Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-25 / 198. szám

I

Aggódom érted, Júlia

Mostanában megint sokat nézem a telvíziót. Megritkultak a máskor oly sűrű kulturális .események több idő jut az otthonülősre így a televízióra is ... Nem sokáig hiszen küszöbön az őszi évad: színházi premier mozibemutató megkezdődnek a könyvtári esték — reméljük kaposvári színészek bemutatkozásával is. Bízom benne hogy néhány jó bemutatóval kirukkolnak az amatőrök is. Már majdnem naprakész az őszi naptár- Ebben a mástél heti »hézagban« pár estényi pauzában megkísértett a tévé.

Bizonyára észrevette az olvasó mostanában kevesebb cikk elemzi,' értékeli, vitatja, hogy minden este mi a magyar sorsa a képernyő előtt. Az ügy kiíródott,, a néző tántoríthatatlan — és jól van ez így.

Megvallom, egy-egy tv-jegy- zet iéása közben sokszor gonKÉTSZAZ útlürővezető és testületi tag gyűlt össze a ba- latonfenyvesi táborban. Már számuk is bizonyítja, hogy törődnek a legkisebbek mozgalmával. Kell is ez, hiszen az úttörőmunka nem mindenütt megnyugtató: sokszor gépiesek a loglalkozások, egyhangú, unalmas a munka, ebben pedig kevés örömöt találnak a gyerekek- Az úttörőmozgalom altalános helyzete persze kedvezőbb az előbb elmondottaknál, de az igazán jó, színes gyűlések, közös rendezvények csak kevés iskolában vannak.

Sokszor beszélgettem kisdobosokkal és úttörőkkel. Feltűnt, hogy milyen keveset tudtak mesélni az ifjúsági mozgalomról, mert nincs meg a kellő clményanyaguk a beszámolókhoz. Amit mondanak, az is legtöbbször sablonos, ugyanazokkal a szavakkal ugyanazt mondják el úttörőcsapatukról, még akkor is, ha különböző iskolába járnak. Ez az »egység« a bizonyítéka, hogy a vezetők a helyi adottságokat nem használják ki, — | vagy csak kevéssé. Nem kötik eléggé az iskolához, a városhoz vagy községhez az akciókat, az általánosságok pedig kevésbé megfoghatók, különösen ott, ahol gyerekekhez szól minden. A kicsik persze nem tudták ezeknek a hibáknak az okait fölfedni. A vezetőképző táborban kerestem a választ a gyerekek föl nem tett, de mégis érzékeltetett kérdéseire.

Az úttörőmozgalmat irányító pedagógusok válaszaiból már könnyebben megérthetjük ezeknek a hibáknak okát.

— Mint minden komoly munkához, ehez is »megszállottakra« van szükség. Nagyon kell szeretni a gyerekeket és a mozgalmat is- Nem elég azonban csak »megszállottnak« lenni. Bizonyos mozgalmi tapasztalat, és képzettség is kell hozzá. Sajnos, a rajvezetők részére kevés tanfolyamot rendeznek, vagy egyáltalán nincs is ilyen. Így sokan nem tudják, hogy az úttörőéletet hol kell elválasztani az iskolától és ami még fontosabb, hol kell szorosabbra fonni ezt a kapcsolatot. Így aztán egy-egy rajvezető csak megrendezi a raj gyűléseket, szerencsés esetben jól, de legtöbbször — nem az ő hibája, hisz honnan tudná — nem sikerül. A sikertelenségek sore pedig fárasztó, el lehet csüggedni tőle.

— Az úttörőmunka elismerése is hiányzik. Nem anyagiakra gondolok. Aki ezt csinálja megszállottként, az csinálja anélkül is. Inkább az erkölcsi támogatásra volna nagy szükség. Sokan mosolyognak rajtunk, kollégák is, ha látják a piros nyakkendőnket- Azt gondolják, ez valami játék, könnyű kis szórakozás.

Felsőbb szerveink sem mindig gondolnak ránk. A mozgalomban eltöltött idp után egy kis jelvényt kellene kapnunk, kinek hány éve van, s aszerint a fokozatokat. Ezzel a

dolok arra, hogy szabad-e ez- I

zel bolygatni a néző—olvasót, nem lene-e jobb hagyni, hadd | szellőzzön ki, ami rossz volt, s hadd ülepedjen le, ami jó. A dolgok azonban néha teljesen érthetetlen módon megfordulnak, kiszellőzik a' jó, és leülepedik, ami rossz. Es akkor jön az újságíró, megpróbálja leírni a leülepedésre érdemes és a kiszellőzésre szolgáló dolgokat. És ebből rengeteg konfliktus adódik az olvasóval.

Akadt .már, aki ellen-tv- jegyzetet írt.

Akadt már oly^n olvasó is, aki a jegyzet miatt mondta le a Somogyi Néplapot. S ez igencsak töprengésre ingerli az embert. Megvallom, most is izgulok, vajon hányán ragadnak tollat, amiért fölírtam a cikk fölé: Aggódom, érted, Júlia, A cím Szendrey Júliára utal, illetve legutóbbi életre- keltőjére, Venczel Verára, aki -sokak kedvence, nem is érjelvénnyel pénz nem jár, de ha valaki megkapja, már csak az átadási ünnepség is jó ér- j zéssel tölti el. Így érthetően j kevesen Valinak azok, akik vállalják azt, hogy a tanítás mellett még a kisdobosokkal és az úttörőkkel is foglalkozzanak. Egyetlen lehetőség,, hogy aki teljes szívvel csinálja ezt a munkát megpróbál a lelkesedésével »megfertőzni« masokat is. Aki egyszer eljön és sikerül megnyerni, az már nem tudja abbahagyni soha.

AZ ŰTTÖRÖMOZGALOM

a változás, a javulás korát éli. Hogy ez eddig nem vcfit eléggé gyors, azt az elmondottak indokolják. Az alapok azonban megvannak, nagyon szép eredményeket lehet elérni — erre is van példa több iskolában —, és a gyerekek most a lelkes vezetőket várják. Aki eddig is csinálta, azt mondja: érdemes- A kicsiknél hálásabb társ kevés akad.

A

mikor a nap felkel, már az ásatáshoz vezető országúton megyek. Csillog a harmat a hajnali réten, a földekről felszálló puha ködből felbukkan egy-egy ember, hangos jóreggelttel köszönnek. Az avar temető egy kukoricás szélén bújik, hogy pontosan hol, azt nem árulom ed. A modern sirrablók, kincs után kutatva, felbecsülhetetlen értékű régészeti leleteket tesznek tönkre. Feldúlnak sírokat, hogy íróasztalukra a művirág mellé egy valódi koponya kerüljön, amelyre pillantva kéjes- borzongással lehet elmélkedni az elmúlásról. Annyit elmondhatok, hogy az A ti an-, ti-óceántól ezerötszáz, az Adriai tengertől pedig háromszáz kilométerre szenzációs leletek kerülnek elő a földből.

Szimonova Eugénia orosz származású régésznő vezetésével már két éve ásnak a környéken. A közeli homokbánya valóságos régészeti kincsesbányának bizonyult. Az aranytárgyak, ékszerek mellől előbukkant bronz eszközök a régész számára sokszor értékesebbek a nemesfémnél. Az előkelő avar vezér mellé eltemetett két; fölszerszámozott ló érdekesebb, mint 1 a csillogó arany. Zsuan-zsuan néven ismeretesek azok a nomádok, akik. a Tien-San hegységtől a Kínai Nagyfalig terjedő területen laktak. A hatodik században százharmincezer ember harmincezer sátorral fel- kerekedett, a mai magyar területekre vándorolt én megalakította az avar kaganátust. Kis Pipin uralkodásától kezdd-emtelenül- A tv-kritikusok egyik összejövetelén jegyeztem föl: a tv-kritikus olyan, mint egy állatkerti kikiáltó... Ott van a nézők és az oroszlán között. A.z előbbiek megdobálhatják, az utóbbi pedig kinyúlhat hozzá a mancsával.

Ettől függetlenül aggódom Szendrey Júliáért, szinte any- nyira, hogy már kedvem lenne azt mondani, jó lenne egy ideig békén hagyni. Mészáros Márta Szeptember végén című filmje nagyon gyenge volt. Pedig nem tehetségtelen rendező, mint ahogy nem tehetségtelen színész Venczel Vera sem. Aggódom például a Sári bíró komédiájáért is, mert benne a népszínműjátszás avítt ízei kerültek felszínre, szinte alig kidolgozott szerepfelfogással. Csupán néhány jó epizódalakítás a játék minden erénye. Pedig ebben is mennyi tehetséges színész kapott szerepet! Vagy itt volt nemrégiben az Ide nekem az oroszlánt is! sorozat legutóbbi darabja, Várkonyi Zoltán végzős színinövendékeinek önálló estje. -. Soha ennyi tehetséges indulót együtt —■ és mégis milyen felületes, el- szomorítóan kezdetleges szerepjátszás volt, igénytelen rendezésben.

Van jó darab, van tehetséges színész is, rendező is, — és mégis aggódik az ember, vállalva a vádakat is. Félő, hogy a televízió nagyüzemében eluralkodik a tömegtermelés, nifccs elég idő, hogy kellőképpen elkészüljön ,a darab, hogy a színész megfelelőképpen elmélyedjen a szerepében, hogy igazi jó játékkal örvendeztesse meg a nézőt. így hozzászokik a néző, hogy kedvencei puszta megjelenésének örvendjen, miközben — jobb híján — egy kosztümös próbát lát a képernyőn.

No, most kiaggódta magát — mondhatja valaki. Végül is mi változik? Lehet, hogy nincs is igazam. Hogy túlzottan szubjektív vagyok. Mégis: aggódom, mert túl sokan tesznek úgy, mintha soha sefn- mi ok nem lenne az aggodalomra.

ve többször összecsaptak a frank birodalommal, aztán Nagy Károly szétzúzta az avarok haderejét. Tizenöt szekér vitte az arany, ezüst zsákmányt a frank uralkodónak.

Tizenkét méter hosszú, hat méter széles gödör kiásása keserves munka. Másfél méter mélyre kellett lemenni, míg tisztán kirajzolódott tíz sír» folt. Minden nép ragaszkodik ősi temetkezési szokásaihoz, vallásos hiedelemvilágához. Az avarok — akár a magyarok — sámánhitflek voltak. A sámánhit totemisztikus hagyományokon, a totemállatoknak — mint a törzs atyjának — a tiszteletén nyugszik. A bőrből, fából készült tárgyakból nem maradt semmi. Pedig sokkal gazdagabb, színesebb volt ez az élet, mint ahogy azt a fennmaradt fémtárgyak mutatják.

Embercsoportok áramlanak, törzsek mozognak, átveszik egymás szokásait, tapasztalatait, eszközeit. Hajszálgyökerekként fonják keresztül-ka- sul a földet, bekapcsolódnak az európai és az azon túli nagy egészbe, vastag gyöíkér- ként folytatódnak; sokágúvá szökken az emberi kultúra törzse. Hosszú, meredek út vezet a jelenbe. Hová visznek a fejlődés vonalai? A kutató, töprengő embert ez a kérdés taszítja a jövő sziklafalának. Egy-egy ritka lelet megvilágítja az egymástól távoli pontok közti összefüggést. Vajon mit rejtenek a homokos földön, éles körvonalakkal kirajzolódó, sötét sfrfoltok? Alakjuk már sok mindent elárul. Az egymással párhuzamos, keAz úttörőmozgalom gondjai

• „(Megszállottak” kellenek

Luthár Péter

Tröszt Tibor

Á S ATÁ

Kunffy-em

a Somogyi Képtárban

Egy olyan festő alkotásainak szentelték most bemutatót a Somogyi Képtárban, akit megyeszerte jól is- mernek a képzőművészet rajongói. Künffy Lajost, a »so- mogytúri remetét« személyesen is sokan ismerhették. 1958-tól a Kunffy-képtár ajtaja minden látogató előtt szí' vesen nyitva állt, s maga az idős mester kalauzolta végig festészetének állomásain a nézőt.

1962-ben halt meg. A Kunffy-képtár állandó kiállításán kívül valójában semmi sem történt a festő művészi hagyatékának földolgozásáért, számbavételéért. Adósságot törleszt most a Somogyi Kép" tár, hogy egy viszonylagosan életműfontosságú emlékkiállítást rendezett a tizenkét éve halott mester művészetének megbecsülése jeléül.

Kunffy festészete .a magyar piktúra századeleji vonulatának része. Helyét — való igaz — Rippl'Rónainál szerényebb magaslaton jelölte ki festészetével. Valószínű, az hiányzott belőle, hogy nem tanúsított nagyobb megértést korának olykor még szélsőséges, de föltétlenül változást jelentő művészeti áramlataival szemben. Éppen a meghitt csendet kedvelte. »Optimistarealizmus« — ahogy Fóthv

Feleségem fiammal.

János jellemezte festészetét — hatja at mindenkor.

Milyen kár, hogy csak részleteiben ismerhetjük még Kunffy mintegy kétszáz oldalas önéletrajzát. Belőle sok mindent megtudhatnánk, meríthetnénk festészetének mélyebb megismeréséhez is. Elsősorban emberi oldalról.

Korai vonzalmát a festészethez eképp írja le: — »A festés iránti hajlamom korán jelentkezett. Amikor újonnan éDÍilő kaposvári házunkban

kert a Somogytúri tiszteletes című, — azóta sajnos elveszett — festményével aratja.

1953-ban Glatz Oszkár műveivel együtt szerepelnek Kunffy alkotásai az Ernst Múzeumban. Röviddel halála előtt a Munka Érdemrendjével tüntetik ki.'

Mint a Somogyi Képtárban megrendezett emlékkiállítás is mutatja, Kunffy konzervatív festő, ezen belül kvalitásai jelentősek. És nemcsak konzervatív, hanem rendűbe*

Somogytúri gyerektemetés.

lei-nyugati hossztengelyű sírok közé bölcső nagyságú gyereksírok kerültek. ''Rokoni, családi kapcsolatban levőket temették így.

Előkerült egy harminc darabból álló, méregzöld patiná- jú bronz, övdísz. A finom raj- zú, áttört, vésett, stilizált ábrákkal, művészi módon elkészített ötvösremek viselője egy két méter magas, előkelő avar harcos lehetett. Mellette késpenge, csiholó kovakő, a népvándorlás kori népek jellegzetes tárgyai. A szomszédos, nagyon gazdagnak látszó sírt megbolygatták a sírrablók. A másikhoz csodával határos módon nem nyúltak. Minden a helyén maradt. Vékony rétegenként, óvatosan tá- volitják el róla a földet. Előkerülnek a koporsót összetartó fémkapcsok.

Sietni kell a bontással, fölöttünk még tiszta az ég, de a távoli szél már sebesen hajtja felénk a sötét viharfelhőket. Villám lobban, és zuhog az eső. Az egyetlen esernyőt a sír fölé borítjuk.

E

ső — napsugarak között. Valamikor az avarok is így nézhették a szivárványt. A közelben lehetett a településük. Gyűrűszerű földvárakból intéztek támadásokat a gazdag Bizánc ellen. Erődítésekbe szorulva védekeztek a hódító frankokkal szemben. Itt éltek asszonyaik, karjukon karperec, nyakukon feltűzött gyöngysor függött, és itt éltek fémműves mestereik, akiknek művészete tovább élt, része lett a magyarság művészetének.

Szidera Szpirosz

a festők dolgoztak, ez rendkívüli módon érdekelt. Az istállónk faiát, mely szép fehérre volt meszelve, kezdtem befesteni mindenféle ábrákkal. Hét-nyolc éves lehettem ekkor. Emlékszem, ha nem volt más festékem, magam csináltam: zöld színt levelekből, piros színt téglából...«

Kunffy Lajos 1869. október 2*án, Orciban született. Egyetemi évei előtt Kaposváron tanult, ahol Galimberti Alajos és Koroknyay Ottó vette szárnya alá. A mai Képzőművészeti Főiskola elődjébe, a Mintarajziskolába járt jogászegyetemista korában. 1891- ben Münchenben kezdődik valójában festői pályára való készülődése, Hollósy Simon mellett, majd Hackl profesz- szortól sajátítja el a festészet alapjait. München mellett Párizs a másik színhely, ahová Európa festői tanulni és élni mentek. A Julian Akadémiára iratkozik be Kunffy is. 1894-ben aratja első sikerét a Five ó clock tea — az öt órai tea — című képével a Champs Elysée-i Salon des Artistes Francois-ban. A mil- leneumi ünnepségekre a Próféta és a Jób című festményekkel készül, melyek itthon is megszerzik számára a hírnevet. A Műcsornokban Munkácsy képei között állítják ki alkotásait.

Somogytúron 1905-ben telepszik le, eleinte csak nyaranta. Négy év múlva megépíti műtermét. A Somogyi Képtárban megrendezett emlékkiállítás legfeltűnőbb vászna, a Somogytúri temetés még sátortető alatt készült, Rippl- Rónai tanácsára — a’ la prima. Első gyűjteményes kiállítását Párizsban a Georges Petit-ben rendezték meg 1913- ban, ezen 144 alkotása szereljél. Itthon 1924-ben a Nemzeti Szalonban lép újra közönség elé, a legnagyobb sitellenül optimista is; az ő arcán mindig boldogság ragyog. A Somogytúri gyerektemetés mély tragikumát sem érzi át igazán, csak a remek kompozíciót dicsérhetjük. Az átélést nem teszi bizonyossá előttünk. A gyászbeszédet mondó pap fölé tartott csíkos ernyő, a lányok színes viseleté eltereli a figyelmet a tragikus eseménytől. Cigányportréi elsősorban magát a cigány tip üst mutatják be. Jelenetei romantikusak. A Somogyiúri lakodalom naturalizmusa csaknem naivitásba hajlik, de más ez a naivitás, mint parasztfestőinknél. Az Aratóünnepről sem mondhatunk egyebet. Szinte más irányt mutatnak a Feketesapkás modell és a Fiam hét éves című* festmények, melyek erősen impresszionista jellegűek, lestőiek. A színek itt nem csupán kitöltik a formát — ezt vette észre Lyka Károly is —, hanem élnek. Akárcsak a Női akt hattal, vagy az átlagon felüli Bognármester is.

A Hazamenő parasztok, a Mezőgazdasági család című képek arról árulkodnak, hogy hiába élt a parasztok között Kunffy, a festő világa mégis más volt.

Ettől a művészettől

is idegennek érezzük a Diny- nyecsendélet, az Ebédlői csendélet. A kivilágosodott színekkel nem tud megbirkózni.

Ha Kunffy festészetének a jelentőségéhez más műveket is föl kell sorakoztatni, akkor elsősorban pasztelljei mellett szavazok. Ezek ma is eleve« nek, színesek, gazdag festői világról tanúskodnak: Szász bácsi, Feleségem fiammal, Clemenceauné, Rippl-Rónai József arcképe, Női felakt. Mintha Rippl-Rónai hatása érződne ezeken a képeken .;

Horányi Barna