Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-13 / 240. szám
\ Az 1974—75 -ös _ színházi évad várakozásai nem ismeretlenek, de talán mégsem csupán hagyományosak: nincsenek' híján néhány új vonásnak, a társadalom, a köz- művelődés • mai helyzetéből adódó közös tennivalónak: S ezzel már le is írtam három kulcsszót, a színházi alkotás hátterét, keretét jelentő fogalmakat. Társadalom, közönség, közművelődés! Ezekből lehet kibontani az új szezon lehetőségeit: a régi erőfeszítéseket céltudatosabban, hatékonyabban folytató munka körvonalait. Szellemi hozzájárulás Színházainkat — valamennyit! — a társadalom áldozatkészsége tartja fenn. S nem holmi jótékonykodásból, nem is csupán ködös, meghatározhatatlan pártfogói hajlandóságból. Szocialista társadalmunknak céljai vannak művészi intézményeivel, köztük budapesti és nem fővárosi színházaival. Érdekeit szolgáló teljesítményt vár tőlük. Igényt tart támogatásukra, szellemi hozzájárulásukra a nagy nemzeti célok megközelítéséhez, Ez azonban csak a művészet sajátos igényeivel összhangzó, benső törvényszerűségeit tiszteletben tartó várakozást jelent. Enélkül a színház — hiába hirdeti meg a legigényesebb programot — nem formálhatja az emberek ízlését és tudatát. Erőfeszítéséinek eredményét mindig és mindenütt/ 'a közönség méri. Csakhogy ez a szó ma még nem mondhat eleget. Ahhoz túlságosán ösz- szetett. Megfelel társadalmunk átmeneti jellegének, közismert rétegezettségének. Annak például, hogy a munkások, parasztok — a javakat fizikai erővel, vagy azzal is létrehozó dolgozók — a műveltségbeli kiváltságok megszűnésé után sem járnak sűrűn színházba. Ritkább vendégek. mint a színházzal régi "barátságban élő értelmiségiek, vagy azok a diákok — köztük munkások és parasztok lánvai-fiai —, akik már a mindennapok szerves részekéit igénylik és élvezik a művészi élményeket. Kevésbé fogékonyak talán a kétkezi dolgozók? Szó sincs erről. Saját sorsukat keresik Érdeklődésük ébredését és kielégítését az életkörülmények nehezítik, lassítják. A fizikai munka fáradtsága, a korai kelés, a hosszú utazás, a család gondja-baja, a tájékozódás sok fehér foltja és még sok más tényező az oka annak, hogy a munkás- és parasztközönség megnyerése, figyelmének fölkeltése több erőfeszítést kíván. Recept erre aligha létezik, de nem is kell. Az elmúlt negyedszázad sok jót hozott e téren is, amire pedig még szükség volna, annyiféle, hogy tíz cikkben sem lehetne mind leírni. A szintek is nagyon különbözőek. A skála a jegyelosztás és -árusítás szervezettségétől, a közlekedés kényelmes lebonyolításától, a színházi előadások jó propagandáján keresztül, a produkciók művészi-szellemi értékeivel szembesítő felvilágosításig, színház és új közönség szívbeli, baráti kapcsolatainak kialakításáig ível. A legfontosabb eszköz persze maga a műsor, a játszott darabok hatása, vonzereje. Az hogy az emberiség távoli és közeli múltjának értékei mellett, a jelenre visszhangzó, szocialista világunk alakuló- •sa elé tükröt tartó drámák tegyék vonzóvá színházainkat: A munkások ugyanis ezekre a legfogékonyabbak. A művészetben főleg saját sorsukat keresik. Családjuk, társaik, a kisebb-nagyobb közösségek örömét, gondját kimondó műveket a többinél is jobban szeretik. Feltéve, hogy igazak, őszinték, és művészi értékük is rászolgál a bizalomra. Értük szóljon a darab Erről, nem pedig rendelkezésre alakítandó ^irányokról, mechanikusan értelmezhető statisztikai adatokról van szó, amikor mai témájú, munkások és parasztok életét ábrázoló, mindennapjaik atmoszféráját magukba fogadó^ legjobb törekvéseiket kifejező művekről beszélünk. Kérve, sürgetve az ilyen drámák megszületését, előadását, sikerre vitelét. társadalmi visszhangjuk biztosítását. A színházi nézőszám az elmúlt években országosan, fokozatosan emelkedik: évadonként ötven-százezerrel nagyobb. A növekedés várhatóan 1974— 75-ben sem áll meg. Jó volna, Íja ehhez a munkások és parasztok . érdeklődése nagyobb arányban járulna. Ezért várjuk az értük és nekik szóló darabokat, valamennyi műfajban. Az eddigiek hazánk huszonöt színházára érvényesek. A következők talán elsősorban a megyeszékhelyeken dolgozó művészi együttesekre. Közelebb a Pécsen és1 Győrben, Szegeden és Debrecenben, Miskolcon és Kecskeméten más « helyzet. Nem mintha ezek a városok nem rendelkeznének büvülő intézményhálózattal, sók és változatos lehetőséggel a közművelődési igények kielégítésére. Mégis érdemes volna fontolóra venni színházaik rangemelését: szellemi központtá — vagy egyik ilyen • központtá — fejlesztésük tennivalóit. Mi szól emellett? Az, hogy a színház, mint alkotó- műhely, s mint a társadalmi élet egyik gyűjtőpontja, a legfogékonyabb emberek, főleg a fiatalok érdeklődését, ízlését és ismereteit csiszolhatja, bővítheti. Ablakot nyithat a zenére, a képzőművészetre, az irodalomra, a világnézet és a politika időszerű kérdéseire. Kiállításokkal, kamarazenével, filmvetítéssel, előadásokkal, baráti beszélgetésekkel kapcsolódhat saját programjához, a színpadi produkció értelmezéséhez. Akik ilyesmire vállalkoztak, első pillantásra meglepő dolgot tapasztaltak. Minél inkább eltávolodtak A színház közművelődési tartalékaira, tanuló-művelődő társadalmunk intézményei és mozgalmai sorában betölthető helyükre gondolok. Amiben már — a körülmények miatt természetesnek tűnő — különbség van Budapest és a megyék színházai között. A kétmilliós nagyváros közművelődése hagyományokban és kínálatban gazdag. Hálózata sokközpontú: a művelődési házak, ifjúsági és egyéb klubok, szakkörök, szabadegyetemi tagozatok, az ismeretterjesztő- és vitafórumok, a múzeumok, könyvtárak, mozik és szíházak hatása aligha rangsorolható. így azután ' megoszlik az egyes intézmények között a feladat; a színházak például szinte csak az előadásokra szorítkoznak. Ez a szereposztás nem vitathatatlan, tény azonban, hogy a budapesti közönség a nem — vagy nem közvetlenül — színházi vonatkozású kérdéseire aligha a Nemzetiben vagy a Madáchbap vár. előadáson kívüli választ. * befogadáshoz egy-egy színházi este, a dráma és a játék közvetlen élményétől, annál fogékonyabb hallgatóságra találtak. Partnerekre. akik a történelmi, művészetörténeíi, közéleti problémákba merülve, voltaképp a színházi teljesítmény értőbb, elmélyültebb befogadásához is közelebb jutottak. Ezek után azt mondhatja valaki: a színházak kapunyitása alkalmából, az 1974— 75-ös évad nyitányaként mindenről szó esik, ahelyett, hogy az együttesek felkészüléséről, a műsortervek érdekességeiről. stílus és koncepció szakmai részleteiről beszélnénk. Ezek bizony lényeges kérdések, de nem önmagukban, nem a társadalom, a közönség, a közművelődés aktualitásaitól elszigetelve fontosak. Ezért nem elemezhetők külön-külörf, hanem csak szoros egységben, a művészet és az élet logikája szerint. Elválaszthatatlanul a kívánt hatástól. amely a művészi céllal. ember- és valóságátalakító küldetést is vállal. Dersi Tamás A dolog nagyon jól indult. A »Kákán is csomót kereső Hivatal« igazgatója, Keserű Márton a legjobb csomákeresőket hívta meg, hogy töltsék nála a szilvesztert. Köztük volt Tóbiás Vince is. • — Természetesen, ha valaki máshol akar szilveszterezni — mondta az igazgató» én nem sértődöm meg. De gondolom, nem árt egy kis összeruccanfes hivatali időn túl is, hiszen jóformán alig ismerjük egymást. Természetesen senkisem akart máshol szilveszterezni, mindenki örömmel vette a meghívást. -Tóbiás Vince már. elképzelte aztx a 'Pillanatot, amikor éjfélkor odalép az igazgatóhoz és a további sikerekre koccint vele. Éjfél utánra más tervei voltak.'Már régóta töprengett .ugyanis azon, hogy a káka tövén költő rucákat, amik nagyon megnehezítik a csomókeresést, hogyan lehetne elhessegetni. Ennek érdekében kidolgozott • egy újítási javaslatot, és úgy gondolta, ezzel előhozakodni egy intim- hangulatú szilvesztereste lesz a legalkalmasabb. . Tervezgetései közben szólította meg Beke Gerzson. — Te, Vince — mondta —, szeretnék veled beszélni. • Lementek a büfébe, kértek két Colát, és akkor azt suttogta Beke Gerzson*: — öregejn, tudod, hogy a dirinél meztelenbuli lesz? — Micsoda? — Tóbiás Vin-: ce keze fönnakadt a levegőben. — Meg vagy őrülve? Beke Gerzson megvonta a vállát. •— Csak szóltam, öregem, hogy tudd, mire számíthatsz. — De hát honnan veszed ezt? .Lényegtelen. Éjfélkor mindenki levetkőzik, és meztelenül köszöntjük az újévet. — Ez nem lehet' igaz! — szörnyűlködött Tóbiás Vince. — Végre is a hivatali reputáció! ... — Persze nem azért mondtam — nézett rá szigorúan. Beke Gerzson —, hogy mindenkinek elszg-jkózd! Főleg azoknak .akiket nem hívfctt meg az öreg. Rossz rágondolni, mi történne . .. — Nyugodt lehetsz — törölte meg izzadó homlokát Tóbiás Vince. — De hát. .. ezt... . ezt. .. egyszerűen nem tudom felfogni! B eke Gerzson sajnálkoz- - va nézte: — Meglep, hogy így csodálkozol. Azt hittem, tisztában vagy az öreg furcsaságaival. Persze te nemrég dolgozol nálunk, így nem tudhatod, hogy az igazgató fiatal korában Svédországban volt ösztöndíjas. Ott habarodott bele annyira a nudizmusba. — Hihetetlen! — Otthon is meztelenül tartózkodik. Egyszer valami hivatalos ügyben kerestem föl, és úgy nyitott ajtót. Csak egy kockás sál volt a nyakában. Ehhez mit szólsz? — Nerrj tudok magamhoz térni... — Pedig jó lenne — óvtd Beke Gerzson, még jobban lehalkítva a hangját. — Szerintem azért csinálja ezt a bulit, hogy meggyőződjön, mennyire érzünk vele együtt. Nyilván nem lesz kötelező levetkőzni, de ajánlatos ... Ha mindenki pucér lesz, mi ketten sem feszíthetünk ruhában, azt hiszem, ez kegyetlenül szemet szúrna. Arra pedig ne számíts, hogy a dagadt Kerényi vagy a sündörgő Réz Miska nem fognak levetkőzni! Ennyire azért nem lehetsz naiv. — No igen — dünnvögte Tóbiás. — Azok levetkőznek ,.. De kérlek, öregem, én a feleségemmel leszek rttt! — Mit gondolsz, én kivel? Velem is ott lesz az asszony. — Dehát mit mondjak neki — esett kétségbe Tóbiás. , — Az én feleségem még az apácáknál tanul.t — Az enyém is nehéz eset — legyintett Beke. — De hát szem előtt kell tartaniuk férjük érdekeit!... No de majd csak lesz valahogy, még van egy hetünk. Tóbiás Vince nagyon rosszkedvűen ment haza. Most mit csináljon? Egész életében szemérmes ember volt, otthon is csak sötétben vetkőzött, most meg akár a színpadon! Az asszony pedig... Mit fogszólni az asszony? O tthon mindenesetre elmondta a meghívást. Az asszony örült a közlésnek, bár eredetileg más tervei voltak, de belátta, hogy így helyesebb. — Szivecském — kezdte később Tóbiás Vince —, hallottál te valamit a nudistákról? — Az valami szekta ... vagy ilyesmi, nem? — Olyasmi — kapott a szón Tóbiás, aztán megakadt, mert most kellett volna kifejtenie a szekta lényegét. Még ráérek, gondolta, és gyorsan másra terelte a, szót, nehogy az asz- szony gyanút fogjon. \ Napokig töprengett, hogy mondja meg, -közben azon Is gondolkodott, hogy fog ő túllépni ezen az átkozott szé- -gyenérzetén. Beleizzadt, ha elképzelte magát meztelenül, pocakosán, vékony lábszárral a többiek szemeláttára. Icuka is ott lesz a könyve-1 lésről, az a csinos fekete nő, akivel mór néhányszor beszélgetett ebéd közbén. Icuka biztosan jól mutat majd, de ő?! Egyik este, amikor az asz- szony még nem volt otthon, főpróbát tartott. Pezsgőspohárral a kezében pucéran sétálgatott a lakásban, és próbált fesztelenül viselkedni a bútorok előtt. Egy fotel helyettesítette az igazgatót. Néhányszor megkerülte, majd egy alkalmas pillanatban odalépett hozzá. •— Igazgató kartárs, a rucaügyben lenne egy javaslatom .. . Arról van szó ugyan- ís ... ^ Az utolsó napokban expan- derezett. Kevés sikerrel. Inkább csak elfáradt bele, látványos eredmény semmi. — Előbb kellett volna kezdeni! Ezt tette a kényelem. Olyan vagyok, akár egy béka ... Azon töprengett, hogyan mondhatná le a meghívást. Beteget jejent. Elutazik. Meghalt a nagyanyja. Esetleg ő hal meg ... Gyanús, nagyon gyanús! Beke tud a dologról, s első lenne, aki besúgná az igazgatónak, hogy azért nem ment el, mert szégyellt levetkőzni. Szilveszter előtti napon aztán elmondott mindent az asszonynak^ — Nem! Ilyen ocsmányságokban nem veszek részt! — Az asszony szeme szikrákat szórt. Hogy képzeled?! A mi családunkban erkölcsös emberek éltek. — De fiacskám. értsd meg ... nemcsak mi leszünk meztelenek! És ' talán nem is kell egészen ... Talán elég csak, ha pizsamában ... — Akkor is! Rám ne számíts! Térden felüli szoknyát sem viseltem soha-— Jó, akkor te nem jössz — sóhajtott Tóbiás —, majd azt mondom, hogy elváltunk. De nekem műszál elmenni, Ivszen, ugye, beszéltem neked a ruca tervemről... Most majd odaállok az igazgató elé, és mint férfi a férfinak: kendőzetlenül... Sokáig beszélgettek, végül az asszony nagy nehezen beleegyezett. — De akkor vennem kell egy új kombinét. Nem akarom, hogy megszóljanak . .. és neked is kell egy új alsónadrág. olyan modern fazonú, fiús ... Nem járatható^ le magad jégéralsóban. — Csak már túl legyünk rajta — csóválta a fejét Tóbiás. — Azt hiszed, én ujjongok a boldogságtól? Elmúltam ötven éves . .. még ha fiatalabb lennék! Az igazgató hűvösvölgyi villájában minden úgy indult, mint egy közönséges szilveszteri összejövetelen. Ital, szendvics, magnó. Aztán egyre jobb hangulat lett. Előkerültek a papírtrombiták, a fejekre fölkerültek a különböző papírfityulák. Beke egy cowboykalapban feszített, az igazgató bohócsüvegben. A fiatalok táncoltak, de még mindig semmi ... — Mi lesz már? — hajolt közel Tóbiáshoz az asszony. — Hiába vettem föl az új" kombinét? Babarózsaszínt vettem, az fiatalít! Tóbiás nem figyelt az asz- szonyra. Az igazgatót leste, hogy az mikor ad jelt a vet- kősésre. Köze'edett az éjfél. Tóbiás letette a zakóiát, kioldotta a nyakkendőiét, és meglazította a cipőfűzőit. Ügy tervezte, ha már vetkőzni muszáj, akkor megelőz minTóth-Mát'hé Miklós A szégyenlős beosztott Zcntal Pál: Szerele«*. öenkit, és elsőnek köszönti meztelenül az igazgatót. De élfélkor is csak a szokásos pezsgődurrogás — és még senkisem volt ruhátlan. Ráadásul Beke Gerzson köszöntötte elsőnek az igazgatót. Tóbiás Vince csak ötödiknek. Végül Tóbiás már nem bírta tovább. Egy alkalmas pillanatban. amikor senki sem volt az igazgató körül, oda- sompolyeott: — Bocsánatot kérek,... mikor kezdjük?... — Mit, Tóbiás kartárs?. — Hát azt . .. hiszen tetszik tudni... — Azt? Fogalmam sincs, miről beszél., — A vetkőzésről. igazgató karlárs .. . Ha nem tetszik haragudni, én már ki is fűztem a cipőmet.. . — Mag le akar vetkőzni? —• Én nem, igazgató kartárs ... illetve, ha mindenki, akkor ugve én sem vonhatom ki magam ... de, hogy úgy mondjam, nem is akarom kivonni ... vagyis, ha az igazgató kartárs úgy látja jónak, én meg a nejem talán el is kezdenénk... Az igazgató akkor már úgy nevetett, hogy a bohócsüveg rázódott a fején. — Tóbiás kartárs magát alaposan beugratták! Ki volt az a pihent agyú. aki kifun- dálta ezt a ... ezt a . .. Tóbiás Vince olyan gyűlölettel nézett Beke felé. hogy- az igazgató ettől rögtön kitalálta. — Szóval Beke1 volt? — Igen. kérem, Beke kartárs engedte meg ... ezt a minősíthetetlen viccet velem szemben ... És ezt kikérem magamnak .. . Én. igazgató kartárs mindig a- hivatal érdekeit tartom szem előtt. .. Mert kérem a rucákkal kapcsolatban is lenne ... — Ne vegy úgy a szívére! — veregette vállon az igazgató. — Elvégre szilveszter van! De ígérem, hogy ezt a pernahajder Bekét össze’ • m! T biás Vince visszaim- bnlvgott a felesége mellé, és dühében a legszívesebben azonnal levetkőzött volna. Különösen, hogy látta, mint kacag együtt Beke az igazgatóval. Aztán hirtelen belenyilalt a félelem. Űristen, hiszen Bekének is van egy tervjavaslata a rucákkal kapcsolatban! | Besze Imre Ne tűrd el Szavaim zsákját cipeled beleroppan derekad bú vő, szelíd szemeid tompítom én, tenevad. Ne tűrd el a reggelék sóhajtásait, s az órák zenéjét — * furcsa egyveleg; a fő- és nem a •* vészkijáraton mehetsz a rám-nem-emlékeztető mohón új tüdőíeszítő, friss levegőre. jlés István Fiam emlékére Kisfiam. téged nem őriznek fényképes mosoly albuma ív. Rólad lassan mindenki megfeledkezik már. De én esténként ébren álmodok, Hallgatva anyud szuszogó**’ Előhívom képedet az éjszaka negatívján . . Demény Ottó Nyolc sor Forró a te küszöböd ajtód kilincsed izzik éget tüzel halovány ágyneműd láz a te inged lábad a takaró alatt két nyelvű vad kolomp jövetelem robaj égzengés ó emléksze'-e mondd Somogyi Néplap a
