Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-27 / 277. szám
'TjUzfeLt Szerkeszfűslg,! Mákos Dezső, Inke, Május 1. u. 6. sz. alatti lakos november 15-én megjelent levelére az alábbiakat közlöm: Az okirat szerkesztése a közjegyző feladata, de az állami vagyonátruházási illeték befizetésének igazolása, egyéb okiratok és igazolások beszerzése az ügyfél kötelessége. A panaszos által említett okiratot illetékkiszabás végett 1971. december 27-én mutattam be az illetékkiszabási hivatalnak, míg a szükséges illetékigazolást az ügyfél csak 1973. január 22-én szerezte be. A késedelem miatt a földhivatal által terhére kiszabott bírság öt terheli, mulasztás a vevő részéről áll fenn. Tisztelettel: f.Dr. CJzarkat 0gula állami közjegyző, • Nagyatád, járásbíróság Tisztelt Szerkesztőség! A fentiekhez kapcsolódva az alábbiakat közlöm: A Mákos Dezső ingatlanszerzéséről készített okiratot 1974. január 15-én nyújtották be telekkönyvi bejegyzés céljából a nagyatádi Járási Földhivatalhoz. A kérelmen csak 100 forint eljárási illetéket róttak le. holott a jogszabály szerint a határidő elmulasztása miatt 300 forintos illeték alá esett. Tehát a földhivatal jogosan kérte a panaszostól a 200 forint illetékbélyeg lerovását. /I bejegyzés foganatosítását a földhivatal 1974. április 24-én kelt határozatával elutasította, mert az eladó az inkei 838. sz. telek jegyzőkönyvben nem volt bejegyzett tulajdonos. Ezt a határozatot Mákos Dezső 1974. április 27-én átvette, és ellene nem fellebbezett. 1974. november 18-án újabb kérelmet nyújtottak be a panaszos tulajdonjogának bejegyzése céljából. MosI, már csatolták azokat az okiratokat• melyek alapján a levélíró által vásárolt ingatlanra be lehetett jegyezni a telekkönyvbe a tulajdonjogát. Az erről szóló határozatot a földhivatal, megküldte a címére. Tisztelettel: Simán ttJikths a Nagyatádi Járási és Várusi Földhivatal vezetője Családi ház-tervpályázat Kilencvenkét javaslat a zsűri előtt Ma kezdik a bírálatot jauka fOBOIi XXX. évfolyam. 277. szám. Szerda. 1974. november 27. A lelkiismeret ára Teherpróbán a legújabb A három oldalra billenthető Rába tehergépkocsi A CVori Rába Magyar V agon- és Gépgyárban a közúti járműprogram keretében elkészítették a nehez terepviszonyokra alkalmas, háromtengelyes, három oldalra billenthető tehergepkocsi prototípusát. Az ú j gépkocsi erőforrása a Rába—Horn licenc* alapján épített hathengeres, 230 lóerős Diesel-motor. Az új tehergépkocsi két kivitelben készül: két- illetve három-tengélymegliajtáss sál. 1757-ben pályázatot hirdettek a párizsi igazságügyi palotát díszítő festmény elkészítésére. Egy ifjú művész egész ügyes képpel jelentkezett, melynek a következő címet .adta: Justicia megcsókolja a szabadságot. Amikor Voltaire megtekintette a képet, a következő megjegyzést tette: »Ezek örökre búcsút vesznek egymástól«. Tekintettel arra, hogy e megjegyzés nyomán a város vezetősége elállt, a kép megvételétől , Voltaire maga* 1 vásárolta meg a festményt. Állj, vagy — spriccelek Egy cataniai benzinkutas menekülésre kényszerí- tett két fegyveres rablót. Rájuk irányította a benzincsapot, miközben vadul kiáltozott: »-Ha nem takarodtok azonnal, felgyújtalak mindkettőtöket!« Felvilágosítás Egy idős hölgy már tizedszer kérdezi a hordárAz állami, szövetkezeti lakó- ! telepek mellett a családi há- , zak is egy: „e szaporodnak. A falvakban, a városkörnyéken épülő házak külső megjelenésében, belső terük kialakításában túl sok még a hagyomány. A szakemberek szerint nem igazodnak kellően a megváltozott életkörülményekhez, az új »családmodellekhez«. Ezért augusztusban az Építésügyi és ; Városfejlesztési Minisztérium > a Somogy megyei Tanáccsal közösen országos tervpályázatot hirdetett családi lakóházak tervjavaslatainak kidolgozására. A tervek díjazására 220 ezer forintot szántak. November 15-én éjfélkor járt le a postára adás határideje. A tervezők 92 — a vártnál több — csomagot küldtek be a megyei tanács ÉKV-osztályára. Ma délelőtt tizenegy órakor Hácsi látogatás (Tudósítónktól.) Lengyeltótitól 5 kilométerre. festői szépségű dombok veszik körül Hács községet. Látogatásunkkor az áruellátást vizsgáltuk. Ritzeld György boltvezető 1957 óta szolgálja a falut. Havi kétszázezer forint értekben főleg a mindennapi élethez szükséges élelmiszert és háztartási árut vásárolják a boltban. Jó kezekben van a falu italboltja is. A falon levő bu- í zsáki minták arról árulkodnak. hogy az italboltvezető és a feleségé azelőtt a népművészeiéről híres községben élt. Csizmadia József vezető megköveteli a tisztaságot, a kulturált magatartást a vendégeitől. Bekötő út vezet, a faluba, j viszont Bénrlekpuszta és Gór- • dony település felé kövesét sincs. Amíg ez a két puszta j néptelenetíik, addig Hácson nem csökken a lakosság száma. Ezt Kubik Györgytől, a termelőszövetkezet üzemegység-vezetőjétől hallottuk, aki Hács párttilkára. A nyolcszázhetven lakos többsége a termelőszövetkezetben, száz az állami gazdaságban, több periig , a lengyeltóti üzemekben talál munkaalkalmat. A legutóbbi fölmérés szerint a legtöbb háztartásban zúgnak a gépek, sok a háztáji termelést segítő kisgép is. Húsz gépkocsi. 197 rádió, 184 televízió van. 1.18 Somogyi Néplap. 154 Népszabadság és hetvennyolc hetilap segíti eligazodni a lakosokat a megye, az ország, a világ eseményeiben, zárt ajtók mögé vonul a bíráló bizottság — melyben a minisztérium. a tanácsok’ a különböző társadalmi szervezetek képviselői vannak —, és felbontja a zárt tervcsomagokat, megkezdődik a zsűrizés. A legjobb terveket nyilvá- , nosan is bemutatják. Mint a j nagyszámú részvétel mutatja, ; lesz miből válogatni a családi házat építeni szándékozóknak Somogybán. Szemtől szemben Egykoi'i és mai művészekkel foglalkozó tanulmánykötetet jelentet meg a Gondolat Könyvkiadó. Sokat ígérő vállalkozás ez. Az első Fábry Zoltán filmrendező munkásságával foglalkozik; már meg A Delta új száma Pillantás a proton belsejébe Az életmentő aszpirinről közöl részletes cikket a Delta Magazin új száma. Szakemberek az erekben képződő vérrögök, érkatasztrófák, szívhalál megelőzésére egyre nyomatékosabban ajánlják a mindennapos szalicilkészít- j menyeket, amelyekről kidé- j rült, hogy fékezik a véralvadást, de alkalmasak lehetnek ; koraszülés elhárítására, sőt | olykor allergia gyógyítására j is. Az atomfizika területén a proton belsejébe vet pillantást a lap, beszámol az óceánok I vándorlásáról szerzett új adatokról; bemutatja a legkülönfélébb különleges járműveket, valamint a műanyagok térhódítását az autóiparban; ismerteti a »mérték szerint« készülő számítógépeket’ az űrkutatás földi hasznosságát, az építészetben mind szélesebb körben alkalmazott álmennyezeteket. a baktériumok méregkibocsátásáról felderített részleteket, a hazai kelta emlékeket, és ismerteti a vilégélelme- zés tíz és ötven év múlva esedékes gondjait s a megoldásukra tett javaslatokat. is jelent. Nemsokára követi majd egy újabb, mely Felli- níröl szól. Szerzője Nemes- kürthy István. A könyvben követhetjük a világhírű'filmrendező útját, a kisvárostól a művésszé válásig, sok sikeréig. Nemeskürthy ide? a pályatársak és a rendező nyilatkozataiból. Olvashatunk forgatókönyv-részleteket is. Ugyancsak a Szemtől szemben című sorozatban lát napvilágot Karcsai-Kulcsár István munkája, a Jouvet. Századunk francia színházának és filmművészetének jelentős egyénisége Louis Jouvet. Eseménydús pályáját követhetjük nyomon a könyvben, melyet még változatosabbá saját írásai, feljegyzései és a bő fényképanyag tesznek. Harsányi Zoltán Rodinről írt tanulmányt e sorozat keretében. Könyve bepillantást enged a híres szobrászművész életébe, s választ kapunk arra is, hogyan készültek gyönyörű szobrai. Jelentkezzenek a károsultak! A utó fosztogatókat tartóztattak le Több kaposvári autósnak szomorú napok kezdődtek szeptember 22-vel. Reggelente döbbenten látták, hogy szabadon parkoló autójukról hiányzik a ködlámpa, a visz- szapillantó tükör. Akik nyitva felejtették kocsijuk ajtaját. még rosszabbul jártak, mert a tettesek az éjszaka leple alatt a berendezést is kirámolták. Szaporodtak a följelentések a városi kapitányság .asztalán, szorult a hurok a tettesek körül. Végül is a tolvajok saját magukat buktattak le. Tamásiban egy vendéglőben mulatoztak, ám amikor a fizetésre került a sor. zavarba jöttek. Egyikük kivágta magát. elővett negyven reklámtollat, és a számla ki- egyenlítése fejében a p=->cér kezébe akarta nyomni. Gyanús lett a társaság, s a kihívott rendőröknek nem volt különösebben nehéz feladat ■kihúzni az igazságot az először összevissza beszélő bandából. Elmondták, a negyven golyóstoll eav feltört kocsiból származik ... A tizennyolc éves Szabó Lajos foglalkozás nélküli, a tizennyolc éves József Sándor j foglalkozás nélküli, a bünte- t tett előéletű, tizenkilenc éves Kovács Ferenc foglalkozás nélküli és a tizenhét éves Mayer József ipari tanuló az- j óta előzetes letartóztatásban I várja sorsa alakulását. Az j ügybe keveredett a tizenki- lene éves Tolnai Tamás mű- j szerész is, az ő vétke azon- j ban olyan csekély, hogy nem fosztották meg a szabadságá- j tói. Hasonlóképp szabadlábon I van a társaság orgazdája, a huszonhat éves Blatt Antal . iharosi autószerelő is. | A szabadon hagyott kocsik megrongálásának, kifosztásá- | nak gondolatát a banda legfiatalabb tagja. Mayer József fogalmazta meg. s Szabó Lajosban buzgó segítőtársra talált. Az első éjszaka néev ködlámpát és két visszapillantó tükröt zsákmányoltak. Kizárólag olyan helvekre merészkedtek. ahol éjfél körül nemigen járt senki. Ilyennek bizonyult az Április 4. köz több udvara, a József Attila utca 7/c udvara, a Kanizsai utca 2. portája, a Honvéd utca számos zegzuga — és még folytathatnánk a sort. Az éjféli »beszerző« utak | olyan sikereseknek bizonyul- I lak, hogy október elején Ma- í ver. Szabó és József Sándor elérkezettnek látta az időt egy bűnszövetség létrehozására. A zsákmányolt holmi nagy részét Szabóék lakásán rejtették el, a ködlámpákat pedig Blatt Antalnak adták el. A bűncselekmény-sorozat utolsó napjáig, október 11-ig. tekintélyes értékre tettek szert. Gondban van a rendőrség, mert a károsultak egy része máig sem jelentkezett. Több tükörnek, ködlámpának, táskarádiónak. üléshuzatnak, kabalatárgynak a széles körű nvnmozás ellenére sincs gazdája. Éppen ezért azt kérik a hatóságok, hogy akik a ielzett időszakban Kaposváron kárt szenvedtek, haladéktalanul jelentkezzenek a kaposvári városi-járási rendőr- kapitányságon. P. D. /CMfio/felfójt Nem egy különleges ételről akarok beszélni, de kénytelen voltam — jobb híján — így nevezni a felfújt karfiolt. Ez a különleges mezőgazdasági termék a boltokban is kapható. A vásárlásnak szigorú szabályai vannak. — Kérem ezt a karfiolt! — mondja a gyanútlan vevő. Lemérik, megkapja, kifizeti, otthon azután leszedi róla a zöldet, s kiderül, hogy alig maradt valami a kezében.. Jómagam ellenőrző méréseket is végeztem. A hatvanöt dekás fejből mindössze húsz deka maradt meg. A többit el kellett dobni. A maszek persze figyelmesebb: ö megkérdi, hogy leszedje-e a zöldet. Igenlő válasz esetén leméri a karfiolt, csak azután kopasztja meg. — Mit kell itt néhány forint miatt vacakolni! — horkantam magamra, de eszembe jutott, hogy egy nap akár száz kilót is eladnak a városban, s ennek mindössze harminc százalékát tudják hasznosítani a háziasszonyok — bár 100 százalékért fizetnek. Hát már csak ezért sem egy különleges étel ez a karfiolfelfújt. Még ha szereti is ,valaki, némi kellemetlen szájíze marad utána .. M. A. Halálos szerencsétlenség Somogymeggyesen figyelmetlenül vezetett egy pótkocsis vontatót az ötvenhét éves helybeli Bagyari Ferenc, és elgázolta az. úttest szélén gyalogló hetvenegy éves Weisz János helybeli gazdálkodót, aki a helyszínen életét vesztette. Bagyari Ferenc anélkül, hogy megállt volna és megkísérelte Volna a segítségnyújtást, továbbhajtott. A rendőrség röviddel a bűntett után a nyomára akadt és előzetes letartóztatásba helyezte. Kaposváron, a Május 1. utcában egv állp autóbusz elő! az úttestre ugrott a négyéves Panczinger Róbert. és egy féktávolságon belül érkező Barkas teherautó elgázolta. A kisfiú súlyos lábtörést szenvedett. tói, hogy megy-e vonat Lyonba. — Asszonyom — feleli nyugodtan a hordár —, a peronon kifüggesztett menetrend, a hangszóró, az állomásiénak, a vonatvezető, a forgalmisták, a gépész, a váltókezelő és én, tni valamennyien, azon a véleményen vagyunk, hogy igen... Ha nem hiszi el, kérdezzen meg valakit... Hasznos vizsgálat Az orvos megvizsgálta Hanka asszonyt, és kijelentette: — Baj van az anyagcserével. Amikor Hanka asszony hazaérkezett, a férje megkérdezte: — No, mit mondott a doktor? — Azt, hogy feltétlenül vegyek magamnak egy új ruhaanyagot — válaszolta az asszony. Ok és okozat — A férjemnek nagyon hullik a haja — mondja az egyik szomszédasszony a másiknak. — És mi az oka? ■ — Nagyon ideges. — De miért ideges? — Mert hullik a haja... Somsai Méplap A* MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, I.atinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó; Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem érzünk meg és nem küldünk visszál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 S67. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében > Kaposvár, I.atinca Sándor u. f, . Felelős vezető: Farkás BcU igazgató.