Somogyi Néplap, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-05 / 207. szám

rGujzh(l Sze«ke xztß-iLcf! A távház A lépcsőházának lakói — a kisgyermekes családok érdekében — kora tavasszal kérték, hogy a bejárat előtt levő hét-nyolc lépcső mellé készítsenek. egy olyan le­járórészt, ahol a gyerekkocsikat könnyen le- és feltolhatják. E látszólag egyszerű feladat megoldásához körülményesen és bürokratikusán fogtak hozzá az illetékesek. A városi ta­nács küldött egy értesítést, amelyben közölték, hogy egyet­értenek a feljáró megépítésével, de egyelőre csak arra tesz­nek ígéretet, hogy megvizsgálják az anyagi fedezet biztosí­tásának a lehetőségét. Hosszú ideig semmi nem történt. (Feltehetően az anyagi fedezetet keresték.) Augusztus 21-én újabb értesítés érkezett, amely tudatta a Hazafias Népfront városi titkárával, hogy hol építik meg a lejárót, és hogy a SOMBER kapott megbízást a lebonyolításra. Másfél méter széles, öt-hat méter hosszú lejárót kell építeni. Ehhez cement-kavics keverékre van szükség. Ami a »lebonyolítást« illeti: a tanács költségvetési üzemének talán van ennyi szabad kapacitása (két ember félnapi munkája). Nem értem, mi teszi szükségessé a SOMBER bevonását? Ezek után még az is elképzelhető, hogy tanulmánytervet készítenek, ezt valamilyen fórumon megvitatják, majd ki­viteli terv készül, s csak ezután következik az építés. Tisztelettel: Öltik Kaposvár, sávház VI/6. Tisztelt Szerkesztőség! A Sallai utca végén lakunk. Már évek óta várjuk, hogy szilárd utat, járdát kapjunk, és zavartalan legyen a vízellá­tás. Kérjük az illetékeseket, jöjjenek el felénk egy hosszabb esőzés után, és győződjenek meg arról, lehet-e babakocsival bölcsődébe tolni a gyerekeket? Sajnos lehetetlen. Legalább az egyik oldalon kellene járdát építeni. Az itt lakók vállal­nák a társadalmi munkát. A járműveknek egyelőre közúza- lékos út is megfelelne, de erre sürgősen szükség volna. A legutóbbi esőzés a Zrínyi utca elejéig lehordta a törmelé­ket, a földet. A vízmüvek vezethetne egy kimutatást arról, hogy a csemegebolt előtti szakaszon hányszor volt csőtörés, hány köbméter víz ment veszendőbe. Kérjük, cseréljék ki a régi csöveket ezen a szakaszon. Már a második napja vagyunk éjjel-nappal víz nélkül, és ez nem az első eset. Intézkedésüket előre is köszönjük. Tisztelettel: 10 aláírói Kaposvár, Sallai utcai lakok XXX. évfolyam. 207. szám. Csütörtök, 1974. szeptember 5. Lapok fekete orsón Kivetített újságoldalak Divatos szakmák: az autószerelő, a fodrász, a kozmetikus Még lehet jelentkezni ipari tanulónak Szeptember 2-án «-beesőn- ] re, azok közül többen úgy gettek« az ipari szakmunkás- döntöttek: szakmát tanulnak, képző intézetekben is, meg- j a megyei tanács munkaügyi kezdődött az iskolaév. Nem osztályán azt a felvilágosítást minden gond nélkül. Már a ; kaptuk, hogy bizonyos szak­tavaszi jelentkezéskor kidé- , mákban — az eredeti felhí­rült, hogy fiataljaink körében •nem divatos pálya« ipari ta­nulónak lenni. 2350 hely vár­ta a jövő szakmunkásait, ám még vannak foghíjas osztá­lyok. Igaz, a tanulmányi év kezdetére valamelyest javult a helyzet, mert akiket nem vettek fel főiskolára, egyetem­Tábor síírás Tábort zártak hétfőn a KISZ kaposvári városi bizottságá­nak balatoníenyvesi táborá­ban. Az utolsó csoport tagjai augusztus 29-e és szeptember 2-a között vettek részt itt to­vábbképzésen. A táborlakók a KISZ kb áprilisi határozatával ismer­kedtek meg részletesen. Elő­adást tartottak számukra filmesztétikai kérdésekről, s az agitáció, a propaganda sze­repéről a KISZ-munkában. A kultúríelelősök megláto­i vással ellentétben — még j : szeptember 15-ig elsősorban a j ! kaposvári 503-as és 512-es in­tézetben lehet jelentkezni I | szakmunkástanulónak, j — Főleg az építőiparban, az ] ács—állványozó, a vasbeton- I szerelő, az üvegező, a víz— j I gázszerelő, a köszörűs és a for- ! gácscló szakmákban várnak : jelentkezőket. Ez utóbbiban ' lányok részére is van még I hely. Egyébként a «gyengébb ne­met« dicséri, hogy a várt 700 j helyett 800 lány akar szak­mát tanulni. Igaz, hogy tekin- , télyes részük a fodrász-, a i kozmetikus, a női szabó, s ami új: kereskedő és vendéglátó j szakmát választotta. Változatlanul divatos szak­ma tehát a fodrász, a kozme­tikus, a fiúknál pedig az au­tószerelő. Ez utóbbiban több j mint háromszoros volt a túl­jelentkezés. Az összegezésből kiderül, Egyre többen foglalkoznak I helytörténeti kutatásokkal, ér­deklődnek a régi korok ese­ményei iránt. Sokáig gondot okozott, hogy bizonyos újsá­gok töredékesen, mások egy­általán nem voltak meg a Pal- miro Togliatti Megyei Könyv­tárban. Aki viszont most ér­deklődik ritkaságszámba me­nő újságok iránt, udvariasan tájékoztatják és máris hozzák a lap évfolyamait mikrofil­men. Akik eddig a fővárosban, a Széchenyi Könyvtár folyóirat- olvasójában kérték ki a régi somogyi újságokat, tudják, hogy ez több napot vett igény­be. Csak az tudja, hogy mi­lyen «megfizethetetlen a kuta­tómunkát segítő régi újság mikrofilmen, aki eddig a sza­badsága idején utazgatott miatta a fővárosba. Nem újkeletű a mikrofil­mezés a megyei könyvtárban, de tervszerűen mindössze há­rom-négy éve érkeznek a le­fényképezett újságok a fekete orsókon. Az Országos Széchenyi Könyvtár folyamatosan fény­képezi saját folyóiratállomá­nyát, valamint az országban található úgynevezett kiegé­szítő lapokat. A megyei könyv­tár évente mintegy 20—25 ezer forintért rendel mikrofilme­ket, az idén előreláthatóan a 30 ezret is eléri a filmen ér­kező újságok értéke. S nem­csak a megyei könyvtár olva­sói búvárkodhatnak, hanem a járási könyvtáraké is, ahol — mint például Marcaliban, Ta- bon. Csurgón — valamikor új­ságot is kiadtak. A katalógus szerint mikro­filmen lehet olvasni: a So­mogy, a Tabi Újság, a Csurgó, a Dráva völgye, a Pannónia, az Őrszem, azután a Kapos­vár, a Somogyi Vörös Újság, az Új Somogy című lapokat. Mindenképpen örvendetes a megyei könyvtár törekvése, 1 hogy mikrofilmre kerülnek a mert azt szolgálja, hogy a So- I mai újságok is. Nemsokára a mogy múltja iránt érdeklődők j most őrzött korabeli lapokat lehetőleg minden fontos anya- j is kivetítve olvashatják majd got megkaphassanak. Ezen a ; az emberek, ezzel az ötven ponton nem áll meg a könyv- ! évig megőrzött példányokat is tár, a tervek között szerepel, 1 kímélni lehet. Export a balalonfíireiii hajógyárból A Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységé­ben a hajóépítők a sójatéren már a befejező munkálatokat végzik két, egyenként 2140 tonnás, holland megrendelésre készülő uszályon. Jugoszláv megrendelésre jégtörők épül­nek. Egyik döfés sem lett végzetes , Leszúrt egy családot Mostanában furcsán kedett a harmincéves Koós Mátyás sárszentlőrinci gépko­csivezető. Egy ideig buzgón udvarolt egy kislánynak, az­után egyik napról a másikra rájött: tévedett, a lány er­visel- ! elvált asszonnyal és ötheti is- merettség után összeköltöztek. Kezdetben nem volt semmi baj, bár az asszony észrevet­te, hogy az élettársa néha na­gyon figyeli. Ahogy teltek a hónapok, megromlott a kap­csolatuk. Koós állandóan fél­tékenységével gyötörte az asz­Héttonnás mammut gatták a balatonboglári műve- j hogy egyes szakmák kihalnak lődési házat, ahol az intéz- Somogybán, az érettségizett I „ . mény vezetője ismertette az [.fiatalok nagy része még min- i kolcstelen eletet el, nem ei­Äjä** “ m n«™*»,» r»»> muriKajdi. 1 az örömtélen eletre, es haza­utazott Inkén lakó szüleihez. Koós rögtön vonatra ült, és visszakönyörögte. Ez többször megismétlődött, mígnem az asszony január 11-én elhatá­rozta: nem él tovább Koóssal. j A férfi, mint mindig, most is utánaeredt. Pesten megéhe­zett, szalonnát vett, ahhoz meg egy zsebkést. Mivel állí­tólag nem volt éles a pengéje, vásárolt egy konyhakést is. A vonaton véletlenül össze­futott az asszonnyal, akit el­kísért a falujába. Az asszony egész úton nem mert szólni az elhatározásáról, csak a szülei házában. A bejelentést' több órás vita követte, hajnaltáj­ban azután az asszony szülei ajtót mutattak Koósnak. Du­lakodás tárhadt köztük, ennek hevében az asszony apja há­romszor pofon vágta Koóst, majd a kályha alá nyúlt, hogy egy fahasábbal ki tessékelje. Koós erre előrántotta a kony­hakést, és először megszúrta vele az asszony apját, majd az édesanyját is. Az asszony kimenekült a lakásból, Koós utánavetette magát, és hátba A világ múzeumai mindösz- sze tíz teljes mammutcsontvá- zat őriznek. A tizenegyedik es egyben a legnagyobb méretű csontmaradvány nemrégen ke­rült birtokukba a Kelet-Szibé- riában ásatásokat végző kuta­tóknak. A Sandrin folyó part­ján bukkantak rá, az örökké fagyott talajban a négy méter magas csontvázra, amelyet háromméteres «fesztávú« agyar díszít. A Novoszibirszkbe szállí­tott csontvázról megállapítot­ták, hogy egykor csaknem hét tonna hústömeg vette körül. A leletnek külön érdekessége, hogy az állat bordáitól hatá­rolva és védve a kőkorszak­tól napjainkig épségben meg­maradtak a mammut 7 mázsa- nyi súlyú belső szervei, zsige- rei. A vizsgálat alá vett gyo­morban egykori íűfélék mag­jaira bukkantak. A tudósok a lelet tüzetes tanulmánvozása révén bepiM azon is. bogy a sok évezredes lantást nyerhetnek abba a fagy miként konzerválta az korba, amikor a mammutok egyébként gyorsan • eltek.' Elgondolkozhatnak I hérjéket. bornló le­szúrta* Az asszony egy árokb. zuhant, ekkor kapta a máso­dik döfést. Szerencsére egyik szúrás sem lett végzetes, a2 orvosi beavatkozás mindhár­muk életét megmentette. Meglehetősen nehéz dolga támadt a bíróságnak, amikor a történtek pontos földeríté­sén fáradozott. A megtáma­dottak ugyanis erősen színez­ték az eseményeket, és olyas­féléket is* állítottak Koósról, amit nem lehetett bizonyíta­ni. Az elmeszakértők megálla­pították Koós Mátyásról, hogy egy idő óta súlyos zavarok­kal küzd, kevés híján elme­beteg. Többek között félté- kenységi téveszmék, kóros emlékezethamisítások kínoz­zák, s mindez gátolta őt tette veszélyességének megítélésé­ben. Állapota azonban annyi­ra súlyos, hogy le kellene mondani a büntetéséről. Koós Mátyást a Somogy megyei Főügyészség több em­beren elkövetett emberölés kísérletével vádolta, a Kapos­vári Megyei Bíróság dr. Már­ton Géza tanácsa azonban két rendbeli súlyos vétségben mondta ki bűnösnek. A férfi kétévi börtönt kapott, és to­vábbi két évre eltiltották a közügyektől. Az ügyész sú­lyosbításért. a vádlott és vé­dője enyhítésért föllebbezett. P. D. Rágalom Voltaire egy ismerősé­vel sétálgatott a Versail­les«! parkban. Hirtelen egy förtelmes béka ugrott eléjük. Voltaire ismerőse felkiáltott: — Fúj, valóságos Fré­Fréron Voltaire elkese­redett ellensége volt. A nagy filozófus megrázta a fejét, és így szólt: — Mit ártott magának ez a szerencsétlen állat, hogy így rágalmazza? Bosszú Egy párizsi moziban történt. A jegyszedőnő he­lyére vezet egy házaspárt és megkérdezi: — Műsort nem paran­csolnak? — Köszönöm, nem. — Csokoládét nem óhaj­tanak ? — Nem. — Talán akkor egy cso­mag kandiszeukrot? — Nem és nem! A jegyszedőnő elfordul és kajánul megjegyzi: — Én pedig tudom, hogy ebben a filmben a sofőr a gyilkos! Félreértés Éjjel 11 óra tájt a pap házában megszólal a tele­fon. — Halló! Itt senora Lo­pez. Küldjön kérem hat üveg sört a lakásomra, a Honduras utca 3. alá. — Bocsánat, de... — «Aranyliba« kávé­ház? — Senora, én pap va­gyok ... — Atyám, de hát mit keres, ön ilyen későn a kávéházban? Élvezet — havonta A michigani Sterling Heights fotóriporterének sikerült lencsevégre kap­nia a két éves Bobby Wrightot, aki «emberek, micsoda finom szivar« fel­kiáltással hatalmas szivar­ra gyújtott. A család kö­zölte a fotóriporterrel, hogy ezt az élvezetet csak havonta egyszer engedé­lyezik a gyermeknek. I Rizs az ifjú párnak A Fülöp-szigeti hatósá­gok javasolták az egyház­atyáknak, hogy szüntessék meg azt a szokást, amely szerint az ifjú házasokra rizst kell szórni — jeléül annak, hogy gazdagságot és bőséget kívánnak nekik. A javaslat célja a nagy- mennyiségű rifcspazarlás korlátozása, különösen az aszályos esztendőkben­SmomjWépínp \2 MSZMP Somogv megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA. Szert<«»s7tőseg; Kaposvár. Lattnc» Sándor u. 2. Postarím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510. 11-511. 11-512. Kiadta a ^omnev Lapkiadó Vállalat. Kanosvár. Latinra Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelő« kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nvomda- tpan Vállalat Kaposvárt üzemében. Kaposvár. La tánca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom