Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-12 / 161. szám
i ^Ciizle/i Szp i(k esz tűiig,! Bakos János, Mesztegnyö, Lady J. u. 44. sz. alatti lakos a lap június 22-t számában a mesztegnyői postahivatal állagával kapcsolatban tett észrevételt. Az ügyben a következő tájékoztatást adom: A postahivatal oldalfalai valóban repedezettek. Ennek az az oka, hogy a posta épületének korszerűsítése során új falakat is építettek, és a különböző idötíen épített falak mozgása eltérő. Több helyszíni szemlén meggyőződtem arról, hogy körülbelül egy év óta további repedések nem észlelhetők, és a meglevők sem nagyobbodnak. Így biztosítottnak látszik, hogy kisebb vakolatjavítással és festéssel a repedések végleg eltűnnek. A cikk írója által említett mennyezetleszakadástól nem kell tartani, mivel ennek jelei nem mutatkoznak. Tájékoztatásul közlöm, hogy a postahivatal engedélyt kapott a helyiségek festésére. . Tisztelettel: Qamnwiil.qiji Jfliklöt ig. vezető, Pécsi Postaigazgatóság Tisztelt Szerkesztőség! Ez év április S-án a Somogyszobi Vízmű Társulat számlájára befizettem 19 folyóméter vízvezetékcső ellenértékét, 500 forintot, azzal a feltétellel, hogy a csövet legkésőbb májusban leszállítják. A csőre a házépítésnél lenne szükségem, ugyanis a lakásépítéssel együtt a vizet is szeretnénk bevezetni. Ezt a cső hiánya akadályozza, hisz már július közepe van, de még mindig nem kaptam meg. Többszöri sürgetésemre mindig azt a választ kaptam, ha lesz ilyen cső, szállítani fogják. Nem hiszem, hogy egy ekkora cső beszerzése a társulatnak komoly gondot okozhat. Kérem a szerkesztőség segítségét, hogy a 19 folyóméter csövet mielőbb megkapjam. Tisztelettel: (Vauja 5W« Bolhás, Dózsa u. 16. Tisztelt Szerkesztőség! 1973. december 15-én vásároltam egy ZK—145-ös típusú magnetofont. 1974 márciusában meghibásodott, ezért bevittem javításra a nagyatádi Gelkához. Azóta hetenként érdeklődünk, hogy nem készült-e el, de mindig csak azt a választ kapjuk, hogy nincs hozzá alkatrész. Ktfrtem, hogy adjanak csereutalványt. Azt mondták, már kétszer írtak Budapestre csereutalványért, de még nem érkezett meg. Nem hiszem, hogy négy hónap szükséges két levél megválaszolására. A magnetofont azért vettem, hogy szabad időmben szórakoztasson, nem pedig azért, hogy hónapokig a szervizben álljon. Tisztelettel: Sinuut 3nut Nagyatád, Kis-puszta A,I MSZMP SOMOGY MEGYEI Dl ZOTTS ÁG ÁM A K LAPJA XXX. évfolyam, 161. szám. Péntek, 1974. július 12. Volán-képviselők a községekben A lakosság igényeinek jobb kielégítése végett új szolgáltatást vezetett be július elsejével a Volán 13. sz. Vállalat. A megye tíz községébe két és fél tonnás tehergépkocsikat helyezett ki, hogy a lakók szállítással kapcsolatos igényeit gyorsabban ki tudják elégíteni. A viteldíjat jelző készülékkel ellátott gépkocsik vezetői megbízást kaptak a vállalat üzletköréhez tartozó egyéb teendők ellátására is. Tóth Dezső, a Volán iroda vezetője arról tájékoztatott, hogy ezekben a községekben a gépkocsivezetőknél* rehdelhetik meg a taxit, a különjáratú autóbuszt, felvilágosítást kérhetnek a lakók a menetrenddel kapcsolatos ügyekben is. Másik 13 községben pedig Volán-képviselőt bíztak meg ség esetén elintézi a szállítással összefüggő ügyeket. Ha leáll a kocsi A kaposvári autóalkatrészbolt nyitása után arról számoltunk be, hogy a megrendelt 5200 féle áruból csak 3200-at kaptak meg. Időközben a hiányzó cikkek döntő többsége is megérkezett. Még mindig vannak azonban olyanok, amelyek -«krónikus» hiánycikknék számítanak. Kardos György boltvezető ezek között elsősorban a Zsigulihoz szükséges fűtéskapcsolót, első kilincset és az elosztó pipát említi. Kétféle vélemény is elhangzott a vevők részéről: van, aki elégedett a választékkal, mások hiába nyitnak be a boltba, nem találják a keresett cikket. Tizenhét féle kocsitípushoz vannak itt alkatrészek. Ezekhez összesen tízezer cikkféles^gre van szükség, de csak ötezer fér el a raktárban. A boltot már eredetileg is azzal a céllal nyitották, hogy elsősorban azokhoz a gépkocsikhoz áruljon alkatrészeket, amelyekből a legtöbb fut az utakon. így például kizárták a választékból a Fiat 850-est, a Zaporo- zsecet, a Zastavát. A Zsiguli- tulajdonosok azonban a szükséges 2600 darabból csak mintegy 20-at nem találnak a polcokon, s ha leáll a kocsi, a legfontosabb alkatrészeket megkapják. A boltba messze vidékekről is eljönnek a vásárlók, akadt még Debrecenből és Miskolcról is. A sok vevő a vártnál nagyobb forgalmat eredményezett, Az év első negyedében a bevétel 8 millió forint í volt. Művészi térelem Szegeden A ZRÍNYI KATONAI KIADÓ ŰJ KÖNYVE Hadműveletek a rabszolgatársadalomtól napjainkig Szeget! kertvárosnegyedében, Újszegeden a Biológiai Kutató Központ épülete előtt művészi térelemet helyeztek el Az érdekes formájú fémplasztika Józsa Bálint képzőmű vész alkotása, amely látványos dísze környezetének. (MTI-fotó) Az árokparton maradt a fű Uj meg érdekes könyv a Zrínyi Katonai jelent Kiadó gondozásában A hadműveleti művészet és a harcászat alapelvei címmel. Írója V. E. Szavkin. A tudományos igényű mű szerzője történeti áttekintést nyújt a hadművészet elveiről, gyakorlati alkalmazásáról a rabszolgatársadalomtól kezdve, a hűbéri társadalmon át, a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig, majd az első és a második világháború tapasztalatáig. Ugyanakkor a múlt és napjaink hadműveleteiről is kifejti a véleményét, politikusok, hadvezérek katonai elméleti munkásságai alapján. A könyv a katonai tudományok iránt érdeklődőknek nyújt nagyon tanulságos ismereteket. (Tudósítónktól.) Ügy szólt a rendelet, hogy június 20-a után minden külön engedély nélkül bárki lekaszálhatja, megszáríthatja, összegyűjtheti és hazaszállíthatja az útmenti füvet, illetve szénát, hogy azt takarmánynak felhasználja. Sajnos, az állattartók sokfelé nem éltek ezzel a lehetőséggel, mert még most, csaknem három héttel a határidő után sincs lekaszálva, letisztítva az út» menti árokpart. A fonnyadt füvet már jóformán semmire sem lehet használni. Majd talán leégetik, ha egyáltalán történik vele valami. Ilyen jókora terület látható a Kutas—Lábod közötti műút mentén. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy imitt-amott egy-egy kis részt valaki lekaszált, s talán a nyulainak hazavitt. Az is igaz, hogy Nagykorpád és Lábod között egy ember kaszálgatott. Azért említjük, hogy kaszálgatott, mert ahogy figyeltük, többet állt, mint dolgozott. Nem tudjuk, saját magának kaszálgatott-e, vagy az útfenntartó vállalat embereként tevékenykedett Azt megállapíthatjuk, hogy a rendkívüli időjárás mellett is szépek, gondozottak, jó termést ígérők a szántóföldek. Ez nagyon sok helyen nem mondható el az útmenti területekről, pedig azoknak is van gazdájuk. információs feladatok gllutá- sával. E 13 községhez a megyében összesen 72 település tartozik. A megbízott fuvart vállal, menetrenddel és utazási lehetőségekkel kapcsolatos felvilágosítást ad, s szükTej a strandokon A Budapesti Tejipari Válla- j lattól származik az ötlet: a balatoni strandokon a mozgóárusok kínálják a tejet, és a tejterméket. A múlt nyáron hét helyen hűtőládákban joghurtot. kakaót is árusítottak. Az idén hiába kerestük a parton az árusokat. A szezon elején a Kaposvári Tejipari Vállalat bejelentette: ellátja a strandodat tejjel és tejtermékkel. Erdész István főmérnök tájékoztatása szerint a kereskedelem és a szövetkezetek vállalták az árusítást. Az árusok azonban késtek a strandokon. Az idén először Siófokon és Zamárdiban az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet, Leltén pedig á Centrál Vendéglátó Vállalat szerdán kezdte meg az árusítást. Ez azonban még mindig e*ak három település. Tavaly hét helyen kedvelték meg a strandolok! Tévéjáték Jurij Trifonov írásai alapján. A tévéjáték két novella feldolgozása. Az első epizódban egy .moszkvai színésznő és két takarítónő tölt el egy vasárnapot egy főváros környéki dácsában, a másikban pedig egy ifjú házaspár élete bontakozik ki a néző szeme előtt. A főszerepeket Ruttkai Éva, Törőcsik Mari és Temessy Hédi, illetőleg Patkós Irma, Páger Antal, Holl István, Ronyecz Mária és Bodnár Erika alakítja. Képünkön: Jelenet az első epizódból. (A tv ma 20 órakor sugározza.) Mai tévéajánlatunk HÉTVÉGE Balatoni balesetek Tegnap délelőtt Balaton- bogláron figyelmetlenül egy autó elé lépett a harmincnégy éves, helybeli Sárái Lászlóné, és a kocsi elgázolta. Az asz- szony súlyos fej- és lábsérüléseket szenvedett. Siófokon, a Fő utcán motor- kerékpárjával nem tartotta meg a követési távolságot a huszonkét éves Hcrczeg Ottó helybeli géplakatos, és nekiütközött egy IFA-teherkocsi- nak, amely a kijelölt gyalogátkelőhely előtt fékezett. A motoros megsérült. Zamárdiban ittasan vezette személygépkocsiját a harminckét éves Bedák Árpád budapesti kereskedő; egy tócsába hajtott, a sár a szélvédő üvegre vágódott, ettől a vezető megijedt és elrántotta a kormányt. A kocsi egy fának ütközött, és súlyosan megrongálódott. A felelőtlen autós ellen büntetőeljárást indítottak. TARKA SOROK Aforizmák A civilizáció olyan szükségletek végeláthatatlan sorát hozza létre, melyekre nincs szükség. (Mark Twain) Az esetek óriási többségében az ötletek azért hatásosak, mert nem gondolták végig. (Henrich Elsenberg) Egyetlen valami van, amit a fiatalok megtehetnek az öregekért: elképesztik őket és így biztosítják azt, hogy az öregek úgy-ahogy tájékozódjanak arról, mi történik a világban. (Bemard Shaw) ♦ Kétes bók Két barátnő beszélget: — Neked valóban csodálatos ízlésed van, drágám. A ruhád évről évre jobban tetszik! Ismertetőjel — Vannak önnek különleges ismertető jelei? — Hát ezt okvetlenül fel kell tüntetni? — Igen, van egy ilyen, rovat. — Akkor írja be, hogy mozgatni tudom a fülemet! Egy már van Párbeszéd a jósnőnél: — ön egy magas, szőke hölgyet fog feleségül venni, rendkívül elegáns, szép és gazdag hajadont. — Nagyszerű! De mit csináljak akkor egy alacsony, kövér, csúf, barna nővel, akinek ráadásul egyetlen fityingje sincs? Olvastuk A nők nem szégyenkeznek, amikor férfipizsamát vásárolnak. Ha a férfi női hálóinget vásárol, úgy viselkedik, mint egy összeesküvő. (Woman) Valamikor ő volt számomra az egész világ! De azóta tanultam egy kis földrajzot. (Family Life) Ha a józan észre apellálsz, emeld föl - a hangodat. (Parade) Az ember kimenekül a városból, de hiába. A város utoléri. (Redader’s Digest) Még sohasem találkoztam senkivel, aki annyi gondot okozott volna nekem, mint saját magam. (Dayligth Moony) Szegény Bili. Amikor jelentkezett az álláshirdetésre, ráparancsoltak, borotválja le a bajuszát és a szakállát. Megtette. Jól megnézték, és egyből ki- tették a szűrét. , (Tribune Syndicate) Somogy! Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató.