Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-27 / 277. szám

Alapsportág: az atlétika |[llliíl||n|llZ^ll^lf^| Kibővíteti elnökségi ütést tartott a Kaposvári Dóssá ÍVoTTa a irX-,^im,'.HKnn i«rn/A_ ! f-jim nf ovpm előtti hnsszú folvo-1 ZŐCSamok és a futófolyosó?'. iBBBalMMBBBMUBBllMBBBllMBBBUllBBBBBMMpM Nagyatádtól Debrecenig Vasárnap délután nyolc megyei pályán a hármas já­tékvezetői sípszó nem csupán egy-egy mérkőzés, hanem egy idény végét is jelezte. 16 csa­patunknál azóta napirendre térlek a sikerek vagy az eset­leges balsikerek fölött. Leg­több helyütt még néhány le­vezető edzés szerepel a prog­ramban, hogy aztán követ­kezzék a jól megérdemelt pi­henő. Bizonyos, hogy a bajnokság csapatai meg a rendező me­gyei szakszövetség egyaránt megvonják majd a fél esz­tendő mérlegét. Mielőtt erre sor kerülne, elmondhatjuk, hogy nem egy szabványos bajnokság érkezett el a fél­időhöz. Frappánsabb tán nem is lehetett volna a befejezés, mint ahogy ez most történt. Egy héttel az évadzárás előtt őrségváltás történt a bajnok­ság élén. A barcsiak szinte »kiénekelték" az éllovas Nagyatád »szájából a sajtot". A 14. fordulóban ugrott a táblázat élére a Barcsi SC. Amikor hét közben az MNK nagydöntőben a Dráva menti járási székhely labdarúgói csak balszerencsével, s 11-es rúgásokkal maradtak alul az NB I-es PMSC-vel szemben, úgy tűnt, a legjobb fórumában levő csapatunk végez majd ősszel az első helyen. Azután a vasárnapi fordu­lóban bekövetkezett az, amit előzetesünkben mint lehetősé­get említettünk. Mayer György -edző tanítványai szer­dán "mindent kiadtak ma­gukból" az MNK-siker érde­kében. >.A sok fiatal labdarú­gó ma még nem bírja a so­rozatos megterhelést. Nem regenerálódott vasárnapig a barcsi gárda, s a nagy aka­rással és becsvággyal' küzdő K. Vasutas legyőzte az éllo­vast. (Mindenki az első he­lyezett ellen kíván különös­képp győzni.) így adódott, hogy a Nagyatádi Kinizsi ha­zai félsiker után is (otthoná­ban döntetlenül játszott) a konzervgyáriak ölébe hullott az őszi első hely. Tegyük hoz­zá, hogy nem érdemtelenül, hisz egy- fordulót kivéve min­dig övék . volt az első hely. A két nagyszerű csapat és a velük versenyt futó Kiss J. SE hármas vetélkedője előre­veti, hogy izgalmas bajnok­ság lesz ez a mostani. NB-s együtteseinknél e hét végén lesz a befejezés. Mi sem természetesebb, mint hogy c csapatok közül a sporttábor a Rákóczi évadzá­rását várja megkülönböztetett figyelemmel. Ki hitte volna, hogy a 18. forduló után az NB II második helyén fog majd állni a csapat? Az ed­digi siker várakozáson felüli. Debrecen előtt már meg­dőlt egy csúcs. 28 pontot szer­zett a csapat, holott az idény kezdetekor hússzal is kiegyez­tek volna a legvérmesebb Rákóczi-barátok is. A másik rekord részesei a hűséges szurkolók, akik már sok tá­voli mérkőzésre elkísérték a csapatot. Bízzunk abban, hogy a Rá­kóczi-barátok érzése nem csal: érdemes Debrecenig kí­sérni a csapatot... K. S. A közelmúltban vált isme­retessé az OTSH állásfoglalá­sa az atlétika fejlesztésével kapcsolatban. Mint alapsport, elterjedtsége és színvonala döntő hatással van valameny- nyi sportág és a testnevelés egészének fejlődésére. Felka­rolása társadalompolitikai kér­dés is egyben. E határozat le­szögezte, hogy az atlétika je­lenlegi helyzetében nem al­kalmas a testi ^nevelésben és általában a sportban rá háru­ló feladatok megoldására. Gyö­keres változásrá és határo­zott intézkedésekre van szük­ség. Ezért' valamennyi érde­kelt állami és társadalmi szerv hathatós támogatására igényt kell tartani. Az OTSH állásfoglalása a Honvédelmi Minisztérium­mal, a KISZ központi bizott­ságával és a Magyar Ottörő Szövetséggel egyetértésben született. Részletesen foglal­kozik az atlétika sportág fej­lesztésének fő irányaival, alap­jainak kiszélesítésével, erősíté­sével. Kitér a testnevelési tan- terv felülvizsgálásának szük­ségességére, a tanórákon kí­vüli sportfoglalkozásokra, a futásnak az iskolai követel­ményrendszerbe történő be­építésére, az atlétikai jelvény- szerző mozgalom elindítására. A határozat egyik legfonto­sabb pontja a sportegyesüle- tek atlétikai szakosztályainak fejlesztése. Ez ügyben tartott kibővített elnökségi ülést a Kaposvári Dózsa Sportegyesület hétfőn este, ahol.e feladatokkal kap­csolatos terveket, gondokat és problémákat vitatták meg. A Magyar Atlétikai Szövet­ség a Kaposvári Dózsa szak­osztályát a B kategóriába so­rolta. Ez a következők meg­valósítását tűzi ki célul: két szakágban, melyek közül az egyik a futás kell legyen, nemzetközi követelmények­nek megfelelő munkát kell vé­gezni. Ehhez mind a személyi- mind a tárgyi feltételeket az egyesület tartozik biztosítani. A szakmai ínunkat csak1 fő­foglalkozású edző irányíthatja. Előírás továbbá az I. osztályú atlétikai pálya és egy erősítő terem. A lila-fehérek csupán az elsővel rendelkeznek. A kis méretű és túlzsúfolt edzőcsar­nok már nem tudja befogadni az atlétákat. Kötöttek ugyan szerződést a közgazdasági technikummal, de annak tor­naterme is szűkös . 5k bizo­nyult. Sajnálatos az is, hogy az iskola nem járult hozzá a tornaterem előtti hosszú folyo­só műanyaggal való borításá­hoz, amelyet nagyszerűen le­hetett volna futófolyosónak használni. így a kiválasztott versenyzőknek a téli időszak­ban hetenként egyszer Buda­pestre kell utazniuk fedett­pályás edzésre. Hogy ez meny­nyi költséggel és fölösleges időkieséssel jár, könnyű kiszá­mítani. Ráadásul a kívánt’ célt sem éri el. De hiányzik az elő­írt erősítő terem is. Az elnökségi ülésre kiadott tájékoztatóban olvashattuk, hogy 1920-ra a szakosztály a B kategóriából az A-ba kivan előlépni. Ennek egyik előfel­tétele. hogy a megszűnő jelen­legi atlétikai pálya helyett az új már* mindenben megfelel­jen az emelt követelmények­nek. »Meggyőződésünk, hogy a szakosztály a feltételek bizto­sítása esetén, nyugodt körül­mények mellett'dolgozva 1980- ig Képes elérni az A kategóriás szintet- — olvashatjuk a tá­jékoztató befejező mondata ként. Az ülésen azután kiderült, hogy az ismertetőben túl sok az optimizmus. Megtudtuk, hogy 12,7 millió forint áll ren­delkezésre az új atlétikai léte­sítmény felépítéséhez. Ez pe­dig csak a hagyományos sala­kos pályás megoldáshoz elég. Műanyag borításról szó sem lehet. De hol van még az ed­zőcsarnok és a futófolyosó? Ezek csupán a tárgyi feltéte­lek. A kellő számú minőségi sportoló kiválasztásához nagy tömegeket szükséges bevonni a munkába. Már ez a megbe­szélés elvetette a tervezett egyesületi sportiskola létreho­zását. Mindössze utalás tör­téni az iskolákkal szükséges szoros kapcsolat kiépítésére és a lehetséges vidéki tanulók kollégiumi elhelyezésére. Hogy miért csak utalás? Mert az illetékes szakreferens' épp úgy nem jött el az ülésre, mint több más, nagyon várt meg­hívott. Így azután az ülés nem is erhette el a kívánt célt. To­vábbra sem vetette el a kate­góriában meghatározott előre­lépést bár előirányzott idő­pontot már nem jelölt és nem is jelölhetett meg. A jóindulatú és komoly ter­vekkel érkezők cgv kissé csa­lódva távoztak. Mindnyájan érezték, hogv még mindig nem lehetett igazán felébresz­teni csipkerózsika-álmából me­gyénkben az atlétikát. De a jó szándékú vezetők és szakem­berek ne veszítsék kedvüket. Több éves lemaradást egy ha­tározat nem pótolhat, csupán Irányt szabhat. Hosszú, kitar­tó, fáradságos munka vár mindazokra, akik most vállal­ták az »ébresztő- * szerepét. Nemes feladatra vállalkoztak, ezt tartsák szem előtt. J. R. Népes mezőny a kaposvári területi úszóversenyen A pécsiek szerezték a legtöbb győzemet Szokatlanul népes mezőny, versenyszámonként csaknem 40 induló vett részt a delfin és serdülő területi úszósereg- szcmlén. A kaposváriakon kí­vül Pécs. Zalaegerszeg és Dombóvár versenyzői indul­tak. A pécsiek ezúttal vissza­vágtak a hazaiaknak a múlt heti vereségért. Ebben a kor­csoportban legtöbb számban ők állhatták a dobogó legma­gasabb fokára. A kaposvári úszók közül Böbék most sem okozott csalódást, egy szám­ban győzött és egyszer a 2. he­lyen végzett. Rajta kívül a serdülő Varga és a delfin Du- najecz remélhet még meghí­vást az országos seregszemlé­re. Röplabda Kaposvári sikerek a területi ifjúsági dontokon November 23—24-én Pécsen rendezték meg az országos if­júsági röplabdakupa területi dötő egyik csoportjának mér­kőzéseit. Megyénk színeit a Kaposvári Vasas Izzó leány - és a Dózsa fiúcsapata képvi­selte. Mindkét együttes a vá­rakozásnak megfelelően szere­pelt, veretlenül nyerte mérkő­zéseit, és ezzel jogot szerzett a december 19—25 között Tatán megrendezendő döntőn való in­dulásra. Pécsen kívül 5 helyen foly­tak még az előcsatarozások, így a lejobb női és férfiegyüt­tes játszik Tatán. Bízunk ben­ne, hogy mindkét csapat a ta­valyihoz hasonlóan szerepel; amikor — mint ismeretes — az Izzó leánycsapata bajnok­ságot nyert, a dózsások pedig Kecskemét mögött a 2. helyen végeztek. A területi döntő eredményei: KOSÁRLABDA A Kaposvári Építők NB I li­as férfi kosárlabdacsapata Bá­lán szerepelt. A mérkőzés tét- e a 2. hely megszerzése volt. Ukerült győzniük és ezzel a lombóvári VSE mögött a 2. lelyen végeztek. Kaposvári Építők—Baja 80:69. Megyei rangadóra került sor a női NB 111-ban A Ka­posvári Tanítóképző Siófokkal mérkőzött, s a képzős lányok bizonyultak jobbnak, Csoko- konai Erzsébet egymaga 23 pontot szerzett csapatának. Tanítóképző—Siófok 70:34. • • • Megyei bajnokság: Táncsics gimnázium—Siófoki gimnázi­um (női) 59:42. A kis méretű teremhez jobban alkalmazko­dó hazai csapat megérdemel­ten nyerte a rangadót. Vasas Izzó—Számítástechni­ka (Bp.) 3:1. Vasas Izzó—Pécsi Vörös Me­teor 3:1. Vasas Izzó—Bonyhád 3:0. K. Dózsa—Budapesti Hon­véd 3:0. K. Dózsa—Pécsi Vörö6 Me­teor 3:1. A verseny kezdetekor egy kis zavart okozott, hogy az eddig jól működő bírói gárda nem jelent meg az úszóverse­nyen. így e tiszteket a sebté­ben összetoborzott szükségbí­rók látták el. Ez késleltette a verseny megkezdését. A verseny győztesei és ka­posvári vonatkozású helyezett­jei: Fiúk: 800 méter delfin gyors: 1’. Horváth (ZTE) 11:53.6. 1500 m serdülő gyors: 1. Ra- goncsa (Pécs) 20:18.9, 2. Varga (KSI) 20:47. 1500 m kiegészítő: ... 3. Dombosi (K.) 20:28.8. 100 m delfin vegyes: 1. Hor­váth (ZTE) 1:28.2, 2. Dunajecz (K.) 1:29.4. 400 m serdülő vegyes: 1. Pa- lánki (Pécs) 5:39, 2. Varga (K.) 5:47.4. 200 m férfi vegyes kiegészí­tő: 1. Hegedűs (K.) 2:24. Lányok: 800 m delfin gyors: 1. Jelics (Pécs) 11:02.2. 800 m delfin gyors kiegészí­tő: 1. Szarka (K.) 11:12.9. 1500 m serdülő gyors: 1. Bö­bék (K.) 20:37. 100 m delfin vegyes: 1. Je­lics (Pécs) 1:21.5, ... 3. Tóth K. (K.) 1:27.2. 400 m serdülő vegyes: 1. Dombi (Pécs) 5:40.5, 2. Böbék lK.) 5:55.1. Hirdetmény! Értesítjük KAPOSVAR, NAGYATAD, SIÓFOK város, to­vábbá BARCS, FONYOD, MARCALI nagyközség lakos­ságát, hogy 1974. december 1-től az állandó és ideig­lenes lakcímek változásával kapcsolatos feladatok ellá­tása a járási-városi rendőrkapitányságoktól a tanácsok igazgatási szerve hatáskörébe kerül. Felhívjuk a fenti települések lakosságát, hogyha állan­dó és ideiglenes lakcímük megváltozott, ezt 1974. decem­ber 1-töl kezdődően a városi tanács vb igazgatási osz­tályán, illetve a nagyközségi tanács vb szakigazgatási szervénél kötelesek bejelenteni. Somogy megyei Tanács V. B. igazgatási osztálya Somogy megyei Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztálya (8549) NOVEMBEB 27 SZERDA Virgil Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Nyugat felől meg­növekvő felhőzet, a Dunántúlon többfclé újabb esővel. Délkeleti, délire forduló és megélénkülő szélre számíthatunk. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma, szerdán, S—9 fok között lesz. _ Táviratban köszöntöt­ték a Kaposvári Húskombinát dolgozói a testvér Darhani Húskombinát dolgozod a Mongol Népköztársaság kiki­áltásának 50. évfordulója al­kalmából. _ Párttörténeti kiállítást rendezett a Somogy megyei Víz- és Csatornamű Va.lalat Vásárhelyi Pál, és Május 1. szocialista brigádja a POiiti- kai könyvhetek alkalmából- A fényképekből, könyvekből öszeállított kiállításnak nagy a sikere. — A munkásszínjátszók ta­tabányai találkozóján reszt vett a balatonboglári szakkö­zépiskola irodalmi színpada is. A diákok Brecht-összeállí- tásukat mutatták be. __ Tért hódít az ügyvltelgé­p esítes az észak-somogyi ter­melőszövetkezetekben. Jövő év január 1-től az Észak-So­mogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének 27 tagszövetkezete közül húsz ban végeznek gépi könyve­lést, s a további hétből is ket­tőben részben gépek látják el ezt a tennivalót. — Mohácson tegnap ünne­pélyesen felavatták a legfia­talabb lakótelepet abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt kapott városi rangot és 30 évvel ezlőtt szabadult fel e dunamenti település. — 11 850 kiló ponty került eddig az idén őszön a megyé­ben levő horgász-vizekbe, a megyei horgászegyesületnek munkája nyomán. __ Erősen ittasan vezetett e gy Zsigulit Siófokon a 21 éves, nagytarcsai Székely Attila, ezért a bíróság hatha­vi — próbaidőre felfüggesz­tett — szabadságvesztésre ítélte. — A Siotour balatonbog­lári Sellő kempingjében a jövő idegenforgalmi idény kezdetére mintegy félmillió forint költséggel vízvezeté­kes, korszerű egészségügyi lé­tesítményeket alakítanak ki. — Környezetvédelmi hét kezdődött tegnap Heves me­gyében. A gazdag program központi témája az ipari kör­zetek levegöszennyeződésének elhárítása, de behatóan fog­lalkoznak a megye üdülőkör­zeteinek védelmével, fejlesz­tésével, továbbá a természet- védelmi területek fokozot­tabb gondozásával is. — Elsikkasztott 2500 forin­tot négy címzett pénzéből a 45 éves Horváth János za- márdi postai kézbesítő. A Siófoki Járásbíróság nyolcha­vi — próbaidőre felfüggesz­tett — szabadságvesztésre és 2000 forint pénzbüntetésre Ítélte. r __ Kétfejű fiúcsecsemő szü­l etett a kolumbiai Cali egyik kórházában. A második fej a kisgyerek bal vállán helyez­kedik el. Az orvosok közlése szerint a kicsi törpe, végtag­jai szabályosak, ám két ge­rincoszlopa, két bél- és két idegrendszere van. Jóllehet, a csecsemő egészséges súllyal született, nem tartják való­színűnek. hogy életben ma­rad. Mindazonáltal hamaro­san operációnak akarják alá­vetni. — Csaknem tízméteres alagutat ásva szabadult ki egy mexikói börtön celláiból huszonnégy rab. A foglyok már hétfőn reggel megszök­tek, de eltűnésüket csak este fedezték fel. A rabok cellák­ban található priccsekből le­tört vasdarabokkal ásták az alagutat. 500 évve! ezelőtt, 1474. november 27-feri halt meg — 74 eves korában1 —* Guillau­me Dufay, a XV. századi né­metalföld i zene megteremtője és első nagy mestere. Műkö­dése egybeesett a burgundi hercegség páratlan politikai, gazdasági és kulturális felvi­rágzásával. Élete első adatait tulajdonképpen csak 1409-10- ből ismerjük: ekkor éiickcs- fiú volt a cambrai székesegy­ház kórusában. A következő adatok már Riminibe és Pc- saróba, a Malatosták udva­rába vezetnek: egy ünnepi motetta, lakodalmi ballada és dómszentelési ének utal otta­ni tartózkodására (1420—26). Mai hangversenyző, művészek­re emlékeztető sűrű utazásai hozzájárultak Dufay németal­földi stílusának déli színező­déséhez. A sok irányú ér­deklődésű, sokfelé megfordult művész a karmesterség mel­lett jogi végzettséget is szer­zett a bolognai egyetemen. Zeneszerzői tevékenysége kü­lönösen azért volt rendkívül jelentős, mert fellépése kép­viselte a stílusváltást az egy­házi és a világi zenei téma­körben egyaránt. Klasszikus irányú zenei reformja művé­szien egyeztette harmonikus egésszé az északi és a déli dallambeli jellegzetességeket. Elhunyt Keszi Imre A Magyar írók Szövetsége megrendüléssel tudatja, hogy dr. Keszi Imre író, műfordító 1974. november 26-án, 64 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. ■■■' Ö'í — Koszovói küldöttség folytatott tárgyalásokat Bu­dapesten a magyar—jugosz­láv gazdasági együttműködés fejlesztéséről. A megbeszélé­sek tegnap fejeződtek be. — Magyar—svájci óraipari keretmegállapodást írtak alá tegnap a Gellert-szállóban. Most bérmunkában napi ezer óra összeszereléséről tárgyal a svájciakkal a budapesti órásszövetkezet. ’ — A nukleáris medicina hazai szakembereinek első kongresszusa tegnap kezdte meg munkáját; a néhány év­tizedes tudományág legújabb eredményeit vitatják meg. — Dinitrogén—oxid-gyárat szállít a Borsodi Vegyikom­binát Indiába. A Delhi mel­lett felépülő gyár jövőre kez­di meg a termelést. — Szakszervezeti küldött­ség utazott tegnap — Nemes­laki Tivadar főtitkárhelyettes vezetésével — a Közel-Kelet­re az ottani munkásszövetsé­gek meghívására. — Szólótánc-versenyt ren­dez a Népművelési Intézet január 3-án és 4-én Békés­csabán. Eddig 25-en adták be nevezésüket. — 12 db 1974. évi születésű — részben hidegvérű, részben sod­rott — csikót értékesítésre föl­kínálunk. Megtekinthetők öt- vöskőnyl állattenyésztő telepün­kön. ÜJ Élet Mg. Tsz, 7562 Se- gesd. (8561) — Áramszünet. Az Áramszol­gáltató válla,at értesíti a la­kosságot és a közületeket. hogy november 27-én és 28-án 7 30 órától 16 óráig a Tókaj-pusz- tán. Kenese-pusztan, illetve Ka- posszerdahel.ven. Szennán, Patcán, Zselickísíaludon és Szilvásmártonban — hálózatépí­tés miatt — áramszünet lesz. November 28-án és 29-én 7.30 órától 16 óráig Kaposváron, a Töröcskei úton. a Kodály Z. utcában, a Kunffy utcában, a Vaszary utcában, a Géza utca felső részén és a Sallat utcá­nak a Géza utca felé eső olda- 4n lesz ára- szünet. November v>-án 7 órátéi déli 12 éráig az \rany J. utcában, a Petőfi ut- ■ától a Buzsákl utcáig terjedő részen lesz áramszünet. (3573) — Most féláron vásárolhat a kaposvári íródeák papír­szaküzlelben egyes papírta­pétát. (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom