Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-01 / 281. szám

Dezső József.

A szovjet egységek jól összehangolt hadmozdulattal, harapóíogcszerűen, minden oldalról egyszerre érkeztek a városba. Az épületekben. vízművekben nem esett kár, az utak és a vasútvonalak is épen maradtak. Az állomáson csak a víztartály sérült meg és a tutóház környékén néhány mozdony.

Sót az olajba

Mi is vol't. hogyan is volt?

Hogyan kezdődött ez a három évtizedes korszak, a meredek ívű harminc év?

— Ügy voltunk, mint a mesebeli öreg király, akinek az egyik szeme sírt, a másik pedig nevetett. Szegények voltunk, egy háború és átvonuló front után, képzelheti. Az üzemek egy része állt, az üzletek zárva, a pénz egyébként sem ért semmit. De mégis mosolyra fer- dült a képünk, ha arra gondoltunk: vége. Tiszta lappal indulhatunk újra ...

Dezső József mondja ezt. tágas Marx, Károly utcai lakásában. Kényelmesen fészkelő- dünk a fotelban, az asztalon két csésze kávé illatozik. A szomszéd szobában bömböl a tévé: unokái nézik a műsort.

— Hát így vagyunk! Így élünk! Lakik itt az utcában egy régi ismerősöm, még azokból az’időkből emlékszünk egymásra... Abban a táborban volt ő is, ahol én parancsnokoltam.

— Táborban?

— 1944—45-bén itt őriztük az elfogott volt nyilasokat, imrédistákat, a feketézőket és a szabotázscselekményekért lefogottakat. Nos, ő is a táborban volt, már nem tudom miért. Akkoriban ellenfeleknek számítottunk. Most meg nagyot köszönünk az utcán; ha találkozunk, még néhány szót is szoktunk egymással váltani.

Dezső József nem véletlenül került a tábor élére. Amikor felszabadult a város, néhány társával rögtön jelentkezett a szovjet csapatok városi parancsnokánál, és vállalták, hogy - öltenek a rendet fenntartani. Kétnyelvű

Donneri »földszint ország«.

Kaposvári

Orsóház zsírágyban

Foglalkozás az új, Petőfi utcai óvodában.

1944. december 2-án, Kaposvár felszabadításáról a TASZSZ hadijelentése az alábbiakat közölte:

"... A Pécs városától északnyugatra működő szovjet csapatok szétverték a németek odaérkező tartalékait és az erősen tagolt terepen 25 kilométert nyomulva előre eljutottak Kaposvár városáig, Magyarország délnyugati részének fontos vasúti csomópontjáig. A németek mindenáron meg akarták tartani ezt a támaszpontot. A szovjet csapatok azonban hirtelen betörtek Kaposvárra és elfoglalták a várost."

Ugyanaznap hajnalban a Zselic fás-bokros dombjai között hazafelé igyekvő Mathesz György szentjakabi bognármester az egyik dombhajlatban találkozott a szovjet csapatok előőrsével. Gyér, első világháborús orosztudása elegendő volt ahhoz, hogy rövid idő alatt megértesse magát velük és megmutassa a legrövidebb utat a Szigetvári utca felé.

karszalaggal járták a várost, egy-egy »szovjet patrul"-lal.

— Sok szovjet katona járt hozzánk — emlékezik Dezső József. — Mindnél volt néhány kép a családról: a feleségről, a gyerekekről. A harctéren mindig magukkal hordták ... Kevés embert láttam, akiben olyan mélyen élt volna a ragaszkodás a családhoz, mint ezek-1 nél a katonáknál.

— Néha annyian összejöttek, hogy egy tízliteres lábas darástésztát csináltam nekik — szól közbe a felesége. — Sokan voltak, mert varrtad nekik a csizmát...

_ f oo

— Igen, az uramnak két szakmája van: cipész meg kőműves. És amikor látta a sok szétfeslett lábbelit, hát csak előkapta a diki- cset meg a kaptafát. Aztán segítőtársa is akadt: egy szovjet tizedes, akivel együtt dolgozgatott esténként. Vele meg az volt a baj, hogy nem jöttek ki egymással. A tizedes mindig azért dohogott: — Mire jó ez a görbe tű? Nálunk a suszterok egyenes tűvel dolgoznak. — Nálunk meg görbével — mondta az uram, s ezen aztán jó ideig vitatkoztak.

Azokban a decemberi—januári napokban a város környékén javában dörgött az ágyú, dübörögtek a tankok. A falvak lakói közül többen a városban kerestek szállást, élelmet, nyugalmat. De Kaposváron se volt könnyű az élet.

— A katonák hoztak olajat, amikor napokig nem volt villany. Befő'ttesüvegbe öntöttük, sót tettünk bele, úgy világítottunk. A rendőregyesület karácsonyi ünnepén pedig kalácsot, véreshurkát meg egy-egy pár szürke patentharisnyát kaptak a gyerekek ajándékul. De jó volt az akkoriban! Hogy örültünk neki!

— Ismerte-e a »köpködő"-t?

— A »köpködő«-t? Igen. Ismertem. Szomorú emlékű hely volt. A mai városi tanács környékén gyülekeztek már kora reggel az emberek. a munkát keresők. Ott támasztották a falat, bekecsben, kucsmában, vastag kesztyűben: a vállukon fejsze, fűrészbak. Akinek napszámos kellett, tudta hová menjen: az idő múlásával növekvő izgalmú várakozókhoz. Olcsó volt a munkaerő, mert nagy volt a kínálat. Elapadhatatlanul áramlottak vidékről és a város külső kerületeiből. Jöttek munka- nélküli segéd- és alkalmi munkások, szegényparasztok, cselédivadékok. A harmincas években a város vezetősége nagyszabású virágo- sítási programot szervezett, hogy valamiképp mégis foglalkoztatni tudja őket. Virágos Kaposvárt! — ez volt a jelszó, ahelyett, hogy valóban virágzó Kaposvárt teremtettek volna, így aztán még a felszabadulás napjaiban is sokan megfordultak a »köpködő"-n, s a város képéhez úgy hozzátartozott ez a bekecses- kucsmás, törődött termetű népes sereg, mint a kenyérhez a szalonna, s az utcaseprőhöz port kavaró szerszáma.

— Szívták a pipát és sercintettek, szívták és ... De nem ezért hívták köpködőnek a városháza környékét. Akik ott álldogáltak hónapszám, fagyban, hóban, rekkenő melegben, sok volt köztük a tüdőbeteg, egészségileg végképp leromlott ember. Nekik is csak jobbat hozhatott 1945. december 2.

Kohómű helyett fonodát

Annak a négy-ötezer embernek a jelenléte, aki évtizedekig egy-egy közmunkára a városték, és különben is versenyeztünk a többi brigáddal. Mit tegyünk? Kínomban — mert az embernek szorultságában születnek a legjobb ötletei’— kigondoltam valamit;. Igen egyszerű, de azt hiszem, hasznos volt. Ott pöfögött mellettünk egy gőzkazán, s csöveken jött a gőz. Kerítettem egy nagyobb tepsit, abba vizet öntöttem és a gőzpisztollyal melegíteni kezdtem. Az olajos edényt pedig a meleg vízbe állítottam, s így kitünően tudtuk használni a tisztító anyagot.

És Czeglédiné neve elsőnek került be a nagykönyvbe, amit újítási naplónak hívtak.

— Dolgozott már gépen korábban?

— Nem. Falun éltünk 1949-ig. Hol láttam volna?'

Az asszony csak 1951 nyarán látott közelről szálat pödörítő, orsót pörgető, százkarú gépsorokat. Illedelmesen, félve, tisztelettel hozzáérni még csak nem is volt szabad; tudni kellett annak is a módját. Különben forró a pergő orsó, megégeti az ujj hegyét. S milyen kevés volt az a négy hónap is! Csak éppen annyi, hogy az ember megszokja a dobhártyaszaggató zúgást, szeme ne káprázzon a nagy méretek, a rohanó tempó, az áttekinthetetlen tennivalók láttán. Hogy valamennyire ismerősnek látsszék már az a gépterem! S ehhez bizony éppen csak elég voit az a négy hónap. ■'

Egy-egy újítás, találmány akkor jó igazánj ha a másik ember a fejéhez kap, s azt mondja: — Uramisten! Ez nekem is eszembe juthatott volna... De az ilyen egyszerű s niégi«

házán jelentkezett, a felszabadulás utáni napokban parancsoló kényszerrel nehezedett az újat, az eddiginél jobbat akarókra. Munkát és kenyeret kellett adni a kezükbe. De hogyan, miből? A város 26 kisebb-nagyobb ipari üzeméből csak tizenhét üzemelt rendszeresen 1945 elején, a többi állt vagy erősen csökkentett kapacitással dolgozott. A munkához és a kenyérhez való jog pedig kimondva-ki- mondatlanul a születő új társadalom alapjának számított.

A go’ndon sokat segített a földosztás, de még inkább az ötvenes évek iparfejlesztési programja. Ám azokban az időkben — még ma is — könnyebb határozni ipartelepítésről, üzemek létesítéséről, mint valóban megvalósítani. A nehézipar országos térhódítása és a tervekben elfoglalt, sokszor egészségtelen túlsúlya idején ugyan milyen ipar települhetett Kaposvárra? A környéken nem rejt szenet, olajat a föld. és az egyéb ipari nyersanyagok Is hiányoztak. Nem voltak jó vízi utak, s korlátlan mennyiségű víz és szakképzett munkaerő sem. Volt viszont a környék falvaiban gazdag állattartás; klasszikusan mezőgazdasági világ ölelte körül a várost. S volt még sok tetterős, munkára vágyó kéz. így az ötvenes években, a nehézipar erőltetett fejlesztésének időszakában a megyeszékhelyen szinte kizárólag csak a könnyű- és az élelmiszer-feldolgozó ipar fejlődött. Tovább izmosodott a cukorgyár, megépült a nagy kapacitású hűtőház. Ekkor jött létre és indult meg a fejlődés útján a ruhagyár, hogy aztán tíz év alatt az ország első számú gyermekkonfekciót gyártó vállalatává fejlődjön.

S ekkor, 1951-ben kezdték el a textílművek építését. Az ország legkorszerűbb és legnagyobb fonodájának és szövőgyárának szánták. Ha nem is lett az, méreteivel, imponáló gépesítésével, s az iparszerű termelés tömeges megvalósításával Kaposvár — sói egész Somogy megye — szocialista iparosításának jelképévé vált.

Czeglédi Lajosné 1951 tavaszán azt írta a fővárosból otthon maradt családjának: »Nem hiszem, hogy valaha is megtanulom a fonodái munkát.« Aztán mégiscsak megtanulta — maga sem hitte volna. Olyannyira, hogy 1959- ben, nyolc év múlva, amikor a technikai minimumvizsgát szakmunkásvizsgára váltotta, a Budapestről érkező vizsgabiztos azzal nyugtatta: — Csak úgy. mint akkor Pesten. Ügy jó lesz.

1951 derekán négy hónapra Budapestre küldték — megtanulni a gépek kezelését és a fonodái munka alapfogásait. Száztízen voltak: a Magyar Pamutfonónál dolgozó néhány ezer ember között szinte elvesztek.

Vége a műszaknak.

nagyszerű gondolatoknak a hátterében soksok tapasztalat vagy hosszú évek tanulmányai állnak. Hogyan lehet hát, hogy Czeglédiné mégis kivétel volt 1951 őszén?

Mert szilárdan hitte, hogy amit csinál, arra a gyárríak égetően szüksége van. Nem az időt szidta, mert nehezíti a munkájukat, és nem is a »főnököket«, mert lehetetlent kívánnak tőle. Erre nem gondolt. Pufajltában dolgoznak az első gépeknél a fonónők? Bever az- eső a tetőn? Nincs óvoda, ötvenen állnak a húszszemélyes »fakaruszban«, kötésig ér a sár, nem elég meleg az öltöző? Mit számított az? Valamit rábíztak, s el kellett végeznie. Csak ez volt az érdekes.

És elvégezte. Nem is akárhogyan.

Gyárak a földeken

A város valóban dinamikus fejlődése 1965 után kezdődött, az MSZMP Politikai Bizottságának Somogy megye iparosításával foglalkozó határozata nyomán. Kaposvár életében ugyanis az iparosítás jelentette a leghatékonyabb városfejlesztő erőt. Az iparosítás 1965 utáni jellemzője a gépipar rohamos térhódítása volt. Egymás után épültek a gyárak az úgynevezett keleti ipari övezetben; a VBKM Kaposvári Villamossági Gyára, az Egyesült Izzó Elektroncsőgyára, a budapesti Finom- mechanikai Vállalat 3. számú Gyára, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Az új gyáraknak, üzemeknek elhelyezése, s az épületeknek a tájba illeszkedése mintaszerűen sikerült. Ezenkívül az is szimbolikus, hogy ezek az üzemek a kukoricatáblák helyén épültek. Nem bányagödör mellett, nem legelőn, s nem is hasznavehetetlen szikes területen. Olyan földön, amelyet már rég birtokba vett az ember, de amelynek felhasználását ezután magasabb színvonalon szervezi meg.

Milyen változásokkal járt ez a hatalmas arányú iparosítás? Talán ma még teljesen nem is tudjuk fölmérni. Azon a vidéken, ahol az emberek javarészének életét a föld és a földmunka kötötte le, s ahol szervezetten, nagyüzemi szinten sokáig csak a föld

— Rosszul kezdődött — emlékezik Czeglédiné. — Akihez beosztottak, otthagyott néhány percre, s rögtön kigyulladt a gép. Ekkor írtam azt a bizonyos levelet.

Hamar eltelt az a négy hónap, s hazajöttek mint a kaposvári épülő fonoda első képzett fonónői.

— 1951 őszen már álltak az oszlopok, rajtuk a tetővel. Az oldalfalakat nádpadló helyettesítette. S már érkeztek is a gépek a Szovjetunióból, nagy ládákban. Ki kellett bontanunk. megtisztítani, szerelésre alkalmassá tenni. Nekiálltunk. Az orsók és az orsóperselyek vastag zsírágyba voltak elhelyezve; így óvták meg a legkényesebb alkatrészeket. Dörzsöltük, csutakoltuk, igyekeztünk minél gyorsabban megszabadítani a perselyeket. Sokszor még a füleim hegye is feketedett a gép- zsírtól. Kaptunk brigádonként öt liter olajat, hogy azzal könnyebben megy. Igen, de akkor már késő ősszel hideg volt és az olaj megdermedt. A gépalkatrészeket meg sürgetI