Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-22 / 247. szám

Kiáltvány elfogadásával véget ért a Portugál KP rendkívüli kongresszusa Magyar-portugál kiiliigyminisztériumi (Folytatás az 1. oldalról) megvitatandó egyetlen napi­rendi pont a program és a szervezeti szabályzat módosítá­sa. Erre azért van szükség, mert pártunk legális párttá lett.« A főtitkár utalt arra, hogy a párt stratégiai és taktikai vo­nalával kapcsolatos további kérdések tisztázása a követke­ző rendes kongresszus feladata lesz, amelyet a közeljövőben fognak megtartani. A PKP VII., rendkívüli kongresszusa végül kiáltványt fogadott él. A dokumentum töbek között megállapítja: A fasiszta kormány meg­buktatása gyökeresen megvál­toztatta a politikai helyzetet Portugáliában. A nép és a fegyveres erők szövetsége azóta is alapvetőnek bizonyult a szabadságjogok megvédése és a gyarmati rendszer felszá­molásának folytatása szem­pontjából. A demokratikus ál­lam 'megerősítése együtt jár az egész államapparátus reak­ciós elemektől való megtisztí­tásával, megköveteli az állam- apparátus és a népi tömegek állandó éberségét, az összees­küvők gyors és szigorú meg büntetését. — A demokráciáért vívott harcot gazdaságilag is meg kell nyerni: úgy kell megolda­ni a gazdasági bajokat, hogy a pénz és a föld urai alávessék magukat a nemzet magasabb érdekeinek. — A portugál gazdaság ala­kulása elkerülhetetlenül vá­laszút elé állítja az országot: vagy a monopolista és a nagy- birtokos csoportok uralmának és anyagi felhalmozásának megfelelő, vagy a monopóliu­mok és nagybirtokosok hatal­mának felszámolására, foko­zottabb állami beavatkozásra épülő fejlődés bontakozik ki. — A Portugál Kommunista Párt leszögezi: az új politikai helyzet konszolidálása nélkü­lözhetetlen a gazdasági és pénzügyi stabilitás biztosítása, a dolgozó tömegek életszínvo­nalának emelése szempontjá­ból. A párt ezért a következő­ket javasolja: 1. a demokratikus állam megerősítését és a szabad­ság védelmet; 2. a gazdasági és pénz­ügyi stabilitás védelmé$ a nemzetgazdaság fejlesz­tése érdekében; 3. a gyarmati rendszer to­vábbi f elszámolását J — A Portugál Kommunis­ta Párt sürgeti, hogy a kor­mány vonja ellenőrzése alá a külkereskedelmet, írjon alá 1 megállapodásokat a Közös Piaccal — figyelembe véve a portugál gazdaság fejlettsé­gi szintjét —, és mielőbb kös­sön kereskedelmi, illetve gaz­dasági együttműködési meg­állapodásokat a szocialista országokkal. Angolát illetően a doku­mentum állást foglal az ot­tani felszabadító mozgal­makkal, különösen az Ango­lai Népi Felszabadítási Moz­galommal folytatandó tár­gyalások mellett s mindenfé­le neokolonialísta megoldás ellen. A jövő tavasszal esedékes portugáliai alkotmányozó nemzetgyűlési választások­kal kapcsolatban a Portugál KP kiáltványa rámutat, hogy a portugál népnek kell dön­tenie a saját sorsáról. A párt harcolni fog azért, hogy az új alkotmányban széles jo­gokat és nagy szabadságot biztosítsanak a sajtónak, to­vábbá a politikai, szakszer­vezeti .szervezkedéshez, a sztrájkhoz. A" kommunisták egyetlen törvényhozó nem­zetgyűlést akarnak, s a kor­mány ennek tartozna fele­lősséggel. A dokumentum ezután han­goztatja: — A kivívott szabadság- jogok megvédése és konszoli­dálása megköveteli a de­mokratikus, népi erők egy­ségét és a népnek a fegy­veres erőkkel való szövetsé­gét. A demokratikus népi erők egysége a munkásosz­tály, a szakszervezeti moz­galom, a parasztság, a dolgozó és tanuló ifjúság, a városi kispolgárság, sőt a közép­polgárság egyes rétegei, va­lamint a demokratikus pár­tok és mozgalmak összefo­gásán alapul. — A Portugál KP mindig kész megvizsgálni a fegy­veres erők mozgalmával, a szocialista párttal, a portu­gál demokratikus mozgalom­mal és más demokratikus pártokkal és szervezetekkel minden olyan kérdést, amely az egyéb demokratikus pár­tokhoz és szervezetekhez való közeledésre, közös politika meghatározására, közös ak­ciókra és kezdeményezések­re vonatkozik. »A Portugál Kommunista Párt pótolhatalárf szerepet játszik a jelenlegi demokra­tikus helyzet védelmében és konszolidálásában, egyszer­smind megmutatja a dolgo­zóknak a jövő útját« — ál­lapítja meg befejezésül a ki­áltvány. A kongresszus részvevői az Internacionálét és az Avante, camarada! portugál kommunista indulót dalolva zárták az egynapos tanács­kozásukat. A Portugál Kommunista Párt VII. — rendkívüli kong­resszusán 48 éve először nyil­vánosságra hozták a központi bizottság, a politikai bizott­ság és a titkárság névsorát. A fasizmus éveiben a párt — az illegális munkához nél­külözhetetlen konspirativ szabályok értelmében — so- häsejh fedte föl sem tagjai- nakpsem vezetőinek nevét. A központi bizottság tit­kárai: Alvaro Cunhal (főtit­kár), Joaquim Gomes, Octa­vio Pato, Sérgio Vilarigues. A központi bizottság tag­jai közül mindössze négyen nem sínylődtek fasiszta bör­tönökben, a többiek egy—hu­szonegy évet töltöttek Sala­zar és Caetano fegyházaiban, maga Cunhal tizennégyet. Valamennyien együtt 308 évet voltak fogságban kom­munista meggyőződésükért és tevékenységükért.) A kongresszuson részt vett kommunisták keresztnevü­kön szólítva éltették zezetői- ket — írja az MTI tudósí­tója. — Kedves jelenet volt. amikor derülten ünnepelték azt az elvtársukat, akit a fa­siszta rendszer öt nappal megbukása előtt, április 20-án zárt börtönbe és aki­nek április 25. már vissza is adta szabadságát. (MTI) Nagy János külügyminiszter­helyettes október 16. és 20. kö­zött látogatást tett Portugáliá­ban. Megbeszélést folytatott Jprge Campinossal, a portugál külügyminisztérium államtit­kárával — a nemzetközi hely­zetről és a magyar—portugál kapcsolatokról. A megbeszéléseket a kölcsö­nös megértés és szívélyes lég­kör jellemezte. Mindkét fél megállapította, hogy reális le­hetőség van a két ország kap­csolatainak fejlesztésére, poli­tikai, gazdasági, kulturális és turisztikai téren egyaránt. Nagy Jánost fogadta Vasco Goncalves miniszterelnök, Al­varo Cunhal tárcanélküli mi­niszter és Rui Vilar gazdaság­ügyi miniszter. 99 Mexikó nem tesz engedményt Küldöttség utazott Ford és Echeverria találkozója - Moszkvába »Mexikó nem tesz semmiféle olyan engedményt, amelyet később megbánhatna« — je­lentette ki Luis Echeverria, az ország államfője Ford ameri­kai elnökkel ' ma kezdődő csúcstalálkozójára utalva. A két államfő az országhatáron találkozott — délelőtt mexikói, délután észak-amerikai terüle­ten —, hogy megvitassa a kö­zös érdeklődésre számot tartó témákat. Külön figyelmet érdemel, hogy az elnökök találkozójá­nak hírével egy időben jelen­tették be: magaá szintű mexi­kói küldöttség indult Moszk­vába, hogy az ország és a KGST kapcsolatáról tárgyal­jon. Az El Dia című lap vélemé­nye azerint két hír azonos idő­ben való nyilvánosságra hozá­sából érteni »kell az Egyesült Államoknak. Ford bizalma Rockefellerben »Továbbra is az a meggyő­ződésem, hogy Rockefeller jó alelnök lesz« — mondotta Ge­rald Ford, az Egyesült Államok elnöke azon a »mini sajtóérte­kezleten«, amelyet a Kentucky Arafat találkozója a francia külügyminiszterrel Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet veze­tője hétfőn Bejrútban egy és Tömegtüntétés Thleu ellen Megrohamozták a nemzetgyűlés épületét Véres összetűzés a rendőrséggel — Torlaszok Saigon utcám ETIÓPIA Hatvanezer diák és tánár missziója Mintegy hatvanezer etióp diák és tanár indul a napok­ban az ország különböző tar­tományaiba, hogy részt vegyen abban a nemzeti kampányban, amelynek elnevezése: »Fej­lesztés — összefogással«. Az etióp ideiglenes katonai admi- msztratív bizottság erről szóló — szombaton közzétett — nyi­latkozata hangsúlyozza, hogy a felvilágosító kampány prog­ramja átfogja a mezőgazdaság ás orvostudomány területeit, az írástudatlanság elleni har­cot, a földreform megvalósítá­sát, valamint az ország törté­nelmi és kulturális értékeinek I megőrzését. Nagyszabású, kormányelle­nes tüntetés zajlott le vasár­nap Saigonban. Először több száz főnyi tömeg vonult vé­gig a kora reggeli órákban a dél-vietnami főváros utcáin s követelte Thieu elnök azonna­li lemondását, a harcok be­szüntetését és valamennyi po­litikai fogoly haladéktalan szabadon bocsátását. A tünte­tők több — Thieut ábrázoló — fényképet elégettek. Egyes jelentések szerint ki­sebb összetűzés zajlott le a tömegtüntetés részvevői és a rendőrök között, és ennek so­rán többen megsebesültek. A rendőrség mindazonáltal nem avatkozott közbe, és hagyta, hogy a menet a saigoni nem­zetgyűlés épülete elé vonuljon. Ezután több mint száz tüntető megrohamozta az épületet, s kövekkel, botokkal bezúzta annak díszes üvegajtajait. A Thieu-ellenes tüntetést — mint az AP hírügynökség je­lentette — a vietnami nőmoz­galom szervezte, s csatlakoz­tak hozzá diákok, buddhista és katolikus papok, valamint! a nemzetgyűlés ellenzéki tag­jai is. A saigoni nemzetgyűlés épü­lete előtt vasárnap a tüntetők és a rendőrök többször heve­sen összecsaptak. A karhatal­mi erők kegyetlenül bántal­mazták a kormányellenes meg­mozdulás részvevőit» — írja a Reuter angol és az AFP fran­cia hírügynökség. — Fokoza­tosan visszaszorították a tö­meget a nemzetgyűlés épüle­tének környékéről és szöges­dróttal torlaszolták el az oda vezető utcákat. A tüntetők ez­után Saigon más részein tar­tottak gyűléseket. A saigoni sajtó elhatározta, hogy hétfőtől kezdve szabotál­ja a Thieu-rezsim kormányá­tól származó információkat és nem küld tudósítókat a kor­mány sajtótájékoztatóira sem. A vasárnap esti saigoni lapok első oldalon tették közzé a lapkiadók szövetségének errő' szóló határozatát. háromnegyed órás megbeszé­lést folytatott Sauvagnargues francia külügyminiszterrel. Ezúttal első alkalommal ke­rült sor hivatalos találkozóra egy nyugat-európai ország kül­ügyminisztere és a PFSZ ve­zetője között. A francia külügyminiszter most továbbindul közel-keleti útjának következő állomására, Ammanba. államban töltött hétvégi pihe­nőjéről Washingtonba utazva vasárnap éjjel az elnöki külön- repülőgépen tartott a kíséreté­ben levő újságíróknak. Arra a kérdésre, hogy Rockefeller mintegy 900 ezer dolláros adótartozásával és né­hány New York-i állami al­kalmazottnak juttatott »aján­dékaival« kapcsolatos legutób­bi leleplezések a »Watergate- mentalitást« tükrözik-e, Ford azt válaszolta: »— Nem, éppen ellenkezőleg!«. Jelezte Ford azt is, hogy mi­előtt Rockefeller elfoglalhatná hivatalát, a kongresszus alapo­san felül fogja vizsgálni pénz­ügyeit. — Nem hinném — fűzte hozzá —, hogy a kongresszus bármelyik tagja sikeresen túl­jutna az effajta alapos vizsgá­laton. Kilenctagú palesztinéi küldöttség utazik az Et\$Z-közgyűlés vitájára A Palesztinái Felszabadítási t be, miután a nap folyamán a Szervezet végrehajtó bizottsá­ga kilenctagú küldöttséget ne­vezett ki az ENSZ-közgyűlés Palesztinái kérdéssel foglalko­zó vitájára, amelyet a jövő hónapban tartanak. Véglege­sen még nem döntöttek arról, hogy a delegációt a PFSZ-vb elnöke, Jasszer Arafat vezes­se-e és ő mondjon-e beszé­det a világszervezet ülésén. A hírt a PFSZ damaszkuszi szóvivője vasárnap jelentette Nap nap után Török harci gépek Nicosia fölött Vádat emeltek 16 horvát összeesküvő ellen A jugoszláviai tengerparton levő Zadar város ügyésze köz­leményben jelentette be, hogy 16 személy ellen emeltek vá­dat nép- és államellenes bűn- cselekmények elkövetése, az ország területi egységének és függetlenségének veszélyezte­tése miatt. A közleményből — amely is­merteti a vádlottak nevét és foglalkozását — kitűnik, hogy négy egyetemi tanár, négy egyetemi hallgató s néhány magánvendéglővel rendelkező személy a vádlott. Letartózta­tásukig a Horvát Felszabadító Hadsereg elnevezésű illegális szervezet megteremtésén ügy­ködtek. Elkészítették a szerve­zet munkaprogramját, amely azonos a külföldön működő emigráns usztasa szervezetek programjával, kapcsolatot te­remtettek a hasonló célokat követő külföldi szervezetekkel. Fegyvert és robbanóanyagot gyűjtöttek, s megpróbáltak az országban ellenséges propa­gandaanyagot terjeszteni. Rab­lás útján akartak pénzhez jut­ni és károkat akartak okozni — ahol csak lehet — a köztu­lajdonban. A nép- és államellenes cso­port bűnperének tárgyalása novemberben lesz. A török harci repülőgépek vasárnap is megsértették Cip­rus légiterét — jelentették be hivatalosan Nicosiában. — Va­sárnap reggel az ország négy különböző pontján hatoltak be egyidejűleg. Ezzel már ötödik napja tart a török légierő ak­ciósorozata a sziget ellen. * * * * Rauf Denktas, a ciprusi tö­rök közösség vezetője Ankará­ban kijelentette: semmi -értel­me a görög és török közös­ség vezetői közti tárgyalások­nak, ha Makariosz érsek kép­viseli a szigetországot az ENSZ-közgyűlés vitájában. Azt mondta, ha a világszerve­zet Makariosz képviselete alapján hoz valamilyen hatá­rozatot az ország sorsáról, azt a ciprusi törökök nem tartják magukra nézve kötelezőnek. Egy „japán Watergate’ lesz belőle Mi van a Tanaka-kormány kulisszái mögött A Bungei Shunju című — hétszázezer példányban meg­jelenő — japán folyóirat szen­zációs cikket, közölt legújabb számában. A cikk leleplezése­ket tartalmaz Tanaka minisz­terelnök pénzügyi machiná­cióiról, illetve a monopóliumok és japán politikusok pénzügyi kapcsolatairól. * A több mint 60 oldalas ta­nulmányt japán politikai kö­rökben az amerikai Waterga- te-ügyet elindító újságcikkek­kel hasonlítják össze. A cikket két riporter készítette — egy húsz főből álló stáb segítségé­vel. A cikkírók elsősorban a miniszterelnök telekügyleteit veszik célba, rámutatva, hogy Tanaka a fölvásárolt földterü­letek egy részét olyan »válla­latoknak« adta el, amelyek valójában a saját érdekcso­portjához tartoznak. Megfigye­lők szerint a cikkben el van rejtve jónéhány »politikai bomba«. Ilyen például, hogy a Mitsubishi Heavy Industrias röviddel azután kapott nyolc­vanöt milliárd jenes fegyver­rendelést, miután 4,7 millió jen »politikai dotációt« jutta­tott el a Liberális Demokrata Párt Tanaka vezette frakciójá­hoz. A cikk másik része Aki Szó­tőről, a Tanaka-frakció »pénz­tárosáról« szól, akinek az a fő feladata, hogy milliókkal »olajozza« a frakció politikai gépezetét. Szato egyébként maga is milliomos, »szoros kapcsolatok« fűzik a minisz­terelnökhöz, és olyan hatalma van, hogy »vigyázba állnak« előtte - miniszterek meg egyéb politikusok — írja a folyóirat. A Tanaka-frakció számos kísérletet tett. hogy eltanácsol­ja a Bungei Shunjut a lelep­lező cikk közlésétől. A Tana- ka-ellenes frakciók követelik, hogy a miniszterelnök »szemé­lyesen tisztázza magát« a cikkben foglalt vádakat ille­tően. végrehajtó bizottság két alka­lommal is tanácskozott. A Palesztinái szervezet pá­rizsi képviselője a Le Nouvel Observafuer című francia he­tilapnak adott nyilatkozatában reménj'ét fejezte ki, hogy a közgyűlés megerősíti a Palesz­tinái nép nemzeti jogait és határozatot fogad el a kérdés­ben. ITÁLIAI »VADNYUGAT« Pisztolyt rántott és lelőtte Utcai szóváltás közben . pisz­tolyt rántott és lelőtte ellen­felét egy újfasiszta vasárnap a calabriai Lamezia Terme köz­ségben. A veszekedés egy bal­oldali politikai gyűlés után támadt a főtéren. A lövöldöző Michele de Fazio újfasiszta or­vostanhallgató. Hét lövést adott le, amelyek közül az első azonnal megölte a 21 éves Ser­gio Argadát — egy szélsőbal- oldali csoport tagját —, többi pedig megsebesített négy járó­kelőt. A gyilkosság után de Fazio a rendőrségre menekült a felbőszült tömeg elől, amely meg akarta lincselni. Szándékos emberölés és többrendbeli gyilkossági kísér­let vádjával vonják felelősség­re, miután a rendőrség őri- •zetbe vette. Az utólagos vizs­gálat megállapította, hogy az újfasiszta nem egyedül csele­kedett, hanem több társával együtt provokálta a politikai összetűzést és előre megfontolt szándékkal használta a fegy­vert. A gyilkosság közfelháboro­dást váltott ki. Hétfőn a me­gyében általános sztrájk volt tiltakozásul az újfasiszta gyil­kosság ellen. Kazánfűtőt, kazán kezelőt vizsgával, azonnal felvesz a Kaposvári Húskombinát. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Jelentkezés a munkaügyi osztályon, Kaposvár, Vörös Hadsereg u. 67—69. (272592)

Next

/
Oldalképek
Tartalom