Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-17 / 243. szám
Púja Frigyes nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról.) tőkés ország a fejlődő, nevezetesen az olajtermelő országokat próbálta felelőssé tenni a gazdasági tekintetben kialakult nehéz helyzetért. Ezt a próbálkozást a közgyűlésen visszautasították. — Talán nem érdektelen, ha megemlítem: a gazdasági kapcsolatok \ fontosságát tükrözi, hogy a KGST megfigyelői státust kapott — minden ellenvetés nélkül — az ENSZ mellett. Figyelmet érdemel továbbá, hogy az ENSZ tagállamainak a keire bővült: ez azt mutatja, hogy újabb országok I válnak ki a gyarmati sorból, nyerik el függetlenségüket. Remélem, hogy jövőre közülük újabb országokat üdvözölhetünk az ENSZ-ben. — összefoglalásul elmondhatom: az ENSZ általános vitája tárgyszerűségéi és optimizmust tükrözött. Most természetesen nagyon sok függ attól, hogy az egyes konkrét problémákkal kapcsolatos vitában milyen határozatok születnek majd. Remélem, hogy ezek általában előreviszik az enyhülést és az egyes problé- fi mák megoldását — fejezte be nyilatkozatát Púja Frigyes kül- ] ügyminiszter. Brezsnyev fogadta az egyiptomi külügyminisztert Nincs más alternatíva DECEMBER ELEJÉN Párizsban tartják csúcsértekezletüket a Közös Piac tavai latnai s 1 ■ * •. y hasznosnak tartja a szintű összejövetelt. magas December elején Párizsban tartják meg csúcsértekezletüket a Közös Piac tagállaijiai. Giscard d’Esiaing francia elnök meghívására az értekezleten részt vesz a többi nyolc tagállam kormányfője, valamint az EGK bizottságának élnök^. A napirenden a gazdasági közösség időszerű kérdései állnak majd. beleértve az ener^iaproblémákat, az angol »ú'jrafcárgyalási« igényekét és más témákat. i A csúcstalálkozóról a( Közös | Piac külügyminisztereinek ! Ijeddén este Luxemburgban ! megtartott politikai konzultá- j eióján született döntés. Az ér- j Nemzetközi együttműködés Leonyld Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára (jobbról a máso- ái) a Kremlben fogadta Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminisztert (balról a második). A kép jobb oldalán Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. ' (Telefotó — AP—MTI—KS) Az ENSZ-közgyűlés bizottságaiban történt Megkezdődött a világűr békés {elhasználásáról szóló napirend vitája Két határozattervezet a chi ei politikai foglyok ügyében Az ENSZ-közgyűlés poüti- :ai bizottsága megkezdte a tekezleten — amelyen Sauvag- narques francia külügyminiszter elnökölt — valamennyi részvevő egyetértett a csúcstalálkozó összehívásának gondolatával. . Callaghan angol külügyminiszter már korábban kijelentette az újságíróknak, hogy a Wilson-kormány igen világűr békés célokra történő felhasználásában című napirendi pont megtárgyalását. A bizottság megvizsgálja és a közgyűlés 29. ülésszaka elé terjeszti a világűrbe fölbocsá- tott objektumok regisztráláséösszegezi a Holdrój, a világűrből történő közvetlen televízióshoz vetítőseit szabályozásáról és a Föld szondázásáról megkötendő megállapodástervezetek kidolgozásában elért eddigi eredményeket. Vlagyimir Iszraeljan, a Szovjetunió képviselője felszólalásában méltatta a két verői szóló konvenciótervezetet; I zető kozmikus nagyhatalom: a New Yorkba utazott Costa Gomes 1 a portugál Simó Endre, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Lisszabonban az éjszakai órákban ért véget a portugál államtanács, a Nemzet Megmentése Tanácsának és a minisztertanácsnak külon-külön tartott ülése. Az államtanács fölhatalmazta Costa Gomes államfőt, hogy az Egyesült Államokba utazzék és felszólaljon az ENSZ közgyűlésének ülésszakán, illetve tárgyaljon Ford elnökkel. Azj államtanács elfogadta azt az alkotmányi törvényt is, amelyben Portugália elismeri az indiai államszövetséget. (A fasiszta rezsim* indiai gyarma- tamak megőrzése miatt eddig csak az indiai államot ismerte el.) Ezzel lehetővé vált. hogy a két ország diplomáciai kapcsolatot teremtsen egymással. Az államtanács ülésén beiktatták tisztségébe a Costa Gomes által kinevezett Dcixeira >Ribeiro professzort. A Nemzet Megmentése Tanácsának ülésén megválasztották a testület új tagjait: Carlos Fabiao dandártábornokot és Fisher Lopes Pires alezredest (hadsereg), Pinheiro Frei- re ezredest és Mendes Dias alezredest (légierő), akik a szeptember 28-i ellenforradalmi összeesküvés után lemondott Spinola, Galvao de Meló, Silvério Marques és Diogo Ne- to helyébe lépnek. A tanács valamennyi új taglát négycsillagos tábornokká léptették elő. A Nemzet Megmentésének Tanácsa a szárazföldi hadsereg, illetve a légierő vezérkari i főnökévé nevezte ki Carlos Fabiao és Mendes Dias tábornokot. Costa Gomes mindkettőt, tegnap délelőtt iktatta be új tisztségében, mielőtt New Yorkba utazott volna. Costa Gomes tábornok, portugál államfő elutazott New Yorkba, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyűlés 29. ülésszakán. (Telefotó — AP—MTI—KS) reskedelmi küldöttség tárgyalásairól. Felhatalmazták az államtitkárt, hogy novemberben látogasson el Csehszlovákiába és a -Német Demokratikus Köztársaságba. Az ideiglenes kormány----a m unkaügyi miniszter . közlése szeiijnt — egyetértett egy sor intézkedésben, amellyel a foglalkoztatási gondokon akarnak enyhíteni. Növelni szeretnék továbbá a termelékenységet is. Részleteket a tervezett gazdasági lépésekről még nem közöltek. * * * Hétfőn éjjel országos körözés után letartóztatták Carlos Maehadót, a Jornal do Comer- cio című lap főszerkesztőjét. Azzal gyanúsítják, hogy tevékenyen részt vett a szeptember 28-i ellenforradalmi» államcsínykísérlet előkészítésében. Machado leváltását a lap munkatársai már < augusztus közepe óta követelték. Maehadót a Caxias börtönbe szállították. Rajta kívül — hasonló. váddal — a fegyveres erők mozgalmának hatóságai még három személyt tartóztattak le. Willy Brandt, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt elnöke szombaton rövid látogatást tesz Lisszabonban, a Portugál Szocialista Párt meghívására. . (MTI) Szovjetunió és az Egyesült Államok űrkutatási együttműködését. Hangsúlyozta az 1972-es szovjet—amerikai csúcstalál- i kozó idején aláírt űrkutatási | együttműködési egyezmény sí- i keres megvalósításánál! jelen- j tőségét. Közölte, hogy továbbra is aktív felkészülés folyik az 1975 nyarára tervezett Szojuz—Apollo közös űrkísérletre. Két határozattervezetet terjesztőitek kedden az ENSZ- közgyűlés szociális, humanitárius és kulturális bizottsága elé a chilei helyzettel kapcsolatban. Kilenc szocialista és el nem kötelezett ország javasolta,' hogy a közgyűlés szólítsa föl a, chilei juntát a politikai foglyok szabadon bocsátására. A határozati javaslat emlékeztet arra, hogy <az emberi jogok bizottsága mélységes aggodalmának adott hangot az emberi jogok Chilében történő súlyos és tömeges megsértése 1 miatt, és rámutat: a különbö- ■ ző nemzetközi szervek tiltako- [ zása ellenére folytatódik a po-'j lilikai foglyok, köztük a kor- í mány és a parlament volt tagjainak önkényes letartóztatása és megkínzása. Nyolc nyugati ország hasonló javaslatban arra kéri föl a chilei hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Az ENSZ-közgyűlés most véget ért általános politikai vitájában 132 ország küldötte fejtette ki kormányának álláspontját a legfontosabb nemzetközi kérdésekről, egyebek közt a világ minden népét érintő leszerelési tárgykörről. Külügyminiszterünk is a közgyűlési vitában elhangzott — nagy figyelmet keltő — felszólalásában hangsúlyozta, hogy a nemzetközi élet eseményei a politikai enyhülés örvendetes haladásáról tanúskodnak. * A politikai enyhülést azonban követnie kell a katonainak. Csak így lehet ugyanis tartóssá, megingathatatlanná tenni ezt a folyamatot, amelyben elsőrendű fontosságú a fegyverkezés csökkentése és megszüntetése, az általános és teljes leszerelés. Utalt rá, hogy a szovjet kormány legújabb kezdeményezése élvezi nemcsak a szocialista országok, de a világ közvéleménye nagy részének támogatását is. Kormánya nevében Andrej Gromiko a közgyűlés elé terjesztette annak a nemzetközi konvenciónak a tervezetét, amely törvényen kívül he- dyezné a környezet katonai célokra történő fel- használását. E konvenció megakadályozná új hadviselési eszközök megjelenését és egyidejűleg segítené az egész emberiségre kiterjedő feladat megoldását: a környező közeg védelmét. A szovjet külügyminiszter rámutatott: fontos volna késedelem nélkül kidolgozni a leszerelési világkonferencia összehívásának indítványaira vonatkozó javaslatokat. A Szovjetunió kezdeményezése egyenes folytatása a szocialista országok évtizedek óta folytatott következetes békepolitikájának. Mi ugyanis mindig abból indultunk ki, hogy korunkban nincs más ésszerű alternatíva, mint az általános és teljes leszerelés. A haditechnika mai fejlettsége mellett a fegyverkezési hajsza milliárdokat emészt föl — anélkül, hogy a legcsekélyebb biztonságot is teremtené az érintett’ országok vagy a világ népei számára! A Szovjetunió és a szocialista országok már régóta hirdetik a fegyverkezési hajsza megszüntetésének ^szükségességét, és minden alkalmat megragadva kezdeményezőleg lépnek föl a fegyverkezés korlátozására, a leszerelés útjainak egyengetésére. Az első gyakorlati lépésnek megtétele egyik feltétele volt a szovjet—amerikai kapcsolatokban az utóbbi években beállott változás. Kezdettől nyilvánvaló volt, az események pedig megerősítették, hogy a szovjet—amerikai viszony kulcs jelentőségű az egész nemzetközi helyzet szempontjából. A két ország között évtizedekig tartott, feszültség ugyanis magában hordta a robbanás veszélyét. Csak a 70-es évekre változott a helyzet. Éreztette há- tását a nemzetközi erőarányokban végbement változás- és a szocialista diplomácia békeoffenzívája. Átalakult a szovjet—amerikai kapcsolatok jellege is. A két ország rendeződő viszonya, a létrejött egyezmények rendszere a nemzetközi enyhülés legfőbb biztosítéka lett, s lehetővé tette a továbblépést az olyan bonyolult kérdésekben is, mint a fegyverkezés * és a fegyveres erők korlátozása. Az 1972-i moszkvai, az 1973-1 washingtoni*, majd az idei újabb, moszkvai szovjet— - amerikai csúcstalálkozókon olyan eredmények születtek, amelyek sok tekintetben felülmúlták az előzetes várakozásokat, s még a pesszimistákban is. elismerést keltettek. A szovjet—amerikai megállapodások rendszerében kétségtelenül azok a legjelentősebbek, amelyek a fegyverkezési verseny fékezését szolgálják. A legutóbbi moszkvai csúcstalálkozón például elhatározták, hogy a hadászati fegyverek korlátozásáról 1972-ben kötött ideiglenes egyezményt állandó egyezménnyel váltják föl. Továbbfejlesztették az átomcsendegyezményt is. A Pravda ezzel, kapcsolatos cikke rámutat: ma még fölbe- csülhetetlen jelentőségű, hogy a — már említett egyezményeken kívül — tárgyalások folynak a leszerelési kérdésekről Géniben, a közép-európai haderőcsökkentésről Bécsben és hogy a Szovjetunió meg az Egyesült Államok közösen kívánnának föllépni a halált okozó legveszélyesebb vegyi fegyverek alkalmazását eltiltó nemzetközi konvenció előkészítéséért. Az ENSZ-közgyűlés 29. ülésszakának általános politikai Vitájában elhangzott felszólalások és más események is arról tanúskodnak: a világ közvéleménye támogatja a leszerelést.’ szorgalmazó szovjet javaslatokat. Mind többen ismerik föl — a tőkésvilág józan gondolkodású politikusai közüL is —, hogy a fegyverkezési hajsza nem folytalható az emberi munka gyümölcseit, az egész civilizációt fenyegető veszély növelése nélkül. K. A. Ansflini helyzetkép Wilson „álonivilága" íory-összcesküvéssel Hatvan különböző árucikk lett drágább A Somogy megyei Szövetkezeti Építőipari Közös Vállalat (Baté) SZOBAFESTÖMÁZOLÓ SZAKMUNKÁSOKAT (brigádot) VESZ FEL. A minisztertanács ülésén i többek között részletes jelen- j ÉSZAK-ÍRORSZÁG tést hallgattak meg a Jósé Vera Jardim gazdaságügyi államtitkár vezetésével Magyarországon, Lengyelországban és Romániában járt portugál keElíoilotlák a börtönlázadást jelentkezés a központjában, November 7. alatt. vállalat Baté. u. 23/2 ! Kiemelt üzleti munkakörbe j : tárgyalóképes, legalább érettségivel rendelkező férfi, illetve női munkaerőt alkalmázunk. Gépkocsiátalányt biztositunk. Jelentkezés személ.yesen az ÁLLAMI BIZTOStTÖ BARCSI JÁRÁSI FIÓKJÁNÁL, A FIÓKVEZETŐNÉL. (7436) A Belfasttól mintegy 10 kilométerre levő »Maze« koncentrációs tábor 200 foglyának lázadását a börtönbiztonsági szervek brit csapatok bevonásával szerdán elfojtották. Kedden este a foglyok fölgyújtották barakjáikat, jobb körülményeket és ellátást követelve. ,Az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) egyik szóvivője közölte: a börtönlázadást az IRA támogatja, de határozottan visszautasította, hogy a lázadás alatt bármiféle kapcsolat állt volna fenn az IRA és a foglyok között. Mindössze hat nappal a parlamenti választások után a "tölhatalmázásban megerősített Wilson-kabinet hozzájárult hatvan különböző árucikk 34 százalékig terjedő drágításához, ezzel egyidejűleg Ralph Bateman, a brit gyáriparosok Szövetség’ének elnöke Wilson- nal folytatott megbeszélései után kijelentette: biztos abban, hogy a miniszterelnök maradéktalanul megérti problémáinkat. Wilson megbeszélést folytatott a gyáripar és a szakszervezetek vezetőivel az angol gazdaság ügyeinek rendbehozásáról. A TUC főtanácsánál! egyik legkövetkezetesebben baloldali tagja, Hugh Scanlon vasasvezér vitába bocsátkozott a munkáspárti kabinettel, amikor kijelentette: ha az angol •vállalatoknak készpénzproblémáik vannak, akkor ne az áremelésekkel, hanem a bankprofit megnyirbálásával kezdjék. »Harold Wilson álomvilágban él, ha azt hiszi, hogy a dolgozók tétlenül nézik majd reáljövedelmük csökkenését, a drágulást, miközben a profit rakétasebességgel emelkedik« — jelentette ki egy dél-angliai gyűlésen Bert Ramelson, Nagy- öritannia Kommunista Pártja Bizottságának tagja. — Ha Wilson úr valóban ezt képzeli, ugyanolyan összecsapásokat indít el, amilyenek kiprovoká- lásával Edward Heath-t vádolta«. A konzervatív pártvezér személye körül valóságos tory- oszeesküvés folyik. A polgári jobboldal pártjának befolyásos csoportjai megpróbálnak szabadulni tőle és saját jeLöltjei- ket tologatják az előtérbe. Bár Heath leváttsáa a sajtó szerint csak idő kérdése, a volt miniszterelnök egyelőre Yiem adta jelét távozási szándékának. »Továbbra is minden tőlem telhetőt mégteszek azérj, hogy Európát és magunkat összetartsam« — jelentette ki az 58 éves politikus a televízióban, Wilson hétfő esti beszédére válaszul. Miközben Heath még beszédének kéziratán dolgozott, a London-cityben, egy Keyset Ullman nevű cég üzletházában két napon belül másodszor is összegyűlt a konzervatív pari »1922-es bizottsága« élén ugyanáz az ember áll: Edward Duncann, akit évekkel ezelőtt pártelnöki tisztségéből Heath mozdított el. A szerdai angol lapok szenzációja az összesküvőket ábrázoló fényképsorozat amelyet akkor készítettek, amikor a politikusok el akartak menni a titkosnak vélt ülés végeztével, de a fotóriporterek láttán pánikszerűen visszatolongtak az üzletház vészkijáratán. Az EPGÉP N agyberendezések Gyára (Barcs) azonnali felvételre keres felsőfokú ^közgazdasági végzettséggel, vagy középfokú végzettséggel, de legalább ötéves gyakorlattal rendelkező üzemgazdasági osztályvezetőt. Jelentkezés a gyár személyzeti vezetőjénél. (8317) \