Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-04 / 283. szám

A kóruséletben a szerep­lések mellett vissza­visszatérő izgalom a minősítés. Itt dőlhet el, hogy az eddigi sok-sok próba meg­hozta-e a kívánt eredményt. A minősítés tehát a kóruséletben versenyt is jelent. Két vidéki, tízéves kórusunk vezetőjével a minősítő hang­verseny előtt beszélgettem. Először vállalkoztak arra, hogy minősítő hangversenyt adnak. 1946-ban alakult a babócsai vegyes kórus, melynek veze­tője Riedler László. — A tavalyi sikeres szerep­lés buzdított bennünket arra, hogy minősítő hangversenyre jöjjünk. A nyáron rendszere­sen tartottunk próbákat. Ti­zenöt kórusművet tanult meg az együttes, köztük népdalo­kat, madrigálokat és moz­galmi dalokat. Az együttes a »tiszta harmóniákat« kedveli, a modern művek nehezebbek. — Kik alkotják a kórust? — Pedagógusok, szövetkeze­ti és tanácsi alkalmazottak, cérnagyári, vasgyári munká­sok. Gadanecz Kati Bolhóról jár be Babócsára próbára, tíz éve énekel a kórusban Zala­MinŐsítő hangverseny Fesztiválkórus a Munkáskórus vári Lászlóné, Protár Klára, I Böröcz Józsefné, András Zol- ' tán tanácselnök, Bukovics Mi- | hály, Karádi József. A kaposvári járás pedagó­gus férfikórusa szintén tíz éve alakult, minősítő hangver­senyre először vállalkozott. A tizennégy tagú kórus ettől függetlenül jó nevet szerzett magának, kiemelkedő szerep­lésük mellett jelentős az a te­vékenységük is, melyet a tár- | sadalmi szertartásokon végez­nek. A kórus tagjai iskoláik­ban, falujukban is vezetnek énekkart. Zimre József, Egri Bálint, Pető Gyula vezényel­te a kórust a minősítő hang­versenyen. Talán az egyik legfiatalabb kórus a megyében a siófoki Kodály női kar, melyet a Há­ziipari Szövetkezet tart fönn, s az együttes támogatására eb­ben az évben tízezer forintot fordítottak. Kékfestő maxi­szoknyában álltak a dobogóra a lányok, asszonyok. Műsoruk­ból: Muradeli Buchenwaldi ri­adó. Karai Estéli nótákás, Purcell Pásztor, pásztor. A kórust Szerdahelyi Katalin ve­zényelte. A hangverseny után keres­tük meg Klausz Róbertét, a kaposvári Munkáskórus karna­gyát. A tizenöt éves kórus a minősítő hangversenyen fesz­tiválkórus címet szerzett. So­ha jobbkor — mondhatnánk —, hiszen szombaton tartja első önálló hangversenyét a Kaposvári' Munkáskórus a ze­neiskola Bartók-termében. A kórus történetét végigkí­sérik a hangversenybeszámo­lók, kritikák, ezekből idézünk: — És előretört a Kaposvári Munkáskórus is (1968.) — A kaposvári Latinca Sándor Me­gyei Művelődési Központ kó­rusa Klausz Róberttel az élén új színt hozott. (Kóta. 1972.) A Múzeumi séta Kalinyioban Beszélő „ 55 | kamarakórusok 1974. évi sop­roni országos fesztiválja után | a Kóta így számolt be a Ka- I posvári Munkáskórus szerep­léséről: — Nagy sikert ara­tott ... a lágy, mégis biztos hangon éneklő muzikális ka­posvári együttes. Klausz Róbert most az elért siker örömét a szombat esti önálló hangversenyre való ké­szülődés lázával osztja meg. — Kikből áll a kórus? — A Kaposvári Munkáskó­rus többsége olyan lelkes ama­tőrökből áll, akiknek ez az együttes nyújtja az egyedüli kapcsolatot az élő zenével, a muzsikával. Ragaszkodunk a Munkáskórus névhez azért is, mert műsorunk összeállítása­kor figyelembe vesszük a mozgalmi dalkincsanyagot is, mint pl. a Latinca-ballada. Az első lemezfölvételünk Borgu­lya Gyárkémények mellett cí­mű kórusművének előadásáról készült. — A rádió második kategó­riájú kórusa a Munkáskórus. — December 2Í-én stúdiő- 1 fölvételt készítenek a kórus j műsorából, tulajdonképpen ! most erre is készülünk. Tavaly először szerepeltünk a kőrös­hegyi Cantus Pannonius hang­versenyeken. jövőre is ka­punk szerződést a Filharmó­niától. És készülünk a Bárdos Lajos 75. születésnapja alkal­mából rendezendő kaposvári hangversenyre is. Beszámolónk végére kíván­kozik, hogy elmondjuk a mi­nősítő hangverseny további eredményeit: a berzencei KISZ-kamarakórus ezüst dip­lomát kapott, ugyancsak ezzel dicsekedhet a ladi Tinódi ve­gyeskar; a kaposvári járás pe­dagógus férfikara kranykoszo- rús elismerést kaposs, ezüst fokozatot érdemelt a siófoki Kodály női kar, s ugyanezt a babócsai kórus. H. B. Parádés fogadószobát ren­dezett be egy kalinyini keres­kedő 1707-tíen I. Péter érke­zésére. Nemrég került elő az a kétfejű cári, sas, amelyet erre az alkalomra készíttetett •a házigazda Oroszország első emberének a tiszteletére. Ma­ga a múzeum, amely egy há­romszáz éves épületben ka­pott otthont, nem régi. Négy éve rendezték be. Irina Di- mitrieva Sirokova huszonegy éves néprajzkutató mutatta be nekünk a kalinyini nép­rajzi múzeumot. Leningrád- ban szerzett diplomát, s azt szinte elmondani nem lehet, mennyire szereti a folklórt. A parádés fogadószobából indultunk el a múzeumi sé­tára. Egy francia festő mun­kája I. Péter arcvonásait idé­zi, s itt lett kiállítva néhány 17—18. századi dokumentum is, köztük a nagy uralkodó parancsa az adózásról. Az adózással kapcsolatos az úgy­nevezett szakálljelvény is, amelyet I. Péter vezetett be a szakállt viselők megadózta­tására ... A gazdag viseleti emlékek az orosz nép életéről sok mindent elárulnak annak, aki ért »a ruhák nyelvén«... Egy 19. századi női parasztruha ujjhímzése arról beszél, hogy a kart takaró ruha díszítése munkára serkentette viselőjét. Hatéves karban kezdték el varrni a kislányok a lakodal­mi kendőket. A díszes főfe­dőket a nők maguk készítet­ték. S hogy ezek a főfedők mi mindenről vallanak? El­mondják, hogy egykori gaz­dájuk hol született, hány éves volt, amikor a főfedőt készítette, hány gyermeke volt... A színek, a motívu­mok mindent elárulnak. Kép­zeljük a korba magunkat, milyen könnyű volt beszédbe elegyedni két ismeretlennek is! — Hogy vannak a gye­rekek? Csak rá kellett nézni a fő­fedőre, és: — Te is Torzsok­ban születtél? Nahát! A csipkeverésre nem lehe­tett elég korán elkezdeni ta­nítani a kislányokat. Négy­éves korban már anyjuk mel­lett ültek, s kezükbe vehet­ték a csipkeverő nők faeszkö­zeit. Hat-hét éves lánygyer­mekek munkáit pedig már a piacra vitték! Ahogy a nőkről a sapkák a múzeumban mindent el­mondanak ma is, a férfiak­ról az övék beszélnek. Az el­ső övét tizennégy éves kor­ban kötötték fel a fiúknak. Életkoronként más-más mó­don viselte a férfi az övét, szalagját nyolcvanévesen a jobb oldalon s a végét betűr­ve hordta. 16—17. századi arany- és ezüstedények. A nemes anya­got gazdagon formálták a kézművesek, díszítésüket ma is megcsodálhatjuk. Talán a 17. századi tveri zarándok- szentírás aranyból készült fe­dőlapja vetekedik velük. A könyv fedőlapja különböző drágakövekkel van kirakva. Későbbi időből való serlegek. Az egyik ötven centiméter magas dísztárgyat zománcké­pekkel díszítették. Hogyan élt az egyszerű orosz ember? — Ezt mutatja a kiállítás másik része. Tel­jes konyha- és szobaberende­zéseket láttunk. Szinte min­dent fából készítettek maguk­nak. Az evőeszközöket is. Ál­talában egy fakanállal evett az egész család. A torkos gye­rekek kobakját evés közben ezzel á fakanállal »simogatta« meg a szigorú apa, a ház ura. A faháncs is fontos volt, eb­ből kosarat, különböző táro­lókat készítettek. Az orosz emberek is — mint a bárhol máshol élők — használati tárgyaikat kedvükre díszítet­ték. S ezt a hagyományt örökségbe hagyták, apáról fiúra. Irina Dimitrieva Siro­kova megígérte: mihelyt el­készül a kalinyini néprajzi múzeum anyagát bemutató tájékoztató, küld belőle. Ad­dig is a fényképfölvételek emlékeztetnek erre a múzeu­mi sétára. Horányi Barna SOMOGYI NÉPLAP FÓRUM Közös kommentárunk Szinte közhely már azt mondani, hogy információáradat­ban élünk. S valóban — gondoljuk csak végig: egyetlen nüp a tömegkommunikációs források mellett hány meg hány hely­ről kap információkat az ember, utcán, társaságban, munka­helyen, és még családon belül is. A közélet különböző szfé­ráival kerülünk közvetlenül és közvetve kapcsolatba nap nap után. Az emberi agytól megfeszített működést igényel az új ismeretek befogadása, értékelése, raktározása, újraidézése, egyszóval: feldolgozása: S most, rátérve az újságírói tapasztalatokra: mennyi téves információval is találkozik ,az ember! Tudjuk, sokan moso­lyognak ironikusan: ebben része lehet a sajtónak is az időn­kénti pontatlan híradásokkal. Most azonban nem erre gondo­lunk, hanem olyan információkra, melyekben a nem mindig jóindulatú »jólértesültség«, a vélekedés, az »úgy hírlik, hogy« alapon történik a tudtul adás. Hozhatnánk példákat is szép számmal. A szocialista hírközlő szerveknek korántsem az a céljuk, hogy az információk áradatával lehengereljék az embereket, hiszen tudjuk: az emberi agy megőrző, feldolgozó képessége is véges. Azt szeretnénk, hogy a kapott ismeretek közül a való­ban értékes, a megőrzésre érdemes anyag kerüljön világnéze­ten alapuló, erkölcsi Ítélettel áthatott feldolgozásra. Éhhez azonban sokszor tudni kell azt is. hogy mi rejlik egy-egy hír mögött. Milyen »hátországa« van annak, ami egy-cgy akci­ónk sikerét, egy-egy létesítmény értékét megteremti. Vagy melyek azok a valós visszahúzó tényezők, amelyek időnként kudarchoz is vezetnek. Demokratikus közéletünk fórumai szinte éltetői a véle­ménycseréknek, az őszinteségnek. Mikor arról írtunk a mi­nap, hogy nincsenek kényes kérdések, arra is gondoltunk, hogy nemcsak információkat, hanem véleményeket is szem­besíthetünk a Somogyi Néplap fórumán az általunk — válasz­adók — által ismert valósággal. Ha lehet így mondani: fel­készültünk arra. hogy ott a helyszínen, szóban kommentáljuk azokat a tényeket, eseményeket, amelyek eredményességük vagy hiányosságük miatt erre érdemesek. Az újságíró, amikor ír, a láthatatlan olvasóval — tízez­rekkel — folytat párbeszédet. Nincs okunk eltitkolni, ez a közvetlen szemtöl-szembeni párbeszéd bizonyára számunkra is tanulságos lesz. Ezért tértünk vissza a szombat délutáni Somogyi Néplap fórumra immár negyedszer, mert nemcsak mi szeretnénk — képességeink határán belül persze — infor­mációt és eligazítást adni, hanem ilyeneket is várunty. viszont. Kölcsönös hasznunkra. A lap első nyilvános belpolitikai fóruma — mint már megírtuk — december 7-én, szombaton délután négy órakor lesz a megyei könyvtár előadótermében. Olvasóink a fórum idején a Somogyi Néplap számán — 11-510 — tehetik föl te­lefonon a kérdéseket, a posta ugyanis átkapcsolja erre az idő­szakra a telefonvonalunkat. Reméljük, hogy állandóan cseng majd a fórum telefonja a könyvtárban, mindenki fölteszi a kérdéseit. Még három nap van a fórumig, hogy mindenki eljuttat­hassa kérdését a szerkesztőségbe levélben vagy telefonon. < Akik levelet írnak, kérjük, hogy kérdéseiket levelezőlapon vagy borítékban adják postára címünkre (7400 Kaposvár, La­tinca Sándor u. 2’a). A borítékra írják rá: Somogyi Néplap fórum. Továbbra is várjuk jelentkezésüket. SZERKESZTŐSÉG Sieffedi mozaik A MÚLT HETEN a szege­diek lépten-nyomon nevetgé­lő, . vidáman egymásnak kiál­tozó piros nyakkendös gyere­kekkel találkoztak. Először talán gyanakodva figyelték a nebulókat, megállapították, hogy »ejnye«, de később már megkedvelték ezt a szokásos­nál* zajosabb lelkesedést, és még segítettek is az úttörők­nek. Mert a kiáltozás nem volt öncélú. Minden szobrot megnéztek, jegyezgettek kis noteszeikbe. Ha a társ tíz méterre állt, hát kiabáltak: — Hé, ide!. Ezt nézd meg! — aztán silabizálták a fel­iratot. A bácsik és a nénik pedig odamentek, magyaráz­tak. A gyakorlott nyelvész a kiejtésről pillanatok alatt rá­jöhetett, honnan is érkezett a gyerekcsoport, amelyikbe épp belekeveredett. Az V. országos úttörőpar­lament küldöttei járták a vá­rost, tárgyaltak, fogadásokon voltak, és jól elfáradtak a napok végére, amit maguk sem vettek észre. Egy kari­kás szemű, sápadt kislányt úgy kellett bezavarni alud­ni, mert még mindig »kon­zultálni« akart. Az egyik so­mogyi részvevő panaszkodott: — Nem tudok mit csinálni, éjjel kell dolgoznom. Tv-fel- vétel lesz, szerkesztjük az Üzenetet — a parlament új­ságját hívták így —, készü­lök a felszólalásomra. Nehéz az élet. — Az ügyeletes ta­nárnő mosolyogva oltotta el a villanyt. Cqyedi darab A feleségem tetszeni akar. Kérem, foglaljanak helyet, rögvest elmondom, miből vettem■ észre. Vasárnap vacsora után ezt mondta: — Tudod-e, mit tanácsol­tak a latin orvosok? — Nem tudom. — Azt tanácsolták, hogy étkezés után tégy ezer lé­pést. — Ezt a mi körzeti orvo­sunk is mondja. És ettől kezdve hegyeztem a fülem, mire akar kilyu­kadni. Végül kibökte: — Menjünk sétálni. — Jó — válaszoltam. — És ha már megyünk; s mert úgyis közeledik a ka­rácsony. üssünk két legyet egy csapásra. — És miképp? — Ügy, hogy a Belváros­ban nézünk kirakatokat. — Jó — egyeztem bele eb­be is, bár tűnődtem, eny ke­veset.. hogy a kirakatokra! miért nem beszélnek a latin orvosok. Az ezer lépés úgy kezdő­dött, hogy autóbuszra ültünk és kikötöttünk az áruházak utcájában. Hirtelen megállított egy kirakat előtt. — Nézd — mondta gyö­nyörködve. — Nézd ezt a télikabátot. Egyedi darab. Ilyen senkinek sincs. Néztem. Püspöklila volt, hófehér szörmegallérral és pepita mintákkal. Ilyen va­lóban még a római pápa feleségének sincs. — Ezt akarom megvenni — jelentette ki. — Jó. És i’an rá pénzed? — Majd lesz. — Akkor vedd meg — mondtam. Tapasztalt férj úgyis tudja, ilyenkor min­den ellenkezés hiábavaló. De agytekervényeim kerekei hirtelen sebesebben kezdtek forogni. Ehhez pepita csiz­ma is kell és legalábbis püs- pöksiiveg. — És mikor akarod meg­venni? — Még a héten. Amikor szabad szombatos leszek. A hét közepén, amikor az esti fürdetés után elszunyó­káltak a gyerekek, csendesen megjegyeztem: — Délután találkoztam a télikabátoddal. Rám nézett. — Melyikkel? — Azzal az egyedi da­rabbal, melyet a Belváros­ban láttál. — És hol? — Az autóbuszon. Egy szőke nő volt benne. Olyasfajta arcot vágott, mint Napóleon, amikor je­lentették neki, hogy elvesz­tette a lipcsei csatát. — Akkor kell a fenének — jelentette ki. — Mást né­zek, másik egyedi darabot. Hátha több szerencsém lesz. Tulajdonképpen itt befe­jezhetném, de a szerkesztő fintorogna a sovány csatta­nó miatt. Azóta az asszony a kirakatokat bújja és ke­resi az egyedi darabot. Ar­ra kérem az áruházigazga­tókat, hogy további közlése­mig ne tegyenek közszemlé­re nyakatekert ízlésű téli- kabátot. Ne kényszerítsenek hazugságra. Különösen most ne, amikor az asszony félre­érthetetlenül a tudtomra ad­ta. hogy tetszeni akar ne­kem. Sz. E A somogyiakkal élményeik­ről beszélgettünk. Éles nyel­vükkel kikezdték a szegedi .Virág cukrászdát. — Voltunk abban az öre­gek klubjában. Ettünk gesz­tenyepürét. Hát azt mintha babbal keverték volna. Gombos Anikó, a picur — egyetlen kisdobos — volt a mókamester. Kissé indiszkré­ten egyik rokonának terme- j tes növésével szórakoztatta j társait. Az illető van vagy | 130 kiló. Persze nemcsak vic- J celj. Szekciójában jól »leszed- ! te a keresztvizet« a nagyob­bakról. — Elmondtam, hogy a Ba­latonnál csak .úttörőtábor van. Mert mindent maguknak akarnak. Legyen kisdobostá­bor is! Mint a pajtások elmond­ták, az ülések sem voltak merevek. A sajtótájékozta­tón a húszon felüliek is kap­tak egy fricskát: — Mi a tanácskozások köz­ben énekeltünk, játszottunk. Csatakiáltásokat gyakorol­tunk. Nem ártana, ha a fel­nőttek is egy kicsit szaba­dabban beszélnének. Az a sok koncepció ... Az újságírók elpirultak. A parlament egész hangu­latára egy úttörőíány tudta a legjellemzőbbet mondani: — Kicsit rövid ez nekünk, mert a mi korosztályunk na­gyon szeret vitatkozni. Aki nem hiszi, menjen a szü­léinkhez, ők majd bizonyít­ják. KIFELÉ a városból csön­des volt a busz. Az utasok magukba mélyedtek. Gond­jaik közé. Az úttörőknek is vannak gondjaik, mégis mo­solygósak. Nem zárkóznak el, pillanatok alatt kötődnek a barátságok. Életkori sajá­tosság. öt napig a várős még így, kora télen is napsugarasabb volt. — L. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom