Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-17 / 294. szám

I Somogyi Néplap FÓRUM Vadas Ernőre emlékezünk Mint arról olvasóinkat tá­jékoztattuk, a magyar sajtó napja alkalmából a megyei könyvtárban nyilvános belpo­litikai fórumot rendezett a szerkeisztőség. Fórumunkra összesen 15S kérdés érkezett. Több közösség, elsősorban szocialista brigád, de egy-egy intézmény is — mint például a Magyar Nemzeti i Bank So­mogy megyei Fiókja — a dolgozóktól összegyűjtve küld­te be kérdéseit. Ezeknél ter­mészetesen nem tudunk neve­ket megjelölni. Ma megkezd­jük a válaszok közlését. Az elektroncsőgyár Vikár Béla szocialista brigádja, a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat dolgozói, a textilmű­vek November 7. brigádja kérdezi: Az V. ötéves terv keretében milyen iparfejlesztést tervez a megye és a város? Lesz-e eh­hez elegendő munkaerő? BÖHM JÖZSEF: A negye­dik ötéves terv időszakában előreláthatólag 15 milliárd forintos beruházás valósul meg, ennek egyötöde ipari beruházás. Az ötödik ötéves tervben azt szeretnénk, ha a várhatóan előirányozható 16— 17 milliárd forint körüli be­ruházásból nagyobb volna az ipari beruházás aránya. Elő­rebocsátom, hogy ez a megyei vezetők terve, nem biztos, hogy elképzeléseink minden tekintetben találkozhatnak a központi szervekével. Mit akarunk az ötödik öt­éves tervben? A negyedikben a gépipar és a híradástech­nikai ipar fejlődött erőtelje­sen. Olyan korszerű bázis jött létre, amelyre büszkék lehe­tünk, s amely továbbfejleszt­hető. Emellett erőteljesen fej­lődött a könnyűipar is, az élelmiszeripar azonban a le­hetőségekhez képest stagnált. Ügy látjuk, hogy a követ­kező ötéves tervben a gép­ipar és a híradástechnikai ipar nem fejlődik olyan mér-- . fékben, mint az előző ciklus­ban. A könnyűipar feltételez­hetően a jelenlegi színvona­lon rrtarad. Az élelmiszeripar minden ágazata, a fagazda­ság és a faipar erőteljes fej­lődése várható. Kaposváron szeretnénk be­fejezni az 1975-ben elkezdő­dő tejipari rekonstrukciót, emellett az ötödik ötéves tervben meg akarjuk valósí­tani a mintegy 800 millió fo­rintos rekonstrukciót a hús­ipari vállalatnál. Ezenkívül a húskombinátban egy állati fehérjét feldolgozó üzem is létesül. Valószínűnek látszik, hogy Kaposváron föl kell tár­ni és. telepítésre alkalmassá tenni a második ipartelepet. egy növényi hulladékok­ból nyert fehérjepótló üze­met szeretnénk építeni. Ennek értéké körülbelül egymiliiárd forint. I£ét alapvető oknál fogva Dares és térsége a má­sik nagy telepítési hely. Barcs a Dráva révén kinál kitűnő lehetőségeket, másrészt a le­hetőségekhez ' képest még mindig nem iparosodott elég­gé. Itt nemrégiben rakták le a Chemical üzem — egy mű- anyag-épületelemgyár — alapkövét. Az ötödik ötéves terv időszakában remélhetően befejeződik az építkezés. Itt valósul meg egy mészhomok- tégla-üzem is. Kisebb -ipar- telepítés lesz még Marcali­ban és a megye egy-két na­gyobb településén. Munkaerő­gonddal nem kell számolni, ugyanis azokra a területekre telepítünk ipart, ahol ez biz­tosított. A VBKM sajtolóbrigádja kérdezi: Tudomásunk szerint az or­szág több ipari városában sokkal magasabb bérekkel foglalkoztatják a dolgozókat, mint Kaposváron. (Pl.: Buda­pest, Pécs. Dunaújváros, Nagy­kanizsa.) Mi ennek az oka? KLENOVICS IMRE: So­mogy megyében csak a fel- szabadulás utáni években in­dult meg erőteljesen az ipa­rosítás. A felsorolt városok­ban évtizedek óta hagyomá­nyos nehézipari üzemek mű­ködnek. Ez az egyik ok. A másik ok a szakmunkások és a betanított munkások össze­tételében keresendő. Az em­lített városok javára valóban rendkívül nagy eltérés mu­tatkozik. Somogybán a beta­nított munkások aránya a meghatározó. Gondot okoz az is,. hogy nálunk nagyon ke­vés önálló vállalat van. Az anyavállalatok »előszeretet­tel« elhanyagolták a vidéki ipari munkások bérfejleszté­sét. Ezen a következőképpen kívánunk változtatni. Á SZOT és a Mü.M az el­múlt években kidolgozta az úgynevezett országos szakmai bértáblázatot. Eszerint egy esztergályos szakmunkás — függetlenül attól, hogy me­lyik megyében vagy városban dolgozik — ugyanazt a bér­besorolást kaphatja. Ez azon­ban egyik évről a másikra nem oldja meg alapvető gon­dunkat. Reméljük, hogy a különbségek egy-két éven belül csökkeni fognak. Oszvald János, Kaposvár, Május 1. u. 12.: A Somogyi Néplap miért nem mutatta be az olvasóknak Varga Péter elvtársat, a me­A legrégibb magyar nyelvű levél gyei pártbizottság első titká­rát? BÍRÓ GYULA: A kérdést közérdekűnek és időszerűnek tartom. Varga elvtárs júniusi megválasztása óta ez több­ször is felmerült. Örülök an­nak, hogy a fórum adta le­hetőség kapcsán, erről a kér­désről is információt adha­tunk az olvasóknak, a megye lakosságának. Elöljáróban el kell monda­nom, hogy a megyei pártbi­zottság ülésén részletesen be­mutatták Varga elvtársat. Hozzátehetem, hogy a megyei pártbizottság kellő tájékozott­ság alapján, felelősséggel döntött abban, hogy megvá­lassza őt a megyei pártbizott­ság első titkárának. A megyei vezető testület tagjai közül — működése alapján — azóta többen személyesen is megis­merhettük őt. Az eddigi ^életút bemutatá­sának elmaradásáért inkább minket, a pártbizottság veze­tőit terheli a felelősség, mint a Somogyi Néplap szerkesz­tőségét. Ezt a mulasztást sze­retném most pótolni. Varga Péter elvtárs 48 éves, erede­tileg munkás volt. 1948-ig a Ganz Villamossági Gyárban vasesztergályosként dolgo­zott, ettől kezdve pedig kü­lönféle párt- és állami tiszt­ségeket töltött be. Az elmúlt negyedszázad alatt volt párt- iskolai tanár, majd néhány esztendeig a budapesti II. kerület pártbizottsági titkára, illetve a XV. kerület párt- bizottságának első titkára. Néhány esztendeig a Pest megyei Tanács elnökeként dolgozott, ezt követően pedig a párt Központi Bizottságá­nak apparátusába került. Elő­ször a párt- és tömegszerve­zetek osztályának munkatár­saként dolgozott. A somogyi megválasztását megelőző hét évig a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese volt a közigazgatási és adminiszt­ratív osztályon. Varga elvtárs elvégezte a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága mellett működő pártfőiskolát Moszkvában. Nős, egy felnőtt fia van, aki most tölti kato­nai szolgálatát. i Azt mondhatom, hogy Var­ga elvtárs igyekszik gyorsan megismerni a megyét. Külön­féle munkahelyi közösségek­kel, több pártszervezet tagsá­gával találkozott. Az olvasók­ban azért lehet hiányérzet, mert ezeket a látogatásokat, találkozásokat nem kíséri olyan sajtónyilvánosság, mint ahogy ezt korábban megszok­ták. Talán e néhány mondat hozzájárul ahhoz, hogy a megye dolgozói az eddiginél többet tudjanak a megyei 1 pártbizottság első titkáráról. Csőgyár. Most ünnepelnénk Vadas Ernő 75. születésnapját, ha alkotóművészetének teljében nem ragadja el a korai halál. Az idősebb korosztályú fény- képezők, hivatásosok és ama­tőrök egyaránt jól emlékez­hetnek munkásságára, a fia­talok azonban sajnos már nem ismerhetik eléggé. Amatőrként kezdte, mint a legtöbb hírnevet szerzett fo­tós társa. Kezdettől fogva ma­ga dolgozta ki felvételeit. Te­hetsége olyan hamar kibonta­kozott, hogy a húszas évek­ben már sikerrel szerepelt ki­állításokon, pedig az amatőr Olvasztárok. fotósok akkori bírálói nagyon | szigorú mércével, szinte apró- | lékosan méricskélték a fiata­lok, a kezdők képeit. De ezek a »kényes« igényű szakembe­rek is meglepődve figyelték a fiatal Vadas Ernő egyre kivá­lóbb alkotásait. Vadas már a kezdet kezde­tén szigorú és igényes volt önmagával szemben. Képei­nek témáját megalkuvás nél­küli igényességgel kereste, ötletei kimeríthetetlenek, szel- jlemesek, s a meglepetések ere­jével hatottak. Kompozíciós készsége már a korai képein i is feltűnést keltett, de nem kisebb jelentő­séget tulajdo­nított annak, hogy techni­kája a legtöké­letesebb le­gyen. Soha nem adott ki a kezéből fé­lig sikerült, gyenge mun­kát. A harmincas években világ­szerte sorra aratta képei­vel a legna­gyobb sikere­ket, feletjhe- tetlen az ez idő tájt készült Gól, Libák, Pályaudvar, Bujáki me­nyecske, Tuta- josokcímű ké­pe és sok más, arany­éremmel dí­jazott mun­kája. A múltkoriban a pesti ut­cán delizsánsz méltóságteljes vonulása hirdette, hogy száz évvel ezelőtt alakult meg Bernben az Egyetemes Posta- egyesület. A centenárium al­kalmából nem érdektelen fel­idézni néhány adalékot a leve­lezés hazai őstörténetéből, pon­tosabban azt, hogy a legré­gibb magyar nyelvű levelet ki küldte kinek, s hogyan jutott el a címzetthez. A szóban forgó lévél a föl­tevések szerint 1486-ban kelt. Kisvárdára küldték Mátyás ki­rály udvarából, s címzése — a kornak megfelelően, — még latin volt. Így szólt: »Magnifi- co domini Nicoiae de Kysvar- da Frátri nostro carissimo«. Azaz hevenyészett fordítás­ban: Nagyhatalmú Várdai Miklós főispánnak. Szövege pedig — mai helyesírásunk szerint — a következő: »Én jó uram. tudja meg te- kegyelmed, hogy amióta Bégá- nyitól Vajda uramnak a dolog­ról üzentél, tudd meg bizony­nyal, hogy azt neki mind szo­rul szóra elbeszélte. Én is be­széltem vele, igen fogadta, hogy örömest törekedik benne. Minden jó végre ezért tudd meg bizonnyal, hogy itt Vi­segrádion szólunk király őfel­ségének. Azért a leveleket, amelyekről b"-éltünk, minél hamarabb fe 'ölheted, annál hamarabb k...jjed. Aladár atyádfia.« Aladár üzenete még így, »(korszerű« formában sem túl világos, hát még az eredeti, Mátyás-korabeli magyarság­gal! Érzékeltetésül egy résiz eredetiben: »... itt Visegrádon szólunk király őfelségének« részt Aladár atyafi így vetet­te papírra: »ithten Vysegra- don Zolunk kyralnak Ew fel- seekeenek». Az aláírás pedig így került a pergamen tre: »Allada athyadfya». A kutatók azonban viszony­lag könnyen megbirkóztak az ódon nyelvezet buktatóival, sőt a levél születésének, hátte­rének körülményeit is földerí­tették. Eszerint az abban az időben híres Várdai família egyik tagja, Miklós, csatlósát, Bégányi Mihályt a visegrádi palotában időző Báthory Ist­ván erdélyi vajdához küldte. Megbízatása az volt: járjon közben a vajdánál — aki ro­koni kapcsolatban volt Mik­lóssal —, hogy támogassa a Várdai .bánossal viselt hagya­téki perében. Egyszóval, ahogy ma fogalmaznánk, protekciót kért a vajdától. S mivel Mátyás király is az udvarban tartózkodott, a ku­tatók ebből következtetnék arra, hogy a levél 1486-ban kelt, Visegrádon. Várdai Ala­dár pedig nem hollóval, nem is delizsánsszal, hanem a re­pülőposta akkori »ősével« — lovasfutórral küldte a levelét bátyjának. K. Z. Kilencvenkét éve született Kodály Zoltán A Vikár Kórus emiékhanpersenye Hétfőn, december 16-án lett volna kilencvenkét éves Ko­dály Zoltán, akiről Tóth Dénes egyebek közt ezt írta: — Al­kotói és tudományos munkás­ságához csatlakozik sok évti­zedes pedagógiai működése; ma már minden magyar zene­szerző közvetve vagy közvet­lenül Kodály tanítványának vallhatja magát. Tóth Dénes Hangversenykalauzának első kiadása 1956-ban jelent meg. A harmadik 1962-ben. A szer­ző változatlanul hagyta erede­ti szövegét, , s ha akkor nem is, később bizonyára gondolt arra, hogy nem elegendő Ko­dály működésében csak a ha­zai zenei nevelés atyját látni, hiszen az úgynevezett Kodály- módszer világszerte elterjedt. A”* megalakulása ötvenedik évfordulójára készülő kapos­vári Vikár Kórus Kodáiy-év- fordulóra összeállított műso­rának hangsúlyt adott az is, hogy a kaposvári Tóth Lajos Általános Iskolában az 1974/ 75. tanévben épült ki teljes­séggel az ének-zene tagozat Kodály Zoltán zenei anya­nyelvre tanító módszerével. S itt kézenfekvő az utalás: biz­tosított a Vikár Kórus utáii- pótlása, illetve a kórusmozga­lom jövőjébe pillantva talán még fontosabb megállapítás: a mozgalpm történetében új fe­jezet kezdődhet az általános iskolai ének-zene tagozatok teljes kiépülésével. A Vikár Kórus szombat esti Kodály-hangversenye ismétel­ten meggyőzött bennünket, hogy — elnézést a hasonlatért — nemcsak egy jól játszó fut­ballcsapatnak lehet hűséges szurkolótábora, hanem ai kó­rusmozgalom is számít lelkes közönségre. Illetve, s ezt külö­nös öröm leírni, a közönség is számít a Vikár Kórus nyúj­totta élményekre. Telt nézőtér előtt énekelt a Munkácsy gimnázium aulájá­ban a Tóth Lajos Általános Iskola kisdoboskórusa. Jelké­pes indíttatás volt, hogy éppen a legkisebbek ajkán csendült föl a Nagyszalontai köszöntő. Ezután Pitéi Anna tanárnő ve­zényletével két Biciniumot énekelt a kórus. A kóruskultú­ra folyamatosságának a letéte­ményese az iskolai kórus is, mely >— jól érzékeltetve a Ko- dály-programot — együtt sze­repelt a felnőttkórussal, a Zá­kányt Zsolt vezette Vikár- együttessel. A 150. genfi zsoltár megszó­laltatásában ugyan zavarba« ejtő kifogásolnivalót is talál­tunk (mintha nem is ez a korúi énekelte volna), de rögtön fe­ledtette a hangverseny éke az iménti gyengébb produkciót. Az Angyalok és pásztorokat látványos, de elsősorban igé­nyes tolmácsolásával a Ko- dály-hangverseny feledhetet­len teljesítményeként tartjuk számon. A fesztiválkórus cím­mel minősített énekkar szom­bat esti szereplése'olyan össz­benyomást keltett, mintha a jövő évi jubileumi hangver­seny »főpróbáját« tartották volna. Két kórusszámot emel­nék ki. a Vörösmarty versére írott Liszt Ferenchez és a Ber­zsenyi versére írott Magya­rokhoz címűt. A köztes dara­bokat részletszépségekkel szó­laltatta meg az együttes. Az est vendégeként Mar- gittay Ági kiemelkedő' volt Petőfi Az országgyűléshez cí­mű költeményének az előadá­sával. Kardos Kálmánt sajnál­tam, hogy olyan szörnyű zon­gorán kellett játszania, helyé­ben nem vállalkoztam volna erre a szereplésre. Kardos kí­séretével szólaltatta meg Pal­los László, Kodály gordonka Szonatináját, melyet az est »karácsonyi ajándékai« közé sorolhatunk. Horáayi Barna A felszabadulás után a Ma­gyar Távirati Iroda munka­társaként, majd főmunkatár­saként bizonyította, kiemelke­dő tehetségét. Az ötvenes években, amikor sok, egyéb­ként valóban jó fotós került zsákutcába sematikus, túl pá- toszos munkaképekkel, ő ak­kor is — nyugodtan mondhat­juk — iskolát teremtett. Mér­téktartás, jól komponált, fé- nyekkel-árnyékokkal, s a for­mákkal tudatosan alakított atmoszféra jelJemezte érzése­ket keltő képeit. Ezekben az években készültek az áldoza­tos munkát ábrázoló alkotá­sai; a-világot megjárt Vas vá­ros, Jenei olvasztár, Novem­beri reggel, Csőgyár és szám­talan sok, a szocialista1 nv.ni- kát -és munkást ábrázoló ké­pe. Szenvedélyesen foglalkozott a fiatalok nevelésével, s avat­ta be a fényképezés - titkaiba az akkor még kezdő gárdát. Művészi, szakmai irányításá­val egész fotósgéheráció fej­lődött ki, amely később je­lentős szerepet játszott' és ját­szik a magyar fotóséletben. Túlzás nélkül állíthatjuk, nagy szerepe volt abban, hogv _ az MTI-fotó munkássága abban az időben meredeken fölfelé ívelt, világviszonylatban is el­ismertté vált. Abban a szerencsében ré­szesültem, hogv az ötvenes évek második felében gyak­ran elkísérhettem riportútjai­ra, amikor a Népszabadság ré­szére készített több képsoro­zatot. Láttam munka közben, megfigyelhettem, hogyan ku­tatta állhatatos igényességgel a témában rejlő legtökélete­sebb megoldásokat. Körüljárta a témát, jobbról-balról, alul- ról-felülről, kereste a legmeg­felelőbb helyzeteket. Amikor nekünk, kísérőinek, szinte »már a nyelvünk lógott« a fá­radtságtól, akkor vette elő fényképezőgépét, és tért visz- sza az előzetesen alaposan körüljárt helyekre. Az agyá­ban már előre megkomponált, szinte kész helyzeteket rögzí­tette a fűmre. Vadas Ernő számára a »há­látlan téma« ijpgalma nem létezett. Kifogyhatatlan volt az ötletekben, megkereste, meg is találta a legjobb meg­oldásokat. Voltak, ajíik a ki­taposott utakon haladó fotós-, nak tartották, de ezek csak felületes szemlélői lehettek munkásságának. Tény, hogy soha nem alkalmazott külsőle­ges, egy ideig tetszetősnek is ható trükköket, nem élt a fény­képezés esetenként modern­nek kikiáltott eszközeivel. Mindig »csak a maga mód- ián« dolgozott, alkotott, A fényképezés tiszta eszközeivel teremtette meg kompozíciós egységű, élettel teli, mozgal­mas képeit. A pillanat művé­szetének .ezek az alkotásai ma is megállnák a helyüket, gyö­nyörködtetnék a nézőt ' bár­mely kiállításon. És 'ez nagy szó mai, gyorsán változó vilá­gunkban. R. M. agMHH

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom