Somogyi Néplap, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-13 / 214. szám
\ Könyvekben mér! gaz »A könyv azért van, hogy olvassák!« — hallottam ezt a nem túl szellemes, de mindenesetre helytálló mondatot valamelyik nap. Csakugyan. A könyv nem vitrindísz, nem lakásszépítő eszköz, hanem tartalommal bíró, élményt adó, nemesítő szórakozásunk, művelődésünk forrása. De nem mindegy, hogyan olvassuk. Láttanr'már vonaton fiatalembert kétrétgyűrt könyvvel a kezében. Láttam már zsírpecsétes, ételnyomokkal teli kötetet. S láttam megcsonkított, hiányos regényt is. Egyszer meg a piaci kofa csomagolt Mikszáth-mű lapjaiba árut a piacon. Most a kukatartályban találtam Arthur Miller kitűnő regényét, a Gyújtópontot. Igaz: nem volt már jó állapotban. A fedőlapján gyerektenyérnyi tintafolt kéklett. < Szomorú volt valamennyi ilyen találkozás. Mert kevés leverőbb látvány van a gyűrött, szakadt könyvnél. Talán emiatt is' van az, hogy irodalomszerető ember megválogatja: kinek ad kölcsön olvasnivalót. Hiszen igaz az, hogy a »könyv olvasva jó«, de nem mindegy, hogyan olvassuk. Vigyázva-e, vagy nem törődve külsejével. Egy ismerősöm egyenesen udvariatlan könyvkölcsönzési ügyben, bármenynyire él is benne a vágy, hogy mással megossza az élményt. Aki belép a lakásába, annak szemét rögtön magához vonzza tekintélyes magánkönyvtára. S a könyvfal oldalán lógó felirat: »Könyvet a könyvtárból kölcsönözz!-«. Udvariatlanság, de nyüt beszéd. Könyvet tönkretenni vagy égetni — barbár cselekedet. Az intézményesített égetés a sötétség hatalomra kerülését jelentette minden időkben. Volt honnan vennie a példát Ray Bradbury amerikai írónak, aki a Fahrenheit 5$1. című művében azt írja le, miként semmisítik meg a könyveket a népbutítók. Sokan a városon, kívül menekülnek, hogy kívülről megtanulva adják tovább Cervantes, Shakespeare, Dosztojevszkij műveit a késői utódoknak. De ne beszéljünk most az intézményesített könyvpusztításról! A »magánakciók«, ha nem is - olyan veszélyesek, szintén ostobaságból fakadnak. Bizonyos, hogy azok rongálják a könyvet, akik .igazából nem szeretnek yolvasni. Az ősüket talán egy XVII—XVIII. század fordulóján élt angol atyafiban találjuk. John Bag- ford a korabeli feljegyzések alapján arról volt nevezetes, hogy nagy gyűjteménye volt. Különös szenvedélynek hódolt. Furcsán értelmezte az irodalomszeretetet. Könyvek címlapjait gyűjtötte. Ezeket durván leszaggatta, elválasztotta a műtől. A címoldalakat aztán óvta, vigyázta, egybeköttette. A könyvet viszont eldobta. Különös, visszataszító gyűjteményét ma a British Múzeumban őrzik. A könyvet nem egyetlen olvasónak nyomják. Nem olyan fogyasztói cikk, mint például az élelem. Egyszeri, olvasásra nem rongyolódhat szét még a fűzött példány sem, csak hevenyészve olvasó, nemtörődöm ember kezében. Nemrégiben egész könyvhalmot láttam, mielőtt a zúzdába került. A kötetek nedvesek voltak, kötésük felpuffadt, mint a vízbe fúlt bőre. Ez a halom azonban inkább valamiféle megelégedettség érzetet keltett bennem. Húsz éve kiadott könyvek voltak közöttük: az egyik járási könyvtárból kerültek a MÉH-telep udvarába. Ez a halom azért nem volt leverő látvány, mert a benne lévő .műveket nagyon sok ember olvasta el. Természetszerűleg rongálódtak meg. Többnyire csak lapozás miatt. Egyiket-másikat száznál is többen olvasták talán. S már ott a könyvtárban az új kiadás, az utánpótlás. Kétmillió-háromszázezer, a könyvtárba beiratkozottak száma Magyarországon. Huszon- négy-huszonhat könyvet kölcsönöznek átlagban évente. Egyre biztatóbb a kép. De még van olyan ismerőköm, aki a könyvtári könyvek- bőF*az izgalmas részeket kiollózza. (Ezt úgy kell érteni, ahogy írtam!) > Nagyót léptünk előre abban, hogy az emberek olvassanak. Arra is tanítanunk kell, hogy valamennyien úgy óvják a könyvet, mint a gazdagok egykor az ékszereiket. Mert gazdagságot jelent a könyv is. I,. L. Készül a szolnoki jubileumi emlékmű A kilencszáz éves Szolnok jubileumi emlékművét Gyurcsik Ferenc váci szobrászművész készíti. A modern szobrászatban egyre nagyobb teret hódító, beton anyagú kompozíció kilenc »emeletén« a város kilenc évszázadára utaló dombormű látható. A monumentális szobrászati-építészeti alkotást a szolnoki pályaudvar előtti téren helyezik el. Képünkön: Készül az 1948-as hűszárrőhamot bemutató részlet. Üj óvoda társadalmi összefogással 1 Augusztus 20-án adták át ! ünnepélyesen a kibővitett, felújított somogyvári óvodát. Annak ellenére, hogy .az óvodaát- adások ma már szinte mindennaposakká válnak, érdemes elidőzni a somogyvári példánál. Igen, példánál, mert So- mogyváron is bebizonyosodott, hogy összefogással sokkal többet megvalósíthatunk, mint amennyire »első látásra« lehetőségünk van. A bővítés és felújítás 160 000 forintba került. A községi tanácsnak pedig mindössze 39 000 forintja volt e-célra. A somogyvári vezetők nem törődtek bele, hogy ennyi pénzből vajmi kevésre juthatnak. összehívták az igazgatási területükön levő gazdasági egységek, intézmények és társadalmi szervezetek vezetőit. Hogyan töltik a szabad szombatot? Társadalomtudósok vizsgálják a szabad idő kihasználását Négy évig tartó szociológiai | jellegű vizsgálódások eredmé- [ nyeit értékelik társadalpmtu- j dósaink. Dr. Fukász György | egyetemi tanár és munkacso- j portja azt igyekszik feíderíte- | ni, hogy a kétmillió embert érintő munkaidő-csökkentés eredményezett-e alapvető vál- I tozásokat a munkásság élet- [ módjában. Fukász professzor elmond- j ta, hogy a megkérdezettek kö- ! zott 28 tevékenységből össze- | állított kérdőívet, időmérlegla- j pokat osztottak szét, és személyes beszélgetések során kikérdezték őket: hét végi | szabad idejükben mi a leg- ! gyakoribb és mi a legkedveltebb elfoglaltságuk, mit tar- j tanak hét végi szórakozásnak j általában, mire jut több ide- j jük a szabad szombat beveze- ’ tésével. A vizsgálatok azt mutatták, | hogy szabad szombatokon a | legkedveltebb időtöltés a tvh | nézés, ezt köved az újságol- ! vasas . és a rádiózás. Idejüket egyre többen töltik kertészkedéssel, kirándulással, barkácsolással és hét végi kikap-i* csolódásnak egyáltalán nem minősíthető építési, javítási munkálatokkal. Ugyanakkor meglepetésszerűen csökkent a moziba járók száma, mérséklődött a sportrendezvényeken való részvétel. Az is kiderült, hogy a szabad szombaton sokan pihennek, »tétlenkednek«, viszont olyanok is bőven időt jövedelemszerzésre használják: maszekolással, másodállással, »fusizással« töltik el. Érdekes, hogy a legszíve- ! sebben végzett tevékenységek között a szórakozás — tánc, színházba járás, vendégeske- i dés, kártya, sakk — a vártnál , jóval kisebb arányban szere-, pel. Meglepő, hogy önképzés-f re sem használják fel kel-1 lóén a többlet-szabadidőt. 4 — A kutatások egyértelműen tisztázták a további tennivalókat is — folytatta Fu-i kász professzor. — A szabadi idő értelmes felhasználásán aki objektív feltételeit — megfe-i lelő politikai nevelő munká-i val egybekapcsolva — meg^ kell teremteni. Elsődlegesen a^ tömegközlekedést kell ugrás- f szol-? Hetvenkilencezer forintot ők adtak össze: az »Elegancia« Ktsz, a termelőszövetkezet, az építőipari ktsz, az erdőgazdaság és az öreg Széchenyi-kas- télyban működő gyógypedagógiai intézet. A pénz még mindig kevés volt. Erre a lakosság — nemcsak az óvodások szülei! — összeaefta az induláshoz hiányzó összeget. Társadalmi munkájuk pedig 7000 forintnyit ért. Horváth Kálmán, az általános iskola helyettes igazgatója elmondta: könnyű volt társadalmi munkára hívni a szülőket, mert látták, hogy az állami szervek lelkiismeretesen törődnek kicsinyeik elhelyezésével. Dolgozott ott mindenki. Egyikük szakipari munkát végzett, másikuk csinosított, a harmadik a tereprendezéssel bajlódott. Torma József, az építőipari kts^ műszaki dolgozója ingyen készítette el a bővítés terveit. Legkiemelkedőbben a helyi tsz-tagok dolgoztak. Ma már a háromcsoportos »második otthonba« hetvenöt gyermek járhat. Megoldódott kilenc pamuki család gondja I is. A jövőben nem kell iskola- ! előkészítőbe járatni leendő el- j sőseiket. Minden reggel autóbusz szállítja őket Somogyvár- I ra. És itt hadd említsük meg a pamuki úttörők szép felaján- j lását: ők vigyáznak óvodás [ társaikra az úton, nem kell ! melléjük kísérő pedagógus [ vagy szülő. A hangos szó újraéled Gondolatok a Szónokok, előadók kézikönyvéről (Kossuth, 1974) AZ ÓKOR fejlett államaiban a legfontosabb tárgyak egyikeként tanították a retorikát, az előádói beszéd tudományát, a szónoklás művészetét. De még a múlt század magyar középisirbláiban is nagy gonddal oktatták a szóbeli kifejezés, a nyilvános megszólalás sokszínű módszereire az ifjúságot. A szocialista rendszer létrehozásának, alapja lerakásának időszakában azonban — amikor ugyancsak nagy szükség lett volna rá — teljesen háttérbe szorult a politika terjesztésének e formai követelménye. Mintha elfeledkeztünk volna arról, hogy céljaink elfogadtatásában, az egyének és a közösségek meggyőzésében, mozgósításában és szervezésében,, a mégoly fejlett technikai eszközök sokaságával vagy írásos propagandával sem pótolható szerepe van a tartalmat megfelelő érzelemmel közvetítő, élő beszédnek. így aztán elterjedtek az előre leírt, nemegyszer központilag gyártott és sokszorosított, papírízű ünnepi beszédek, illetve felolvasott hozzászólások, de még ülést nyitó, bevezető protokollszövegek is. Az inkább rossz, idegenszerű, mintsem helyes kiejtéssel és hang- súlyozással felolvasott szónoklatok, megemlékezések hatása kétes értékű volt — bár nyugodtan beszélhetek erről len időben is. Érthetetlenül lebecsüljük tehát az élő beszédben rejlő közvetlen emberi kapcsolat szerepét a gondolatok közvetítésében, az ideológia és a politika terjesztésében. Pedig ezt társadalmi fejlettségünk jelenlegi szakaszában, a nyugodt, biztonságos építés éveiben sem engedhetjük meg magunknak. Sőt. A demokratizmus erősödésével mind többen nyúlnak a szó eszközéhez: tájékoztatnak egy tes- j tület, társadalmi szerv mun- [ kajáról, gazdasági eredmé- j nyékről, tervekről; határozatokat közvetítenek, döntésre készítenek elő fontos ügyeket, tanácskozásokon fejtik ki véleményüket, vitatkoznak, érvelnek: elképzeléseiknek, meggyőződésüknek akarják j megnyerni a hallgatóságot, j Igyekezetük eredményessége azonban függ a gondolatok j világos megfogalmazásától, az | érthető, színes, a hallgatóság j összetételéhez . alkalmazkodó szóbeli közvetítéstől. A hangos szó művelőinek — tulajdonképpen egy kicsit mindenki beletartozik e körbe — igyekszik segíteni most a Kossuth kiadványa, mely a téma minden részletére -kitérve ad áttekintést a nyilvános megszólalás formáiról, a meggyőzés lélektani kérdéseiről. je- , Eligazítást nyújt a nyelvi- stilisztikai eszközök felhasználásáról, szerkesztési követelményekről, de olyan módszertani dolgokról is, mint a hangképzés, a hangerő alkalmazása, a beszéd üteme, vagy a szónoki magatartás különböző jellemzői (gesztus, testtartás stb.). " Azt hiszem, nem vagyok maximalista, ha azt mondom: a kézikönyvben foglalt ismeretek nélkül kétes hatású és kockázatos vállalkozás mg hallgatóság elé állni akár tanfolyamvezetőként, akár alkalmi szónokként. (Hacsak nem azzal a titkolt szándékkal készül fel és lép az előadói dobogóra: munkatervi feladatot teljesítek, kitöltőm az erre szánt időt.) Ha azt akarja valaki, hogy szavai eljussanak a hallgatók tudtáig, megmozgassák érzelmeit, megfogják az eszét és szívét, sőt cselekedetre is késztessék — ezeket az eszközöket nem lehet mellőzni. A KOSSUTH 18 ezer példányban terjeszti e kiadványt. Sokkal több kellene^ belőle. Elsősorban politikai munkásoknak, propagandistáknak, a különböző testületek tagjainak, de azoknak is, akik^ esetenként szólnak a nyilvános-. ság előtt. Márpedig ők is egyre többen vannak. P. L. r LESKÓ LÁSZLÓ Sötét ügyek _ Gyermektragédiák A rendőrség módszereiről már van némi fogalmunk. S arról is, mit értettek a nyomozás fogalmán századunk első évtizedeiben. Az eset, melyről most szólunk, még felháborítóbb az előbbieknél. Hiszen ártatlan gyermekről van szó ...* akadnak, akik a felszabadult | menyesen fog sáfárkodni, szerűen fejleszteni és a gáltatási rendszert kiépíteni. Főként a munkásnők és a munkásfiatalok számára kell megfelelő feltételeket biztosítani, mert a munkásasszonyoknak a szabad szombat valódi szabad idő helyett egyelőre inkább a háztartási? 1912 júliusának* egyik va munkák megszaporodását je-i sarnapjan egy kismas vasár- , ... \ nap délelőtt — az üzlet akkor lenti. A jelenlegi korszerűt # nyjtva tartott néhány órát len életmóddal szemben kor-? — kint sütkérezett a napon, szerű munkáséletmód kialakí- a megfáradtán a munkától, Jutására kell törekedni. Az ada-J zenhárom éves, vékonycsontú , i gyerek volt, egy azok közül, tok a tapasztalható negativu-f aktknek nem jutott igazi mok ellenére alapjában ked-? gyerekkor. Korán munkába vező előjelű változások kezde-J kellett állnia, hiszen csak leiről tanúskodnak. Azt jel-> özve^ édesanyja volt. nem? Egy idő után Molnár Gyu- ? szí áttelepedett a kapu mellet- ? ti pinceajtó lépcsőjéhez. Csak kulturáltan és ered-^ mm! ÜlpH Pihentetni a lábát. Ahogy leroskadt, érezte, zik, hogy a munkásság hosszú idő múlva szabad ide jével jól hogy valami van alatta. Apró, szépen cizellált arany ékszerdobozka volt! Kinyitotta. Számlap, mutatók. Órát rejtett a parányi dob’oz. Gyönyörű muzsika csendült belőle. A kisinasnak tátva maradt a szája a csodától. Nem tudott betelni vele. Valaki a vállára tette á kezét, összerezzent. — Mi az, kölyök? Mutatta: óra! — Honann van az neked? Válaszolt a szomszéd kereskedő úrnak: — Itt találtam, Bódis úr, kérem. — Na, ide vele! A szomszéd másnap bevitte a kisinas gazdájának, a méteráru-kereskedőnek. — Gyanús dolog mondom magának! ez, en A méterárus kiállt a kapuba, s addig várt, míg egy egyenruhást meg nem pillantott. — Tizedes úr! Tizedes úr! Jöjjön, tolvajt fogtam! Zsobrák tizedéi jött is, döngő léptekkel, hivatása tudatában. Kétfelé törölte bajszát, hogy ne látszódjék izgalma. Égy szál magában Kellett a bátorság, hogy szembenézzen egy veszedelmes bűnözővel ! Valósággal megkönnyebbült, amikor látta, hogy csak egy szepegő kisfiúról van szó. — Lódulj, te tolvaj, a kapitányságra! És ott kezdetét vette a »nyomozás«. Néhány — lapáttenyérrel adott — pofonnal. A tizedes ingujjra vetkezett, hogy »alaposabban a dolgok mélyére nézhessen«. A kisfiút két óra hosszat térdel tette. Akkor az elgyöngült áldozat felkelhetett. — No, te mákvirág? Honnan került hozzád az az ékszerdoboz!? — Találtam, kérem szépen ... Pofonok. A tizedes behívta Vígh János tizedest is. Ketten láttak a vallatásnak. — Majd mi kiszedjük belőled még azt is, amiről a jó édesanyád se tud! Középkori, inkvizíciós módszereik voltak. Vaslánccal megbéklyózták a rémült gyerek kezét. Vígh a fogai közé peceknek ■ fogót nyomott, nehogy sikoltani tudjon. Zsobrák kardlappal verte, a másik nádpálcával. Amíg el nem ájult. Ezt látta az egyik keres- kedősegéd'is, aki tanúnak volt beidézve. Vizet löttyintettek a fiú arcába, s kezdték elölről. Egy percig , sem jutott eszükbe. hogy maguk is apák. Magukból kivvLiözött fenevadakká váltak. — Egyenként húzzuk ki a fogaidat, te gyalázatos tolvaj! Köpj, mert agyonverünk! Bedagadt szemmel, kék-zölden és vérezve hallgatott a fiú. Éjjelre bezárták az egyik cellába. Csak reggel engedték ki. Molnár Gyuszi hazaszédel- gett az édesanyjához a Honvéd utca 56. számú házba. Akkorra már- kitudódott, kié volt az értékes óra. özvegy Königsberg Lipótnéé. A kisfiú anyja kézen fogva a gyereket, hozzá ment. — Nem. Én ezt a szegényt még sohasem láttam itt. (Folytatjuk) \