Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-16 / 13. szám
Lengyeltótiban más a stílus Stílusok. Van a panaszos, a bizonyítványt magyarázó. Mindig tudja, hol szorít a cipó. Ezt, kérem, azért nem lehetett megcsinálni, azt meg amazért. ívlinaerLK-i hanyag, tehetsegte- len, pusztán, mert nem hagyjak, hogy ő eredményesen dolgozzon. Van a magabiztos. Fantáziája, önbizalma korlátok nélkül duzzadó. Eminnen-amon- nan hallott, megemésztetlen dolgokba vág bele, s ha csak íélsikert ér el, hajlamos azt az Eiffel-torony felépítésének minősíteni. Az ilyenek irodája csupa elegancia, nagyvonalúság, adnak arra, hogy a látogatókat whiskyvel kínálják. Van a kétbalkezes. Aki mindent megígér, semmit sem tesz. Kezei között szétolvad, bármihez nyúl. Bizonytalan, mindentől tart, s idővel retteg akármit is tenni. A cselekvés számára a sorozatos kudarcokkal egyenlő. Ha nem tesz semmit, nem érheti baj. Lengyeltótiban más a stílus. Nem panaszkodnak, nem is hivalkodók. Munkahelyük egyszerű, szerény. Amit elképzelnek, az a körülményekhez képest mindig a legcélszerűbb, sallangmentes. Nem gondolkodnak nagy méretekben, de ami kitölti az életüket, munkájukat, annak a legapróbb részleteit is ismerik, anélkül, hogy túlságosan elmerülnének a távolabbra látást akadályozó kis részkérdésekben. Ezt a munkastílust megismerni utaztam a községbe. Kiindulópontom csak annyi volt, hogy a Lengyeltóti és Vidéke Áfész tevékenységét a járási hivatal jónak találta, különösen a hálózatfejlesztésben és a kisárutermeltetés elősegítésében elért eredményeiket. A lengyeltótiak 1964-től összesen 16 üzletet, presszót és büfé-falatozót építettek. Nem a nagyközségben, hanem az úgynevezett belső községekben, Buzsákon, Öreglakon, Hácson, Táskán, So- mogyváron, Somogyvámoson, Pusztaberényben. Ezekben a falvakban ma már mindenütt korszerűen fölszerelt, áruval megfelelően ellátott üzletek vannak. A bevásárlási központnak számító Lengyeltótiban pedig megfelelően szakosodott üzlethálózat, konfekció-, hús- és zöldségüzlet, vasbolt, bútorbolt, kötöttárut, műszaki cikkeket, edényt, üvegárut és kultúrcikkeket árusító üzletek találhatók. Az önkiszolgáló boltoknak, vendéglátó egységeknek ezt a hálózatát — az újságíró nagyon szubjektív tapasztalatai alapján — a hasonló adottságú fogyasztási szövetkezetek közül egynek sem sikerült így megteremtenie, s áruval rendszeresen ellátni. Mi a szövetkezet eredményes munkájának a magyarázata? Hogyan tudták megtenni azt, ami másnak nem sikerült? Ha csak annyit mondanánk, hogy mindez a szövetkezet vezetőségének jó munkáját dicséri, óhatatlanul csak féligazságot szögeznénk le, de még azt is féloldalasán. Egy község, egy táj változásai mindig szorosan gyökereznek abban a környezetben, amelyben szüntelenül és kölcsönösen, egymást formálva változnak az élet mindennapos keretei. Lengyeltóti 1870-től 1950-ig, nyolcvan éven át járási székhely volt. A település fejlődését nagymértékben meghatározta, hogy innen irányították sok község sorsát. A különböző járási hivatalokban kialakult egyfajta hivatalnokréteg, amelynek ízlése, kultúrája és ezzel összefüggésben " fogyasztásának színvonala, összetétele is másként alakult, mint a hagyományos magyar falvakban. Lengyeltóti egyébként erősen falusias jellegű, klasszikusan mezőgazdasági település volt. Komolyabb iparról — mint erőteljes községfejlesztő hatásról — beszélni itt nem lehetett. A szép számú kisiparosságot és a kiskereskedők népes táborát főként a már említett magasabb igényű, többet fogyasztó hivatalnokréteg vonzotta ide. A két világháború között 25 iparengedéllyel rendelkező kiskereskedő és kisiparos élt Lengyeltótiban. Köztük papír- és írószerkereskedők, piperecikkárusok, órások, puskaművesek éltek itt, smég női kalapszalon is akadt a községben. A felszabadulás után 1946-ban megalakult földművesszövetkezet további munkáját tehát részben meghatározták ezek az adottságok. Az akkori szövetkezet azonban nem egészen azt a feladatot látta el, mint a mai. Három kis boltjukban ők is árultak különböleményekben, a régi magán- kereskedők boltjaiban ren- dezkezdtünk be saját erőnkből és tanácsi segítséggel. Több jó szakemberük is akadt: a Hangya régi dolgozói és néhány volt magánkereskedő. így azután a hatvanas évekre a nagyközségben cikkeket, fontosabb feladatnak számított, hogy a faluban Szován Károly. a mezőgazdasággal kapcsolatos különböző szolgáltatásokat egy kézbe fogják össze. így foglalkoztak felvásárlással, hulladékgyűjtéssel, sertéshizlalással, hozlétrejött egy megfelelő szakbolthálózat, s amikor 1963- ban a különböző egyesülések után kialakult a jelenlegi kilenc községből álló körzet, lapították meg. Másrészt az áruellátás és a hálózatfejlesztés sok-sok apró és bonyolult kérdésében élénk kapcsolatot I építettek ki a tagokkal, fi- ! gyelembe vették javaslataikat, | megvitatták, s beépítették a I múnkatervbe azokat. ‘ A hatvanas évek közepén kezdték meg a szövetkezetnél a nagyarányú hálózatfejlesztési munkát. »Rákényszerültünk a lehetetlen körülmények miatt« — mondta az elnök. Mindjárt a kezdetnél jelen volt a kényszerűség, mint munkára mozgósító erő. Az egyes házaknál bérelt kicsi boltokban rendszerint a ház- tulajdonos volt az üzletvezető. Ha aztán valamiért felmondott — vagy felmondtak neki —, megkezdődött a vég | nélküli háborúskodás, amely- | nek részleteit aligha kell ecse- j telnünk. Hálózatfejlesztésre i szorított az elemi üzleti érdek is: a bérlemények kicsik voltak, a forgalom megfelelő növelése huzamosabb időre elképzelhetetlen lett volna ezekben az üzletekben. S a bérleti díjakat sem szabták olcsóra. »Egymás után épültek a szebbnél szebb falusi házak — teszi hozzá még az elnök. — Egyik-másik értéke a félmilliót is eléri. Hogyan néz ki ezek mellett az ütött- kopott, ócska bolt? Mit szólnak a vásárlóink? Hát ezért kezdtünk mi a belső területeken is építkezni.« S ettől kezdve évente legalább 2—3 üzletet, vendéglátó Fresszo a fák alatt Somogy varon. zájuk tartozott a vámdarálás, ] a tüzelőárusítás, a vendéglá- j tás, de a silózás is. (Szován | Károly, az áfész igazgatósági elnöke: »Nagy gödröket ástunk, s abba hánytuk a silót. Akkor egy bivalyt vezettünk a gödör szélére, és belelöktük. Amikor megtelt, az állat min- len/baj nélkül ki tudott jönni a gödörből, közben pedig letaposta a silót.) Ezenkívül ők gyűjtötték össze a beszolgáltatások idején a terményt is. Amikor később egyesültek a Hangya szövetkezettel, új szakemberek jöttek, további eladótérrel és szakmai ismeretekkel gyarapodtak. Energiáiknak fokozatosan mind nagyobb részét kötötte le az áruk forgalmazása. 1949-ben még 29 ezer forintos veszteséggel zárták az évet, de egy évvel később már félszázezres nyereséget mutattak ki a főkönyvekben. 1950-ben megszűnt Lengyeltóti mint járási székhely. Mit jelentett ez a kereske- lelemnek? — kérdeztük Szován Károly elnöktől. — Nem sokat. Lengyeltótiban maradt a járásbíróság, a telekkönyvi hivatal. Buzsákról és környékéről sokan jártak dolgozni a különböző munkahelyekre, állandó fizetésért, s a Bogiári Állami Gazdaságban is egyre jobban kerestek az emberek. Erre a többi község átlagánál magasabb vásárlóerőre számítva kezdtük meg a nagyközségben kiépíteni szakbolthálózatunkat. Bórákkor nagyobb figyelmet tud- > tunk szentelni a belső terüle- i tek fejlesztésének is. Hogy mi jellemezte az j ötvenes évek munkáját? A i szövetkezet igyekezett a beszolgáltatások idején ember- j ségesen eljárni, s a későbbi ] munka során megszerezni a lakosság bizalmát. Egyrészt 1 úgy szolgáltak rá az együtt- j működésre kész bizalomra, I hogy erősítették az anyagi érdekeltséget, és a visszatérítési kulcsot 3—4 százalékban álegységet korszerűsítettek, vagy újat építettek. Nem közömbös azonban, hogyan készültek ezek az egységek. »Terveket adoptáltunk, aztán kivonultunk és raktuk a téglát« — hallom az áfész központjában. Egyszóval igyekeztek mindent a legegyszerűbben és a legpraktikusabban elkészíteni. Kedvezményes telket kaptak a helyi tanácsoktól, társadalmi munkát a lakosságtól. Minden beruházást saját erőből, saját építőA műszaki bolt. kapacitással készítettek. Az 1 asztalosuk csinálta a berende- I zéseket, lakatosuk a portáló- j kát, a zárakat, s a villany- szerelőjük vezette be a villanyt. Hogy ez kezdetleges | vagy szakszerűtlen lenne? Nem hiszem. Az ilyen aggályokat cáfolja a kiépült, korszerű hálózat. Rendkívül egy- | szerű üzletek ezek, külsőre azonban semmiben sem kü- j lönböznek a méregdrágán j megépített egyéb boltoktól. S j ha gondolatmenetünket a szá- j mok »nyelvére« fordítjuk, akkor a beszéd még világosab- I bá válik. Akad a megyében olyan ABC, amelynek építési költségei elérték a négymilliót, az árukészlete pedig éppen csak meghaladja a milliót. Lengyeltótiban pedig tudnak olyan nemrég elkészült üzletet mutatni, amelyben 1,5 milliós árukészlet van, s mindössze 360 ezer forintba került az üzlet felépítése. A lengyeltótiak tehát nem akartak mindenáron áruházat, ABC-t építeni, noha a községben előbb-utóbb erre is szükség lesz. Inkább azt mondják: legyenek üzletházak, de mindenekelőtt áxu. Fejlesztési alapjukat ezért sosem kötötték le hosszabb távra, pénzük mindig maradt, ennek hatása közvetlenül jelentkezett az ellátásban is. Mindig volt arra pénzük, hogy a szükséges árukat megvegyék, ami nagy előny akkor, ha egyes árufajták csak időlegesen kaphatók a nagykereskedelemnél. Mivel a fejlesztésre szánt pénzeket nem kellett hiteltörlesztésre felhasználni, évente félmillióval tudták növelni az áruvásárlásra szánt alapot. Még arra is futotta, hogy .évi 25 ezer forinttal rendszeresen támogassák a buzsáki népi együttest. A szövetkezetnél a kulturális és sportélet segítésére évente 60 ezer forint képződik, azonban már tavaly is 80 ezret használtak fel a sportegyésületek, könyvtárak, kultúrcsoportok támogatására, ismeretterjesztő előadások rendezésére. A kulturális munka felkarolását egy régóta kibontakozó folyamat szerves részének érzik. A lakossággal kialakult jó kapcsolatról van szó. Ez a kapcsolat rendszeres, több szintű érintkezésen keresztül mélyül el. Egyrészt ez a kontaktus mindennapos, az üzlethálózat révén, . másrészt a közgyűléseken találkoznak a szövetkezet vezetői a kilenc településen lakó 14 ezer ember legközvetlenebb, legszemélyesebb gondjaival is. Az itt hallottak, tapasztaltak hasznosításának a '-mindennapokban igen sok jele ’ van. Ilyen például az áfész igen szolid, mérsékelt árpolitikája. Vannak olyan áruféleségek, amelyek olcsóbbak itt, mint a legtöbb helyen az országban. Az áfész ugyanis egész sor cikknél nem alkalmazza a számára jogos legnagyobb árrést. A nyereség emiatt komoly mértékben csökken, de különböző takarékossági intézkedésekkel és a forgalom nagyobb arányú növelésével sikerült ezt a hatást közömbösíteni. . »Megengedhettük magunknak, megadtuk vásárlóinknak« — mondják az áfész központjában. A tartós, jó kapcsolat nemcsak a kölcsönös emberi méltányosságban kamatozik, hanem a munkában is. így történt ez a zöldség-gyümölcs termeltetés megszervezésében is. A hatvanas évek végére a kedvező adottságú táskái, buzsáki és öreglaki zöldséges- kertekből kezdett eltűnni a paprika, az uborka és a paradicsom. A termelői kedvet Valósággal elsorvasztották a lehetetlen felvásárlási árak. Nem tudták garantálni az áfész-nél sem, hogy ezeket a termékenyeket maradéktalanul átveszik, másrészt pedig az árak olyan alacsonyak voltak, hogy még a munka- és a szállítási díjak sem térültek meg. Az új kormányintézkedések alapvetően megváltoztatták az érdekeltségi rendszert, ezt Lengyeltótiban még helyi színekkel »fűszerezték«. Jelenleg a saját kertjeikben termelők közvetlenül a boltokba vihetik a friss, rendesen előkészített árut. Hogy mennyi kell belőle, annak megállapítása az üzletvezetők dolga. Mindenki jól jár. A termelő megkapja a nagykereskedelmi árat, a boltok pedig a friss, gusztusos árut. A helyi termelés ösztönzésének sokféle módját alkalmazzák errefelé. S hogy ; nem eredménytelenül, annak ] bizonyítására álljon itt egyet- i len adat: tavaly 63 százalék - j kai több gyümölcsöt, zöldsé- ! get, tojást, háziny,ulat vásá- : roltak fel, mint 1973-ban. A 1 felvásárlás éves tevékenységüknek mindössze 10 százaléka. nyereségüknek viszont már egyötödét adja. Tizennégy ezer ember ellátása nem kis felelősség. S hogy a bolthálózat megfelelő, az áruválaszték — nyugodtan mondhatjuk — városi színvonalú, -mindezt három évtizedes, makacs következetességgel végig vitt okos üzletpolitikával teremtették meg. Az áfész a maga sajátos eszközeivel hozzájárult, hogy ezeknek az embereknek az élete _ teljesebbé váljék. A lengyeltóti áfész alkalmazottai erről nem beszélnek Csendes, szerény emberek. Ök nem hivalkodnak, nem a melldöngető típusúak közül valók. Nem érnek rá. Dolgoznak. Irta: Csupor Tibor Fotó: Grábner Gyula Lengyeltóti legújabb üzlete. Nem a bolt, az áru a fontos \
