Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-11 / 187. szám

ízlés és közművelődés Mindennapi tapasztala­tunk: az egyik műalkotás­nak — legyen az film, tévé­játék, köztéri szobor, színházi előadás, új zenemű, regény vagy bármi más — sikere van, a másikat alig veszik észre, vagy megbukik. Izgal­mas kérdés: mi befolyásolja a művészet és a befogadók találkozásának a kimenetelét, mi van a művészi alkotások fogadtatásának hátterében, min múlik a siker vagy a bu­kás? Milyen egyszerű volna művészeti életünk, ha az ér­tékes alkotások nyernék el a közönség tetszését, és a silá­nyakat vetné el! Ám nem ritkán ennek ellenkezője tör­ténik. Az MSZMP Központi Bi­zottságában ez év márciusá­ban megvitatott közművelő­dési előterjesztést — és a vita alapján elfogadott határoza­tot — többek között az a fel­ismerés jellemzi, hogy a la­kosság, a tömegek művelődé­sét nem elegendő mennyisé­gileg, számadatok alapján értékelni (hányán olvasnak, járnak színházba, moziba, tömegeket mozgat-e meg. az amatőr művészeti mozgalom, mekkora a különböző szak­körök tábora stb.). hanem el­sősorban a művelődési alkal­mak és« szokások tartalmát kell szemügyre venni. Szakí­tott a határozat azzal a szem­lélettel is, amely a régi nép­művelést csuoán úgy tekin­tette, mint közvetítő rend­szert, amely kultúrát ad, s az emberek ezt a kultúrát mintegy magukba fogadják. A művelődő ember ugyanis nemcsak kulturáltabb lesz (ez sem kevés!), hanem — ha a hangsúly a művelődés szo­cialista jellegére esik — más­sá is lesz: változik az élet­módja, a művelődési szoká­sai, a világnézete, a maga­tartása. az erkölcsi felfogá­sa, fejlődik az igénye, az íz­lése, »-magának való« ember­ből mindinkább közösségi emberré válik. A művelődés lényegének az egyik mozzanata az ízlés fejlődése. Ez persze fordítva is igaz: a fejlettebb ízlés . »nyitottabbá« teszi az embert arra, hogy a kortársi művé­szet javának értőjévé és iga­zi közönségévé váljék. Az el­múlt évtizedben nem kevés vita folyt — a lapokban és folyóiratokban, kulturális fó­rumokon és a közélet berkei­ben — a művészeti ízlésről, a mai ízlésállapotokról. Ügy is mondhatnánk: az utóbbi időben elég sokat beszélünk az ízlésről. Tudatára ébred­tünk orvnak, hogy műalkotás és befogadás, művészet és közönség viszonyáról csak üres általánosságokig juta­tunk, ha nem fordítjuk fi­gyelmünket a művészeti íz­lésre. Művészeti és közízlés Joggal merül fel a kérdés: mi is valójában a művészeti ízlés? Röviden szólva azt mondhatjuk, hogy az ízlés az ember egyfajta érzelmi ké­szenléti állapota, amely a művészi értékek (vagy érték­telenségek) válogatási képes­ségében és készségében nyil­vánul meg, és meglehetősen nagyfokú következetességgel működik. Abban, hogy ki- nek-kinek milyen az ízlése, rendkívül sok körülmény ját­szik szerepet (iskolázottság, környezet, világnézet, egyéni érdeklődés és ambíciók, mű­velődési lehetőségek stb.). Fbből következik, hogy a »közízlés« csak igen nehezen megragadható, hiszen egyé­nenként nagyon eltérő az íz­lés fejlettsége. Szociológiai vizsgálódások különböző/tár­sadalmi rétegekre jellemző képet festenek fel, ám aho­gyan egyénekre vonatkoztat­va az egyetemi diploma bir­tokosai is olykor ig°n rosz- szul »vizsgáznak« ízlésből, úgy az önrríűve1ődésb°n kö­vetkezetesen előreiutó. ala­csonyabb iskolai végzettségű emberek is kifejezetten fej­lett ízlésről tesznek tanúsá­got. E szélső esetek között azonban felismerhető e<?y ál­talános törvényszerűség: a művészeti ízlés meglehetősen konzervatív, maradi termő. <57»tű. igen nehezen változik, feUőöik. n°m ritkán a riT.'rf_ yióvofí rpAO'^ROvn­damsel ;s „felesel«. Vagyis a közéletben, gondolkodásban elöl járó emberek is nem ritkán elutasítják maguktól a leghaladóbb, progresszív mű­vészeti alkotásokat! Az ízlés nem tanítható — mint az ismeretek —, de megalapozott munkával fej­leszthető, alakítható. Éppen ezért várhatunk sokat a köz- művelődéstől, amely az isko­lán már túljutott — tehát a népesség nagyobb részét ké­pező — emberek között fejt­heti ki hatását. Ha sikerül felszámolni az ízlés jelentő­ségét lebecsülő régebbi néze­teket, s ha nem áltatjuk ma­gunkat azzal, hogy az ízlés- állapotok minden mástól — például az iskolai nevelés korszerűsítésétől, az általá­nos iskolázottsági szint eme­lésétől, a szabad idő kultu­rált felhasználásától és egyéb tényezőktől — függet­lenül is fejleszthetők, ered­ményes lesz ízlésfoilesztő közművelődési munkánk. A hagyományos ízlés A mai ízlésállapotok meg­nyilvánulási területe széles és sokrétű. Köztudottak a felháborodások, amikor a környezet lakossága értékes köztéri szobrokat ellenérzés­sel fogad, mert a szobornak »nincs arca«, vagy »elfogad­ható« ruházata, »kicsi« vagy »nagy« a figurák feje, vagy »érthetetlen« a kompozíciója. (Zárójelben megjegyezve: a Horthy-korszakban nagyon sokan hozzászoktak a natu­ralista elsővilágháborús em­lékművekhez, amelyeket máig is normának tekinte­nek, és amelyek a zászlót emelő vagy a halálos sebet kapva összerogyó figuráikat hatásvadászó »dramatizálás- sal«, ugyanakkor szinte fény- képszerű másolással ábrázol­ják. ízlésellentéteket — és az ízlés határain túljuttató té­nyezőket — jól tetten érhet­jük például a magyar film­művészet alkotásainak fogad­tatásán is. A Hideg napok annak idején — bár igen sok nézője volt a mozikban — nem elsősorban az ízlésálla- potok miatt váltott ki sokak­ban ellenérzést, hanem azért, mert egy megszépített nem­zeti önismerettel és történe­lemszemlélettel vállalta a kenyértörést és sokakban a nem-szocialista nemzettu­datot sértette! Ugyanebből a korszakból merítette élet­anyagát a Tűzoltó utca 25. cí­mű film — amely viszont azért vonzott kisebb közönsé­get, mert szaggatott, gyors és váltakozó filmritmusa, csak képekben gondolkodtató stí­lusa szokatlan volt, a mozi­ba járók többségének az ízlé­sével is ellenkezett. Nem egy Jancsó-film fogadtatásá­nál ismét más a képlet: egyesek csak a szokásos, cse­lekményes ábrázolás hiányát érzékelik, mások világnézeti­leg, filozófiailag szállnak vi­tába e filmek mondanivaló­jával. Merőben más közön- ségfogadtatásra találtak a Jókai regényeit megfilmesítő vállalkozások. Ahogyan a ro­mantikus, cselekményben, kalandban gazdag eredeti művek képileg is kibontakoz­nak, úgy a Jókai-irodalom •— abszolút számokban is el­ső helyet elfoglaló — közön­sége filmnézővé is válik: ilyenkor a hagyományos ízlés válik uralkodóvá, mert az eredeti mű kiváltotta él­ményt szeretné viszontlátni, érezni a filmben. Előfordul az is, hosv a hagyományos ízlés — más-más módon és okból — szinte átlépi saját korlátáit, és kegyeibe fogad egy jelképekben gazdag mű­vet is: ez történt A tizedes és a többiek című film ese­tében. ame,vh°n az önirónia megértését kitűnően szólal­ták a hagyernánvns vígiáféki )ioivzet°k. és végül is uralko­dóvá tudott válni az eredeti alkotói szándék és mondani­való. Az eddigi példázatokhoz eüenryontként nem kevés ka­landfilmre és »krimire« is hi­vatkozhatunk. ame’rek sem­mi többre nem vállalkoznak, mint a »művi.« eszközöhVai kiváltott izgalomra. Az íz’és ilyenkor abból vizsgázik, hogy »teljes műélvezet»*«, yary »plValrrii l.-ikaocSOlő. (-1 •> r«f vv f e, l fó 1 _ O p«yr>Vl-*»T> A £ elferdült ízlés megnyilatko­zásaiként sokan előszeretettel hivatkoznak a maguknak »törpekastélyokat« építő és kertjüket törpékkel agyondí­szítő esetekre. Ezek valójá­ban csak másodrendű kurio­zitások. Az ízlés elmaradott­ságát sokkal inkább a El­meken vagy a televízió téve­sen megválasztott műsorai­nak — sorozatainak fogadta­tásán lehet tetten érni. Az ízlés fejlesztése, korszerűsítése Mit tehetünk, ha az ízlés nem tanítható ugyan, de lej- leszthető? Sokat remélhetünk — vagy talán a legtöbbet? — az iskolai oktatás-nevelés korszerűsítésétől. Mert nem­csak elgondolkodtatóak, ha­nem szinte riasztóak is pél­dául azok az adatok, ame­lyek azt bizonyítják: mere­deken csökken az ifjúság ol­vasási kedve, mihelyt befe­jezte általános vagy középis­kolai tanulmányait. (Magya­rán szólva: az irodalomtaní­tás nem neveli a többséget olvasóvá.) Az országban folyó nevelé­si kísérletek okkal táplálják azt a reményt, hogy az isko­lai nevelés korszerűsítése va­lóban a művészetet értő, sze­rető és igénylő, fejlett ízlésű fiatalokat fog a következő években, évtizedekben kibo­csátani. Iskolába mindenki hosz- szabb vagy rövidebb ideig jár. Ám televíziót -r- tartó­san, folyamatosan — iskolás korban és utána is majd mindenki néz. Jogos tehát a következtetés, hogy az ízlés­nevelésben a televíziónak az iskolával legalább egyenran­gú szerepe van. Hallatlanul nagy jelentősége van annak, hogy a televízió műsoraiban tudatos, határozott ízlésneve­lő koncepció érvényesül-e, amely számol azzal a nehéz­séggel, hogy csúcsidőben rendkívül vegyes összetételű, ízlésű nézőtömeg ül a készü­lék elé — zenei nyelven fo­galmazva a Csárdáskirálvnő és a magyar nóta kedvelői­től egészen Beethovenig, •Bartókig. A Központi Bizottság köz- művelődési határozata más vonatkozásban is jó feltétele­ket teremt az ízlésfejlesztés­nek. Elegendő arra emlékez- / tetni, hogy javulni fog a köz­oktatás és a közművelődés kapcsolata-, hogy értékeinek megfelelő elbírálást kap a százezreket érintő amatőr művészeti mozgalom; hogy végre méltó helyre kerül a szórakoztatás. Ugyanis ne fe­ledjük: a tartalmas, színvo­nalas szórakoztatás az ízlés­formálás leghatásosabb esz­köze! Ám az ismere­teknek a jelentőségét sem szabad lebecsülni. Aki isme­ri a történelmi korszakok művészi önkifejezésének tör­vényeit, tartalmát és formáit, az mai élményeiben is gazda­gabb és tudatosabb. Nan- jainkban szakemberek tíz­ezrei foglalkoznak az isítoJa és a közművelődés korszerű­sítésével. Okkal bízho.tunk a művészeti ízlés gyorsabb fej­lődésében is — anélkül, hogy légvárakat építenénk. vagy irreálisan túl gyors változás­ra számítanánk. Fiileki József Faragókiállítás Balatonlellén Mezei Tamás: Fűszertartó. Tóth Mihály: Széktámla. A gazdagon faragott támlán nyár jelképei jelennek meg a Andonisz Szamarakisz Háborús történet A város háromnegyede romokban hevert. Az elmúlt két hét alatt háromszor cse­rélt gazdát, aki csak tehette, elmenekült. Azon |a délutánon minden eddiginél hevesebben folyt a harc; az állomás környékén — jobban mondva, ahol va­laha állt az állomás. Erős volt mind a két fél. Elsáncol- ták magukat a házromok kö­zött, a még ép vagy félig le­omlott falak mögött, behú­zódtak a pincékbe, géppus­kafészkeket építettek min­denfelé ... ö az egyik fal mögött tér­depelt a puskájával: töltött és lőtt. Töltött és lőtt, akár a többiek. Jó három év óta ez volt az egyetlen foglalatossá­ga — töltött és lőtt... — Eső lesz! — jegyezte meg valaki a közelben. — Ne mondd! Te meg ott­hon felejtetted az esernyő­det, mi?! — szellemeskedett egy őrmester. Néhányan elnevették ma­gukat, de elnyomta nevetésü­ket a géppuskagoiyó-zápor, amely a falat pásztázta, újra meg újra. A baka, aki az esőt az imént emlegette, mindkét kezét a hasára szorította, s kétrét görnyedt. Az őrmester föléje hajolt, hanyatt fektet­te, felhúzta a szemhéját, csi­nált vele még valamit, az­tán újból a géppuskája mögé hasalt. Eközben ő egy perce sem hagyta abba — töltött és lőtt. Két négyszögletű háztömb választotta el az ellenfeleket. Mintegy száz méter. Egy zöld keresztes kórházi tábla CSENDET! kért. — Odanézzetek! — kiál­totta valaki. Ebben a végítéletben, csak­nem a térség közepén, amely elválasztotta egymástól a két csapatot, egy gyerek! Egy 7— 8 év körüli fiúcska. A romok közül bújhatott elő. Állt, ott, szorosan a fal­hoz tapadva. Mindkét olda­lon abbahagyták néhány pil­lanatra a tüzelést; mintha egyszerre kaptak volna Tüzet szüntess! parancsot. De nem sokáig tartott ez a megtorpanás. Újból, még dü- hödtebbben robbant ki a tűzpárbaj. Akkor ő abba­hagyta a tüzelést, letette a puskáját, hasra vágta magát és elkezdett kúszni a fiú fe­lé. Robbogtak körülötte a lö­vedékek . . Nézte a fiút, aki ült az ágyon, a szoba végében. Egy féiig-meddig ép bérház föld­szintjére vitte, a tűzvonalon kívüire. Később majd hát­rább küldik. Egy lövedék eltalálta a jobb karján, miközben von­szolta magával a fiút. Heve­nyészett kötést tettek rá. Csodálkozott, hogy él­ve megúszták, öt sebesülése alkalmatlanná tette a továb­bi harcra. A fiú csak kuporgott az ágyon, és őrá báfnult szótla­nul. Körülpillantott a szobá­ban: a vaságy, egy kanapé, amelyen ő maga ült, egy öltö­zőasztalka, néhány karos­szék; az egyik lába kifica­modva. A falon két vízfest­mény; tájképek. Meg egy fénykép; két arc, egy férfi meg egy nő, szorosan egymás mellett, mosolyogva. Ki tudja, kik, hol vannak, mi lett velük! Jacque Rémy <4 precíz igazgató Az igazgató kivételesen ko­rán ment be az irodájába. A gyárkapunál zilálva-fűjtatva Michael bácsi, az éjjeliőr fo­gadta imára .kulcsolt kézzel: — Igazgató úr, az ég sze­relmére, azonnal hajtson vissza! Azt álmodtam, hogy a családja nyaral, s ön az éj­szaka nyitva felejtette a te­levízióját, és az egy hiba foly­tán begerjedt és kigyulladt tőle a ház. Higgyen nekem, igazgató úr! Ha én megál­modok valamit, még a jósnő is elbújhat mellettem. Az igazgató legyintett, de aztán gondolkodott: valóban nyaral a családom és nem emlékszem rá. hogy elzártam volna tegnap este a tv-met. Beugrott a kocsijába, haza­száguldott. A ház előtt már ott állt a nagy piros tűzoltó­kocsi, pontosan az ö ablaká­ig nyúlt ki a hosszú létra, alul ponyva kifeszítve, s az ablakból éppen Elvira, az éj­jel ott aludt szeretője ugrott ki. A megpróbáltatásokat há­rom napig heverte ki az igaz­gató a kórházban. Ez idő alatt a lakást rendbehozták. A ne­gyedik napon újra korán hajtott be irodájába gépko­csijával. A kapuban odaszólt Michael bácsinak: — Michael úr! Magát csak 6-kor váltják. Addig is sze­retném kifejezni magavak halamat. Milyen jólesett, hogy négy napja szólt nekem, j Képzelje: tényleg égett a há­zam és tényleg a begerjedt \ tv-mtöl gyulladt ki. Hát én I magát, Michael bácsi megju­talmazom és még ma kiuta- J lók magának 200 frankot. \ — Köszönöm! — hajolt meg a gépkocsi lehúzott ab- j laka előtt. — Ezzel még nincs vége, — szólt az igazgató. — A precizitás ugyanis megkíván­ja, hogy ugyanakkor meg­büntessem és áthelyezzem ma- I gát, Michael úr, nappali őr- \ nek. Éspedig azért, mert ma­ga kérem, mint éjjeliőr éj- | szaka alszik és mindenféle ' marhaságot összeálmodik . Nna. végeztünk. Franciából 'fordította: Dénes Géza! — Megmentettem egy gye­rek életét! — járt egyre a fe­jében. Nézte. Hogyan maradhatott magára, teljesen egyedül a romok közt? Még nem kérde­zett tőle semmit; félájultan a rémülettől ült ott. A tekin­tete elborult, szinte gyűlölkö­dő. — Alighanem felterjesz­tenek kitüntetésre — járt a fejében. Melege lett. Ép kezével megsimogatta a mellét. Eszé­be jutott a házuk, a barátai, a tanulmányai, amelyeket ab­bahagyott. Egyszóval mindaz, ami a katonák eszébe szokott jutni a háborúban; csak a lány nem, aki otthon várako­zik ... Az ő esetében nem volt ilyen lány. — Megmentettem egy gye­rek életét! Elnyomta az álom. Nem látta a gyereket az ágyon, amikor felnyitotta a szemét. A szoba bal sarkában kuporgott, a nagy fotel mö­gött. Játszott. Háborúsdit. Szorongatta a karosszék ki­csavart lábát, hasalt, a fotel mögött, mint valami torlasz mögött. Nem vette észre, hogy ő felébredt. Magafeledten ját­szott tovább, ö csak nézte, szótlan, mozdulatlan. Látta, amint felnő, húszéves lesz, háborút játszik, igazi hábo­rút; ahogy ő maga is, immár három év óta, ahogy millió más ember is __ M egmentettem egy gyerek életét! — jutott ismét az eszébe, de ezúttal valahogy különösen visszhángzott ben­ne. Az Úton zűrzavar, kiabá­lás. Kiment, hogy körülnéz­zen. — Mi az? — kérdezte két 'közkatonától, akik sietve ha­ladtak el a ház előtt. — Mi lenne? Bármelyik pillanatban a levegőbe rö­pülhet a háztömb. Aláaknáz­tuk. Visszavonulunk! Ö csak állt az út közepén. — Mit ücsörögsz ott és ta­tod a szád ? — rivallt rá egy őrmester. — Hát nem érted ? Miattam, persze, öngyilkos is lehetsz! Csak állt. ott. — Megmentettem egy gye­rek életét! Micsoda furcsán visszhang­zott benne most! Ereszkedett alá a nap. Nemsokára a látóhatár ro­mos pereméhez ér. Két katona sietett el mel­lette. Hozzájuk csatlakozott. Papp Árpád fordítása Somogyi Néplap □ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom