Somogyi Néplap, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-01 / 204. szám

A fiatalok szemével Üzemelnek az új gépek — Engem zavar a beszá­molók hivataloskodó nyelve­zete, nyakatekert stílusa. A hozzájuk csatolt táblázatokon is nehezen igazodom el. Meg hosszúak, terjengősek is az előterjesztések. Egy-egy té­ma feldolgozása még a bizott­ságban is elvontnak tűnik, amelyikbe beválasztottak. Az­tán itt vannak a hozzászólá­sok- Jó, tudom, hogy nekünk, fiataloknak is illene megnyil­vánulnunk, de amikor azt lá­tom, hogy az idősebbek sem nagyon hallgatják meg egy­mást, alig figyelnek a felszó­laló szavaira, még erősebb lesz a gátlás bennem. A marcali Fehér Zsuzsa val­lott így a fiatal megyei tanács­tagok pénteken tartott tanács­kozásán. Övatoskodás nélkül, őszintén szólt; és bár úgy kezdte, hogy eléggé gátlásos, amikor a nyilvánosság előtt kell elmondani gondolatait, itt minden elfogódottság nél­kül, nagyon természetesen, egyszerűen és közvetlen han­gon foglalta össze több mint kétéves tapasztalatait. Akár­csak a megjelent, 30 éven alu­li tanácstagok, akiket azért hí­vott meg Böhm József, a me­gyei tanács elnöke, hogy szót váltson velük a közéletiség e megtisztelő területéről: tanács­tagi munkájukról. Nem szokványos beszélge­tésre számított. Bízott abban, hogy a fiatalok — az idősebb korosztálybelieknél sajnos gyakran tapasztalt alkalmaz­kodás, óvatoskodás, udvarias­kodás helyett — kendőzetlen egyszerűséggel mondják el vé­leményüket a maguk és idő­sebb társaik munkájáról. Nem csalódott. De a meghívott me­gyei vezetők sem: Szenes Imre, a megyei KISZ-bizottság tit­kára és Varga Tibor, a Haza­fias Népfront megyei bizottsá­gának munkatársa, akik ugyancsak sok értékes tapasz­talattal lettek gazdagabbak. Szinte felüdülés volt hallani a többnyire egybehangzó, sok­szor nem éppen hízelgő véle­ményeket, hátsó gondolátok nélkül, kizárólag a jobbítás szándékával elmondott tapasz­talatokat, javaslatokat a taná­csi munkáról és általában a közéletiségről. Sok minden elhangzott az elektroncsőgyárban — amely­nek igazgatója, Nagy Lajos látta vendégül a kis csoportot és mutatta be a túlnyomórészt fiatalokból álló gyárat. Többek között kiderült — amiről ed­dig szemérmesen hallgattak, vagy éppen fórum nem volt, ahol elmondhatták —, hogy bizony egyikük sem indult si­mán a közélet e meglehetősen »rázós« útján. Megválasztásu­kat fenntartások, nem egy esetben rosszindulatú aggá­lyoskodások kísérték az idő­sebbek részéről, és ez rövl- debb-hosszabb ideig akadá­lyozta őket abban, hogy gyor­san megismerkedhessenek fel­adataikkal, új megbízatásuk követelményeivel, és minél előbb tegyenek is valamit vá­lasztóik érdekében. Öröm volt viszont hallani, hogy ez a kezdeti bizalmatlanság min­denütt feloldódott. A fiatalok komolyan vették megbízatá­sukat, és ha a megyei tanács díszes nagytermében nem is hívták fel mindjárt magukra a nagyobb nyilvánosság figyel­mét, más módon azonban igye­keztek tisztségüknek megfelel­ni. Fehérvári Györgyné, a bar­csi fűrészüzem dolgozója mondta el, hogy sok apró fel­adatot kellett megoldania ahhoz, hogy megalapozza te­kintélyét: több egyedi ügyet intézett el, és nemcsak válasz­tóinak, hanem neki is nagy örömet okozott, amikor beszá­molhatott interpellációjának sikeréről. A barcsiak tanács­tagja azt is elmondta — és ebben társai is megerősítették —, hogy a helyi tanácsi, szer­vek messzemenően támogatják munkájában. Rendszeresen tá­jékoztatják a közösség gond­jairól, mindenkor rendelkezés­re állnak bármilyen ügyben, segítik tennivalóinak elvégzé­sében. De azt is hozzátette: nem szabad megelégedni a he­lyi szervek segítőkészségével — a tanácstagoknak is keres­niük kell, miben tudnak se­gíteni a helyi testületeknek. Annyi' bizonyos, hogy — és ez rhintíen' hozzászóló szavaiból kitűnt — ismerik választókör­zetük gondjait, törekvéseit, és erejükhöz mértén támogatják területük fejlesztését, illetve a megyei tervek végrehajtását. Sokat segítenek ebben a járá­si tanácstagi csoportok, ame­lyeknek összejöveteleiről mint a közéletiség, a demokratiz­mus kitűnő iskoláiról szóltak. Sok szó esett a megbeszélé­sen az ifjúság általános hely­zetéről, életfelfogásáról, ma­gatartásáról. Böhm József ugyanis bevezetőjében azt mondta: a fiatal tanácstagok­tól nemcsak azt várják a tes­tület vezetői, hogy jól képvi­seljék választóik érdekeit, ha­nem azt is, hogy a fiatal kor­osztály sajátos gondjait, tö­rekvéseit is közvetítsék. En­nek megfelelően többen érin­tették az ifjúsági törvény vég­rehajtásának tapasztalatait. A számos példa, egyedi eset és általánosított vélemény tanul­ságait valahogy így lehetne összefoglalni: lassan ugyan, de mindenütt megértik a törvény lényegét, szellemét, és egyre többet tesznek érvényesülésé­ért. Kurucz Erzsébet somogy- jádi tanácstag szerint ehhez nagy lökést adtak az ifjúsági parlamentek, amelyeken köz­ségi, illetve munkahelyi veze­tőknek is részt kellett venniük, és ha addig nem, vagy felüle­tesen tették, most kénytelenek voltak áttanulmányozni a tör­vényt. De még így is akadnak hibák- Fehér Zsuzsa szerirjt túl általánosak az intézkedési tervek, nem eléggé veszik fi­gyelembe a munkahelyek sa­játos körülményeit, lehetősé­geit, és a különböző együtt­működési szerződések is sok­szor csupán formális doku­mentumok. Nem könnyű a közélettel járó követelményeknek eleget tenni. Többen bevallották: nemigen tudták, mit vállalnak, amikor elfogadták a jelölést. Ez a délelőtt azonban arról győzte meg a megye jelenlevő vezetőit, hogy a fiatal tanács­tagok jó úton járnak, érzik, értik a feladatukat. Es hogy még elégedetlenek önmaguk­kal, annak — és erről Böhm József önkritikusan szólt — az illetékes vezetők is az okai, akik nem adtak megfelelő módszereket a tanácstagi mun­kához. A megyei tanács elnö­ke arra biztatta a fiatalokat: ezeket az okos, nyílt szívű gondolatokat ugyanilyen köz­vetlen szavakkal mondják el testületi üléseken is. Lehet, hogy példájuk nyomán alakul ki a kevesebb kötöttséggel, formalizmussal, de több tarta­lommal folytatott testületi munka. Paál László Befejezték a negyedik ötéves tervre előirányzott, száztízmillió forint értékű gépek beszerelését a kaposvári textilművekben. A német szakemberek utoljára az előfonó és nyújtó gépeket szereltékbe. ■*— A percenként huszonöt-harminc méteres tel­jesítményről az új gépek kétszázhúsz—két­száznegyven méterre növelték a termelést. Az előfonó új gépén másfél kilós csévéket készítenek a régi íélkilósok helyett. a hősökhöz Egy-két hét múlva sok út­törő, KISZ-es töri majd a fe­jét azon, hogyan készüljön a felszabadulás 30. évforduló­jára. Egy érdekes javaslat pezsgést hozhatna az úttörő- és ifjúsági mozgalomba is. Ezt két szovjet vendégtől hallot­tam, s valóban megkapónak, a hála és együttérzés kifejezésé­nek tartottam. Sok szovjet melékművet megnéztünk: a kaposvárit, a barcsit, a budapestit is. Egy­más után betűztük az itt-ott már megkopott feliratokat, s a családnevek sok mindent el­árultak. Itt ukránok nyugsza­nak, ott pedig grúzok. Ki gon­dolta volna, mennyi ápolónőt temettek el Kaposváron, a Sza­badság parkban. A megye minden emlékműve megható ünnepségek színhelye április 4-én, november 7-én és más ünnepeken. A fiatalok, akik e helyen tesznek KlSZ-fogadal- mat, az úttörők, akik piros A mikor megkaptam az ér­tesítést, hogy a megye három tsz-szövetségé- nek nőbizottsága közös tanács­kozást tart, eszembe jutott né­hány észrevétel, melyet a múlt év végén, ez év elején hallot­tam szövetségi küldöttközgyű­léseken. »Nem jó az, hogy a szövetségek nőbizottságai kö­zött nincs kapcsolat, szinte egymástól elszigetelten dolgoz­nak. Falun a nőpolitikái mun­ka amúgy is nehezebb az át­lagosnál. Ha valamilyen terü­leten nélkülözhetetlen a ta­pasztalatok, a módszerek ki­cserélése, akkor itt feltétle­nül.« Meggyőződésem szerint ezek a kritikai észrevételek közrejátszottak abban, hogy létrejött az első találkozó, az első> melyen a Balatontól a Dráváig képviselték a termelő- szövetkezetekben dolgozó nő­ket. Ez volt az első olyan esz­mecsere, amely tartalmában, módszerében minden eddiginél többet adott. Négy évvel a ha­tározat megjelenése, a kezde­ti nehézségek, az útkeresés után most már valóban konk­rét tapasztalatokról, kialakított módszerekről, eredményekről — és gondokról, feladatokról lehetett szót váltani. Azokat a véleményeket idé­zem föl, melyeket az előadás­hoz kapcsolódva elmondtak a részvevők. Az első megállapí­tás az volt, hogy az elmúlt években új helyzet teremtő­dött. Rangja lett falun a nő­politikái munkának. Nem lát­ványos, kiugró eredmények jelzik ezt, hanem egy fokoza­tos tartalmi átalakulás, amely folyamatos fejlődést, szerény, Módszerek, vélemények de nagy értékű eredményeket! hozott magával. Krénusz Jánosné, Lábod: — Egy évig szinte nem mentünk semmire. Nem tudtuk a »falat« áttörni, de nem adtuk fel. Üj- ra és újra kopogtattunk. Nem volt hiábavaló. Első lépésként elértük, hogy egy asszony be­került a vezetőségbe. Most ott tartunk, hogy szövetkezetünk 15 tagú vezetőségéből öt a nő. Orbán Józsefné, Kisbárapá- ti: — Tapasztalatom szerint a határozatok végrehajtásáért abban a szövetkezetben tud­nak a legtöbbet tenni, ahol a nőbizottságnak sikerül jó munkakapcsolatot kialakítani a párt- és tömegszervezeti, gazdasági vezetőséggel. Éppen a napokban jártam végig a munkahelyeket, beszélgettem az asszonyokkal gondjaikról, kéréseikről, problémáikról. Meglepő, hogy néhány kisebb dologtól eltekintve nem vetet­tek föl semmit. Legyünk türel­mesek, következetesek, akkor igen sok eredmény lesz. Kisbárapátiban a vezetők mindig meghallgatták, segítet­ték az asszonyokat. Vannak olyan igények is, amelyek el­sősorban anyagiak miatt nem valósíthatók meg máról hol­napra. Évekig fájó probléma volt például éppen ebben a községben az óvoda hiánya. Most a szövetkezet kétszázezer forinttal tudja támogatni az óvoda létrehozását. De lehet­ne más példát is említeni: Vízváron ugyancsak a nő­bizottság kérte a vezetőket az óvoda támogatására, Kálmán- csán a szövetkezet fizet egy személyt, hogy működhessen a községben iskolai napközi. Alsecz Jánosné, Szabás: — A tsz-ben dolgozó nők gond­ja nemcsak tsz-ügy. Említsem az iskolát, az óvodát, a keres­kedelmi ellátást, a szolgálta­tást? Igen szorosak az össze­függések. A nőbizottságoknak fontos feladatuk, hogy kapcso­latot teremtsenek ezekkel a szervekkel, és közösen keres­sék a megoldást. Nemcsak bí­rálni kell, hanem javasolni is. Az eszmecserén sok szó esett a nyugdíj előtt álló nők gond­jairól. Vass Györgyné, Somogyjád: — Ma már a mezőgazdaság­ban gépeket kell kiszolgálni, azok diktálják az ütemet. Mi legyen a nyugdíj előtt állók­kal? Elhasználódtak, elfárad­tak. Milyen feladatot lehet ne­kik adni? A helyi lehetőség kevés. Országos intézkedés kellene. Érdekvédelem, szociális in­tézkedések, tsz-szövetségek tá­mogatása — elsősorban ezek jöttek szóba. Bende Józsefné, Nagybajom: — Legyünk őszinték. Amikor az asszonyok akarnak, akkor dolgoznak, amikor nem, akkor nem mennek. Gondot okoz ez is. Mi például bevezettük, hogy az az asszony, aki a csúcsmunkaidőben hét hóna­pon keresztül havonta 18 na­pot dolgozik, az az adott hó­napban kap plusz egy nap fi­zetett szabadságot. 4 Kovács Ferencné üzemi párttitkár, Nagyatád: — A nő­bizottságnak nemcsak szociális jellegű érdekvédelmi feladatai vannak. Épp ilyen feladata a helytállásra, a munkára való mozgósítás is. Ösztönzés a ta­nulásra, az alapműveltség, a szakképzettség megszerzésére. Bodnár Imre, dél-somogyi tsz-szövetség: — A szakmai műveltség emelése rendkívül nehéz. A tények azonban azt bizonyítják: akarattal, követ­kezetes munkával előre lehet jutni. Területünkön 32 tsz- ből 18-ban volt szakmunkás- képzés. A 950 végzett dolgozó negyven százaléka nő. Hogyan oldottuk meg? Bevezettük a nappali képzést. Nem este tar­tottuk a foglalkozásokat, ha­nem munkaidőben, nappal. Szabáson például szeptember­ben a mezőgazdasági szakkö­zépiskolának kihelyezett osztá­lya lesz. A hallgatók 70 szá­zaléka nő. A határozatok megjelené­se óta sokszor és sok helyen elhangzott, hogy a »legnehezebb terület« a me­zőgazdaság, a megszokás, a múlt, a hagyomány falun tart­ja magát, legmakacsabbul. Ez az eszmecsere bizonyította, hogy »a rozsdásodó vas js en­ged«, vannak és egyre szapo­rodnak a falvakban is az eredmények. Vörös Márta szegfűikkel itt állnak sorfalat, megtanulják, hogy értünk, ér­tük áldozták életüket az em­lékműnél eltemetett szovjet ka­tonák. Többségük nagyon fia­tal volt, a születés éve szinte meghökkenti a szemlélődőt. Mennyivel közelebb kerülné­nek e hősök- mindenkihez, ha is­mernék, hogy Borisz Vaszilje- vics Moszkvában született, ott járt iskolába, tüzér volt, hány­szor tüntették ki, hol esett el. S lehetne sorolni az Ivánokat, a Szergejeket, az Alekszejeket. a Tatjánákat, a Jelenákat és a többieket. A hazafias és inter­nacionalista nevelés minden­képpen ezt kívánná. A másik az, hogy felszaba­dulásunk 30. évfordulója ün­nep a Szovjeunióban, az em­berek nagy érdeklődéssel fi­gyelik az előkészületeket is. Különösen azok a csa­ládok, melyekben a nagyapa, az apa nálunk harcolt vagy itt esett. el. S hány olyan szovjet család van még, amelyik nem tudja, melyik magyar város, melyik magyar falu földjében ..nyugszik a szerétett testvér, m apa, nagyapa, rokon. A szovjet pioníroknak van egy mozgalmuk: nagy ügybuz- galommal kérdezgetik az öre­geket, hol esett el valaki, hol temettek el katonákat, s a föl­jegyzések alapján rövid köz­lemények jelennek meg az új­ságban. Előfordult nemegyszer a Kalinyin területen is, hogy a pionírok ügyessége, nyomo­zása, a hivatalos iratok átné­zése után a neveket is ponto­san megírhatták. Ukrajnából, Grúziából és máshonnan föl­kerekedtek a feleségek, az anyák, az apák, a testvérek, hogy megnézzék azt a helyet, ahol a szerettük nyugszik, s virágot ültessenek oda. A gye­rekeket, akik mindehhez hoz­zájárultak, büszke érzés tölti el. Valami hasonlóra lenne szük­ség nálunk, a megyében is. Pontosan összeírni minden emlékműnél, minden temető­ben az eltemetett katonák, tisztek nevét. Az orosztanárok a felkészítésben, az ellenőrzés­ben is nagy segítséget, adhat­nának a gyerekeknek. A fel- szabadulás évfordulójára ké­szülve mindenhol újra ara­nyozzák a feliratokat, szépítik az emlékműveket, a sírokat, ez pedig megkönnyíti a gyerekek munkáját. A Kalinyinszkaja Pravda, testvármegyénk több mint százhúszezer példányban megjelenő lapja -vállalta, hogy közli e névsorokat, sőt a Szov­jetunió minden vidékére to­vábbítja. Általában az a szo­kás, hogy az egyik család szól a másiknak, ha fölfedezi az ilyen közleményekben a ked­ves ismerősének a nevét Hősök. Így nevezzük őket Virágot, koszorút viszünk ar­ra a helyre, ahol eltemették őket. A nevezetes évforduló serkentsen mindnyájunkat ar­ra, hogy megismerjük őket, s megismertessük azokkal, akik talán éppen a mostani ünne­pektől remélik a nyugvóhe­lyük megtalálását. Az úttörők, a KISZ-tagok biztosan szíve­sen vennének részt egy ilyen mozgalomban, a felnőttek pe­dig felkarolnák e kezdeménye­zést, segítenék őket városban és falun egyaránt. Ne mond­junk le erről a szép megem­lékezésről. L. G. Az élet nevében Szeptember l-e: a fasizmus elleni harc nemzetközi napja Van min tűnődnie mostaná­ban az ifjabb generációnak. Főleg azokra gondolok, akik nem élték át a háborút, de né­zik a televízió Nagy csatáit, vagy látták a múflt vasárnap a Rögfönítélő bíróságot. Ép el­méjű, normális, tisztességes embert, akárhány éves, elké­peszt a gondoláit hogyan tör­ténhetett mindez a huszadik században, s »Európa egyik legműveltebb államában«? Mi­képp eshetett meg az eszeve­szett háború, 6 mindaz, ami vele járt? Lehetnek persze olyanok, akik kézlegyintéssel intézik el az egészet, mondván: »Elegünk van már a borzalmakból, mi élni akarunk!« Ma, harminc­hat éve az első lövéseknek, azt hiszem, éppen hozzájuk kell szólnunk. A náci métely, a tébolyult terror ugyanis még nem egészen múzeumi tárgy. Kell-e emlékeztetni arra, hogy a fasiszta cfcüh, a fajgyű­lölet, a pokolgép-argumentáció hol itt, hol ott ütá fel a fejét? Hát arra, hogy néhol, néme­lyek nem is látnak más kiutat a tőkés világ periodikus válsá­gából? Nem rajtuk múlik, hogy nem boríthatják vérbe és lángba az egész világot. De példaképük, a demagóg Mus­solini és a paranoiás Hitler sem a saját erejéből jutott ha­talomhoz- A pénzvilág hatal­masai lendítették őket oly ma­gasra. S bár a fasizmust az el­múlt három és fél évtized er­kölcsileg, politikailag lejáratta, s bár ma világméretű, szerve­zett erő vet gátat kísérletei­nek, dőreség lenne azt hin­nünk, hogy nincsenek már hí­vei. . A tv-filmek emlékeztetnek. Arra, hogy ha a szörny bár­hol mozgolódik, ne engedjük felemelnie fejét, fészkében ta­possuk szét. Éppen azért, mert elegünk volt a borzalmakból, mert élni akarunk. P. A. Somogyi Néplap O

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom