Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-13 / 291. szám

H eten vannak, a sorsuk azonos: mind a heten . állami gondozottként nevelkedtek. A négy fiú Lő- rincen, a három lány Len­gyelben. Kertészeti szakmát I tanultak a nevelőotthonban, azután mind a heten elindul- j tak »szerencsét próbálni«. Bandi bácsi, azaz Mihályi András, a Siófoki Állami í Gazdaság személyzetise mond­ta : — A Siófoki Állami Gazda­ság több tanintézettel tart ál­landó kapcsolatot szocialista szerződés keretében. Diák­jaik hozzánk jönnek szakmai gyakorlatra vagy nyári mun­kára. A lőrinci és a lengyeli j nevelőotthonnal *is ilyen kap- j esoiatunk van. Az ott levő i diákok zöldségtermesztési ■ szakmát tanulnak. Itt meg- | szeretik a környezetet., és ami­kor az iskola után kikerülnek az életbe, kérik, hogy ismét ide jöhessenek. Mi szívesen fogadjuk őket, szükségünk van a fiatal szakmunkásokra. Az ide vezető út azonban nem mindig egyenes, leg­alább is erről vallott az egyik »vándor«, Frajsták Pista: — Amikor megszereztem a szakmunkás-bizonyítványt, sok helyen kerestem munkát: Hatvanban, a cukorgyárban és Sátoraljaújhelyen. Egyik sem tetszett. Fogtam magam, visz- szatértem Lőrincre, bemen­tem az igazgatóhoz és taná­csot kértem. Azt mondta, jöj­jek Siófokra. Eljötteip. Kiss Jancsi útja már rövi- debb volt. — Tavaly szeptember 4-én jelentkeztem itt munkára, másnap már dolgoztam. — Nem kívánkoztál más helyre? — Én kértem, hogy ide jöhessek, így hát maradok. Igaz, volt egy olyan időszak, amikor el akartam menni Pestre, a sifrgyárba. — Miért? — A bátyám Pesten dolgo­zik, ha elmegyek, közelebb lettem volna hozzá. Ö már megnősült, családja van. A szüléink elváltak. Apánk — mondjuk úgy — egy kicsit iszik. A bátyám mondta: j »Öcskös, ha szakmát akarsz tanulni, gyere az intézetbe.« Ö akkor már bent volt. Én is bementem az otthonba, így tanultam ki a zöldségtermesz­tő szakmát. — Voltál már nála? — Még nem. — Merre lakik Pesten? — Nem tudom. Igaz, meg­írta a múltkori levelében ... — Mikor találkoztál vele utoljára? — Tavaly meglátogatott az intézetben, de most kará­csonykor én ákarom megke­resni. Valami fontosat kell megmondanom neki az ottho­ni dolgokról. Mihályi Andrástól kérdez­tem, mi a véleménye a neve­lőotthonból kikerült gyere­kekről. 1‘ussuth László HIÚ TALÁLKOZÁS ESŐISTENNEL Irodalmi riport |||j|!||j||j|| De térjünk rá első napom­ra a fővárosban. November elseje volt, s a rákövetkező halottak napja Mexikóban sok-sok ősi rítussal összekö­tött kettős ünnep. Első nap­ján a déli asztalról nem hiá­nyozhat a »halottak kenyere«, a sokféle ízt egybeolvasztó kalácsféle, másnap pedig a sűrű fekete mártás, a mólé, amelynek elkészítésén az asszonyok már napokkal előbb szorgoskodnak. Mint­hogy az engem vendéglátó ház szakácsnője, Teresa, in­dián, minden megtörtént an­nak érdekében, hogy tiszte­letben tartassák az ősi mexi­kói hagyomány. Házigazdáimról is illik szól­nom, hiszen Fischgrund Jenő, az eperjesi születésű, s már 42, éve Mexikóban élő könyv­kiadó keltette föl az illeté­kes körök érdeklődését szemé­lyem és könyvem iránt, ab­ból az alkalomból, hogy az Esőisten eddig tíz nyelven lá­tott napvilágot. Házigazdám felesége, a kedves Alicia vi­szont anyai ágon zapöték in­dián. s szép arca viseli ennek az örökségnek minden jegyét. A háziasszony egyébként ér­Ketten a héthői — Közvetlen környezetük nagyon rövid idő alatt befo­gadta őket. A három kislány például a szocialista brigád tagja. De Frajsták Pistinek már fegyelmije is van. A mai napig sem tudjuk, miért adott rá okot, mert egyébként ren­des gyerek... — Hogyan is volt a fegyel­mi, István? — Lényegtelen, nem érde­kes. — Á munkatársak mit szól­tak? — Sokszor éreztették velem, hogy már nem vagyunk olyan jó viszonyban, mint régen. De ez már elmúlt. — KISZ-tagok vagytok? — Igen. — Ott mit szóltak ehhez? — Minden embernek van hibája és jó tulajdonsága is. Ilyenkor érthetően rossz szemmel néznek. — János, a KISZ mit segít nektek ? — A KISZ? A titkár meg­nősült, a családjával van el- ! foglalva. Ott vannak a tag- | gyűlések, hol szólnak, hol I nem. Néha nem is tudom, | hogy lesz. De most sok min- j den megváltozik. Lesz új klu- | bunk az új irodaépület alatt. Olvasni is többet lehet majd. A fizetésre terelődik a szó. j Pista néha zúgolódik: szerin- j te nem érdemes tanulni, mert aki szakmunkás, az csak j nyolcharmincas órabért kap, ! aki meg segédmunkás, az ki- | lencötvenet. Jancsi elégedett. Azt mond- í ja, be lehet osztani a pénzt. } Neki KST-betétje is van, ha- | vonta háromszáz forint. Hogy I mennyire tudja beosztani a fizetést? '— Néha elfogy, s ha venni | akarok valamit, kölcsön kell kérnem. Mihályi András ezt mondja: — A nyáron bizony csábít­ja az embereket a Balaton. Volt úgy, hogy az egyik fiú az ebédjét se tudta kifizetni. Ilyenkor jönnek hozzám, hogy: Band« bácsi, legyen szí­ves kölcsönadni. Most már leszoktatom őket erről. Tanul­ják meg beosztani a pénzt ! Mondtam nekik fizetéskor: tessék ideadni, amit zseb- j pénznek szánnak, s akkor én minden héten odaadom ne­kik azt, amit arra a hétre beosztanak. A fiatalok úgy kötődnek a gazdasághoz, mint az ottho­nukhoz: itt akarnak véglege­sen letelepedni. Lehetőségek? Szövetkezeti lakás — pénz kell hozzá. Arra is van mód, hogy az állatni gazdaság la­kásaiban kapjanak otthont, azonban sokat kell várni. Ök is tudják: elsők a régi dolgo­zók, a nagycsaládosok, s csak utánuk jönnek ők. Jelenleg megfelelő környezetben lak­nak az ifjúsági munkásszállá­son. Lehetőségük van a ta­nulásra is: a hét fiatal kö­zül hárman tanulnak a bog­iári szakközépiskolában. A mesékben a hét mesehős elindult szerencsét próbálni, s végül megtalálták, amit ke­restek. A siófoki hét fiatal is ke­resi a maga útját. Eddig meg­értésre — munkahelyre, ott­honra — találtak, s ha tovább is ezen az úton haladnak, többet is elérhetnek ... Nagy Jenő Hangverseny — fél házzal Ha egy kritikus azt mondja a hangverseny után: jól -érezte magát, akkor bizo­nyára gyanússá válik. Egysze­rűen azért, mert a közvéle­mény szerint amíg a közön­ség szórakozva művelődik, élvezi a zenei est hangulatát, addig a kritikus dolgozik. Van ebben igazság is, .ennek elle­nére vallom: igazán jól érez-' tem magam a Kaposvári Szimfonikus Zenekar legutób­bi hangversenyén. És ez an­nak köszönhető, hogy fenn­tartás nélkül egyetértettem a mindig hálás — és sokszor el­néző — közönség vastapsával, ünneplésével. Szép koncert volt, hangulatában és stílusá­ban egységes a program. A kiváló képességű vendégmű­vész nem nevével, hanem pro­dukciójával aratott sikert, s a zenekar — Merényi György vezényletével — korábbi él­ményeinket 'dézte föl. Az utóbbi időben ez volt az első olyan hangverseny, amelyben a műsorszeríkesztők anélkül, hogy engedtek volna az igé­nyességből, a zeneirodalomnak olyan alkotásait választották, amelyekhez fel tudott •nőni a nagyon is megfiatalított zene­kari együttes. Fura ellentmondás, hogy éppen ilyenkor van fél ház é színházteremben. De hát hon­nan erezhetné meg a közön­ség, hogy mi várható, milyen élményeket ígér a zenekar? Nem tartom valószínűnek, hogy a könyvtári rendezvény vonta el a közönséget. Egy hatvanhétezres városban kü­lönben sem sok egy estén két program. Inkább az a tanul­ság, hogy az egyenletes, felfe­lé ívelő produkciók teremt­hetnek csak tartós törzsközön­séget. Haydn neve és művészete fémjelezte a hangversenyt, méghozzá nem is csak az egyik Haydné. Michael Haydnnak, a nagynevű zene­költő öccsének — a fivér ár­nyékában természetszerűen elhalványuló zeneszerzőnek — B-dúr szimfóniájával ismer­kedtünk, mely a barokk zene talajából táplálkozik, ha né­miképp túlnövi is azt. Kis ze­nekarral, tömör hangzással, felkészülten vállalkozott együttesünk az ismeretterjesz­tő feladatra. Azért semmit sem tehetett, hogy a kompo­zíció harmadik tételének »íróilafe« töredezett és ötlet- telen dallamfoszlányait egy­ségbe forrassza. Joseph Haydn már nem hagyhatott effajta kétségeket bennünk. Mező László gor­donkaművész avatottan és energikusan szólaltatta meg D-dúr gordonkaversenyét, amely — ha jól emlékszem — 1969-ben hangzott el utoljára Kaposváron. A mű tolmácso­lásában méltó partnere volt az együttes. Ezért van az, hogy nemcsak a csodálatos második tétel és annak mes­terien megszólaltatott kaden­ciája emlékeztet a műre, ha­nem az egész gordonkaverseny is elismerésre késztet. Még így is kiemelkedő volt a barokk zene hagyományait idéző har­madik tétel interpretálása. A program Haydn megkö­zelítően száznegyven szimfó­niája .közül a londoni szim­fóniával zárult. Ügy éreztem: volt ideje és energiája zene­karunknak ahhoz, hogy fölké­szüljön, s a legapróbb részle­tekig kidolgozza ezt a nagy hatású művet. Igaz, hogy eb­ben és korábban is »-belehú- zogattak« ifjú és újdonsült zenekari muzsikusaink a szü­netekbe, de ez is örömteli fölfedezés, volt, hiszen néhány évi pangás után az új, a jö­vőbe tekintő zenei vezetés bi­zonyítékát láttuk benne. Ze­nekarunk — anélkül, hogy a tételeket külön elemeznénk, — tisztességgel helytállt a szimfónia megszólaltatásában. Egységesebb hangzás, stílus­érzék és hangulat, a művel való azonosulás jellemezte játékukat: Ebben elsősorban Merényi György érdeme vi­tathatatlan. A hangverseny számait Seres István kulturáltan, el­mélyült tudással, hozzáértés­sel ismertette, jóllehet beve­zetőinek terjedelmét inkább egy lemezhallgatásos isme­retterjesztő előadáson tud­nánk elképzelni, mintsem nyilvános hangversenyen. J. B. dekes közéleti tevékenységet folytat: számos asszonyszerve­zettel együtt most létesítik Mexikó első gyermekvárosát. Két leányuk van. Az idősebb­nek,. aki kereskedelmi főisko­lát végez, az arca elárulja az indián vonásokat, a kisebbik — aki ebben az évben kerül az orvosegyetemre — szőke szépség létére svéd kislány­nak is beillene. Házuk nem túlságosan nagy, de kényelmes. Gazda­gon berendezett, s köröskörül mindenütt a mexikóiak ked­venc kerti és kaput borító vi­rága, a csodálatos lilaságú bougainvili.a virít a november elei napsütésben. A helyiek azonban dideregnek regge­lente, a kényesebbek felöltőt is vesznek. Már nem a kedves, spanyo­los udvaron, a patióban reg­geliznek, hanem az ehhez ha­sonló üveges verandán. A ter­jedelmes nappali minden sar­kát külön kell fölfedeznem. A belső falépcső mentén öt kitűnő Picasso-metszet a mes­ter legjobb éveiből és Tama- yo-képek a falon. A szekré­nyen — látszólag csak úgy véletlenül odarakva — az a bizonyos »prekolumbián«, vagyis a spanyol idők előtti korszakból szárrnazó gyűjte­mény, amely egyetlen mexi­kói otthonból sem hiányoz­hat. Kisebb-nagyobb agyag­figurák, a sokféle rétegezésű, ősi indián művészet szobrai, kerámiai, a, maguk nehezen meghatározó kronológiájával. (A múzeumokban a maya aranykorból maradt egyes tárgyakon ilyen dátumok ol­vashatók: készült i. u. 300— 900 között.) t A mexikói ház beosztása is hagyomápyhű. Mintha a há­rom évszázad óta uralkodó koloniális életformát tükröz­né, amely alatt az országban nem volt sem háború, sem polgárháború. A házak nagy­ságát csakis a hálószobák száma határozza meg. Termé­szetes, hogy nappali, ebédlő stb. csatlakozik hozzá. Mivel Mexikóban általában ritkán kell fűteni, az egyszerűbb la­kásokban nincs is fűtőberen­dezés. Közfelfogás szerint annak, aki a tengerentúlról repülő­gépen érkezett Mexikóba, ajánlatos két-három napig ön­kéntes házi őrizetben marad­ni, míg szervezete meg nem szokja a mintegy 2200 méte­res tengerszint fölötti magas­ságot. így kiheveri azt az idő­különbséget is, amely körül­belül nyolc óra Európa és Közép-Amerika között. Azt mondják, az első napokban a távoli utast szorongás fórja el. légszomja támad, esetleg szédül. Mindebből — szeren­csére — semmit sem érez­tem.. Az is nagyszerű élményt je­lentett, hogy érkezésünkkor meghosszabbodott, illetve visszatért számomra a nyár. Júniusi idő volt, délben 24— 26 fok. Ottlétem alatt egyszer sem kellett felöltőt viselnem. A mexikóiak általában ha­jadonfőit járnak. Yukatanban — ezt mondták —, valame­lyest osztálykülönbség is érez­hető e téren: az indiánok, dej az »egyszerűbbek« is mindig J kalapot hordanak (rendesen! széles karimájú, szép szalma- # kalapokat), »úriember« vi-i szont nem fedi be a fejét. Haj csak nem ama két-három esős! hónap alatt, amikor szintéi klimatikus pontossággal hullj az eső, rendszerint kora dél-J után. j Néhány órai alvás után a# belső feszültség fokozódott: aj szép ünnepdélelőttön nyom-# ban látni kívántam valamit j Mexikóból. A fővárost a XIV. j században első azték uralko-j dói egy hatalmas tó lagunáij közé építették; gátrendszer- # rel, töltésekkel védték, s el-# tását, a katonaság mozgását* a vízi- utak tették könnyűvé.# A XVI. század elejére marj .fejlett, urbánus élet zajlott itt, j melyről Mexikó meghódítója,# Cortes rendkívül érdekes, szí- # nes képet ad V. Károlyhoz# írt jelentésében. De talán# még plasztikusabban ábrázol- # ja Cortes egykori hadnagva.# Bernal Diaz, világhírű »Való-# ságon alapuló Krónikájában--.# Hogy mennyi lakosa lehe-J tett Tenochtitlán-Mexikónak? 1519-ben, amikor Cortes elő-! szőr vonult be a városba .— J november 8-án — a maga öt- J száz spanyoljával, tizenhaté lovával s tíz ágyújával, in-! kább csak sejteni lehet. A* források százezer és félmillió! közöttire becsülik a lakossá-J got, amelynek csakhamar meg! kellett ismernie az európai! hadviselés minden szörnyűsé-J gét. J (Folytatjuk.) Barány új ss ín [oltja Új iskolát avattak felszabadulásunk harmincadik évfor­dulójának tiszteletére Darányban. Az új nyolc tantermes, egy előadótermes iskola mintegy tizAikétmülió forintba került. A barcsi TÖVÁL készítette. A. fiatalok már, birto­kukba is vették az új létesítményt. A község új színfoltja a korszerű iskola. ■ -.».A­Modern előadóteremben folyik az oktatás. Ezenkívül még öt szaktanterem is a fiatalok oktatását szolgálja, ahol kor­szerű audovizuális berendezéseket szerelnek föl nemsokára. Hatezer kötetes könyvtár kapott helyet az épületben. Ez nemcsak az iskola tanulóinak, hanem á község dolgozóinak is rendelkezésükre áll. A körzeti községeket szintén innen látják majd el. Gyertyás László képriportja Kölcsönösen seg’tik egymás munkáját Együttműködési megállapo­dást kötött a Szombathelyi Tanárképző Főiskola és a ju­goszláviai Maribori Pedagó­gusképző Akadémia. A megál­lapodás szerint a két intéz­mény kölcsönösen segíti egy­más munkáját, főként a Szom­bathelyen folyó szlovén nem­zetiségű tanárképzésben, illet­ve Mariborban a magyar nyelv oktatására készülő nem­zetiségi fiatalok oktatásában- Mariborban szombathelyi, Szombathelyen maribori lek­tor működik. Rendszeresen sor kerül tanár-, illetve hallgató cserére. Somogyi Néplap \

Next

/
Oldalképek
Tartalom