Somogyi Néplap, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-22 / 222. szám

* Nádasdi Éva Dalok hatalmával ! A letisztult távolságban, az ékkő nyugalmában, kérdő gyermekszemben, névtelen százezerben, a munkás munkájában, szeretők bizalmában, minden nevetésben, szótlanul — szenvedésben: vegyülök jövőn—munkál óval, tisztulok emberiség-kohóban, lerázom láncát a restségnek, hogy megtalálja szavait az ének: dalok hatalmával, a küldetés szigorával éltetnek az évek, eljövendő nemzedékek. Vihar Béla Eletosztók Ahol már nincs segítség, sem istenek kegyelme: elhozza balzsamírját az asszonyok szerelme. Ök, akik életosztók, így tanítanak minket. csókjukkal elviselni éltünket, sebeinket. Karodra yá fonódom: oltalmazz, védj meg engem, hogy egyszerre anyám légy, anyám és a szerelmem. Idill vagy realizmus? Megjegyzések Takáts Gyula verseinek megítéléséhez Martyn Ferenc illusztrációja Petőfi: A négyökrös szekér című verséhez. Lászlófi Zsuzsanna Brigádkölcsön N em lehetett sokáig rossz kedve valakinek a brigádban. Vagy el­múlt csak úgy magától, a többiek között, vagy ha nem, a brigád-tagok tettek róla, hogy elmúljék. Két munka­darab közötti időben volt egy perc rágyújtani, beszélgetni is. Itt- a műhely sarkában hamar kirukkolt mindenki az aznapi természetével. Ha csak egyszer mordult valaki a másikra, még nem tűnt fel. De hogy fél nyolcig kétszer ráförmedjen az anyagmozga­tóra s egyszer se kezdjen jó­ízű beszélgetést! Es éppen az öreg! Nyolc óra körül már mind a tizenketten öt figyelték. Persze, csak lopott pillantá­sokkal, de' ezek úgy ugrálták körül alakját, hogy szúrtak, mint a tű. Legalábbis az öreg úgy érezte. — Na. mi van. na!? — for­dult egy bődüléssel a legvá­ratlanabb pillantaban szembe a többiekkel, és előre szegte .fejét, úgy bámult rájuk. — Nekem nem lehet rossz ked­vem? Olyan meghökkentően szo- j katlan volt az Öreg ebben a helyzetben, hogy csaknem általános nevetés robbant ki. De Hujba Feri hirtelen bein­dította kését, és a ritmikus zümmögés megnyugtatta a kedélyeket. Folytatták a munkát. . Ebédelni nem ment velük. Amikor visszajöttek, ott ci­garettázott a gépe mellett. — Ma leiszom magam. Úgyis régen ittam utoljára. Hát minek vigyem én haza a pénzt? Fizetés is, nyereség- részesedés is, mégis baj van velem! Hát majd most kijön abból, amit ő maga keres ... Majd meglátjuk! — Aha, összeveszett az asszonnyal .. . Biztosan me­gint szétszedte a rádiót, vagy áramot vezetett a kerítésbe — félhangosan »adta tovább« a szavait Kolesza, aki fején találta a szöget. Az Öreg elő­ző este valóban összeveszett a feleségével. Szokása sze­rint szerelt valamit, az asz- szony meg szólt érte. Szóval így kezdődött. Azzal végző­dött, hogy a nyereségrésze­sedés fele kikerült a szek­rényből — ahol a nyaralás­ra gyűltek a százasok —, és az öreg zsebébe vándorolt, erősen megváltozott rendelte­téssel. — Aztán miből iszod le magadat? Jól fél óra múlva hangzott el a kérdés. Mihály küldte, inkább számonkérő, mint kí­váncsi hangon az Öreg felé. — Az, miből is? — Megint mind ránéztek. Talán az első haragja azt for­málta volria szavakká: mi kö­zötök hozzá? De csak mérgé­ben mondta volna, s hamar rájött, nem rájuk mérges, de­hogyis a fiúkra. S nekik kö­zük is van az ő dolgához!'Ha hónapokig kísérgették a Kis Gézát az üzemtől hazáig, ne­hogy eligya a fizetést (ő is hányszor kísérte!). akkor miért ne kérdezősködhetné­nek most tőle. — Ebből, ni! — s derék­ban kettőbe hajtott százaso­kat tett az acélfényű gépre, és rácsapott súlyos tenyeré­vel. A z oktatáson ottmaradt. Kolesza még az öltö­zőben kölcsönkért tőle egy százast »holnaputánig«, majd Hujbának adott, hogy ma megvehessen valami ajándékot, aztán meg Mi­hálynak is kellett "egy. Az óra végére elfelejtette, hogy háromnak már adott kölcsön, csak mikor Szabadinak át­nyújtotta az utolsó százast; akkor döbbent rá, hogy ma már nem lesz ivászat. Másnap sem múlt el a mor­cossága. S hogy nem békült ki az asszonnyal, mutatta az is, hogy a félretett pénz má­sik fele ott lapult a kabát­zsebében. A fiúk pénzmentő Nem tudni, a sonka béki- tette-e össze az öreget a fe­leségével vagy más. Csak annyi biztos, hogy a legkö­zelebbi — fehér asztal mel­letti — brigádtalálkozóra együtt jöttek. Már az asszo­nyok mind ismerték egymást, hamar megeredt a társalgás. — Milyen volt a sonka Gás­pár néni? — kérdezte egy­szer csak Kollár nevetősen az öreg feleségétől. — Igaz is, majd elfelejtet­tem: én egy százassal jövök. — Ezt már Kolesza tette hoz­zá. — Én kettővel... — szólt Hujba Feri. — Az enyém is itt van — nyújtotta a pénzt Mihály. A mikor Szabadi letette az asszony kezébe az ötödik százast, a meg­lepetéstől elszótlanodott Gás- párné a férje felé fordult. A fiúk is mind az öreget fi­gyelték. Hujba Feriből végre kirobbant a régóta vissza­fojtott nevetés. — Ejnye, hát ti, hát ti ... Nahát! — az Öregből csak ennyi szó futotta. Aztán együtt nevettek nevettek so­káig. ' vagy iskolai tanulmányok alapján sokan emlékezhetnek Vajda János Nádas tavon című ver­sére, amelyben a költő a ta­von ringó csónakból elébe tá­ruló konkrét látvány nyomán keletkező hangulatot írja le. Ezt a Vajda-verset azért kell Takáts Gyuláról szólva emlí­teni, mert költőnknek van egy témában hasonló verse, amelyben költői képek segít­ségével ír le hangulatot. A Vízen című versben azt érez­zük, hogy a természet, a vég­telen tér látványa borzongást keltett, a borzongó érzésből pedig újabb látvány született: a költői kép. A versindítás a valósághoz kötődő kép: a ví­zen hanyatt fekvő ember, aki a felhők játékát, az ég kékjét nézi. A látvány borzongatóan lenyűgöző. Ebből az érzésből teremtődött az újabb látvány: »mint az, kit elbűvölt a kob­ra, / lesek hatalmas homlo­kodra«, a költői kép. Ebből a példából világossá válik Takáts alkotói módsze­rének egy'Tényeges vonása: a valóság kivált egy reakciót a költőben, gondolatot ébreszt, érzéseket halmoz, és ugyan­akkor ebből a reakcióból újabb,- most már költői való­ság teremtődik. Ezt az alko­tói módszert nyomon követve fogalmazta meg.a kritika Ta- káts lírájának jellemzésére a plasztikus realizmus gondola­tát. Olyan realizmust ismertek fel költőink verseiben, ame­lyik kötődik a valósághoz, de nem közvetlenül,—nem jiatu- ráiisan, hanem a költői kép­zelet prizmáján keresztül. A kérdés az, helytálló-e ez a megállapítás Takáts lírájá­val kapcsolatban? A válaszhoz két dologról, kell megbizonyo­sodni: az egyik, volt-e Takáts lírájában realista vonás, a másik, hogyan értelmezi a költő a realizmust. Az a tény, hogy Takáts Gyula első verseiben felismer­hető a táj, a természet képszerű ábrázolására való törekvés. De ezekben a versekben sem a valóság pontos leírásáról van szó, hanem a sajátos jegyek kiemeléséről, esetenként pe­dig olyan képekről, amit a költő vetített a tájra. Innen d pályakezdéstől' ered az »idill és bukolikusság«, ez a két — bizonyos értelemben alaptala­nul használt — jelző. Csak­hogy az idill és a bukolikus­ság megkérdőjelezi, sőt, ki­zárja a versbeli realizmust. Márpedig versrészletek, ver­sek bizonyítják, hogy a ta- kátsi lírának kezdettől fogva nagyon erős a valósághoz kő-, tődése. Első ■ kötetei megjele­nésekor kevesen figyeltek fel erre, de e kevesek között olyan tekintély volt, mint Ba­bits Mihály: aki első találko­zásukkor kifogásolta például, A kosárfonó köszönti a ta­vaszt, Somogyi tavasa című versek realizmusát. Mindebből az szűrhető le, hogy Takáts verseiben volt és van realista vonás. Ismert do­log, hogy Takáts Gyula hosz- szú ideig festőnek készült, s ilyen szemmel figyelte a ter­mészet változását, a tájat, környezetének tárgyait, de festményein a valóságból so­hasem csak a külsőt, a for­mái, a színt akarta ábrázolni, hanem azzal együtt a lénye­get is. , »A tárgyak és a világ meg­változtatják az embert — — mondta egyik interjúban. — Ne a külsejét vegyük le. Itt jöttem zavarba a festészettel. Nem tudtam a vonallal a lel­ket megragadni. A szó kellett ahhoz, amit a tárgy mond.« Ez a nyilatkozat és számos vers bizonyítja, hogy Takáts a realizmust sajátosan értel­mezi. Korai verseiben a táj, a természet, az emberek, a Ba­laton, a Kapós-völgy, a Nagy­berek egy-egy jellemző voná­sának leírása jelentette a rea­lizmust. Megvolt ezekben az alkotásokban a valóság, csak átlényegülve, keveredve vala­miféle légies csillogással. A lésiességet pedig éppen az adja verseinek, Ijogy célja: a lénveg megragadása, a forma, a külszín mögötti lényeg meg­ismerése. Ez a lényeg amint Magya­rázat című versében leírla, le­het emberi életösztön, termé­szeti töyvény, mely a magból a csírát kiparancsolja, embe­rekben munkáló idea. Vagyis a költő realizmusa nemcsak konkrétumok leírásában mu­tatkozik meg, hanem e konk­rét megnyilatkozások okainak keresésében is. A takátsi rea­lizmusnak legjellemzőbb vo­nása a kettősség: egybefogni valót és ideát, konkrétumot és eszmét. Verseinek többségében va­lamilyen formában megtalál-' ható a természet és táj. a le­vegő és a víz, a hegy és ná­das, fák, \jjrágok, szőlők- De az erdőbefi-mezőben, a vízben való megmártóclzás csak ke­ret — pontosabban: lehetőség — a költői valóság megterem­téséhez. Mint fentebb jelez­tem. a költő konkrét kiinduló, ponthoz kapcsol érzéseket, hangulatokat, gondolatokat, hailik az észlelhető jelensé­gektől elvont, tündéries lebe­gésre. de a teljes elvontság, a testetlen absztrakció idegen tőle. Kortársaink közül Rónay György állapította meg Takást Gyuláról, hogy lírájában nem álmodja,'vagy »hazudja« a vi­lágot, hanem az általa érzé­kelt világ, az anyag, a somo­gyi és Bece-hegyi létezés köl­tői. Takáts számára tehát a valóság egyenlő a költészettel. Lelki higiénia akciója még egy fordulatot követeit. Jókedvükből, ko- ; Zbigniew H erbert moly törődésükből futotta a 1 következő cselre is. Az Öreg éppen Kollár mellet állt, amikor brigádtár­suk, Zsiga is odalépett hoz­zájuk. Kollár volt a brigád »felvásárlója«, tojást, szalon­nát, nyaranta eltevésre gyü­mölcsöt hozott falujából. Zsi­ga lépett működésbe. — Montad, hogy tudsz szalonnát hozni... Kellene vagy három kiló — szólt Kol­lárhoz. — Kollár értett a szóból: — Neked meg sonka kelle­ne, nem? Fordult az öreg­hez. — Tudsz hozni? — Persze, most van éppen neked való: kevés szalonná­val, sok hússal. Ide a pénzt, holnapra hozom! Így hát aznap sém volt ivá­szat ... TOLLRAJZOK Testünk széles ágyában la- j kunk. Csak a tapasztalatla­nok izegnek benne szüntele- I nül. Nem lehet megfordulni a saját tengelyünk körül, mert ' akkor a fonalak — akár a gu- j rigára — rágombolyodnak a ! szívre. Tarkóra kell fonni a kezet, j behunyni a szemet, és úszni a lusta folyó árján a Haj-tor­kolattól a Nagy Köröm alsó zuhatagáig. Kínai tapéta Enyedi Mária Virág Gyertyafénynél írom versem, egy kissé alaktalan — neked ajánlom, tedd a vázába, virág helyett, hogy illatozzon; szirmait köréd fonja majd, gyenge szálként rád hajol — nézd, csak nézd csak nézd szakadatlan. Néptelen sziget a vulkán cukorsüvegével. Horgászbotos halász a sekély vízben és ná­das. Följebb a sziget szétte­rül mint egy lámafa; pagoda és híd, amelyen szerelmesek találkoznak a bimbódzó hold alatt. Ha befejezném, szép epizód lenne — világtörténet néhány szóban. De ismétlődik a vég­telenségig, gépies, makacs pontossággal: vulkán, szerel­mesek, hold. Nemigen lehet a világot áb­rázolni. Teológusok paradicsoma Fasor, hosszú allé, gondo­san nyírt fákkal, akár egy an­golparkban. Időnként átmegy rajta az Angyal. Gondosan bodorított haj, latinul mor­mogó árnyak. Kezében finom műszer: szillogizmusnak hív­ják. Sietve lép, nem kavar se port, se levegőt. Csöndben el­kerüli az erény kőszimbólu­mait, a tiszta minőségeket, a tárgyak ideáit és több más elképzelhetetlen dolgot. Soha nem vész szem elől, mert itt nincs perspektíva. Hallgatnak a zenekarok és a kórusok, a zene mégis jelen van. Üres­ség. Terjengősen magyarázko­dó teológusok. Szükséges az érvelés. Az ördög Ez egy kifejezetten őszinte ördög. Jóllehet farka van. Nem hosszú, húsos, a végén fekete szőrpamaccsal, kicsike, pihés és mókásan kimeredő, mint a nyúlnak. Rózsás bőre van, csupán a bal lapockája alatt található egy dukátnagy­A költő igy »csak« kibontja, »csak megnevezi«, előhívja, konkretizálja a tárgyakban, a természetben, a világban lappangó költészetet. S ami lényeges Takátsnál: ez a köl­tészet, ez a szépség hasznos. A szépség szerinte szerves al­kotó része a világnak: »Tudod, mi az, hogy környezet?« — kérdezi egyik verse kezdőso­rában, s a válasz így hangzik rá: »Ha nem, hát olvasd ver­semet, /. s valót találsz min­den során, / mint díszt a lep­ke hímporán«. Ez a három verssor egy el­lentmondást feloldó magyará­zat. Azt az ellentmondást old­ja fel, miszerint egyes Ta- káts-versekben a realizmus leíró, ábrázoló jellege domi­nál, míg másokban a valóság kiváltotta érzések, gondolatok, s ezekben minden leng, le­beg, libben. Az ellentmondás feloldódik, ha úgy tekintjük realistának Takáts líráját, hogy bármiről is ír a költő, versét a valóság ihleti. Es jól megfér együtt a tündén le­begés a valóság tárgyi ele­meinek leírásával... Kétségtelen, hogy Takáts Gyula hasonlataiban, képei­ben van szürrealizmusra uta­ló vonás és verseiben van nyoma a népi szem­léletmódnak is. De a versek merész, olykor szokat­lan képei, meghökkentő ha­sonlatai csak stilusazonosság- ra utalnak a szürrealizmussal, mert »automatikus« írásról, a tudat kontrolljának hiányáról — amit Paul Eluard tűzött ki célul — nem beszélhetünk. Mint ahogy a népi szemlélet- mód átvétele, a népdalformák alkalmazása sem jelenti azt, hogy Takáts líránk népi ha­gyományait folytatná. Mindezek figyelembe véte­lével az állapítható meg, hogy Takáts líráján a tisztaság, fény és értelem művészi ere­je uralkodik, az a harmónia, amely megtalálható a somo­gyi, dunántúli tájakon, s az innen eredő, élményt szép sza­vak, követhető költői képek közvetítik. A címben feltett kérdésre ez a válasz: Takáts minden versének indulópontja, ihletű­je, élménye a valóság, a kör­nyezet, a somogyi táj, a Bala­ton menti természet, de az, hogy e kontrétumoktól merre és meddig jut el, az lírájának lényege, a valóság elemeiből épített költői világ. Laezkó András ságú anyajegy. De a legrosz- szabb a szarva. Nem kifelé nőtt, mint más ördögnél, ha­nem befelé, be az agyvelőbe. Ezért sűrűn fejfájás gyötri. Szomorú. Egész nap alszik. Nem tesz se jót, se rosszat. Ha megy az utcán, jól kivehe­tő, miként mozognak rózsás tüdölebenyei. Praktikus jegyzetek katasztrófa esetére A föld forgásának eleinte észre sem vehető gyorsulása jobbára ártalmatlanul kezdő­dik. Azonnal el kell hagyni a házat, és a hozzátartozók kö­zül senkit sem kell magunk­kal vinni. Vinni kell egypár nélkülözhetetlen tárgyat. Mind távolabb elhelyezkedni a centrumtól, erdő, tenger vagy hegyek közelében, míg­nem a forgó mozgás, amely percről percre fenyegetőbb, nem kezd mindent középre, gettókba, szekrényekbe, fojto­gató pincékbe tömöríteni. Erő­sen össze kell fogni a kontú­rokat A fejet lehorgasztra vi­selni. Szilárd erőt mindkét kéznek. Avolni a lábizmokat. Fábián László fordítása Szolnoki András Örök szülők A gyerek lábnál alszik néha idehallszik lélegzete Mintha falon át jönne szíven dörömbölne távol zene. Fel-felkapjuk fejünket szél fája az inget odanézünk. És megindul lassúdon mint vízcsőpp kisurran a beszédünk. Én azt mondom: »Te nézd meg .. .<• és ő óva lépked az ágyáig. Visszatér, halkan mondja: »nézd meg te is nyomba, hogy lármázik S állunk fölötte ketten a csöndbe dermedten figyeljük őt. S látjuk majd mindhalálig s túl, ha testünk mállik —: örök szülök. S így áll majd ő is egyszer szűkülő erekkel nézi fiát. A gyerek meg csak alszik kívül már pitymallik a rigó kiált. Boór András Mementó Borzoló szél Hullámlovak Zuhanó nap tövén Megpihent zarándok Hol vagytok már Forgószél-szavak Komolytalan barátok I ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom