Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-24 / 300. szám

\ Izraeli harci gépek Bejrut fölött Fenyeget az ötödik háború Egyiptom, Szíria és Jordá­nia külügyminisztere, illetve a Palesztinái Felszabadítás! Szervezet képviselője, január 1-én Kairóban ül össze, hogy a rabati arab csúcson hozott határozatok széliemében meg­vitassa a gerillamozgalom és Jordánia kapcsolatait meg a genfi közel-keleti békeérte­kezleten való PFSZ-részvétel kérdéseit — jelentette vasár­nap az A1 Aftram. Két izraeli harci gép re­pült át tegnap Bejrut fölött. Ezzel egy időben egy három gépből álló kötelék Dél-Liba- non területe fölé repült. De­cember 11-e, a palesztinai mekülttáborok ellen intézett légitámadás óta első ízben je­lentek meg izraeli gépek Li­banon légterében. Az Izraeli Kommunista Párt képviselője a CTK cseh­szlovák hírügynökség tudósí­tójának kijelentette: a közel- keleti feszültség és az újabb veszély oka az, hogy Rabin miniszterelnök Golda Meir és Mose Dajan politikáját foly­tatja. — A Kabin-kormány igyekszik megakadályozni a genfi értekezlet munkájának felújítását — mutatott rá az Izraeli KP képviselője. Jasszer Arafat, a Paleszti­nai Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának el­nöke a palesztinai forradalom támogatására alakult Arab Front (összarab íront) algíri Egy szoviateHenes akcióról A nemzetközi feszültség eny­hülésének ellenfelei nem nyúl­hatnak — írja Igor Orlov, a TASSZ hírmagyarázója. — Sőt mi több, megfigyelhető egy bi­zonyos sajátos törvényszerűség mennél sikeresebben fejlődik az európai kontinensen a poll- j tikai légkor javulásának folya- j mata, annál buzgóbban kere- j sik az olyan eszközöket, ame­lyek — véleményük szerint — megmérgezhetik a légkört, le­fékezhetik az enyhülési folya­matot. Az eszközökben pedig nem túlságosan válogatósak. Ezt az utat követik a nem­zetközi reakciónak azok a kóp­iásétól, akik elhatározták, hogy jövő év elején Koppenhágában szovjetellenes parádét rendez­nek "Az emberi jogok megsér­tése a Szovjetunióban« cím­szóval. A sörön levő akció szervezői mögött ott sorakoznak a beke és a haladás ellenségei, azok az emberek, akik saját orszá­gukban ösztönzik a nemzeti kisebbségek, a külföldi mun­kások, a nők stb. jogainak csorbítását. Talán nem ez az oka annak, hogy kormányaik nem hajlandók csatlakozni az olyan nemzetközi egyezmé­nyekhez, amelyek az ember társadalmi és politikai jogai­nak biztosítását érintik és ame­lyekhez elsők között csatlako­zott a Szovjetunió? E körülmények fényében ne­héz megérteni, hogy a dán föl- keting elnöksége miért járult hozzá, hogy a parlament épü­letében rendezzék meg ezt az összejövetelt. Hiszen egy ilyen akció nyilvánvalóan ellenkezik a Szovjetunió és Dánia közötti kölcsönös megértés és gyümöl­csöző együttműködés erősödé­sének és fejlödéségiék kibonta- | kozó tendenciájával. ' Svadat egyiptomi államfő fogadta a francia külügyminisz­tert (jobboldalt). (Ts'.efotó: AP—MTI—KS) ülésén elhangzott felszólalá­sában kijelentette: fenyegető közelségben van az ötödik közel-keleti háború. Arafat | indokként utalt arra, hogy j Izrael a jelek szerint képte- I len belenyugodni katonai és j politikai kudarcaiba. Algírban tegnap befejező- ; Jött a palesztinai forradalom támogatására alakult Arab Front háromnapos közgyűlé- j se. A mintegy kétszáz részve- j vő által elfogadott zárónyi- j latkozat elítéli Izraelnek Li- j bánon elleni agresszióját. 1 Hangsúlyozza annak szüksé­gességét, hogy Palesztina arab népe visszanyerje törvényes jogait és együttműködjék a világ haladó szervezeteivel. A front munkájában tíz arab állam társadalmi szervezetei vesznek részt. • Szajed Maréi, az egyiptomi nemzetgyűlés elnöke és Jean Sauvagnargues francia kül­ügyminiszter vasárnap Kairó­ban megbeszélést folytatott. A közel-keleti helyzetről és az ezzel kapcsolatos francia ál­láspontról volt szó. Hél elv szövegét rögzítették (Folytatás az 1. oldalról.) j az emberi kapcsolatok terüle- i tén való együttműködést érin­I tik. Folytatódik a negyedik na- | pirendi pontra vonatkozóan a ! dokumentum kidolgozása. Ez j a napirend azokra a lépések­re vonatkozik, amelyeket az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet tagálla­mai tesznek máid az értekez­let befejezése után, az érte­kezlet céljainak és határoza­tainak megvalósításáért DŰL-VIETNAM iuiencezer íűzsziinclsértés ■ A dél-vietnami felszabadító j erők vasárnap ellenőrzésük alá vonták a Saigontól 100 ki­lométerre északra levő Bo Dúc körzeti székhelyet. Sai- | goni hírek szerint a város j birtoklásáért vívott harcok- j ban a kormánycsapatok száz katonája meghalt, illetve meg­sebesült. 1 A Felszabadulás hírügynök­ség vasárnap, közölte, hogy a* saigoni kormánycsapatok az elmúlt tíz nap alatt több mini kilencezer esetben sértették meg a Párizsban kötött tűz- szüneti megállapodás előírá­sait. Az ilyen provokációkra válaszolva foglalták el a ha­zafias erők Bo Dúc városát. Á találkozó után K Bombamerénylet lövöldözés a tűzszünet e'ött Heath lekéste sáját halálát A gerillák jelképes gesztussal is beérnék Vasárnap éjfélkor (magyar idő szerint hétfőn hajnali egy órakor) beállt az IRA ideiglenes szárnya által meghir­detett tűzszünet. A határidő előtt két órával ismeretlen merénylők Londonban megpróbálták fölrobbantani Edward Heath volt miniszterelnököt, s már jóval a határidő után Észak-írországbán agyonlőttek egy polgári személyt. Egyes sajtóorgánumok — f kai ág, az ideiglenes Sinn Feir mindeéeií ellenére óvatosan j mozgalom elnöke a hét végár. i bizakodnak abban, hogy a ,ka- , -. . . .. , . , rácsonyi fegyvernyugvás ’ _ j ntette, _hogy ebben aj amelyet 11 naposra tegeznek I döntő tényező az ulstcri angol — tálán meghosszabbítható. Edward Heath volt minisz­terelnököt — saját bevallása szerint — tíz percen múlt, hogy nem küldték a halálba. A konzervatív pártvezér dél­angliai szülőfalujában kará­csonyi kórust vezényelt vasár­nap délután, s ennek örömére még sokáig együtt maradt ba­rátaival. Így szó szerint »le­késte« saját halálát. Heath csak akkor érkezett vissza Wilton Street-i lakásá­hoz, amikor az utcát a rend­őrség zárva' tartotta, s házá­nak utcai frontján nem volt egyetlen ép ablak sem. A me­rénylő a Buckingham-palotá- hoz közel fekvő ház erkélyére dobták föl a borzalmas rob­banóerejű pokolgépet, aztán egy lopott autón elmenekül­tek. A bomba leszakította az erkély felét és elpusztította a nagy szalon berendezését. Heath hétfőn 24 órára fszak-lrországba repült, hogy katonai alakulatokat szemlél­jen meg és tárgyaljon a ve­zető politikusokkal. Az ellene megkísérelt merénylet — egyes vélemények szerint — figyelmeztetés akart lenni az V. I terv miatt. Mások azonban feltételezik, hogy Edward Hei th személye csak a propa- gandahatás kedvéért volt cél­tábla, éppúgy, mint ahogy a tűzszünet előtti »finisoen« céitablák voltak a különböző forgalmas londoni nagyáruhá­zak. Ami a tűzszünet kilátásait illeti: Ruari O’Bradaigh, az IRA ideiglenes szárnyával párhuzamosan, működő politi­n.nnyira az a fontos, hogy m.i válaszol az angol kormány a szervezet tűzszüneti feltételé ­re — mondotta. A feltételek közül a »pro- vók« az internáltak szabadon oorsátásának tulajdonítják a 'agregyobb fontosságot. Egyes források azt állítják, hogy a republikánus gerillák egyelőre k'repes gesztussal is beér­nék. »párhuzamos« engedmé­hadsereg magatartása, és nem j íj ékre vau szükség. Békemenet Dublinban Sok ezren vettek részt az ír Köztársaság fővárosában Dublinban azon a békemeneten, amelynek a táblán olvas­ható jelszava: »A jóakarat békét teremt... a gyilkolás le­rombolja!« (Telefotó:' AP—MTI—KS) J ' ét hónappal ezelőtt az európai kommunista és munkáspártok varsói kon- zutatív találkozója még csak elhatározta, hogy a kontinens népef és a munkásosztály előtt álló hatalmas feladatok megoldása és a kommunista mozgalom egységének továb­bi megszilárdítása érdekében 1975-ben konferenciát hív egybe Berlinbe, a budapesti találkozó pedig már hozzálá­tott e fontos tanácskozás konkrét előkészületeihez. A részt vevő 23 testvérpárt jóvá­hagyta a berlini konferencia napirendjét: harc az európai bókéért és biztonságért, az együttműködésért és a társa­dalmi haladásért. Beható vi­tában jelölték meg a berlini konferencia elé terjesztendő dokumentum irányelveit és megalakították a szerkesztő bizottságot, hogy elvégezze a konferencia további előkészí­tésével és dokumentumterv i- zetónek kidolgozásával kap­csolatos feladatokat. A társadalmi haladásért és a békéért vívott harc eredmé­nyeképpen kontinensünk fej­lődésének olyan szakaszába érkezett, amikor — akárcsak szerte a világon — a reakció, a háború és a hidegháború erői mind jobban visszaszorul­nak. A pőlitikai enyhülés tér­hódítása nyomán és a békét kívánó tömegek akaratának hatására még a vezető tőkés országok uralkodó körei is kénytelenek mind reálisabban megközelíteni az emberiség sorsát érintő politikai kérdé­seket. Mindezzel párhuzamo­san azonban a kapitalista vi­lágban kiéleződött a gazdasá­gi és a politikai válság, fokoz­zák tevékenységüket a hideg­háború hívei. Így aligha lehet fontosabb feladat, mint meg­akadályozni, hogy törés kö­vetkezzen be a nemzetközi enyhülés folyamatában. E cél érdekében a Szovjet­unió tette a legnagyobb erő­feszítést. Az utóbbi hónapok- ban került sor az Egyesült Államok. Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság új vezetőivel a legmagasabb szintű, találkozókra. E tárgya­lások megerősítették: a tőkés világ nagyhatalmainak, első számú vezetőinek mind kevés­bé van lehetőscgiMc. hogy visszatérjenek a hidegháború politikájához. A Leonyid Brezsnyevvel Vietnam' Demoötaíilius Köztársaság Arany Csillag a néphadseregnek Vasárnap a hanoi főváros stadionjában harmincezer j msgi\ívott vendég ünnepelte a vietnami néphadsereg meg­alakításának 30. évfordulóját. Az ünnepségen részt vettek a VDK párt- és állami vezetői, a régi harcok veteránjai, az amerikai betolakodók és sai­goni bábjaik ellen vívott csa­ták hősei. A külföldi vendé­gek soraiban ült V. G. Kodo vezérkari főnök és ott voltak a diplomáciai testületek kép­viselői. Az emelkedett hangulatú ünnepségen, a 83 éves Ton Duc Thang elnök tűzte a nép­hadsereg zászlajára a legma­gasabb vietnami kitüntetést, az Arany Csillag érdemrendet, amelyet a nemzetgyűlés azért alapított, hogy Ho Si Minh elnököt még életében kitün­tesse vele. Ö akkor e szavak­kal halasztotta el a kitünte­tés átvételét: »Majd Észak és Dél egyesülése után«. Most első ízben kapták meg azok, akik Ho apón kívül a legjobban rászolgáltak — hangsúlyozták az ünnepség szónokai. történt első tanácskozásán Ford elnök kénytelen volt megállapodni a stratégiai tá­madó fegyverek további kor­látozásáról. ' Az enyhülés fo­lyamatának továbbfejlesztése szempontjából nagy jelentő­ségűek voltak Brezsny^v tár­gyalásai Helmut Schmidttel és GÍscard d’ Estaing-nyel is. A két nagy európai tokfsál­iam vezetői megerősítették, hogy tovább haladnak a bé­kás egymás mellett élés elvei által megszabott úton. Eze­ken a megbeszéléseken a tő­kés országok vezetői — mint más kapitalista országok is — nagy érdeklődést mutattak a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országgal meglevő gazdasági kapcsolataik fej­lesztése iránt. Minden jel ar­ra mutat, hogy a gazdasági válság is erre szorítja őket. A reakciós erők azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy ha aláásni már nem tudják, legalább akadályozzák az enyhülés, a békés egymás mellett élés gyakorlati megvalósítását. Ezt bizonyítják az amerikai kongresszusban a kereske­delmi törvény elfogadása kö­rül folytatott harcok. Ugyan­akkor a közép-európai fegy­veres erők Csökkentésével kapcsolatos bécsi tárgyaláso­kon is tapasztalhatók manő­verek 'a NATO reakciós kö­reiben is. A z európai kommunista •* és munkáspártok ber­lini értekezletére ilyen kö­rülmények között az a feladat vár, hogy feltárja a nemzetközi fejlődés új kér­déseit. Értékelnie kell a megváltozott helyzetet és körvonalazni azokat a ten­nivalókat, amelyek nyomán valóra válhat Európa népei­nek a békére, a társadalmi haladásra irányuló törekvése. Az európai testvérpártok konferenciája kell, hogy új ösztönzést adjon a kontinens 25 millió kommunistájának küzdelméhez és új kezdemé­nyezést valamennyi békesze­rető, haladó erő összefogásá­hoz. »Az erős európai kommu­nista mozgalom képes rá, hogy eredménnyel küzdjön földrészünk békéjének, biz­tonságának megszilárdítá­sáért, s ez növelni fogja az e harcban részt vevő minden egyes testvérpártunk becsü­letét és tekintélyét saját ha­zájában« — mondotta Ká­dár elvtárs a budapesti ta­lálkozót köszöntő beszédé­ben. És most eljött a tanács­kozást konkrétan előkészítő teendők ideje. Ha mindenki továbbra is az egység szel­lemétől áthatva, ugyanazzal a határozott akarattal foly­tatja munkáját, ahogyan ez r, budapesti találkozón tör­tént, az út el-czct az exiró- •»ai nőnek szilárd békéjéhez, i"tézmcvn-'::t-tt biztonságá­hoz. a dologzó tömegek -fel­emelkedéséhez, társadalmi haladásához. X. F. KÖZÖS PIACI TESTÜLETEK Írország veszi át a vezetést Január elsejétől Írország ve­szi át Franciaországtól a kü­lönböző közös piaci testüle­tekben a vezetést. A minisz­teri tanács elnöke Fitzgerald, az Ír Köztársaság külügymi­nisztere lesz. Fitzgerald Brüsz- szelben megbeszéléseket foly­tatott a jövő évi feladatokról s már össze is állította az első tanácsülések menetrendjét. A közös.piaci külügyminisz­terek a terv szerint január 21- én tartják meg első ülésüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom