Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-16 / 242. szám
röiLz£e!t Szeitbpiztü-újq.! Ez évi szabadságunkat Balatonszéplak felsőn töltöttük. Itt történt velünk az alabbi eset: Október 3-án délelőtt férjem meglepett kedvenc csemegémmel, egy doboz ömlesztett szalámis sajttal, melyet a ‘Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat Szépiák felső állomás mellett levő 443. számú boltjában vásárolt. Amikor kibontottam az első darabot, szomorúan állapítottam meg. hogy már teljesen feketére penészedéit■ Ki- jváncki voltam a többire is, ezért egy kicsit felbontottam mindegyiket. Sajnos az egész doboz romlott volt, Másnap délelőtt visszavittük' az üzletbe az árut. Az üzletvezetőt félrehivtuk, s diszkréten közöltük, hogy a sajt romlott. A vezető kezébe vette a dobozt, forgatta jobbra, forgatta balra, majd megjegyezte, hogy már ketten is visz- szahoztak ebből, azután sorba nézegette a többi dobozt, fnely szinten romlott árut tartalmazott. Egyiket rakta a másikba, majd szó nélkül folytatta a kiszolgálást, ügyet sem vetve tovább ránk. Mi először csendben ácsorogtunk és vártunk, hogy talán majd ..., de végül is meguntuk az értelmetlen várakozást- Kértem, hogy »legyen szives az áru helyett másikat adni, nem baj, ha i'ágott sajt vagy bármilyen«. Erre ingerült hangon azt válaszolta, hogy »nem cserélek ki semmit.'« A férjem emlékeztette, hogy az előző nap csak két darabot kért a sajtból, de azután gondolta, hogy mivel szeretem, az egész dobozt elviszi. Erre az üzletvezető is emlékezett, de pillanatok alatt változtatott az álláspontján, sőt kijelentette, hogy ezt mi Budapestről hoztuk romlottan — a Veszprémi Tejipari Vállalat termékét —, és különben is, ha nem ennyien lennének az üzletben, »úgy kivágnám magukat, hogy a lábuk se érne a földre, nem azért vagyok itt, hogy magukkal foglalkozzam". Kértem a panaszkönyvet. Elém dobta. Indigót is kértem. Nehezen kerített egyet, és azt mondta: "írjon egyet a miniszternek is, jártak itt már ilyenek, nem félek én stb.« — gorombaságok halmaza. Az üzletvezető ezután kirántotta kezemből a könyvet, s a férjemnek akart rontani. Én ekkor közöltem, hogy rendőrért megyek, mire berohant a raktárba- Másnap bejelentettük az esetet a KÖJÁL-nak. Az utcán-többen panaszkodtak hasonló esetről, s azt is kimondták, hogy télen ez az egyetlen — igen "rosszul felszerelt — üzlet. Jó lenne, ha az elmondottaknak a fölöttes szervék utánanéznének. Tisztelettel: (llduanjné áradt cJnikÓ Budapest, Fém u. 5/7. A lakossáp jobb tájékoztatásáért Meglelem a Nagyatád AI HSZHP SOMOGY HEGVEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VHtM XXX. évfolyam, 242. szám. Szerda, 1974. október 16. A hivatalos fűtési idény első napján A napokban hagyta el a injiomdát a Nagyatád — a városi tanács közleményeit tartalmazó újság —. amely 3500 példányban, hat oldalon, feke- terkék színnyomásban "jelent meg. Hamvas János, a városi tanács elpöke írja az Olvasóhoz szóló cikkében: »A lakosság megfelelő tájékoztatása a hdlyi kérdésekről, a város és a lakosság sorsát érintő kérdésedről elengedhetetlen feltétele annak, hogy az emberek magukénak érezzék a város ügyeit. A lakosság tájékoztatásának eddig számos módszeréj, alkalmaztuk, hisszük: hasznosan. Sokak véleménye szerint hiányzott azonban egv önálló, összefoglaló, helyi ügyekkel foglalkozó tömegtájékoztatási eszköz. E hiányt szeretnénk pótolni közleményeink időnkénti megjelentetésével.« Milyen tartalommal jelentkezik a Nagyatád? A város három és fél éves fejlődéséről ad számot Hubay Sándor tanácselnökhelyettes A lakosságért a városiasodás útján című cikkében. Máit, jelen, jövő városunk kulturális életében címmel jelent meg Dezső Lásziónénak, a művelődésügyi osztály vezetőjének az írása. Olvashatunk az állampolgárok I ügyeinek intézéséről, a Társa- j dalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda tevékenységéről, valamint a fiataloknak a város fejlesztésében végzett munkájáról. Jutott i hely a lapban a város üzemeiben, szövetkezeteiben folyó i munka bemutatására iá. Kiss I János, a szakmunkásképző intézet igazgatója az iskolai és felnőtt szakmunkásképzés eredményeit, további feladatait összegezi. A lap több fontos, közérdekű tudnivalót is közöl. Megtalálható benne az orvosi mun- ! karend és körzetbeosztás, a I köztisztasági fenntartásról, a házi szemét gyűjtéséről és az | állattartásról szóló tanácsrendelet, a város 1974. évi fej- lesztésialap-terve, a lakásépítési hitelnyújtási tájékoztató, valamint az állampolgárok te- j lek-, lakás- és üdülőtulajdo- l nának egyes kérdéseit szabá- | lyozó rendelet. Az új atádi újság valameny- nyi nagyatádi családhoz eljut, és a jövőben évente 3-4-szer i jelenik meg. Az idén ugyancsak korán húztunk meleg kabátot, zárt cipőt, esernyő nélkül pedig az orrunkat sem dugjuk ki a lakásból. A lakásból, amelyet már szeptember közepétől igyekszünk melegen tartani. A központi fűtésről az IKV igazgatóját, Németh Gyulát kérdeztük. — Az Időjárástól függően szeptember 25-tól fütjük az óvodát, bölcsődét, 30-tól pedig a lakásokat. Az IKV-nak nem volt különösebb gondja a fűtés megkezdésével, a sávház első emeletét kivéve. Itt tulajdonképpen kivitelezői, beruházói hibákból eredően rossz a fűtés. Reméljük, ez hamarosan megoldódik: október 23-án érkezik Budapestről az ÉMI szakértője a hiba kivizsgálására. A központi fűtés mellett egyre inkább elterjed Kaposváron is a gázfűtés- Ezért kerestük meg a Gázszolgáltató- és Szerelő Vállalat helyi vezetőjét. Szendrey Mihály elmondta, hogy az idén kezdődött leg- nyugodtabban náluk a fűtési idény. A folyamatos, tervszerű munka azt eredményezte, hogy most nem szidja őket sem a felújító, sem a megrendelő. Nem volt fennakadás, i Legfontosabb munkájuk most az új körvezeték építése. Ezt az év végén kívánják bekapcsolni, melynek eredményeként Kaposvár két oldalról kap gázt. Ez még biztonságo- í sabbá teszi az ellátást, mert ha ] üzemzavar miatt az egyik vezeték leáll, automatikusan he- j lyettesíti a másik. Ebben az évben 394 új kaposvári lakásban lobbant lángra először a gáz. Siófokon 95, Nagyatádon 85, Balatonföldvá- | ron 32, Barcson öt, Babócsán I pedig két új lakásban. Az év végéig körülbelül 400 lakásba I vezetik be megyénkben a i gáztElmentünk a Kalinyin vá- I rosrész két kazánházába. A I sávház hagyományos, széntü- I zelésű kazánházában javában í dolgoztak a hegesztők, építőipari munkások: körülöttük nagy rendetlenség. Fekete- | Párizs Imre, a kazánház veze- I tője mentegetődzött is: »Ennek | nem így kéne kinéznie. Az országos szabványokhoz, előírásokhoz alkalmazkodva itt is patikatisztaságnak kellene uralkodnia, de hát az épí- I tők ...« A gáztüzelésű kazánházban Magyar Józsefné fütő ellenőrzi a műszereket. , A másik kazán — a Kré- | milliós beruházást nem lehe- ; nusz általános iskola közvet- , tett volna már úgy építeni, len szomszédságában — gáz- hogy a zajt is csökkentsék?, tüzelésű. Ami itt zavaró volt, A fűtésügyben tett sétánk | az a hallatlanul erős, már-már j nem zárult mindenhol meg- elviselhetetlen zaj. Nem érteni j nyugtatóan, pedig induláskor | egymás szavát. Vajon ezt a 13 i másra számítottunk- G. J. Tanácskozás a lakásvásárlási lehetőségekről Rendkívüli lakásépítési hitelnyújtási tanácsadás volt tegnap az OTP Somogy megyei központjában. Már reggel nyolckor megjelentek az első ügyfelek. Torma Sándor csoportvezető és munkatársai a »pult teljes hosszában« adták a felvilágosításokat. Egy fiatalasszony négy lakószobás, kétszintes ház- terveit mutatta be, de mint kiderült, családjuk csak négytagú. A július elsejétől érvényben levő rendelet azonban előírja, hogy 2-4 tagú családok számára legföljebb háromszobás családi házhoz biztosítható hitel. Végül is megoldódott a gond. Az ifjú pár egy nyilatkozatot Pesterzsébet , és a mai magyar falu Érdeklődésre számot tartó szociológiai és rí porikönyvek látnak napvilágot a napokban. Kulcsár Kálmán Társadalom. politika! jog címmel jelenteti meg munkáját a Gondolat Kiadónál. Ez a könyv válogatást ad a szerzőnek az utóbbi tíz évben írott tanulmányaiból, cikkeiből. Molnár Géza Külvárosi barangolás című műve a Magyarország fel- fedezése-sorozatban lát napvilágot. Az író Pesterzsébetről, Budapest egyik munkáskerüle- téről írt új könyvében, melyben emberek vallanak életük- röl, s bepillantást nyerhet az olvasó e sokarcú kerület jövőjébe is. Molnár Géza munkáját 'a Szépirodalmi Könyvkiadó jelenteti meg. Németh Sándornak Túl a kanyaron címmel lát napvilágot a Kozmosz.rsorozatban első könyve, mely fpként a mai falu életéről tartalmaz riportokat; köztük több sorrlbgyi vonatkozásút is. Szerelik a Zselic áruház berendezéseit Hosszú hónapok óta kíváncsian' lesték a kaposvári Kalinyin városrész lakói, hogy a j sávház és a szolgáltatóház kö- ' zott mit rejt a palánk. Amikor lebontották a kerítést, előtűnt az acélkék vázú üvegcsoda — ] áruház lesz itt. Harminc somogyi álész közös tulajdona- j ban. 15 milliós árukészlettel induló áruház, ahol a húsárutól, az élelmiszertől kezdve a | tisztasági szerekig, a vas-mű- i szaki cikkekig minden megta- ! látható. Lesz külön cipő-, sport-, játék-, kötöttáruosz- lály, és kapható lesz lakástextil, egyedi kisbútor is. A földszinten a Tevler típusú hűtőpultot a Jászberényi Hűtőgépgyár munkásai szerelik. Itt árusítják a mélyhűtött árut és a tejtermékek egész sorát. Külön érdekessége lesz az új áruháznak a légtísztító berendezés, mely hide§—meleg levegő befúvásával üzemel majd. Az országban ez lesz a harmadik áruház, ahol a légtisztítást így oldják megAz áruház generál kivitele- . zője a Somogy megyei Állami ad majd. mely szerint meghatározott időn belül egy újabb kis családtaggal gyarapodnak ... Egy idősebb, háromgyermekes asszony OTP-társasházba akart befizetni. Mint mondta, neki sürgős, talán csak az hozhatna gyors megoldást, ha »beugorhatnék« egy olyan társasházba, ahol nem teljes a létszám ... Hogy a lakásgond nemcsak számára égető, mutatja, hogy nem akadt- ilyen társasház. Ennek ellenére is valószínű, hogy hamarosan lakáshoz jutnak, hiszen férje után munkáslakás-kedvez- ményre, a gyerekek után pedig szociálpolitikai kedvezményre is jogosultak. Egy fiatal pár a kisgyermeket is magával hozta, mintegy előre jelezve, hogy igényt tar tanak az imént említett kedvezményre ... Egy öreglaki férfi négytagú családjával Fonyódon akar családi házat építeni. — 80 ezer forint hitelt tudunk adni — hangzott a tisztviselő válasza —, feltéve, hogy a lakásban nem lesz háromnál több lakószoba, és a belső hasznos terület nem nagyobb 95 négyzetméternél. Mint kiderült, a terveket némiképp módosítani kell. Még ebéd után is egymás után jöttek az ügyfelek. Csa- ládiház-építés, tatarozási és lakáskorszerűsítési hitelügyekben kértek és kaptak tanácsot, több mint félszázan. B. F. Szerelik a Teyler hűtőpultot. Építőipari Vallalat. Mellette még tíz alvállalkozó dolgozik, hogy minél hamarabb átadják a vásárlóknak a szépnek, minden igényt kielégítőnek ígér; kező áruházát. Tatabányán rendezik a munkásszinjátszók találkozóját Ismét rendszeressé teszik a munkásszínjátszók országos találkozóit. A »házigazda« az idén és a jövőben is Tatabánya lesz. A november 21—24. között megrendezendő mun- kásszínjátszó-találkozóra a SZOT és a népművelési intézet 14 együttest hívott meg, köztük kaposvári csoportot is. Házias feleség Két szomszikiasszony beszélget. — Tíz évi házasságunk alatt csak egyszer mentem el hazulról a férjemmel együtt. — Színházban voltak? — Dehogy ... Amikor tűz volt nálunk. Pszichiáternél A pszichiáter így szól pácienséhez: — Nos, most szépen mondjon el : mindent, de kezdettől fogva! *— Kéremszépen . •. Kezdetben teremtettem a földet és az eget... Nehéz eset — Doktor úr, fáj a fejem. — Iszik? — Sohasem ittam. — Dohányzik? — Soha egyetlen cigarettát nem vettem a kezembe. — Talán túlságosan sokat eszik? — Ellenkezőleg! Mindig nagyon mértékletes vagyok az evésben. — Udvarol? — Agglegény vagyok, soha nem törődtem a nőkkel. — Akkor csak egyetlen diagnózis lehetséges: önnek a glói-ia szorítja a fejét! Megsajnálta A papa bemegy húszéves lánya szobájába: — Kislányom, délután itt járt FeriA leány elpirul. — Megkérte a kezedet — folytatja. — Láttam, hogy nagyon rendes, tisztességes fiú. így hát elutasítottam. Vadnyugat • — Képzeld, Jim. Tegnap két gengszter rám támadt, és elvette az összes pénze- ’met, az aranyláncomat és az órámat... — Hiszen azt mondtad, hogy állandóan töltött revolver van nálad! — Azt szerencsére nem találták meg! Biztos munkakör Két hivatalnok beszélget. — Micsoda szerencséd van! , — Miért? — Téged sohasem fog fölváltani sem gép, sem robotember— Miért nem? — Mert olyan gépet még nem találtak föl, amely abszolút semmit se csinálna ... taapfWplüß Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, tatinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postaíiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 1V51I. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándoe utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-51G. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem érzünk meg és nem Küldünk visszás Terjeszti a Magyar Posta- Elöfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbcsítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 FL Index: 25 967. { Készült a Somogy megyei'Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. . Feieiös vezető: Farkas Béla igazgató.