Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-30 / 176. szám
A felvételi vizsgák néhány tapasztalata Népművészeti hét — Balatonföldvár Finálé a folytatás reményében M ár clcsendesedtek az egyetemek és a főiskolák. folyosoi, tantermei is, vegei értek a feivexli vizsgák, szétküldtük az érőmet vagy szomorúságot okozó értesítéseket. A felvételi vizsgát tettek egy része örül, hogy egyetemi vagy főiskolai »polgár« lehet 3—6 évre, de a többség elkeseredett, mert visszakapta személyi iratait, a rossz hírt kö^lő döntéssel. Bár a felvételi keretszám a nép- gazdasági igényeknek megfelelően korlátozott, mégis szükségesnek látszik a tanulságokat megvonni a középiskolák, a szülők és a felvételre jelentkező tanulók okulására. Ez természetesen nem lehet általános, mert egyetlen intézmény, a Kaposvári Tanítóképző Intézet tapasztalatain alapul, ahol a felviteli vizsga tárgya a magyar nyelv és irodalom, valamint a történelem volt. A szakmai tapasztalatok tehát csak e tárgyakra vonatkoznak. Azzal kezdeném, hogy van néhány felsőoktatási intézménytípus 'országunkban, amelyben a felvételi előtt néhány hónappal alkalmassági vizsgák is vannak. Ezeknek a feladatuk, hogy megállapítsák: a jelölt rendelkezik-e azokkal a képességekkel, melyek az adott pálya gyakorlásához nélkülözhetetlenek. A tanítói pályánál ilyen pl., hogy a jelöltnek jó zenei hallásának kell lennie, hibátlan legyen a színlátása, ne legyen testi fogyatékossága, jól ejtse a hangokat, ne legyen beszédhibás. Mivel ezek jórészt velünk született sajátosságok, fogyatékosságaikról magunk sem tehetünk, az alkalmassági vizsgára nem kell, nem is lehet készülni. Itt tehát nem a tudás a mérce. Ezt a középiskolák is tudják, mégis minden esztendőben nem kevés olyan jelölt jön alkalmassági vizsgára, aki ezeknek a követelményeknek nem felel meg. Ez az első csalódás, mely a jelöltet éri a felvételi vizsgákkal kapcsolatban. Pedig megkímélhetnénk tőle a fiatalt, ha a középiskp- j las osztályfőnök, a pályaválasztási felelős vagy más felvilágosítaná, s más pályára irányítaná. Hogy ez milyen súlyos tényező, azt bizonyítja, hogy az idén intézetünkben az ide jelentkezőknek 15 százaléka, bizonyult alkalmatlannak a tanítói pályára az áprilisban megtartott alkalmassági vizsgán, a lehető legenyhébb mérce szerint! A magyar nyelv és irodalombot tartott vizsga legíoob meganapnasa az, nogy to- vaoora is nagyon gyenge a tanulón nyelvi tudása, rteiyes- írasűol ez a megaiiapílas leginkább a központozást illeti, a leíró nyelvtan ismerete viszont kritikán aluli. Nagyon örülünk, ha a felvételiző érettségizett diák az általános iskolában megszerzett ismeretek birtokában jön felvételire, mert az a tömeges tapasztalatunk, hogy a középiskolában inkább felejtenek nyelvtanból, mint gyarapodnának. A leíró magyar nyelvtan kategóriát sokan egyáltalán nem ismerik, összekeverik például a ragot, a jelet és a képzőt, a szófaji és mondattani fogalmakban is tájékozatlanok. Ennek következtében a nyelvtandolgozatok 33 százaléka lett elégtelen! A 269 nyelvtani dolgozat átlag- eredménye 2,36 volt! Ebből következne, hogy irodalmi ismereteik jók a jelölteknek. Azzal nincs hiba, ami a tankönyvekben van. Ezt tudják, mert »bemagolták«. Ismereteik éppen ezért formálisak és verbálisak, megállapításaik közhelyek. A legfőbb baj: a lényeglátás, az önálló gondolkodás hiánya! Erre nem teszik alkalmassá az iskolarendszer eddigi lépcsőin a tanulókat! U gyanezt tapasztaltuk a történelmi tudás számonkérése során is. A tankönyv szövegét úgy-ahogy elmondják a jelöltek, de ösz- szefüggéseket az események, a nemzetközi helyzet, a gazdásági és társadalmi élet között Felvágatlan lapok a könyvben A könyv halála az, ha nem olvassák. \ nun olvasás lehet kritika is. Jegyzetünkben azonban most nem a kritikáról lesz szó. Nem az »értékelő« nem olvasásról. Nem egyes szerzők ilyesfajta bírálatáról. Pesten mindig sorra járom az antikváriumokat. Rendszerint van nálam egy kis jegyzetfüzet, melybe egyik látogatástól a másikig felgyűlnek, a könyvcímek. Ez is ajánl valamit, az is. Sőt könyv ajánl könyvet. így azután van, ahol megismernek. Beszédbe elegyedünk. Azt mondja a legutolsó találkozásunkkor az egyik eladó: »A mi szakmánk is hivatás. Antikváriumban kétfelé ember dolgozik. Tulajdonképpen jó kereskedő lehet az is, aki fejben tartja a könyvcsemegék piaci árát. Tudja: melyik mennyit ér meg majd a leendő vevőnek. Én azonban a jó eladót másképp látom. Szerintem az a jó eladó, aki a műveket is ismeri.« Mondanom sem kell, egyetértettünk. így azon sem csodálkoztam, hogy azt mondta: »Az embernek fáj a szíve, ha ilyen könyvet lát!« Mutatta: Theodore Dreiser könyve volt, az Amerikai tragédia. 1932-ben, több mint negyven éve adták ki. Magyarországi második kiadás, három kötetben, jó állapotban. »Ne csak ezt nézze! Ezt is ...« — mondta antikvárius barátom. Mindhárom kötetben sok volt a felvágatlan lap. Ami azt jelentette: ezt a példányt negyvenkét év alatt még senki sem olvasta el. Mondom: értettem könyvszerető ismerősöm dühös fájdalmát. S még csak avval se mentegethettem a három kötet egykori gazdáját — vagy gazdáit —, hogy gyengének találták Braun Soma fordítását, mivel akkor még Szöllő- sy Klára gyönyörű fordítása nem született meg. S aztán ott volt még a Nyugat kiadásában — ez se mai »gyerek« — a Mai amerikai dekameron, John S. Dos, Passos, Faulkner, Hemingway elbeszéléseivel. . Sok helyütt felvágatlanul. Es Shakespeare színműveinek gyűjteménye, paradoxon, hogy így mondom: »csonkán«. Úgy, mert azóta sem olvasta gazdája, mióta megvette, vagy ajándékba kapta. Úgy adott túl rajta, hogy nem olvasta e csodálatos sorokat: York napsütése rosszkedvűnk telét / Tündöklő nyárrá változtatta át.« Zseniális szókapcsolat: »rosszkedvűnk telét«. S a könyv egykori gazdája azt sem sejti, milyen bámulatosan pontos pszichiátriai portrét festett III. Richárdról Shakespeare, amikor még nem is létezett a lélek tudománya. Mert az igazi író — nem su- lyokelvetés ez! — tudós is. Olyan tudományok tudora, melyek olykor még nem is léteznek. Messzire kalandoztunk, térjünk vissza hát. Azt mondta az antikváriumi előadó: »Kereskedelemellenes, (le kimondom, hogy legszívesebben visszaadnám az ilyen embernek a könyvet, aki fel sem vágja a nyomdában véletlenül együtt maradt lapokat. Legalább olvasson bele! Saztán, ha a könyv elolvasása után is az eladás mellett dönt, hozza, nem bánom ...« Mélységesen egyetértettem vele. Leskó László nem látnak, ezeket képtelenek fölismerni. Nagyon felszínesek ideológiai, poiitjkai ismereteik, ezek alkalmazásában bizonytalanok. Hadd kockáztassak meg ejgy vádaskodásnak tűnő feltételezést — de inkább vállalom az igaztalan vádaskodó • bélyegét, mint elhallgassam a gyanúnkat, hátha időben tesszük még szóvá. A fizikai dolgozók gyermekeiről van szó, akik közül többen magas vagy éppen maximális pontszámmal jönnek felvételire. Itt azután meglepetés ér bennünket, s alig tudunk annyi »pontot összekaparni« számukra, hogy még megfeleltek legyenek, esélyük legyen felvételre. Nem tudunk mást feltételezni (mert nem egyetlen jelöltről van szó!), mint azt, hogy némely iskolában a könnyebbik és nagyon káros végét fogják meg a párthatározat teljesítésének: szép statisztikát produkálnak, tudás nélkül. Ez pedig a gyermek szempontjából is rendkívül káros: a tudás nélküli jó jegy könnyelművé neveli őket, azt a hamis tudatot alakítja ki bennük, hogy szerzett előnyökkel, munka nélkül is lehet érvényesülni. És nagy a csalódásuk a felvételi vizsgán. A szülők is becsapódnak, mert a jó jegyekkel félrevezették őket. Ha ilyen jelenség valóban van, nagyon sürgősen, még csírájában föl kellene számolni. Még csak egyet a szülők és a tanulók okulására. Miután a különböző egyetemekről, főiskolákról jó pontok után is megkapták az elutasító határozatot, naponta érkeznek kétségbeesett hangulatban írt levelek hozzánk, keresnek fel szülők és fiatalok, kérve felvételi'két, mert 16—18 ponttal [ sem kerültek be pl. az orvostudományi egyetemre vagy a bölcsész karra. Két tanács adódik ebből. Az első az, hogy legyen szilárd a fiatal elhatározása egy pálya iránt — s ne divatból válasz- szón hivatást. Ha reális ez az elhatározás, tartson ki, ne rettenjen meg az egyszeri kudarctól, készüljön a jövő évi felvételi vizsgára. A másik: legyen reális a törekvés egy pálya iránt. A középiskolai pályairányításnak és a szülőknek egyaránt nagyon komolyan kell venniük azokat az előzetes központi információkat, amelyek az egyes intézetek felvételi keretszámára, s a több évi tapasztalatból, valamint a középiskolák III. osztályaiban végzett irányulási felmérés adataiból következő várható jelentkezési számra, s a kettőt összevetve a túljelentkezés arányaira vonatkoznak. Ha ez így lenne, sok jó képességű fiatal elkerülné a kudarcot. Várkonyi Imre, a tanítóképző intézet igazgatója Páros — a Somogy előadásában. Három napig tanyáztak néptáncosok Balatonföldváron. A korábbi folklórfesztivál nép- művészeti hétté nőtte ki magát — majdnem. Azért majdnem, mert a gyermekíolklór szép előadásai mellöl hiányzott a gyermek népművészeti, népi iparművészeti szakkörök bemutatója. Az olyan jeiiegü anyag, amelyik igen igényes kísérője volt a tavaszi művészeti szemlék körzeti járási bemutatóinak. Mégis: a kezdeményezés elismerést érdemel. A földvári találkozó képes megújítani magát, mégpedig nagyon didaktikus módon, az utánpótlásra is figyelve. Igaz, talán kevesebb felnőttegyüttes jött el, mint két-há*>m-négy évvel Mit tesz az iskola a munkásműveltség emeléséért, mit nyújthanak a tanintézetek a munkásifjúság továbbképzésében, szakmai és általános művelésében? Ezekre a kérdésekre kerestek választ legutóbb a szakemberek, akik 8000 pályakezdő fiatal helyzetét elemezték kérdőívek és interjúk útján? A vizsgálat időszakában a megkérdezett 8000 fiatal egy- harmada részt vett valamilyen oktatásban. Ez az arány önmagában nem tekinthető kedvezőtlennek: a megkérdezettek egy része iskoláit éppen csak hogy befejezte és munkába lépett, másik része pedig az előző években vett részt oktatásban. A részletesebb elemzés azonban bizonyos belső aránytalanságokat hozott .felszínre. Kitűnt például, hogy zömmel a képzettebbek, a tanultabbak vesznek részt valamilyen további oktatási formában. A felsőfokú képesítéssel rendelkezőknek 40 százaléka, a középiskolát végzetteknek 39 százaléka, a szakmunkásoknak (szakmunkás-képesítéssel rendelkezőknek) 30 százaléka, az általános iskola nyolcadik osztályát végzetteknek már csupán 24 százaléka folytatott tanulmányokat. Azok közül viszont, akik az általános iskolát sem fejezték be, csupán 14 százalék kapcsolódott be valamilyen képzésbe. Föltették a kérdést a fiataloknak: miért tanulnak? Legtöbben azt válaszolták, hogy a szakmai fejlődésüket kívánják elősegíteni, második helyen az általános műveltség növelése szerepelt. Meddig lehet és kell szervezett formában tanulni? Erre a férfiak 30, a nők 28 százaléka felelte, hogy tanulni minden életkorban érdemes. A férfiak 36, a nők 32 százaléka azonban csak negyvenéves korig látja értelmét a tanulásnak. Ami a tanulás formáit illeti, a megkérdezettek 41 százaléka az iskolai, 31 százaléka a kötetlen képzést, 22 százaléka a tanfolyami oktatást tekinti a legeredményesebbnek önmaga számára. ezelőtt, de szakmai szempontból sem jelentéktelen, hogy a gyermekegyüttesek találkozhatnak. A későbbiekben erae- mes lenne egyensúlyos helyzetet kialakítani: épp annyira legyen fontos a gyermektalálkozó, mint a felnőtt, és ne csak somogyi, hanem több, más megyei — esetleg külföldi — gyermekegyüttes részvételével, szakkörvezetők tanácskozásával, tapasztalatcseréivel kibővítve. Hiszen szép dolog az, ha az amatőr mák- színpadok mellett az amatőr diákfolklórnak is otthont és fórumot ad Somogy. Ha kevesebb felnőttegyüttes jött is, az idei találkozó színvonala okot ad az elégedettségre. A fesztiváljelleget a jó szervezés, a pergő eseménysorozatok biztosították. Hiszen az együttesek mellett szerepeltek pávakörök is — Karúdról, Buzsákról, Törökkoppánybói és Miklósiból. Karád igen szép bizonyságát adta annak, hogy értékes hagyományápolás folyik a községben. Láttunk ci- terazenekart is: Inkéről, So- mogysámsonból. Csuka Katalin népdalénekes is méltán aratott tetszést. apadó lelkesedésében volt keresendő, hanem a vezetés, a szakvezetés hiányosságaiban. A két vezető somogyi együttes feljött — ahogy mondani szók- ■« j ták. Üj műsoraikat színvona- S lasan, magabiztosan és nagy jókedvvel, tele tánckedvvel, tudással adják elő. A fellendülés mögött a jó szakvezetés | áll. A Somogy Táncegyüttest Novák Ferencné vezeti, a ESI táncegyüttes művészeti vezetője Galicz János, koreográfusa pedig Péterfi Attila volt — aki egyébként a Dunai Vasmű csoportjának országos hírű vezetője. A zsűriből több szakemberrel is szót váltottam erről 3 megváltozott helyzetről. A kép azt mutatja, hogy jó kezekben van az együttesvezetés, és a koreográfiákat, koreográfusokat is jól választották meg. Elkelt a külső segítség. A továbbiakban azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy a külső segítség ne csak egy-egy műsorban kamatozzék, hartem szervesen épüljön be a somogyi néptánckultúrába. Mire gondolok? Ari. . hogy az újjászervezés alatt álló amatőr szakbizottságok — nevezetesen i a néptánc szakbizottság — leMútikdsfiatalok az iskoláról, a továbbtanulásról Együtt járja-a táncot a Dunai Vasmű és a BM kaposvári táncegyüttese. A két esti — szombati, vasárnapi — műsor elégséges alkalmat adott a bemutatkozásra, a napközi idő pedig a szakmai versenyre, zsűrizésre, szakmai megbeszélésre. A somogyi táncosok jól megállták a helyüket. A szólótáncverseny és a szépségverseny első díja ugyan a megyehatáron túlra került, a menettáncver- sfeny — amely miként a zsűri- elnök Vásárhelyi László is hangsúlyozta, jóval több, mint puszta látványosság — első díját azonban a Somogy Tánc- együttes kapta. A fesztivál nagydíját a szé- 1 kesfehérvári táncegyüttes vitte el, első lett a Dunai Vasmű együttese, második a Somogy Táncegyüttes, harmadik pedig a kaposvári BM Táncegyüttes. Szép ez a siker. Es érdemes elgondolkodni rajta... Beszéltünk arról, hogy a közelmúltban visszaesett a néptánc színvonala Somogybán. Ennek oka korántsem a lancolo amatőrök gyenek végre már a jó tapasztalatok átadásának, a szakmai együttműködésnek, az erőegyesítésnek a fórumai a korábbi, néha intrikáig menő ellenkezésekkel, áldatlan vitákkal szemben. Az amatőrt mozgalom — ha a szakmai fórumokon a hozzáértők jóindulattal, tisztelettel közelednek egymáshoz — képes a megújulásra. A földvári fesztivál — ha nem is elsővonalbeli országos találkozó — jó fórum, rangja és hírneve is van. Vannak régit rendre visszatérő vendégei, és jó perceket képes szerezni á, közönségnek — tanúsította a vasárnapi díszelőadás is. A finálén tehát a folytatás reményében köszönte meg vastapssal a közönség az igényes és látványos műsort. Tröszt Tibor Somogyi Néplap
