Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-20 / 271. szám

Messtek Rákóczi éleiéitől Százhuszonöt éves a Lánchíd »Sanson: ...még csak két | századdal ezelőtt is az egyik j legnagyobb, leggazdagabb ország volt, de a török és j a német között gyorsan süllyedt le — harmadrendű hatalommá.« Szerencsés helyzetben van az értékelő — ez alatt ter­mészetesen az új, Kaposváron bemutatott darab: Vekerdy Tamás Jelenetek Rákóczi éle­téből valamennyi nézőjét ér- j tein —, ha egy olyan jó mű- | sorfüzetet vehet kézbe, mely­ben ott olvasható a darabírói [ szándék is. Nem stílusfogás­nak: őszinteségnek gondolom mindazt, amit a szerző vall elöljáróban, s melyet rendsze­rint, fslvonásközben vagy a játék után olvas el a néző. »Afféle iskoladrámát* szeret­tem volna írni, életinek ele­jétől végéig: így élt ez a Rá- j kóczi!« — írja Vekerdy, s utal az »igazságot megvadá­szó« görög tanító tragédiák­ra. »Afféle iskoladrámát írni | — ezt szerettem volna.« A I japán színészet példáját idézi j vallomásában, s ragaszkodik j ehhez a manapság — Brecth óta csaknem állandóan emle- j getett — keleti, didaktikusán elbeszélő, epikusnak nevezett színházhoz. Hiszen tíz szerző közül kilenc bizonyosan Rá­kóczi egyetlen sorsmozzanatá­ba sűrítette volna — a lira- j gédiák »hármasszabályához« j ragaszkodva — a vezér és a i harc, az egyéniség és a kö- , rülmények jellemzését. Vekerdy a tényékhez és le­hetséges objektív dokumentu­mokhoz ragaszkodva elbeszél, színpadi krónikát költ, ötvöz — jelenetről jelenetre, tény­ről tényre, dokumentumról dokumentumra, megnyilatko­zásról megnyilatkozásra. A kronológia alapvonalában vé­leményeket, szempontokat, eseményeket válogat, csopor­tosít céltudatosan. S mire irá­nyul ez av céltudatosság? — a tanító szándékra, ahogy megvallotta. Nincs önmagáért való történelmi játék a szín­padon. A művészi igényű múltidéző játék — legyen az bármilyen »drámamodell« — a jelennek üzen. Mint ahogy korának üzent Rákóczi-da- rabjával annak idején Szig­ligeti is. Mint ahogy termé­szetesen nekünk üzen — ob- jektívnek látszó, bár termé­szetesen nem tudományos módszereivel Vekerdy Tamás Ez a művészi üzenetközve­títés többnyire nem nélkülözi az anakronizmusokat. Ha ezek szellemesek — miként a mos­tani színpadi játékban az, hogy egy színész játszik há­rom Habsburg uralkodót egy­azon eszközökkel, ezzel is ki­fejezve egy politika lényegi állandóságát —, akkor csak növelik a megjelenítés erejét. Ezek az anakronizmusok va­lójában a lényegi igazságlá­tásához vezethetnek. De mi­lyen igazságlátáshoz? Ilyen korszerűtlenség például a da- I rabban a három nemes szat- I méri béke utáni, rezignált be- 1 szélgetése a forradalomról. | (Általános iskolás tankönyvek hangsúlyozzák a Rákóczi-fel- | kelés alapjában függetlenségi jellegét, mérsékelten csztálV- harcos vonásait.) Nem kell bizonygatni, hogy neon a tör­ténelmi hűség »kedvéért« idé- j zi fel a szerző a forradalom­ról való bölcselkedés tézisét, j antitézisét, majd a szintézisét I ily módon: »Amelyik forrada- j lom nem bukott el, arra gya- \ nús, hogy megvalósította ön- nőn ellenforradalmát is; s az ilyen állandósult forradalmi j kormány kemény kezű res- J taurációs kormány voltakép­pen,« Ehhez az »igazsághoz« vezetne el a Rákóczi életét felidéző jelenetsor? Ennek a | felmutatása Vekerdy szándé- j ka? A fenti állítás a fórra- I dalom folyamat jellegétől el­vonatkoztató absztrakció .. . Vekerdy igazságkeresése ennél több irányú, alapjában véve keserű igazságkeresés. | Ezt tükrözi a XIV. Lajosnak tett jelentés: Sanson mono­lógja, melyből cikkünk fölé idéztünk. Elgondolkodtató, tudatosan kiábrándító vallo­mástétel ez, a végén azzal- az epésen keserű megjegyzés­sel: »Ezek oz annyira meg­vetett emberek tanítottak meg bennünket arra, hogy le­győzzük a törököket.« Talán az eddigiekből sejt­hető, hogy Vekerdy nek a leg­kevésbé sem volt a célja, hogy valamifajta romantikus, patetikusan ujjongó Rákóczí- portrét és korképet fessen, inkább történelmi szembesí­tésre késztetett. De szembe­sítésre egyben darabjával is! — melyben a »nagyságos fe­jedelmet« mint jellemében környezetének, tetteiben korá­nak kiszolgáltatott egyénisé­get mutatja be. Hasonlóan a szabadságmozgalmat is. Na­gyobb hangsúlyt kapnak a vereségek, mint a sikerek, többet látunk a szatmári bé­ke előkészítéséből és megkö­téséből, mint a felkelésekből. Mikor bizonyos dokumentu­mok, tények csoportosításáról szóltunk fentebb, erre az egy­oldalúságra is gondoltunk. Nemcsak a történelemmel, de a darabbal is szembe kell néznie — néha farkasszemet néznie — a nézőnek, ha azt akarja eldönteni, mennyire egészíti ki, mennyire hitele­síti a tanulmányaiból és a közelmúltban megjelent mo­nográfiákból, forrásgyűjte­ményekből leszűrt Rákóczi- portrét. Egy bizonyos, ha va­lakiben csak a felsallango- zott fejedelem képe élne, azt rádöbbenti ez a darab arra, hogy a nagy egyéniség tettei­ben és döntéseiben, terveiben és álombéli vágyaiban egy­ben mennyire meghatározott­ja is korának. Ám aki nem hisz a nagy egyéniség korát változtató, seregeket irányító, nemcsak a franciákhoz, ha- j nem például I. Péterhez is közeledő diplomácia valós ér­tékeiben, a fejedelem hősies­ségében, annak csupán kétke­déseit mélyíti ez a darab. Hi- szep a szatmári békekötö, aulikus Károlyi mint reálpo- litikús, mint a tizenkilencedik századi reformnemes előképe jelenik meg a gyakran hatá­rozatlannak tűnő Rákóczival szemben. Ennek megítélése persze nem lehet vélekedés dolga vagy esztétikai kérdés, hanem történelmi! Háromszázhúsz oldalas da­rabból készült ez az előadás, melynek színpadi megjelenése is csalódottságot okozott több nézőnek. Óhatatlan ugyanis, hogy a tartalom formai meg­jelenítése, a narrációs, szín­padi elbeszélés fárasztónak hat némikép a »gondolatki­kapcsoló«. társalgó, riposztozó, hagyományos, megszokott drámával szemben. Ez persze tudatos erény is lehet. sok esetben ezt itt is érezzük — a szövegben, kompozícióban, a pestist elbeszélő jelenet­nél például. Másutt azonban valóban vontatott a játék. Mintha a tanító szándékú darab megfáradna saját ka­tedráján ... Ascher Tamás rendező pon­tosan érti. értelmezi a szer­zői szándékot, néhol a hely­zetépítés, a színpadi látvány többet mond a szövegnél is. Az egy színész több szerep megoldás nem mindenütt ért­hető, ha csak azt nem óhajt­ja általában állítani, hogy egyazon jellem más-más kör­nyezet hatására játszik más­más szerepet... (Egy bizo­nyos : a kis létszámú társu­latnál komoly erőpróba egy ilyen szereposztás is.) Kiss István Rákóczija, valamint Vajda László francia kövpte és Károlyi-alakítása hűséges volt a szerző elképzeléseihez. Kiss István a vívódó, mora­lizáló, tetteiben néha bizony­talankodó, Vajda pedig a tü­relmes, eltökélt, s lelkiisme­retével is megbirkózó főne­mest állította színre. A didaktikus célokat, az alakot kívül-belül jellemző fi­gurákat azonban igazából. Koltai Róbert flegmatikus, találóan színtelen Habsburg­jai, Reviczky Gábor tragiko­mikus végletek között mozgó, igen kiváló alakításai, s Kun Vilmos hideg főnemesei jelen­tették. Pauer Gyula óriási, falusi pajtakaput . idéző díszlete eleinte különösnek, idegennek hatott, majd a darab hely­színeit kiválóan megteremtő építményként funkcionált. Tröszt Tibor Budapesti hídjaink ke­csessége’ szépsége, ritmusa a főváros egyik ékessége. A he­gyekről, vagy a Duna-partról elénk táruló látvány megha­tározó eleme. Azonban nem­csak egyszerűen az esztétikai gyönyörűség okáért állították:! fontos gyakorlati funkciót tel­jesítenek a folyó két partjá­nak és az ország két részének összeköttetésében. Hídjaink eleje és legszebbi- ke a Lánchíd, első állandó hí- j | dunk Pest és Buda között. Az | j ősrégi kereskedelmi út forgal- | j mának lebonyolításában évez- j redek óta nagy szerepet töl- ; tött be a pesti rév, de már j Zsigmond korábó1, a 15. szá­zad elejéről hajóhídró] is tu­dunk e helyen. A török kori hajóhíd az ostrom idején 1686- ban végleg elpusztult, ezért a j pesti tanács az új század haj- j nalán, 1701-ben könnyen el- j bontható repülőhidat rendelt a lassan benépesülő város egyik asztalosától. Az új hajó­híd felállítására csak a század második felében került sor. Több mint negyven pontonon álló, a hajózás számára két végén megnyitható alkotmány i volt ez, amelyet jégzajlás, ha- ■ jók többször is megrongáltak, halálos végű szerencsétlensé­geket. okozva. Ezek és a meg­növekedett forgalom miatt ha­marosan felvetődött az állan­dó és kőből épített híd gon­dolata. mely végül is — elve­télt korai kezdeményezések után — Széchenyi István mun­kássága nyomán vált valóra. Széchenyi 1832-ben a Híd- egylet megalakításával szerve­zett kereteket adott az építés anyagi és műszaki ügyeinek. Hamarosan kitűnt azonban, hogy külföldi segítség nélkül a régóta várt vállalkozás ele­ve reménytelen. Ezért az or­szág gazdasági felvirágzásáért munkálkodó gróf Angliába j utazott, és megszerezte a név- | rokon Clarkok (Tierney vés Adam) tervezői és építésveze­tői közreműködését- az ország- gyűlés pedig' az 1836:26. tör­vénycikkel a hídépítést tör­vénybe, iktatta. Miután a bécsi Rotschild és Sina bankházak anyagi támogatását is /sikerült megnyerni, 1842. augusztus 24-én végre megtörténhetett a várva várt alapkőletétel. A Lánchíd — amelyet még Kossuth Lajos javaslatára ne­veztek el Széchenyi Istvánról — műszaki megoldását tekint­ve függőhíd, amelyet a két fő- pilléren áthaladó és hatalmas csavarokkal összekötött láncok tartanak. Ezeket a láncokat a két parton, jjiélyen a föld alatt (az úgynevezett lánc­kamrákban). vastömbökkel horgonyozták le. és fölébe terhelésül hatalmas köveket, földet és hídfőépületeket emel­tek. (A hídfőépületek helyén ma az oroszlánok állnak.) A nályatestet a csavarokról le­függő vasszálak tartják. Legrégebbi és legszebb hi­dunk története, kiváltképp a kezdeti időkben, ugyancsak kalandos volt. 1848. július lil­án, az utolsó láncszakasz fel­vonásánál a felvonólánc elsza­kadt. többen — köztük Széc­henyi is — a Dunába estek. Az 1848—49-es események, a for­radalom és szabadságharc idején gyakorta gazdát cserélő város helyzete megakadályoz­ták az utolsó simítások elvég­zését. Sőt, a krónikás majd­nem a híd pusztulásáról szá­molhatott be. Buda ostroma­i .. kor ugyanis Hentzi tábornok, a pesti Duna-part klasszicista palotasorának szétlövetője pa­rancsot adott a híd felrobban­tására. Ez akkor nem történt meg- azonban a Vár bevétele után Allnoch osztrák ezredes a parancs végrehajtásának szándékával szivarjával gyúj­totta meg az előkészített roo- j} bantózsinórt. A robbanás azonban szerencsére csak az értelmetlenül robbantani aka­ró tisztet röpítette a levegőbe, a híd épen maradt, és az oszt­rák katonai , igazgatás 1849. november 20-án átadta ren­deltetésének. x 1856-ban kiegészült az alag­úttal. Így a két városrészt ösz- szekötő funkciójában is kitel­jesült Lánchíd történetében a következő jelentős esemény 1902 után történt, amikor is az egyre aggasztóbbá vált kilen­gések miatt kicserélték a híd vasszerkezetét. Az építmény ezáltal könnyedségéből és ke­csességéből ugyan sokat vesz­tett. de többszörösen nagyobb hordképesságű lett. A Ilid történelmének leg­szomorúbb napja 1945. január 18-a, amikor a körülzárt né­niét katonaság értelmetlen romboló indulatában többi hidunk után ezt is felrobban­totta. Huszonöt évvel ezelőit, 1949. november 21-én, a Jüd- avatás 100. évfordulóján ad­ták át ismét a forgalomnak a remélhetőleg nyugodtabb jövő elébe néző, újjáépített mdat. Az elmúlt években végzett re­noválási, díszkivilágítás! mun­kálatok eredményeként még teherbíróbban, még széleseb­ben és szebben ékesíti és ha­tározza meg a pesti Duna-part látképét. g. A. Lexikon — mindenkinek Másfél—két kilogrammos lexikonokhoz »szoktunk«. Ez a két kötet azonban szinte karcsú, alig van súlya, ha a szót a köznapi értelemben használjuk. Mert a »szellemi súlya« nagy. A szerkesztői előszóból idézünk: »Ez a lexi­kon mindenkinek szól, s ez a megállapítás egyben azt is jelenti, hogy a legkülönbö­zőbb kérdésekről tartalmaz rövid és könnyen érthető ' felvilágosítást.« Tiszteletreméltó és nagyon is gyakorlati okolt vezették az Akadémia Kiadó vezetőit, amikor a kétkötetes Minden­ki Lexikonának kiadásáról döntöttek. Hiszen széles olva­sókört érdekel a környező vi­lág: földrajz, politika, gazda­ság, technika, művészetek, sport. Minden jelenség, szel­lemi áramlat, emberi tevé­kenység. Nagy hasznú vállalkozás ez. Alapvető ismereteket nyújt azoknak, akik nemcsak egy részterület »szerelmesei« Egyaránt Aedménnyel hasz­nálhatják a középiskolások, a felsőbb tanulmányokat vég­zők, munkások, értelmiségiek, mezőgazdaságban . dolgozói; Mindenki, akit a megismerés vágya vezérel. Mindenkit, aki nem tudva valamit, annak pontos ismeretére 1 'törekszik. A százezer példányban bol­tokba került lexikon azoknak is jó támasz, akik rövid fel­világosítást keresnek egyegy felmerült kérdésben, és azok­nak is, akik a behatóbb tájé­kozódás irányát keresik. A két kötet szerkesztői össze­hangolták a címrendszert az Űj Magyar Lexikon címrend­szerével, s ennek világnézeti felfogását is követték. így szinte biztatást adnak az egyes témákban elmélyülni kívánóknak a részletesebb elemzéshez kiváló Űj Magyar Lexikonhoz is. Az új, kétkötetes munka rpn hibátlan. Hogy csak egyet említsünk ezek közül: Sárdy János operetténekesre több helyet szántak, mint a jelenkori magyar irodalom legkiválóbbjainak egyikére, Déry Tiborra. A lexikon ér­téke azonban vitathatatlan, megjelenését a szükség indo­kolja. Ákos Károly vezetésé­vel az Akadémia Kiadó lexi­konszerkesztősége bábásko­dott a létrejöttén. A szerzők rajta kívül: Bárány István, Kovács Endre, Zsilinszky Sán­dor Tj. L. Leveiezősök Munkácsy Mihály Gimná­zium, délután két óra. Szo­kásos iskolazsivaj: a gyere­kek számára befejeződött a tanítás; veszik a kabátjukat, táskájukat. Felszabadultan vi­dámak, át-átkiabálnak egy­más feje fölött, tele szájjal nevetve hullámzanak a folyo­sókon, leviharzanak a lépcső­kön. Az emeleti folyosón, a fal mentén sorban, az úgyneve­zett moziszékeken csöndes felnőttek könyvbe bújva: ko­paszodó férfi, ősz hajú asz- szony, bő ingű kismama. — Másodikosok vagyunk, és két nap múlva beszámo­lónk lesz — mondja Zókavá- czi Zoltánná, a kismama —, ezért ez a nagy ügybuzga­lom. Egy kicsit mindannyian izgulunk. Nekem a férjem se­gít az anyag megértésében, együtt járunk ide. Az osztá­lyunkban rajtunk kívül még két házaspár tanul. Az ősz hajú asszonyt, Hasz­nost Gyulánét kérdezem: — Miért szánta rá magát, hogy gimnáziumba iratkoz­zon? — A gyermekeimért. Há­rom közül a legnagyobb már nyolcadikos. Nem szeretném, ha műveletlenségen csípné­nek. Sátor Edéné harmincnégy éves cukorgyári munkásnő. — Hatan vagyunk testvé­rek. Nekem, legidősebb gyer­mekként, a nyolcadik osztály után azonnal pénzt kellett | kerésnem, hiába voltam ki­tűnő tanuló. A testvéreim | mind tanulhattak. A húgom például, aki szintén ebbe a gimnáziumba járt, csak dél­előtt, vegyészmérnök lett. Most ő segít nekem a kémia megértésében, bár Pethő Ist­vánná olyan jó kémiatanár, hogy aki tőle nem tanulja meg a tantárgyat, az soha­sem tanulja meg. — Mit szólt a férje, mikor beiratkozott? — Évek óta téma volt ez a családban. Csak azt vártuk, . hogy a fiunk önállóbb, na­gyobb legyen. Hát most már tizenöt éves, másodéves gép­szerelő-géplakatos tanuló. Mi­után mindketten másodikosok vagyunk, versenyzünk egy­mással. A munkahelyemen a cso­magolórészleg tizenkét tagú brigádjának vezetője vagyok. Akad köztünk olyan is, aki még a nyolc általánost sem végezte el.. Ügy érzem, ne­kem példát kell mutatnom. Nem mondom, három műszak mellett nem egyszerű, de lép- ten-nyomon éreztem az isme­retek hiányát. 1972-ben pél­dául Pécsre küldött a gyár, egy nőfelelősök részére szer­vezett tanfolyamra. Ott én voltam a legalacsonyabb kép­zettségű. Ma is kényelmetlen rágondolni. — Társadalmi munkás? — Nőbizalminak választot­tak. Hogy jól végezhessem a feladatomat, másfajta isme­retszerzésre is szükségem van. i Ezért járok a gimná­ziummal párhuzamosan a marxista—leninista közép­iskolába. — Hogy megy a tanulás? — Három műszak és az anyai, háziasszonyi teendők mellett azt hiszem, illúzióker- getés lenne négyes-ötös bizo­nyítványról ábrándoznom. De az erős közepes megvan. A múlt hétfőn írásbeliztünk matematikából és magyarból. Ügy érzem, az érte tjáró jegy görbül. — Mit szeretne? — Azt, ha a munkatársaim nem úgy gondolkoznának, hogy tűrök, ragasztok, mérek, eresztek, bezsákolok és ezzel vége a napnak. Jó lenne, ha látnák: más is van a világon, amit érdemes észrevenni. Az iskola igazgatójától: Ló- czy Istvántól megtudtuk, hogy 1954-től folyik náluk leve- léző oktatás, melynek törté­netéből érdemes megemlíteni néhány dolgot. Az ötvenes évek végén 14 | —15 osztályba)! tanultak a felnőttek, majd erős csökke­nés következett. 1963—64-ben tizenkét osztály állt össze, mely évről évre fogyott. Az idei tanévben kilenc osztályt tudtak indítani. A növekvő érdeklődés miatt jövőre már egy plusz osztályt terveznek. Az idén az összlétszám 417. Közülük hetvennégyen negyedikesek, tehát ebben a tanévben végeznek. A hall- * gatóknak több mint fele nő, és majd kétszázan szakmun­kások. Korcsoport szerint leg­többen a 26 és 30 év közöt­tiek vannak. — Sokéves tapasztalatuk szerint melyek a legnagyobb gondjai a levelező oktatás­nak? — A munkahelyi túlzsú­foltság, gondolok itt az év végi hajrára, a mérlegkészí­tésekre és hasonlókra. Gyak­ran egybeesnek a beszámo­lókkal és a vizsgákkal, ez az akadálya az alapos felkészü­lésnek. Egyébként néhány le­velezés óra érdekesebb, izgal­masabb, mint a délelőtti, hi­szen járnak ide különféle üzemekből szakemberek, akik az órán hallottakat saját ta­pasztalataikkal kiegészítik. A gépek között dolgozó ember számára, de még a tanár szá­mára is élmény például eey- egy fizikaóra. Évfolyamonként mindig akad hat-nyolc em­ber, aki az érettségi bizo­nyítvánnyal tovább mej.et felsőoktatási intézménye«', olyan kiemelkedően tanul. A többség a szakmáját, a vilá­got akarja jobban érteni, is­merni. — A levelező oktatásban jelentős a lemorzsolódás. — Sajnos, igen. A lemor­zsolódók azok, akik a papír megszerzéséért iratkoznak be, nem a komoly tanulásért. Pe­dig a közhiedelemmel ellen­tétben — a levelező tagoza­ton is meg kell dolgozni a tudásért. Gombos Jolán jjjTpu .<\ vv.; ■«; ■- •*?■■■ fV ■ Somogyi Néplap )

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom