Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-18 / 244. szám

filzte fi Szp tr-ktizLo-líg.! Győrfi Gyula szeptember 25-én megjelent levelére az alábbi választ adjuk: A levélírónak és a Tóth Árpád utcában jelépült új szö­vetkezeti lakásokban lakó mintegy húsz lakónak igaza van abban, hogy a lakás csak akkor lakható normálisan, ha annak minden része használható, ha az összes berendezési tárgya működik. A levélben említett, nagyobb terhelésre is alkalmas földkábelt a városi tanács tervosztálya megren­delte a pécsi DÉDÁSZ-nál. Visszaigazoló levelében a DÉDÁSZ vállalta, hogy 1974. március 31-ig kiépíti a kábelt, azonban ezt a vállalását a mai napig nem teljesítette. Ér­deklődésünkre a városi tanács közölte, hogy ebben az év­ben elkészül az új vezeték, és ezzel a vízmelegítő bojlerek is üzemelhetnek. Győrfi Gyula véleménye több témában kiegészítésre szorul. A szövetkezet igazgatósága — és nem a MÉSZÖV — által a városi tanácstól vásárolt telek megfelel az alapköz­művesítés feltételeinek, hiszen a területen és Győrfiék la­kásában is van víz és villany. Vétlen a tanács abban, hogy kérésünkre a • családi házas beépítési övezetet több szintes, tömbösített, sűrűbben beépíthető övezetté változtatta. Ezt a fokozott villamosenergia-igényt a megépített légvezeték nem tudja kielégíteni. A lakóövezet megváltozásával a ta­nács és titkárságunk is azt kívánta elérni, hogy a családi házas 34 lakó helyett 68 család kapjon építési lehetőséget az adott területen. ' Téved a levélíró abban is, hogy ők, mint a szövetkezet tagjai a MÉSZÖV-vei állnak jogviszonyban. A MÉSZÖV a fogyasztási szövetkezetek, így a lakásszövetkezeteknek is megyei szövetsége, érdekvédelmi szerve és nem üzletfele. E jogállásból a MÉSZÖV nem vásárolhatott telket a szö­vetkezetnek, ezt csak az önkormányzásra feljogosított szö­vetkezeti igazgatóság tehette. Nem felel meg az igazságnak az sem, hogy lakásszö­vetkezeti titkárságunk azt ajánlotta: bojler helyett fazék­ban melegítsenqfc vizet. Ezt a levélíró maga találta ki. Is­mereteink szerint városunkban több ezren nagyon örülné­nek és hálásak lennének a tanácsnak, a MESZÖV-nek és mindenkinek, aki hozzásegítené őket ahhoz, hogy vízmele­gítő bojler nélküli olyán lakáshoz jussanak, mint amilyen­be Győrfiék most beköltöztek államunk nagyon jelentős anyagi támogatásával. ' I Tisztelettel: QLtnutk Qó-cuf.. u MÉSZÖV Lakásszövetkezeti Titkárságának vezetője Tisztelt Szerkesztőségi A Nagyatád—Segesd között újjáépülő 68-as útvonaltól nyugatra levő szőlők tulajdonosai teljesen el vannak zárva a közlekedéstől, mert a vasúti felüljáró feltöltése során az öregyhegyre vezető két dűlőutat megszüntették, s helyet­te nincs másik. A szőlőhegyben mintegy 64 adófizetőnek van szőlője, akik szeretnék a termést az ősz folyamán haza­szállítani vagy közfogyasztásra bocsátani. Két család lakik a hegyben. Az egyikből hárman járnak Kaposvárra dolgoz­ni, egy iskolába megy, tehát mindennap legalább kétszer meg kell járniuk a hegytől az állomásig, illetve a faluig az utat — ha volna út! A másik lakó lófogattal rendelkezik, de néni tud kijutni a szőlőhegyről a rendes útra. A »Bikút«- nál lakó tsz-tag talán még rosszabb helyzetben van, mert pár napja az állatait sem tudja kihajtani, és semmiféle jár­művel sem lehet eljutni a lakásához. Rövidesen még a pasát melletti gyalogúton sem tud közlekedni a felüljáró építése miatt. Mi történik akkor, ha e három családnak sürgősen or­vosra, mentőre vagy tűzoltókra van szüksége? Az »alsó« hegyben négy bekötő utat meghagytak, pedig ott nem volt feltétlenül szükség mind a négyre. Az öreg­hegyen kettő volt, s mindegyiket megszüntették. A község. lakossága már úgy érzi, hogy senki sem törődik gondjai­val, panaszaival. A szőlőtulajdonosok is fizetik a község- fejlesztési hozzájárulást, de nem használnak járdát, villanyt, köve sutát, illetve jelenleg még dűlőutat sem. Kérjük, hogy az illetékesek sürgősen intézkedjenek az rdekünkben. . Tisztelettel: Tjeik QájiOí • Nagyatád, Széchenyi tér l. és öt aláírás, a 64 szőlőtulajdonos nevében Tisztelt Szerkesztőség! Szabó Pál a Somogyi Néplap szeptember 14-i számában a zsákos szemét elszállításakor Fonyódon tapasztalt és hi­giéniai szempontból jogosan felhozható hibákat kifogásolja. A levélíró észrevételét megköszönjük, mert olyan hiá­nyosságra hívja fel a figyelmünket, amely munkaterüle­tünkön jelentkezik. A leírtakat ellenőrzéseink során mi is tapasztaltuk, és keressük a megoldást azok megszüntetésére. Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy a műanyag zsákok és a szemétgyűjtő gépkocsik szilárd hulladékok gyűjtésére, szállítására szolgálnak. A folyékony hulladékok eltávolítá­sára más berendezések és eszközök állnak rendelkezésre, melyek viszont szilárd hulladékok befogadására nem alkal­masak. Sajnálatos, hogy a hulladékgyűjtő zsákokat egyes helyeken nem rendeltetésszerűen használják, kényelmi vagy egyéb okokból kifejezetten folyékony hulladékokat raknak beléjük. Egyes időszakokban a hulladék összetétele miatt keletkezik a szilárd hulladékban lé (például romlott zöld­áru, gyümölcs, dinnye stb. tömörítésekor). Tervezett intézkedéseinkkel e kedvezőtlen jelenség megszüntetését lehetségesnek tartjuk. A gépkocsikat felsze­reljük a keletkező lé befogadására alkalmas tartállyal, a nagy mennyiségben elszállítandó romlott zöldárut pedig megfelelően átalakított, külön gépkocsival gyűjtjük össze. Tisztelettel: , <J)Her 3iloáit, a Nagybereki Tözegkitermelí Vállalat Igazgatója Tegnap bontottak, ma építenek — Felforgatjuk Barcso't! — mondja Halász Miklós, a nagyközségi közös tanács költségvetési üzemének igaz­gatója. Mondatát azonban mo­sollyal kíséri, hiszen mindaz, amit tesznek, Barcs szépítését, csinosítását szolgálja. Parkok épülnek, új épületek emelked­nek, régiek születnek újjá az üzem — és más vállalatok — munkásainak keze nyomán. A költségvetési üzem dolgo­zói vállalták, hogy a nagyköz­ség felszabadulásának 30. év­fordulójára befejezik a műve­lődési központ épületének fel­újítását. A munkát szeptem­ber 30-án kezdték, miután megkapták — ugyancsok az üzem műszaki szakemberei­nek a munkája — a terveket. Az építkezés kétmillió forint­ba kerül, a tervek 75 ezer fo­rint értékű társadalmi mun­kában készültek el. ' Az épületben kap helyet az I ifjúsági székház is. Lesz itt j játékterem, kiállítóterem, több klub, büfé (ahol nem árusíta­nak majd szeszes italt). A meglevő — és a most épülő — helyiségek közül többet a Száz munkásháztartásban közelmúltban beindult panel­parkettagyár termékével bur­kolnak. 90 tv-készülék, 86 mosógép A költségvetési üzem ötven dolgozója gyors munkát' vé- : géz. Mindenképpen tartani Jelentősen változik a lakos­ság vásárlásának összetétele. A Központi Statisztikai Hiva­talnak az életszínvonal ■ ala­kulásáról mofet megjelent ki­adványából kitűnik: különö­sen a tartós fogyasztási cik­kek néhány csoportjánál ala­kultak át gyors ütemben az igények. Legkeresettebb cikk ezek közül a személyautó: ta­valy 67 000-en vásároltak új gépkocsit, csaknem kétszer többen, mint három évvel ko­rábban. akarják a határidőt. A munka ritmusára jellemző, amit Ha­lász Miklós mondott: — Tegnap itt még bontot­tunk, ma már építünk! Jegyzetfüzetemből Itt az újbor - ne nőjön a bátorság... i és 66 paraszti háztartás ren- i delkezik televíziókészülékkel, j mosógép 100-ból 86 szellemi | foglalkozású, ugyanennyi munkás- és paraszti háztar­tásban található. Az elmúlt években tovább javult a háztartások gépesí­tettsége is, bár a viszonyla­gos telítődés miatt már keve­sebben vásárolnak háztartási gépeket, mint tíz évvel ezelőtt. A háztartások magasabb fokú gépesítését jelzi, hogy 100 la­kásból 1973-ban már 65-ben volt mosógép, míg 1960-ban csak 15 háztartásban szolgált ez a gép, Eltűnt a korábbi nagy kü­lönbség a szellemi foglalkozá­súak, a munkások és a pa­rasztok háztartásának gépesí­tési foka között. A reprezen­tatív háztartás-satisztikai ada­tok szerint 1965-ben 100 szel­lemi foglalkozású család közül 59-nek volt tv-készüléke, het­vennek mosógépe, ugyanennyi munkáscsalád közül akkor 51 tv — és 57 mosógép — tulaj­donos volt, 100 paraszti ház­tartás közül pedig mindössze nyolcban nézhettek televíziót, s 27-ben mostak géppel. A ki­egyenlítődést mutatja, hogy jelenleg már 100*-ból 91 szel­lemi foglalkozású, 90 munkás­Akármilyen nehezen is, de elérkezett, folyik a szüret a megyében. Az időjárás késlel­tette ezt a munkát is. minthogy azonban várni tovább nem le­het, sok helyütt leszedték a napfényre hiába váró fürtöket. Olyan, amilyen, de mégiscsak bor lesz belőlük, sőt nemcsak lesz, hanem némelyik pincé­ben már van is. Éppen ezért íródnak most ezek a sorok ... Nemrég arról írtunk, hány üzemi baleset történt az idén szeptemberig a somogyi ter­melőszövetkezetekben. Sajnos, mint minden évben, ezúttal is akadt közöttük halálos kime­netelű, méghozzá nem is egy. Ez a mostoha időjárás nehe­zíti a munkákat, és egyben ve­szélyesebbé teszi, különösen a fölázott talajon gépekkel dol­gozókét. A csúszós utak, a sá­ros domboldalak a figyelem összpontosítását igénylik. A szőlőhegyek is a határban vannak, a pincékben mind több bordó telik meg újborral. A háztáji földeken dolgozó traktorosokat nem egy helyen kínálják meg a hegy levével, jóindulatúan — de felelőtlenül. A kínálást, legyen az akármi­lyen szíves is, könnyű vissza­utasítani, ha a traktoros az esetleges következményekre gondol. A szeszes ital növeli a bátorságot, könnyelművé tesz, balesethez vezethet. A gépkezelők józanul ülje­nek mindig a volán mögé, s úgy is szánjanak le a gépről munkájuk végeztével. Ügyel­jenek erre azok, akik a mező- gazdasági üzemekben gépekkel dolgoznak. Nem általánosítha­tunk, hiszen a többségtől ezt nem kell kérni, mert amúgy is megtartja. A csábításnak ke­vésbé ellenállóknak címezzük ezt az Írást, meg a gazdasági vezetőknek, mégpedig azért, hogy tegyék gyakoribbá az el­lenőrzést ott, ahol föltételezik a tilalomszegést. Így megelőz­hetik azokat a pótolhatatlan veszteségeket, melyek a szesz­fogyasztásból következő túlzott merészségből, felelőtlenségből erednek. H. F. Óriás raktár A budapesti raktárhiány enyhítésére az Építésgazdasági és Szervezési Intézet szervezése ben társasraktárbázist építenek Törökbálint határában. Az öt raktárépületből álló - egyenként 25 ezer négyzetméter alapterületű — bázis első egységét 1975 első negyedévé­ben adják át rendeltetésének. t $om „Újdonság" Egy müncheni újság így számolt be a hírneves francia Dior divatház leg­újabb bemutatójáról: «-Végre újdonság a di­vatban: a férfiak is visel­hetnek nadrágot!« Indoklás Francis és Margaret Carter, a Cansas City-i vá­rosi autóbuszjárat alkal­mazottai felmondást kap­tak, mert munkahelyü­kön megcsókolták egy­mást. Indoklás: veszélyez­tették az utasok életét. Különös biztosítások A londoni Lloyd bizto­sítóintézetben bármi ellen biztosíthatja magát az ember. így például nem­egy ifjú házaspárnak az anyakönywezetőtől az első útja hozzájuk vezet, és biztosítják magukat ik­rek születése ellen. De bárki biztosíthatja az eser­nyőjét, műfogsorát, szem­üvegét is, a manekenek biztosítást köthetnek elhí­zás ellen, a házastársak hűtlenség ellen. Egy hölgy például arra kötött bizto­sítást, hogy kerti teadél­utánjai idején nem esik az eső. őszinte A londoni News Chro- niele című láp Ismerked­jünk rovatában a követ­kező hirdetés jelent meg: »■Kellemetlen jellemű, lus­ta, önhibáján kívül elvált, magas, fekete hajú, 38 éves férfi, akit nem érdekel sem a színház, sem a zene, sem a film, ezúton keres megfelelő élettársat, alti elnézné neki bogarait.« Válóok Jesyca Walton clevelan­di asszony kéthetes nyara­lása idején kedvenc papa­gáját a férje gondjaira bízta. Visszatértekor a papagáj válogatott szit­kokkal fogadta: Ostoba li­ba, sárkány, szörnyeteg! Úgy látszik, férjének nem volt elég bátorsága, hogy élettársa szemébe meg­mondja véleményét, ha­nem ezt a kellemetlen feladatot a madarára bíz­ta. Waltonné beadta a vá­lást, s a tárgyaláson a pa­pagája ‘volt a főtanú. Sport? — Sportolsz? — Mindennap jógázorp. Hanyatt fekszem a heve- rőn, két órán át a szeme­met egyetlen pontra füg­gesztve. — Milyen pontra? — A képernyőre. NéplOP Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA I Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. i. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiúk 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-51?. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinra Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiúk 31. Telefon: 11-516. Felelős kladú: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem érzünk meg és nem küldünk visszai Terjeszti a Magyar Po3ta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési dij egy húnapra 20 Ft. Index: 25 967. | Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinca Sándor U. 6. . Felelős vezető: | Farkas Béla igazgató, r

Next

/
Oldalképek
Tartalom