Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-10 / 263. szám

K

evés aszkéta akad fiatal férfiak közt, különösen, akit sem vallási fogadalom, sem egyéni hajlam nem visz áz önmegtartóztatásra. Persze azért van kivétel, mondjuk ösztöndíjas vagy fiatal tanár, akár Párizsban is, ahol én is éltem. De ezt senki nem hiszi el itthon az embernek, még legjobb barátja is elképedve néz rá: »Hülyének nézel?« Aszkétaként éltél ott? ... ahol annyi a pazar nő és olyan természetes, hogy valaki odaadja magát annak, akit szeret?

És kirakatokat sem néztem. Csaknem annyira nem ismerem a párizsi kirakatokat, mint francia barátaim.

De amikor hazajöttem, mégis észrevettem a kirakatokat. Jóleső csodálkozással pillantottam meg az angol szöveteket, a villanyborotvákat, az autórádiókat- És még Szentendrén is. ahová kirándultam, megálltam az illatszerbolt előtt és elnéztem a Givenchy kölnit. S egyszer női hangot hallok a hátam mögül:

— Szegényes kis kirakat. Nem olyan, mint Párizsban.

Meglepetten fordultam vissza. Izabella volt az, a munkahelyemről. A pénzügyi osztályról, amelyhez oly kevés a szakértelmem.

Szőke haját simán kontyba fésülte, lesült bőre csakúgy feszült, és erős, szép teste volt. Nagyon szép nő volt, de sima arcából mégis vala- ^ni szigorúság áradt.

Udvariasan köszöntöttem, és megjegyeztem:

— Miért lenne szegényes ez a kirakat? Hiszen egy csomó finom árut látok benne:

— Öh, Tiéhány darab! De kedves magától. •. Azért Párizsban ...

— Ott nem néztem kirakatokat.

Még sohasem láttam nevetni, de most elnevétte magát.

— Évekig élt ott... Lányokkal sem volt dolga?

— Azokkal sem.

Ekkor jobban megnézett.

— Tudja, kédvem volna hallani, milyen ott a szerelem. Mesélje el nekem! Biztosan akadt kalandja . .. Ahogy elnézem magát, a maga egyéniségével meg tud szédíteni egy nőt.

— De mivel? — kérdeztem csodálkozva.

— Épp azzal, hogy nem tudja... Na, jöjjön el hozzám! Itt áll egy kis faházam a hegyoldalban. Iszik velem egy feketét •.. Főztem is már, csak föl kell melegítenem.

Mit mondhattam volna? Ennek a szép, szigorú arcú nőnek ... Ügy hiszem elvált volt már. Rövid ideig tartott a házassága. Ennyit hallottam róla... És micsoda gyönyörű. erős teste van! Szorongató boldogság fogott él, de lélelem is. Vajon mit képzel rólam?

Tűnődve szálltam be kis fehér Fiat kocsijába . ..

A faház is olyan világos, és mégis, olyan égő- barnás volt, mint Izabella bőre- Csak az övé tompa maradt, nem olyan lakkosán fénylett, mint a ház.

Kihozta a kék szegélyű, fehér porcelláncsészékben a kávét, külföldi cigarettával kínált, és rámemelte a szemét.

— No, meséljen! Mintha egy barátjával beszélne... Én senkivel nem vagyok bizalmas viszonyban a munkahelyünkön. Tőlem nem megy vissza semmi.

Rágyújtottam. Aztán kortyoltam a kávéból. És szinte kétségbeejtett az a tudat, hogy csalódást kell neki okoznom.

— Tudja, én nem mint turista voltam Párizsban, hanem ösztöndíjjal tanultam ott, aztán meg fiatal tanárként működtem egy iskolában. Szóval éltem ott, és hatottak rám az élet problémái, Akárcsak francia barátaimra. Nem voltunk olyan helyzetben, hogy programot csináljunk lányokkal- A program a vasárnapi ebéd volt egy étkezdében, ahol igazán jól éreztük magunkat... A temérdek autót csak azért néztük, hogy ne üssenek el, a kirakatokat meg, hogy ne menjünk neki. Persze megesett, hogy elmentem valamelyik barátommal egy szórakozóhelyre is. Egész éjszaka hallgattunk egy fiatal spanyol gitárost egy üveg bor mellett. Ketten egy üveg bor mellett... A Tabouban pedig, ez egy diákmulató, egy-egy pohár limonádét ittunk. Ott táncoltunk is.

Örvös Lajos

Hz aszkéta

Izabella figyelmesen hallgatta minden szavamat. S nyugodt, majdnem kemény hangon kérdezte:

— És kinek ment föl a lakására? Ki vetkőzött le maga előtt?

Megütközve néztem erre a rendkívül szép és mindig olyan szigorúan komoly nőre. Hogyan mondjam neki. hogy egyetlen női lábra sem emlékszem, és hogy ott nem lehet olyan célzatosan végignézni a nőkön, ez ott nem szokásIzabella fölállt s egy kis üveg finom konyakkal tért vissza. Kis poharakba töltött belőle. Nem szoktam inni. de egy hajtásra kiittam. S akkor hirtelen fölcsillant a szemem, mgrt mégis eszembe jutott egy különös kaland.

Egészen kigyúlt az arcom az izgalomtól, és Izabella is észrevette ezt.

— Eszébe jutott valami? — kérdezte halkan.

— Igen — feleltem. — Egyik kolléganőm. Annak, is ilyen sima volt a bőre, mint^ magának, de ő barna hajú. Egyenes tartású, megközelíthetetlen természet- öt bízták meg, hogy vezessen be az iskolai szokásokba: ketten’maradtunk benn munka után a tanári szabában . . .

— És már ott kezdődött.el?

— Nem, Ott semmi nem kezdődött el. Csak jólesett, hogy egy szorosabb kis kollektívába -kerültem, férfiak és nők közé, a felnőttvilágba. S még talán az is furcsa volt, hogy egyedül maradtam a tanári szobában egy nővel, mert mindenki hazament már...

E

mlékszem, csak úgy ittam -a szájáról a szavakat. és néztem közben a száját. Néha meg lehunytam kicsit a szemem. S egyszer csak azt mondja: »Most pedig jöjjön velem, elmegyünk Enghien-les-Bains- be, én ott lakóm! Tündér! kis fürdővároska Párizs közelében. Egy tó partján. A Boulevard de Port Royalra mentünk, ahol a kocsija parkolt, beszálltunk, és amire a zsúfolt Párizson át kiértünk az országúira. ott rákapcsolt, és befordultunk jobbra, sötétben csillogott a tó.

— Vele töltötte, ugye, az éjszakát? — kérdezte Izabella fojtott hangonKicsit kerékre nyílt a szemem, aztán vállat vontam:

— Ö ... Egy szép kis kertes ház előtt álltunk; meg. Bent levetette a kosztümkabátját és már engedte is a fürdővizet. »Először is lefür- dök, ez mindig az első, amikor hazajövök — mondta. — Fürödjön le maga is, jobban érzi majd magát utána! Aztán megvacsoráztunk."

Ez nem igaz, villant át az agyamon.

— Kiszólt még, hogy igyák egy frissítőt, találok a hűtő- szekrényben, s kis idő múlva már kilépett újra, sötét fürdőköpenyben. De nem láttam semmilyen változást az arcán. Épp olyan komoly volt és távoli, mint a tanári szobában. Én következtem a fürdőben. Letussoltam, és visz- szavettem a ruhámat, de a zakót a karomon hoztam ki.

— Megengedi, hogy ingujjban maradjak? — kérdeztem— Természetesen — felelte. — Meleg van ... Hozom azonnal a vacsorát.

Engem valami furcsa érzés kerített hatalmába, valami szokatlan bátorság és az buggyant ki a számon:

— Várjon egy kicsit Yvette! (Mert Yvette-nek hívták.) Meg szeretném csókolni magát. Megengedi ? .. •

— Kérem, mondjon el mindent részletesen — szólalt meg Izabella. — Nem vagyok gyerek, nyugodtan elmondhat mindent... Igyunk meg még egy pohárka konyakot!

Megittuk. És akkor Izabella a lábamra tette a kezét. Csak úgy rátette... Minden kihívás nélkül. Ahogy ez Fá~ rizsban is lehetséges- ' — Olyan mosolyféle jelent meg Yvette arcán. Mint aki csodálkozik rajtam. Mintha kinyílt volna a fürdőköpenye, egy pillantásra láttam a testét, aztán megrázta valaki a vállam. Fölrezzentem. Yvette állt előttem, ő hajóit oda hozzám. A tanári szobában.

Én beszélek magához, maga meg csak bámul, bámul rám, úgy bámulja a szám. mintha arról olvasná le a szavakat. S egyszeresak lehunyja a szemét, mintha álmodna, vagy álmodozna. Kicsit elmosolyodott:

— Tudom, egyedül él itt most Párizsban. És nem mindig jó egyedül. De előbb szokja meg az iskolát, jöjjön bele a tanításba, rakjon félre egy kis pénzt, aztán gondolhat arra, hogy ne legyen mindig egyedül!. Egyszer majd eljön hozzám is.

r ábán néztem rá, iszonyú meglepődés tükröződhetett az arcomon, s próbáltam megfejteni, mit jelent ez az »egyszer majd eljön hozzám is«.. • De ezt nem lehetett tudni, mert Párizsban nem kíséri mindig aféle arcjáték a szavakat.

— Most pedig menjen! — mondta Yvette, és megsimogatta az arcomat.

Izabella tágra nyílt szemmel nézett rám. Egészen kigyúlt az arca, és olyan szigorúan nézett. Aztán odahajolt hozzám: éreztem a mellét, éreztem a száját, és úgy éreztem, mintha most is álmodnék.

— Sokat tanultam magától — suttogta fojtott hangon.

Kipirult arccal, csodálkozva néztem rá.

K

Klasszikus szépség

Konsztantyin Szimonov

A zászló

A zászlónál nem gyújtanak

rá

nem is tréfálnak se alatta se mellette Nem varrják meg ha elszakad

Az elszakadt zászló

|nem vértclen

kötözni se kell '

hisz amíg kézben tartják

nem szállel belől? a vér

Csak akkor*szál! t. a vére

ha földre hajítják.

De ha ismét fölemelik *

vagy az izzadt tetemre borítják

nem érzi magát sértve a a zászló

Nem fél hogy a vérfoltok ott maradnak a selymén A vér nem mocsok Am a halottat — ha hősi halott — ne takarjátok be sokáig mert kell az a zászló az élőknek kell

(Foto: TASSZ—MTI— KS) I

Dalos György fordítása

Marcali az ókorban és a népvándorlás korában

A fejlett civilizációval rendelkező keltákat követően, időszámításunk kezdete után néhány évvel (i. sz. u. 8-ban) a rómaiak jelentek meg Marcali környékén. Megtelepedésük legfontosabb bizonyítékának a Balaton déli partja mentén, Marcalin át Kaposvár felé futó római utat tarthatjuk. A Kaposvár felöl visszafelé — Keszthely irányába — vezető út pedig az igen fontos Szombathely (Sa- varia) és Eszék (Mursa) közti hadi és kereskedelmi útvonalhoz tartozott.

Környékünkön a római települések az I., de főképpen a II—V. Századból ismertek. A.Lacus Pelso (Balaton) északi és déli partján főként az előkelők, az arisztokrácia villái helyezkedtek el. A későbbi időben is inkább a nagy- birtokosok erődített gazdaságairól tudunk. Természetesen a helyi bennszülött (kelta), lakosság nem semmisült meg teljesen. Egyszerűbb, falusias telepeik és a rómaitól eltérő kelta vallási hagyományaik a fejlett római kereskedelem és közigazgatási hatalom hatására részben elrómaisodlak.

A kiépített — kereskedelmi és hadi célt szolgáló — kövezett utak hálózata mellett élő törzsek hamarabb kerültek az ún. római jogú városok (coloniák) hatása alá. A bennszülöttek belső életét saját vezetőik irányították. Ez a gyorsan romanizálódó felső réteg a városi vezetésben is részt kapott.

Pannónia . dél-balatoni és Marcali környéki területén a római időben nevezetes makkos erdők húzódtak. A jó talajon fejlett földművelés folyt, és főleg a Balaton vidékén elterjedt a’ magas szintű szőlő- művelés. A zsilipekkel szabályozott tó mellett fekvő kitűnő földeken a rabszolgatartó nagybirtok volt túlsúlyban.

A község környékén megtelepedett római lakosság régészeti. emlékei között főképpen II—IV. századi kerámiák szerepelnek. A durvább telepkerámiák mellett igen nagy számú a sírokból előkerült különböző típusú és mázazású bögre, tálka és temetkezési urna. A többnyire észak—.déli tájolású, csontvázak, felett ■ nagy méretű — párhuzamos és különböző vonalmintákkal ellátott — téglából álló sírfedelet képeztek ki.

Ezideig gazdagabb, melléklettel eltemetett halottak még nem kerültek elő vidékünkön. Bronzcsipesz, bronzkarika és karperec, valamint csonttűtartó csupán az egyik Marcali környéki női sírból jutott a felszínre.

A Galliából és Germániából vízi úton ide szállított terra sigilláták (vörös díszkerámiák) díszes kutyát és gladiátort ábrázoló töredékei a legértékesebb és a legszebb kerámiaáruhoz tartoztak.

Kiemelkedő leletek a korszak emlékei között az ún. bronzkocsidíszek. A széttárt szárnyakkal, „szfinxszerűen” megformált egyik díszen az alak fejét konttyal és kétoldalt leomló, hosszú hajjal mintázták meg. Hasonlóan elsőrangú értéket képvisel az egyiptomi fejhez hasonló, fürtös tincsekkel és hátul sapkaszerű, pontdíszes fejfödőve]

G'&SÄS.S! Aurelm Bussu'ol<

ja — egyike volt Rókáne asszony születésnapi meghívottjainak. Ez nagyon boldoggá tette. Nem azért, hogy meghívták, ó az őt egyáltalán nem izgatta, meghívást gyakran kapott, hanem mivel a meghívón díszes betűkkel ez állt: »Megjelenés sötét ruhában, fekete csizmában!«

Gólya úr pedig még sohasem viselt csizmát. Minden más, a meghívón jelzett öltözéknek birtokában volt: fehér keményített ing, fekete nyakkendővel, fekete zakó, sőt piros zokni is. Sajnos, azonban a csizma hiányzott.

' Elment tehát a bíbichez:

— Bibickém, aranyom, kölcsön adnád nekem a csizmádat?

— Szívesen — felelte a bíbic. — De vajon jó lesz neked?

Gólya úr fölpróbálta a Bíbic csizmáját, sajnos, m’ég a kisujjára sem ment föl. Továbbment tehát a Rinocérotzhoz:

cYt qoUju es iziiLü ja

— Kedves, jó, Rinocéro- szom! Egy estére kölcsönözné nekem a csizmáját?

— Hm... — töprengett a Rinocérosz. — Azt hiszem, nyomná fog.

Próba következett: Gólya úr valósággal belesüppedt a csizmákba. Ismét csizma nélkül maradt. Teljes tanácstalanságában a Bagoly úrhoz fordult: \

Bagoly bátyuskám! —

mondta könnyektől reszkető hangon. — Hogyan menjek el csizma nélkül a Rókáné asz- ssonyság születésnapi estélyére? Mondd; tudsz tanácsot adni?

Bagoly bátyó visszatolta orrára a szemüvegét (igen nagy tudását a szemüveg jelTanmese felnőtteknek

képezte, ezért azt sohasem vetette le), s így szólt:

— Gólya úr! Csizmám, amely pontosan a lábodra illene, nincs. De egy jó tanácsosai szolgálhatok, ha ebből a csizmaügyből ilyen nagy problémát csinálsz. Repülj a láphoz! Keress magadnak egy jó, süppedös helyet... Ha ott állsz négy órán keresztül, a sár garantáltan a lábadra ragad, s így tökéletes csizmának látszik majd.

Gólya úr megfogadta a bagoly tanácsát. Sietve elrepült a láphoz...

Rókáné asszonynál rengeteg vendég gyűlt már össze. Kitörő örömmel fogadták Gólya urat. Meg kell mondanom, remekül nézett ki. Mély meghajlással nyújtotta át

legőszintébb jókívánságait és egy valódi egeret, amely az ö köreikben mutatós ajándéknak számított. Rókáné asz- szonyság el volt ragadtatva. Végignézett jeles vendégén, de amikor a szeme megakadt a »csizmán«, hangosan kezdett el nevetni.

A többi vendég is mintha csak ezt várta volna, vele együtt nevetett. Bagoly bátyó a nevetés hallatára odafura- kodott a társasághoz:

— No, de Gólya úr — mondta fölháborodva —, ha már annyira fél az etikett megsértésétől és csizmában kívánt megjelenni Rókáné asszonyság estélyén, miért nem két lábbal állt a mocsárba ...

Révész Mária fordítása

ellátott szobordísz. A domború keblű és homorú, valamint laposodó szárnnyal rendelkező darabon a felerősítésre szolgáló lyulfak is megtalálhatók. Az értékes libickozmai lelethez tartozik a bordázott és köpűvel ellátott bronz díszlándzsa.

Három bronzlelettel kapcsolatosan elmondható, hogy a

II. század első felében terjedt el a kocsitemetkezés Pannóniában. A halottat utasnak képzelték el, az előkelő réteg a sírokba négykerekű kocsival, lovakkal, sőt áldozati tárgyakkal és-. luxuscikkekkel temetkezett, A kocsin lévő nagy számú bronzdíszí- ,téj gazdag veretanyag javarésze a keleti és a Rajna menti műhelyekben készült. Végső soron azonban ezek a kocsitemetkezések feltétlenül a nagyon gazdag és régi hagyományhoz hű bennszülött vezetőrétegtől származnak. Ez az arisztokrácia jólétben és a római civilizáció- hatása alatt élt Marcali környékén is.

A IV—V. századra állandósuló barbár betörések, majd a népvándorlás hulláma elseperték a római uralom legtöbb értékes alkotását.

A hun és a meghódított népek uralma után az 527-ben Pannóniába beköltöző germán nép. a langobárdok leletanyaga került elő. A római utak és átkelők közelében megtelepedett nép fakoporsóba temetkezett. Jellegzetes a vörsi , langobárd temető, ahol szőnyeggel letakart férfi és nő csontváza jutott felszínre.

A Sírokban pajzzsal lefedett ételáldozat, lócsontváz és nagy számú kerámia, valamint a mindennapi élet használati tárgyai is jelentős szerepet kaptak. Az általános ruhadíszek — övék, ékszerek — illetőleg fegyverek — kard, pajzs, dárda és kés — mellett díszes fésűk, ezüst- és arany- fibulák, valamint agyagedények kísérték a tűlvilági útra a halottakat.

A langobárdok Marcali és Keszthely környékén maradt népességét a VI. század közer pén az avarok hódították meg, A török nyelvű, lovas nomád nép a római-bennszülött és a germán-langobárd lakosságra települt. Jellegzetes települési, temetkezési szokásaik és műiparuk több helyen is megfigyelhető. Ez a $ magas kultúrájú népesség a IX. századig fontos alapját képezte a délnyugat-balatoni, illetőleg a Marcali környéki vidék életének.

Dr. Magyar Kálmán

régész — muzeológus (Folytatjuk.)

Somogyi Néplap

P

f