Somogyi Néplap, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-12 / 213. szám

ZseHekislakl kalauz fi somogyi dolgozók tiltakoztak a chilei terror ellen (Folytatás az 1. oldalról.) tomszáz dolgozó, javarészt nő tartott röpgyűlést. Az egy­perces fölállás csendjét meg­rázó hangok váltották feL Először Allende utolsó rádió­beszéde, majd a temetésén készült felvétel hangzott el a Hangjukat nem ölhették meg című dokumentumlemezről. Az arcokról most is ugyanaz a megdöbbenés tükröződött, mint egy éve, mikor az első drámai híreket meghallottuk. Szabó Dénes művezető meg­emlékező beszéde után egy munkásnő, Czimmer Péterné, a társai nevében javaslatot tett: küldjenek tiltakozó táv­iratot, amelyben követelik a i katonai junta lemondását, a hazafiak szabadon bocsátását, és a demokratikus vívmányok visszaállítását. Egy többszörös szocialista brigád, a Szinkron dolgozói, külön táviratban fe­jezték ki felháborodásukat. Tíz irodai nő dolgozó alkot­ja ezt a brigádot. Mi késztet­te őket arra, hogy külön is hallassák szavukat? A kér­désre Tóth Józsefné adott vá­laszt: — Mi, nők az érzelmeinkre hallgatva politizálunk. A föld­golyón tucatnyi konfliktus van, amely az embereket nyomorba taszítja, és amely­nek igazságtalansága felhábo­] rító. Chilében gyilkosok ga- j rázdálkodhatnak büntetlenül, | hiszen a junta politikája ol- i talmazza a legszennyesebb tetteket is. Nekünk megvan­nak a mindennapi gondjaink: a munka, a család. A chilei emberek harcát és szenvedé­seit látva azonban érezzük, hogy ezek tulajdonképpen örömteli gondok. Tízünk sza­va csak egy csepp a tenger­ben, de ebben az egy csepp- ben is megvan a segíteni aka­rás és az együttérzés. A mi szavunk is hozzájárul a chi­lei nép bátorításához, ahhoz, hogy érezzék: milliók állnak mögöttük. B. F. Zsugorodik a C-tsIep Együtt szőkék, feketék. Az elnök hangjára mindenki figyelt Azt mondta Nyúl Mihály bátyánk: vissza — mondta Papp Ist­vánná, aki Kutasról jött át negyedmagával a tsz belegi üzemegységébe ehhez a mun­kához. — Ez a munka a nehézsé­gét illetően meg sem közelíti azt, amit a magamfajta asszo­nyok végeztek régen. Ki tudná megmondani, hányszor kellett a 25—30 kilós, burgo­nyával teli kosarat megemel­ni, míg egy holdat kiszedtünk — mondta Kovács Imréné. •— Igaz, itt is meg kell fogni a tele kosarat és odavinni a prizmához, de ketten visszük, meg a férfiak is segítenek, ők négyen vannak. A termés nagyon szépnek mutatkozik. Holland fajta burgonyát válogattak, a szebbjéből 3—4 darab egy kiló, de 90 dekásat is talál­tak, mégpedig nem is egyet. Hogy mekkora lesz az átlag­termés, még nem tudják, A KIFEJEZÉST a közel­múltban hallottam Papp Ist­vánná háromfai tanácselnök­től. Az elnökasszony azt mondta: végezni kell még egy sor tennivalóval a közös köz­ségi tanács körzetében, mi­előtt »elalszik a fa«, vagyis az őszi lombhullásig el kell végezni az esedékes feladato­kat. A mezőgazdaságba termé­szetszerű, hogy az ősz a be­takarítás ideje, noha előfor­dult, hogy némelyik évben a kukoricatörés és leginkább az őszi mélyszántás átnyúlt a télbe, sőt a következő eszten­dőbe. Azonban a termények túlnyomó többsége biztonság­ba kerül, s az »alvó fák« le­takarított táblák mellett me- redeznek a téli, hófödte ha­tárban. Amiről most szólni kell — idejében,, amikor még kedvez I az időjárás: — az erre az év­re tervezett beruházások is el­készüljenek, illetőleg elérjék az előirányzott készültségi fo­kot, mielőtt »elalszik a fa«. Mezőgazdasági nagyüzemeink­ben évente sok millió forint értékű építkezés valósul meg, 1 de az is köztudott, hogy alig I akad olyan esztendő, amikor | az áthúzódás ne haladná meg í az előirányzottat. Ide tartozik, jóllehet nem kapcsolódik szorosan a nagy j értékű, üzemi beruházásokhoz | — az utak rendbetétele. Már hordják a terményeket a ha­tárból, de a zöm még hátra­van: a kukoricatörés ezután kezdődik. Egy-egy termelőszö­vetkezetben vagy állami gaz­daságban több száz vagon burgonya, cukorrépa, kukori­ca, silótakarmány »utazik« végig a dűlőutakon, s ezek ma még többnyire földutak. Az idei nyár esőzései, a rövid idő alatt lehullott nagy meny- nyiség'ű csapadék megrongálta az utakat, beiszapolta az ár­kokat, sok helyütt még a szi­lárd útburkolat alól is elhord­ta a töltést. Száraz időben ezt ki lehet javítani. Őszi sárban, téli fagyban erre nincs mód, s az esőtől nemrég kikezdett földutak tovább romlanak, sok bosszúságot okozva a trakto­rosoknak, tehergépkocsi-ve­zetőknek. MINDERRŐL azért szólunk most, mielőtt »elalszik a fa«, mert még van mód ezeknek a munkáknak az elvégzésére. Ilyenkor embernek, gépnek is könnyebb a dolga, mint ké­sőbb. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése csakúgy, mint az épületberuházások ütemének a gyorsítása, a következő idő­szak go-djait enyhíti. H. F. A kaposvári Munkácsy gim­náziumban fél tizenegykor kezdődött a szolidaritási gyű­lés. A műsort a Korái i Fri­gyes KlSZ-alapszervezet ké­szítette. Az egész rendezvényt a diákok szervezték — ahogy az igazgató is elmondta — nagy lelkesedéssel. Az iskola tanulói összegyűl­Gazdag burgonyatermés ígérkezik (Tudósítónktól.) Kustos György vontatóveze­tő a pótkocsival a burgonya­válogató gép mellé állt. A gu­mókat szállítószalag vitte az asszonyok elé, nekik csak a hibás burgonyát kellett on­nan leszedni. — A múltban egy hold burgonya kiszedésére 16—18 napszám ment rá, de akkor kora reggeltől késő estig kel­lett vágni a földet és hajla­dozni. Ma olyan gépeink van­nak, melyek kiszedik a föld­ből, mindjárt pótkocsira rak­ják és idehozzák a gumókat, s csak a válogatási, osztályo­zási és tárolási munka van mert az elején vannak a mun­kának. Panaszolták, hogy az eső miatt gyakran abba kell hagyni a szedést. Valóban, gomolyogni kezd- robajára, tek a felhők, és nemsokára »kiverte« őket a munkából az eső. Ennek ellenére bíznak abban, hogy idejében befeje­zik a burgonya betakarítását a kutasi tsz belegi üzemegysé­gében. tek a földszinten és az eme­leti korlátoknál. Nagy volt a zsibongás. Megszólalt a hang­szóró, s a zaj elült. Rövid be­vezető szavak után Allende elnök utolsó rádióbeszédét hallgattuk. A diákok rende­zetlenül álltak, mindenki ott, ahol akkor volt, amikor az első mondatok elhangzottak. Senki sem volt ünnepi ruhá­ban, de a mozdulatokon, az arcokon észre lehetett venni: ez a hétköznap különbözik a többitől. Az elnök hangjára minden­ki figyelt. Megérezte a nem ismert spanyol szavakból is a rombolás gyűlöletét. Amikor a magyar fordításban elhang­zott: »...én is áldozatul esem ...«, sokan hajtották le a fejüket. Két lány összekapaszkodva hallgatta a Chilében készült hangfelvételeket. Helyszíni riport egy halottasházból. A santiagói stadion előtt. A jaj­gató asszonyok és férfiak hangjaira remegve bújtak össze. Ök sem értettek spa­nyolul. A lemezről chilei dal csen­dült föl. Egy anya biztatja gerilla fiát a harcra. A sok diák egyszerre mozdult, az ütem őket is elragadta. Egy lány Neruda-verset szavalt. Szépen, szenvedéllyel mondta: békét a búzaszem­nek ... A béke szóra minden­ki fölfigyelt. Valaki suttogta is: harcolni kell. A vers vé­gére már megértették: a harc is a békéért lehet csak. Felolvasták a tiltakozó táv­iratot, a kaposvári Munkácsy gimnázium tanulóinak tilta­kozását: Meggyőződésünk, hogy a chilei nép igazságos harca győzni fog ... Pontosan tizenegy órakor néma vigyázzállással emlé­keztek Salvador Allende ha­lálára. Ez a némaság válasz a Monedára hulló bombák Harcos némaság volt, látszott az arcokon. A gyűlés végén a Vencere- mos-t énekelték. Először bá­tortalanul, de a dal egyre erő­södött. L. P. — Egyre több cigánycsalád települ be a faluba a putrite­lepről. Rendes népek, nincs velük baj. Itt, vélem átéllen- ben is lakik egy család ... A közös községi tanácson tájékoztattak így: nyolc csa­lád jött be a viskókból. Nem egy közülük új házat épített. A C-telepen ma már csak né­hány család él. — Mihály bácsi, hogy hív­ják a szembenieket? — Hát hogy is? ... Nem tu­dom, na! Ez az első kérdésünk ott, a túloldalon lakóknál is: — Ki lakik magukkal szem­ben? A barna bőrű lány a fejét rázza. — A nevét nem tudom. Vakítóan süt a nap. A Kos­suth utca 30-as ház felerősíti a fényt. Fehérre meszelt régi épület, talán két szoba fér el benne, tornáca nincsen, csak az oszlopsor választja el a pit­vart a vele egy szinten levő udvartól. Ahogy belépünk, meghajtjuk fejünket. így kény­szerítette valaha a szegénység a gazdagokat is tiszteletre az alacsony szemöldökfával. Balogh Ferencék háza ez. Letelepedett cigánycsalád. A 15 éves lány van otthon, Mar­git, és egy barátnője. — Apám és anyám elment dolgozni, a bátyám is bement Kaposvárra, ő most mondott föl az előző helyén. Munkát keres a városban. Jfin nemrég fejeztem be az iskolát, egyelő­re itthon vagyok, nem tudom mit fogok csinálni. Mindenütt rend van — a lány mégis szabadkozik: »nem takarítottam, minden össze­vissza«. A falon kedvencek képei, ez a lányszoba. Egy aj­tóval beljebb még nincs min­den rendben, sok bútor hiány­zik. — Egy éve költöztünk ide, azelőtt a kocsma mellett lak­tunk, az a porta már össze is dől lassan. Ezt vettük helyet­te. A részlet már lejárt. Most még a tévé van vissza. Aztán majd megint kell valami. Hű­tőszekrényt szeretnénk. Tételes felsorolás, tervek. A család összkeresete 3000 fo­rint. Négy személyre soknak nem mondható. — Apám a sertéstelepen dolgozik, anyám a kertészet­Mielőtt „elalszik a fa"... Barátnők. ben.. Apám azelőtt kanász volt, úgy hajtotta ki a disznó­kat, nehezebb volt, mint most. Szüleim a két szomszédos fa­luból valók. Elmentünk egyszer Szigetvár mellé, ott laktunk, de apámat visszahívták ide ka­násznak. Ebben a faluban jól lehet élni, talán a városban még jobb lenne. — És a telepen, a falu mel­lett? Nem válaszol, de pillantása sokat elárul. Ű már nem la­kott putriban, nem is akar gondolni rá. Azt mondta, a telepiekkel néha beszélgetnek. A kapcsolatnak nem sok jele van. A faluhoz akarnak tar­tozni. — Nekünk még egyszer se mondták »úgy«, hogy cigány. Eszünkbe idéződik az iskola előtti jelenet. Válogatás nél­kül püfölte ott egymást a ci­gány és a magyar gyerek. Ez már a »határok« leomlásának jele. — Háztáji van? — Csak az, ami itt hátul látható. Baromfi elég sok. Anyám azokból a piacra szo­kott vinni. Mi ritkán vágunk. Ebből is jön valami. Ha meg én is dolgozni fogok, köny- nyebb lesz. Még azt nem tu­dom, hol. Talán a textilben lenne jó ... — Mit szoktak csinálni sza­bad idejükben? apa traktoros a tsz-ben, az anya Kaposvárra jár. — Én szereztem be a kefe­gyárba — mosolyog a lánya, Deák Lajosné. — Ott dolgozom én is. De most szabadságon vagyok... És mutat egyévesnél kisebb, szőke gyermekére. Bájos asz- szonyka. »Szerencsés« születé­sű. Nem kellett megalázkodnia soha senki előtt: bőre és haj­színe alapján senki se monda­ná meg, hogy honnan, milyen etnikai közegből jött. — Magyar fiú vett el. Sze­retett, szeret: nem érdekli, ki mit mond. Ismeretlenül is tiszteljük Deák Lajos távolsági buszve­zetőt. Volt ereje szembeállni az előítéletekkel. Az ered­mény^ boldog házasság. — Kaposváron építkezünk, a Sallai utcában. A férjem testvére is ott magasít fala­kat. Városi emberek leszünk. Ügy tervezik, hogy ősz vé­gén beköltöznek. — Csak sikerüljön! Mi is reméljük: sikerülni fog. Sikerülnie kell! Ha olyan emberek is segítenek a C-te- lepieken, mint a tanácselnök, a titkár, meg a párttitkár. Mert a szavaknak csekély az értékük, ha a tett hiányzik. Itt a betelepült nyolc család ténye önmagáért beszél. S ez a tör­ténet. A tanácson mesélték. — Most van tévé, azt néz-1 zük. Nagyon tetszett a Greta ] Garbo, főleg a Kaméliás hölgy, t Hétfőn van mozi. Van néha | bál, ott táncolni lehet. A bá­tyámnak vannak könyvei. Én nem szeretek olvasni. i — Az öregek? — ök fáradtan jönnek ha­za, nem nagyon járnak el. Itt­hon nézik a televíziót, aztán alusznak. Korán kell kelni. A falon egy bizonyítvány. Kié lehet? Olvasom: »Balogh Ferenc az analfabéta osztály­ban«. Az apa megtanult írni, olvasni, felnőtten, I Még egy kérdés Margithoz: — Ha magának lesznek gyermekei? ... — Az még messze van. Ha lesz, akkor gondolom kettő. Nekik azt fogom mondani: tanuljanak szakmát. S íme egy új ház! Még va­kolatlan: pirosbarna színével vonz. Orsósék laknak itt. Az — Innen négy-öt gyerek jár általában középiskolába. Élt egy eszes ember a telepen. Csillagvizsgáló Marcinak hív­ták az emberek, mert ferde­nyakú volt. Meghalt, szegény. Elhatároztuk, hogy felkarol­juk a gyermekét. Kollégiumba adtuk Bajomba. Aztán elvit­tük a csurgói mezőgazdasági középiskolaija. Tanár szeretne lenni, az Orsós Jancsi gye­rek ... Csillagvizsgáló Marci fiának sorsa szimbólum. A zselickis- laki szép szándék tettbe for­dulásának jelképe. Irta: Leskó László és Luthár Péter Fotó: Grábner Gyűl* Somogyi Néplap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom