyártók is ... ? Ez ma már nem vonzó. Állandóan görnyedni, lemosha- tatlan kézzel szégyenkezni, három-négy napokat dolgozni egy-egy munkán ... nem kell a kutyának sem. Volt egy ismerősöm. Egyszer csak látom: nem cipős már. Elment sofőrnek. Kérdeztem miért? Azt mondja; Takács bácsi, ha megmondtam a lányoknak, hogy suszter vagyok, ott hagytak ... Ezért mondom magának, hagyjuk ezt a szakmát... Nem kell ma már a cipőcsináló, se a cipőesinálónak a kereskedő. Sokszor beszélgetek velük. El-eljárnak „ide. Szeretem ezeket az öregeket, szeretem a kereskedést is. mert megtanultam. A cipészmesterséget is, mert állandóan azzal voltam kapcsolatban. Ne bántsuk már! Ha panaszkodom azt mondják, miért siránkozom. Ha megírja a hibákat, csak veszekedés lenne. Az már rajtunk nem segít. Hagyjuk csendben elmúlni... Maguk már észre sem veszik, a jövő a fiataloké. Csak épp annyira megváltozott, hogy nem itt, nem ebben a boltban. Azt hiszem, Takács István tudja, hogy még hosszú ideig szükség ' lesz a suszterokra. Nem mindenki ügyeskedik a garanciával. A sok fájós lábú ember is inkább kétszer meggondolja. aiViíg vesz egy új cipőt. Csakhogy az állami kereskedelem nem tud berendezkedni olyan kis tételekre — mert tagadhatatlan, hogy egyre kevesebb kell ' —, a »maszeknak« pedig nem jö- védelmeznek már a bőrök, a soiccvasak, és a még ezerféle kellék. A KISOS7-ban azt hallottuk: büszkék Takács István munkájára. Egyedül csinálja a megyében. KI FOLYTATJA a mesterséget? Egy ötlet kellene ehhez az üzlethez. Ha nincs, hát maradnak a nagymama emlékezései, a kedves titkokat őrző rekeszekről. Persze lesz — úgy hiszem ... íférf' Vnásként a cipőink flekk nélkül maradnak. Luthár Péter Családi üzem „Még szépíteni, finomítani kell” Meghökkentő, hogy a Honvéd utca 21. szám alatti tízemeletes háznak van olyan lakója — azaz csak lesz —, aki már karácsony óta a kezében tartja a lakáskiutalást, cs máig sem költözött be új lakásába. Nem is fog, egészen addig, amíg a lift nem működik. Tartózkodása érthető: két gyerekkel mindennap tíz emeletet megmászni nem gyerekjáték. Ennél már csak az meglepőbb, hogy a lift jó. Mégsem indulhat, egészen addig, amíg minden lakó be nem költözik a házba. A magyarázat — félő, hogy a lakók túlterhelik bútoraikkal — bicegős. Érzik ezt az ingatlankezelő vállalatnál is, talán ezért titkolják és hallgatnak róla. Inkább útjukra küldik, egyik hivataltól a. másikig az érdeklődő lakókat. Eleinte még nekem is nehéz volt meggyőznöm a műszaki osztály vezetőjét, hogy a tízemeletes ház valóban hozzájuk tartozik. — Most már határozottan úgy rémlik — kezdett emlékezni —, hogy ez az a ház, amelynek a műszaki átvételét nem írtuk glá. Aztán valami megegyezés mégiscsak született. A beruházó átvette, a városi tanács beköltöztette a lakókat, így aztán az egész ránk maradt, mint szamárra a fül. Utánajártam, mert azért ez mégse járja, hogy egy tízemeletes házban december közepe óta nem jár a lift. A városi tanácson közölték velem, hogy lift nélkül át sem adhatták az épületei. A beruházó válasza tömör és csattanós. Kiküldtek velem egy szerelőt. És a lift simán, zökkenő nélkül röpített a tizedik emeletre. Sz. Sz. 700 forint az óvodáknak (Tudósítónktól.) — Halló! Városi népfront? Májer Józsefné vagyok, a kaposvári posta főkönyvelőségéről, a Teleky Blanka szocialista brigád vezetője. A közreműködésüket szeretném kérni. Az ősszel mi is igyekeztünk segíteni a mezőgazdaságnak, és, a kaposmérői tsz-, ben körülbelül négy hold répát szedtünk föl. Mi a bri- ; gádból tízen voltunk, meg a Radnóti Miklós ifjúsági brigád négy tagja. — Amikor elvállaltuk a munkát, úgy egyeztünk meg a tsz-szel, hogy nem kérünk ezért semmiféle térítést. Amikor megkaptuk tőlük a köszö- , nő levelet — s ez nagyon jólesett — elinlézettnek tekin- j tettük a dolgot. A napokban! mégis 822 forint érkezett cí-' műnkre a tsz-től. Brigádunk úgy döntött, hogy az összeg ránk eső arányos részét kiegészítjük 700 forintra, és fölajánljuk a városi óvodák építéséhez. Tetszik tudni, az ember ott segít, ahol tud. Kérdezem, hol fizethetünk. — Nagyon köszönniük a felajánlást. A befizetési csekket a városi tanácstól fogják megkapni. — A brigádról hallhatnánk valamit? — Tizenketten vagyunk: nyolc nő és négy férfi. Néhá- nyan nyugdíj előtt állunk, de van köztünk fiatal anyuka is, akinek a kisgyermeke most megy majd óvodába. Rá is gondoltunk, a felajánláskor... Köszönjük. szükség, hanem elsősorban törődésre, gondolkodásunk átformálására, magatartásunk megváltoztatására. Sokan a saját lakásukban már-már betegesen pedánsak, tisztaságmániákusok, az utcán mégis szemrebbenés nélkül eldobálják a cigarettásdobozt, gyufásdobozt, papírt s ki tudná felsorolni, még mi mindent. Pedig az utca is a miénk, hiszen mi járunk rajta. Érdemes tehát jobban vigyázni a tisztaságára, a levegőjére. És ha lehet, a csendjére Is. G. J. — A férjem túlságosan szereti a munkáját — így a feleség és munkatárs, Katona Istvánná. — A kaposvári Háziipari Szövetkezetben nem egy- szér elhangzott már: »az az ember a munka megszállotja.« Lányai azt mondták: »egyszer éltek, törődjetek már egy kicsit magatokkal is, ne csak mindig a munka«... Mikor erről beszélnek, Katona István rendszerint másra terelj a szót, vagy azt mondja: »nem kell azért eltúlozni«. Azt hiszem, csak nagyon kevesen értik meg az ő nagy munkaszeretetét, de annál többen irigylik érte ... Tanulnak az óvodások A Szántó Imre utca óvodájába járó gyermekek rendszeres foglalkozásokon készülnek föl az iskolába járásra. Matematikai és környezetismereti foglalkozásokat tartanak nekik a logikus gondolkodás fejlesztése céljából. Képünkön: A szám- lépcső kialakításával cs a síkmértani formák megkülönböztet lésével foglalkoznak az apróságok. Nagy a zúgás a Kecel-hégyi i kis műhelyben. Szalad a fűrész, villan a borotvaéles gya- lukés. — Most zöldségvágó deszkákat készítünk. A feleségem gyalulja, én fűrészelem. Az idén 24 ezer készül. Persze több is elkelne, de hát ketten nem tudunk többet, ha csak ... Állandóan új megoldásokon töri a fejét. Ahol nemrég még egy lyukat fúrt a gép, most egyszerre hármat csinál. Fele annyi idő alatt és fele fáradtsággal élesíti a szalagfűrészt a saját készítésű köszörű. Sorolhatnánk tovább is. Valamennjú gépét 'maga szerkesztette, s ha elromlik, maga javítja. — Darabbérben készülnek a zöldségvágó deszkák, törölközőtartók és ruhaszárítók. Ha azt akarom, hogy több legyen a bér, többet kell termelnem. Ez sarkall ésszerűbb megoldásokra, A beszélgetés sodrán kiderült, hogy Katona István elhallgatta az igazat. Ha milliói lennének is, újításokon törné a fejét. Kicsit jól is jön, hogy nincsen ilyen sok pénze, mert ez magyarázatul szolgál a »megszállottságra«. 1949-ben házasodtak össze. Ö kereskedőnek tanult, a felesége fodrásznak. Fúrással-faragással csak szabad idejében foglalkozott. Hamarosan megszületett Zsuzsi, aki alig féléves korában súlyosan megbetegedett. Kórházról korházra jártak. hogy megmentsék az életét. A szükség parancsára ekkor kellett pótkereseti lehető■? seggé alakítani a barkácsolást. Csak bizalmasan árulja el, hogy ekkoriban akartak belőle vezetőt csinálni. Nehezen értették meg, hogy ő a gépet soha nem cserélné föl egy íróasztallal, s hogy ő gondolkodni is csak munka közben tud ... Azután még két lányuk született. Ma mindhárman felnőttek mar. Bea a Kohó- és Fémipari Főiskolán tanul anyagmozgatási szakon, Ági gépírónő. Űk ikrek. Zsuzsa nemrég végzett a villamos-műszaki főiskolán. Az ő hazatérését sokszor alig várja az apja. Hiszen olyan sok a megvitatnivaló műszaki probléma, és Zsuzsa nagyon sokat tud segíteni. Rendszerint az ő számításai mutatják meg, valóban gazdaságos-e apjának cgy-egy új megoldása. A múltkor is ő adott tanácsot a porelszívó berendezés helyes beállításához ... A gyerekek felnőttek, egy éve lakásgondjuk is megoldódott. Az asszony nem egyszer mondja: csökkenteni kéne a tempót... De csak nagyon halkan mondja. Tudja, hogy a férje nem tudna másként élni. A kérdésre, hogy mikor voltak utoljára színházban. Kato- náné válaszol. — A Paraszt becsületet mutatta be a pécsi színház. Ez az opera lemezen is megvan, különösen a férjem és az Ágnes lányom szeretik a zenét... A férfi szívesen mesél a gépek történetéről. — Még szépíteni, finomítani kell, és nagyon jó lesz ... — Már mióta csak ezt hallom — szól közbe kicsit türelmetlenül az asszony. — Ha otthon mosni kezdek, tudom előre, melyik lesz az utolsó darab. Itt soha nincs vége. Ha elkészül az ezredik, el kell készíteni az ezeregyediket is ... — Néha összezörrenünk. Ilyenkor igyekszem minél előbb kibékülni. Nem tudnék boldogulni a feleségem nélkül. Ezt a munkát csak együtt lehet csinálni. Csak így szép __ K atonáné is tudja ezt. Hiszen egyedül ezért csinálja szívesen a munkát, amit nem szeret. Megérti, hogy férje számára belső szükséglet a munka. Ezért nem fárad el soha, és ezért irigylésre méltó. Bíró Ferenc