Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-25 / 21. szám
A POLITIKA ALAKÍTÓI A demokratikus centralizmus elvének alapvető fontosságú eleme, hogy a párttagok egyaránt részt vesznek a párt politikájának kialakításában és végrehajtásában. A kettő el nem választható, s még kevésbé állítható szembe egymással. Pártunktól mélységesen idegen az a felfogás, mely a mozgalom harcosaiban nem lát egyebet, mint a végrehajtás gépezetének »kerekeit«, »csavarjait“. Az MSZMP igényli tagjaitól a megvalósításban való közreműködést, a politika képviseletét, de ugyanúgy igényt tart véleményükre, elgondolásaikra, javaslataikra is. Ügy fogja fel, hogy a politikai vonal kialakítása, a határozatok, állásfoglalások kimunkálása nemcsak a vezető testületek ügye és dolga, hanem az egész pártié, az egész párttagságé. A politika alakításában való részvételnek többféle módja, formája van. Nem szűkíthető ez le csupán a közvetlen részvételre, hiszen a képviselet közvetett formái is csatornái a vélemények közvetítésének, a döntésre hivatott testületekhez való továbbításuknak. Ha a párttagok választott küldöttei a kommunisták véleményének ismeretében mérlegelik az eldöntésre kerülő kérdéseket, ezáltal szintén érvényre jut a párttagság kollektív akarata. A részvétel e közvetett módjának azonban feltétlenül ki kell egészülnie a közvetlen formákkal is. Lenin véleményét követjük e kérdésben, aki csaknem hét évtizeddel ezelőtt a következőket írta: »Elengedhetetlen, hogy a szervezet valamennyi tagja, amikor képviselőt választ, egyszersmind önállóan és külön-külön állást foglaljon az egész szervezetet érdeklő vitás kérdésekben. Demokratikusan szervezett pár-1 lók és egyesületek elvi megfontolásokból nem mondhatnak le arról, hogy ily módon kikérjék kivétel nélkül valamennyi párttag véleményét — legalább a legfontosabb esetekben.,« t Lenin ehhez azonnal hozzáteszi: “■... arra nincs mód. hogy minden politikai kérdést az összes párttag véleményének kikérésével döntsünk el; ez örökös, kimeriíő, meddő szavazásokra vezetne«, A legfontosabb kérdések eldöntésénél azonban, amelyek közvetlenül összefüggnek a tömegek tevékenységével, szükséges valamennyi párttag véleményéi kikérni. H italmon lévő, kormányzó párt esetében még fokozottabban igaz. hogy egyszerűen lehetetlen lenne minden elhatározás, döntés előtt általános vitát rendezni a párton belül. Ez megbénítaná a cselekvést, megakadályozná, hogy a párt gyorsan reagáljon a felmerült kérdésekre, és idejében megoldja azokat. Arra azonban mód van — és szükség is van rá —, hogy a politikai irányvonalat meghatározó állásfoglalások megszületése előtt / a párttagság egésze, valamennyi párttag kifejthesse nézeteit. Pártunkban, mint a marxista—leninista pártokban általában, a kongresszusok hivatottak a politika irányvonalának meghatározására. Ezért a párttagság egészét átfogó eszmecserékre is ebben az időszakban kerül sor. Az MSZMP-ben immár hagyománnyá vált, hogy kongresz- szus előtt a Központi Bizottság közzéteszi elgondolásait arról, milyen politikai vonal elfogadását ajánlja majd a párt legfőbb szervének. De nemcsak közzéteszi állásfoglalásának • irányelveit, hanem meg is szervezi az egész pártra kiterjedő eszmecserét ezekMindig van mire... Takarékos fiatalok Hatszázhetven harminc éven aluli dolgozójával a Nagyatádi Konzervgyárat a fiatalok üzemének nevezhetjük. Ha még egy számot y hozzáírunk statisztikánkhoz, akkor a takarékos fiatalok üzemének, 120 fiúnak és lánynak van ifjúsági takarékbetétje a gyárban. Néhányat közülük megkérdeztünk; érdemes-e takarékoskodni? — Rögtön az elején — 1970-ben — megkötöttem a szerződést. Az idén jár le. A havi százasokból összejött 7000 forint. Érdemes volt, ezt csak most érzem igazán, amikor mindennap közelebb kerülök a pénzhez. Valóra válthatom vágyaimat — azaz az egyik vágyamat a sok közül. Még nem tudom, hogy magnó lesz-e belőle — eredetileg azt terveztem —, vagy egy fényképezőgép. Talán inkább az utóbbi, időközben egyre kedvesebb hobbym lett a fotózás. Ezt mondta el Gergely Agnes, aki már közel állt a ' »nagy öszeghez«. Horváth Imre még hosszú ideig gyűjtöget, de nagy célja van: — Amikor aláírtam a szerződést, kocsira gondoltam. Most lakásra. Havi két pirosat teszek be. Van másik beié tköny vem is, ha lejár az ifjúsági, átvándorol majd ebbe. Két év múlva vehetem föl a pénzt, akkor talán lesz lakás is.' Ez a betét előnyt jelent a besorolásnál. Szalai Erzsébet szintén lakást szeretne, neki most jár le a betétje, de van másik is. Viszont még le sem járt az ifjúsági, újra várományosa lett az öt év utáni 7000 forintnak. — A gyár minden KISZalapszervezetnek adott egy betétet. Ezt az kapja meg, aki jó mozgalmi munkájával megérdemli. A taggyűlés nekem ítélte, addig az enyém, amíg jól dolgozom. Ahogy megkaptam, úgy el is vehetik. Remélem — no nem elsősorban a pénzért — kitartó leszek. Peti Ferencné kismama, két év múlva kapja meg a pénzt, amelyet gyűjtött. — Jó lenne, ha nemcsak azok kapnának előnyt a lakásvásárlásnál, akiknek épp akkor jár le a betétjük. Nekem már javában megvolt, amikor lakást kaptunk, de az ifjúsági betét bizony nem jelentett semmit. Csak úgy sikerült beköltöznünk, hogy a »beugrónál« többet fizettünk be. Persze a 7000 forint így is jól jön. A gyerekre lehet költeni, és talán két év múlva már a másodikra is. Néhány vélemény. Miért is takarékoskodnak a nagyatádi fiatalok? És hogy ilyen sokan, az annak is köszönhető, hogy a gyár egyszerűen megoldja a pénz befizetését. Nem kell postára szaladgálni, csekket írni: levonják a fizetésből és átutalják az OTP-nek. Egyszerűsítették az adminisztrációt, jó szervezőik vannak. , — Amikor az utolsó szerződéseket csináltuk, még csak az egyik üzemben voltunk, de a többiből már jöttek, nem is kellett elmozdulnunk. Népszerű nálunk a takarékosság, nemcsak az ifjúsági betét, azelőtt is legtöbbünknek volt betétkönyve. Meg versenyzőnk is egymással; ha te is gyűjtesz, hát én is! Kevesen verik el a pénzüket. Persze így sem nagyon könnyű, mindig van mire költeni... L. P. t ről a tézisekről: Gondoskodik 1 annak feltételeiről, hogy — a lenini követelményeknek megfelelően — kivétel nélkül valamennyi párttag alaposan megismerkedhessen az irányelvekkel, és pártszervezete fórumán kifejezésre jfittathassa véleményét. Pártunk vezetősége a pártdemokráciából adódó kötelezettségének tekinti az eszmecsere feltételeinek, az érdemi vita lehetőségének biztosítását. Nem formális vélemény- cserét kíván ezúttal sem. hanem olyan vitát, amely gazdagítja az állásfoglalás tervezetét, nem zárva ki a módosulás, változtatás lehetőségét sem. A mostani időszak tehát kiemelkedő jelentőségű a párttagságnak a politika alakításában való részvétele szempontjából. Ám ez a részvétel — ha nem is ilyen módon — voltaképpen érvényedül a pártélet hétköznapjaiban is. Érvényesül az országos politikában, a központi döntésekben is. hiszen jól kiépített csatornákon áramlik rendszeresen a kommunisták véleménye a vezető pártszervekhez, amelypk ezt nagy figyelemmel kísérik és hasznosítják. Érvényesül abban, hogy a választott pártszervek döntéseikben és az azokat megelőző vitákban figyelembe veszik a párttagok álláspontját, gyakran előzetesen tanácskoznak is a kommunisták kisebb-nagyobb csoportjaival, esetleg tudományos-szociológiai módszerekkel fölmérik és elemzik véleményüket. De érvényesül, mégpedig közvetlenül az országos politika helyi alkalmazását célzó elhatározásokban, hiszen ezeket jórészt maguk a párttagok hozzák pártszervezetük taggyűlésein. S ez sem lebecsülhető formája a részvételnek, hiszen a politikát nemcsak a központi szervek alakítják, nemcsak országos horderejű határozatokban ölt testet, hanem a helyi tevékenységnek irányt szabó döntések is részét alkojták. párttagság tehát — közvetve és közvetlenül is — alakítója a párt politikájának a hétköznapokon is. De még inkább ilyenkor, kongresszus előtt, amikor a párt irányvonaláról, politikájának alapvető vonásairól fejti ki felelősségteljes véleményét. Gy. L. Magyar találmány sorozatgyártásban A Beton- és Vasbetonipari Művek csepeli gyárában sorozatban gyártják már a BKVval közösen kifejlesztett iemezaljakat. A hat méter hosszú és 2.20 méter széles előre gyártott panelek tartósak. A javítási munka is lényegesen rövitlebb a hagyományos mód- szerűnél. Az idén a vállalat csaknem 20 kin hosszúságúnak megfelelő elemet fog gyártani. A találmány iránt igen nagy az érdeklődés külföldön is. Miért nem valósult meg egy kitűnő terv? A GŐZgomoly foszlik szét a cukorgyárban, a bepárlóállo- más környékén. A hatalmas udvaron nehéz, párás a levegő. A kazánokban tombolva porlik el a fűtőolaj, s tüze tonnaszám kelti életre és indítja útnak a vastag csövekben a gőzt. Ez a forrón go- molygó, szürkés fehér anyag a gyár munkájának nélkülözhetetlen része. Mint a testet az erek, úgy hálózza be a gyárat a gőzvezeték. Gőzt használnak a cukorgyártáshoz, ez szárítja a répaszeleteket, és fejleszti a villamosenergiát. Gőz nélkül egyik percről a másikra leállna a gyár. Aligha kell hát bizonygatnunk, hogy milyen fontos szerepet tölt be a gyárban a hőenergia. i A hatvanas évek végén pedig éppen az energiaellátás okozott legnagyobb főfájást a gyáriaknak. A kazánok elavultak, öregek voltak, s igen alacsony, 45 százalékos hatásfokon dolgoztak. Az állandó energiaellátás így igen megdrágult, ráadásul sosem al- hattak nyugodtan: nem tudták, hogy a vén berendezés mikor mondja fel a szolgálatot. Évről évre kevesebb ember akadt, aki vállalkozott arra, hogy néhány hónapig lapátolja a szenet. A gyár tehát »lépéskényszerbe« került, sürgősen modernizálni kellet’ energiafejlesztő bázisát. Üj olajtüzelésű kazánokat építettek be, ezzel ugrásszerűen megjavult az energiatermelés hatásfoka, egyben lényegesen olcsóbbá is vált. Amíg 1966-ban az egy mázsa répa feldolgozására jutó tüzelőanyag-költség 8.50 forint volt. tavaly már csak 4 forint 50 fillér. Ha a kampány alatt feldolgozott 25 ezer vagon répát számítjuk, akkor a korszerűsítés kereken 10 millió forint üzemanyagköltség megtakarítását jelenti. S a gazdaságosság is lényegesen javult: a régi kazánok helyén működő újak hatásfoka már 75—80 százalék körül van. Az Több lesz a hely a kempingekben árra készül a Siotour Nyi Szerződést kötöttek a szocialista utazási irodák A Balaton népszerűsége évről évre nő. Nemcsak a nyár ad feladatot a Siptournak, hanem a tél is. A jó előkészítés folyamatos munkát kíván. Dr. Fodor Jánostól, a Siotour igazgatójától erről érdeklődtünk. — Honnan várják a legtöbb külföldi vendéget? < — Legnagyobb érdeklődés az NDK-ból és az NSZK-ból nyilvánul meg. Már valameny- nyi szocialista ország utazási irodájával megkötöttük az 1975. évi szerződéseket. — Milyen forgalomra számítanak? — Ezt mai még nehéz megjósolni. Részben azért, mert az európai gazdasági helyzet nem a legkedvezőbb, s az idegenforgalom mindent meg- érez. Azt látjuk, hogy az érdeklődés nem csökkent a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva, bár az egyéni érkezésekről nincs előjegyzésünk, csupán a csoportokról. Bizonytalanságot tapasztalunk, mert az egyes országok különböző belső intézkedéseket hoztak. — Az elmúlt években zsúfoltak voltak a kempingek. Milyen intézkedéseket tesznek ennek megszüntetésére? — Szezonkezdésre befejeződik a szemesi Vadvirág kemping bővítése, s ez plusz 1200 személy üdülését teszi lehetővé. A Lidó kempingben is kétszázzal többen nyaralhatnak majd, mint tavaly. A megyei tanáccsal és KlSZ-bizottság- gal tárgyalunk, hogy a fo- nyódligeti ifjúsági tábor egy részében is fogadhassunk kempingezőket, összesen 2000- rel többen kempingezhetnek majd. A növekvő forgalom miatt azonban még ez sem elegendő. — Hogyan javítják az ellátást? — Korszerűsítjük a bogiári Sellő kempinget. Elsősorban az egészségügyi berendezéseket újítjuk fel, a csatorna- hálózatot bekötöttük. A másodosztályú kempingből első osztályú lesz. A szemesi Lidó kemping mosdórészét teljes egészében felújítjuk. A béla- telepi kemping fő forgalmi útját átépítjük, hogy teljesen portalan legyen. A tábor strandján most készülnek az egészségügyi berendezések, azonkívül büfé, kölcsönző lesz. Szemesen bisztró és csemegeüzlet épül. — Milyen új szolgáltatásokra számíthatunk? — Utazási iroda nyílik a szemesi Vadvirág vakációs falu halárán. Ez mindenben a vendégek rendelkezésére áll, a repülőjegyek megszerzésétől egészen a kirándulások szervezéséig. Ugyanott építünk 12 luxus kivitelű nyaralóházat, valamint kikötőt is. Az Európa szálló szomszédságában tízmilliós költséggel üdülőhelyi klubot létesítünk. Persze ez még csak a tervezés szakaszában tart, 1977-ben szándékozunk megnyitni. Szántód- pusztán műemléki helyreállítás folyik. Jövőre a nagyközönség számára kiállításokat nyitunk. Addigra megépülnek a vendéglátóhelyek is. Szeretnénk, ha ez a műemléktelep idegenforgalmi és művelődési központtá fejlődne. — Hogyan készülődnek alkalmazottaik a nyárra? — A kempingek, utazási irodák vezetői, a menetjegykiadók két nyelvtanfolyamon tanulnak, és szakmai továbbképzéslük is folyamatos. — Nemcsak a balatoni vendégek ellátása feladatunk, hanem Somogy lakosságának utaztatása is. Milyen elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatban? — Erre a szezonra a Volánnál tíz különjáratú autóbuszt szeretnénk lekötni. Elkészítettük a szocialista országokba irányuló túraterveket. Ezeket elsősorban csoportoknak ajánljuk, de egyéni igények kielégítésével is foglalkozunk. A szállásról, étkezésről a kért helyeken előre gondoskodunk. A Bulgáriába utazók nálunk megvásárolhatják a benzinjegyet, ez csökkenti a nyaralás költségeit. Ha már a pénznél tartunk, elmondhatom, hogy utazási irodáinkban február 1-től a szocialista országok valutáin kívül a nyugati országok valutáit is beválthatják. G. J. idén újabb kazáncserét hajtanak végre, mellyel a kazántelep hatásfoka 85 százalék fölé emelkedik. A kazánok cseréjének időszakában fogalmazódott meg egy igen jó ötlet a környező üzemek műszaki kollektívájának fejében: Az elképzelés szerint a cukorgyár egy óránként 200 tynr.a gőzt termelő kazánt épített volna, melynek fölösleges gőzét a Budapesti Finommechanikai Vállalat gyárához, a Patyolathoz, a Monosmagyaróvári Mező- gazdasági Gépgyártó Vállalathoz1 és a leendő tejgyár üzemeihez vezetik. A gőzkooperációhoz csak annyi kellett volna, hogy a cukorgyártól megfelelő vezeték épüljön az említett vállalatokhoz* Sőt. a távlati fejlesztéseket figyelembe véve jutott volna elegendő gőz a kisgá- ti városrész később felépülő emeletes házainak is. A különböző számítások szerint a vállalatoknak egyébként másfél millióba kerül egy tonna gőzfejlesztő kapacitás kiépítése. Ha a kooperáció megvalósul, akkor az egész csak félmillióba került volna nekik. Népgazdasági szinten pedig ötvenmilliós megtakarításról beszéltek. Miért épüljön akkor sok kicsi kémény, ha/ egy nagy kifizetődőbb lenne? — így tették íöl a kérdést, s ezzel mindenki egyetértett. A terv azonban csak terv maradt. Hogy miért? Pontosan nem lehet tudni. Nehézkes lett volna a közös döntés meghozatalának a mechanizmusa? Vagy túlságosan előtérbe kerültek a személyes és a kicsinyes vállalati érdekek? Avagy mégsem felelt volna meg ez a terv az egyes vállalatok sajátos igényeinek? Nehéz ma már ezt eldönteni. A jó terv elvetélt ötlet maradt. így azután a cukorgyár a kazánrekonstrukció idei szakaszában most egy 70 tonnás gőzfejlesztő berendezést rendelt, ezzel az év végére ösz- szesen 96 tonnás kapacitásuk lesz. — Ha befejezzük a rekonstrukciót — hallom dr. Tisza- vári Ottó főmérnöktől és Vaja Tibor főenergetikustól, beszélgetőpartnereimtől — teljesen önellátó lesz a villamosener- gia-ellátásunk. Ha a nálunk termelt gőz fejleszti az áramot, az nekünk lényegesen olcsóbb, mert mi az úgynevezett »hulladék energiát« is hasznosítani tudjuk. A cukorgyárban nagy fába vágták a fejszéjüket: a következő évektől évi 300 vagon cukrit akarnak gyártani. Az előkészületek már most folynak: egyik részeként valósul meg az energiabázis korszerűsítése is. Cs. T. Somogyi Néplapl 3