Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-19 / 16. szám

■g z új embernek nem járt (|9 volna még a megtisz- P* telő Kuka Nagy név. Semmiért osztogatni a térd- szalag rendet, ki hallott Ilyent? Amikor Szajkó elv­társ közénk lökte a fickót, az az összezárt fogsora közül le­helte a nevét szégyenlősen: a szó, mint bűntudatos kutya a kerítés résén, úgy sompoly- gott közénk. Nem is értettük. Vagány Nagy az új embert rögtön elkeresztelte Kuká­nak is, Nagynak is. Mit lehet erről a brigádnaplóba írni: »•Már megint a nyakunkba sóztak valakit!-“ Silapos Nagynak nem tet­szett az ürge. Zsebre gyűrte az újságját, és a 00-lak felé gyentetett. Kétlem, hogy mű­velődni ment. Nem csíptük az újságíróikat, amióta a megyei lap munkatársa már a cikk címével is kiröhögtetett ben­nünket VASBRIGÁD. Ele­fántbetűkkel. Vasemberek, de az érzéseik nemesfémek. Ló­betűkkel. Miért nem mind­járt biliacél krapekok? Cso­da, hogy Vagány Nagy több kötetnyit káromkodott? Güzü kis firkász volt, a tü­deje viszont, mint a dunyha­ciha. Ha így fel tudta fújni, hogy pénzt 'küldtünk annak a feketepéternek, akinek a ve­séjével csereberefogadomat játszottak a dokik! Az ötödik korsó után már császármet­szés nélkül jönnek világra az ilyen elhatározások. Ágyesz- bugyesz! Silapos Nagyot a cikk után Tetűfailván, Bolháson, mittu- daménhol — ahonnan ide in­gázik — úgy felhúzták a hely­béli pógárok, ahogy vagány Nagy Homung Mari szok­nyáját az irodán. Egy zsák önérzet volt az öreg. Ilyen­kor szokta azt a diagnózist adni dr. Vasgyúró Nagy, a brigadéros: »-Bepöccent a vén Siiapos.« Ok ketten találták fel a telepen a brigád nevű spanyolviaszt. Pedig aznap csak pálinkát ittak. Azt is mértékkel, nyeletenként. (Egy hitelesített nyelet: két és fél deci.) Még mielőtt vad cirkulá- íásba kezdett volna bennük az Idesanyám te jó asszon’ kezdetű nóta rejtett önvádja, Vasgyúró Nagy brigádvezetó szózatot intézett hozzánk: »•Ünnepélyesen deklamáro- zom, hogy a Nagyok brigád- aja ezennel az ő kezdetét vet- "te. Én is Nagy, silapos is. Et­től a minutumtól Tóth Laci meg Kovácsik is!“ Hát így lettem Naggyá Va­gány Tóthital együtt. Kupi volt a fejünkben a paraszt- whiskytől. Silapos a Samuka pofájába is löttyintett egy po­hárral. A Samuka egy része­ges markológép volt világéle­tében. Álmomban egyszer ap­ró katonákat harapott vas­fogaival a patyolat alsómból. Az üvöltésemre fölébredtem. Ittunk derekasan. És akkor a csöndes danolgatás hegyibe: »Karpedijem!« T uti, hogy Szajkó elv­társ bratyiviszonyban van Gábriel arkan­gyallal. Különben hogyan koppinthatta volna le ilyen élethűen a lángpallosút? Még vagány Nagy mázsás pofonok­kal teli keze is lepkeszámy- ként rebbent a telepvezetői hangra. (A karpedijemen kí­vül csak a hagymásrántotta szokta meghajszolni a 00-lak- ig) — Karpedijem, kolega! Használjá kik a percet mun­kára, a kutyaúristenit! A zug- piálást pedig fejezzék be, amíg finom vagyok! Száraz kortyot nyeltünk. De silapos Nagy nem a far­zsebében hordta a bátorsá­gát. (Farzsebet nem is szok­tak cejgnadrágra varrni.) — A brigádala^ulás torát üljük, telepvezető kar társ úr... Végre szabadra váltott a közlekedési lámpa! Szajkó fe­jében talán már kopogott Homung Mari írógépe: »Te­lepünkön — személyes odaha- tásom eredményeként — meg- aljkült az első új típusú bri­gád.“ É<pek akusztikája van odafönt! — Ez... egészen karpedi­jem! Gratulálok! Három Edisonba sem szo­rult annyi találékonyság, mint silaposba. Engem meg­tettek naplóvezetőnek. — Te úgyis szeretsz fantá­ziáink Szemem van arra, hogy for­mákat, figurákat lássak az egymásra hányt rozsdás vas­ban. Polipot, kerékcsendéle­tet, hétfejű sárkányt. Vagány Nagy a papírhulla­dék aljáról papondekli táb- lájú füzetet guberált. Vigyo- rától — hogy kibabrálhat ve­lem — mintha göndör haja is szikrázott volna, összehívtam magam a 00-lákba, és rövid tanácskozás után lekörmöltem az első lapra: »Megalakult a Hó-rukk brigád.“ Ágyeszbu- gyesz! — Tűrhetős munka! — lek­torálta Silapos Nagy; Ilyen mondatbogáncsok ragadtak bele Tetűfalván, Bolháson, klasszikusokra pirító válasz­tókosságával: »A szakvas olyan hibátlan, mint a szűz­lány. De még a haszonvasból is príma perpetuum mobile lehet a barkácsbajnok kezé­ben. . Ez az alja meg hadd menjen a sajthuszároknak!« Svájci cégnek szállítottuk az ócskavasat. V áratlanul — mintha egy bronzszobor rúgott volna farba bennün­ket — a sajthuszárok azt kí­vánták, hogy a leprás vasat mázsásnál nagyobb darabok­ban ne küldjük, legföljebb re­Silapos morgott »mijazisten- neknemkezd j ük“-öt. Neki nem tetszett az új ember. Akkoriban gyakran hoz­tak ekéket az ócskavastelep­re. — Régen éke, most brekeke! — indigózta az egyik, zavart nevetésű atyafit Silapos. — Régen eke, most brekeke! Kuka Nagy pintesüvegnyit turházott a fényes vasra. Sis- tergett a vas, mintha sav ér­te volna. Mitől fekete a szó­spóroló belseje? — Mo$t már bagóért is ad­ják, mert hisznek a téeszcsé­ben — mondta vasgyúró fő­okos. — A szervezés idején próbáltátok volna elvenni tőlük az ekét! A gatyátokba állították volna a vasvellát. Banánérlelő kilímája volt a telepnek. Vasgyúró meg én, Pepikével, Samuka markoló­gép-feleségével akkurátus bá­lákat gyúrattunk a papírhul­ladékból. Leskó László Ml ÖTEN. NAGYOK mittudoménhol. Az idő szé­pen kikalapálta az arcát. Az­nap, amikor Vagány Nagy Egyetlen indulóként megnyer­te a rozsdás velocipédek Grand Prix-jét, Vasgyúró Fő­nök duruzsolt valamit Sila- posról. — Megpilácsoltátok tik is azt a képet? S ilapos repülőszámy fü­lű unokájának képére célzott. Vili, hogy az öreg nekünk is megmutatta! — Az a kiskrapek nem az unokája! Hőm? — Amikor Bolháson meg­alakult a téeszcsé, Silapos'a földjét, mezei jószágát be­csapta a közösbe. Itya berek, nádak, erek! Itt vállalt mun­kát a telepen. A fia dühében fölgyújtotta a szövetkezet is­tállóját. Ott égett az öreg lo­va is... Mese, meskete á Iá vasgyú­ró Nagy. Jójoakát, gyerekek! — Silapos az őrsig verte a fiát. A bíróságon ráhúzták a vizeslepedőt a srácra; példát kellett stafírungozni a közös ellen horgadóknak. A legény friss húsfélesége meg ott ma­radt szólóban. Az öreg maga intézte el neki a válást, ő is adta férjhez. A szélfogó fülű kiskrapek tehát a második házasságából csöppent közéjük! Az öreg meg unokájaként csucsujgat- ja. Egy légy mászott fölfelé a bordáim létráján, azt tanul­mányoztam. Le a tökfödővei az öreg előtt! (Különben én lököm le.) Takarékra állított kedvű napok taposták egymás sar­kát. Robiztunk. Aki nem dü­hös, az hazudja a melót! Va­gány Nagy rosszindulatú da­ganatként terpeszkedett Sa­muka agyközpontjában. Egy- egy mozdulatára a markoló­gép engedelmesen csattan- totta fogai közé a hulladék­vasat. A haszonvas értékte- lenebbjével teltek a vagonok. Ki voltam okítva Vasgyúró turjeggyel. Ágyeszbugyesz! Csapkodott a karpedijem kö­rülöttünk. Hiába. Akkor aztán litániás hangon csobogott, mint a \»Könyörögj érettünk!« — A brigád becsületéről van szó, emberek! Ezt a mun­kát nem bízhatom másra. Számíthatok magukra, ugye? Vasgyúró Nagy félórára a telepvezető árnyékává vált. Amikor újra testet öltött kö­zöttünk, ő is ezt mondta: »A brigád böcsületéről van szó!« Az újjaival mintha pénzt szá­molt volna. Tíz perc múlva már nyírtuk a vasat. Nem ol­lóval, persze... — Hoztam egy acélmarkú vasembert a nemesfém-lelkű brigádnak. Karpedijem! Semmi hölgyválasz részünk­ről. Mert vasgyúró profesz- szor megkérdezte tőlünk: — Tudjátok, mi az a for­dított arányosság? Összetévesztett bennünket az Ifjú Matematikusok Olim- piászának zsűrijével. — Két kézzel több, egy rész dohánnyal kevesebb. Akkor mégis csak mi va­gyunk a zsűri! Vagány Nagy, a négyzetreemelési tanszék vezetője szimatolni kezdett: »Büdös van.« Silapos köb- gyokvonó docens bólogatott: »Ég a kezünkben a munka.“ Tettünk rá még egy lapát­tal. Az ipse csak szuszakoló- dott, aztán másnapra fölszí­vódott. A második meg a harmadik is. Csak Kuka Nagy dolgozott úgy, mint a meszes. Mikor ereszt ez le? A többiek is elkapták tőle a szájreke- dést. Ragadós az ilyesmi, mint Hornung Mari a könyvelés­ből. Ágyeszbugyesz! Másnap Kuka Nagy volt az első a gyülekezőhelyen. — Veled csak fél egyig le­het beszélni — mondta neki Vagány. — ?! —Egyre hülyébb leszel! A röhej úgy mosta közénk, ahogy a hullámok az iszapot a szikla repedéseibe. Egyedül Égszakadás, földindulás! Rohantunk vasgyúróval a hangforrás irányába. A va­gonoldal törött szárnyként csüngött. Valamelyik vasutas marci elfelejtette biztosítani. A vas — akár Jerikó falai — leomolva, Silapos alatta. Ku­ka Nagy vinnyogva rángatta az öregről a kemény szemfe­delet. — Jól van, apám? Viccelt velünk a fülünk! — Türhetősen, fiam... Az istállógyújtogató fickó! Ki söpri össze a leesett álkap­cákat? — A kép címe, tisztelt nagyérdemű: »A tékozló fiú az ő atyja kebelén, avagy a rossz elnyeri méltó jutalmát!« — Vagány Nagy kászálódott lefelé Samukéról. Az öreg Silapos olyan volt, mintha kék foltokat varrtak volna szattyánforma bőrére. Különben kutyabaja! Vas­gyúró a műszak végén hoz­ta a két pirost, per kopoltyú. A zuhany — nagy pók — finom fonalakkal há­lózott be bennünket. Törülközés közben háttal áll­tam annak a falrepedésnek, melyeken át Hornung Mari szokta ellenőrizni, nem kap- tunk-e aranyeret az emelge- tésben.-— Kölyök Nagy! Olvasd fel a mai krónikát! Betűztem: »Ma nem tör­tént semmi.« Nem újráztak meg. Vagány Nagy krákogott. Szólalj meg, Bálám állata! — Ez yalahogy nem pász- szent. Meztelenül semmi sem mu­tatta benne a stílus tudorát. Egész regényt akar? — Mit szólsz ehhez, kö­lyök? »Ma meló után bedob­tunk két krigli világost?« Így már ágyeszbugyesz, ba­rátkám! A második korsó után Kuka Nagy javasolta, hogy a plusz pirosokat adjuk fel a várvégi szociális otthon címére. Vagány Nagy ugrat­ta: — Protekciót akarsz szerez­ni, ne is tagadd! Érzéssel belekezdtünk: »Szép asszonnak kurizá- lok...« Rajzok Barcsay Jenő Kossuth-díjas festőművész »Em­ber és darpéria« című könyvéből. Kelemen Lajos Emlék mindazoknak Emlék mindazoknak, akik lépcsők bordáin, súlytalan ajtók forgásában . hitték magukat igaznak, éltek, ahogy diktálta a szenvedély — s mi maradt? Az emlék kopasz lapálya. Játéklovak súlyos csontjai: szöges deszkák, pattogzó festéknyomok, a hazugság kék-piros, lapuló szelvényei. A falakba épülnek szívósan. Korok válságos hősei — úsznak az áradásban, még mindegyik tutajt remél, hullámokon bukfencező mentőövet — feláll s újrakezdi. Miért? Kétséges a kenet! S az anyag fogyó — nem így örök. Köve a pusztítónak — szédített apostol — téged is ledarál. Fekete hold néz veled farkasszemet, s hordalékán a folyamoknak nagybetűs cédula áll: árulás, árulás! Üi könyvekről — röviden Klasszikusok és kortársak művei A Kossuth Könyvkiadó új­donságai között találjuk a Marx és Engels összes művei sorában megjelent 32. köte­tet. A sok érdekes dokumen­tumot tartalmazó kötet Kari Marx és Friedrich Engels 1868—1870 közötti levelezé­sét tartalmazza. Az Európa Könyvkiadónál látott napvilágot a nálunk is népszerű idősebb _ Dumas négykötetes regénye, az Egy orvos feljegyzései. Megjelent Mihail Lermontov válogatott műveinek kötete, amelyet Pór Judit állított össze és lá­tott el jegyzetekkel. Ugyan­csak most került a könyves­boltokba a Modern Könyvtár egyik új kötete, Barbara Frischmuth A zárda című kisregénye. Flenryk Ibsen Nóra című drámája, vala­mint Antonisz Szamarakisz regénye, A hiba. | A kerületi lakásgazdálko­dási osztály vezetője bekap­csolta a B. 212-ős gépet, és a következő pillanatban ki- \ adta az utasítást: — Az új ügyfél most for­dult be a sarkon. A kompu­ter szerint négyszobás villa­lakást akar... Szegheő! Ma­ga veszi munkába, Kovács segíthet neki... Már hóna­pok óta nem tudtunk lakást kiadni, meg kell fogni az ip­sét. Az ügyfél megérkezett. Szegheő puha karosszékbe ültette és megkérdezte: — Valami italt? Whisky, konyak, tokaji? — Calvados nincs? A má­sik kerületben azzal kínál­tak nagyon finom volt... Sajnos, a villa kertjében nem volt csörgedező patak, nem vettem ki. — Calvadosunk nincs, de van egy remek, új villánk patakkal... — Az jó lesz. De én na­gyon szeretem a romantikát, és a pataknak csak akkor tudok örülni, ha esténként békák kuruttyolnak benne — Vannak békák? Palásti László tyéqpe eqy lakásigénytől — Méghozzá varangyosak! — vette át Kovács a szót. — Nagyszerű! És ha még őzikék is sétálnának a kert­ben, akkor biztosan kiven­ném a villát. — Őzikék? — csodálkozott Szegheő, de Kovács oldalba lökte, és gyorsan megszólalt: — Két őzikét garantálha­tunk ... Előnyös szerződé­sünk van az állatkerttel, és két napon belül szállítják. — Remek! A villa melyik utcában van? — Csodás helyen. Az Or­chidea utcában. v — Melyik végében? — A Rododendron utca sarkán. — Az baj. A közelben autóbusz-végállomás van. Nagy ott a zaj... A vezető igyekezett meg­menteni a lakáskiadás ügyét, és megnyugtatóan mondta: — El ne legyen akadály! Áthelyeztetjük az autóbusz végállomását. — Akkor minden rendben van. Még valamit, de ez már nem feltétele ... Szeretném, ha csalogány vagy fülemüle énekelne a kertben. Lehet pacsirta is. — Nem garantáljuk, de igyekezni fogunk. — De mondja csak: nincs a szomszédban zongorista? — Dehogy van, kérem! — Kár! Nagyon örültem volna, ha esténként áthallat­szana egy Chopin- vagy Csajkovszkij-melódia. — A szomszéd villa is ki­adó, igaz, patak ilélkül, de oda szerzünk egy zongora­művész bérlőt. Rendben? ... Akkor megköthetnénk a szerződést? Itt a villa fény­képe. — Nem kell úgy sietni! Ragaszkodom hozzá, hogy a kertajtótól a villa kapujáig piros szörnyeket terítsenek föl. — Sajnos, lehetetlen. — Nem tudnak piros sző­nyeget szerezni!? — Hogyne tudnánk! De a kertben csöveket fektettek le és az árok még nincs be­fedve. — Fedjék be! — Nem lehet! Akik meg­csinálnak, azokat fontosabb munkára küldték. Hat-nyolc hét múlva folytathatják az árok befedését. — De akkor hogy menjek be a villába? — Legalkalmasabb a tetőn keresztül... Onnan könnyű leereszkedni az előszobába. — Hiszen a tetőt cserép fe­di! — Még nem. A tetőfedőket is fontosabb munkához irá­nyították. De addig jót tesz önnek is egy kis testmoz­gás ... Azonkívül: mire a tető elkészül, már a nagy árok is be lesz fedne, a kerti úton. A Gondolat Kiadó jelentet­te meg a Gondolkodók soro­zatban Wilhelm Ditlhey A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban című tanulmánykötetét. Frank Lloyd Wright tanulmányait, visszaemlékezéseit közli a Testamentum, amely tartal­mazza a szerzőnek Az építé­szet jövője című nagyobb lé­legzetű tanulmányát is. Bu­da Béla és Szilágyi Vilmos közös könyve a Párválasztás, amely a partnerkapcsolatuk pszichológiáját taglalja. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó jelentette meg Dékány András A fekete herceg című ifjúsági regé­nyét, s ugyancsak tőle látott napvilágot egy Delfin-könyv, az S. O. S. Titanic! című if­júsági regény. Az iskolásgye­rekek számára írta Jani- kovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című humoreszkkö- tetét (Réber László kedves illusztrációival jelent meg). Az így élt... sorozat új kö­tete Rónaszegi Miklós élet­rajzi regénye, Marco Póló­ról. Több új Kozmosz-könyv is a könyvesboltokba került, köztük Cseres Tibor Bizony­talan század című regénye. A Jókai Mór fantasztikus írásait tartalmazó Óceánia, Varga Domokos ka rcola fai­nak kötete — a Kölyökkós­tolgató —, továbbá Vaszilij Ardamatszkij Grant hívja Moszkvát című kémregénye. A Szépirodalmi Könyvki­adónál látott napvilágot Ju­hász Ferenc versprózáinak és más írásainak kötete, az írás egy jövendő őskoponyán. A Magyar Remekírók soro­zatban jelent meg Katona József és Madách Imre vá­logatott műveinek közös kö­tete, a Szépirodalmi Kis­könyvtárban pedig Bródy Sándor Az ezüst kecske cí­mű regénye. Megjelent Spiró György új regénye, a Kerin­gő. Negyedik kiadásban ke­rült a könyvesboltokba Déry Tibor kisregénye, a Képzelt riport egy amerikai popfesz­tiválról. Somogyi Néplap El

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom