Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-23 / 196. szám

Jegyzetek a fiimvig játék „hátországáról”

(Téma és alkotói közérzet)

A fonyódi találkozó izgalmas kérdései közül okvetlenül figyelmet érdemel a filmvígjátékok témája, ha úgy tetszik: témarendszere is. Nevezetesen: miről szólnak a mostani magyar filmvígjátékok... Vannak akik úgy fordítják meg: miről nem szólnak. Bacsó Péter filmrendező a közéleti; érzékenységre, a közéleti érdeklődésre hívta föl a figyelmet. A filmszatíra valóban. a vígjátékok királya. Sajnos azonban ezt a koronát mindenáron minden vígjátékra föl szeretnék tenni. Mintha bűn lenne önmagában egy filmen jóízűt nevetni. Mintha ételrecept szerint valaki »megkövetelné«, hogy a jó történetet meg kell -fejelni mindenáron aktuális politikai mondanivalókat is. Pedig ezt nem valószínű, hogy bárki is megkövetelné, a közösség és a művelődéspolitika közös érdeke korántsem ez ... Hogy időnként rossz a filmvígjáték alkotóinak »közérzete«, hogy sokan lebecsüléssel beszélnek a íilmvíg'játékról, annak ez a vélt követelmény is része.

Nem- föggetlen az előbbitől, hogy a közéleti indíttatású témájú vígjátékok közül is megutaltunk — Kovács András jól megfogalmazta: alkotótársak kellenek. Jobban ki kell tekinteni például a történelemre is. Vígjátékaink általában megállapodnak a török kornál, a végvári csatározásoknál. Ha előbbre vagy későbbre nyúlnak témáért, az még önmagában nem deheroi- zálás. Deheroizálni csak hősöket lehet — ha lehet egyáltalán. Van azonban több olyan történelmi figura és szituáció, amelynek ábrázolása — akár szatírában is — tanulságos és mulatságos is lehet a ma számára.

(Film és közművelődés)

Miként néhány évvel ezelőtt a kaposvári színházi találkozót foglalkoztatta a köz- ■ művelődés kérdése, ugyanúgy ! fölvetődött ez a fonyódi tanácskozáson is. Gulyás József, a megyei tanács művészeti főelőadója szemléletes példákkal világította meg, hogy a középiskolákban — s az általános iskolákban még kevésbé — mennyire esetleges a filmesztétika oktatása. Lehet így is mondani: közoktatási berkekben erről »nem divat« beszél- j ni.

Egy bizonyos, oktatásunk

szerzésének »iskolái«. S éppen a vígjáték ügyében érdemes szóvá tenni, hogy jó lenne, ha a tematikus összeállítások között éppenséggel helyet kapnának a filmvígjáték útját szemléltető sorozatok is.

Ez persze nem oldja meg a gondot, csak valamelyest enyhíti. Megoldást csak az iskolai oktatás célszerűbb és sokoldalúbb művészetismertetése, esztétikai nevelése hozhat.

(A filmhetek jövője)

A tanácskozás egyik legizgalmasabb kérdése éppen maga a rendezvény volt. Több vitapont is reflektorfénybe került. Miként dr. Gombár József, a MOKÉP főigazgatója és Szántó József, a megyei moziüzemi vállalat igazgatója is összegezte: sikerült a tanácskozásban megtalálni a filmhetek karakterét.

Dicséretes, hogy a megye helyet adott és jó keresetet, ügyes szervezéssel mindenkinek, de még kevés volt a szakmabeli részt vevő. A mostani tanácskozás alapján érdemes lesz téziseket kidolgozni a szakmai vitákra, és — érdemes lesz — ami legalább ilyen fontos — minél többször találkozni a közönség minél több rétegével. Bárrrfilyen közhelyszerű is: a filmsikerlehetősen kevés sikerül. Ta- j Ián ott a félreértés oka, hogy j sokan azt hiszik, a közönség előtt elsősorban az alkotó cél- | bavevő merészsége az izgal- j más. Azt hiszem, demokrati- | kus közéleti légkörben nincs miért örlnünk önmagában annak, hogy valaki közéleti visszsásságokat vesz célba. Ez önmagában nem erény — a néző csak a találatnak, a minél biztosabb és pontosabb találatnak örül igazán.

És bizpny a »lőállások« — új tématerületek — kiépítésénél jócskán van tennivaló. A módszert — mint arra már

irodalomcentrikus. Ez bizonyos tekintetben érthető, de nem megnyugtató. Ha csak abból indulunk ki, hogy a gyerek szinte naponta találkozik a filmmel — és sajnos nem találkozik naponta egy- egy könyvvel —, akkor kitetszik, hogy milyen ellentmondásos ez a helyzet.

Megoldásnak látszik egyrészt a filmklubok fejlesztése. Ezek a filmklubok, filmbaráti körök korántsem valamiféle arisztokratikus réteg kifinomult igényeinek a kielégítői, sokkal inkább a filmértés, a filmesztétikai ismeretek megnek épp oly fontos tényezője a néző, mint a film. S nem lehet hagyatkozni az »úgyis bejönnek az emberek« álláspontjára, mert az a célunk, hogy minél több ember járjon moziba s váljon filmbaráttá.

A balatoni filmhetek a jövőben is fórum lehet. S ez nem a rendezőktől függ, hanem a filmektől. Hogy ne csak a hátországról kelljen beszélni — jóllehet ez most nagyon időszerű volt —, hanem az élvonalról is: a minél több és minél jobb magyar filmvígjátékról.

Tröszt Tibor

Flórián Antal t

Miről lehet szó egy színházi évadnyitó társulati ülésen? Komor István igazgató pontos, értelmes szavakra talált Federico Garcia Lorcánál:

— »Művészetet hát mindenek felett. Nemes művészetet, és ti, kedves színész barátaim, művészek legyetek mindenek fölötti Művészek legyetek tetőtől talpig, hiszen hivatástudatból és szeretetből léptek a deszkák képzeletbeli és fájdalmas világába. Művészek legyetek, akiknek ez a mestersége és ez a gondja. A legszerényebb színháztól a leg- nagyobbig, a nézőtér és az öltözők fölé mindenütt a »Művészet-« szót kell írnunk... Színvonalasság és fegyelem, áldozatkészség és szeretet kell.«

És hogy mi áll e gondolatok mögött? Komor István elmondta: az új évadban két új magyar művet játszik a kaposvári színház. Hazánk fölszabadulásának 30. évfordulóját új, magyar munkásmozgalmi témájú alkotással akarják ünnepelni igaz, művészi hitvallással.

Elhatározott szándékuk, hogy tovább emelik az előadások színvonalát. Bár egyre többen váltanak jegyet, bérletet a kaposvári Csiky Gergely Színházba, a jó előadások mellett más-más módszerekkel még több embert kell

Évadnyitó társulati ülés

Gazdag évad előtt

megnyerni a színházművészetnek.

A társulati ülésen részt vett Csapó Sándor, a városi párt- bizottság titkára, Lukács József, a megyei pártbizottság munkatársa és Klujber László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának csoport- vezetője is. Klujber László mondta: — A megyei tanács támogatja azokat az elképzeléseket is, amelyek könnyíteni szándékoznak a színház gondjain.

Melyek ezek? Az 1911-ben fölavatott színházépület erősen elavult. Berendezései korszerűtlenek, a művészi munkát hátráltatják. És ideje elkezdeni Kaposváron is egy színészház építését. Lukács \ József fölszólalásában a köz- művelődési határozatok vég- I rehajtására irányította a figyelmet.

Az ünnepélyes megnyitó után két darab szereposztása is megtörtént. Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapjai című darabjával kezdődik az évad. utána Strauss Bécsi diákok című operettje kerül színre.

A társulati ülés alkalmával beszélgettünk a színház két új tagjával, Flórián Antallal és Jeney Istvánnal. Flórián Antal Szamosújváron, Kolozs megyében született. 1966-ban végezte el a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát, első szerző- | dését Kolozsváron kötötte.

— Milyen szerepeket ját- j szott itt?

j — A Liliomfit, aztán Heltai Túndérlaki lányok című darabjában léptem föl; szerepet i Kaptam Bíró Lajos Sárga lili- } om című művében; a Barátom ) Harwayban egy ideggyógyászt játszottam. A legnagyobb si- j kert a Liliomíi címszerepében arattam.

— Békéscsabán ?

— Katajev A kör négyszögesítése, Heltai Szarvaskiráty.

; Zenés és prózai darabban egy- i aránt játszottam.

— Milyen vágyak hozták Kaposvárra?

— Szerencsém volt, hogy ide szerződhettem. A fejlődésemet itt biztosnak érzem.

Jeney István: — Mindenki elkéshet, csak. én nem, gondoltam, amikor reggel túrataxit béreltem Budapestről Kaposvárra ...

Jeney Istvánra úgy is emlékezhetünk, mint a szárszói József Attila szavalóverseny feledhetetleh győztesére; aki a Szabad ötletek jegyzéke két ülésben című verssel ' remekelt. Az ország legfiatalabb

Jeney István

színházában, a budapesti 25. Színházben játszott három évig. A Fényes szelek egyik főszerepét rá. bízta Jancsó Miklós. Negyvennyolcszor

játszotta Oresztészt, és Csepeltől Helsinkiig sok helyen megfordult.

— Művészi és egyéb tervei?

— Nekem is jól kell játszanom ebben a társulatban, aztán szeretnék megtanulni lovagolni. Volt már ugyan egv filmszerepem, amely megkövetelte a lovaglást, de mindig leestem ...

Horányi Barna

Gondoskodás - emberséggel

Húsz öreg napközi otthonában

Magas, mosolygó szemű, barna férfi Kovács Tibor. Tizenhat éve tanácsi dolgozó 1969-ben került a fonyódi nagyközségi tanácshoz. Beosztása igazgatási főelőadó. A rideg, hivatalos elnevezés mögött emberség lakozik.

— Nem sok időm van, hamarosan a rendelőintézetben kell lennem. Egy egyedül élő öregünkről van szó, nincsenek hozzátartozói. A mi kötelességünk, gondoskodni róla. Különben sem beszélni kell az én munkámról, azzal nem lehet segíteni a rászorulókon. Gyors, határozott tettekre van szükség.

— Mióta gyámügyes?

— Négy éve. Az idei évtől a szociálpolitikai terület is az enyém. Sajnos, sok az olyan gyermek, aki nem nevelkedhet kedvező környezetben. A közhiedelemmel ellentétben gyakori, hogy éppen az anya miatt. Nemrég például három gyermeket kellett az arra méltatlan anyától elvennünkő nem viselte gondjukat, elhanyagolta, éheztette őket. Amikor közöltem vele elhatározásunkat, megdöbbentem: az anya csak a családi pótlék miatt sírt. Ezután nem csodálkoztam, mikor a kicsik repültek a karjaimba.

— A másik anya — folytatja felháborodással —, mit szépítsem, éjszakai tündér volt. Épp a napokban kersett föl a hajdani férje. Elhozta a »neki ítélt« kisfiút az új asszony- nval együtt: nézze meg. Tibi bácsi, nem kellett megbánnia, hogy bízott bennem ... Érdekes — mereng el egy pillanatra —, ez az apa velem egyidős. Mégis Tibi bácsinak szólít.

Szedelőzködik. Fogom a Jegyzeteimet, megyek vele. Az úton mentegetőzik:

— Tudja, ez a bácsi, akinek az orvost kell keresnem, i nagyon öreg. Magatehetetlen., J A szomszéd néni viseli a gondját. Ma reggel azzal szaladt hozzám: »vittem neki a tejet, de bizony már azt is kiejtette a kezéből...« Ez így tovább nem mehet, a bácsinak szociális otthonban a helye.

Közben megérkezünk a fonyódi rendelőintézetbe. Sokan várakoznak. Kovács Tibort messziről üdvözlik. Zokszó nélkül tessékelik be maguk előtt az orvoshoz. Tudják, ha rászorulnak, őértük is bármikor megteszi a szükséges lépéseket.

Az orvos éppen kezet mos. Kedves ismerősként köszönti Kovács Tibort.

— Végleges döntés előtt — mondja az orvos a papírokba mélyedve — kimegyek hozzá.

Kovács Tibor elégedett.

— No, akkor holnap már jó helyen lesz a mi bácsikánk ... De tudja mit? Megmutatom a büszkeségün két.

Szép családi ház kapuján tessékel be. Virágok, zöld lombű fák, üde pázsit. A ház mögött körberakott nyugágyakban idős bácsik, nénik pihennek. Jöttünkre fölélénkülnek.

Kedves arcú asszony, az öregek napközi otthonának vezetője, Parrag Sándorné büszkén mutatja birodalmukat. A világos, otthonos szobákat, a fürdőszobát, illetve a konyhát, ahol éppen tálaláshoz készülődnek. Előveszi a zöld háziszőttesbe kötött naplót. Ebből megtudható: az otthont 1967-ben. nyitották _meg és húsz idős ember családias közössége. A gondozottak napjuk java részét itt töltik. Délelőtt általában tízre gyűlnek össze, és késő délutánig tartózkodnak itt. Tízórait, ebédet, uzsonnát kapnak. Ezért csekély térítést fizetnek.

Körénk gyűlnek, vidáman mesélik közös élményeiket.

— Legjobban a buszkirándulásokat kedveljük — mondja Homoki bácsi. — Voltunk Siófokon, Füreden, Segesden, Buzsákon, Zalakaroson, Csisz- tán. A következő utunkat Keszthelyre tervezzük. Az építőipari ktsz-től ingyen kapjuk a buszt.

Iller néni bevallja, hogy 6 bizony unatkozik otthon és mindennap, már nyitáskor igyekszik ideérni. Nagy néni veszi át a szót:

— Mosdóson votam szanatóriumban* Nem mondom, ott sem volt rossz sorom, mégis alig vártam, hogy visszajöhessek, itt a férjemmel is együtt lehetek. Egyébként — húzza ki magát büszkélkedve —, itt ő kaszálgatja a füvet, egyengeti a földet. Mindenkinek megvan a maga választotta dolga. Perusza Feri bácsi hozza például az ebédet az iskola-napköziből. Azoknak, akik betegség vagy egyéb ok miatt nem tudnak közénk jönni, elvisszük az ennivalót.

Eldicsekedtek Török néni kézimu»káival, és azzal, hogy ők is küldtek Vietnamba maguk készítette takarókat.

Bemutattak a kártyacsaták vezérének, Ilonka néninek és az alapító tagnak, Szabó néninek is. Az egyik asszony kacagva csak azt kifogásolta, hogy a nők itt is többségben vannak.

Huszár Mária és Németh József né szólt arról, hogy azért néha el-elakad a szó, magukba mélyednek az öregek. Ha már igen hosszú a csend, akkor jön Mária, a vezető, és föltesz egy jó lemezt, elhessenti a nyomasztó gondolataikat.

Búcsúzunk. Elérkezett a tálalás Ideje.

Gombos Jolán

Simái Kati nagy élménye

A hírnév és csillogás, amit a legtöbb ember a filmvilág természetes velejárójának tekint, egy cseppet sem vonzza. Ö egyszerű, hétköznapi ember és hogy most véletlenül filmszerepet kapott, csak ennek az egyszerűségnek köszönheti.

Sima Katalin a Siófoki Kenyérgyár 24 éves művezetője. Másfél éve ő az üzem 23 tagú KISZ-szervezetének vezetője. Mint mondja: ez a társadalmi munka tette őt alkalmassá a szerepre, amit a Ju- talomút című magyar filmben kapott.

— A balatonfenyvesi KISZ- vezetőképző táborban kezdődött. A forgatókönyvíró nő az ifjúsági táborokat járta, »arcokat keresett«. Így jött el Fenyvesre is. Többek között engem is meghívtak a próba- felvételre ...

— Miért vállalta?

— Nem bíztam benne, hogy

megfelelek, de nem akartam megfosztani magam egy érdekes élménytől. Az írónővel folytatott beszélgetésből

ugyanis az derült ki, hogy a filmben tulajdonképpen »magamat kellene adnom«. A szerep, amire végül is megfelelőnek találtak, egy járási úttörőtitkáré.

— Hogyan történt a próba- felvétel ?

— Leültettek a kamerák elé, és különféle feladatokat adtak. Például én most éppen egy vállalatnál kérem felvételemet. Indokoljam meg, miért akarok itt dolgozni...

— Hogyan sikerült beleilleszkedni a stábba?

— Hamar kialakult a barátság az elsőfilmes rendezővel és a többi filmessel. Valamennyien fiatalok, akik valami nagyon eredetit szeretnének ... A filmben egyetlen hivatásos színész sem szerepel. Ezért tudtam könnyen- feloldódni közöttük.

— Mi a film cselekménye?

— Egy járási úttörőelnökség lehetőséget kap arra, hogy egy gyermeket jutalomképpen Angliába utaztathat. A film során én, mint úttörőtitkár, keresek egy falusi, hangszeren is játszó, jól tanuló úttörőt, akinek a - szülei fizikai dolgozók. Végre találok. A szülőket a mezőről hozzák be, nagy nehezen beleegyeznek, hogy fiuk utazzon. Néhány nap múlva azonban visszavonják az engedélyt, hogy a gyereknek otthon kell segíteni. Üjra a keresés ... Végül is egy harmo- niká'zni tudó kislány utazik.

Azt hiszem, ebből a néhány mondatból is látszik: a film fő mondanivalója, hogy sokszor nem tudunk élni a lehetőségekkel.

— Hogyan tudja összeegyeztetni a munkát és a filmezést?

— Tizenhatórázom, hogy ott lehessek a forgatási napokon. Június vége óta tart a förga- tás. Bizony megerőltető a tempó.

— Mit értett azon, hogy »valami nagyon eredetit szeretnének?«

— Érdekes módszerrel kény- szerített bennünket a rendező, hogy azonosuljunk a szereppel. Nem kaptuk meg a forgatókönyvet, nem volt pontos, előre megírt szöveg, amit el kellett volna mondani. Mindig csak az adott jelenet előtt mondta el a szituációt, a többit ránk bízta.

Egy példa: »A gyerekek szülei húzódbznak megadni belegyezésüket az utazáshoz. Próbáld meggyőzni őket, hogy ez az egész gyerek javát szolgálja !«

— Az már rám volt bízva, hogyan érvelek. Kikelek magamból, vagy nyájasan próbálok a lelkűkre beszélni... Természetesen a megoldásunk

nem mindig egyezett a rendező elképzeléseivel. Volt eset, hogy nyolcszor kellett felvennünk ugyanazt a jelenetet.

— Tetszik-e a készülő film?

— Nem. Túl hétköznapinak érzem. Jobban szeretem a kosztümös filmeket, azokat, amelyek valamit a néző elé varázsolnak.

— Szívesebben szerepelt volna ilyesmiben?

— A filmben kapott feladatot azért tudom megoldani, mert Forgó Anna úttörőtitkár akár én is lehetnék. Egy kosztümös filmben elengedhetetlen a színészi tudás és rutin, hiszen ott egy király vagy éppen egy öregember »bőrébe kell belebújni«. Erre én nem lennék képes.

— Mikor lesz a következő forgatási nap?

— Most rövid pihenő következik. Szeptember közepén folytatjuk a munkát. Jövőre talán elkészül a film. Biztos, hogy akkor majd egészen más szemmel nézek végig egy mozifilmet. Csak most tudtam meg, hogy sok heti verejték és idegeskedés eredménye az a néhány tucatnyi »mozaikkocka«, amelyből végül is a vágó asztalán összeáll a film ... A bemutatótól félek. Ha sikeres lesz, az irigykedők, ha sikertelen, a kárörv-endők miatt... A filmezéssel járó népszerűség semmi esetre sem tesz önbitté, hiszen az egészet annak tekintem: ami: életem nagy élményének. Ezt az élményt azonban nem any- nyira képességeimnek köszönhetem, mint a véletlennek. — Néhány év múlva jó lesz visz- szaemlékezni rá. Ügy gondolom, a munka mellett az emlékezetes élmények teszik tar- talmassabbá az ember életét.

Bíró Ferenc