Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-04 / 181. szám
! Fgy júliusi reggelen két sz-p autó indul majd el a városból. Az egyik ebből, a másik abból a végéből; a tulajdonosok nem ismerik egymást, sohasem találkoztak. Ha a most következő rövid történetben a két autó útját egyszerre figyeljük, és a megelőző eseményeket párhuzamosan adjuk elő, azért van, mert e napon a két autó úti célja azonos, e napon a tulajdonosok megismerkednek egymással. Az egyik család kék autón, a máisk bordón indul, s a továbbiakban a világos és egyszerű megkülönböztetés kedvéért nevezzük e színek szerint őket; Kék- és Bordócsaládnak. A Város két pontján Kék úr is és Bordó úr is jókor reggel kelt, mindketten könnyű nyári öltözetben mentek le a garázsba. Műanyagvödörbe vizet eresztettek, vidám fütyörészés közepette dús, fehér habot dörzsöltek szivaccsal az autóra. Az így megtisztított, ragyogó kocsikban még egy ideig elgyönyörködtek, s cigarettára gyújtottak. Egyébként Kék úr egy közúti építővállalat, Bordó úr pedig egy közlekedési üzem megbecsült alkalmazottja; mindketten javakor- beliek és testesek. Kék úrnak egy lánya, Bordó úrnak egy fia van; mindketten sikeres érettségi után állnak és néhány nappal előtte az egyetemi felvételi vizsgáknak. A papák most átadják a kocsit a gyermekeknek. Kék úr is, Bordó űr is fölmegy reggelizni, ezalatt a nyúlánk, szép gyerekek lecipelik a kirándulás kellékeit az emeletről, elhelyezik a kocsiban a plédet, a gumiágyat, a tollaslabdát, a magnót, a tömött élelmiszeres tasakokat, táskákat és szatyrokat. Odafönt az asszony — Kék- né szőke és molett, Bordóné barna és karcsú — a férj elé teszi a reggelit. A táskarádióban kellemes hangú nő ígér egész napra szélcsendes, felhőtlen, derűs időt. Az asszonyok rendbehozzák a hajukat, végül a gyerekek magukhoz veszik a felvételi vizsgához szükséges egy-egy fontos könyvet, s hamarosan elhangzik a vidám Ütra föl! — kiáltás. A gyorsan és jól gyújtó kocsik kigördülnek a frissen locsolt utcára. A két család noha csaknem azonos időben indult, mégis tizenöt—húszperces különbséggel érkezett meg a közös úti célhoz. Ez a különbség abból adódott, hogy Bordóék még átcsúsztak az út egyetlen sorompója alatt, Kékék orra előtt azonban leeresztették, hogy aztán a lassú tehervonat és a még lassúbb bakter idegtépő várakozásra kárhoztassa őket. Most pedig szóljunk a közös úti célról; az egy hegyi falucska, ennek is egy külső, úgynevezett páskomi része, ahol szelíd völgyecske hosz- szában földút húzódik. Az egymással .szemközti lankás oldalakon nemrégiben kezdték elárusítani elöregedett gyümölcsöseiket, szőlőskertjeiket a helybeli lakosok. Az olcsó telkekből Bordóiék egy hónappal ezelőtt, Kékék pedig csak á minap vásároltak egyet. A vásárlásban mindkét családot egyetlen fő cél vezérelte: a telek magasabb pontjáról, ott, ahol majd építkezést lehet kezdeni, nyíljék szép kilátás a környékre. A választás jól sikerült, a két szemközti, de egymástól epv kissé távolast eső telekről esvként elragadó lávtány terűn elébük. Most pedig haladnak, jó tempóban tartanak a telkek felé. Bordó úr a kocsiban úi- fert ecseteli kezdi a családnak a ló vásárt. _ Mindig pev ilven telekre vágvtam. A t°rrnésjet 'á"v ölére, ahnev mond°ni szokás. T évéző, napién«-, fű. fa. madár és ég. Lélegezni lehet. jívp^oVeij. iziöCTezrit! Orvosi T MPCfatps pplk'ü i.S k»Ve°»bb»t Öoh áonzone O' ■ --r\ ■, 3 Ipyprrr/, tiszta a vV. 'M'öeK'+íink marad tonrte'*-"m a ner. a kövem, a aaiér-e-nevM, a sr/,*n- kidvoré-i. a iréne^jd, az átko- ZOtt A másik kocsiban Kék úr is csak dicsérni tudta a családnak, miiven előnyei vannak a vásárlásnak: — Tudjátok: a mozgás! Az urbanizáció tétlenségre kárhoztatja az embert. Sokat, nagyon sokat ülünk . . . Mozduljon ki az ember, aztán ásóra, kapára! Ez átn az aktív pihenés! Gyerekek, én úgy, de úgy kidolgozom magamat! Majd meglátjátok mire kivesszük ma azt az öreg körtefát, micsoda ét vágyatok lesz ..., még a vasszöget is megennétek! Nézzétek majd meg, milyen nyugodt, piros pozsgás, jó kedélyű paraszt- embereket lehet a környéken látni. Ezek soha nem rohannak, ezek élnek a természet lágy ölén ... Sobor Antal A természet lágy ölén így beszélgettek útku^jen, s azan tervezgettek is, fehér falú házat, bólogató fákat, szöiőlugast. Egy kicsit abrándozgattak is: villanyról, televízióról, törpe vízműről, aszfaltos bekötőútról, eszpresszóról. S ha majd benépesül a környék, jószomszédság is kerekedik. Előbb tehát Bordóék érkeztek meg, s mivel a völgy keskeny földútja még alkalmatlan volt a gépjárműforgalom fogadására, Bordó úr üggyel-bajjal, ám ügyesen kormányozta kocsiját, baj nélkül elérte a telket, s az út mentén szépen félreállt. A kocsi egy kissé oldalra billent, mert a jobboldali kerekei már az árok füves partján állapodtak meg. A család kikászálódott, behordták a csomagokat; nyújtózkodtak, lélegeztek, gyönyörködtek a telekben. Tizenöt—húsz perc elteltével Kék úr nem kevésbé üggyel-bajjal, ám mégis ügyesen kanyarodott a föld- útra ... vezette a kocsiját egészen addig, amíg Bordóék kocsijához nem ért, ami persze váratlan akadályt jelentett. Látható, sőt bemérhető volt, hogy csak úgy lehet elkerülni, ha ő egészen az ellenkező árokpartra húzódik. Ám, így is csak milliméterek választják el őket: előadódhat egy kiadós összekoccanás, a szép kocsiknak csúnya sérülése. Kék úr a lendületben levő autót megpróbálta túllendíteni a kritikus ponton. Összeszorította hozzá a fogát. Feleségének egy éles »Apu, vigyázz!« kiáltására azonban ideges lett, egy hibás mozdulatot tett, amitől csakugyan előadódhatott volna az ösz- szekoccanás, ha idejében nem fékez. A hirtelen megtorpant kocsiban mindhárman előrebuktak. Ez a kudarc kihozta sodrából Kék urat, s féktelen indulat lett úrrá rajta. Hangosan káromkodott. Visszato- latott, s közben nyomta a dudát, hadd tudja meg az a másik, hogy milyen ostobán parkolt az út mentén. A leeresztett ablakból szitkokat szórt a bordó kocsira, amit rohadt tragacsnak nevezett. A dudaszóra és a káromkodásra, előszaladt a Bordó család. Ámulva és lélegzetvisz- szafojtva szemlélték végig Kék úr újabb manőverét. Most sikerült baj nélkül előznie. Ám, alighogy megállt, nyomban kiugrott az autóból, s odafordult Bordóhoz; — Nem állna inkább keresztbe az úton? Nincs magának szeme? — Talán inkább a maga szemével van baj — kiáltott vissza Bordó. — Az ilyen vaknak egy futballpálya sem elég, hoav előzzön a ronda targoncájával! Kék úr elfehéredett. — Vaknak nevezett? Maga süket! Bordó urat elöntötte a fekete indulat. — Süket a nagynénikéje! A csöndes reggelben, a derűs ég alatt most éktelen lárma kerekedett:. Kék űr és Bordó úr válogatott cifraságokat kiáltozott egymás testi fogvatékrsságáito. A testi fogyatékosságok után a szellemiek kezdődtek, először konkrét formában, az állatvilágból kölcsönzött fogalmakkal: — Maga ló! — Maga szamár! Ezt követően áttérlek a tegező formára: — Te ökör! ' — Te barom! Ennek kimerültével pedig az idegen szavak következtek, amelyek úgy jelentek meg, mint furcsa kultúrnövények a vadvirágos réten: te pitiáner, te indióta, kretén, paranoiás ... Később szociológiai és matematikai értelemben is minősítették egymást: — Te pauper, te senki! — Te nulla! Az asszonyok egy ideig dermedtem figyeltek, aztán ők is bekapcsolódtak, rögtön a tegezés szintjén kezdve: — Te liba! — Te pulyka! Ök azonban mindvégig megmaradtak a szűkén vett háztartás fogalomkörében: — Te fonnyadt uborka! — Te nudli! A férfiak veszedelmesen kezdtek közeledni egymáshoz, közben rekedtre kiáltozták magukat.. . Tekintsünk most el attól, amit még mondtak (már nem is tűri a nyomda- festéket), mert apai és anyai ágon folytak a szitkok, és végső soron — mintegy utolsó menedékül — megidézték magát az istent. Devecseri Gábor A tükör visszacsókol* Lehajoltam az unokámhoz: menjen a kertbe játszani. Előbb egy csókot kérve tőle, először is, mert jólesik, emellett, hogy azt ne érezze, elküldöm; nem, énnekem, sajnos, más dolgom van most, csak azért, i Ö fölágaskodott. Egész közel került az arca arcomhoz, mint a magamé, mikor tükörbe néztem csaknem félszáz éve — és az az arc volt, az a vidám, csodálkozó, rejtvényfejtő arc. Én még most sem fejtettem meg semmit az élet jelenségeiből, csak néztem, miként most öt és mint ő engem. De jó érzés, hogy segít lennem, ámulva és előre törve, s majd az után is, mikor én — valamely munkám közepén — besétálok a nagytükörbe. N A kezek már ütésre emel- * \ költs hátrahagyott, még pubiikedtek, amikor a gyerekek — Jkáiatian verse, akik mindeddig fejüket lehajtva hallgattak — most az apák közé ugrottak, széttuszkolták őket. A férfiak morgolódva engedelmeskedtek, acsarkodva tágítottak, távolodtak egymástól. Aztán Bordóiék bementek a telekre, Kékék autóba szálltak, fölhajtottak a sajátjukra, és ezzel el is volt intézve a dolog. Újra csönd támadt a , felhőtlen ég alatt. Az idő csakugyan szélcsendes, derűs maradt egész nap. Bordóék fölásták a konyhakertnek valót, de nem volt kedvük a nagy lélegzéshez. Kékék kiásták a nagy körtefát, de nem jött meg tőle a várt étvágy. Ami még e nap említésre méltó eseményei közé tartozik: a gyerekek délután vízért mentek a kerekeskútra. Már messziről megpillantották egymást, látnivaló volt, hogy egyszerre érnek majd oda. Ettől mintha megtorpantak volna, de aztán egyikük sem állt meg. Valóban egyszerre érkeztek. A fiú egy gondolattal előbb./ Felhúzott egy vödör vizet. Kiemelte a kútkávára, várt vele egy kicsit, s elnézte a szép, fekete leányt, aki, félig háttal állt neki, és inkább a mezőt fürkészte. — Add ide a kannádat! — mondta a fiú. A leány megfordult. Látta mosolyogni a nyúlánk, erős fipt. Csapzott, barna haja a homlokába hullott. Hogy a lány nem mozdult, a fiú hozzálépett, kivette kezéből a kannát, s teleöntötte vízzel. Aztán újabb vödörrel húzott föl, és a maga kannáját is telelöttyintette. A vödrök egymás mellett álltak a fűben. Á fiú meg nekitámaszkodott a kútnak; egyre csak nézte a lányt. — Szervusz! — mondta egyszer. — Szervusz! — mondta valamivel halkabban a leány, de most már ő is nevetett egy kicsit... Barth Lívia: Madaras korsó Tartalmas esztendő A vidéki színházak munkája az !973\74-es évadban yár közepe van, lassan már ismét szín- názba megyünk, s ha mi nézők, el-elgondolkodunk azon, hogy milyen élmények várnak bennünket a következő esztendőben, a színházakban már jóval mesz- szibre tartanak: készülődnek rá. Most azonban nem követjük őket készülődésükben — még néhány hét és bővíben leszünk a tervekről szóló nyilatkozatoknak —, hanem visz- szapillantunk. Milyen évad volt a legutóbbi? Némi távlatunk már van a visszapillantáshoz; az élmények elpihentek, leülepedtek; ilyenkor már rendszerezhetők a benyomások. Mert mondani sem kell: csak futó benyomásokat rögzíthetünk, nagylélegzetű elemzésre itt nincs hely; de szükség sincsen. Azt elvégzik a tanulmányírók, az esztéták, a művészeti ág avatott szakértői, akiknek az elmúlt színházi évad — szűkebbről: a vidéki színházak munkája — sok gondolatot és tanulságot kínálhat. Mindenekelőtt a gyakorló — és »gyakorlati« — néző szemszögéből próbáljuk megközelíteni a dolgot. Érződött-e válság az elmúlt évadban? Érződött-e borúlátó esztétikai dolgozatok egyik-másikának visszatérő témája volt —, hogy a magyar színházművészet »válságban« van, amelyből nem tudni, mikor lesz képes kilábalni; hogy elbizonytalanodtak gondolatban, tartalomban, művészi tartásban? Nem ez az alkalmas fórum a megalapozatlan aggályok elsöprésére, ahhoz, nagyobb tér szükségeltetne. De hadd mondjuk el, hogy a nézőtereken nyoma sem volt »válsághangulat«-nak. S a Kafka József SPANYOLORSZÁG Arénák vérrelhányt homokja pereg a sugárutak neon-forgatagában. Gondszabta arcokkal kövezett utcákban beesett szemű házak nézik a bankok rács-templomait. Spanyolország titkából megnyíló kagylóhéj, fényesre kalapált toledói penge, márvány-útvesztői és műemlékcsodái között kövidékké sárgulnak kopár-sziget tájak. Partnélküli, kiszáradt folyókban köhalakat terel a nap, zöld panaszt lélegeznek az olajfák. Esténként kigyullad a tenger, narancsligetek vonulnak a part felé. katedrálisok mohos lépcsői vezetnek az égbe, az emberek szakadékok szélére ágyazva alszanak/ színpadokon sem. Voltak jó és gyengébb darabok, rosz- szabb és kiváló előadások, mint minden évadban. Egy valami azonban megfigyelhető volt valamennyi — vagy legyünk szerényebbek, s mondjuk így; a legtöbb — vidéki színház munkájában: önmaguk megújításának az ambíciója. Nincs itt mód minden előadásról beszámolni, még arra sem, hogy a kiemelkedők mindegyikét megemlítsük. De hadd írjunk ide, jelzésként csupán, néhány nevet, címet, amelyek azt mutatják, hogy a vidéki színházak nem csak hogy nem küzdenek »válsággal«, hanem magatartásukkal és művészi példájukkal ösztönzően hatnak az egész magyar színházművészetre. A vidéki színházakban fiatal — és nem fiatal — rendezők, írók olyan produkciókat hoztak létre, amelyekre az egész színházi szakma és a színház iránt érdeklődő közönség felfigyelt, Emlékezetes előadásokat produkált például a veszprémi Petőfi Színház. A magyar szerzőkkel való tudatos és lelkiismeretes foglalkozás eredménye — csak az elmúlt évadból hozunk példát — két olyan mű, mint Sarka- di Imre Kőműves Kelemen című drámájának ősbemutatója. Ugyancsak kiváló volt a veszprémi színház Shakespea- re-előadása, a Sok hűhó semmiért. S ha már Shakespea- re-t említettük, hadd szóljunk még három bemutatóról, amelyek mindegyike a magyar színházi élet fontos eseménye volt az elmúlt évadban. Kecskeméten a Troilus és Cressidát mutatták be, ezt a nem gyakran játszott Shakespeare-művet, tartalmát és mondanivalóját korszerűen hangsúl/ozó rendezői felfogásban, kiváló előadáson. Emlékezetes marad a pécsi Nemzeti Színházban látott Tévedések vígjátéka. Kaposvárott az Ahogy tetszik-et mutatták be az elmúlt évadban. Voltak kritikák, amelyek úgy értékelték, mint a megújhodó vidéki színjátszás egyik legkiemelkedőbb produkcióját. Kiváló előadásban láthatta a közönség Kecskeméten az Egy igazi úr című O’Neill-da- rabot, Szolnokon a Két űr szolgája című Goldoni-művet — hogy ne folytassuk tovább a talán fárasztó felsorolást, hiszen nem név- és címlistát akarunk itt adni, csak kiemelni — a teljesség igénye nélkül — néhányat a fontosak közül. Jól követhető a vidéki színházakban is az a folyamat, amely színházi életünk egészére jellemző, hogy az igényes, új utakat és formai megoldásokat kereső rendező- gárda^ tehetséges fiatalokká1 egészült ki. Az egész magyai színházművészetre ösztönzően hat a tevékenységük. A fiatal rendezők keresik a társadalmi ellentmondások, hibák forrását; harcolnak a forradalmi eredmények szélesebb körű elterjesztéséért, a közgondolkodás, a közélet tisztaságáért, a visszaélések felszámolásáért; felelősen, szocialista szellemű gondolkodástól áthatva. Túlságosan rózsás állapotokat rajzolgatnánk? A tények nem mondanak ellent értékelésünknek. (Noha tudjuk, hogy igen sok még az ellentmondás, a hiba, s egy-egy társulat művészi kibontakozásának is vannak akadályai.) Nézzünk tehát néhány tényt. A magyar színházak nézőszáma 1973-ban — a rendelkezésre álló legutolsó összesített adat — 48 ezerrel haladta meg az előző évit. A nézők számának emelkedésében elsősorban — s ezt természetesnek vehetjük, hiszen színházba senkit se kényszerítenek — a színházak magasabb színvonalú és nagyobb hatékonyságú művészetpropaganda tevékenysége. A televízió a tavalyi évadban 31, a rádió 43 színházi előadást közvetített, jórészt vidékről. Az általános növekedésen belül jelentős az ifjúsági és gyermeknézőszám emelkedése. 1972-ben az összes színházlátogatók 26,2 százaléka volt ifjúsági, és gyermeknéző. Ez a szám 1973-ban 28,3 százalékra emelkedett. A vidéki arány ennek megfélelő. Gyarapodott a munkásnézők száma. Hogy egyebet ne mondjunk: 10 ezer szocialista brigádtagnak volt bérlete az elmúlt évadban. Amikről fentebb szóltunk — nem művészeti kérdések. A színház azonban »komplex műfaj«; vannak bizonyos nem művészi — szervezési, szerkezeti kérdések — amelyek legalább annyira befolyásolják a munkáját, mint a művészi ambíció és erő. A 'kép, természetesen, így sem teljes. Szólhattunk volna még a közönséggel való kapcsolat egyéb formáiról — munkás-művész találkozókról, a megyei felolvasó-színpadok programjáról. Mindenről azonban nem lehet. wégezetül: a tapasztala- Y tok alapján joggal reménykedünk, hogy az 1974—75-ös évad tovább építi az elmúlt esztendő eredményeit; a vidéki színházaknak még közelebbi kapcsolatuk lesz a közönségükkel. Sikeres és tartalmas évad volt, amelyet a közelmúltban zártak, — aligha tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a nagyvárosok, a kisebb települések közönsége izgalommal és érdeklődéssel várja a szeptemberi találkozást. T. I. Somogyi Néplap D
