Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-06 / 182. szám
MAI KOMMENTÁRUNK Teljes kapacitással dolgozik az elektroncsőgyár Üzemátlelepítések, új gépek — Hol töltötték a szabadságot Lent a gyárban reggel még hűvösek voltak a termek: a gépek két hétig álltak, s nem fokozták a kánikulai meleget. Az Egyesült Izzó kaposvári elektroncsőgyárában több mint ezer munkás — kéthetes szabadság után — tegnap reggel kezdte meg ismét a termelést. is üzem közben nem lehet elvégezni nagy termeléskiesések nélkül. A gázgyár berendezéseit például csak akkor lehet javítani, ha az egész technológiai folyamatot megszüntetjük. Jól végzett munka után mentek szabadságra az elek— A gyárban az elmúlt két hét alatt sem szünetelt a mun- troncsőgyár munkásnői. Az ka — tájékoztat Simkó Antal főmérnök. — A karbantartók derekas munkát végeztek. Nemcsak a naponta használt gépeket, szerszámokat javították ki, hanem jelentős üzemáttelepítéseket is végeztek. A rácsüzemből például »lecsíptek« egy részt, s a mérőüzemet telepítették ide. A következő hónapokban nagy teljesítményű rácsgyártó automaták, célgépek kezdik meg a termelést: ezeknek is helyet kellett biztosítani. Segítségükkel azonban csökkenteni lehet a termelőterületet, s — ami ennél is jelentősebb — takarékoskodni a létszámmal. A rácsgyártásban foglalkoztatott munkaerőnek csaknem a felét felszabadítják majd ezek a Siemens-gyártmányú gépek. A munkásokat más területekre tudjuk átcsoportosítani; oda, ahol nem lehet gépesíteni, s nagy szükség van a hozzáértő munkáskézre. Ezek az átcsoportosítások jelentősen segítik majd a gyár kongresz- szusi munkaverseny-felajánlá- sának teljesítését is. Azt vállaltuk, hogy ebben az évben a tervezettnél félmillióval több elektroncsövet készítünk. — Ezek miatt az átcsoportosítások miatt állt le a gyár? — Nemcsak ezek miatt. A karbantartás egy részét ugyanelső félévben 110 millió forint értéket termeltek, s ami ennél is jelentősebb: a programnak megfelelően készültek a csövek. A gyár a nyereségtervét csaknem a duplájára teljesítette. S hol töltötték a szabadságot a munkások? Ács Béláné, a szakszervezeti bizottság titkára: — Sajnos nagyon kevés szak- szervezeti beutalót tudtunk szerezni. Az első félévben ösz- szesen 45-öt kapott a gyár. Most a kéthetes leállásban ösz- szesen 23 dolgozót tudtunk beutalóval pihenni küldeni. — A több mint ezer munkáshoz viszonyítva ez nem sok. — Ezt a gondot felvetettük már a vasasszakszervezet kongresszusán is. Az volt a válasz, hogy több olyan üzem van, ahol egy időben veszik ki a szabadságot a munkások: erre a rövid időre nem tudnak sok beutalót adni. Persze az is igaz, hogy a lehetőségeink valamivel nagyobbak: az Izzó fonyódi üdülőjében néhány hely nekünk is jutott, de a munkások drágának tartják ezt. Dolgozóink elsősorban nem a Balatonra akarnak menni nyaralni, hiszen egy-egy szabad szombaton, hétvégén könnyen kijutnak a partra. A gyár két-három napos országKaroljuk (el az úttörőket Szerelik a Siemens-gépeket. járó kirándulásokat is szervezett a szabadság ideje alatt, így jutottak el a munkásnők Szegedre, a szabadtéri játékokra, Sopronba. Jártak Keszthelyen, Hévízen is. Sokan azonban — főleg a faluról bejárók — otthon töltötték el a szabadságot. — Az arányokon nem lehet változtatni? — Próbálkozunk vele. Az idén a szakszervezeti tanács egynapi nyereségrészesedésnek megfelelő összeget tett félre üdülőtelek vásárlására. Fa- házakat állítunk majd fel, s lehetőséget teremtünk majd itt kempingezésre is. De ezek a jövő tervei, megvalósításukért még sokat kell tenni. A gyárban tegnap reggel még hűvösek voltak a termek. Délután azonban már a gépek is ontották a meleget. Tiszta, egyes helyeken újrafestett üzemcsarnokokban kezdődött a munka. Hosszabb időre, nagyobb karbantartásra egy év múlva áll csak le megint az üzem. Kercza Imre Egy' fiatal pedagógusnő mondta el nagyon szenvedélyesen egy gyűlésen, hogy nem elég szoros a kapcsolat a KISZ-szervezetek és az úttörőcsapatok között. Erre pedig nagyon nehéz magyarázatot adni, hiszen nyiladozó értelmű fiúkról és lányokról van szó, akik egy kicsit fölnéznek a testvéreikre, a rokonaikra és az ismerőseikre, amiért már a KISZ-ben tevékenykednek. Hallanak a rendezvényeikről, egyiken- másikon az úttörőcsapat révén maguk is részt vesznek, s alig várják, hogy a nagyok soraiban tevékenykedhessenek tovább. Aki ezek után azt hiszi, hogy ez az út sima az úttörő- csapatból a KlSZ-szervezet- be, az nagyon téved. Éppen a nevelés, a felvilágosítás, az alapszervezetbe kerülő gyerekek fölkarolása marad el. Ez pedig elég szomorú következménnyel jár, mert azok a fiatalok, akik lelkesen, minden idejüket szívesen feláldozva jártak az úttörőfoglalkozásokra, egy idő múlva szinte elszikkadnak a községi KISZ-szervezetben. Hogy kinek a hibájából? Az a pedagógusnő, akinek a felszólalását hallottam, a KISZ- szervezetet hibáztatta. Ennek viszont azt szegezte neki az alapszervezet szervező titkára, hogy a gyerekek tanyainak el, még az első taggyűlésre csak elmennek, azután lassan elmaradoznak, kihuny belőlük az ambíció. A berzencei példa nem egyedülálló. Sajnos, nagyon sok községben ez jellemzi az úttörők és a KISZ-tagok kapcsolatát. Sok olyan lehetőséget hagynak ki, amellyel pedig érdekesebbé, tartalmasabbá lehetne tenni az úttörőcsapatok életét, tettekre lehet serkenteni a pajtásokat, a szülőfalu, a megye, az ország, a szocialista országok népeinek szeretetére, tiszteletére lehetne őket nevelni. Ilyen kapocs lehetne az ifivezető, azonban sok helyen »nem tatainak« erre alkalmas tagokat a KlSZ-szerve- zetben, arra hivatkozva, hogy ez tanul, az eljáró dolgozó, a harmadik elfoglalt a tsz-ben. Ez a kifogás semmiképpen sem fogadható el, hiszen nagyon szép megbízatás a gimnazistáknak, a szakmunkástanul óknak, az üzemben vagy tsz-ben dolgozó fiúknak és lányoknak a piros nyakkendős pajtások körében végzett munka. A berzencei vita haszna abban mutatkozott meg, hogy a KISZ-titkár azonnal megígérte a kapcsolatok erősítését. Az iskolai sportpályák építésében már együtt vesznek részt az úttörők és a KISZ-esek. Valahogy így lehet kimozdulni arról az altalános holtpontról, hogy együttműködési megállapodás ide vagy oda, szinte csak a gyermeknapra korlátozódik a közös megmozdulás. A pártszervezetek kötelessége minden községben, hogy figyelemmel kísérjék az úttörőcsapatok és a KISZ-szer- vezetek kapcsolatát, hasznos útmutatást, tanácsokat és feladatokat adjanak. Tennivaló itt is bőven akad, hiszen egyik-másik pártszervezet talán még sohasem gondolt arra, hogy e témával foglalkozzon. L. G. Bejárók gondjai Utazásra 2,5, mezőgazdásági munkára 2-6 óra A NAGYATÁDI Városi Párt- bizottság aktivisták bevonásával megvizsgálta, hogy milyen a konzervgyárba, a cérnagyárba bejáró dolgozók helyzete, munka- és lakóhelyi közéleti tevékenysége. A pártbizottság területfelelősei pedig a So- mogyszobon, Segesden és Ta- ranyban lakó, s onnan Atádra járó dolgozókkal, valamint a községek párt-, tanácsi, tömegszervezeti vezetőivel beszélgettek. A három munkabizottság a tapasztalatokat ösz- ■szegezte, és a végrehajtó bi- zjttság kibővített ülése elé tár- ;a. A bejárók a munkásságnak Igen fontos, ugyanakkor meglehetősen sajátos és differenciált csoportja. Közülük sokan még most válnak parasztból munkássá, ezért teljesen sajátos az életvitelük, a gondolkodásmódjuk is. Az atádi üzemben évről évre nő a bejáró munkások aránya. Ugrásszerű a növekedés a Danuvia 4. számú gyárában. Három év alatt 30-ról 139-re nőtt a bejárók száma. A három üzemben az összes foglalkoztatottak 30,6 százaléka a bejáró. Ez a 90.3 ember a városban bejáróknak több mint a kétharmada. A bejárók mintegy fele a harminc év alatti korosztályból kerül ki, s csupán 31 százalékuk a 40 év fölötti. Többségük segéd- és betanított munkás, csupán tizenegy százalékuknak van szakmai végzettsége. Igen fontos feladat a felnőtt szakmunkásképzésbe való bevonásuk. Ennek • vannak 'kezdeti, de még korántsem megnyugtató eredményei. Három év alatt ugyanis húszán tettek szakvizsgát. Magas azoknak a száma, akiknek nincs meg a nyolc általánosuk. Az üzemek társadalmi és gazdasági vezetői nagy gondot fordítanak a felnőtt oktatás szervezésére, az üzemi kihelyezett tagozatokon azonban mégis csak 15,7 százalékos volt a bejárók aránya. Lakóhelyükön — Lábodon, So- mogyszobon — pedig egyáltalán nem szerveztek az elmúlt években felnőtt oktatást, ezért ott sem tudták elvégezni a hiányzó osztályokat. Ez megköveteli a város és a járás művelődésügyi osztályának együttes erőfeszítését. A bejárók nagy része nem kapcsolódik be az üzemi és a lakóhelyi közművelődésbe. Ezt időhiányukkal és az otthoni háztáji munkával magyarázzák. Aránylag valóban sok időt vesz igénybe — bár jóval kevesebbet, mint az országos átlag — az utazás és a várakozás. Átlagosan két és fél órát töltenek el így naponta. Jó lenne csökkenteni ezt a »holt« időt, a közlekedés jobb szervezésével, a bejárók kéréseinek figyelmebevételével a menetrendek összeállításakor. A BESZÉLGETÉSEK során elmondták, hogy a ház körül, a kertben, a háztáji gazdaságban naponta 2—6 órát töltenek el. Különösen a nők fordítanak sok időt az úgynevezett »második műszakra«. Mindezek olyan tényezők, melyeket a bejárók között végzendő politikai-nevelő és kulturális munkában figyelembe kell venni. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy az üzemekben a szocialista brigádoknak van a legnagyobb nevelő hatásuk. A bejárók részvétele a brigád- mozgalomban eltérő: a konzervgyárban 22, a cérnagyár- ban 37, a Danuviában pedig 31 százalékuk szocialista brigádtag. Közülük tizenketten mint brigádvezetők tevékenykednek. A jövőben az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a brigádmozgalomba való bevonásukra, és szükségesnek látszik a velük való foglalkozás kialakult módszereinek tudaA iőzegszűrótól a karosszékig tosabb és szélesebb körű alkalmazása is. A bejárók munkahelyi és la- • kóterületi közéleti aktivitása, bekapcsolódása eltérő és ösz- szességében nem kielégítő. A párttagok végzik a legeredményesebb munkát, megbízatásaiknak megfelelően eleget tesznek. Szerepet vállalnak községük közéletében mint tanácstagok, népfrontaktívák stb. Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy az évi munka értékelése során az üzemen kívüli társadalmi tevékenységüket nem értékelik megfelelően. A pártalapszervezeteknek, " az üzemek gazdasági és szakszervezeti vezetőinek jobb munka- kapcsolatot kell kialakítaniuk a községek politikai vezetőivel. Fontos az üzemi és a lakóterületi munka összekapcsolása, mert így tovább szélesíthető a szocialista demokratizmus, erősíthető a munkás—paraszt szövetség. Az üzemek tömegszervezeteiben 33 választott tisztség- viselő bejáró dolgozó. Nem kielégítő a KlSZ-korosztálvú fiatalok szervezettsége, csak mintegy negyedrészük tagja a KISZ-nek. Szükséges, hogy a városi, a járási KISZ-bizottság együttműködjön a bejáró fiatalok nevelésében, az üzem mindent tegyen meg a közéletbe való bekapcsolásukért. SZERVEZZÉK MEG körültekintőbben a bejárók politikai oktatását. A párt- és tömegszervezeti propagandatanfolyamokon és az üzemi tanfolyamokon kívül a lakóhelyen is tarthatnának nekik oktatásokat. Bíró Gyula, a megyei párt- bizottság titkára felhívta a végrehajtó bizottság figyelmét arra, hogy a bejáró munkások gondjainak megoldása érdekében a városi, a járási pártbizottságoknak szorosan együtt kell működniük. D. S. A karosszéket nem mozdítja, inkább egy kissé félrefordul, úgy beszél. A hajdani erős fizikai igénybevétel — »a világ legnehezebb munkája«, hallottam egyszer egy tőzegvágótól — már nem nagyon látszik rajta. Termete inkább szikár, erősen őszül a haja. Panaszkodik öt évtizedére, »érzem már, hogy s^ill az idő«, de a beszéde gyors, s míg életéről mesél, szertelenül csaponganak gondolatai a tőzegtuskótól a sárga szinű teherautókig. Fiatalember volt még Péter István, alig huszonöt éves, amikor tőzegszúró került a kezébe. Nyáron a berekben rekkenő a meleg, a meg-meg- hajló nádfal, a susogó sás nem ad árnyékot. Télen szabadon siklik a szél a megfagyott havon, dudorászva rázza az elszáradt növényeket. — Ilyen mostoha körülmények között dolgoztunk, s teljesítmény alapján kaptuk a pénzt — mondja. Munkát keresett. Volt már napszámos, fektetett olajcsöveket, amikor 1949 nyarán a tőzegvágók közé állt. Először nem tudott mit kezdeni a súlyos, nyolc méter hosszú sínekkel, azután gyorsan megtanulta, hogyan kell a röp- vágányt lefektetni, mit kell csinálni a sűrű hóesésben, hogy könnyen szaladjon a csille. A tözegvágást megtanulta egy óra alatt, »a fortélyokhoz azonban két-három hónap kellett!« Mellig ér a tőzegszúró szára, s néha teljes mélységben le kell nyomni a rugalmasan ellenálló anyagba. »Egy gyors és erős vágás: ez átszakította a felső, megszáradt réteget. Utána rá-rá- ugrottunk a nyélre, úgy csúszott csak lejjebb.« Egyszer — meséli — eleredt a hó. Mindig erősebben esett, a szél is hideg volt. Amikor körülnézett, nem dolgozott már a környéken senki; elmentek haza. Egyedül maradt a berekben, pedig a tőzegvágók kemény, edzett emberek voltak. Ez a szívósság jellemző most is a Nagyberki Tőzegkitermelő Vállalat igazgatójára. Zöld huzatú karosszékében ülve sokszor törte a fejét megoldhatatlannak látszó gondokon. »Néhányszor már úgv volt. hogy megszűnik a vállalat. Mindig találtunk vaala•Ma iamilyen elfoglaltságot, feladatot, ami indokolté tette fennmaradását.« Akkor se ment haza a lápról, amikor a több mint egy méter mélységből kibányászott nedves tőzegről a ruhájára csöpögő víz azonnal megfagyott. S ha a vállalat léte volt veszélyben, »az emberek miatt fájt a fejem: mi legyen velük...« Megjárta a Virányi-berket, a Jankovics- és a Kürthy-ber- ket, szúrólapátjával naponta 12—20 köbméter szeletelt tőzeget bányászott ki. Ezt rpeg- előzően lekaszálta a nádat, a sást, eltakarította a tőzeget fedő, néha egy méter vastag, használhatatlan réteget. Egy- egy tőzegtuskót már pillanatok alatt vágott 8—12 centi- méteres szeletekre, amikor érte jöttek: legyen a vállalat igazgatója. Ez 1953. július 23-án volt. Abban az időben a tőzeg tüzelőanyag volt. Nem sokat törődtek például az előkerüli lándzsákkal, bárdokkal, török időkből származó ágyúgolyókkal, »odaadtuk mind az iskoláknak, bennünket’ nem érdekelt«, s a kőbaltát is csak azért forgatták kérges kezükben, mert mesteri munkának ítélték, ahogy az évezredekkel ezelőtti ember átfúrta a kemény anyagot. Hajtani kellett, a munka nehéz volt. Igazgató korában csak nagy nehézségek árán tudta elfogadtatni az emberekkel a gépeket, »a munkájukat féltették, pedig a gép csak könnyített rajtuk«. Mi maradt meg tőzegvágó korából? Mint a tuskó szeletelésének, a vezetésnek is fortélyai vannak: »bánni kell tudni az emberrel«. Másodikként a gyors döntési készséget említi, a tapasztalatokon puló határozottságot, nem érzem azt, hogy könnyű a vezetés, pedig huszonegy esztendő óta vagyok igazgató. Az önbizalmam megjött, de mit érnék ezzel az olyan kollektíva nélkül, amelyre nyugodtan lehet támaszkodni!« Egy korábbi beszélgetésünkkor megmutatott egy, a padlásról előbányászott tő- zegszúrót, elmagyarázta azt is, hogyan kellett használni. Ügy állt a kezében a szerszám nyele, mintha egy nappal korábban tette volna le. Bár volt alkalma tőzeget bányászni igazgató korában is. A hatvanas évek elején a vállalat dolgozói — természetbeli hozzájárulásként — ezt kapták tüzelőnek. »Én is kimentem a berekbe, hogy vágjak magamnak. Tizenhat köbmétert bányásztam, nagyon elfáradtam. Meg akartam mutatni az embereknek, hogy nem felejtettem el.« Elsősorban az élettapasztalataira támaszkodik. Egyszerű családból származott, nem volt módja tanulni. Vállalati igazgató korában több tanfolyamon volt hallgató, egyik lányával egyszerre érettségizett. Most azt mondja, hogy »könyvekből tanulni inkább a fiataloknak érdemes, pekik még könnyen fog az agyuk. Én másoktól tanultam s tanulok.« Élete legnehezebb időszaka volt, mikor a vállalatot kitiltották — valamikor az ötvenes évek közepén — a berekből. Ma már azon gondolkodik, hogyan lehetne hasznosítani a visszamaradt területeket, ahol tó nagyságú gödrökben egy-másfél méter magasan áll a talajvíz. Csónakázó, kajakozóknak, kenusoknak versenypálya, kacsa- és libatenyésztés, horgászparadicsom apró bungalókkal: mindez szóba kerül. Egyelőre hiába törte a fejét, csak néhány helyen használják ki ezeket az adottságokat. — Horgászik? — Nem. soha nem volt rá időm. Majd talán később, úgy ötvenegynéhány évesen, megpróbálkozom vele. Mészáros Attila Somogyi Néplap] 3
