Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-01 / 178. szám
Azokról az árucikkekről szólnak ezek az írások, amelyeket — bár ismer és kedvel — hiába kér a vevő a boltokban. Némelyik közülük évek óta szerepel a hiánycikkek listáján, mások csak időlegesen kerülnek föl rá. Magyarázat mindig akad: beszerzési nehézségekre vagy a gyártó kapacitás elégtelenségére hivatkoznak az »illetékesek«. Az is igaz, hogy a hiánycikkek körét alig lehet teljesen megszüntetni, hiszen egy- egy jól bevált termék iránt sokszor egyik napról a másikra rohamosan emelkedik a kereslet. Azért, hogy kevesebb legyen a hiánycikk, az eddiginél többet kellene tenniük a beszerzéssel és a gyártással foglalkozó szakembereknek. A vásárló, aki végigjárta a kaposvári 'vagy a megye más településén levő boltokat, nemegyszer dönt úgy, hogy a szomszéd megyében próbál szerencsét. Sok példát lehet mondani arra, hogy a hiánycikkeknek számító árut másutt könnyűszerrel megkaphatja. Szervezéssel, a vásárlók igényeinek jobb fölmérésével á gyártók és a forgalomba hozók segíthetnének ezen. A megye kereskedelmi ellátásának javítását szolgáló beruházások közül kiemelkedik a két kaposvári áruház és az úi, nagy alapterületű ABC. Megnv'tásuk — ígérik a kereskedők — lényeges változást hoz. A vevők azonban ezeknek az üzleteknek a megnyitásáig is szeretnének bnsszankodás nélkül vásárolni. Egy alig pár hónapja nyílt boltban, ahol elvileg jó az áruellátás, nem nagyon kaphatnak ilyen választ a vásárlók: — Az kérem, sajnos nin- j csen! Elvileg ez áll az április elején megnyitott autóalkatrészboltra is. Csakhogy — vesz nagy lélegzetet Sziebert Erzsébet boltvezető-helyettes —, már az indulást sem fémjelezte a teljes ellátás. Annak idején 5200 féle alkatrészt rendeltek, de kétezerrel keveElvileg... sebb érkezett. Talán nem is baj ... A raktárak ugyanis felettébb szűkek, nem férne el minden a polcokon. A boltba naponta 100—120 vásárló nyit be, nem számítva a közületeket. Az előbbiek nagy része csalódottan távozik: nincsen a keresett alkatrész. S bár mi is tudjuk, hogy több olvasónknak nincsen koCsurran-cseppen a csaptelep 24 Szűkös a választék ... A 114. számú vas- és edénybolt hosszú elárusítóterének inkább a belső sarkában sűrűsödnek a vásárlók. A zaj nagy, a vasak csengését a láncok csörgését időnként a vevők élesebb hangja nyomja el. — De kérem, a fürdőszobámba ... A fürdőszoba! Jó párszor hallották már emlegetni az eladók, de akár »nemzetközi nyelven« is válaszolhatának: széttárják a karjukat; ezzel jelezve, hogy tulajdonképpen már el is felejtették, mikor volt az, amikor még ezer forint körüli áron lehetett kapni csaptelepeket. Aki több pénzt szán erre, az talál: importból származó-, csiilogó-villogó osztrák fürdőszoba-felszerelések kínálják magukat — háromezerért. Nezdei János boltvezetőhelyettes így fogalmaz: — Csurran-cseppen a csaptelep! — de ezzel nem a rosz- szul működő csapokra céloz, hanem a rendelkezésre álló mennyiségre: keveset kapnak. I Izzadó fiatalember a tabi Hasonló problémájuk van a áfész Napsugár áruházában, fürdőkáddal is. Kissé reményvesztetten kér— Naponta tíz fürdőszoba- | dezi az eladókat: fölszerelést tudnánk eladni . — Kérem, Dombóvárról jötha lenne. Vevőinknek legaiabb j tem Jövő héten lesz az eskü- ötven százaléka azokat a cik-1 VQm Már három megye keket keresi, amelyek már j jegaiább húsz üzletében, áruhosszú ideje nincsenek. Nem | hálában jártam hosszú ujjú is. tudnám pontosan meghata- feh^j- nyloning után... Nincs kan keresik, kerítésekhez, kapukhoz. — Országosan hiányzik! — kapom a magyarázatot. Ahol vagoiyszámra rendelnek, oda szállítanak, de mi ilyen tételben nem tudunk fogadni. A kis irodában, ahol beszélgetünk, sűrűn cseng a telefon. Megkönnyebbülten szól időnként a kagylóba Nezdei János: — Igen, kérem, az van, tessék jönni nyugodtan! Mi pedig visszatérünk a hosszú ideje hiába keresett vasárukhoz. A T idomú vas télen fogyott el, azóta nincs semmilyen méretben. Ugyanez a helyzet a négyzetacéllal, a koracéllal és a laposvassal. A horganyzott lemezt csak tavasszal találhatták meg a vásárlók, akkor is csak importból származót. Ára a magyar 13 forint yu fillérrel szemben forint volt. Csövek: fekete és horganyzott a hiánycikk. — Hiába rendelünk! Jó, ha háromszáz méter érkezik, de ezt az első pillanatban elviszi négy-öt vásárló. A pvc-idomok külön is érdemelnek néhány szót: a keresett méret nem található. Hétfőn kaptunk vala- j mennyit, sorban álltak érte, mint a Balatonon a fagylaltérc! — Mit válaszolnak a vevőknek, amikor azok a hiány okáról kérdezik az eladókat? — Nem sok magyarázatot tudunk hozzáfűzni. Ezek nagy része országosan is hiánycikk, néhány esetben azonban lehetne segíteni. — Mi lenne a megoldás ön szerint? — A nagykereskedelemnek elsősorban a megyei érdekeket kellene szem előtt tartani, s a keresett cikkeket a somogyi boltokba szállítani. Van erre gyakorlat más megyékben. Szóba kerülnek még az apróbb cikkek is, amelyek hiánya legalább akkora bosszúságot okoz, mint például a fekete gázcsőé. Hiába keresik hosszabb idő óta a vásárlók a facsavarokat, az ajtóemelö pántgyűrűt, a kisebb méretű fémfúrókat, az anyacsavarokat. — A múlt évben — mondja a boltvezetőhelyettes — sokkal jobb volt az ellátás. Az idén annyi a hiánycikk, hogy eddigi gyakorlatomban példátlan. Nem soroltuk fel az összesei, pedig csak az apróbbak közül annyit lehetne megjelölni, hogy talán nem is elég a notesze ... csija, mint amennyinek van, nem árt néhány szót ejteni a Somogy megyei ellátásról. Hagsúlyoztuk az előbb, hogy csak elvileg jó az ellátás. Gyakorlatilag azonban így néz ki: — Van olyan cikk — a Zsigulihoz a fűtéskapcsoló —, amelyet eddig mi sem láttunk. Aztán itt van — ugyancsak ehhez a típushoz — a belső kilincs. Nyitás óta keresik ezeket, háromszáz darabot rendeltünk az elmúlt három hónapban. Tíz érkezett. Vannak vásárlóink, akiknek szívesen eltesszük azokat az alkatrészeket, amelyekért már hosszabb ideje jelentkeztek nálunk. Ezt sem tudjuk azonban megtenni minden alkatrésszel. A tíz belső kilincset kiraktuk a polcra, aki észreveszi, vigye. Fél óra múlva nem volt egy darab sem ... A kollégám közbeszól: kilincs, tovább nincs! Ám a Ez van ... boltvezető — Kardos György — nem mosolyodik el: tudja folytatni a listát. — Gyakorlatilag hétezerféle anyagra lenne szükség. Túl azon, hogy tárolni sem tudnánk ennyit, nem is érkezik, s néha a szállítási határidők is elcsúsznak. Ha három-négyezer féle megjön, elégedettek lehetünk. — Nem így az autótulajdonosok ... — Elsősorban a Trabanttal, a Wartburggal és az S 110 L típusú Skodával vannak problémáink. Az elsőhöz nipcsen fékpofa, fényszóróbetét, első villogó a legújabb típushoz. Ezekre lenne a legtöbbször vevőnk. — És ilyenkor mi a megoldás? — Vagy mindkét indexét átszereli a Trabant-tulajdonos a kapható fajtára, vagy elmegy Budapestre, a szakboltba. A Merkur kaposvári boltjában nemcsak a somogyiak vásárolnak. Sokan jönnek az ország más részéből is, ám itt sem találják meg a keresett alkatrészt. Sziebert Erzsébet bosszankodva meséli, hogy sok, jelenleg a boltokból hiányzó alkatrészt, anyagot látott a szegedi ipari vásáron, ahol ezeket szorgalmasan reklámozták. A figyelmet sikerült is fölkelteni, ám a reklám mögött nincsen áru. Legalábbis egyelőre... Egy vőlegény kálváriája Hajsza a hosszú ujjú fehér ing után rozni, mennyivel nőne a bolt forgalma, ha minden kapható lenne a keresett áruk közül! Az ujjait használja, amikor a »krónikus« hiánycikkeket kezdi sorolni, de végül .lemondóan engedi le a kezét. A vasáruk közül a zárt provéletlenül? Szerencséje volt, mert Tábori végre kapott. Volt még néhány kisebb méretű, s boldogan vitt mindjárt kettőt is. Egy termetes, középkorú asz- szonyság azonban hiába jött másiból, hogy habselyem fehérneműt vegyen, nem kapott. Férje pedig egy extra méretű ruhát szándékozott venni, de ő is csalódottan utazott haza. — Sajnos, nemcsak ők távoznak így. Rengeteg árunk van, mégis sok az, amit hiába kér a vevő, s mi is hiába rendelünk, hónapok óta nem kapunk — mondja Putyera Ferencné, az áruház helyettes vezetője. Azután sorolja a már említetteken kívül: olcsó pamutáru, jó minőségű trevira pulóverek, műszálas férfi és női munkaköpenyek, krepp ágyne fiinak egy éve hiányoznak.So-1 ugyancsak a Tolna megyei Ta-1 mű, amelyből esetenként 5—10 1 okát... garnitúrát kapnak. Sokáig nem volt lepedő, most érkezett valamennyi: hiányzik a sötétebb színű női kosztüm, az olcsó leánykaruha — drága van bőven —, az extra méretű férfinadrág. Folytatná, de ennyi is elég. Talán a gyártó vállalatok üzletkötőinek kellene gyakrabban fölkeresniük ezeket a vidéki áruházakat, beszélgetni a vevőkkel, ha már az áruházak igényeit, megrendeléseit, nemigen veszik figyelembe. S talán kevesebb lenne a hiánycikk, ha nekik kellene a vevőkkel megértetni • hiány »Skoda, Trabant, Moszkvics, Polski Fiat, Wartburg típusoknál — olvasom a jelentésben — a rendelt tételszámok kielégítése az 50 százalék alatt marad.« Hogy ebből mi hárul az érdeklődő vásárlókra, nem nehéz kitalálni, s a gyakorlatban is módunkban van megfigyelni. Egy vevő az előbb említett típusú Skodához kért sárvé- j dőt. Készségesen megmutatták az eladók, hogy milyen van, | ám a keresett nem volt. Azt is megtudtuk, hogy a naponta i betérő 100—120 vásárló közül i csaknem húszat kell elküldeni a Zsiguli-tulajdonosok kö- j zül. Pedig ebből a típusból legjobb az ellátás, mintegy 250 J féle anyagot kapnak ehhez a j gépkocsihoz. — A típusonkénti nyilvántartást szeretnénk megkapni, ám nem tudjuk, hol juthatunk j hozzá, ilyen adatokhoz: hány ! gépkocsi van a megyében, ebből mennyi a Zsiguli, Skoda, Trabant és így tovább. Pedig ez nagymértékben megkönnyítené dolgunkat, s az ellátáson is tudnánk javítani, a megrendelések ehhez igazodó összeállításával — mondta befejezésül Kardos György. , M. A. Ritkán és keveset Két üzlet — azonos pondok — önök szerint milyen ellátást biztosít az üzlet? Ezt kérdeztem hat vevőtől a donneri 368-as önkiszolgáló élelmiszerboltban. Talán szükségtelen, hogy valamennyiük válaszát idézzem, de e^’-két megjegyzést tanulságképpen érdemes megjegyezni: — Van itt minden .. . Nézze, legalább húszféle hentesáru. Azért nem ártana, ha gyakrabban lenne téliszalámi vagy gyulai kolbász, mert ebben a melegben tízórait. uzsonnát csomagolni nem lehet pari- zerből meg olcsó szalámiból. Mosópor is rengeteg van, de amit a televízióban annyiszor hirdetnek: az Ultra-készítmények hol vannak ? Az észrevételeket továbbítottuk Hajas Sándor üzletvezető-helyettesnek. aki a következőket válaszolta: — Kiemelt bolt vagyunk, havonta 1,6—1,7 milliós forgalmat érünk el, itt vásárol talán az egész városrész. Sajnos »száraz« áru — csemegeszalámi, gyulai kolbász, tpris- taszalámi, úttörőkolbász igen ritkán érkezik. A múlt héten kaptunk 140 kiló gyulait, egy napig tartott. A többi hús- készítményt kénytelenek voltunk visszamondani, mert volt még bőségesen ... Ultra mosószer? Nagyon keresik. Mi rendelünk. ám csak mutatóba kapunk igen ritkán ... Jó lenne, ha szállítanának a kedvelt pilótakekszből .és más teasüteményekből. Citrom van, de citrompótlót hiába is kerespek. Azoknak a háziasszonyoknak, akik belőtt eltevéshez szalicilt szeretnének vinni, csak egyet mondhatunk: sajnos nincs... Tabon délután öt óra körül gén sok a vásárló a fogyasz- ,ási szövetkezet önkiszolgáló ABC-áruházában. Néhány vásárló véleménye: általában elégedettek az áruválasztékkal. a kifogás, illetve a hiány, amit megjelöltek —♦ mintha összebeszéltek volna — egyezik a kaposvári vevőtársaikkal. — Jobb minőségű kolbász. Pick szalámi csak nagy ritkán kapható, ha venni akarunk, át kell mennünk Siófokra. Tab miért mostohagyerek? Azután hol vannak az otthoni munkát megkönnyítő, sokat reklámozott, jó minőségű mosószerek? Hiányoznak az olcsó, belsőséget tartalmazó konzervek is .. Itt is szót váltottunk Schmidt Jenő üzletvezető-helyettessel, aki szerint jogos a vásárlók panasza, és • sajnos, nem mostani keletű: — Tessék nézni! Ma kaptunk árut, jött 40 kiló csemegeszalámi. Egy hete 40 kiló gyulai, azt megelőzően 20 kiló gyulai és 20 kiló úttörökolbász. Alig tesszük ki. már elkapkodják . . . Ugyancsak ma vettünk át 175 ezer forint értékű vegyi anyagot. Egyetlen doboz Ultra mosószer nem volt benne. Mit mondjunk a vevőknek... ? Valóban: mit mondjanak itt és más üzletekben azoknak a vevőknek, akik keresik a jó minőségű árut, s a kereskedelem nem tudja kielégíteni igényeiket, mert ritkán és keveset kap! Azt, hogy nézzenek be a jövő héten, talán a legközelebbi szállítmánnyal többet kapnak! S ha még annyi sem érkezik, akkor ;^pjon kinek a hitele romlik? Sz. k Somogyi Néplap I 5