Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-06 / 234. szám

Somogy építészete a felszabadulás után Történelem az épületekben A gondos válogatás eredmé­nye, hogy 33 lakóépületről, 14 ipari létesítményről, 15 keres­kedelmi jellegű épületről lát­hatunk fényképet, 19 egészség- ügyi, 24 kulturális létesítmény épületéről készült fotó, s 18 in­tézményt mutat be a szerző képpel. A harminc év építészetéről művészi értékelést végső so­ron a még korábbi kor adhat. (A szecesszióról, a századelő stílusirányzatáról most készül ilyen munka.) Megkísérli azon­ban Szigetvári György meg­adni a holnap ézemével az ér­tékelést a ma építészetéről is. Figyelemreméltó alkotásnak tartja a kaposvári élmunkás­házat, a sávházat, a Kossuth utcai kilencemeletes lakóépü­letet, a siófoki főtéri lakóházat, a marcali Berzsenyi lakótele­pet, a megyei könyvtárat, a termálfürdőt, a Munkácsy Gimnáziumot, a megyei párt- bizottság székházát, a KÖJÁL épületet, a tervező vállalatot, az Európa szállót, a csokonya- visontai könyvtárat. Számos ipari létesítmény is »bevonul­hat« az építészettörténetbe — állapítja meg a szerző. A kötetet dr. Kanyar József levéltárigazgató lektorálja. Várhatóan a jövő év elején már a kész munkát tarthatjuk a kezünkben. H. B. A jugoszláviai „7 nap“ Somogyi Pálról Élő múlt Nem formaságból köszönt­jük m V. dél-dunántúli nép­művészeti hét részvevőit, a három megyéből, Baranyából, Tolnából és Zalából érkező vendégeket, s másokat, akik hétfőtől szombatig Kaposvá­ron az élő múlttal találkoz­nak. A rendezvény, melynek elindítója a somogyi megye- székhely volt, a nevében is hordozza, hogy közös ügyünk­ről, a népművészetről lesz szó. A népművészeti hét gondo­lata megjárta már Szekszár- dot, Pécset és Zalaegerszeget is, miután Kaposváron elhatá­rozták, hogy évről évre föl­frissítik a közös gyökerű kap­csolatot. Az elején talán lát­ványosabbra sikerült a kitá­rulkozás, mint most, de a tar­talom nem változott. A tavalyi zalai találkozó kö­zéppontjában a népi építészet állt, most a népköltésről esik majd szó. A népdal és a vise­let az első két rendezvény té­mája volt. Nemcsak mélységé­ben, hanem kiterjedésében is vizsgálják a szakemberek a népművészetet — s ez magá­val hozza, hogy közösségeket érintő kérdések is előkerülnek. Mert ne felejtsük, a népművé­szet tárgyi emlékei valamikor szoros kapcsolatban álltak az ember hétköznapi életével. S nemcsak a tárgyi emlékekről mondhatjuk el, hanem a szel­lemi értékekről is, így a mos­tani találkozó témája is közös­ségi egyben. Élőyé próbálják tenni a fá­ba, a csontba faragott emlé­keinket azok a nagyszerű ncpi alkotók, akiknek a munkáiból kedden délután kiállítás nyí­lik a Somogyi Képtárban. Az id. Kapoli Antal emlékére rendezett faragópályázat be­mutatóját így is érdemes néz­ni. Vagy az iskolai népművé­szeti szakkörök szerdán meg­nyíló kiállítását, Tamás Mária és Kovács Csaba népi ipar­művészek fazekaskiállítását, a Somogy megyei Fotó- és Filmklub hétfőn megnyíló tár­latát Dunántúl népművészeté­ről. Bár mindegyik bemutató mást ígér, közös vonásuk, hogy élő múltat tárnak a néző elé. Az anyag és a filmszalag — könnyen mondhatni — élette­len anyag, szívesebben látjuk a népi együttesek, ( szólisták műsorát. Az igazság az, hogy a népművészet nem ismer holt anyagot. Cletet lehel a fá­ba, a csontba, s ha ugyancsak reprodukáló szándékkal, de életről szólnak azok a. filmte­kercsek is, melyek múltunkat éppúgy őrzik, mint a mát. Díszelőadással ér véget is­mét a négy megye találkozója. Baranyai, zalai, tolnai és so­mogyi népi együttesek, szólis­ták mutatkoznak be pénteken este a Latinra Sándor Megyei Művelődési Központban. — Harminc év építészetéről emélkeznek még a könyv so­rai. Három évtized történel­mét hirdetik az elkészült épü­letek — írja úf könyvének be­vezetőjében Szigetvári György, a Somogy megyei Tervező Vállalat igazgatója, aki a múlt évben jelentette meg somogyi építészet történetének első* kö­tetét, mely a századfordulóig kalauzolta végig az olvasót a somogyi műemlékek között. Már akkor tudtuk, hogy dol­gozik a következő köteten is. Hazánk felszabadulásának harmincadik évfordulójára je­lenik meg a három kötetre ter­vezett somogyi építészettörté­neti munka befejező kötete, a Somogy építészete a felszabadu­lás után. A nagyszabású vállal­kozás 1974-ig időrendi sorrend­ben bemutatja a több mint ne­gyedszázados építészetfejlő­dést Somogybán. »... az épület maga vallomás, egy új életet élni akaró nem­zet tárgyi bizonyítéka« — ír­ja toyább a bevezetőben a szerző. Már ebből a megállapításból is kitűnik, hogy más lesz ez a kötet, mint az első. A klasszi­kus korral szembeni esetleges nosztalgiát itt a személyes visszaemlékezés váltja föl, így: — Boldog és büszke vagyok, hogy a harminc esztendőből 1949 óta somogyi építészként tevékeny részese lehettem a nekem és nekünk oly sok örö­mét nyújtó, történelmet for­máló munkának, és ha sorok­ból itt-ott az elfogódottság, a megye túlzott szeretete /árul­kodik is néha, ez csak azért van, mjert itt dolgozni, tervez­ni, építeni a jövőt nem lehet elfogódottság, a táj, a megye szeretete nélkül. Az előbbinél is vaskosabb, gazdagabb forrás lesz egyben azok számára, akik községeink, nagyközségeink, városaink építészetébe kívánnak bepil­lantani harminc évre vissza­menőleg. 1946. március 16-án alakult meg az Építő Szövetkezet, a megyei Újjáépítési Bizottság pedig május 1-én hirdette meg a lerombolt községek újjáépí­tésének a programját. Június­ban már' termelt a tabi tégla­gyár is. A hősi újjáépítés krónikáját olvasom a kézirat lapjain. Az átélt időszak gondjai is mélyen szólalnak meg. Szem­léltetésül néhány adat a lakás­építés fejlődéséről. 1900 előtt Somogybán össze­sen 17 632 lakás volt. 1900-tól 1942-ig 50 000 lakás épült, 1945-től 1949-ig újabb 23 927, 1960-tól 1969-ig még 28 215, s 1970-től 1973-ig 8179. Ebben az évben tehát 127 958 lakással rendelkezünk. Brindza Károly jugoszláviai magyar író, a Mondd el he­lyettem, elvtárs! Fejezetek Topolya és vidéke munkás- mozgílmának történetéből cí­mű könyv írója az idén meg­látogatta Somogyi Pált. A 7 nap című jugoszláviai magyar nyelvű lap szeptember 6-i számában irta meg kaposvári élményeit »Mondja meg a szép Szabadkán .. .« címmel. A terjedelmes beszámolóban személyes érzelmeit is leírja. Az »Áldott — átok Tűz!« című verses kötetét több (mint negyven esztendővel ezelőtt vette először kezébe. Az író alkotása révén vált régi is­merősévé. Személyeseh 1970 őszén ismerte meg irodalmi estjén, Szabadkán. Brindza Károly bemutatja a jugoszlá­viai olvasóknak, hol és "ho­gyan él ma Somogyi Pál. Brindza Károly még meglá­togatta Kaposváron özvegy Balogh Istvánná — lánynevén Kucsera Teréz — Topolyáról ideszármazott földijét, öccse ifjúkori jóbarátját és küzdő­társát is. Balogh István könyvéből, a Száznyolcvanöt lépcsőfokból tudjuk, mint is­merkedtek meg és házasodtak össze Montevideóban. Brind­za Károly is említi írásában, hogy Kucsera Terézt a 20-as évek lazító könyörtelensége sodohta Dél-Amerikába, kö­vetkezetes antifasiszta maga­tartása pedig a spanyolorszá­gi hadszíntérre a 30-as évek vége felé. Nagy érdeklődéssel várjuk Brindza Károly írását. ERÉNYEI, s a megnöveke­dett példányszám késztetett arra, hogy írjak Reményi Gye- nes István útikönyvéről. A Granadától Segoviáig című szép könyvet a Corvina Kiadó először két évvel ezelőtt adta ki tizenkétezer példányban. Most, a kissé bővített és átdol­gozott új kiadásból negyven­ezer kerül az üzletekbe. Néhány szó a szerzőről. Re­ményi Gyenes István újságíró kolléga, az Autó—Motor című lap olvasószerkesztője. - Bizo­nyára lesznek olyanok is, akik a Magyar Nemzetből vagy a Magyarország című hétilapból ismerik a nevét. Megint mások színházi berkekből. Ö fordítot­ta a West Side Story verseit, a Hegedűs a háztetőn című musicalt, vagy a Győrött be­mutatott Piaf—musical san­zonjait. Talán kevesen tudják róla, hogy öccsével együtt kaposvá­ri gyerekkoruk vo'it. Első és .alapvető emlékeik ehhez a vá­roshoz fűzik őket. Apjuk 1903- től a Zenekedvelők Egyesüle­tének tanára, illetve a Kapos­vári Zeneiskola alapitó igazga­tója volt. A fiatalabbik fiú, Gyenes János — a Színházi, Élet és az Est — lapok jónevű fotoriportere — 1936-ban »ment világgá«. Kondon, Pá­rizs, Kairó után Spanyolor­szágban telepedett meg, ott lett Gyenes Jánosból Juan Gyenes. Névé világszerte ismerik kiál­lításairól. Egy 1970-es bécsi be­mutatkozása alkalmából Illés Jenő ezt írta róla a Fotó c. ha- éilapban: »...visszaváltoztatja Második kiadásban Granadától Segoviáig fényképeit zenére. Valóban, ezek a képek muzsikálnak.« Juan Gyenes társszerzője Re­ményi Gyenes Istvánnak. Épü­letfotói kitűnő illusztrációk. Utazásra hív bennünket Re­ményi Gyenes. Meg akarja velünk osztani minden élmé­nyét. Nagy igénnyel írt, szer­kesztett könyv ez. Nem bae- dekker; több annál. Utazás egy idegen ország földjén — Spa­nyol honban —, s történelmé­ben. Jó felkészültséggel papírra tett, olvasmányos, végig lebi­lincselő mű született. Az alapos, sokoldalú felké­szültségnél is rokonszenvesebb, hogy Reményi Gyenes István úgy utazik — s utaztat ben­nünket is — hogy közben egy percre sem feledhetjük, hová tartozunk. Kötődésünket a ha­zához és a »kisházához«, azaz a szülővároshoz. íme a bizony­ság! »Amolyan Váci utca — ma­gyarázza Juan pestiül. — Vagy mint Kaposvárott a Fő utca.« A 77. oldalon pedig ezt ta­láljuk: »Mint annak idején Magyarországon is.« Megint máshol: »A múlt század végén — amikor a Prado igazgatója még nem mert^ kiállítani a »bolond festő« (El Demente) »karikatúráit« — Nemes Mar­cell fedezte fel újra Grecót...« Mind, mind bizonyság amel­lett, hogy utazni csak úgy érdemes, ha az új emélkeket a hazaiakhoz kötjük, s viszonyí­tunk. A Granadától Segoviáig cí­mű könyv elkalauzol bennün­ket sok olyan helyre, melyről eddig többnyire csak hallhat­tunk, vagy képet láttunk. La Manche földjére, Cordobába, Granadába, az Escorialhoz, az Elesettek Völgyébe, a madridi Királyi Palotához, a Pradoba. Természetesen nem maradunk ki a bikaviadalokból sem. Lát­tató erővel idéz fel Reményi Gyene:} épületet, festményt, eseményt egyaránt. Rengeteg olyan — a művészettörténet körébe tartozó — adalékkal szolgál, melyek szinte újdon­ságszámba mennek, felfedezés­ként hatnak. Olykor pedig anekdotával színesíti mondani­valóját. Egy közülük: »Nem tudtam megállni, hogy fel ne idézzem a történetet Petschau- er Attiláról, aki nemcsak nagy­szerű vívó volt, hanem kiváló tréfacsináló. Amikor Madrid­ban járt a magyar kardcsapat­tal, egy togadáson be kellett mutatkoznia. Hallotta a hosz- szú neveket, és ő sem akart szégyenben maradni. Ilyenfor­mán mutatkozott hát be: At­tila Petsctíauer de Pukkadj meg de Kétszer. Mígnem az 1 egyik spanyol így mutatkozott j vissza: Rudolf Andorka de Te is Fiam de Háromszor. A ma- , gyár követ volt.« A CSILLOGÁSBA nem káp­rázik bele az író. Látja a »má­sik világot« is. A spanyol show-filmek — mostanában soka^ látunk belőlük a televí­zióban! — hátteréül nem szol­gáló viskókat. Könyvének egyik legjobb része, amikor a Habsburg Ottót képviselő »magyar követet« mutatja be: »Törétnelmi múmia vagyok....« címmel. Hadd mondjam el azt is: olvasása közben egy-egy név említésével, lefordításával még messzebbre, irodalmi tájakra is elkalauzol ez a könyv. Ki­nek nem jutna eszébe a Pilar szóról — oszlopot jelent spa­nyolul — Hemingway emléke- j zetes hősnője az Akiért a ha­rang szól című regényből? S ez a szó: Vega — azt jelenti »virágos-zöld mezőség«. Szép neve volt a híres színműíró­nak, Lope de Vegának. Nem idézem tovább az asszociációk­ra biztató részleteket. Olvasni kell! Leskó László „Emlékemet bátran bocsátom a história bírálószéke eleibe” i Batthyány Lajos halálának 125. évforduló/ára október 6-a nemze­tünk történetében a szabadságharcát vesztett nép teljes kiszolgálta­tottságának szimbóluma. Ezen a napon végzett a győztesek bosszúja a forradalmi magyar sereg tizenhárom magas, ran­gú vezetőjével, akiket a zászló elhagyásával, felségárulással vádoltak. A döbbenetes lépést tetézte, hogy ugyanazon a na­pon lőtték főbe a pesti Újépü­letben az 1848. évi első felelős magyar minisztérium elnökét, Batthyány Lajost is. A ^közis­merten udvarhű család egy tagjának kivégzése messze a határokon túl is nagy feltűnést keltett. Az utókor ma már job­ban emlékezik az Aradon 1 ki­végzett, nem politizáló kato­nákra, mint a korszak egyik legkiemelkedőbb, ugyancsak vértanúhalált halt politikusá­ra. A kortársak, majd az egy­mást követő nemzedékek több ízben föltették a kérdést: miért került sor Batthyány perére, s miért végződött az halálos ítélettel? A kérdésre az 1930-as évekig inkább csak a közvéleményben élő korabeli, szájról szájra adott vélekedé­sek éltek. Magát a per iratait ugyav ">49 után senki sem ismer. lg azok a monar­chia s i . ullása után elő nem kerültek a Habsburgok féltve őrzött titkos udvari levéltárá­ból. Az iratokból világosság de­rült arra, hogy Batthyány »főbenjáró pöré«-ben az ítélet már jó előre megszületett. Az is bebizonyosodott, hogy a magyar miniszterelnököt kine­vezésének első pillanatától az udvari körök bizalmatlansága kísérte. Nem tudták neki megbocsátani — akinek csa­ládjából Habsburg-hű zászlós- urak és főpapok kerültek ki —, hogy 1839-től a főrendiházi, ellenzék kiemelkedő tagjaként tevékenykedett. Batthyány ugyanis vezető szerepet ját­szott az Ellenzéki Párt meg­alakításában, a polgári átalakí­tás sürgetésében, és a legtöb­bet áldozta azért, hogy 1847 őszén' válaszási győzelemre se­gítse Kossuth Lajost, aki így Pest megye követeként jelen­hetett meg az utolsó pozsonyi országgyűlésen. A katonai bíróság előtt fele­lősségre vont Batthyányi ter­mészetesen nem az előzménye­dért, hanem miniszterelnök­ként tanúsított magatartásáért igyekeztek elmaraszalni. Mi­vel a hadbírósági eljárás nya- katekert érveléssel ott is nősnek találta a miniszterelnö­köt, ahol méltányolni kellett volna az összeütközés elhárí- . tására tett erőfeszítéseit, a I 30-as évek történetírása Batt- j hyány magatartásában az al- j kotmányosság megóvására, a 1 Béccsel való fegyveres szember fordulás elkerülésére, ebből fa­kadóan Batthyány és Kossuth későbbi ellentéteire helyezte a j hangsúlyt. A felszabadulás után megújuló történetírásunk I érthetően először a Béccsel ! szembeforduló, a szabadság- harc vezérévé emelkedő Kossuth szerepére fordította figyelmét, akinek árnyékában így elhalványult az első ma­gyar miniszterelnök szerepe. Nehezítette Batthyány megíté­lését, hogy működése részletei­ben nem volt ismert, mivel sem naplót nem hagyott maga után, sem levelei vagy kor­mányelnöki iratai nem kerül­tek kiadásra. Batthyány tevékenységét mai szemmel méltatva, nem hall­gathatjuk el, hogy nem volt forradalmár. Amikor azonban 1848 tavaszán az európai for­radalmi helyzet lehetővé tét-' ; te, hogy a magyar reformel­lenzék kikényszerítse Bécstől az alkotmányos kormányzást, a jobbágyság eltörlését, a köz­teherviselés bevezetését ,és egyéb, a polgári átalakulást elősegítő törvényeket, Po­zsonyban és Bécsben Batthyány volt — Kossuth mellett — a márciusi napok legaktívabb szereplője. Tekintélyét bizo­nyítja, hogy a forradalomból született első felelős miniszté­rium első elnökeként másnak a neve föl sem merült Battyhány pedig vállalta a történelmileg új, nem kevés > nehézséggel fenyegető szere­pet. Tud; a, mert maga is ré­szese volt a bizalmas tárgyalá­soknak, hogy az udvari körök milyen nehezen engedtek a reájuk nehezedő nyomásnak. Batthyánynak tudnia kellett azt is. hogy az áprilisi törvé­nyek nem tisztáztak minden fontos kérdést Ausztria és Ma­gyarország viszonyában. A jelek szerint azonban Batt­hyányi is magával ragadta a népek tavaszának forradalmi optimizmusa és bízott abban, hogy a további fejlemények kormányának, országának fog­nak kedvezni. Pénzügyminisz­terével, Kossuth Lajossal együtt arra törekedett, hogy az Ausztriával fenná'ló kénysze­rű viszonyt új alaookra he­lyezzék: csak az uralkodó kö­zösségét elismerve, az ország belső ügyeiben teljes önállósá­got igyekeztek a kormánynak biztosítani. Az energikus, elhatározásá­ban tántoríthatatlan Batthyány már májusban és júniusban szembekerült az uralkodó ta­nácsadóival, az úgynevezett kamarillával, amikor mind az országban állomásozó katona­ság kérdésében, mind Jellasics elítélésben sikerült a magyar kormánynak kedvező királyi kéziratokat kikényszeríteni az uralkodótól. A három nem kellően tisztázott »közösügyes« kérdésben: a külpolitika, a had ügy és a pém ügyek önálló­ságának biztosítási .ban is ko­moly szerepet játszott a minisz­terelnök. Mivel Kossuthtal és Szemerével együtt úgy gondol­ta, hogy a forradalmi úton lét­rejövő német egység meg­gyengíti Ausztria nagyhatalmi állását, aláírta a frankfurti »össznémet parlamentihez delegált magyar küldöttek megbízólevelét. Mint az Itáliá­ból késve hazaérkező hadügy­miniszter helyettese, már má­jusban összeütközött Latour osztrák hadügyminiszterrel. A péznügyekben pedig egyeter- íőleg támogatta Kossuth igen határozott intézkedéseit, ame­lyek a magyar kincstár jöve­delmeinek önálló, az ország érdekeit szolgáló felhasználá­sára irányultak. Batthyány egyik legfonto­sabb, eddig kellően nem mél­tányolt tevékenysége az 1348- as nemzetőrség megszervezé­sével függ össze. Az új intéz­mény egész országot átfogó szervezése önmagában is je­lentős feladat volt. A pá- kozdi csata közvetlen előké­születei szinte kizárólag Batthyány nevével fonódnak össze. Így a csata, mely a mi­niszterelnök békítő politikájá­nak csődjét jelentette, egyben j kézzelfoghatóan igazolta az első felelős magyar miniszté­rium hadszervezési erőfeszíté­seit, azok eredményességét. B atthyány 1848 október- rében lemondott, mi­vel a királynak és ta­nácsosainak bizalmát elveszít­ve, ezt a lépést alkotmányos kötelességének tekintette. Jól- | lehet a továbbiakban nem ál­lott Kossuth és társai oldalán, a bécsi udvari körök nem tud­tak megbocsátani neki. 1849 januárjában a fővárosba be­vonuló Windischgrätz elfogat­ta, és október .6-án, Latour halálának évfordulóján osztrák katonai sortűz végzett a ma­gyar történelem első minisz­terelnökével. Sorsát ugyanaz- i zal a határozottsággal vállalta, mint annak idején a kormány vezetését, vagy 1848 szeptem­berében a reá háruló megsok­szorozott felelelősséget. Ekkor írta, felismerve, hogy helyzete mennyire kritikussá vált: »... én részemről mindent megtevők, mit a király iránti hűség és nemzet iránti köteles­ség Igényel, s emlékemet bát­ran bocsátom a história bíráló­széke eleibe.« Tettei és mártírhalála alap­ján az emlékezet Batthyány Lajost, történelmünk első mi­niszterelnökét a haladásért és népünk függetlenségéért foly­tatott küzdelem nagy alakjai között tartja számon. i A­Somogyi Néplapí 5 i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom