Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-24 / 275. szám

Toi da tagi Pál Féláiomban Kingát a száradó lucerna, ringat a told. az ég is ringat, így dédelgettük puha kézben gyermekkori madarainkat. Kétoldalt a kukoricásnak fáradt serege áll a szélben. Álmos vagyok. Nem is tudom - már megérteni, hogy mit reméltem. Szemem alighogy becsukódik, úgy tetszik, mintha mélybe . esnék, s mintha az országúti fák is a szakadékokat keresnék. de felriadok s újra látom az emberbőrbe bújt vad angyalt, ahogy megrakja szekerét és viliét emel, vagy lovakat hajt. mögötte múltja, mint az árnyék, sötéten és hállgatva kullog, már nem kjséri ragyogása azóta, hogy a földre hullott. A próbán (MTI-fotó — Benkő Imre KS) 1 óska bátyám, ha volna egy Fecskére való ide­je, most egy akkora nagy nemet mondanék arra, amit a múltkor annyira bi­zonygattam, mint ez a daru. Miről is ment á szöveg? Ugye arról, hogy tényleg ki tud-e maradni az ember »abból, amit nagyon-nagyon szeretne. Maga azt mondta: nem lehet lábán fogni, visszahúzni az egyszer már elszaladt időt; én meg azt, hogy igenis lehet: ha valaki igazán megszorítja masát, hát az mindenkor megszerezheti magának, amit egyszer kigondolt. Maga azt mondta: nincs az az OTP. ami meg tudná fizetni a Jur- csek-majori kapálást, törek- hordást — azokat a sötéttől sötétig végigdolgozott napo­kat, éveket' —, én meg azt : akinek pótolnivalója van, az pótolhatja, csak szorítsa meg magát rendesen... Jóska bá­tyám, magának van igaza: nem lehet' lábán fogni, visz- szahúzni az időt. Tudja, hogy most jártam ki az autósíaofolyanjot. Nem azért, hogy lerakjam ezt a si­tin tói'áí és odaüljek egy kor­mánykerék mögé. hanem mert »apáméit eladták szegény nagyanyám tanyáját, aminek az árából éppen tudtunk ven­ni egy fölűjított. újragumizott állami Volgát. Hát ezt fogom majd én hajtani, vinni rajta szombaton, vasárnap a cser­keszéiül fürdőbe a famíliát. De ez most nem érdekes. Amit el akarok mondani az az, hogy járt velünk a tanfo­lyamra egy olyan maga kor­beli ember. Még a haja is úgy őszült meg egy csíkban elől. mint a magáé; valami bombázáskor ment el a színe negyvennégyben, Fehérvár alatt. Hát ez a maga formá­ló ember mindjárt az első órán az oktató elé ült. Kira­kott maga elé egv csomó könyvet — régi KRESZ-t, új KRESZ-t, így gondozd ezt, úgy gondozd amazt —, és pis­logott, figyelt, kaparta bele az irkáiba, amit az oktató mon­dott. Tudja, milyen egy ilyen tanfolyami csoport: egyik tagnak is, másiknak is nevet ad a viccesebbje. Ezt a szor- galmaskodó manust elnevez­zük Lisztes Zsigának. Lisztes­nek azért, merthpgy olyan furcsán fehéredett meg a ha­Akácz László A jogosítvány ja. Zsigának meg azért, mert­hogy mesélte: már odahaza, a vasajtós garázsban várta, hogy hajtsák, a nullkilométe- res Zsigulit. — Már csak a jo­gosítvány kell — magyaráz­ta a cigarettaszünetekben Lisztes Zsiga —, és irány a Balaton, irány a Mátra, irány az egész világ. Azért vettem azt a sok könyvet, hogy jól megtanuljak mindent; hiba ne legyen, ha becsapja maga után a kocsiajtót a család. Tényleg rettentően tanult. Fia a tolla megállt, akkor a szája kezdett járni: majd minden szabályt, előírást új­rakérdezett. Amikor meg el­mentünk a tanműhelybe, ahol a szétszedett motorokat mutogatták, ottmaradt óra után is; újra meg újra el­mondatta magának: hogy gyújt a gyertya, hol nyit a szelep. Mi, akik ezt a tanfolyamot is csak úgy csináltuk, hogy majd csak durran a végén valahogy, megesküdtünk vol­na, rá: külön nyomtatnak ne­ki jogosítványt, aranyból. Aki így teszi-veszi magát, aki így hajt, így tanul... H ogy az a jogsi megsem lesz arany, az második héten kezdett kiderül­ni. Most az a_ divat, hogy papíron feleltetnek az okta­tók. Van egy kérdés, utána meg három felelet,- amiből csak egy a jó. Treszt vagy milyen rendszer ez, a fene emlékszik már, hogy mond­ták ... Szóval a második héten egy ilyen próbafeleltetés volt. Kaptunk egy-egy lapot, aztán ikszelni kellett. Hát mi néze­gettük 1 a képeket, hogy ha ez a kocsi balról jön, és a sar­kon semmi tábla, akkor az a jobbról jövő járműnek ..., meghogy a kör alakú táblán a ferde fekete vonal az . . . Nem olyan rettenetes dolgok ezek, annyit látja az utcán is az ember, meg lehet őket ta­nulni. Fél órát kaptunk a vá- laszolgatäsra, s tizenöt—húsz perc múlva már odakint füs- • tölt rhajd az egész gyülekezet. Lisztes Zsigától úgy kellett elkunyerláni a lapot vagy tíz perccel a szabott idő után. Ű találta el a legkevesebb választ. Később szóban is feleltünk. Oda kellett menni az oktató mellé, és ahogy mutogatta a falra akasztott képeket, mon­dogattuk, mi indulhat hama­rabb: a biciklis vagy az autó­busz, meg hogy hol kell zsír­zás és hol az olajozás. Lisztes Zsiga a táblák előtt sem re­mekelt. Az oktató kínlódott vele. Ott tartotta, éppen csak töl­csért nem dugott a fejébe, hogy tán majd úgy... A lé­nyeg az, hogy Lisztes Zsiga — hiába vette meg azt a sok könyvet, hiába írt tele egy rakás irkát 1—, csak nem tud­ta megtanulni, amit kell. Ahogy közeledett a vizsga, úgy rázta egyre többet azt a hirtelen fehéredett fejét. Fur­csa szokása volt: tarkón vág­ta magát, ha rossz választ adott. A végén bizony minden óra után vörös volt a tarkó­ja... És a szövege! Ahogy mondta: melyik sógora sze­rezte a téglát a garázshoz, ki hegesztette a vasajtót, azt a tűzbiztos, leminiumozott vas­ajtót ... Meg hogy hány sze­zonban kónlódott a káposztá­val, kalarábéval, hány hajnalt nem aludt át, amíg az a nyolcvanas összejött... Nem volt valami vidám dolog a sírókáját végighallgatni. Tudja maga is előre: Lisz­tes Zsiga már a KRESZ- vizsgán kibukott. A huszon- valahány kérdés közül jó ha hármat—négyet eltalált. De nemcsak az első próbálkozá­sa nem sikerült, hiába fizette be a pótdíjat másodszorra— harmadszorra is. A végén már azt is megmondták neki: hiá­ba próbálkozik: arra, hogy le­vizsgázzon, semmi remény. Lisztes Zsiga ottmaradt a tűzbiztos vasajtójával meg a nullkilométeres Zsigulijával... Jóska bátyám, most mon­Mécses az ördögnek Fedezhető-e a rossz műsor hasznából a ló? dóm ki azt a nagy nemet, ami akkora, mint ez a daru. Igaza volt: nem lehet lábán fogni, visszahúzni az időt. Lisztes Zsiga értette meg ezt velem. Az a szerencsétlen Lisztes Zsiga, akinek akkor jutott ki az a kocsi, amikor már nem fogott az agya. Hiá­ba erőltette, hiába tette-vette magát, nem bírta fölfogni, ami azokban a könyvekben le van írva. Becsapta az idő: ké­sőn gurította oda neki a Zsi­guliját... M it mondjak még azon­kívül, hogy újra csak hajtogatom: igaza van. Talán még azt, hogy a ma­gunkfajta fiatalabbak elől is meg-megugrik, de ha úgy vi­gyázunk, talán mégsem sza­lad el teljesen az idő. Vagyis­hogy éppen most könnyebb együtt futni vele! Akkor kell kikövetelni tőle, ami jár, amikor annak sora van. Húsz, harmincévesen megta­nulni azt a KRESZ-t, és nem ötvenen tül rágódni rajta. Ért engem ugye? Nem hazud­tolja meg, amit mondok! Igen, az idő lábát nem lehet megfogni, együtt kell szalad­ni vele. Ha lehet, együtt kell szaladni. Erre szorítsa magát az ember. Szorítsa; most, akiben van akarat, szoríthat­ja... Na, nyomjuk el a csik­ket, aztán adjad neki. Szegény Lisztes Zsiga! Vajon mit rak­hatott a leminiumozott vas- ajtó mögé? Kerék Imre A kés alól Ó. gyémántfényű, csonttörő kések, irgalmazzatok! — Villanástok kereszttűzében egyszál életem vacog. Kapaszkodnám fűve, gyökérbe, szíjjal bilincselt kezem nyújtanám feléd: hol vagy? segíts meg, hű szerelem! Szűkölő hiányod érzem. Millió fényévre vagy s egyedül félek nagyon túlélni halálomat. Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó új-( lonságai között szerepel a Magyar Nemzeti Független­ségi Front programja, ame­lyet 30 éve, 1944. december 3-án tettek közzé. Ugyancsak most került a könyvesboltok­ba Arthur Leslie Morton: An­gol utópia című könyve és — második kiadásban — Dö­me Piroska: Asszony a vihar­ban című regénye. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó a Bölcs Bagoly sorozatban jelentette meg — íz Öregapó madarai című is­meretterjesztő képeskönyvet; szövegét Lázár Ervin írta, rajzait Balogh Péter készítet­te. Illusztrált verses képes­könyv a Luca széke, Kormos István és Würtz Ádám közös munkája. Te is tudod? cím­mel látott napvilágot — Jani- kovszky. Éva és Réber László képes mesekönyve. Ismeret- terjesztő képeskönyv Traudel Hoffmann: Züm-züm című műve a mézelő méhek életé­vel ismerteti meg a gyereke­ket. Megjelent az elveszett kis liba című verses képeskönyv is, a pozsonyi Ifjúsági Kiadó és a Móra Könyvkiadó közös gondozásában. Második ki­adásban látott napvilágot Marót Veronika: Laci és az oroszlán című képeskönyve. Bűbájos verses képeskönyv József Attila Altató-ja, Würtz Ádám rajzaival. A Verne­könyvek olvasóinak szerez örömet a Nyolcszáz mérföld az Amazonason című ifjúsági, regény újabb megjelenése. A Delfin könyvek sorozatának új kötete Joan Phipsoh: Mi legyen a borjúval? című If­júsági regénye. j „Görbe szemmel” Egykori hittantanároknak volt egy sablonos tanpéldája, amelyet a hit és hitetlenség között ingadozóknak szoktak idézni: Az az ember, aki ha­talmas gyertyát gyújt isten dicsőségére, nem gyújthat pa­rányi mécsest az ajtó mögött, a sarokban, a sátánnak (bi­zonytalankodván, Hátha mégis csak az az erősebb), mert a végén jön az ördög és elvi­szi . .. Arról jutott eszembe ez a távoli emlék, hogy abban a vi­tában, amely az igényes szó­rakoztatás körül bontakozott ki, egyszer-másszor komoly­nak szánt érvként is elhang­zik: a magasabb színvonalnak az az ára, hogy időnként az alacsonynak engedményt te­gyenek. Vagyishogy a jöve­delmezőbb silányból fedezzék menhyire rajta kívül álló okok következménye — ezen a he­lyen aligha dönthetjük el. A lényeg az eredmény, a pro­dukció, a produkciók soroza­ta, amit a közönség a színpa­don lát. Ez pedig igazolni lát­szik a hozzászólók vélemé­nyét; kicsi a választék és nincs garancia a jó színvonal­ra. Meglehet, hogy a műsor Budapesten, a bemutatóterem­ben, a bizottság előtt még »jól állt a lábán«, de »leérve« — egv-két hónap múlva, néha esetleg már korábban is — föllazult, a szereplőcserék vagy más okok miatt »elgyen­gült«, és szokványos rutinhak­nivá változott. Tehát szükséges a szigorú, állandó menetközbeni ellenőr­zés is. A lezüllött produkciót I haladéktalanul ki kell vonni a forgalomból. Érdemes volna a költséges, tartalmas műso- , . ... rok arát. Még egyszerűbben: elgondolkodni azon miért nem a rossz hasznából a jót. tehe‘ ,er'rf - megtelek) ta­Tudom, hogv akik ezt az ; pasztalatok birtokában -ia~ »érvet« kimondták, maguk I vaslatot a területileg illetékes sem értenek egyet vele. De a valóságban így van, gyakran így van, mert, sajnos — ki­váltképpen művelődési házak­ban — jelenleg erre kénysze­rülünk, az érvényben (Totó: Nádor Hon» — KS) az érvényben lévő gyakorlat miatt. Kicsit jobban kicifrázva a lehetetlen helyze­tet sokan hozzáteszik: egyet­len olyan elvi állásfoglalás vagy művelődési gyakorlatot szabályozó rendelkezés sincs, amely úgy intézkedne, hogy bármily csekély teret is kell engedni a hitvány, nívótlan produkcióknak, műsortípusok­nak. Hogyan lehet mégis, hogy elmélet és gyakorlat között nem csekély rés mutatkozik? Hogy a művelődési házak ve­zetői gyakran kénytelenek »kacsintani az ördögre is« — azaz: silány portékát venni, hogy megvásárolhassák a job­bat is? Nem ismételjük' el azt a közhelyet, hogy egy rossz pro­dukció sokszorta károsabb, mint amennyi erkölcsi hasz­not annak anyagi előnyeiből megvásárolt nívós produkció hoz. Továbbá, hogy a bevétel növelése ezen az áron nem egyéb öncsalásnál — sőt, a kö­zönség becsapásánál. Mert an­nak a városi, nagyközségi kö­zönségnek, amelyet igénytelen, jól rosszul összeeszkábált hak­niműsorra becsábítottak, cse­kély vigasz, hogy egy évben kétszer-háromszor ugyanab­ban a művelődési házban, ugyanazon a színpadon külön­bet is láthat. A kár megesett, és nem egykönnyen hozható helyre. Mi hát a teendő? Korántsem a »könnyű« a »nehéz« műsorok, előadási formák ellentmondása körül van a baj. Nagyon jól tudjuk s művelődéspolitikai gyakor­latunk már be is bizonyítot­ta. hogy a »könnyű« és a »ne­héz« nem áll egymással ellen­tétben. Ez téveszme! A »köny- nyű« ugyanis nyújthatja a leg­nemesebb szórakozást, a »ne­héz« jjedig a legnagyobb unal­mat. A műsorok összeállításában, szerkezetében és terjesztésé­ben kell változást végrehaj­tani ! Ezt — önmagukban ,— a művelődési házak vezetői nem tehetik meg. Ehhez segítségre van szükségük. Méghozzá kí­vülről és »felülről«. A vitában többen említést tettek arról, hogy mennyire ellentmondásos — vagy nehe­zen meghatározható — a mű­velődési házakat műsorral gyakran ellátó ŐRI szerepe. Egyfelől műsorrendező iroda, másfelől hatóság, -amely a mű­velődési házak (vagy más mű­velődési intézmények) által összeállított műsorokat enge­délyezi. Méghozzá nem is cse­kély összegekért: öt-nyolc-tíz- ezer forintért egy-egy alka­lommal. Enyhíti-e a dolgot, ha tud­juk: ezek az összegek nem szállnak el a felhőkkel, eze­ket nem az ŐRI »vágja zseb­re«. hanem úiabb alapok kép­ződnek belőlük, amelyeket — vagy amelyeknek egy részét — az állam közművelődési cé­lokra fordítja? De amit .az ŐRI kínál, abban gyakran nincs választék. Vagy nincs megfelelő választék. Az érdekeltek elsősorban az- 'al elégedetlenek, hogy nincs íarancia a minőségre. Meny­nyire az ŐRI hibája ez, s ! tanács művelődési osztálya? (Azaz: hogyha tesz, miért nincs annak következménye?) Bármelyik oldalról közelít- | jük is meg a dolgot, a szín­vonalnál érünk partot. A kö­zönségnek ugyanis mindegy, hogy milyen úton-módon ju­tott el hozzá egy-egy nívótlan műsor. Az ŐRI küldte-e, vagy maga a művelődési ház, az il­letékes tanács »gondoskodott« róla? A rossz műsorok okoz­ta »kárbecslésnél« a közönség ezt nem veheti számításba. Csak egyet: á pénzéért hit­vány, rossz, giccses árut ka­pott. \ A vitában javaslat hang­zott el arról is, hogy nem vol­na-e itt az ideje a művelődé­si házak 10—15 éve megálla­pított s azóta lényegében vál­tozatlan költségvetési kereté­nek a felülvizsgálatára? Hi­szen nyilvánvaló, hogy a nem­rég létesített közművelődési alapból nem mindenki kaphat támogatást; nagyon meg kell nézni, hogy az a pénz hová megy, mi lesz belőle. Ez sem látszik járhatatlan útnak. (Hogy mennyire nem az: egyes tanácsok, elsősorban megyei tanácsok, már hozzá is kezdtek a költségvetés fe­lülvizsgálatához.) Vigasztaljuk magunkat az­zal, hogy a közművelődési párthatározat végrehajtásának a kezdete óta kimutathatóan csökkent a rossz produkciók száma ? Ez természetesen öröm. De ne feledjük: az országos adatok sok meglevő ellentmondást takarhatnak. £3 i Magukba foglalják egy-egy te­rület jó eredményeit; de nem tűnik ki belőlük, hogy vannak városok, járások — esetleg megyék —, ahol lényegében változatlan a helyzet, ahol a közösség művelődéséért fele­lős intézményeknek nem az a gondjuk, hogy miből válogas­sanak, hanem az, hogy miként kerüljék el a rosszat. S mert nem mindig tudják — bár­mennyire szeretnék is — »égetik a mécse'st az ördög­nek«. A közönséghez — a befoga­dóhoz — sokféleképpen lehet közelíteni. A legkönnyebb, leg­vidámabb, leggondűzőbb pro­dukciókkal is, csak értelmük, tartalmuk legyen. Hordozza­nak mondanivalót és tanulsá­got! Hogy milyen szervezeti módosításokkal lehet ezt elér­ni, az a szakemberek dolga. De el kell érni. Gondoljuk közösen tovább! Tamás István Kiss Dénes DARAB FÖLD 1 Tüdőmben gyárfüst szőlőbilingje Vár tisztások csillámló csöndje Szívem dombjára kifekszem folyöim kanyarmosolyához Vigyázok nehogy leheletemtől fuldokoljanak virágok 2 A fákhoz járnék én Járnék hozzájuk iskolába , szelíd madárkatedrák alá V Darab föld vagyok hegyek és dombok kölyke ki hogyha moccan az egészet hordaná

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom